Reggeli Újság, 2004. augusztus (1. évfolyam, 125-150. szám)
2004-08-02 / 125. szám
PLUSZJÖVEDELEM! Keresünk előfizetésszervezőket, lapkihordókat, lapterjesztőket Nagyváradon és a magyarlakta vidéki településeken egyaránt. Érdeklődni a Reggeli Újság kiadójának terjesztési osztályán kell, a Monumorut (Széles) utca 20-22. szám alatt személyesen, vagy telefonon a 264-616-os számon. Mezőbikács mindig is inkább a malmáról volt nevezetes - ezt ma egy olasz vállalkozó eredményesen működteti az 1949-ben itt történtekről csak suttogva lehetett beszélni, vagy még úgy sem. Emlékező összeállításunk a 4-5. oldalon. Eskütétel a határrendészetnél Az Avram láncú Határrendészeti Főiskola 85. évfolyamának végzősei esküdtek fel az ember- és árucsempészet elleni küzdelemre, a korrupció visszaszorítására, illetve a határforgalom gördülékennyé és biztonságossá tételére szombaton délelőtt. A katonás fegyelemmel tartott ünnepélyen a kiképzőtisztek mellett megjelentek a had- és belügyminisztérium, a helyi és megyei önkormányzatok, a kormány képviselői és természetesen a kadétok családtagjai, ismerősei. Jelen volt Szalai Péter, a budapesti székhelyű Rendőrségért Közbiztonsági Alapítvány (RKA) főigazgatója, a kuratórium elnöke és Tóth Ferenc, az RKA kelet-magyarországi vezetője. Szalai elmondta, hogy Magyarország uniós csatlakozása óta nagyobb jelentőségű a két ország határőrségeinek együttműködése, folyik egy nemzetközi határőr- és határrendészképzés a két fél részvételével, és méltatta a váradi ünnepséget. A díszbeszédek közben elhangzott, hogy a most végzett évfolyam (69 férfi, 14 nő) nyújtotta a legkiemelkedőbb teljesítményt 1992 óta. Minden végzősnek biztosítanak állást, miután megkapják kinevezéseiket, altiszti rangban kezdik meg szolgálatukat. P. L. Zs. REGGELI ÚJSÁG Bihar megyei napilap Nagyvárad, 2004. augusztus 2., hétfő, I. évfolyam, 125. szám Ára: 5000 lej I Szentjobb-rajongók lettek a berliniek Harmadik alkalommal jöttek németországi fiatalok Szentjobbra, a Caritas Catolica Szent István szociális központjához. Nemcsak hogy ingyen tevékenykedtek, hanem fizettek is az ellátásért. Két héten át nap mint nap derekasan dolgoztak: díszkutat létesítettek, a tanulmányi és ifjúsági ház udvarát, hátsó terét rendbe szedték és egy kisebb épület is elkészült szabadidős programok számára. Az eső sem szegte kedvét a csapatnak. Csütörtök este is javában dolgoztak. Betont kevertek, téglát rakodtak, sürgés-forgás, munka közben vidáman csevegtek, nevetgéltek. A törékeny leányok bebizonyították: az építkezési munkálat, a cipekedés, falrakás, vakolás nem esik nehezükre, ugyanúgy megállják a helyüket, akár a srácok. Az alkotás öröme sokat jelent mindannyiuk számára. Megálmodtak egy kutat is az udvar előterébe. Afféle diszkóiról van szó, ugyanis az udvar ékesítésén túl más funkciója nincs, hiszen víz sincsen benne. A munkatábort megelőző székelyföldi kiránduláson Christoph Kiepig, a csoport vezetője - aki amúgy „civilben” grafikus - sokat nézegette, tanulmányozgatta a kutakat, s elhatározta, hogy a szentjobbi szociális központ számára tervez egyet. Mindenki visz egy kis kreativitást a munkába. Hari, az indonéz származású berlini fiú fűszerkertet alakított ki az udvar előterében, amelyet majd a szakácsnők hasznosíthatnak. Ronald Ehlers berlini diakónus, a Szent István szociális központ projektfelelőse derűs mosollyal köszönt, s végzi tovább teendőit. Bár a vacsoraidő rég elmúlt, senkinek esze ágában sincs még abbahagyni a munkát, amelyhez nekifogott. Este tíz körül aztán végre jöhet a pihenés, a nagy beszélgetések ideje. Vagy egy kis meditáció, éneklés, ima gyertyafényben a csöndes teremben. „Szinte ugyanazok az emberek térnek vissza Szentjobbra esztendőről esztendőre” - mondta Kozma Enikő, a központ Szent Domokos tanulmányi házának koordonátora. Elmesélte: első alkalommal voltak a legtöbben. Most 24- en jöttek, 14-27 év közötti fiatalok. A csapat vegyes: vannak közöttük középiskolások, egyetemisták és olyanok, akik dolgoznak. A csoport irányítója úgy gondolta: ha kevesebben vannak, operatívabb a munka, jobban össze lehet fogni a teendőket. Vagyis mindenkinek megvan a maga feladata, senki sem lébecol. Tóth Hajnal (folytatása az 5. oldalon) Derűs napok Borson• Kegyes volt az időjárás a hétvégi Borsi Községi Napok rendezvényéhez. Bár szinte egész héten zuhogott, e két nap alatt nem tört borsot az idő a borsiak orra alá. Csupán a sportpálya kissé sáros, süppedős talaján kellett óvatosan lépegetni, de a szervezők minden tőlük telhetőt megtettek, hogy ez se okozzon nagy gondot, ezért a csúszósabb, pocsolyásabb részeket homokkal szórták be. Képes beszámolónk a 3. oldalon. Sorsok Ott ült az utcán. Háta mögött egy kirakatban szépen elrendezett illatszerek hada. Középen hajfestéket reklámozó fiatal nő fényképe, csábosan hívogató széles mosollyal az arcán. Előtte pedig a koldusasszony. Nem fiatal már. Ráncain jól látható nyomokat hagyott a gondok szülte szenvedés mélysége. Nem kért, nem erőszakoskodott, nem vádolt és nem ítélt. Kezét is csupán egy kicsit nyújtotta előre. Látszott, hogy szégyelli magát. Régről ismerem. Kis lakásban élt, de az mindig tiszta volt és rendes. A polcokon könyvek, mert olvasni nagyon szeretett. Büszke volt rá, hogy egész életében keményen dolgozott. Egyedül nevelte fel a fiát, aki aztán a boldogulását keresve országhatárokon túlra távozott. Hogy megtalálta-e? Ki tudja? Úgy csúsztattam a kezébe a pénzt, hogy nem néztem a szemébe. A benne égő könnyek többet mondtak így is, mint bármilyen szavak. Hogy került ide? Minek kérdeztem volna? Hiszen azt mindenki tudja, hogy egy egész élet munkája nem elég ma már a tisztes öregséghez. És hát a gyerekek sem mindig hálásak az értük hozott áldozatokért. De gyakran megesik az is, hogy az idegen föld sem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Azt mondják, akinek rosszul kel föl a nap, annak rosszul is nyugszik. Persze történnek még csodák. De egyre kevesebb. És azok is inkább a televízió képernyője előtt győzik meg a hiszékeny és álmodozó nézőt, hogy a lehetőségek világában élünk. A valóság azonban más. Hétköznapi emberek vesznek körül, hétköznapi sorsok és hétköznapi tragédiák, ahol a nagy kitörés ritkán válik valóra. Mit tehetnénk? Lesütjük a szemünket, és futunk tovább hétköznapi gondjaink és bajaink után. Csató Ildikó