Reggeli Újság, 2008. augusztus (5. évfolyam, 1342-1367. szám)

2008-08-01 / 1342. szám

2008. augusztus 1. Virágzik a parlagfű Július közepétől kezdte bontogatni szirmait a parlagfű, és akár októberig is onthatja a pollent. Pontosabban az első fagyig.­ ­ Ellenes Jakabffy Zoltán al­­lergológustól megtudtuk, hogy a tavalyihoz képest az idén sok­kal több parlagfű keseríti meg az allergiára hajlamos betegek életét. „Évről évre több parlag­fű virágzik, mivel senki sem foglalkozik annak kiirtásával. A magánterületen a tulajdonos­nak, a közterületeken az önkor­mányzatnak, a vasúti sínek mentén pedig a vasúti társaság­nak kellene ezzel törődnie. A tömbházak körüli elhanyagolt zöldövezetekben is vígan bur­jánzik ez a szívós gyomnövény. Mint elnevezése is tükrözi, fő­ként parlagon hagyott területe­ken ver gyökeret, az Érmellék síkvidékein és a vasútvonalak mentén észlelhető nagy szám­ban” - részletezte a szakorvos. Elmondta, Nagyváradon legin­kább a várost elkerülő út és a vasúti sínek mentén található a legtöbb. A parlagfű-allergia sok kelle­metlenséget okoz, hiszen gya­kori tüsszentéssel, köhögéssel, könnyezéssel, orrfolyással, a fül és az ajkak viszketésével jár. A tünetek időszakosan, a virág­zás idején jelennek meg és kor­tól, nemtől függetlenül bárkit egyaránt érinthetnek. Mint megtudtuk, az allergiát nem le­het megelőzni, de a kellemetlen tüneteket lehet enyhíteni. Aller­giateszttel és vérvizsgálattal ki­deríthető, hogy a páciens mi­lyen pollenre érzékeny. Aki tudja, hogy mely pollenekre al­lergiás, az védekezésképpen az adott növény virágzása előtt el kell kezdje szedni az úgyneve­zett antihisztaminokat. Ezeket általában tabletta, kisebb gyer­mekeknek pedig csepp vagy szirup formájában adják. De aki már tudja, mire reagál a leg­jobban a szervezete, annak azt a fajta szert kell szednie. Ellenes doktor felhívta a fi­gyelmet arra is, miszerint ez a gyomnövény akkor pusztítható eredményesen, ha gyökerestől kitépik, ehhez azonban sok sze­mély bevonására lenne szük­ség. Egyetlen virág például milliószámra bocsátja ki a pol­lenszemcséket,, amelyek igen nagy távolságra jutnak a szél­lel. Magjai akár 20-30 évig is életképesek. Sükösd T. Krisztina PAPTAMÁSI Holnap zárul Paptamásiban ezen a héten szervezték meg a nyári vakációs bibliahetet. Hétfőn kezdődött és holnap ér véget az idén Pál apostol életét ismertető népszerű foglalkozássorozat. A vakációs református bibliahét alkalmából szervezett foglalkozásokon naponta átlagosan negyven gyermek vett részt a Váradhoz közeli Paptamásiban. Tegnapi ottjártunkkor is olyan so­kan voltak, hogy csaknem megtöltötték az egy­házközség imatermét. A templom mögötti épü­letnél tucatnyi kerékpárt támasztottak a kerítés­hez, a nyitott ajtón egy-egy éles gyermekhang szivárgott ki. Mészáros Ildikó vallástanár vezetésével na­ponta egy-egy, Pál apostol életéről szóló törté­nettel ismerkedtek meg a kicsik. Énekeket is ta­nultak, de szórakoztak is. A gyerekek jól érezték magukat, aktívan bekapcsolódtak a programok­ba. Amint a tanárnő feltette kérdéseit, tucatnyi kéz emelkedett a magasba, jelezve, sokan tudták a választ. A tanárnő elmondta, a tartalmas hetet hozzá méltó előadással zárják holnap. A délelőtti bibliaheti alkalmakkor tanultakból a tamási gyermekek előadást tartanak 17 órától az imate­remben. Színdarabban játsszák el Pál életének fontos pillanatait, továbbá előadják a hét folya­mán tanult énekeket is. B. B. a bibliahétI Lebuktak az embercsempészek A nagyváradi rendőrség bűnüldözéssel foglalkozó ügyosztálya szervezett embercsempészbandát fogott el. Ezzel kapcsolatban Nicolae Stamate főfelügyelő tegnap el­mondta, hogy a brigád hat személyből szerveződött, akik húsz és negyvenkét év közöttiek voltak Bihar és Teleorman megyékből. A bűnbanda feje D. A. és D. R., egy házaspár, mindketten nagyvá­radiak. A csoport rendkívüli hatékonysággal működött és piramis szerkezetben volt felépítve, mindegyik tagnak megvolt a jól meg­határozott feladatköre. 2007 tavaszától harmincnégy román állampolgárt vittek ki Bi­har megye egész területéről Spanyolországba, az ottani Zara­­gozába, ahol éhbérért dolgoztatták őket. Először azt ígérték nekik, hogy nyolc óra munkával - mandarin- és narancsszedéssel - 50 eurót kereshetnek naponta. Ezzel szemben a valóságban napi ti­zenöt órát dolgoztatták őket embertelen körülmények között, és másfél hónapért kaptak 50 eurót. Ezért kénytelenek voltak más munkát is végezni, hogy haza tudjanak jönni. A csoport tagjai ellen embercsempészés vádjával indítottak el­járást, és ha bűnösnek találtatnak, háromtól tizenöt évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak. A kizsákmányolt személyek ezer euró kártérítést igényelhetnek fejenként. (létai) HÉTKÖZNAP Reggeli Újság / 3 Kiállították a múzeum új székhelyének terveit­ ­ A nagyváradi Körösvidéki Múzeum hetek óta nem látogatható. Elkezdték ugyanis a tárgyak becsomagolását, mivel nemsokára ki kell pakolni a közgyűjteményt a barokk palotából. Az új székhely rendbe tétele még várat magára, így oda nem költözhetnek. A Körösvidéki Múzeum nem fogad látogatókat a barokk palo­tában. A római katolikus egyház néhány éve visszakapta az 1970 óta múzeumként használt, egy­kor államosított püspöki palotá­ját. Az 1762 és 1776 között épült és Franz Anton Hille­brandt által tervezett barokk stí­lusú palota második székhelye­ként szolgált a Körösvidéki Mú­zeumnak. A közgyűjteményt majdan átviszik a Rhédey (Bal­­cescu) park és a Rulikovszki (Armatei Române) sétány sar­kán található egykori hadapród­iskola épületébe, melyet 2005-ig a román hadsereg használt. Az ingatlan elhanyagolt állapotban várja a szebb jövőt. Ajtóit bezár­ták, udvarát nem gondozza sen­ki. Többéves avar és hulladék hever a főbejárat környéki sétá­nyokon, míg a terület egyik szegletében teraszos vendéglő működik nyaranta. A barokk palota előcsarnoká­ban érdekes kiállítás nyílt teg­napelőtt. A múzeum új szék­helyének alaprajzát, illetve fel­újítási és berendezési terveit le­het megtekinteni. A tervekről véleményt is lehet alkotni, ami egy füzetbe írható be, de elekt­ronikus levél formájában is el­juttathatók az észrevételek a contact@mtariicrisurilor.ro e­­mail címre. A tárlat hétközna­ponként 9.30 és 16 óra között tekinthető meg. A Körösvidéki Múzeum szá­mára új székhelynek választott hatalmas, eklektikus ingatlant Alpár Ignác tervezte, az építke­zést 1898-ban fejezték be. Az egykori királyi hadapródiskola rendbetételének költsége 80 százaléka egy új múzeum építé­sének. A berendezhető terület meghaladja a 11 ezer négyzet­­métert, a teljes felújítás pedig több millió euróra rúg. Borsi Balázs Az új székhely gyönyörű főbejárata A terveket bárki megtekintheti a barokk palotában Egy csepp... (folytatás az 1. oldalról) Mint elmondták, a híres gyógyvíz híre hozta ide őket. Odahaza a falujukban persze nem ülnek ki ká­vézni egy kocsmateraszra, magyarázza nevetve az egyik fejkendős néni, de itt, ha már üdülnek, meg­engedik ezt a luxust maguknak, úgyse látják a falu­beliek. A strandon nagyon sokan voltak. Itt felnőttnek 20, gyereknek 10 lej a belépőjegy, a húsz percig tar­tó masszázs 10 lej, a szoláriumban 5­ perc 5 lej. A mesterséges tavak környékén is rengetegen sétáltak. Indiai és magyarországi egyetemisták fotózták a pompázó tavirózsákat. Mint elmondták, botanikus­nak készülnek s nagyon érdekesnek találják, hogy Kelet-Európában ilyen nagyszerűen lehet a Délke­­let-Ázsiában honos tavirózsát, a Nelumbo nuciferát tenyészteni. - Csodálatos ez a termálvíz! - vélekedik az egyik indiai fiatalember. - Tudományosan sem elhanya­golandó, hogy itt van Európának az a ritka pontja, ahol megélnek az amúgy csak a trópusokon, Ázsiá­ban, Egyiptomban honos vízinövények. Egy kis da­rab Egyiptom, egy csepp a Nílusból csöppent ide. Hogy miért nem tudják ezt többen? A tavirózsákat persze nem­­csak tudományos szemmel lehet megcsodálni. Az egyszerű turisták is elgyönyörködnek a rendbe tett tó láttán. A gyerekek különösen a piros díszhalaknak és a teknősbékák­nak örülnek. A tavacskákban működnek a vízforga­tó berendezések. Egészében véve szép és rendezett most ez a környék. Nagyon sokan keresnek kikapcsolódást a Félixfürdőn

Next