Reggeli Újság, 2010. március (7. évfolyam, 1816-1842. szám)

2010-03-01 / 1816. szám

REGGE1I IlLAG Bihar megyei napilap Nagyvárad, 2010. március 1., hétfő, VII. évfolyam, 1816. szám­ára: 1 lej * Holnap, március 2-án lesz a 193. éve annak, hogy a dél-bihari hajdúvárosban, Nagyszalontán megszületett a magyar irodalom egyik különlegesen jeles alakja, Arany János. Az 1817-ben egy bogárhátú öreg házban napvilágot látott költőóriás a Szilágynagyfaluból Szalontára költözött református hívő család sarjaként istenszeretetben úgy nevelkedett, hogy szüleitől egyetlen trágár szót sem hallott - vallotta önéletrajzában a poéta. A géniusz születésnapja alkalmából tagnapra szervezett meghitt ünnepséget a Nagyszalontai Református Egyházközség a nagyfalui kálvinista gyülekezet kórusának és lelkészének részvételével. A legnagyobb magyar epikus költő, Arany János életében fontos szerepet töltött be a hit. Az őszinte, Isten rendeltetése szerint élni igyekvő családja hatására már gyermekkorában megszerettették vele a Szent­írást, olyannyira, hogy még gyermekként többször elolvas­ta, s a neki tetsző textusokat kí­vülről fújta. A költő emlékének adózva születésnapja alkalmá­­v­a­l ezért is volt találó a szalon­ig, református templomban teg­nap megtartott ünnepség. A vasárnapi igefelolvasást követően a Szilágynagyfalu re­formátus gyülekezetének ve­gyes kórusa szolgált, majd az egyházközösség lelkésze, aki egyben a Szilágysomlyói Re­formátus Egyházmegye espe­rese, Lukács József hirdette Isten igéjét János közönséges első levele 5. részének 4. verse alapján. A tiszteletes sokat­mondó prédikációjának a fő üzenete természetesen az evan­gélium vezérgondolata volt: „Mert mindaz, a­mi az Istentől Arany zsenialitása előtt tisztelegtek szülővárosában BEINDULHAT ŐSSZEL A SZALONTAI REFORMÁTUS ISKOLA született, legyőzi a világot, és az a győzedelem, a­mely le­győzte a világot, a mi hitünk.” A megindító, elgondolkodtató igehirdetés után Mikló Ferenc nagyszalontai parókus lelkész, bihari esperes köszöntötte a vendégeket és a hajdúvárosi gyülekezet jelenlévő híveit. Újdonságként jelentette be a tiszteletes, hogy megkapták az engedélyeket a református is­kola beindítására, és ősztől két első osztállyal folytatódik a nagy múltú hajdúvárosi református oktatás története. Borsi Balázs (folytatása a 3. oldalon) Arany János köztéri szobra előtt egy csoportkép erejéig újra összeállt a vendégkórus A konfirmandósok állták körbe az Arany-szobrot SONKOLYOSON IS LESZ LAKOSSÁG-NYILVÁNTAR­TÓ • A Bihar Megyei Lakos­ság-nyilvántartó Hivatal arról értesíti az érdekelteket, hogy március 12-én újabb vidéki iro­dát nyit, ezúttal Vársonkolyo­­son. A községközpont és a hoz­zá tartozó falvak, azaz Sonko­­lyos, Körösbánlaka, Körösbán­­lakai erdő és Zichy-határ (ma Révtízfalu) lakóinak könnyíti meg a dolgát az új iroda, ahol benyújthatják ezentúl a szemé­lyi igazolványokat igénylő űrla­pokat A kirendeltség a sonko­­lyosi községházán kapott helyet (Aurel Vlaicu u. 439. szám), és nyitva tartása a polgármesteri hivatal ügyfélfogadási idejével megegyező. További tájékozta­tást adnak a 0259/456-607-es telefonszámon. OKO 7. oldal NYEREMÉNYESO A REAL BEVÁSÁRLÓKÖZPON­­ TOKBAN • Meglepetésekkel várják ma a szebbik nemhez tartozó vásárlóikat a Real áru­házak és partnerüzleteik. Dél­után hat órától a tavaszi ruha­kollekció hivatalos bemutatóját tartják minden bevásárlóköz­pontban, köztük a két nagyvá­radi - az Aradi úton és a Bihar­­püspöki kijáratánál található - áruházban is. Egy héten keresz­tül, március 8-ig naponta in­gyenes sminkeléssel kedves­kednek az azt igénylő hölgyek­nek, emellett naponta lesznek árengedmények és nyeremény­­akciók is. A szerencsés vásár­lók között pénzjutalmat, aján­déktárgyakat és - fődíjként - egy párizsi kirándulást sorsol­nak ki március 10-én. Videokonferencia ebédidőben Vasárnap két órára rendelte videokonferenciá­­ra Emil Boc miniszterelnök a kormánybiztoso­kat, a kabinettagokat és a minisztériumi aláren­deltségű közintézmények vezetőit. A dunai ár­hullám miatti, tizenkét megyét érintő készültség­ről szóló beszámolót követően a kormányfő gaz­daságélénkítő, fejlesztéseket elősegítő intézke­déseket sorolt a prefektusoknak, és megbízta őket, hogy megyéjükben tájékoztassák ezekről a polgármestereket és a vállalkozókat. „Oldják meg az emberek gondjait!” - foglalta össze a kormánybiztosok politikai feladatát Boc. Kijelentette, hogy elsődleges fontosságot tulaj­donít a munkahelyek megőrzésének, és ismerte­tett néhány olyan friss rendelkezést, amelyek ezt szolgálják (például a kényszerszabadságolás há­rom hónapja alatt a társadalombiztosítási járulé­kot átvállalja az állam; uniós forrásból fizetik a munkabér háromnegyedét egy-két évig a mun­káltató helyett, ha szociálisan hátrányos helyzetű személyeket alkalmaz; járulékmentességet kap­nak a tartósan munkanélkülieket alkalmazó cé­gek; tízezer lejnél kisebb üzleti forgalmú vállala­toknak automatikusan visszatérítik az általános forgalmi adót; kis- és közepes vállalatok számá­ra állami pénzalap garantálja a bankkölcsönt stb.) Kormánygaranciát kapnak azok az önkor­mányzatok, amelyek infrastruktúrafejlesztésre (utakra, vízbevezetésre, csatornázásra, energia­takarékosságra, hulladékfeldolgozásra, oktatási és egészségügyi intézmények korszerűsítésre, szociális ellátásra) uniós finanszírozást nyertek, de nincs pénzük az önrészre. Kiterjesztették a roncsautó-programot, és már három év után megvehetik a bérlők az állami bérlakásokat. A legújabb programban 2500 községben tíz­tíz 2-3 szobás szolgálati lakás építését tűzte ki a kormány. A részleteket Elena Udrea vidékfej­lesztési miniszter ismertette. Az önkormányza­tok adják a telket (lakásonként legalább 500 négyzetmétert), ahová az állam felépítteti a hely­ben dogozó pedagógusok, orvosok, gyógyszeré­szek, ápolónők, rendőrök számára a szolgálati lakást. Ha szükséges, a közművesítést is fizeti a szaktárca. Március végéig jelezzék a polgármes­terek, mennyi lakásra tartanak igényt, és erről helyi tanácsi határozatot is fogadjanak el - hang­zott el. A miniszter szerint az állami bérlakások árából újabbakat fognak építeni. A héten közüik, mennyi lesz az országosan egységes vételár - tu­datta Udrea. Máté Zsófia

Next