Reggeli Délvilág, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-02 / 101. szám

Szegeden sI P rtékes írást tetszenek olyas­ig ni, hölgyeim és uraim. Rendkívül értékest. Legalább­is nekem — ötszáz forintomba került. Május elsején ugyanis, azaz tegnap, amikor kimentem a szegedi majális fő helyszíne­ként szolgáló Ligetbe, e tudó­sítást megírandó — meg is éheztem egyszersmind. Vettem kis darab sült kolbászt, és egy még kisebb sült oldalast. Hoz­zá három deci kólát. Ja, meg volt, ugye egy szelet kenyér. Félezer forintot vett ki a zse­bemből ez a megmozdulás; még szerencse, hogy-műanyag kést és villát adtak hozzá, mert különben szíven szúrtam volna magam a fogy ár hallatán. No, mindegy. Aztán a fél város sze­me láttára fogyasztottam el az étket (barátságosabb korokban ez lázításnak minősült volna, vagy tán provokációnak), hisz a kitelepült vendéglátós a sé­tány közepére rakta ki az asz­talkáit, mindkét oldalról körül­folyt a tömeg, ja és a sör. Szóval, a vendéglátósok ün­nepe volt ez a tegnapi, azt hi­szem. Nemcsak május első napja egyébiránt, hiszen már azelőtt sátrat bontottak, bódét nyitottak az árusok és vendég­lősök a Ligetben. Kihasználták a hosszú hétvégét, és a meteo­rológusok által előrejelzett, s véletlenség okán bejött ragyo­gó időt. Persze, mikor megkér­deztem egyiküket-másikukat, mekkora a forgalom, kivétel nélkül odanyilatkozták: feleak­kora, mint tavaly. Igaz, tavaly is ezt nyilatkozták. Ha tényleg így lenne, a forgalom már rég átment volna negatívba. De mit várjon az ember, dicsekedjenek a bevétellel? Úgyis látja min­denki, amit lát, ha van szeme. Ha meg nincs, akkor nem szemtelen, hanem valami más. Egyébként a Ligetben, egy­mást váltogatva, több—jórészt baloldali — politikus is szóno­kolt. ____ ___ __ F. Cs. Makón majális alaphangulatát már az előző nap meg­adta Makón: a jó idő százakat csalt ki a hétvégi kiskertekbe, illetve a Maros-partra. Sokan lá­togattak ki az Aradi utcai Re­­nault-szalonba, ahol az országos csillagtúra egyik végállomása kellemes, hangulatos szórakozást kínált a makóiaknak. A fiatalok a Városi Ifjúsági Klubban, a Prosectura együttes koncertjén kezdhették meg az ünneplést. Persze, május elseje ma sem csupán a sör és a virsli, no meg a bazári kavalkád napja. A Mun­káspárt helyi szervezete — a ha­gyományoknak megfelelően — az Úri utcai munkásotthon-em­léktábla előtt rendezett megem­lékező gyűlést. Ki tudja, lehet, hogy jövőre többen lesznek itt is... A tömeg persze a majálisok megszokott helyszínére, a Ma­ros-partra vonult leginkább. A szabadtéri színpadon Ratkai Já­nos szervezésében zajlott színes, látványos műsor. Felléptek egye­bek közt a makói majorette-lá­­nyok, a Maros Táncegyüttes cso­portjai, de volt színielőadás is. A legkisebbek játékos vetélke­dőkön vehettek részt. A nyárias időnek köszönhetően rengetegen keresték fel a vásári forgatagot, a fiatalabbak a körhintát és a hul­lámvasutat favorizálták, az idő­sebbek a céllövöldét meg a sör­sátrakat (utóbbiakból volt leg­alább öt-hat). Ha mostanában sok szó is esik a munkanélküli­ségről, az elbocsátásokról, no meg a romló életkörülmények­ről, a makói majális elsősorban a szórakozásé volt. Egy ismerő­söm jóslata szerint utoljára. Hát­ha nem lesz igaza... — szabó — (Folytatás a 2. oldalon) aU j lapfejet lát a T. Qiva> só, vajh ml végre. Új tét, ój nyeremény? Nem. A magyarázat valójában pőre, közhelyszerű örökigazság­gal azt is mondhatnék: aki nem fejlődik, visszafejlődik. Hanem a fejlődés mibenlé­te sem pusztába kiáltott szó, némi cligazítótábia illik hoz­zá, másldilönbcn triikkgya­­nús. mögüle majd csak kandit a sanda igazi cél. Sietve leszögezzük, nem lapárat akarunk most emel­ni. Friss, áj csapat szerve­ződött a közelmúltban la­punk, az RDV köré. Velük merészebb terveket szövö­getünk, hisz elmúlt — re­méljük végképp — az idő­szak, amikor a tőlünk elvett újság helyére kiküzdött, oi­­vasóink-cló'fi/etőink hitele­sen visszaigazolt Reggeli Délvilág létének, megtartá­sának kockázata, valóságos Damoklész kardja, lebegett fejünk fölött. Három cs fél Változunk éves gyereket bérűdén mó­don már nun lehet megsem­misíteni. Hitünk szerint e puber­tásból cseperedő lap külle­mének változása tartalmi színekkel is dúsul tovább. Jeleit nap iránt nap észlel­heti, tapasztalhatja az érzé­keny szemlélő. Soraink bel­ső, technikai jellegű átren­deződésével most nem bak­tatnám Önöket, a mi dol­gunk. Olvasóinkra csak a szüntelenül mcgjclcnítődő napi végeredmény tartozik. Amiről eddig is volt vélemé­nyük, ám a jövőben még kí­váncsibban fürkésszük. Na­pilap magyar tulajdonban ma Magyarországon olyan unikum, ami joggal számít­hat különleges közfigyelem­re. Várjuk hát a fiistjelei­ket. N1KOLÉNYI ISTVÁN főszerkesztő Templomosok a dómban Lovaggá fogadom Egy szál gyertya égett mindegyikük kezében, mikor az oltár elé sorakoztak, hogy templomos lovaggá üssék őket. Középkori ünnepség hangulatát idézte a nagyon is mai szertartás szombaton délelőtt a szegedi Dómban, ahol a Gyulai Endre sz.egcd-csanádi megyés püspök celebrálta szentmise után nyolc újabb tagot fogadott soraiba a temp­lomos lovagok magyarországi rendje. A beavatás a lovagrend szigorú szabályai szerint eskütétellel kez­dődött: a jelöltek életre szóló fo­gadalmat tettek, miszerint a szer­vezet kemény rendszabályaihoz egy életre hűek lesznek: nevükhöz méltóan minden körülmények kö­zött óvják a templomok szentsé­gét, példaképül szolgálva a hívek­nek. Felelősségtudatuk jeleként ál­dozattal, alázattal, szeretettel for­málják környezetüket, hogy a Bib­lia tanait mindenkivel elfogadtas­sák. Gyulay püspök úr beszédé­ben kiemelte, a fenti elvek egyik humánus megnyilvánulása kell, hogy legyen az elesetteknek, bete­gek, gyengék, munkanélküliek, a nők, a gyermekek, az árvák és az özvegyek gyámolítása. A fogada­lomtétel ideje alatt hátul álló ré­gebbi rendtagok léptek ekkor elő, akik dr. Sáray Ferenc priornak se­­gítkeztek a lovaggá ütésben, fel­mutatva a szent jelképeket, a kar­dot, a gyertyát és a palástot. A hit új letéteményesei pedig féltérdre ereszkedve várták, hogy vezetőjük az ékesművű karddal két vállukat, homlokukat megérintve megerősít­se őket életcéljaikban, vállalásaik­ban. Az ünnepi harsonaszó mel­lett végzett szertartásnak talán ez volt a leglátványosabb része: vö­rös, kettős kereszttel díszített fe­hér köpeny borult a nyolc büszke férfiú vállára. A Szentháromság nevében templomossá ütött lova­gok a Himnusz hangjaira búcsúz­tak az érdeklődőktől, a hívektől, s együtt vonultak el a már korábban lovaggá ütött templomosokkal. — Petrusán — (Fotó: Karnok) Romák hét-nyolcezren Tüskék, cigányszívben ^^FÓrfi~vászorüwd^^\ 1800 Ft, bébi, fiú és lányka szandálok széles választékban szolid árakon érkeztek. JÁNOS TÉRI ÁRUHÁZ Vásárhely ivatalos statisztika a Csong­­rád megyében élő cigány­ságról utoljára hat évvel ezelőtt készült. Számukat illetően jelen­leg csak becslésekre lehet tá­maszkodni, és azért is nehéz meghatározni ezt a kisebbséget, mert rendkívül erős a bevándor­lás a déli megyébe. Nagyon sok cigány a jobb élet reményében a határon túlról Romániából érke­zik, illetve Észak-Magyarország­­ról, a Nyírségből jön. A helyi és a bevándorló cigá­nyok között elég gyakori a konf­liktus. Helyzetüket, mozgásukat a Csongrád megyei közgyűlés nemzetiségi ügyeket koordináló bizottsága, illetve a szegedi ön­­kormányzati kisebbségi referen­se figyeü, de más szakemberek is foglalkoznak e fontos társa­dalmi kérdéssel. Tőlük nyert ada­tok szerint a Csongrád megyei cigányság száma 7—8 ezer kö­zött mozog, a legtöbben Szege­den (3 ezren), Hódmezővásárhe­lyen, Szentesen és Makón élnek. Abban különbözik a déli megye a többi magyar vidéktől, hogy Csongrádban a cigányság urba­­nizálódott, 80—85 százalékuk a városokban lakik. Szegeden ren­dezett körülmények között, tele­­(Folytatás a 4. oldalon) Régebben, a hiány időszakában venni nem . tudtak az emberek, ma eladni A mun­kával megtermelt javak bőségének időszaká­ban munkaünnepről szólni kissé idejétmúlt­nak látszik; aki dolgozik manapság, azt föl­­magasztosítás helyett elbocsátani szokás, jó esetben megtűrni a munkahelyén, és hagyni, hadd vegetáljon, amíg bele nem rokkan, és föl nem fordul. Ma, amikor az árut előállítani módfölött kevés, azt el is kell adni, helyesebb Milyen ünnep? lenne talán kupecek ünnepéről beszélni — ju­tott eszembe tegnap, miközben az újszegedi Liget-béli majális tömegében tülekedtem. Sör­szag és siiltkolbász-illat keveredett pálinka és mustár aromájával a légben, mire nekem fur­csa módon egy gépolajszagú szerelőcsarnok kattant be agyamba, ahol nemrég jártam, és amelynek falán egy poszteren, csillogó csoda­kocsihoz támaszkodva csodás nő volt föllelhe­tő, kezében egy — nyilván a kocsihoz tartozó — alkatrésszel. Jó poszter volt — a nő is rajta —, betöltöt­te hivatását, az alkatrészreklámozást. Oly­annyira, hogy mikor megláttam, csaknem el­lenállhatatlan késztetést éreztem a legközeleb­bi autósboltba rohanni, megvásárolni a fölkí­nált alkatrészt Mégis, miért rohantam csu­pán majdnem? Ennek korántsem száz oka van, mint az elsöprő szellemcsségű szólás tart­ja, hanem csak egy, már tudniillik, nincs ko­csim. Hogyha lenne, tarthatna akár kézigrá­nátot is kezében a poszter-béli hölgy, megvet­tem volna azt is. Mert manapság nem a mun­kán van a hangsúly, nem a terméken, amit előállítanak, még kevésbé azon, aki előállítja — hanem aki el tudja adni. Vajon hány em­ber, hány cég produkál ma Magyarországon kifogástalan minőségű, hasznos árut? Divat mondani, kevés, a valóság ezzel szemben va­lószínűleg az, hogy ennél azért valamivel több. Az is előfordulhat: sokkal több. Az áruk jók — csak épp képtelenek őket eladni a gyártók, mert csak a gyártáshoz értenek, az eladáshoz nem. Az ócska bóvli vi­szont, ha értően adják el, rásózható a tömegre. Kis képességű, erőszakos emberek bármit pénz­zé tudnak tenni, ha ott vannak minden fánál, ha levakarhatatlanok — míg a minőségi áru, mert nem tudja róla a kutya sem, hogy minő­ségi, raktáron rohad. Voltaképp nem is az árut veszi meg a vevő, hanem azt, aki eladja. Ha egy ronda nővel reklámozták volna azon a posz­teren azt a bizonyos alkatrészt — még akkor sem jutott volna eszembe megvenni, ha van kocsim. De mivel jó nővel reklámozták, eszem­be jutott úgy is, hogy közben egyáltalában nincs. Mi ér többet, ha valaki előállítani tud valamit, vagy hogyha eladni? — kérdeztem magamtól a majálLsi zsibvásárban, tegnap. Május elseje mégis, minek az ünnepe? Ün­nep-e? t~ . —— május 2., kedd Máról holnapra I.—IV. oldal

Next

/
Thumbnails
Contents