Wanted, 1998 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 1-2. szám
Németh Róbert Mint olyan ,,Loreena McKennitt Az utazás mint olyan, nem feltétlenül a Budapest-Dunaföldvár viszonylat esete. Irodalmi és filozofikus mélységekkel bír az emberiség kultúrájában. Homérosz és Kerouac és Rimbaud és Hunter S. Thompson, hogy csak hevenyészetten szaladjunk át néhány évezreden. És az Irodalmárok mellé kismillió zenész neve is kerülhetne. Ezen az úton jár immár bő egy évtizede egy széparcú, aranyhajú kanadai muzsikus hölgy is, úgy hívják, hogy Loreena McKennitt. Saját története, ami azért jó, mert villámgyorsan kiderülhet számunkra, hogy nála a folk ihletettség meg ez a világzene címkéjű dolog - erre a polcra helyezendő, állítólag nem rácsatlakozás hanem ennek a privát történetnek a vezérfonala. Utcazenészként kezdi Kanadában, minimál költségekből kipréselt hangzómotgót (Elemental) árul, saját kiadó (Quinlan Road), ez úgy 1985-86 magasságában történik, minden mellett akkorra már túl van néhány színházi dolgon is. „Úgy ötven kazettát adtam el először, mikor utcazenéltem. Ilyenekből tettem félre pénzt lemezkiadásra. 1991 óta vagyok nagy kiadónál, de a saját lemezeimet még mindjén finanszírozom. Igénybe is veszi minden energiámat. - meséli az énekesnő a Wantednak adott telefoninterjú során. Sorlemezei közül, melyek viszonylagos rendszerességgel, két éves szünetekkel jelentek meg, hozzám először a The Mask and Mirror című 1994-es album került; ekkor már maga mögött tudott egy karácsonyi dalokkal megtöltött lemezt (To Drive The Cold Winter Away), és egy Parrallel Dreams meg egy The Visit címűt (a The Mask and Mirror után, 1995-ben jelent meg a Winter Garden: Five Songs For The Season). A The Mask and Mirror első hallgatásra, előzetes ismeretek nélkül is világos történet: lemezborító útinaplóval és a zene meg éppen ilyen, csak mintha összecsúsznának a napló oldalai és sorai, a kelta, marokkói és mindenféle motívumok. Pasztelszínű muzsika, egy, a world musicról csak felületes ismeretekkel bíró hallgató számára is magától érthetődő egységben, visszafogottanhitelesen, profi, ízléses tálalással, szép albumborítóval. Az idei album, a Book Of Secrets kábé ugyanaz a csapásirány, újabb két év vakáció útinaplója. Nyolc dal, saját szerzemények, dalok és instrumentális darabok, kelta motívumok és keleti-frazírok kézenfogva. A szép azegészben, hogy a szerzőnő saját bőrét/dalait viszi a vásárra, így aztán legalább annyira dalszerzés ez, mint a főik: „Dalszerzőnek tartom magam alapvetően, olyannak, aki azokról a dolgokról énekel, amelyek vele történnek. A népzenébe a hetvenes években szerettem bele, amikor egy folkklub tagja voltam; antikvitása és klasszikus mivolta ragadott meg. Népzenét művelni számomra nem csupán dokumentálás, hanemR tanulás is egy adott nép életéről, történetéről. Nagy hatással van rám a gyerekkorom is: egy farmon nőttem fel; az ottani függetlenség és önállóság az, ami máig hat az életstílusomra és a munkáimra. Később a zenetanáraimtól is sokat tanultam, aztán meg egy olyan társaságba kerültem, ahol nagyon sokféle zene forgott. Hallgattam sok mindent: Joni Mitchellt, Paul Simont, Tom Waitset és Kate Busht is. A hangszerelés is rendben van: elektronika és akusztika/népi hangszerek kellemes egyensúlyban, nekem spécies Peter Gabriel Passionje (Krisztus utolsó megkísértése című film kísérőzenéje) ugrik be erről. A borítón történetek több nyelven, olaszul, franciául, németül, angolul, a szélrózsa minden irányából összefújt sztorik: Marrakesh és a transz-szibériai vasútvonal és Velence, aztán Isztambul ésa többi. „Sok mindent jelent számomra az utazás - meséli. - Az utazás nagyszerű mód arra, hogy megismerd és meghatározd magad. Katalizátor is: késztet az alkotásra; vannak, akik isznak vagy drogoznak, én inkább felülök egy vonatra vagy egy repülőre. Olyan ez, mint az utazó íróknál, akik utazás közben megismerik a különböző helyek történetiségét és aztán saját élményeik tükrében írnak az utazásról és a helyekről. A történelem azért nem mint élő múzeum érdekel, hanem sokkal inkább, hogy mi a történelem és a jelenkor viszonya, hogyan él a történelem a mában. Azokban a városokban ahol járok, a kultúrát reprezentáló helyek mellett mindig azt nézem meg, hogyan élnek az emberek. Komolyan irigylem McKennitt kisasszonyt, ugyanis utazni tényleg nagyon jó dolog. Le is íratik a borító fedlapjának belsején egy Lao Ce-idézet formájában, hogy „egy jó utazó nem rendelkezik pontos tervekkel és nem is szándékozik megérkezni”, így tényleg világos, hogy egy a világ, nem kell szájbarágni: egy követ fúj Kerouac kilencszázötvenből és Lao Ce és kilencvenhétben Loreena McKennitt. Több szó nem is kell. «f február