Z Magazin, 1998 (3. évfolyam, 1-8. szám)
1998-05-01 / 5. szám
party Bár nem a két drum 'n' bass-uralkodónő, Kemistry és Storm érkezett a Metalheadz színeiben Budapestre - ahogy azt márciusban írtuk hanem a (most még) kevésbé ismert DJ Lee, azért így is volt kémiaóra és vihar a Park Caféban. De még milyen. ✓ Úgy esett, hogy mindenki talált magának valami ünnepelnivalót - ha már a felszabadulás napját nem lehet. Volt, aki a nyelvvizsgáját ünnepelte a medve bőrére, volt, aki Izidor napját (Tamás létére), volt, aki azt, hogy még él (ő nem jött el), jómagam pedig azt, hogy végre-valahára a honvédség számára is világossá vált, hogy teljességgel alkalmatlan vagyok katonai szolgálatra. Ezek után DJ Lee már csak hab lehetett a dobostorta tetején. Lee ’88 táján kapcsolódott rá az elektronikus tánczenékre, aztán nem sokkal később illegális rave-ben kezdett lemezeket pakolgatni. A korszellemnek megfelelően kezdetben még Detroit-technót küldött, de aztán ő is elkapta a drum ’n’ bass-vírust. Első nagyobb bevetése L.T.J. Bukem Logical Progression turnéja volt, aztán biztos megunta a finomkodást, és beállt harcosnak a Metalheadzbe. A DJ-kedés mellett menedzserként dolgozik a Vinylnél, mely Britannia egyik legnagyobb lemezterjesztő cége. Na ezért volt az, hogy egész este összesen kb. két nálunk is megjelent számot játszott. A kihagyhatatlan ziccerrel hamar átkeresztelt Spang Lee előtt Cadik olvasztja megfelelő állapotúra a jelenlévők agyát. Ez a 350-400 fős társaság nagyjából a budapesti drum - bass B-közép, a többi Park Café-látogató valószínűleg a szomszédos gyártelepen, a Patexben rója egy helyben a kilométereket, úgyhogy béke van és nyugalom. Cadik (akit most direkt nem fogunk már megint az egekig magasztalni, noha...) olyan lendülettel pörgeti az ütemeket, hogy épp amikor a jogo készülök ráesni a bárpultra, egy hölgy meteoritként zuhan rám, talán Kolumbia felől. Cadik aztán setjének egyik állandó szereplőjével, DJ Krusttal elküld mindenkit az interzónába, és mire néhány perc (meg egy-két óra) múlva visszaérünk, már töksötét van és világvége. Lee százhatvannal visz minket a szakadék felé, mi meg örülünk neki. A hangfalak felől androidok és összezavarodott gyilkos birodalmi lépegetők érkeznek, mi meg képzeletbeli lépcsőnkön ritmusra ellépegetünk előlük. Hard-stepnek hívják, amit nyom, pedig nem is olyan nehéz. Keménynek viszont kemény, annyira, hogy mikor megkérdezem a csaposlányt: „Hogy bírod ezt, te, mint normális ember?”, azt feleli: „Csak nézz rám!” - de sajnos nem látom őt, mert épp egy bolygó születésénél asszisztálok teljes odaadással. Aztán ez a nyurga, hidegvérű halálosztó két óra mentálbombázás után előadja nekünk még az Apokalipszis mostot három felvonásban, Grooverider, Optical és Ed Rush urak szíves közreműködésével, és mire Palotai tanár úr kerül a lemezjátszó mögé, már csak úgy ötven ember van a teremben. Magánál viszont egy sem. ■ I Metalheadz /1 I DJ Lee Sokk Dust Bro 1998. április 4., Park Café