Reggeli Újság, 2006. október (3. évfolyam, 788-813. szám)

2006-10-02 / 788. szám

I Tőkés László református püs­pök, az egyházi hátterű alapít­ványi egyetem vezetőtanácsának elnöke a PKE jelenlegi helyzetét ismertette, szólt az év elején megalakult vezetőtanács szere­péről, mely stratégiai kérdések­kel foglalkozik. Mint mondotta, hónapokig tartó belső átvilágítási folyamat után kidolgozzák a PKE fejlesztésének rövid és hosszú távú terveit. Júniusban Mihail Hardáu tanügyminiszter­­nél jártak, s ígéretet kaptak arra nézve, hogy az akkreditációs bi­zottság jelentése alapján akár ké­ső ősszel elkészülhet az intéz­­e­­t akkreditálását kimondó tör­vény. Ez azért fontos, mert ennek alapján az egyetem bekapcsolód­hat az európai felsőoktatási rend­szerbe. Ez azért is szükséges, mert a magyar kormánytól sze­rencsére érkező támogatás az Fried Noémi Lujza (folytatása a 7. oldalon) A Partiumi Keresztény Egyetem akkreditációjáról és a beindítandó felnőtt­­képzésről is szó esett a szombati tanévnyitó istentisztelet előtt megtartott sajtótájékoztatón. TANÉVNYITÓ A PKE-N Növekedjetek a bölcsességben Geréb Zsolt rektor Szüreti bálok évadja ELEIK HAGYOMÁNYAIHOZ HŰEN MULATTAK A KÁGYAI FIATALOK Ha a falunapok jobbára új ke­­letű szokásként jelentek is meg kv osségeink életében, a szüreti mulatságokat az átkosban sem si­került teljesen kiiktatni magyar­lakta falvainkból. Bár a magán­szőlősök java részét felszámol­ták, azért kiskertek mélyén az ősi nedű termesztése, ha kisebb mér­tékben is, de folytatódott. Nagy­­bágya és környéke nemcsak mint bortermelő kistáj volt jegyzett, de oltványok sokasága került itt ki a szorgos munkáskezek alól. A szüreti bál éppen ezért az itteniek zsigereiben él, az utóbbi években egyre inkább gazdagodott az e téren történő hagyományőrzés - tudtuk meg Német Istvántól, aki a helyi ifjúsági szervezet segítsé­gével szervezte meg a hétvégén megtartott ünnepséget. Azt is el­mondta, hogy jövőre a régió leg­nagyobb mulatságát szeretnék összehozni, tucatnyi település fiatalságát meghívják a Székely­­híd melletti Kágyára, ahol min­denki bemutathatná saját faluja szokásait, táncait, az átmentett örökséget. Szombat délután, miközben a főszervezővel beszélgettünk, már nyugtalanul toporzékoltak a felcicomázott lovak a kultúrház udvarán, de a bőgatyás legények biztos kézzel tartották a kantárt. D. Mészáros Elek (folytatása a 6. oldalon) Hívogatás előtti pillanatok Meghalt Sütő András 4. oldal Olcsóbb lett a benzin Elsejétől literenként 2 bánival olcsóbban adja folyékony üzem­anyagait a Petrom. A román kőo­lajipari társaság a világpiaci árak kedvező alakulásával és a nem­zeti fizetőeszköznek az utóbbi időben tapasztalt erősödésével indokolta a nem túl jelentős ár­­csökkentést. Az intézkedés kö­vetkeztében egy liter Eco Pre­mium benzin például 3,4 lejbe, a 95-ös oktánszámú, ólommentes Premium benzin 3,38 lejbe, a Top Premium 99 Plus pedig 3,7 lejbe kerül. A gázolajok is ol­csóbbak lettek: a Top Euro Die­sel 4-ért 3,34, az Euro Dieselé­ért pedig 3,39 lejt kell fizetni a Petrom-kutaknál. V. CSILLAGOCSKA GYERMEK­­NÉPTÁNC­­TALÁLKOZÓ Az együtt táncolás öröme 5. oldal Támogatást kérhetnek a felekezetek Október 15-ig fordulhatnak az egyházak és felekezetek a helyi költségvetésből nyújtandó, vissza nem térítendő támogatásért a vá­­radi polgármesteri hivatalhoz. A válogatást október 16-25. között ejtik meg a vissza nem térítendő támogatások megítélését szabá­lyozó törvény és a helyi érdekű, nonprofit tevékenységek támogatási szabályzata szerint. Mindkét szabályzatot megtalálhatják a hivatal www.oradea.ro honlapjának Programé locale pontja alatt. A szükséges dokumentációt a már említett szabályzatnak megfelelően kell elkészíteni és két példányban, valamint elektronikus levélben (primarie_finante@oradea.ro) vagy kompaktlemezen benyújtani a városháza 23-as irodájába. A kérelmezőnek rendelkeznie kell a szük­séges összeg tíz százalékával. Bővebb tájékoztatást a városháza 115- ös irodájában vagy a 408-886-os telefonszámon kérhetnek Daciana Gherdantól vagy Tiberiu Mraztól."

Next