Romániai Magyar Szó, 1949. augusztus (3. évfolyam, 578-602. szám)
1949-08-14 / 589. szám
Vasárnap, 1949 augusztus 14 dőlni. Fizetést pedig annyit adott, amennyit éppen akart. János mehetett a sóhivatalba panaszkodni. — Adjon Isten, János fiam. Hogy s mint állsz az aratóval? — állt meg e gombóc-emberke a téld végén. — Jó napot — köszönt vissza hidegen Tóth s vágta tovább a rendet. Kádár uram nem sértődött meg Leült a sánc szélére s várta amíg János odaér a kaszálással. — Mit akarhat tőle ez a kulák? — ágaskodott Jánosban a kíváncsiság. Hiszen mióta hazajött a fogságból, szóba se akart állni vele. Ha véletlenül találkoztak az utcán, átment a túlsó oldalra, így akanta kimutatni, hogy halálosan gyűlöli őket aigazdákat és az új világot. Csakhamar megtudta, miért jött Kádár Gáspár. — Gyere ide, János fiam. Ülj le egy kicsit. Beszélni akarok veled. — Ugyan, mi beszélni valója van velem, Kádár úr? . — Ne ilyen haragosan, fiára, hiszen mi soha te voltunk harag ha egymással. Hát elfelejted, hogy tíz esztendeig az én kenyeremet etted? — kezdte csendesen, szinte könyörgőn a gombóc-emberke. Szájából csak úgy ömlöttek a kenetes, szép szavak mint a békanyál őszi időben. — Ilyen szépen is tud beszélni ez az ember — hökkent meg János. Hiszen én tíz évig csak kiabálni és káromkodni hallottam Most még utálatosabbnak tűnt feje ötté, ahogy fefittyenő pocakkal ült az árokparton. Szemei alig látszottak ki disznóra bízott arcából, de ezek az apró szemgolyók állati mohóságot és ördögi ravaszságot árultak el. Kádár előbb panaszkodni kezdett. Hogy ez az új adó meg a beszólgáltatás egészen tönkre teszik. Még ráadásul nem is csépelhetek a saját csűrömben. Maholnap már a szuszogásomat is ellenőrzik ezek a rosgyosok. — Nemsokára mehetek koldulni, ha te nem segítesz rajtam, fiam — ült ki apró szemeiben a tettetett kétségbeesés. Tudod, úgy gondoltam, hogy két szekérke árpát a te kaszálód mellé rakok a szérűben, mintha a tiéd lenne. Neked úgy sem lesz sok termésed, földed sincs sok, nem kell tehát beadj semmit. Az a két szekérke elcsúszik a tiéd melett, legalább az megmarad. Várta, hogy milyen hatást váltanak ki szavai Jánosban. De Tóth arca nem árult el semmit. — Persze, nem kérem ingyen a szívességedet, fiam. Két zsák szem a tiéd lesz belőle. Na, egyezz belé. Ilyen könnyű kereseted nem volt még soha... Tóth János arca mosolygósra derült. — Persze, ilyen könnyű keresetem még nem volt. Áll a vásár, gazdáram. A közös szérüskertben gyorsan szaporodtak egymás mellé az osztagok. A szegény és közepes gazdák szívesen hordták be a közös szérűbe a gabonát. — Legalább egy-kettőre készen leszünk a csépléssel, nem húzódik el októberig, mint tavaly .— mondta elégedetten Csűrös Tamás a szegi tizholdas. Tavaly csak eltaknyolódtuk az időt a cséplőgép huzatásával a csűrökben való csépsel, úgy hogy még a takóbuktatással sem értem el. Mikor rákerült volna sor, már az őszi szántás volt napirenden. Most már nincs ilyen akadály. Mig itt folyik a cséplés, azzal egyidőben tudunk buktatni is s a végén nyugodtan hazahordjuk a szérvből a szalmát és a polyvát. Tóth Jánosnak jó két szekér árpája lett a fél holdon. Egyiket már tegnap behozta a rakodóba, a másikért most mentek el az aszszony és a leányka, ő maga ott maradt a szérüskertben, mert Kádár megüzente, hogy ma behozza a megbeszélt két szekér árpát. A Kádár ökrei hamarosan meg is érkeztek. A gombóc emberke jött előttük nagy szuszogva. Alig tudott lépni az ökrök előtt, majd leverték a legyek csípésétől megvadult állatok. János csodálkozott, hogy maga Kádár jött el a szekérrel, hiszen már húsz esztendeje nem látta dolgozni a hájas emberkét. Biztosan azt hiszi, hogy ellopok vagy két kévét ha nem jön személyesen. — mosolyodott el magában Tóth. Igyekezett palástotok jókedvét. Tetette, hogy nagyon ideges és szeretné, ha minél előbb leraknák már az árpát. — Siessen gazdáram, siessen. Nem akarom, hogy valaki, meglássa, hogy az én kazlam közelében dolgozik. Gyanússá válnék. — Hát te nem segítesz fiam? — Nekem nézni kell, hogy nem jönne valaki — komolykodott. — Jó-jó — mászott fel nyög,décselve a szekér tetejére Kádár. Tizennégy év körüli gyermekecske volt vele. Azt oda állította kazalt rakni, ő maga pedig leoldotta a kötőrudat és hányni kezdte a kévéket. — Gyorsabban, ember gyorsabban! — kiáltott fel időnként Tóth a szekérre. Jókedvű bizsergés fogta el a szive tájékát. Most viszszaadja a kölcsönt a tíz esztendőért ennek a telhetetlen kuláknak. Megdolgoztatja egy kicsit. Kádár Gáspárról ömlött a veríték. Hányta a kévéket olyan nagy sietséggel, hogy már az izmai is reszkettek. Haja szemébe lógott, villával idegességében kétszer is a csizmájába döfött. Még két sor kéve volt csak e szekéren, amikor a szérű szélén közeledő emberek tűntek fel. A konektáló bizottság jött, a néptanács elnökének vezetésével. — Mi az, ökröket vettél János? .— fogott kezet Szekeres Károly elnök Tóthtal. ,— Annyira még nem vittem. Csak Kádár uram kalákázott meg egy szekér árpa behordásával. Azt mondja, most ráérő ideje akadt s ki akarja pótolni a béremet, amivel a tiz év alatt megcsalt — kacsintott János s alig tudta visszafojtani nevetését. Kádár csak most vette észre a látogatókat. Valami köszönésfélét hadart a szekérről s még tüzesebben kezdte hányni az árpát. Keresztes Mihály gazdasági elöljáró odament a szekérhez s kihúzott három szálat az egyik kévéből. .— Mintha ez más fajta lenne, mint az első szekérrel, János? mutatta tenyerében az árpakalászokat — Igen, igen. Egyik felébe más fajta volt vetve s kövérebb is egy kicsit a föld — felelt hirtelen, kérdezés nélkül Kádár a szekérröl. — Hát magát ki kérdezte? — nevetett Szekeres. Talán maga vetette a Tóth János földjét? Nem hiszem, hogy ilyen jószivü lenne. Most már kacagott az egész bizottság. Kádár halálsápadtan döfködte a kévéket, de egy se akadt a villájára. — Hagyjon annak már békét, Kádár úr — szólt fel a szekérre az elnök, hivatalos hangot erőltetve magára, mert még mindig nevetnékje volt. Jöjjön, mert az őrmester úr éppen magáért jött. A hajtömeg csak most vette észre, hogy a milícia parancsnoka is ott áll a szekér mellett... — De hát mitiért? — rémült meg még jobban. Érezte, hogy el van veszve. Tóth János szemében ismét fellángolt a gyűlölet: — Azért, hogy tanulja meg örökre, ma már nem a maguk világát éljük, amikor azt csináltak, amit akartak. Ma már nem lehet megvenni a dolgozó ember becsületét se két, se húsz, se ezer zsák gabonával. Tanulja meg, hogy minket már semmiféle ármánnyal nem lehet többet becsapni!... Szavai keményen, határozottan csengtek. — Na, jöjjön, Kádár Gáspár, nincs időm sokat várakozni — intett az őrmester. Tóth János felesége és a leányka éppen akkor értek oda a rakott szekérrel. — Mi történt, János? — kíváncsiskodott az asszonyka. — Semmi, lelkem, semmi kürtönösebb. Csak egy kicsit segítségükre siettünk a városi munkás elvtársakkak mi is, hogy hamarább tudják elkészíteni azokat a traktorokat, amiről a múlt héten beszél gettünk... így segítünk a magunk sorsán is... 7 Petőfi Sándor halálának századik évforíjjadulója alkalmával jele,jelent meg az Állami Kiadónál Aszódy János románnyelvű Petőfi-könyve: ,, Sándor Petőfi, poetuldomniiei poporului“ (Petőfi Sándor a népuralom költője). Ez a könyv nemcsak hódolat a nagy magyar forradalmár költő emlékének, nemcsak alkalmi emlékezés. Jelentősége sokkal több ennél. Nagy éshasznos cselekedet, amelynek célja, hogy ma a költő legszebb eszményeinek beteljesedéseikor, sírbaszállásának évszázados fordulóján megismertesse Petőfit a költőt és forradalmárt a román közönséggel. Nem a korból és a társadalmi viszonyokból kiszakított költőt és forradalmárt, akinek a magyar reakciós irodalomszemlélet és a hivatalos megkoszorúzás lenyeste a szárnyait és így a román polgári nacionalizmus számára is bizonyos mértékig használhatóvá tette, hanem a harcost és forradalmárt, akinek szenvedélyes lantpengetése távolról sem volt annyira ártalmatlan, ahogyan a reakciós utókor közhasználatra megédesítette. Aszódy János románnyelvű Petőfi-könyve éppen arra vállalkozik, hogy a harcos és forradalmár Petőfit ismertesse meg, beleágyazva a 48-as történelmi eseményekbe. A költő igazi arcélet, ahogyan az kidomborodik a történelmi öszszefüggések helyes és valós szemléletéből. Éppen ebből a feladastáril látásból szükségszerűen következik, hogy a könyv súlypontja nem az esztétikai tanulmányozáson van, hanem a hiteles korrajzon, a 48—49-es magyar forradalom történelmi és társadalmi viszonyainak marxista kielemezésén. Petőfi költői és politikai nagyságának feltárása, helyes megvilágításba helyezése kiváló alkalomarra, hogy a román közönség megismerkedhessen a magyar szabadságharc eseményeivel és az egymással megütköző belső erőkkel, amelyek e nagyszerű forradalmi fellendülés kibontakozását és lefolyását irányították és meghatározták. A 48—49-es események alakulásában érvényesülőtársadalmi erők megütközése egyedül képes Petőfi emberi és költői nagyságát, forradalmi jelentőségét és szerepét a kellő történelmi megvilágításba helyezni. Érthető tehát, hogy ezt a célját a könyv hraja csak úgy érhette el, ha az osztályviszonyok tárgyalásával egyidejűleg és minél több hiteles dokumentum alapján, Petőfit hozzámérte a forradalmi korszak többi főszereplőihez. Kossuth, Táncsics, Bem, Klapka stb. szerepe is tisztázódik ezáltal az események kifejtésében. Mi sem természetesebb továbbá, hogy Aszódy János nagy figyelmet szentét a monarchia népei közötti egyenlőtlenség feltárásának és tragikus következményei kimutatásának. Nemcsak azért teszi ezt, mert ezáltal kiviláglik egyrészt a népek, másrészt az osztályok egymáshoz való viszonya a történelmi eseményekben, hanem, mert így mutatja ki, hogy a nemzetiségi kérdés megoldásának elmulasztása hogyan járult hozzá a magyar szabadságharc sírjának megásásához. Bármennyire is hű tolmácsolásban jelentkezzék Petőfi a román nyelvre átültetett versekben, a történelmi eseményekben és a költő életkörülményeiben tájékozatlan óriásnyelvű olvasó csak akkor képes igazán megérteni a nagy magyar forradalmár költőt, ha ismeri a költői Inspiráció forrásait is- Ez különösen Petőfire érvényes, aki valóban és kimondottan ,,politikai‘‘ költő volt. Aszódy János könyve kiemeli ezt a szempontot és ezzel nagymértékben hozzájárul a Petőfi-versek megértéséhez, a költő forradalmi nagyságának szemléltetéséhez. A Petőfire vonatkozó legértékesebb anyag gazdagsága, valamint a történelmi adatok és a korszerű marxista értékelések minél bővebb feltárása és felhasználása volt a könyv szerzőjének szándéka. Aszódy János könyve értékes hozzájárulás az igazi Petőfi megismertetéséhez s ezen keresztül a magyar és a román nép történelmi viszonyának tisztázásához, a két nép közötti testvéri kapcsolatok további megszilárdításához. K. A. E D . PETŐFI SÁNDOR A NÉPURALOM KÖLTŐJE János románnyelvű Petőfi-könyve Aszódy Szovjet gyermekek reggeli tornagyakorlata Népszerű tudomány. Különös égi A KÜLÖNBÖZŐ népek mondavilágában számtalan naiv magyarázatot találunk a nappal s az éjszaka váltakozására a nap és hold járására vonatkozólag. Egyes népeknél külön istenei voltak a napszakoknak, s még mai beszédünkben is megvannak az olyan, babonás hitből származó kifejezések, mint az, hogy a napfelkel és lenyugszik, mint az ember, meg, hogy újhold van, elfogy a hold, stb. Hát még az ilyen mindennapos jelenségeknél ritkább, rendkívüli, lenyűgöző égi tünemények mennyi különös hiedelmet váltottak ki tudományos magyarázatok híjján, a régi időkben az emberekből. Az üstökös a világ végét vagy pedig háború kezdetét jelezte volna, a hold- és napfogyatkozás szintén a világ végét hirdette, a hulló csillag valakinek a halálát. Egyes sarkvidéki törzsek az Északi Fényt istenségként tisztelték. Előfordult nem egyszer, hogy az emberek lángoszlopokat, égő kereszteket csodás fényben sugárzó hatalmas emberalakokat láttak feltűnni az égen. Mindezeknek a jelenségeknek még ma is igen sok tudománytalan magyarázója akad, és nem ritka az olyan, aki a reakció által a múltban sötétségben tartott nép tudatlanságára támaszkodva, „mennyei üzenetnek“ hirdetik az ilyen nem mindennapos természeti tüneményeket, és reakciós propagandájuk szolgálatába állítják azokat. ÉPPEN ezért jó szolgálatot tesz Iván Szergejevnek a „Népszerű Tudomány“ sorozatban megjelent kis munkája a „Különös égi tünemények", amely egyszerű, közérthető nyelven magyarázza meg az összes „égi csodákat". Így a hold- és napfogyatkozásokról megtudjuk, hogy amikor ezek az égitestek, a világűrben leírt pályájuk során olyan helyzetbe kerülnek, hogy a földdel teljesen egyvonalba esnek, akkor a középső égitest árnyéka (pl. a földé, vagy a holdé), eltakarja a másikat, (a holdat, vagy a napot). Az üstökös egyszerű égitest, amelynek sűrű gázburka sokmillió kilométernyire elnyúlik, s az így keletkezett hosszú csóvát vélték elborzadt emberek háborút jelző lángpallosnak évszázadokkal ezelőtt. Még az olyan „tudományos“ rémhiedelmeknek sincs semmi valóságos alapjuk, amelyek szerint ha az üstökös mérges gázakkal teli csóvája a föld közelébe kerül akkor minden élő szervezet okvetlenül elpusztul, vagy pedig a föld felrobban. tünemények AZ üstökösök igen ritkán, átlag százezer évben egyszer kerülnek a föld közvetlen közelébe, s még az is veszélytelen, mert például a Halley-üstökös 1910-ben „megérintette“ a földet, és mégsem okozott semminemű változást a természet s az élet menetében. A „hulló csillagok“ nem egyebek mint a világűrben keringő, meteornak nevezett, apró égitestek, valóságos kövecskék, amelyek a föld légkörével összeütközésbe kerülve, a súrlódástól felhevülnek, 50—60 kilométernyi zuhanás közben elpárolognak és finom por alakjában hullanak a földre. Magas hegycsúcsokon találni ilyen port. Augusztusban és ősz elején azért látni annyi „hulló csillagot“, egész „csillagesőt", mert ezekben a hetekben halad át a föld a világűrnek azon a szakaszán, ahol a legsűrűbbek a meteorkövek. Egyes metemkevek olyan nagyok, hogy nem porladnak el a levegőben, hanem egy darabban leesnek a földre. Ezek néha több tonna súlyúak és kőből, tiszta vasból, vagy kő és vas bizonyos vegyületéből vannak. Az őskori ember az ilyen égből pottyant kövekből nyert először vasat. (A földön a vas tudniillik tiszta formában nem létezik, csak vasércekben, amelyek, dő az egykori primitív munkaeszközök mellett igen nehéz és fáradságos volt kiolvasztani a vasat). A SARKVIDÉKEN gyakran látható Északi Fény a sarkvidéki megritkult levegő részecskéinek elektromos vibrálásából keletkezik, s ezért is van akkora mágneses hatása. Északi Fényt a tudósok már laboratóriumban is elő tudnak állítani. A lángoszlopok, égő keresztek, óriási emberalakok, és különféle délibábok magyarázata: az igen alacsony, vagy magas hőmérséklet hatására jégkristályokkal megrakodó, vagy pedig megritkuló levegőrétegekben visszatükröződő fénysugarak, vagy a látomás körzetében a földön megtalálható, valóságos tárgyak vagy személyek képe. Tehát az ilyen csodás látomások fizikailag egyszerűen megmagyarázható, algebraillag pontosan kiszámítható optikai jelenségek. SZERGEJEV könyve minden kétséget elhárító módon magyarázza meg a „különös égi tüneményeket“, s ezzel eloszlatja a körülöttük nyüzsgő tévhiteket és káros babonákat. Éppen ezért Iván Szergejev könyve — akárcsak a Népszerű Tudomány bármelyik füzete, — igen fontos népnevelő eszköz lehet, és kell is legyen. Romániai Magyar Szó