Reggeli Újság, 2008. január (5. évfolyam, 1166-1190. szám)

2008-01-03 / 1166. szám

Bihar megyei napilap Nagyvárad, 2008. január 3., csütörtök, V. évfolyam, 1166. szám Ára: 0,70 lej ! Több ezer eladatlan fenyőfa került idén is szemétre A karácsonyfának való fe­nyők százait hagyták kettévág­va a piacokon az eladók, miu­tán nem kaptak rájuk vevőt. Egyesek ahelyett, hogy ol­csóbban adták vagy elajándé­kozták volna a fákat a rászoru­lóknak, inkább hasznavehetet­lenné tették az árut. Évről évre van az a helyzet a karácsony­­fapiacon: túl sok csemetét vág­nak ki, ezért nagy a kínálat. Mint minden évben, idén is akadtak olyan eladók is, akik a szeretet ünnepén keresztényi kötelességből az eladatlan fá­kat elajándékozták a szegé­nyeknek. Szökő­árak az új évben A két legfontosabb üzemanyag-forgalmazó már december utolsó napjaiban közel három eurocenttel emelte a benzin és a dízelolaj árát. Emelik az alapvető élelmiszerek árát is, így a tej és a tejtermékek 10-15 százalékkal kerülnek majd többe januárban. Az importból származó hús 15, a hazai termelésű 25 százalékkal lesz drágább és 5-6 százalékkal többet kell majd fi­zetni a kenyérért is, amelynek árát csak nemrégi­ben emelték. Drágulnak a bútorok is, miután 20 százalékkal növelik a faanyagok árát. A tűzifáé viszont változatlan marad. 25 százalékkal kerül majd többe a kötelező gépjármű-biztosítás, nő az autópályás matricák ára, a fővárosban pedig drá­gul a közszállítás. Decemberben egymásnak ellentmondó jóslá­sok láttak napvilágot az energiaárak mozgását il­letően. Az Országos Energiaügyi Hatóság leg­újabb közlése szerint mindenképpen emelik a villanyáram és a földgáz árát is, de még nem tud­ni mennyivel, a drágulást 3-4, illetve 16 százalé­kosra tervezik, erről jelenleg még folynak a tár­gyalások a kitermelőkkel és a szállítókkal. A fogyasztási cikkek és szolgáltatások árait a ke­reskedők és szolgáltatók többnyire kényük-kedvük szerint igazítják, általában fölfelé tornázva azokat az inflációra és a súlyos romániai adóprésre hivatkoz­va. A sajtóhírek az ünnepek alatt jobbára arról szól­tak, hogy nagy lendületet vett a bevásárlóturizmus: a környező országokban, főleg Magyarországon kedvező kis- és nagykereskedelmi árak vonzzák a román állampolgárokat. Akik itthon a szesz- és do­hányipari termékek árának emelkedésével is szem­besülni fognak a téli ünnepek lejártával. Megújult Biharszentjános orgonája Hálaadó istentisztelettel és orgonakoncerttel ünnepelték az el­múlt év utolsó vasárnapján Biharszentjános református templo­mának megújult orgonáját. A Jónás István által 1884 karácsonyá­ra megépített, mára műemlék besorolású hangszert Molnár Jó­zsef nagyváradi orgonaépítő restaurálta. Az istentiszteleten a házigazda lelkész, Csomay Árpád hirdet­te az igét a Krónikák I. könyvéből, az isten dicsőségére megszó­laló zene közösségformáló erejét hangsúlyozva, a sípok együttes éneke és a gyülekezet lelkeinek találkozása közt vonva találó pár­huzamot. Megtudhattuk, hogy a hangszerjavítást egyrészt közada­kozásból, másfelől pedig a megyei tanács és az RMDSZ felaján­lásaiból fedezték. Bátori Géza, Bors község polgármestere, aki a nemes ügyet mindvégig támogatta, rövid felszólalásában szintén a kis közösség példaértékű összefogását méltatta. A 123 esztendős orgona történetét, jellegzetességeit és a majd­nem egy éven át tartó felújítási munkálatok néhány mozzanatát Molnár József orgonarestaurátor ismertette néhány szóban. Az egymanuálos, egyoktávnyi pedálsoros, 512 sípú orgonát Jónás a ké­ső barokk hagyományok szellemében alkotta meg, ám kísérletező Tóth Gábor (folytatása a 4. oldalon) Az orgona homlokzata Bevezették az eurót Cipruson és Máltán A 2002-es nyugat-európai valutaváltáshoz hasonlóan az euró 2008. január 1-jei ciprusi és máltai bevezetése kapcsán is az inflációs aggodalmak, illetve azok hivatalos cáfolatai domi­nálnak a sajtójelentésekben. A két kis mediterrán szigetország januári belépésével tizenöt ta­gúra és 321,5 millió lakosúra bővül az euróövezet. Cipruson a legfrissebb fel­mérések szerint a lakosság majdnem hetven százaléka tart attól, hogy az átállással emel­kednek majd az árak. A nicosi­­ai jegybank szerint azonban ezek az aggályok alaptalanok: a szupermarketláncok kötelezték magukat az árak lefelé kerekí­tésére, és a valutaváltással kap­csolatos visszaélésekért egy nemrég hozott törvény értelmé­ben börtönbüntetést lehet ki­szabni. Az euróbankjegyek és -érmék zömét már sikerült ki­szállítani a bankokhoz, a cipru­si és máltai üzletek több száz­ezer euró­ számológépet kaptak, és az Európai Bizottság szerint a nagy áttérés nem fog fennaka­dást okozni a helyieknek. SZÓ VIGYÁZÓ 6. oldal MANÓLAP 8. oldal Biharszentjános református temploma

Next