Reggeli Ujság, 1931. december (1. évfolyam, 1-4. szám)

1931-12-25 / 1. szám

FENTEK, 1931. DECEMBER 25 REGGELI VJLÁG 3. OLDAL K­ARÁCSONYI LÁNGOK —!——- —· ~— ' - ' ■ ’ ■ ■1 .1 ' ■ aT.T‘.T.~rra‘,-.irr—.j'v'ftrr— - 11r. 1 Kovácsy Albert: E­UROPA VAJÚDÁSA Mozog a föld. Vészterhes a levegő. Tetteket vár a meggyötört világ s phrázisokkal fizetik ki. A világháború nagy phrázisa a „népek önrendelke­zési joga“ volt. Ez volt a takarója a rejtett céloknak s kezdete a szóla­mok korszakának s a világ szemébe való porhintésnek. Ma, amikor már minden ég és ropog, a világnak új­ból csak szólamai vannak. A nagy cháoszt „bizalmi válságnak“ mond­ják. A megállótt gazdasági vérkerin­gést a „túltermelés“, „aranykrízis“, „fogyasztás csökkenése“ és ezer más elnevezéssel illetik. És ez nem egyéb, mint további porhintés a világ sze­mébe ! Politikus urak! Nem gondolják, hogy egy kimondott őszinte szó — válságok idején — tetteket is jelent. Nem igaz, hogy túltermelés van. A termelés nyomban alábbhagy, mi­helyt felesen jelentkezik valamely áru a világ piacán. A tőke csak addig termel, a­míg értékesítési lehetőség van. Arany krízis sincs, mert a vi­lág aranya és egyéb fizetési eszköze elegendő az áruk csereforgalmának a lebonyolítására. Fogyasztó is min­dig akad, jó és olcsó árura s az árak olcsósága mindig növelte a fogyasztást. Növelné ma is,­­ ha ledőlnének az őrület paroxismusában emelt barrikádok. A baj ott van, hogy fenn akarják tartani a világháború után a „béke“ címén emelt barrikádokat. Operáló kés helyett, minden őszinteség nél­küli conferentiákat, „Dawes“ pláno­kat, ,Young“ plánokat kapunk. Conferentiákkal nem lehet a bi­zalmat helyreállítani. Mesterséges eszközökkel nem lehet magát a ter­melést,­­ csak az árakat szabályozni. S „Stillhallte“ megállapodásokkal, nem lehet az arany megfelelő el­osztását elvégezni. Vissza kell menni a baj gyökerére s őszinte beismerésekkel s radikális intézkedésekkel, talán meg lehet még állítani Európa teljes gazdasági össze­omlását. A háborúszülte gyűlölet paroxis­musában, elvakulva, — nem látták, vagy nem akarták meglátni, hogy a béke diktatórikus rendelkezéseivel — nem a béke olajágát nyújtják a háború által meggyötört és elszegé­nyedett államoknak, hanem a gaz­dasági koporsót. Józan ésszel nem lehetett hinni, hogy a legyőzött ál­lamok eleget tudnak és fognak tenni azoknak a jóvátételi kötelezettségek­nek, melyeket reájuk erőszakoltak. A territoriális eltolódások és az erőszakos jóvátételek kikényszeríté­sének a lehetősége, a leszereléstől is megfosztotta a világot. Ne csodál­kozzunk, ha az eredménye ennek az, hogy a győztesek a fokozott fegyverkezés költséges és luxoriozus passziója alatt, — míg a legyőzöttek az elviselhetetlen jóvátételek alatt — roppannak össze. Igaz, hogy a győztesek anyagilag segítségére siettek a legyőzöttek­nek. De nem volt köszönet benne. Az ára ennek a legyőzött államok teljes eladósodása s az aranynak a forgalomból való kivonása és arány­talan eloszlása volt. Ma Németor­szágnak 1,7 milliárd aranymárka évi kamatot kellene fizetnie, a felvett kölcsönei után. De ezt az aranyat megszerezni képtelen. Okosabb lett volna kevesebb kölcsönt juttatni s meghagyni a piacait, mert akkor nem kellene Németországnak 5,5 millió munkanélküliről gondoskodni s hozzájuthatna a fogyasztópiacok révén annyi aranyhoz, mint ameny­­nyit észszerű jóvátétel címén fizetni módjában állana. Lloyd George adatai szerint Né­metország 8 milliárd arany márká­val több kölcsönt kapott, mint a­mennyit eddig jóvátétel címén kifi­zetett. Anglia és Amerika pénzpiacai egymagában akkora összegeket bo­csátottak Németország rendelkezé­sére kölcsön címén, amennyit eddig jóvátétel címén fizetett. És ennek dacára mi ott a helyzet? Nemcsak a birodalomnak, hanem az egyes országoknak is a költségvetési egyen­súlya az utóbbi időben úgy volt fentartható, ha a birodalom 4 mil­liárd, az egyes országok 2,6 milliárd, míg a városok 8,7 milliárd külföldi kölcsönt vettek igénybe. Ezek a kölcsönök lehetővé tették a jóvátételi fizetéseket, de kivonták Anglia és Amerika arányának tekin­télyes részét a forgalomból s a vi­lág gazdasági vérkeringése megállott. A szivet csak egy­­darabig lehet kámforral működtetni, a fájdalmakat pedig állandó jelleggel morfiummal csillapítani nem szabad. Mi haszna van a világnak abban, hogy az Amerikai Egyesült Álla­mokon, Franciaországon, Belgiumon, Schweizen, Svédországon kívül a többinek alig van s Angliának is igen kevés az aránya. Ezek az ál­lamok a világ aranykészletének 75,5 százalékával rendelkeznek, de meg­bénult a csereforgalmuk, mert a többi állam 24,5 százalékos aranykészle­tével fizetésképtelenné vált, csak áru­val fizethetnének és ez elé is barri­kádokat emeltek. Elzárták a leszerelés lehetőségét. A fegyverkezésre kényszerülő álla­moknak eminens érdekévé vált, hogy a saját hadseregeik ellátására és az utánpótlás biztosítására belföldi ipar álljon rendelkezésükre. Az újszülött belföldi iparok, a világ nagy verse­nyében vámvédelem nélkül elpusz­tulnának. Fel kellett emelni a vám­sorompókat s protekcióval dédel­getni az uj parazita iparvállalatokat. De minő ára van ennek! A belföldi fogyasztók meg kell fi­zessenek selejtes áruért is minden árat, mert indokolatlan vámvédelem van s ez állandóan szegényiti őket. A világ elsőrangú ipartelepei pedig mozdulatlanságra, sőt elhalásra van­nak kényszerítve, mint például Ausz­tria hires ipara, mert piacok nél­kül maradtak. És bárminő valutáris vagy egyéb eltolódás — újabb és újabb kény­szerrendszabályokat idéz elő, a­mi mind gazdasági vérkeringési zavaro­kat okoz. Esik az angol font s olcsóbbá vá­lik az angol áru, s ezzel megnöve­kedik az angol export, de lecsökken az arany valutával termelt német áru exportja s Németország nyomban védekezni kénytelen. Ellenrendsza­­bályként Németországban hatalmi in­tézkedéssel leszállítják a munkabé­reket, kamatokat, vasúti tarifákat, nyers- és készáruk árát, mert a va­luta megszerzés lehetősége Német­országnak a mindennapi kenyeret is jelenti. Valuta nélkül magát még élelmezni sem képes. Franciaország, az angol ipar ver­senye miatt, Angliával szemben szin­tén védekezni kényszerül. Megtorlás­kép erre, — mert Anglia kereske­delmi szerződés hiányában még ha­sonló kedvezményben sem részesül­het, mint más szerződéses viszony­ban lévő állam, — vámokat hoz be s anglia felé megbénítja a francia kivitelt. Megszületett — a „béke“ nyomán, — a meggyötört és koldusszegénnyé vált Európában az újabb őrület, a vámháboru őrülete. Amikor egy európai, vagy leg­alábbis középeurópai vámuniónak a megszületése volt kívánatos s teremt­hette volna meg Európa számára a megújhodást és hegeszthette volna be némileg a háborús sebeket. Eu­rópa nagy államférfiai gondoskodtak arról, hogy a romokon ne támadjon új élet. A dolgozni tudó és akaró emberi elme ma is ,,racionális termelési módokról“ gondoskodik. Naponként új és új találmányokkal gazdagodik a világ, amelynek célja és rendel­tetése olcsóbbá tenni a termelést s megkönnyíteni a megélhetést s ak­kor a politikusaink éhezésre és nél­külözésre kényszerítik az emberek millióit. Micsoda előnyt kellene je­lentsen az, hogy míg a háború előtt egy szövőszék kiszolgálására átlag két munkás kellett, ma Franciaor­szágban egy munkás 16 szövőszé­ket, míg Németországban 24 szövő­széket képes működésben tartani. Mennyivel nagyobb és több szövött dolog elfogyasztására adatnék mód, ha vámok nem gátolnák ezeknek a fogyasztókhoz való eljutását. De meggátolják, mert a belföldi ipar vámvédelme mindig nagyobb, mint a racionálisabb termelési mód szülte áresés. Ne feledkezzenek meg politikus urak arról, hogy az élet követeli a maga jogait. A vám, valuta és egyéb h­aos, napról napra növeli a mun­­kátlanok millióit. Ma még várakozó állapotban vannak ezek a milliók, de félő, hogy a tömeg megmozdul s neki megy a politikus urak bari­kádjainak s erőszakkal dönti le a gazdasági vérkeringést gátló aka­dályokat. Ha nem akarunk újabb áldozato­kat, jó lesz sietni s tanácsos lesz megoldani a valutáris kérdéseket s megszüntetni a vámbarrikádokat. Karácsony-est az angol hadifogságban, az utolsó piavei csata után... Marosvásárhelyi fiuk kálváriája a Damkavernában. — Az összeomlás véres prológusa. — Amerikai magyar katonák testvéri találkozása fogságba jutott erdélyi véreikkel. — Téli nyomorúság az angol sátortáborban. — A krisztusi szeretet melege átsuhan az ellensé­ges sziveken 1918. okt. 21. A háború utolsó perceit éljük. A piavei Dam Raver­­nában még reménykedő az élet, friss nóta járja, amelyet Jászai Benő századparancsnok hozott Ceglédről, a 62-esek zászlóaljparancsnokságá­nak székelyéről, 1918. október 21- ét írjuk. Amikor még mindenki szivében él a remény, hogy győ­zelmesen, vagy emberi szándékkal végetér az öldöklés nagy szimfóniája s a karácsonyi angyal olajággal száll le a pokoli megpróbáltatások lö­­vészárkába. Béke helyes, vérzivatar. Október 23-án éjfélkor az olasz harctéren borzalmas tűzfergeteg kez­­­dődött. Ennek nyomán az angolok, a 62-sökkel szemben álló frontsza­kaszon, ahol amerikai kötelékek­kel együttműködtek, a kora reggeli órákban átkeltek a Piavén és meg­vetették lábukat a Papadopoli-szi­­geten. Ágyú, gépfegyver, bomba, repülő és gáz akcióban s az ered­mény ezer és ezer magyar halál. . . Két nap alatt összeomlott a piavei front. Az Inferno utolsó felvonása véget ért. . . Nagy tömegsírok ke­letkeztek, a nemrég hangos lövész­árkok és kavernák helyén. Jászai Benő századparancsnok fejlövést kapott. Két tizennyolc éves önkén­test a gépfegyver mellett járt át az angol szurony . . Az első vonalak elvéreztek, a hátsóvonalak ember­tartaléka fogságba került... A kávé damjáról fájdalomtól ködös te­kintettel néztünk kelet felé, ahol az összeomlás pokoli képe tárul elénk. Tisztek és legénység csoportokba verődtek s külön sziget volt a sok­felől összetorlódott ember áradat­ban az erdélyi csoport. Egy tiszt­társunkat egy angol tiszt szólítja meg. Mikor visszakerül hozzánk, elmondja a benyomásait. Pillanatra megáll az árverésünk. Aztán a sze­mekből előtörnek a beteljesülés vé­res könnyei. Többet tudunk, mint amennyinek befogadására elég erős az emberi agy és szív. . . A törté­nelem véres pallosa suhant el mel­lettünk, melynek szélén — az angol tiszt szavai szerint, — mint oldott kéve hull szét nemzetünk. Találkozás Bodrog János sátoraljaújhelyi amerikai katonával. Hosszú kigyóvonalban kelt­­ik át a Piávén, amelynek partjár­a agol katonák holttestei voltak sorba fek­tetve. Úgy látszik, a halál nem tett kivételt a döntésnél, győzők és le-

Next