Romániai Magyar Szó, 1949. szeptember (3. évfolyam, 603-628. szám)

1949-09-01 / 603. szám

ni. ÉVFOLYAM, «03 sz. *“• numera» pont «próbán, c/, 5,T 1. Dir. Gen, p. T T. Nr. 265.W8/M7 CSÜTÖRTÖK, SAfcrT. I-w ORSZÁGOS DEMOKRATIKUS NAPILAP 8 oldal ára 4 lej Titock Ausztriával szembeni területi követelése kérdésében a szovjet kormány válaszjegyzéket küldött Jugoszláviának A Tass hírügynökség lapunk zártakor érkezett jelentése szerint a szovjet kor C£mány augusztus 29-én válaszjegyzéket küldött a jugoszláv kormány augusztus 20-i ,13 jegyzékére, amely válasz volt a Szovjetunió kormányáruik augusztus 11-i jegyzékére Jugoszláviának Ausztriával szemben támasztott területi követelései tárgyában. A jugoszláv kormány, hogy leplezze országának népei előtt a karinthiai szlovének és Jugoszlávia nemzeti jogainak elárulását, azzal rágalmazta meg a szovjet kormányt, hogy Jugoszlávia terhére megegyezett Ausztriával. Az új szovjet jegyzék Sztálin 1945. márciusában Renner osztrák kancellárhoz intézett levelivel és a bizonyítékok egész sorával leplezi le Judás Titoék újabb vakmerő hazugságát, amelyet nyugati gazdáik megbízásából koholtak. . A szovjet válaszjegyzék teljes szövegét legközelebbi lapszámunkban közöljük. Állami gazdaságaink nagy részében befejezték az aratást Az elmúlt hét folyamán minden állami gazdaságban nagy lendülettel folyt az aratás és a cséplés. Augusztus 30-ig 20 megye állami gazdaságaiban teljesen elvégezték a kalászosok aratását. A többi megye állami gazdaságai az aratásnak 70—90 százalékát végezték el. Az állami gazdaságokban az aratással párhuzamosan a búza eséplése is gyors ütemben folytatódik. Szatmár megyében 80 százalékban, Bákó megyében 75 százalékban, Délj megyében 70 százalékban, Román megyében 65 százalékban, Mehedinti megyében és Romanati megyében 55 százalékban, Konstanca megyében 55 százalékban, Ilfov megyében pedig 10 százalékban fejelték be az állami gazdaságok a búzacséplést. Hasonló ütemben halad az árpa, zab és a rozs cséplése is. Az augusztus 23-a tiszteletére rendezett szocialista versenyekbe bekapcsolódtak a marosvásárhelyi CFR -javítóműhelyek dolgozói és lendületes munkájuk szép eredménnyel zárult. A sűtőház dolgozói újjáépítették is azt a vasolvasztó kemencét, amelyet 1944 őszén a visszavonuló fasiszta bordák robbantottak fel és amelyek a mozdonyokhoz szükséges féktuskók öntéséhez használnak. A kemence üzembehelyezése50 százalékos megtakarítást jelent. Az eddigi 800 lej helyett, most a saját műhelyben előállított féktuskó darabonkénti előállítási ára 450 lej. A javítási munkálatoknál kitűntek: Dávid András, Dán János Danyai József, Hunter Lajos, Jámbor Sándor és Papuc János. Helyreállították a mozdonyfordító-korongot, amely ugyancsak a pusztító robbantások alatt ment tönkre. Ez havi 6 tonna szén és 100 százalékos időmegtakarítást jelent, a mostanáig használt háromszögű fordítóval szemben. Itt kitűntek: Kenyeres Gábor, Festő György Marián Márton, Kerekes Sándor, Székely József, valamint a mozdonyok személyzete. A reszelő-vágó-műhely kollektívája augusztus 23-a tiszteletére három garnitúra szerszámot készített önkéntes munkával, 20.000 lej értékben. Ebből a munkából különösen Miga József, Vörös János, Chkan Teodor, Katonai Zoltán és Duca Teodor vették ki részüket. A vagonjavító műhely munkásai 399 önkéntes munkaórában 16.237 lej megtakarítást értek el éspedig egy keskeny nyomtávú pótszerkocsi kisebb kéziszekerek, egy festékszóró készülék valamint egyéb szerszámok előállításával. A festékszóró elkészítése igen jelentős időmegtakarítást jelent. Ezekért az önkéntes munkákat a következő műhelymunkások végezték: Fülöp Jenő, Vitális István, Farkas Lajos, Kiss Lajos, Aszta, 'os Sándor, Péntek András Cs'k' Ferenc, Beck Gusztáv, Fésűs Arttrás, Bőd János levelező. A villamosítás ötéves terve „Páliunk megtisztelő feladatának tekinti az ország összes falvainak fokozatos villamosítását, hogy minden dolgozó élvezhesse a villanyfény áldását.“ (Gheorghiu*Dej elvtárs felszabadulásunk 5. évfordulóján tartott beszédéből) KW. 000.000 KWf 1884-től, amióta az első villanytelep működni kezdett, egészen 1944-ig, vagyis 60 év alatt ,a burzsoázia országunkban csupán 600 ezer kilowattnyi villamos erő termelésére volt képe... A proletárdiktatúra alig 5—6 év alatt legkevesebb 2 millió kilowattnyi villamos erő termelésére lesz képes. ez Népköztársaságunk távlati tervében, az ötéves tervben a legnagyszerűbb feladatok egyike. Közös listával indul az Osztrák Kommunista és Szocialista Párt a választásokon Állattenyésztésünk nagyszerű lenedzst nyílja fel a TERV Gazdasági, társadalmi, kulturális életünknek nincsen egyetlen olyan ága sem, amelyre népi demokráciánk vezető erejének, a Román Munkáspártnak figyelme ne tenjedne ki, amikor Népköztársaságunk dolgozói életszínvonalának emeléséről van szó. Korántsem véletlen tehát, hogy napjaink és holnapjaink minden kérdésére részletesen kitérő augusztus 23-i beszédében Gheorghe Gheorghi-Dej elvtárs állattenyésztésünk kérdésével is foglalkozott. Ebben a vonatkozásban szó szerint a következőket modotta: „Távlati tervünk végén (azaz 1955 decemberében) az állatállomány 12 millió juhval — különös figyelemmel a fajjuhokra — és 6 millió szarvasmarhával gyarapszik. A sertések lovak és baromfiak száma messze felülmúlja a jelenlegi állományt.“ Nemcsak mezőgazdaságunk jövedelmezőségének növelése, hanem iparunk állati termékekkel való ellátásának fokozása szempontjából is nagy gondot kell fordítanunk állatállományunk növelésére. Ez a felismerés csendül ki Gheorghiu- Dej elvtárs fenti szavaiból s mindazok, akik akár közvetve, akár közvetlenül érdekeltek ebben a kérdésben, nem mehetnek el mellette közömbösen. Mivel hogy mindnyájan érdekeltek vagyunk nemzetgazdaságunk jövedelmezőségének fokozódásában, minden városi és falusi dolgozónak a maga módján hozzá kell járulnia állattenyésztésünk mennyiségi és minőségi színvonalának emeléséhez. Távol állunk még attól, hogy elmondhassuk: kiaknáztuk hazánk minden állattenyésztésre kínálkozó lehetőségét. Állattenyésztésünknek fejlődésére és értékesítésére hatalmas, szinte beláthatatlan távlatokat nyit az ország értékeinek kihasználására törekvő néphatalmi rendszer. Elegendő csak kihasználatlanul heverő havasi legelő területeinkre gondolnunk. Mennyi, állattenyésztésire, különösen juhtenyésztésre alkalmas területen szárad el minden őszön haszontalanul a fű! Mennyi takarmányozásra kiválóan alkalmas mezőgazdasági melléktermékünket nem használjuk fel állatok takarmányozására és hizlalására! Sokezer hektárnyi olyan területünk van, amely kiválóan alkalmas volna havasi tejgazdaságok és mintajuhászatok létesítésére. Szarvasmarha-, sertés- és lóállományunk még távolról sem éri el azt a számot, amelyet pusztán csak a jelenlegi takarmányozási feltételek lehetővé tesznek. Ezzel azonban még nem mondottunk el mindent. A korszerű gazdálkodás bevezetésével, mezőgazdasági terméshozamunk növelésével újabb és újabb előfeltételeit tudjuk biztosítani háziállataink létszáma szaporításának. A több háziállat, magasabb általános életszínvonalat jelent. Több húsz tejet, tejterméket, zsírt a városi és falusi dolgozók asztalára, több bőrt, szőrt, szarut lábbelikészítő, textil- és vegyi iparunk számára! A legutóbbi világháború, majd a rákövetkező kétévi szárazság, nem kevésbbé pedig a háborút közvetenül követő reakciós kormányok rablógazdálkodása, helytelen adópolitikája állatállományunk nagyméretű számbeli csökkenését idézte elő. Állatálományunk gyorsan halad előre a háboru okozta vesztek pótlásának útján s ami az ország szarvasmarháinak és juhainak létszámát illeti, már jelentősen magunk mögött is hagytuk az 1938-as színvonalat. Rosszabbul állunk a ló-, sertés-, baromfi- és méhtenyésztés terén. Mindenekelőtt arra kell törekednünk, hogy elérjük a háború előtti színvonalat, hogy lendülhessünk előre a mennyiségnek és minőségnek egyre magasabb lépcsőfokai felé. Mert mondani sem kell, hogy nem elégszünk meg, nem elégedhetünk meg azzal az állatállománynyal, amelyet a kapitalista rendszer ötletszerű és komoly kormányzati támogatást nélkülöző állattenyésztése folytán alakult ki. A polgáriföldesúri államhatalom állattenyésztési poltikája mindenekfelett csak abban nyilvánult meg, hogy a hellének minél olcsóbban vásárolhassák össze az adóval agyonsanyargatott dolgozó földművesek állatait. A rend urai és haszonélvezői így tudtak busás hasznokat zsebrevágni a külföldre kiszállított állatok árából. A dolgozó parasztság milliói számára az állatszaporítás vagy nemesítés legelemibb feltételeit sem biztosították. Községi apaállatok hiányában szegény- és középparasztjaink ki voltak szolgáltatva atenyészállatokkal rendelkező földesurak és kulákok szemérmetlen uzsorájának. Ahelyett, hogy nemesedett volna, állatállományunk évről-évre korcsosodott. A szegény földműves elfajzott tehene csak negyed vagy nyolcadrészét adta annak a tejmennyiségnek, amelyet ugyanannyi takarmány feletetésével egy jófajta állat adott volna. A dolgozó parasztnak legfeljebb csak a kerítéseken kívülről volt szabad megcsodálnia a földesurak tenyésztelepein található nemesvérű állatokat. A földestár tudatos, kizsákmányoló magatartásból semmi pénzért sem engedte volna meg, hogy apaállatai párosítás révén javíthassák a vidék dolgozó panaszoai állatainak minőségét. Mint ahogy a kezdetleges gazdálkodás kártékonyan hatott az állattenyésztésre, megfordítva, az állattenyésztés korszerűtlensége kedvezőtlenül befolyásolta a mezőgazdálkodást. Dolgozó parasztjaink nélkülözték a föld megműveléséhez szükséges igaerőt, trágyát, az uzsorabérért felszántott föld csekély jövedelme lehetetlenné tette a beruházást igénylő állattartást. A szegény embert sújtó adók miatt a dolgozó parasztság szintén elriadt attól, hogy haszonra tenyésszen állatot. Ilyen körülmények között aztán mit sem lehet csodálkozni azon, ha az egy gazdaságra eső állatmennyiség országos átlaga Romániában rendkívül alacsony volt és a fenti okok miatt alacsony még ma is. Átlagosan minden gazdaságra esik egy szarvasmarha, kb. 4 darab juh és 5 baromfi, három gazdaságra egyetlen ló, két gazdaságra egy sertés és hat gazdaságra egy méhkaptár. Módfelett kisded szám ez, ha arra gondolunk, hogy a Szovjetunióban csupán a kolhozparasztok saját személyes tulajdonában 1—2 tehenet, 5—10 juhot, nagyon soknál 5 méhkaptárt találhatunk és szinte kivétel nélkül mindenütt egy sertést malacaival. Pedig a szovjet nemzetgazdaságban az ilyen kolhozparaszti magántulajdon csak kiegészítő szerepet játszik, a szovjet népgazdaság állatállományának súlypontja a kolhozok és szovhozok tulajdonára esik. Csakis e fenti adatok tükrében mérhetjük a maga óriási jelentőségében kormányzatunknak arra irányuló törekvéseit, hogy dolgozó parasztságunk és országunk egész népe életszínvonalának emelése szempontjából mennyiségileg és minőségileg egyaránt növelje át.