Reggeli Délvilág, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-01 / 27. szám

Banda rendel Sopronból — A szálak nem az égig vezetnek Háromszázas Mercin utazik a bűn Sokkal jobb valamit egyszer látni, mint sokszor hallani róla. Mendemondákat. Tegnap dél­előtt Szegeden, a városi rendőr­­kapitányságon tartott sajtótájé­koztatón igazán nem panaszkod­hatott az újságíró — látott is, s hallott is, s nem mendemondá­kat, hanem tényeket. Az asztalra halmozott ötezre­seket, illetve a húsz- és ötven­­dolláros bankókat — közel 1 millió 300 ezer forint értékben — nem a rendőrök jutalmazá­sára szánták. A pénzhalmocskák az elmúlt napok bűncselekmé­nyeinek már lefoglalt bizonyí­tékai. Dr. Szőke Péter ezredes, városi rendőrkapitány a napok­ban Szegeden egy szíriai állam­polgár sérelmére elkövetett rab­lás körülményeiről, az elköve­tés indítékairól és módjáról tar­tott részletes tájékoztatást, illet­ve egy tavaly márciusban kez­dődött ügyről, melynek egyik szereplője szintén külföldi ál­lampolgárságú. A városi rendőrkapitány be­vezetésképpen elmondta, hogy számszerűleg ugyan csökkent a bűnözés, ám ez a kevesebb „markánsabb”. Nem kedvez a bűnügyi statisztikának az az adottság, hogy Szegeden túl ma­gas a külföldiek száma. Persze ilyenkor nem az egyetemi ösz­töndíjasokra kell gondolnunk, bár ritkán ugyan,, de közülük is akadnak olyanok, akik „bűnbe esnek”. Mint a legutóbbi, múlt heti belvárosi rablással kapcso­latban. A történet sértettje egy fénymásolással foglalkozó üz­letember, aki, úgymond bizton­sági okokból az egész család megtakarított pénzét általában magánál tartotta. A rablás idején 3 millió 570 ezer forint, 7 ezer német márka és 10 ezer dollár készpénzt volt az irodájában. Erről a szokásról szerzett tudomást egy ismerőse, E. D. M. D. egyiptomi illetősé­gű, szegedi egyetemi hallgató. A diák a „nagy lehetőséget” nem akarván elszalasztani, no­sza keresett egy tapasztalt tár­sat maga mellé. A már büntetet előéletű, jelenleg foglalkozás nélküli, így éppen ráérő P. M. személyében rá is bukkant a megfelelő partnerre. A páros, kellő bátorság híján, úgy dön­tött, kiadja „bérbe” a rablást, egy erre specializálódott banda­­(Folytatás a 3. oldalon.) O Szőnyegpadló­, PVC-­ és tapétavásár! 10—30% engedmény Szőnyegpadló 4 m széles 1490 Ft/fm-től PVC-padló 2 m széles 790 Ft/fm-től Tapéta 230 Ft/tek.-től Szentesen, a Kossuth u. és az Arany János u. sarok. 1995/27.­­ február­­szerda Ára: 15,50 Ft ROMOKBAN GROZNIJ. Az orosz csapatok kedden reggel folytatták Groznij csecsen ellen­őrzés alatt álló részeinek ágyúzását. Ugyancsak lőtték Groznij mel­lett Csernorecsje települést. Ingus források szerint a csecsenek a Szunzsa folyó hídját visszafoglalva előrenyomultak a grozniji kő­olajipari főiskola felé, amely egy kilométerre van a szétlőtt elnöki palotától. Ugyancsak harcok folytak Szamaski település mellett, 60 kilométerre nyugatra Groznijtól. Orosz helikopterek rakétatá­madást intéztek a település ellen. Itt húzódik egyébként a Groznijt Nazrannyal összekötő közút. Az MTI hét végi grozniji helyszíni tapasztalatai szerint a várost nehéztüzérséggel, sorozatvetőkkel lövik. A harci helikopterek rajokban hajtják végre a légi támadá­sokat. A romokká lőtt városban katasztrofális a helyzet. m­ihoi MWWWWii til m i •»■m«MiiTTmnTifrn thimi ■ir-mn^infTwnmwijnTTT-rn-»Trir----r---­ Vabank(ok) a bíróságon. 6. oldal Szeged belvárosában napokon keresztül szenzációt keltett egy rokkant férfi különleges pozíció­ja. Egy kör alakú vaslemezre fe­küdt a járda szélén. Rokkant to­lókocsiját egészen közel húzta, fejét annak vasszerkezetére tá­masztotta. Azért is szokatlan volt a látvány, mert a férfi mind­két lába hiányzott, combtól le­felé amputálták. Sok járókelő megállt a sze­rencsétlen ember mellett. Pénzt dugott a kabátjába, a meleg szí­­vűek pedig mentőt vagy rendőrt hívtak. Igazából ekkor kezdőd­tek a teátrális jelenetek. A rok­kant férfi tiltakozott, hogy el­szállítsák a menedékhelyre. Sen­ki nem hitte el neki, hogy ő azon a vaslapon ülve nem fázik, nem fagy meg. A sors iróniája, hogy a magára hagyott egyedül elő az utca közepére járt melegedni, ugyanis a vaslemez alatt húzó­dik az egyik szegedi intézmény távfűtő csöve, ami felforrósítja a csatornanyílást lezáró szerke­zetet. Mióta az amputált lábú férfit a menedékhelyre vitték, valósá­gos közelharc alakult ki a sze­gedi koldusok körében a forró vaslemezért. Egyébként mióta a jogosítványszerzőket kötelezték az egészségügyi vizsgára, az úr­vezetők már nem mennek el szó nélkül a földön fekvő fagyosko­­dó hajléktalanok mellett, hogy ne részesítsék őket „elsősegély­ben.” Ezekben a hideg napokban a szegény emberek a poklok kín­ját élik át. Városképi jelentősé­gű lett az a mozgalom, hogy ma­gányosan vagy csoportosan ke­resik fel nyugdíjas asszonyok az áruházakat, de nem vásárolni, hanem melegedni járnak oda. Ők nem hajléktalanok, csak napköz­ben otthon nem fűtenek, mert spórolnak. Ilyenkor télen telt ház van Szeged két menedékhelyén, ahova összesen 80-100 személy fér be egyszerre, de még a zsúfoltság idején sem küldenek el senkit. Egyik településről sem érkezett jelentés arról, hogy bár­ki is megfagyott volna az utcán. Szegeden kívül a másik megyei városban, Hódmezővásárhelyen is működik menedékhely, ahol befogadják a hajléktalanokat. A nagy ínség közepette kiala­kult a Segíts magadon! mozga­lom, ami egyebek mellett azt je­lenti, hogy ideiglenesen birtok­ba vesznek jó néhány üres hét­végi házat, üdülőt, és ott húzód­nak meg, amíg a tulajdonos rá nem jön a honfoglalásra. Tüze­lőt a közeli erdőkből lopják. A falopás elburjánzott, és mivel az (Folytatás a 3. oldalon.) Szegény melegedők Kiárusítás! Börze! Kiárusítás! 1995. febr. 2-án 10—14 óráig febr. 3-án 10—14 óráig Helye: Vásárhely, Vagyonkezelő és Szóig. Rt. telephelye Vámház u. 10. (Rárósi útról nyílik) Értékesítésre kerülnek: új, alig használt, használt irodabútorok és irodaberendezések felszámolásból.­­ — Szekrények, üveges, polcos, tolóajtós, egyajtós, kétajtós stb., —íróasztalok, írógépasztalok gyerekeknek, felnőtteknek, otthonra, irodába, — asztalok, kertbe, konyhába, irodába stb., — székek, támlás székek, forgószékek, — szőnyegek, közép- és futószőnyegek (olcsón), — polcok (barkácsolók, figyelem!) — iskolapadok, asztalok — számítógép-tartozéknak kiváló! — állványok, pultok, telefonasztalok, virágtartók, — bútorroncsok (íróasztal­, szekrényelemek stb.) Érdeklődni kizárólag a fent megadott időpontban és helyszínen. Viszonteladókat is várunk—nagy tételű vásárlásnál engedmény! Vásárlás csak készpénzért! A megvásárolt áruk azonnal elszállítandók! Fuvarról kérésre gondoskodunk. Óriási választék! Olcsó árak! Vásárhelyi tömegközlekedés Passzolták a döntést Mint arról lapunkban beszámoltunk, a vásárhelyi önkormányzat köz­gyűlésének legutóbbi ülésén a városatyák többsége úgy döntött, hogy nem fogadják el a Tisza Volán Rt. által javasolt tarifaemelést a helyi járatokon. Lett is ebből pengeváltás a részvénytársaság és az önkormányzat között. Miközben lapunkban megjelentek a különböző vélemények, egyik fél sem zárkózott el attól, hogy zöld asztal mellett vitassák meg ezt az akut kér­dést. A polgármesteri hivatal jegyzői és műszaki irodáját a közgyűlés kö­telezte, hogy érdemi tárgyalásokat folytassanak a zavartalan tömegközle­kedés érdekében, míg a volánosok — miként azt minduntalan hangoztat­ták — az utasok érdekeit semmiképpen sem akarják figyelmen kívül hagyni. Történt, ami történt, tegnap délután tárgyalóasztalhoz ült a két dele­gáció. A polgármesteri hivatal küldöttségét Kőhegyi András alpolgármes­ter, a Volánét pedig dr. Szeri István vezérigazgató vezette. A zárt megbe­szélést követően arról értesültünk, hogy a tarifaemelést a közgyűlés várhatóan márciusban újra tárgyalja, a többi vitatott kérdés viszont a bi­zottságok, majd a közgyűlés elé kerül. A Volán vezetői felkészülten ér­keztek a megbeszélésre, s részleteiben ismertették elképzeléseiket, amit a vásárhelyiek természetesen fontolóra vesznek. Mint azt dr. Dubecz György jegyzőtől megtudtuk, mindkét tárgyalófél korrekt magatartást tanúsított, ami megnyugtató megoldást eredményezhet Vásárhely tömegközlekedé­sét illetően. (pusztakeresztúri)

Next