Reggeli Újság, 2009. szeptember (6. évfolyam, 1666-1691. szám)

2009-09-01 / 1666. szám

2009. szeptember 1., kedd HÉTKÖZNAP Pénzhiány miatt falra mászott az alelnök FURCSA, DE HASZNOS SZÍNJÁTÉK A BÁBSZÍNPADON A megyei tanács alelnöke, Dumitru Volo§eniuc tegnap a szó szoros értelmében falra mászott a pénzhiány miatt, történetesen a javítási munkálatok alatt álló bábszínház épületében. Ugyanis pár napja furcsa, de a jelek szerint hasznos jelenetek játszódnak mostanság ott.­ ­ A folyosókon, sőt a színpa­don is munkaruhás férfiak és nők ténykednek, vakolókanál­lal, meszelővel, vésővel. Nem profi kőművesek, hanem azok a művészek és köztisztviselők, akik csatlakoztak ahhoz az ak­cióhoz, amely során önkéntes munkával szándékoznak rend­be tenni a nagyváradi bábszín­házat. Marius Áron, az Árkádia Gyermek és Ifjúsági Színház igazgatója kérdésünkre el­mondta, múlt hét hétfő óta dol­goznak az önkéntesek, s ha így haladnak, szeptember 11-re be is fejezik a javításokat. Persze ez csak amolyan átmeneti meg­oldás, tüneti kezelése a bajnak - mondta az igazgató. Ahhoz, hogy a bábszínház 1763-ban­­ elhúzott épületét, ami jelenleg a legrégebbi olyan váradi épü­let, amelyben tevékenykedés folyik, rendbe tegyék, közel 30 ezer lejre volna még szükség. Hogy ezt az összeget mikor kaphatná meg a bábszínház, nem tudni. Maga a megyei tanács alel­nöke sem tudta, mindenestre hét munkatársával együtt mun­karuhába bújt, s a színpad egyik oldalsó falán munkálko­dott lelkesen, miközben fotóz­ták. Kérdésünkre annyit mon­dott, nem először végez ilyen munkát, s bár belátja, kicsit ne­hezebb, mint az irodai, bírni fogják ezt is. Reméli, a megyei tanács segítőkész irodistáival együtt ott lesznek szeptember 11-én azon az ünnepségen, ahol az elkészült munka örömére koccintanak az önkéntesek. Szőke Mária Az alelnök pemzlivel száll szembe a pénzhiánnyal Marius Aron a projektet mutatja, amire nem tudni, mikor lesz pénz Reggeli Újság / 3 Könyvtárosokat képeznek számítógépes ismeretekre Speciális tanfolyamokat tartanak vidéki könyvtárosok számára Nagyváradon, a Gheorghe §incai Megyei Könyvtárban. Az első kurzus, amelynek keretében számítógép-kezelési ismereteket és internethasználatot oktatnak a könyvtárosoknak, tegnap kezdődött. A cél az, hogy a vidéki településeken élők ingyenesen juthassanak információkhoz, között 11 laptopot, egy videoprojektort, szkennert, nyomtatót. Vá­radon egyébként már két éve biztosított az internet-hozzáférés. Bihar azon első tizenkét megye között szerepel, ahol beindítot­ták a programot. Az első tanfolyam megtartása után még kettő következik. Jelen­leg tíz vidéki könyvtárost oktatnak az informatika rejtelmeire. Ér­keztek többek között Érmihályfalváról, Székelyhídról, Körtvélyesről, Belényesből. Összesen tizenkilenc Bihar megyei település vesz részt a projektben. A vidéki bibliotékák is kapnak felszereléseket, a hálózatot, az internet-hozzáférést az önkormányzatoknak kell biztosítaniuk. Delia Pantea Bihar megyei projektkoordonátor elmondta: fontos, hogy milyen a polgármesterek hozzáállása, és hogy milyen körül­ményeket tudnak teremteni az olvasóknak a bibliotékákban.­­ A képzéseket az EOS (Educating for an Open Society) Alapít­vány reprezentánsa, Adrian Popovici irányítja. Az oktatásba a megyei könyvtár néhány munkatársa is besegít. A cél az, hogy a bibliotékák dinamikus, modern információs köz­pontokká váljanak. A Biblionet elősegíti egy korszerű közkönyvtár­rendszer kialakulását­­ a vidéki régiókban is. Másfelől egyebek kö­zött felkészíti a kurzusokat elvégző könyvtárosokat, hogy modern szolgáltatásokat nyújtsanak a könyvtárlátogatóknak. Tóth Hajnal : Az öt évre szóló Biblionet - a világ az én könyvtáramban em­e­ Delia Pantea projektvezető Vizit elhanyagolt... (folytatás az 1. oldalról) Köröskisjenő általános isko­a 300 ezer lejes kormánytá­mogatást nyert el tavaly április­ban egy korszerű, folyóvizes mosdó és egy kazánház meg­építésére, felszerelésére. Ottjár­­tunkkor még csak az alapnak ki­ásott gödröket lehetett látni, fé­lő, hogy tanévkezdéskor ezek fogadják majd a közel kétszáz diákot. Rövid időn belül két garnitúra vezetőség is lemon­dott az iskola éléről, a két hó­napja megbízott igazgató és he­lyettese a polgármesterhez ha­sonlóan semmi konkrétumot nem tudott mondani a kivitele­zési szerződésben foglalt átadá­si határidőről. A helyszínen nem dolgozott senki, bár állító­lag az építőanyagot már meg­vették, s fekbért is fizetnek a raktározásáért. Togor polgár­­mester szerint a tervező hóna­pokig halogatta az építési enge­dély megszerzését, menet köz­ben kiderült, hogy az iskola alatti telek felét és az udvart visszaszolgáltatták egy magán­­személynek, aztán a kivitelezés­re kiírt versenytárgyaláson nyer­tes, Mezőszabolcson bejegyzett vállalatnak a munkaügyi fel­ügyelettel gyűlt meg a baja, mert állítólag nem törvényesen alkalmazta az iskolánál dolgo­zókat. A munkálatokat - a pre­fektus szerint - a kormánypén­zeket továbbutaló tanfelügyelő­ségnek kellene ellenőriznie. A jenői iskolában - saját for­rásból - kifestették a tanterme­ket, belül rend lesz és tisztaság, csak a folyóvizes mellékhelyi­ség hiányzik. Igaz, az új mos­dókkal sem érnének sokat, mert a terv szerint azt a település vízvezetékére kellene csatla­koztatni, ha lenne ilyen... A község másik településén, Köröskisújfaluban (Husasáu de Cri§) kívül-belül csinos, rende­zett az iskola, ám visszakerült az épület az ortodox egyház tu­lajdonába. Ez egyelőre nem kér „lakbért” az önkormányzattól, mert már pirosban áll az új, tá­gas, hőszigetelt nyílászárókkal ellátott iskolaépület. Százhet­ven gyerek járhatna oda, ha ta­valy decemberben nem apadt volna el a 2007-ben elnyert kormányfinanszírozás. A 870 ezer lejes beruházás egynegye­de hibádzik, egy hónapi munka van hátra. Bizonytalan, hogy hol kezdi a tanévet a 45 mezőbottyáni kisdiák: lehet, hogy bezárják az iskolájukat - bár most újították fel -, mert alacsony a létszám. Még nem kapták meg az igényelt iskola­buszt, amivel esetleg a község­központba hordhatnák a gyere­keket - magyarázta Fiorina Toma igazgatónő. Ugyancsak a kicsik szállítása lenne a megoldás Harangme­zőn és a hozzá tartozó Alma­mezőn (Hidi§elul de Jós). Előb­binek a kisiskolája százéves épületben van, szintén folyóvíz nélkül, egyik szobájában tíz évis, a másikban összevont osztályokban kéttucatnyi ele­mista tanult eddig. Almamezőn a tizenhét óvodás egy vegyes­bolt tőszomszédságában kezd­hetné a tanévet. Belül rend, tisztaság, kellemes környezet, kívül omló vakolat, karnyújtás­nyira a szeszesitalt is mérő üz­let, hátul összedőléssel fenye­gető árnyékszék, hulló cserép. Petroi polgármester és az igaz­gatónő hiába magyarázta, hogy kormánytámogatással korsze­rűsítették a községközpont nagy iskoláját, arra nem volt kí­váncsi a prefektus. Megígérte viszont, hogy rövidesen vissza­tér Harangmezőre, s ha nem ta­pasztal változást, bezáratja a ki­fogásolt tanintézeteket. Messze az európai uniós szinttől Félbemaradt a köröskisújfalui iskola

Next