Wanted, 2001 (7. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 11. szám
Tori Amos-játék 1. Mi az előadónő új lemezének a címe? 2. Sorolj fel legalább 3 előadót vagy zenekart, akinek a számai hallhatók az új lemezen! A helyes megfejtők között Tori Amos CD-ket sorsolunk ki. Beküldési határidő: november 10. Cím: Wanted Magazin, 1117 Budapest, Orlay u. 5-7. 1. 2. Mikor jelent meg Tracy Chapman első lemeze? Hány stúdiólemeze jelent meg eddig az előadónőnek? Mi volt a címe Tracy Chapman első kislemezének? Tracy Chapma játék A helyes megfejtők között Tracy Chapman CD-ket sorsolunk ki. Beküldési határidő: november 10. Cím: Wanted Magazin, 1117 Budapest, Orlay u. 5-7. Björk: Vespertine :: One Little Indian/Universal Izland leghíresebb honleánya -ki legutóbb Lars von Trier Dancer In The Dark című filmjében bizonyította, hogy cseppet sem kevésbé nagyszerű színésznő, mint énekesnő - a Selmasongs (fent nevezett mozihoz készített, musical-elemekkel tűzdelt zenéje után ismét visszatér a maga kis álomvilágába, vissza a jégvirágok és a (borítón is felsejlő, Nils Holgerson-féle) hattyúk közé. A szólóalbumain a hagyományos értelemben vett popzenétől egyre távolabb kerülő, mind lassabb, súlyosabb témájú darabokkal dolgozó Björk ezen a lemezen még a '97-es Homogenicnél is sokkal befelé fordulóbb, a (jó néhány kísérletező kedvű kisegítő mellett részben saját maga által) programozott alapok fölött vonósok, hárfák és nagy kórusok által támogatott zenei univerzumba enged behallgatást, különös utazásra invitálva bennünket. A belső világok egyre újabb kapuit feltáró, álomszerű hangulatok mellett az idősíkok is összemosódnak néha, a Sun In My Mouth egy 1925-ös E. E. Cummings-vers megzenésítése, a Cocoon hátterében pedig gramofonsercegést imitál egy számítógép - ha a szélesebb fogyasztói rétegek számára talán túl kevéssé értelmezhető is az anyag, azért én mindenkinek csak ajánlani tudom. Még azoknak a „klasszikus” klasszikus zenei rajongóknak is, akik valószínűleg életükben nem vettek még kezükbe Wantedot, ezért aztán nem is sejtik, a Vespertine-t illetően biztos vagyok benne: a XXI. század komolyzenéjével állunk szemben . Dastardly Tracy Chapman: Collection :: Warner A Tracy Chapman karrierjének öt sorlemezéről (Tracy Chapman - 1988, Crossro ads - 1989, Matters Of The Heart -1992, New Beginning -1995, Telling Stories - 2000) legjobbnak ítélt dalokat - a szokásos egy-egy új szerzemény nélkül - fogja csokorba a Collection címen kiadott besztof-válogatás; ez lenne a tételmondat. A pufók fekete gitáros-énekesnőről, akit az 1988-as Mandela-koncerten ismert meg a fél világ, meg az ő dalairól aztán nyomban ide is pötyögöm, hogy mennyire személyes-szolid mivoltában/mivoltukban mennyire szimpatikus/szimpatikusak, de azt is idepasszintom egyből, hogy nekem igazándiból csak első albuma, az 1988-as cím nélküli lemez volt fontos és nyolc napon túl is emlékezetes. Az viszont nagyon, mi több, arról minden egyes dalt imádtam. Nagy baj persze nincsen. Tracy Chapman még mindig és még innen, 2001-ből nézve is az amerikai folkos dalszerző-énekesnők jobbik feléből való, sőt, elleszek én ezzel a lemezzel is - hiszen 1988. után is született egy-egy Tracy Chapman-gyöngyszem, olyanok, mint a Bang, Bang, Bang vagy a Subcity -, ám az biztos, hogy az igazi Tracy Chapman-lemez nekem továbbra is az a bizonyos debütáló album marad Hener Lamb: What Sound :: Mercury/Universal Pusztán a miheztartás végett, vegyük csak át még egyszer: Louise Rhodes és Andy Barlow 1994-ben találkozott először, innen datálódik az „ellentétek vonzzák egymást” című közhellyel remekül leírható munkakapcsolatuk. A csaj a dalforma és az érzelmek kifejezésének elkötelezettje, a pasi mániája a tánczene és a szétcsapott ütemek sorozata, kettejük kollaborációjának eredménye pedig végső soron mindezek keveréke, egy törékeny, sebzett női hang köré épített, drum’n'bass és triphop határán csúszkáló furcsa, jéghideg képződmény. Egy olyan valami, ami az ellenpólusok közötti szikráktól két éve kis híján elolvadt, mikor előző lemezük, az erőteljes, zseniális Fear Of Fours turnéjának portugáliai állomásán az állandó belső csatározásokba belefáradt két tag úgy döntött: abbahagyja az egészet. És ezzel egy csapásra meg is oldották a problémákat, a feszültség eltűnt - a kreativitás megmaradt, hát, ennyit a sztereotípiák tündökléséről és bukásáról. A What Soundot hallgatva mindenesetre megállapíthatjuk, kár lett volna a Lambért, hiszen ez a lemez - amellett, hogy megőrzi a zenekar korábbi munkáinak erényeit - számos új színnel is gazdagítja a palettát. A zaklatott, nyugtalanító technicista alapok fölött, a dob meg a bőgő mellé becsatlakozó dzsesszes, klasszikus, néhol (talán a társ-producerként feltűnő, a közelmúltban Björk oldalán is sertepertélő Guy Sigsworth hatására) filmzeneszerű dallamok megszólaltatásában a korábban kizárólag magában bízó duó többek között olyan segéderőkkel szövetkezett, mint a spearheades Michael Franti, vagy a basszista Me’Shell Ndege Ocello és ez még tovább emelte a produkció értékét. Nem lennék meglepve, ha valami elmés reklámszövegíró a „Testnek és léleknek egyaránt balzsam” szlogent kerítené az elődjéhez teljesen méltó album plakátjára - az mindenesetre biztos, ha lenne discmanem, esős napokon én csak ezt a lemezt hallgatnám a városban sétálva ! Robert Paulsen X ! FÜlBEÍTlflSZÓ 1 NOUílTIBERI t0: 6?