Romániai Magyar Sajtó, 2006 (2. évfolyam, 1-5. szám)
2006 / 2-3. szám
56 MEDIA VILÁG Az elégedetlenség az embert továbblendíti Interjú Csép Sándor újságíróval Csép Sándor kellemes, mély, zöngés hangja éveken keresztül része volt életünknek, vendégünk volt a rádió hullámhosszán, majd a tévé képernyőjén. Hatalmas tudását és szakmai tartását a kollégák és a hallgatók-nézők a mai napig egyaránt csodálják. A népszerű újságíró nemrég rangos szakmai elismerésben részesült: a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Aranytoll-díjjal tüntette ki. Mivel a legtöbben az éter hullámai által találkoztunk gondolataival, és nem nyomtatott formában, arról kérdeztük őt: hogyan látja ezt a szakmát az elektronikus média szakembere, aki - talán - aranykamerát, esetleg mikrofont kellett volna hogy kapjon? - Mi magunkat audiovizuális vagy elektronikus újságíróknak nevezzük, ami egy kicsit képzavaros meghatározás. Az utóbbi időben számos elektronikus újságíró kapott elsősorban anyaországi kitüntetést, köztük Aranytoll-díjat is. Az én nyomtatott formában megjelent munkásságom elsősorban filmekre, forgatókönyvekre szorítkozik, aztán írtam még annak idején néhány újságcikket, riportot is. Négy esztendeig voltam riporter a Kolozsvári Rádiónál, aztán a tévénél, egészen 1983-ig, amikor kitették a szűrömet a televíziótól. 1985-től 1989- ig a Korunknál dolgoztam, a terjesztői teendőket végeztem, ugyanis nem publikálhattam. Az áldott emlékű Gál Ernőnek sikerült nagy nehezen alkalmazni - viccesen azt szoktam mondani, hogy csak takarítónőnek vettek fel, bár az igazság az, hogy az alatt a négy év alatt a kebleim megnőttek, de seperni még ma sem tudok tisztességesen. Egy vaskos és tartalmas életmű áll ön mögött. Értékelték-e ezt korábban a határokon túl? - Nem ez az első alkalom, pár esztendővel ezelőtt megkaptam a Magyar Televízió nívódíját, azelőtt a Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét, azelőtt pedig szép kritikákat kaptam a filmjeimre, ez mostanság is fennáll, főleg amióta létrejött egyfajta együttműködés, a Magyar Televízió és a Duna Televízió is átvesz itteni anyagokat. Ön belülről élte meg azt, amit mi csak kívülről szemlélhettünk: a romániai magyar sajtó átalakulását egy totalitárius rendszerben működő, a hatalom által ellenőrzött és elnyomott eszközből, a szabadság és a szabad véleménynyilvánítás hatalmi eszközévé. Milyennek látta ön ezt a folyamatot? Bár én kritikus vagyok a rendszerrel és az RMDSZ-szel szemben is - mentségemre szolgáljon, hogy önmagammal szemben is -, most azt emelném ki, hogy valóban beköszöntött és megvalósult a sajtószabadság, sőt, sajtószabadosságban élünk, ez különben árt is a sajtónak és a sajtószabadságnak, azáltal, hogy mindent meg lehet írni, a badarságot, a hazugságot is. Nem követik szankciók azt, ha megszegjük a Deák Ferenc-féle sajtóetika egyetlen szabályát, azt, hogy hazudni nem szabad. Viszont, ha azt szeretnénk, hogy higgyenek nekünk, hogy figyeljék írásainkat, filmjeinket, rádióriportjainkat, akkor ez a negatívum minderre kihat. Gyakran legyintenek, hallottunkláttunk-olvastunk mi már ebben az orgánumban valótlanságokat... így aztán nincs akkora hitele az igaznak sem. Én úgy látom, hogy a szabadsággal meg kell tanulnunk élni. Főleg az idősebb nemzedékre gondolok, saját magamra is. Át kell „hangszerelni”. Akkor mi kialakítottunk egy „madárnyelvet” az olvasóink-nézőink-hallgatóink irányába, amire most már nincs szükség, a fiatalabb nemzedék nem érti. Direktben kell írni, de úgy, hogy a mondandónk eljusson ahhoz a sok megpróbáltatást átélt nemzedékhez is. Az utánpótlás kérdését hogyan látja? - ugye, most már van megszervezett újságíróképzés... - Ezelőtt 16 évvel elindítottuk a kolozsvári újságíróképzés megszervezését, amihez szerencsére megértő embereket találtunk. Szerencsére az utolsó években már nem csak itt, a BBTE-n, hanem a Sapientián is van képzés, sőt Nagyváradon, az Ady Endre Sajtókollégiumban is. Ez utóbbi intézményben két forma működik: az intenzív egyéves, a levelező szak kétéves. Azt szoktam mondani, hogy aki tehetséges, annak egy éven belül sikerül elsajátítani a mesterségbeli alapismereteket, és arra építkezhet tovább, ha van hozzá akarat és elszánás. Végzett nálunk eddig olyan négyötszáz diák, ebből körülbelül kettőszáz bevált, száz egész jó, és ötven-