Reggeli Délvilág, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-02 / 101. szám
Szegeden . ! értékes írást tetszenek olvasigni, hölgyeim és uraim. Rendkívül értékest. Legalábbis nekem — ötszáz forintomba került. Május elsején ugyanis, azaz tegnap, amikor kimentem a szegedi majális fő helyszíneként szolgáló Ligetbe, e tudósítást megírandó — meg is éheztem egyszersmind. Vettem kis darab sült kolbászt, és egy még kisebb sült oldalast. Hozzá három deci kólát. Ja, meg volt, ugye egy szelet kenyér. Félezer forintot vett ki a zsebemből ez a megmozdulás, még szerencse, hogy műanyag kést és villát adtak hozzá, mert különben szíven szúrtam volna magam a jogyár hallatán. No, mindegy. Aztán a fél város szeme láttára fogyasztottam el az étket (barátságosabb korokban ez lázításnak minősült volna, vagy tán provokációnak), hisz a kitelepült vendéglátós a sétány közepére rakta ki az asztalkáit, mindkét oldalról körülfolyt a tömeg, fa és a sör. Szóval, a vendéglátósok ünnepe volt ez a tegnapi, azt hiszem. Nemcsak május első napja egyébiránt, hiszen már azelőtt sátrat bontottak, bódét nyitottak az árusok és vendéglősök a Ligetben. Kihasználták a hosszú hétvégét, és a meteorológusok által előrejelzett, s véletlenség okán bejött ragyogó időt. Persze, mikor megkérdeztem egyiküket-másikukat, mekkora a forgalom, kivétel nélkül odanyilatkozták: feleakkora, mint tavaly. Igaz, tavaly is ezt nyilatkozták. Ha tényleg így lenne, a forgalom már rég átment volna negatívba. De mit várjon az ember, dicsekedjenek a bevétellel? Úgyis látja mindenki, amit lát, ha van szeme. Ha meg nincs, akkor nem szemtelen, hanem valami más. Egyébként a Ligetben, egymást váltogatva, több—jórészt baloldali — politikus is szónokolt. ____ ___ __ F. Cs. Makón majális alaphangulatát már az előző nap megadta Makón: a jó idő százakat csalt ki a hétvégi kiskertekbe, illetve a Maros-partra. Sokan látogattak ki az Aradi utcai Renault-szalonba, ahol az országos csillagtúra egyik végállomása kellemes, hangulatos szórakozást kínált a makóiaknak. A fiatalok a Városi Ifjúsági Klubban, a Prosectura együttes koncertjén kezdhették meg az ünneplést. Persze, május elseje ma sem csupán a sör és a virsli, no meg a bazári kavalkád napja. A Munkáspárt helyi szervezete — a hagyományoknak megfelelően — az Úri utcai munkásotthon-emléktábla előtt rendezett megemlékező gyűlést. Ki tudja, lehet, hogy jövőre többen lesznek itt is... A tömeg persze a majálisok megszokott helyszínére, a Maros-partra vonult leginkább. A szabadtéri színpadon Ratkai János szervezésében zajlott színes, látványos műsor. Felléptek egyebek közt a makói majorette-lányok, a Maros Táncegyüttes csoportjai, de volt színielőadás is. A legkisebbek játékos vetélkedőkön vehettek részt. A nyárias időnek köszönhetően rengetegen keresték fel a vásári forgatagot, a fiatalabbak a körhintát és a hullámvasutat favorizálták, az idősebbek a céllövöldét meg a sörsátrakat (utóbbiakból volt legalább öt-hat). Ha mostanában sok szó is esik a munkanélküliségről, az elbocsátásokról, no meg a romló életkörülményekről, a makói majális elsősorban a szórakozásé volt. Egy ismerősöm jóslata szerint utoljára. Hátha nem lesz igaza... — szabó — (Folytatás a 2. oldalon) Máról holnapra I.—IV. oldal ^^Férfi~vászpründ^^ 1800 Ft, bébi, fiú és lányka szandálok széles választékban szolid árakon érkeztek. JÁNOS TÉRI ÁRUHÁZ Vásárhely május 2., kedd Romák hét-nyolcezren Tüskék, cigányszívben ivatalos statisztika a Csongrád megyében élő cigányságról utoljára hat évvel ezelőtt készült. Számukat illetően jelenleg csak becslésekre lehet támaszkodni, és azért is nehéz meghatározni ezt a kisebbséget, mert rendkívül erős a bevándorlás a déli megyébe. Nagyon sok cigány a jobb élet reményében a határon túlról Romániából érkezik, illetve Észak-Magyarországról, a Nyírségből jön. A helyi és a bevándorló cigányok között elég gyakori a konfliktus. Helyzetüket, mozgásukat a Csongrád megyei közgyűlés nemzetiségi ügyeket koordináló bizottsága, illetve a szegedi önkormányzati kisebbségi referense figyeli, de más szakemberek is foglalkoznak e fontos társadalmi kérdéssel. Tőlük nyert adatok szerint a Csongrád megyei cigányság száma 7—8 ezer között mozog, a legtöbben Szegeden (3 ezren), Hódmezővásárhelyen, Szentesen és Makón élnek. Abban különbözik a déli megye a többi magyar vidéktől, hogy Csongrádban a cigányság urbanizálódott, 80—85 százalékuk a városokban lakik. Szegeden rendezett körülmények között, tele(Folytatás a 4. oldalon) Régebben, a hiány időszakában venni nem tudtak az emberek, ma eladni A munkával megtermelt javak bőségének időszakában munkaünnepről szólni kissé idejétmúltnak látszik; aki dolgozik manapság, azt fölmagasztosítás helyett elbocsátani szokás, jó esetben megtűrni a munkahelyén, és hagyni, hadd vegetáljon, amíg bele nem rokkan, és föl nem fordul. Ma, amikor az árut előállítani módfölött kevés, azt el is kell adni, helyesebb Milyen ünnep? lenne talán kupecek ünnepéről beszélni — jutott eszembe tegnap, miközben az újszegedi Liget-béli majális tömegében tülekedtem. Sörszag és sültkolbász-illat keveredett pálinka és mustár aromájával a légben, mire nekem furcsa módon egy gépolajszagú szerelőcsarnok kattant be agyamba, ahol nemrég jártam, és amelynek falán egy poszteren, csillogó csodakocsihoz támaszkodva csodás nő volt föllelhető, kezében egy — nyilván a kocsihoz tartozó — alkatrésszel. Jó poszter volt — a nő is rajta —, betöltötte hivatását, az alkatrészreklámozást. Olyannyira, hogy mikor megláttam, csaknem ellenállhatatlan késztetést éreztem a legközelebbi autósboltba rohanni, megvásárolni a fölkínált alkatrészt Mégis, miért rohantam csupán majdnem? Ennek korántsem száz oka van, mint az elsöprő szellemességű szólás tartja, hanem csak egy, már tudniillik, nincs kocsim. Hogyha lenne, tarthatna akár kézigránátot is kezében a poszterbéli hölgy, megvettem volna azt is. Mert manapság nem a munkán van a hangsúly, nem a terméken, amit előállítanak, még kevésbé azon, aki előállítja , hanem aki el tudja adni. Vajon hány ember, hány cég produkál ma Magyarországon kifogástalan minőségű, hasznos árut? Divat mondani, kevés, a valóság ezzel szemben valószínűleg az, hogy ennél azért valamivel több. Az is előfordulhat: sokkal több. Az áruk jók , csak épp képtelenek őket eladni a gyártók, mert csak a gyártáshoz értenek, az eladáshoz nem. Az ócska bóvli viszont, ha értően adják el, rásózható a tömegre. Kis képességű, erőszakos emberek bármit pénzzé tudnak tenni, ha ott vannak minden fánál, ha levakarhatatlanok — míg a minőségi áru, mert nem tudja róla a kutya sem, hogy minőségi, raktáron rohad. Voltaképp nem is az árut veszi meg a vevő, hanem azt, aki eladja. Ha egy ronda nővel reklámozták volna azon a poszteren azt a bizonyos alkatrészt — még akkor sem jutott volna eszembe megvenni, ha van kocsim. De mivel jó nővel reklámozták, eszembe jutott úgy is, hogy közben egyáltalában nincs. Mi ér többet, ha valaki előállítani tud valamit, vagy hogyha eladni? — kérdeztem magamtól a majálisi zsibvásárban, tegnap. Május elseje mégis, minek az ünnepe? Ünnep-e? !~ . —— a Új lapfejet lát a T. divassó, vajhoi végre. Új tét, új nyeremény? Nem. A magyarázat valójában pőre, közhelyszerű örökigazsággal azt is mondhatnék: aki nem fejlődik, visszafejlődik. Hanem a fejlődés mibenléte sem pusztába kiáltott szó, némi eligazítótábla illik hozzá, másodilönben trükkgyanús, mögüle majd csak kandit a sanda igazi cél. Sietve leszögezzük, nem lapárat akarunk most emelni. Friss, új csapat szerveződött a közelmúltban lapunk, az RDV köré. Velük merészebb terveket szövögetünk, hisz elmúlt — reméljük végképp — az időszak, amikor a tőlünk elvett újság helyére kiküzdött, olvasóink-előfizetőink hitelesen visszaigazolt Reggeli Délvilág létének, megtartásának kockázata, valóságos Damoklész kardja, lebegett fejünk fölött. Három és fél Változunk éves gyereket bérűtlen módon már m lehet megsemmisíteni. Hitünk szerint e pubertásból cseperedő lap küllemének változása tartalmi színekkel is dúsul tovább. Jeleit nap iránt nap észlelheti, tapasztalhatja az érzékeny szemlélő. Soraink belső, technikai jellegű átrendeződésével most nem baktatnám Önöket, a mi dolgunk. Olvasóinkra csak a szüntelenül megjelenítődő napi végeredmény tartozik. Amiről eddig is volt véleményük, ám a jövőben még kíváncsibban fürkésszük. Napilap magyar tulajdonban ma Magyarországon olyan unikum, ami joggal számíthat különleges közfigyelemre. Várjuk hát a füstjeleiket. NIKOLÉNYI ISTVÁN főszerkesztő Templomosok a dómban Lovaggá fogadom gy szál gyertya égett mindegyikük kezében, mikor az oltár elé sorakoztak, hogy templomos lovaggá üssék őket. Középkori ünnepség hangulatát idézte a nagyon is mai szertartás szombaton délelőtt a szegedi Dómban, ahol a Gyulai Endre szeged-csanádi megyés püspök celebrálta szentmise után nyolc újabb tagot fogadott soraiba a templomos lovagok magyarországi rendje. A beavatás a lovagrend szigorú szabályai szerint eskütétellel kezdődött: a jelöltek életre szóló fogadalmat tettek, miszerint a szervezet kemény rendszabályaihoz egy életre hűek lesznek: nevükhöz méltóan minden körülmények között óvják a templomok szentségét, példaképül szolgálva a híveknek. Felelősségtudatuk jeleként áldozattal, alázattal, szeretettel formálják környezetüket, hogy a Biblia tanait mindenkivel elfogadtassák. Gyulay püspök úr beszédében kiemelte, a fenti elvek egyik humánus megnyilvánulása kell, hogy legyen az elesetteknek, betegek, gyengék, munkanélküliek, a nők, a gyermekek, az árvák és az özvegyek gyámolítása. A fogadalomtétel ideje alatt hátul álló régebbi rendtagok léptek ekkor elő, akik dr. Sáray Ferenc priornak segítkeztek a lovaggá ütésben, felmutatva a szent jelképeket, a kardot, a gyertyát és a palástot. A hit új letéteményesei pedig féltérdre ereszkedve várták, hogy vezetőjük az ékesművű karddal két vállukat, homlokukat megérintve megerősítse őket életcéljaikban, vállalásaikban. Az ünnepi harsonaszó mellett végzett szertartásnak talán ez volt a leglátványosabb része: vörös, kettős kereszttel díszített fehér köpeny borult a nyolc büszke férfiú vállára. A Szentháromság nevében templomossá ütött lovagok a Himnusz hangjaira búcsúztak az érdeklődőktől, a hívektől, s együtt vonultak el a már korábban lovaggá ütött templomosokkal. — Petrusán — (Fotó: Karnok)