A Magyar Zeneművészek Szövetsége Jazz szakosztályának tájékoztatója, 1977-1981 (8-21. szám)

A MAGYAR ZENEMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE JAZZ SZAKOSZTÁLYÁNAK TÁJÉKOZTATÓJA A szakosztály munkájáról. Lassan három éve, hogy a Magyar Zeneművészek Szövetségében megalakult a jazz szakosztály. Tekintsük át, hogy mi történt ebben az időszakban, s­­ hogy milyen tervek foglalkoztatják a szakosztály tagságát. Már az indulás pillanatában nyilvánvaló volt, hogy a meglehetősen szétforgácsolt helyzetű jazzművészetünknek nagy szüksége van arra, hogy valamely szerv vagy intézmény pártfogásába vegye, hogy a műfaj "gazdára találjon". A Zeneművészek Szövetsége lehetőséget nyújtott a jazz szakosztály létrehozására, ami azt jelentette, hogy egy jelentős társadalmi súlyú mű­vészeti szerv nemcsak szervezeti kereteket és adminisztratív lehetőséget biztosított a műfajnak, hanem saját tekintélyével és presztízsével támo­gatni is kívánta azt. Az elmúlt három év tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a Zeneművészek Szövetsége megértéssel fogadta és pártfogolja jazzmű­vészetünk ügyét. Többek között ennek tulajdonítható , hogy a szakosztály­nak sikerült jól beleilleszkednie a Szövetség munkájába, sőt, ennek e­­gyik igen aktív részlegévé vált. Mindenekelőtt tudomásul kellett venni, hogy éppen a Szövetség funkciójából és jellegéből adódóan a szakosztály nem irányíthatja jazz­­életünket, hanem csak koordinálhatja és támogathatja azt. "Minimális program"-ra volt szükség: olyan konkrét feladatok kitűzésére, amelyeket a szakosztály tagsága reálisnak és szükségesnek minősít, s amelyeknek megval­­lósítása egyetlen intézmény hatáskörét sem sérti. Tárgyilagosan figyelem­be kellett venni azt a körülményt is, hogy muzsikusaink - mint mindenütt a világon - általában idegenkednek az olyan feladatoktól, amelyek szer­vezéssel, írással és nem kifejezetten zenei előadással kapcsolatosak. Ezért tehát azok, akik "csodákra", látványos tettekre számítottak, hamar kiábrándulhattak. A szakosztály ehelyett következetes, kitartó, nem kü­lönösebben látványos, inkább lépésről-lépésre haladó munkára törekedett. Az eddigiekben ennek a tevékenységnek a módszereiről és jellegéről beszél­tünk. Tartalmára vonatkozólag pedig csak megismételhetjük a sokszor han­goztatott álláspontot: az mindig annyi, amennyit a tagság elvállal és tel­jesít. Ami történt, az nem kevés, de lehetett volna ennél sokkal több is. Mindebből következik, hogy a jazz szakosztálynak a megkezdett utat kell folytatnia, de eközben szüntelenül keresnie kell a munka kibővítésének és elmélyítésének lehetőségeit.

Next