Reggeli Újság, 2010. augusztus (7. évfolyam, 1943-1968. szám)

2010-08-02 / 1943. szám

Bihar megyei napilap Nagyvárad, 2010. augusztus 2., hétfő, VII. évfolyam, 1943. szám­ára: 1 lej 949992 560114 I HOGYAN TOVÁBB ÉR KÖRTVÉLYESEN? Tervek és lehetőségek válság idején A napokban tudósítottunk arról, hogy a költségvetés szűkös kerete, valamint a harmadik negyedévre bekalkulált pénzek késése néhány folyamatban lévő beruházás esetében keresztülhúzta az észak­bihari közeg számításait. Hogyan és mit lehet még továbbvinni ebben az évben, illetve a következőben, az még a jövő titka. kistelepüléseken küszködő önkormányzatokra van a lehető legkevesebb tekintettel a kor­mány, illetve a megye. Ha nincs pénz, ha nem lehet folytatni a megkezdett munkát, ha félbe marad, nézzenek ők az adófize­tő választópolgárok szemébe, mossák tisztára ők a honatyák szennyesét. Romániában folyton Sütő Éva (folytatása a 6. oldalon) Erdei Edit könyvtáros • • Ünnepelt az Anna Nőszövetség AZ OKOS NŐKRE MÉG A PÁPÁK IS HALLGATNAK Szombat délután ismét megtelt ismerős arcokkal a nagyváradi Tibor Ernő Galéria, ahol a megyeszékhely talán legnépszerűbb magyar nőszövetsége tartotta huszadik születésnapját. A két évtizeddel ezelőtt ala­kult Anna Nőszövetség több alkalommal bebizonyította, hogy igazi asszonyi lelemén­­nyel, gyakran szerény körül­mények között is tartalmas, az emberi értékeket megtartó ren­dezvényeket lehet szervezni. Ezek az összejövetelek bátorít­ják a nőket arra, hogy tevéke­nyen vegyenek részt a társada­lom életében, felelősséggel vállaljanak szerepet a kulturá­lis, szociális és politikai élet valamennyi területén. A szombati rendezvény fő­védnökségére Gál Kingát, az Európai Parlament néppárti képviselőjét kérték föl, azon­ban - mint ezt a nőszövetség elnöknője, Kelemen Mária el­mondta - a politikus asszony egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott eljönni, s akárcsak a má­sik védnök, Biró Rozália vá­­radi alpolgármester egy kö­szöntőlevelet juttatott el az ün­nepségre. Az üzeneteket felol­vasták. A harmadik védnök, Pető Csilla parlamenti képvi­selő azonban most sem okozott csalódást a nőszövetség tagjai­nak, s időt szakított arra, hogy részt vegyen az ünnepségen, sőt egy hatalmas születésnapi tortával is meglepte a jelenle­vőket. A nőszövetség persze nem­csak hölgyeket, hanem az erő­sebbik nem képviselőinek is­mert személyiségeit is meg­hívta a huszadik születésnap­ra. Volt, aki el tudott jönni, volt, aki nem, így például Tő­kés László volt királyhágó­­melléki református püspök, EP-alelnök sem tudott eleget tenni a meghívásnak, de levél­ben gratulált az Anna Nőszö­vetségnek, s Isten áldását kér­te tevékenységükre. Jelen volt viszont a volt nagyváradi ró­mai katolikus püspök, Tempf­­li József, aki megalakulása óta támogatja a szervezetet. A hölgyek körében nagy szere­tetnek örvendő idős főpásztor most sem okozott csalódást az őt kedvelőknek, frappáns, ma­gával ragadó beszédében szólt a nő szerepéről a társadalom­ban, a családban. A nyugalma­zott püspök elmesélte azt is, hogy nemcsak a családokban jó az, ha okos nők adnak taná­csot, hanem esetenként még az egyházban is, hiszen az egy­háztörténelem feljegyzéseiből tudjuk, hogy két pápának is női tanácsadója volt, s minden olyan dolog, amiben hallgat­tak az okos asszonyokra, si­kerrel járt. Szőke Mária (folytatása a 3. oldalon) Kelemen Mária, a nőszövetség elnöke köszönti a jelenlevőket A képviselő vidám anekdotákkal és egy hatalmas szülinapi tortával tet­te még jobbá a hangulatot Idén sem maradt el a micskei néptánctalálkozó. A hagyományos­sá lett eseményt nyolcadjára szer­vezték meg. Képes beszámoló a 7. oldalon. Jó hangulatú Anna-bált tartottak a hétvégén Váradvelencén. Beszámo­lónk a 8. oldalon. Szombaton és vasárnap Borson tartották meg a falunapokat. Az esemény részleteiről a 8. oldalon olvashatnak. Szomszédolás - Látogatás Romá­niába címmel Dévaványán rendez­ték meg idén a múzeumi gyermek­­tábort. Képes beszámolónk a 9. ol­dalon olvasható.

Next