Reggeli Újság, 2005. augusztus (2. évfolyam, 431-457. szám)

2005-08-01 / 431. szám

2005. augusztus 1. HÉTVÉGÉ Határ menti vigadalom Mint szinte minden bihari falunapon, a Borsi Községi Napokon is a szórakoztatásé, az evésé­­ivásé volt a főszerep. De talán a város és az ország­határ közelsége miatt itt még inkább. Pénteken közelebbről és távolabbról érkezett gyermek néptáncosok vették birtokba a kultúrhá­­zat, hogy többórás kitartással bemutathassák tudá­sukat a rekkenő hőségben, levegőtlenségben. A se­regszemle táncházzal ért véget. Szombaton Bátori Géza polgármester nyitotta meg a rendezvény hi­vatalos részét, utána Pete István szenátor és Laka­tos Péter képviselő kapott szót. Mindannyian hangsúlyozták Bors előnyös földrajzi helyzetét, amiből eleve illik és tudni kell sikert kovácsolni. Vannak jelei annak, hogy számos dolog közmeg­elégedésre történik a községben, a fejlődés megál­líthatatlan. Aztán annak rendje s módja szerint beindult a szórakoztató gépezet. A falunapok megszokott programjaihoz képest üdítő változatosságot jelen­tett a jászfényszarui (Magyarország) Napsugár gyermekszínpad, illetve a Fortuna együttes elő­adása a kultúrotthonban. A napsugarasok mese­részleteket, a fortunások Móricz Zsigmond Din­­­nyék című darabját adták elő. Eközben a futball­­pályán a szabadtéri színpadon az érolaszi Betty énekelt, majd a borsi iskolások az arab világot idé­ző táncot lejtettek. A debreceni színháztól érkezett Kecskés Tímeától az Oroszlánkirály, a Micimac­kó, a Pán Péter és a Maugli című filmek betétdalait hallhattuk, utána Szemerey László és segédje, Ko­vács Irén bűvölte el a közönséget, majd a váradi Machos&Queens tánccsoport és Danger együttes lépett fel. A biharszentjánosi Margaréta menettán­cosai előkészítették a terepet az Irigy Hónaljmi­rigynek. A kereskedelmi tévék által felfuttatott magyaror­szági csapat Borsra érkezett néhány tagja legin­kább a lakodalmas rock sztárjait figurázta ki, de megkapta a magáét a vasárnapra várt Fiesta együt­tes is. A mirigyesek után divatbemutató és diszkó következett, de ekkorra már a közönség egy része - amely főleg a Váradról kiautózókból állt - elszál­lingózott. Fried Noémi Lujza A szép feleség olyan, mint a görögdinnye A péntek délután a néptáncé és népzenéé volt A Margaréta menettáncosai a megnyitó után többször is a színpadra léptek Ez még nem a Fiesta, ez a hónaljmirigyes verzió Reggeli Újság / 3 Bemutatkozott a Taxisok Szakmai Egyesülete Megelégelve a Bihar Megyei Taxiskamara monopolhelyzetét, több személyszállító kivált az érdekvédelmi szervezetből, s megalapították a Taxisok Szakmai Egyesületét (TSZE). A Román Autószövetség jóváhagyását még januárban megkapták, egy hónapja megszerezték a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal engedélyét is, így pénteken már teljes jogú szervezetként tartották meg gyűlésüket. A Nagyváradi Szakszervezetek Művelődési Házában nem csupán a TSZE tagjai voltak jelen, hanem a rendőrség és a város elöljárósága is képviseltette magát. „Arra számítottunk, hogy mindenik cégtől itt lesz valaki, hogy a vezetőtanácsban minden vállalatnak legyen kép­viselete, de csupán a Start, a VIP és a City cég reprezentánsai jöttek el. Mi szóltunk mindenkinek, még a kamara vezetőségét is meghív­tuk a találkozóra, de ők nem jöttek el” - mondta Dán József, a TSZE megalakítását kezdeményező Start taxivállalat ügyintézője. A jelenleg mintegy kétszáz tagot számláló egyesület azért jött lét­re, mert a taxisok nem voltak megelégedve a cégvezetők által irányí­tott kamara tevékenységével. Octavian Rajiu, a kamara elnöke példá­ul a Hello taxisvállat vezetője is - tudtuk meg Carmen Malantól, az egyik alapítótagtól, az egyesület titkárától. „Célunk, hogy valóban a személyszállítók érdekeit képviseljük, függetlenül attól, hogy azok melyik céghez tartoznak. Egyesületünkkel alternatívát kínálunk szá­mukra, s itt nem a személyszállító vállalatok vezetői irányítják a szakszervezetet” - mondta. „Most még nem vagyunk túl sokan, de remélem, hogy ezután egyre többen leszünk a TSZE-ben” - mondta Dán. A jelenlévők ismertették problémáikat a rendőrség és a polgármes­teri hivatal illetékeseivel, akik hatékonyabb együttműködést ígértek. A taxisok javasolták, hogy csoportokban, több ponton is tartsanak el­lenőrzéseket, hogy kiiktassák a feketén dolgozókat. A fuvarozók re­mélik, hogy hamarosan több megállójuk is lesz a városban, és hogy a rendőrség megoldást talál arra, hogy a sofőrök ne a taxisok helyére parkoljanak. A díjszabásokat illetően többen panaszolták, hogy mivel Püspöki Nagyváradhoz tartozik, kénytelenek a normál, egyes tarifát kérni, és mivel onnan rendszerint utas nélkül kell visszajönniük, veszteséges az útjuk. Ennek megoldása egyelőre várat magára, hi­szen a törvény értelmében a kettes tarifát kizárólag városon kívül al­ I kalmazhatják. V. Ny. R. GYILKOS KÁNIKULA • 24 ember halálát okozta a rendkívüli hőség egy hét alatt Romániában, csupán az elmúlt 24 órában heten vesztették életüket - közölte a román rádió tegnap délután. Az ország­ nagy részében kedd óta 37 fok meleg van. Az áldozatok többsége idős ember, halálukat főként keringési zavarok okozták. Bukarest­ben, ahol napok óta 36 fok meleg van, 15-en haltak meg. X nem szegte... (folytatás az 1. oldalról) hősöket is a közösségért való szolgálat eszméje hatotta át, ma hasonlóképpen mindannyiunk­nak az egységre való törekvés kell hogy legyen a feladata. Mert olyan időket élünk, amikor min­denkire szükség van, még akkor is, ha különböző dolgokban más a véleményünk - mondta a sze­nátor. Sóki Béla parlamenti kép­viselő a falunapokat mint a kö­zösségi élmény és szellemiség megóvásának a helyét definiálta. Elmondta, ő otthon érzi magát Szalacson, ahol együtt szokott ünnepelni a falu lakóival. Röpke félórás jelenlét után távozott a helyszínről... A szalacsi Örökzöld asszony­kórus műsora után koszorúzás­sal zárult a háborús emlékműnél tartott megemlékezés. Vidámság és borok kóstolgatása Még véget sem ért az emlék­műnél tartott ceremónia, amikor a település központján felvonul­tak a menettáncosok, a helybe­liek nagy gyönyörűségére. Az ügy­es leánykák és legények az iskola szabadtéri színpadán foly­tatták produkciójukat. Délután az iskoláskorúaké volt a főszerep. Modern tánc, móka volt ott a javából, de akik erejü­ket vagy ügyességüket akarták megcsillogtatni, azt is meg­tehették. A szalacsi ÉSZISZ mel­lett a semjéni néptáncosok is be­mutatkoztak igen színvonalas produkcióval. Mire a helyi kul­­túrcsoportra és a jól koreografált táncokat bemutató bogyoszlóiak­­ra került a sor, már véget ért a fa­luszéli domboldalon első ízben megrendezett látványos moto­­krossz-bemutató. A szinte már elviselhetetlen hőségben testi-lelki felüdülést is jelentett az iskola hűs falai között az a tárlatnyitó, ahol Gavrucza Tibor képeit tekinthették meg az érdeklődők. Míg a fiatalokat a modern zene, a tánc a színpadot táncolta, addig a kultúrházban borkóstolóra invi­tálták a mulatozni, nótázni szere­tőket. A helyi borosgazdák mel­lett két szolnoki vendég is hozott kóstolót saját termelésű itókából. A zsűri a szalacsi fehér és vörös borok közül egyöntetűen Benke Imre nedűjét találta a legjobbnak. A két vendégborász, Pribéli Menyhért és Tugyi István a leg­jobb boroknak kijáró emléklapot és kupát vehette át a helyi MPSZ elnökétől, Bencsik Ferenctől. S hogy az elfogyasztott kiváló bo­­rok­nak és étkeknek a közös hatása még fokozottabbá váljék, a nóta­szó sem maradt el. Erről a helyi Örökzöldek mellett a székelyhídi férfikórus és a mihályfalvi nóta­kedvelők gondoskodtak. Mire besötétedett, a szabadtéri színpad körüli tömeg már jócs­kán felpörgetett hangulatban vár­ta a Dreamers koncertjét, majd a kifulladásig tartó diszkóőrület uralta éjszaka után enyhe hűssel érkezett a hajnal.

Next