Romániai Magyar Szó, 1952. augusztus (6. évfolyam, 1497-1523. szám)

1952-08-01 / 1497. szám

A Magyar Népi Szövetség Központi Bizottságának napilapja VI. ÉVFOLYM, 1497. SZÁM 4 OLDAL ARA 20 BÁNI 1952. augusztus 1., péntek A Román­ Munkáspárt a szocializmus építésének vezetőertje a Román Népköztársaságban Dolgozó népünk ktártalan örömmel és lelkesedéssel fogadta n­épköztársasságunk új Alkotmánytervezetét. Szörnyes lelkesedés tölt el minden dolgozót az­ Alkotmánytervezet olvasásakor, mert mijd­ szakaszban saját harcainak es gyoze­lmeiek törvényesitését is­mén fel. Az m ^Alkotrr­nytervezet mindany­­imunk szamaig_ hü tüktképet nyújt arról az útról, amelyet az utóbbi években megtettünk, pontosan felszegezi minazokat a vivmányo­­kat."a am­elyeket kiharcoltu­k. .Áfáikor a szocializmus építése útján elért sikerekről, nagyszerű forradalmi vívmá­nyainkról olvasunk, a Rolán Munkáspártra gondolunk, harcunk vezetjére, arra az erő­re, amely minden sikerüket lehetővé tette, amely biztosítja az eddig­ megtett út sike­rekben gazdag,a győzedelmi folytatását. Népköztársaságunk, amlynek új Alkot­mánytervezetét most vitaja meg a dolgo­zók széles tömege, négyévi. Csupán négy éve, hogy megkezdtük népöztársaságunkat építeni, de a harc ezért az álomért, az igazi hazáért, régóta folyik. Alkotmánytervezetünk bevezetőjében leszögezi, hogy a Román Nép­­köztársaság életrehívásával­­ dolgozó nép évszázados harca a szabadsági és nemzeti függetlenségért, a dolgozó parasztsággal szövetséges munkásosztály hétes küzdelme a kapitalista-nagybirtokos rendzer és az im­­perialista járom lerázásáért aratott diadalt. t­­öbb mint három évtizede vezeti dolgozó népünk harcát a párt. A legneheebb időkben, a legvéresebb, fasiszta terror dején is a kommunisták szüntelenül a harc élén álltak és tántoríthatatlanul küzdöttek ezekért a nagy győzelmekért, amelyeknek lerdetője ma új Alkotmánytervezetünk. A munkásosztály marxista-leninista, forradalmi pálja nélkül mai győzelmeink elképzelhetetlenek, mert a­­párt jelenti a harcot a kizsákmányolás el­len, a dolgozó nép állan­áért, a szocializmus építéséért. A Román Munkáspárt a dolgozói, élcsapa­ta, a dolgozók érdekeinek következtes har­cosa. Népköztársaságunk a városi és falusi dolgozók állama, s a párt, amely ve­zetője a dolgozóknak, egyszersmind vezetőereje ha­zánknak is. A mi Alkotmányunk tervezete ezt a valósá­got szögezi le, amikor kimondja:­­„A Ro­mán Munkáspárt mind a dolgozók, szerve­zeteinek, mind az állami szerveknek, és in­tézményeknek a vezetőereje. A Román Mun­káspárt köré tömörülnek a Román Népköz­­társaság dolgozóinak összes szervezetei ” A dolgozó nép több évtizedes harci tapasz­talatát rögzíti le az új Alkotmány tervezete. A párt, megalakulása óta mindenkor vezetője volt a dolgozó nép forradalmi harcának és forradalmi szervezeteinek. A munkásosztály és az egész dolgozó nép saját sorsán mérte le, hogy az egyedüli vezető, amely a helyes utat mutatja, am­íg valóban győzsz­esre tu**­ja vinni a kizsákmányoltak és elnyomottak nagy ügyét, az a párt. A kizsákmányolás és elnyomatás elleni ne­héz és áldozatokat követelő harcban edződött és nőtt naggyá a párt. A munkásosztály leg­kiválóbb fiait adta a pártnak. A kommunis­ták a legkegyetlenebb elnyomatás idején is, amikor minden lépésre börtön és kivégzőosz­tag várt rájuk, tántoríthatatlanul illagosra tartották a forradalmi harc zászlaját és ve­zették a harcot. Új Alkotmányunk tervezete dolgozó né­pünk hűségét is kifejezi azzal, hogy a párt vezető szerepét hazánk alaptörvényévé nyil­vánítja. A Román Munkáspárt élcsapat jellegét összetétele is meghatározza. „A munkásosz­tály és a többi dolgozó réteg soraiból a leg­aktívabb és­ legöntudatosabb állampolgárok a Román Munkáspártban egyesülnek, amely a dolgozók élcsapata a népi demokratikus rendszer megerősítéséért és fejlesztéséért, a­­ szocialista társadalom felépítéséért vívott harcban.“ Ezt a tényt, amely szervesen, el­választhatatlanul beletartozik életünkbe, az új Alkotmány tervezete méltó módon juttat­ja kifejezésre 86. szakaszában. Az út, amelyen a párt a dolgozó népet ve­zeti, a biztos győzelem útja. Ádáz ellenséget kell megsemmisítenünk, nehéz akadályokat kell elhárítanunk ahhoz, hogy célunkhoz ér­jünk. Ilyen után biztos kezű vezetőre van szükség, aki nemcsak bátran, de körültekin­téssel és tudományos előrelátással is vezeti a dolgozó népet. A Román Munkáspárt nagy­szerű iránytűvel rendelkezik, a marxista-leni­nista tanokkal. Pártunk vezetői, élén Gh. Gheorghiu-Dej elvtárssal, alkotó módon al­kalmazzák hazánk körülményeire a marxiz­­mus-leninizmust és felhasználva a Bolsevik Párt gazdag tapasztalati, biztos léptekkel, gyors ütemben vezetik hazánkat és dolgozó népünket a szocializmus építésének útján. A párt politikája a munkásosztály érdekeit fejezi ki; a kizsákmányolás felszámolásáért, a szocialista társadalom létrehozásáért folyó harc politikája. A párt vezette a dolgozó nép harcát a politikai hatalom meghódításáért, a Román Népköztársaság megteremtéséért, a népi demokratikus rendszerért, amely a dol­gozók hatalmát képviseli. A párt a gyakor­latban alkalmazta azt a marxi-lenini tanítást, hogy a szocializmus építésének előfeltétele a kizsákmányolok elűzése a hat­alomból és a dolgozók államhatalmának megteremtése és megszilárdítása. A Román Munkáspárt ve­zeti a harcot a városi és falusi dolgozók ál­lamának szüntelen erősítéséért. Népköztársa­ságunk négy éve alatt pártvezette harcunk komoly eredményeket mutat fel ezen a téren. Szétzúztuk az államgépezet régi formáját és megteremtettük a Román Népköztársaság po­litikai alapját, a néptanácsokat, az állam­­hatalom helyi szerveit. Az igazságszolgáltatás átszervezése,, hazánk területi-közigazgatási beosztásánál, megváltoztatása mind a párt irányításával jött létre és igy nyert a városi és falusi dol­gozók hatalma nagyobb erőt, hogy valóra­­váltsa azt a párt megszabta politikát, ame-­­lyet most új Alkotmányunk tervezete is ki­nyilvánít.’„A népi demokratikus állam politi­kája az ember ember általi kizsákmányolásá­nak felszámolására és a szocializmus építé­sére irányul." (Bevezető fejezet.) Ez a politika kifejezi a dolgozó paraszt­sággal szövetséges munkásosztály érdekeit. A munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetsége a szocializmus építése érdekében az a szilárd alap, amely biztosítja ennek a politikának a gyakorlati keresztülvitelét és a népi hatalom megszilárdulását Új Alkotmányunk tervezete a pártnak a dolgozók hatalmát megszilárdító harcát fe­­­­jezi ki. Népköztársaságunk új Alkotmány­ tervezete azáltal, hogy összegezi eredmé­nyeinket, még szilárdabbá teszi a dolgozók hatalmát, új, fokozott alapot nyújt a to­vábbi sikerek kivívásához. Nagy és magasztos harcra vezeti dolgozó népünket a párt, a szocializmus gazdasági alapjainak lerakására. Ebben a nehéz harc­ban a párt eredményesen használja fel Sztá­lin elvtárs tanításait és a Szovjetunió tapasz­­talatait. Hazánk felvirágzásának, dolgozó né­pünk bőséges életének biztosítéka a párt mu­tatta szocialista iparosítás útja. Gh. Gheor­­ghiu-Dej elvtárs már 1945-ben rámutatott arra, hogy hazánk felemelkedését az iparo­sítás és elsősorban a nehézipar megteremtése biztosíthatja. Népköztársaságunk első évében a munkásosztály a párt vezetésével megte­remtette a szocialista ipar széles alapját a főbb termelőeszközök államosításával. Azóta az egyéves állami tervek és ötéves tervünk célkitűzéseinek teljesítésével a dolgozók ko­moly eredményeket mutatnak fel. Kifejlesztet­tük nehéziparunkat, amely ma már egész sor nagyjelentőségű gépet és gyári felszerelést gyárt, amiket azelőtt külföldről kellett be­hoznunk. Fontos biztosítéka ez hazánk füg­getlenségének és ugyanakkor kiindulópontja az ország iparosításának, a mezőgazdaság gépesítésének, a dolgozó nép élet- és kultur­­színvonala szüntelen emelésének. A szocialista iparosítás teremtette meg a technikai alapot a mezőgazdaság szocialista átalakítására. A párt politikája a parasztkér­désben megteremtette a szilárd szövetséget a dolgozó parasztsággal. A lenini hármas jelszó alkalmazása: szilárdan támaszkodni a szegényparasztságra, szövetségben a közép­parasztsággal és szüntelen harc a kulákok ellen, pártunk mindenkori politikája a mun­kás-paraszt szövetség megerősítésében. A meggyőzés politikáját alkalmazva, a párt ko­moly sikereket ért el a mezőgazdaság szo­cialista átszervezésében; ma már 1408 kollek­tív gazdaság alakult hazánkban. A párt meg­mutatta a dolgozó parasztságnak az egyedüli utat, amely kivezeti a szegénységből, meg­szabadítja egyszer s mindenkorra a kulákki­­zsákmányolástól. A párt megvilágította a dol­gozó parasztság érdekközösségét a szocializ­mus építésének ügyével és feladatul tűzte ki a dolgozó parasztság széleskörű bevonását a szocializmus építéséért folyó harcba.V. Luca, A. Pauker és T. Georgescu pártellenes, opportu­nista csoportja megakadályozta, hogy a dol­gozó parasztságot kellő mértékben bevonják a szocializmus építésébe, azonban a jobbol­dali elhajlók politikájának szétzúzása, a párt helyes politikai vonalának győzelme megad­ta a lehetőséget arra, hogy dolgozó paraszt­ságunk is erejéhez mérten hozzájáruljon a szocializmus építéséhez. A párt vezeti hazánk ku­lturforradalmának kibontakozását. A burzsoá-földesúri rendszer nehéz örökséget hacryrh"' maga illán kultu­­rális téren. A párt vezette kulturforradalom sikeresen számolja fel az írástudatlanságot, küzdi le a miszticizmus és babona maradvá­nyait és emeli magas szintre a dolgozó nép kulturszínvonalát. A művelődés ügyét a párt államüggyé emelte. Miként azt új Alkot­mánytervezetünk is meghatározza, a népi de­mokratikus állam biztosítja a román nép és a nemzeti kisebbségek szocialista tartalmú és nemzeti formájú kultúrájának fejlődését. Életünk minden terén a párt iránymutatása az, amely előreviszi a szocialista építés ügyét. A Román Munkáspárt iránymutatása és szer­vező ereje az, amely megszabja a népi demo­kratikus állam működését. A párt a sztálini útmutatások szerint építi népi demokratikus államunkat, kifejlesztve azokat a funkcióit, amelyek elengedhetetlenek a szocializmus építésének időszakában, így az állam amel­lett, hogy teljesíti a szocialista építés védel­mét a külső és belső ellenséggel szemben, mindinkább kifejleszti gazdasági-szervezési és kulturális-nevelő tevékenységét. A párt által megvalósított irányelv ma már hazánk alaptörvényei közé sorolható és ezért ez is helyet kapott új Alkotmányunk tervezetében. „A Román Népköztársaság gazdasági és kul­turális élete az állami népgazdasági terv alapján fejlődik, a szocializmus építése érde­kében, a dolgozók anyagi és kulturális jólé­tének szüntelen növelése, az ország nemzeti függetlenségének és védelmi képességének megerősítése érdekében.” (14. szakasz.) A párt irányelvei érvényesülnek hazánk külpolitikájában is. Népköztársaságunk követ­­kezetes békepolitikája, a nagy Szovjetunióval való szilárd szövetség, baráti kapcsolatok a testvéri népi demokratikus országokkal nem más, mint a párt vezette békés építőmunká­­nak külpolitikai vonatkozása. Dolgozó népünk sok jelentős sikerrel büsz­­kélkedhetik a szocializmus építésében. Ezeket a sikereket elsősorban annak tudhatja be, hogy a forradalmi ,marxista-leninista párt ve­zetésével vívja harcát. Nagy problémáink megoldása, építőmunkánk mindennapos kérdé­­seinek megoldása mind szervesen a párt ne­véhez fűződik. Megszokottá vált, hogy min­den jelentős akció kezdetekor a szocialista építés bármely terén a párt Központi Vezető­sége Határozatokban mutatja meg a feladato­kat és ad konkrét útmutatást ezek megoldá­sára. Sok pártot ismert a múltban hazánk, dol­gozó népe. E pártok, a szélső­jobboldalitól a szociáldemokráciáig mind a kizsákmányolók érdekeit képviselték. Ezért ezek a pártok mindvégig idegenek maradtak a dolgozók számára. Az egyetlen párt, amely a dolgozó nép érdekeit képviseli, a marxista-leninista forradalmi párt, amely az osztályharc szelle­mében vezeti a dolgozókat. Ilyen párt a Ro­mán Munkáspárt is. A dolgozók széles tömegei magukénak ér­zik a pártot, híven követik irányelveit, mert a gyakorlatban meggyőződtek arról, hogy ezek az irányelvek mindenkor a dolgozó nép ügyét szolgálják. Ez váltotta ki a dolgozó tö­megek határtalan bizalmát és felmérhetetlen szeretetét a párt iránt, a szocialista építő­­munka vezetőereje iránt. " Uj Alkotmánytervezetünk mérlege annak a harcnak, amit a Párt­ vezetésével vív a dolgo­zó nép. Ez a mérleg pedig a párt irányelvei­nek helyességét tükrözi, azt mutatja, hogy dolgozó népünk biztos léptekkel halad a szo­cializmus útján. Uj Alkotmányunk tervezete maga is a párt vezetésével folyó harc egyik jelentős sikere, érthető tehát, ha minden dol­gozó a legnagyobb örömmel fogadta, hogy hazánk alaptörvénye szentesíti a párt vezető­szerepét, annak az erőnek vezetését, amely­nek vívmányainkat,a kiharcolt boldog életün­ket köszönhetjük.? ! KOVÁCS JÁNOS A Román Népköztársaságban ,­a nők, a gazdasági, politikai élet, az államélet és kulturélet minden terén a férfiakkal egyenlő jogokat élveznek. A nőknek a férfiakkal egyenlő jogaik vannak a munkához, a bérre, a pihenéshez, a társadalombiztosításhoz és a tanuláshoz. (A Román Népköztársaság Alkotmánytervezetének 83. szakasza) ÚJ MUNKASIKEREKKEL KÖSZÖNTIK AZ ÚJ ALKOTMÁNYTERVEZETET A SZTÁLIN VÁRO SI SOVROMTRACTOR üzem dolgozói — akik „Adjunk minél több traktort mezőgazdaságunk szocialista átala-­­­kításához” jelmondattal harcolnak a terv sikeréért —, leírhatatlan lelkesedéssel fogad­ták az Alkotmánytervezet megjelenését. Esz­tergályosok, marósok, öntök ragyogó szem­mel beszélnek új, boldog életük törvényéről. Aligha akad olyan ember az üzemben, aki ne olvasta volna el többször is, ne tanulmá­nyozta volna elmélyülten a tervezetet, ne mérte volna le saját életének változásán ke­resztül a tervezetben foglaltakat. Simion Florica sztahanovista rektifikátor az Alkotmánytervezetet ismertető röpgyűlésen a meghatottság könnyeivel szemében mon­dotta: — Elvtársak, az Alkotmánytervezet teljes­séggel megnyugtat engem gyermekeim jövő­je felől. Nyitva áll előttük az út a tanulás felé. Úgy érzem, ezt csak azzal hálálhatom meg Pártunknak, Gheorghiu-Dej elvtársnak,­­ ha még többet és jobban fogok dolgozni mint eddig. Az Alkotmánytervezet felett érzett öröm az üzem valamennyi műhelyében szárnyakat adott, a munkának. Chioreanu Vasile maros élmunkás, aki eddig napi két normát adott, most három normát teljesít, három normára emelte fel teljesítményét Duca Vasile szta­hanovista esztergályos is. Kiss Aurél szta­hanovista hegesztős, aki augu­­sztus­ 23­. tisz­­teletére műhelyében sztahanovista iskolát lé­tesített —, egész csoportja nevében vállalta, hogy a terv augusztusra eső részét 15 nap­pal határidő előtt befejezik. A 215-ös mű­hely két ifjúmunkás brigádja ugyancsak az augusztusi terv idő előtti befejezésére tett fo­gadalmat. * A TELEKI VASÉRCBÁNYA dolgozói az új Alkotmánytervezet megjelenésének tiszte­letére, valamint hazánk felszabadulásának év­fordulójára, vállalták, hogy tervüket túltel­jesítik és jó minőségű vasércet termelnek a vajdahunyadi „Gh. Gheorghiu-Dej”­kombinát és a kaláni „Victoria” kohói számára. A bánya júliusi tervét eddig 63 százalékkal tel­jesítették túl, 4 százalékkal javították a vas­érc minőségét. „Minél több vasércet terven felül” jelszó­val Bobintie Vasile és Vitéz János már augusztus 15-re termel. Mateescu Ioachim csoportja állandóan 63 százalékkal termel terven felül. A teleki bányászok vállalták,­hogy az újon­­nan felépült 2. számú kohó részére határidő előtt termelik ki a vasércet. A dolcesti hőerőmű építői a napokban fé­nyes győzelmet ünnepeltek. Üzembehelyez­­ték a villanytelep első áramfejlesztő csoport­ját és ezzel életrehívták az ország nagysza­bású villamosítási tervének első nagy mű­vét. A dolcesti hőerőmű, amely Gh. Gheorghiu- Dej elvtárs nevét viseli, országunk legna­gyobb villanytelepe és egyszersmind az első erőmű, amelyet teljes egészében országunk­ban terveztek, építettek és szereltek. Építőink ezt a nagy eredményt a fejlett szovjet tapasz­talatok széleskörű alkalmazásával és a Szov­jetunió testvéri segítségével érték el. A telep dolgozóinak rengeteg nehézséggel kellett megküzdeniök, hogy minél előbb tel­jesíthessék a párt által rájuk bízott felada­tot. A szocialista verseny nagy támogatást jelentett e feladat elvégzésében. Stefan Bar­­bulescu vasbetonszerelő munkás, például, lé­nyegesen csökkentette a betonszerkezetek vasvázának szerelési idejét. Ilie Dragnea bá­nyász, jóllehet a legnehezebb terepen dolgo­zott, jelentősen túlteljesítette munkatervét. Az­ építők társul­intslHtfV ■ niun­Rájinid­, kommunisták lendületes harcának köszönhe­tő, hogy a nagy villanytelepet már ez év nyarán, alig egy és fél évvel­ a villamosítási terv megjelenése után, üzembe helyezték, bizonyságául építőink óriási fejlődésének és a párt irányításával új életet építő munkás­­osztályunk alkotó erejének. A burzsoázia uralma idején 35 év kellett a dolcesti hőerőműnél jóval kisebb Groza­­vesti villanytelep felépítéséhez. Ma már a dolcesti villanytelep sokezer ki­lowatt villanyáramot szállít a bukaresti üze­meknek, a prahovavölgyi petróleumszondák­nak és iparvállalatoknak, Sztálinváros üze­meinek. A dolcesti hőerőmű üzembehelyezésével az egész dolgozó nép első nagy sikerét ünnepli hazánk nagyszabású villamosítási tervének, amelyet pártunk Központi Vezetősége, élén Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárssal kezdemé­­nyezett. NÉHÁNY NAP MÚLVA ÜZEMBE­LÉP AZ OVIDIU.II. HŐERŐMŰ A Duna—Fekete-tenger csatorna mentén, a tegnapi kietlen, sziklás vidéken emelkedik az Ovidiu II. hőerőmű, villamosítási tervünk egyik nagy megvalósítása. Az új villanyte­lep rövidesen megkezdi az áramszolgáltatást s elárasztja a Duna—Fekete-tenger melletti­­­ i,sdéket és az egész Dobrudzsát a villamos­ság jótéteményeivel. Fényt és bőséget fa­kaszt az egykori elmaradott vidéken. Az új Alkotmánytervezet és dolgozó né­pünk nagy ünnepe, augusztus 23.-tiszteletére az építők még jobban megfeszítik erejüket, hogy, mielőbb üzembehelyezhessék ezt a nagyjelentőségű erőművet. KRASZKA JÓZSEF, levelező: Villamosítási tervünk valóraváltásának első nagy sikere A dobcesti „Gh. Gheorghiu-Dej“ hőerőmű megkezdte a villanyáram szolgáltatást üzemeinknek . November 20-ig teljesítik évi tervüket a „Sovromtractor“ dolgozói Az elmúlt napokban termelési értekezletet tartottak a sztálinvárosi Sovromtractor üze­mek sztahanovistái, élmunkásai, mérnökei és technikusai, amelyen összegezték az új Al­kotmánytervezet és augusztus 23. köszönté­sére vállalt feladataikat és megvitatták azok végrehajtásának módját. Az üzem a félévi terv feladatait 15 nappal a határidő előtt teljesítette. Ez alatt a tervhez viszonyítva 1,3 százalékkal emelték a munka termelékenységét és 6,2 százalékkal csökken­tették az önköltséget. A termelési értekezle­ten az üzem főigazgatója rámutatott arra, hogy még mindig olyan feltáratlan belső tartalékokkal rendelkeznek, amelyek lehetővé teszik, hogy évi termelési tervüket 11 hónap­nál is hamarább teljesítsék. Az osztályok vállalásainak összegezése után az egész üzem a következő munkafela­jánlást tette: — Az 1952 évi traktorgyártási tervet nem december 1-ig teljesítik, mint azt az első félévben vállalták, hanem november 20-ig. — Annyira meggyorsítják a traktorgyárt’ tás ütemét, hogy augusztus 23-án már szep­tember 15-re termelhessenek. — A II. félévben a tervhez viszonyítva munkásonként 4,5 százalékkal emelik a mun­ka termelékenységét. — 5,5 százalékkal csökkentik a traktorgyár­­tás önköltségét. — A vas- és acélöntésnél az I. félévhez viszonyítva 20 százalékkal csökkentik a se­lejt­et. — Az egész üzem viszonylatában 12 szá­zalékkal csökkentik a selejtet. Az értekezleten részvevő munkások és technikusok ugyanakkor azt javasolták, hogy emeljék föl eddigi takarékossági vállalásain­­kat és augusztus 23-ig 350.000, év végéig pedig 1.200.000 lejt takarítsanak meg. A felajánlások végrehajtásának biztosítá­sára elhatározták, hogy fokozzák a szocia­lista versenyt és szakmai versenyt indítanak a legjobb kohász, öntő, olvasztár, esztergá­lyos, marós, stb., címért.­­ A szocialista versenyek keretében kiterjesz­tik az üzemosztályokon Bikov, Bortkevics, Zsilndarova, Kuznyecov, Korabelnnyikova és más sztahanovisták, valamint,a mi sztaha­novistáink, Vasú Nicolae és Dicu Vasile mód­szereit. Az­ üzem sztahanovistái és élmunkásai sze­mélyesen is vállalták, hogy az új Alkotmány­­tervezet és augusztus 23. köszöntésére túl­szárnyalják valamennyi eddigi eredményüket. Táviratok MAO CE-DUN ELVTÁRSNAK a Kínai Népköztársaság központi népi kormánya elnökének PEKING A béke hűséges védelmezőjének, a Kínai Felszabadító Néphadsereg­­nek megalapítása 25. évfordulója alkalmából a Román Népköztársaság kormánya nevében és a magam nevében személyesen, forró jókivánsá­­gaimat fejezem ki. . GHEORGHE GHEORGHIU-DEJ a Román Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. ★ CSU DEHNEK a Kínai Felszabadító Néphadsereg fő­parancsnokának­ ­ PEKING A dicsőséges Kínai Felszabadító Néphadsereg megalapításának 25. évfordulója alkalmából meleg jókívánságaimat küldöm a Kinai Néphad­’­sereg vitéz katonáinak és Önnek is személyesen. A RNK Fegyveres Erőinek katonái újabb sikereket kívánnak a Népi Kina vitéz katonáinak nagy hazájuk megvédéséért és a békéért folytatott harcukban. EMIL BODNARAS * hadseregtábornok. A RNK Fegyveres Erőinek minisztere ’★ __. CSU EN LAJ ELVTÁRSNAK a Kinai NK Állami Közigazgatási Tanácsa elnökének,­ a Kinai NK külügyminiszterének , a PEKING -Kérem fogadja meleg jókívánságaimat a hős Kinai Felszabadító Néphadsereg megalapításának 25. évfordulója alkalmából. SIMION BUGHICI a Román Népköztársaság külügyminisztere­ Kézdi rajonban a kollektív gazdaságok 1952-ben élenjártak a vetési, valamint a nö­vényápolási munkákban és a betakarításra is idejében felkészültek. Kijavították az összes cséplőgépeket, megszervezték a brigádokat és így szervezetten, jól felkészülten kezdték meg az aratást. A dálnoki „Új Barázda”­ kollektív gazda­ság kezdte meg elsőnek az aratást július 21- én. A virágokkal díszített arató- és kötöző­gépek, a feldíszített lovasfogatok az ünnepi beszéd után a daloló kollektivistákkal meg­kerülték a falut. • Első nap a munkában kitűntek ifjú Boér Mihály, Bokor József, Csekme Boldizsár­­né, Már Andrásné és Teleki Mihályné. Har­minc ember 4 óra alatt 6 hektár 30 ár búzát aratott le Szabó Imre brigádos vezetésével. Aratás után azonnal megkezdték a tarló­hántást is. A learatott területről a pionírok összegyűjtötték az elhullott kalászokat, , Ugyancsak július 21-én a petőfalvi ,,Pe­’ tőfi Sándor” kollektív tv.­­ufe.ja megkezdték az aratást. A lemhényi „Vörös zászló” kollektív gaz­daság is learatott másfél hektár vetőmagra szánt árpát. Az egyénileg dolgozó parasztok közül az aratást Sárfalván kezdték meg. A kézdivásárhelyi GTA traktoristái is ki-s mentek a falvakba, hogy az aratásban és cséplésben segítsenek a dolgozó parasztok­nak. Mielőtt elindultak volna, Farkas József technikai igazgató felhívta a traktoristák fi­gyelmét a gépek gondozásának jelentőségére. A szovjet delegációtól kapott tapasztalato­kat ismertette és javasolta, hogy szervezzék meg ugyanúgy a munkát, mint a Szovjet­unió traktoristái. Járjanak elől jó példával, hogy a dolgozó parasztságot meggyőzhessék a gépi munka felsőbbrendűségéről. LENGYEL KÁROLY, levelező­­ / / DOLGOZÓ NÉPÜNK KENYERKÉRT Kézdi rajonban is megkezdték az aratást Torda rajonban a kollektív gazdaságok vezetnek a betakarításban és a növényápolásban Torda rajon dolgozó parasztjai nagy len­dülettel végzik az aratást. Különösen a kol­lektív gazdaságokban halad jól a munka, sőt már vannak olyanok is, ahol az aratás vége­­felé járnak. A kollektív gazdaságok július 23-ig több mint 650 hektár búzát, 81 hektár árpát, 10 hektár rozsot, 29 hektár bükkönyt és 15 hektár zabot arattak le. Az aratásban a gerendi kollektivisták haladnak az élen, akik már 80 hektár­ búzát,­­ 10 hektár rozsot és 5 hektár bükkönyt arattak le. Ugyanakkor a tarlóhántást 70 hektáron végezték el. Ezenkí­vül még élenjárnak a kövendi és a detremi kollektív gazdaságok. Az egyénileg dolgozó parasztok is igye­keznek követni a kollektivisták példáját.­­Több mint 55 százalékban végezték el az ara­tást. A tarlóhántást is egyidőben végzik az aratással. Az egyéni dolgozó parasztok kö­zül a nagycsányiak, egerbegyiek és a szent­­mihályfalviak járnak élen az aratásban, m­íg a tarlóhántásban a detremeiek, túriak és a tordaiak értek el szép eredményt. _ ~­­_ A növénygondozásban is jó eredményt ér­tek­ el a dolgozó parasztok. A detrehemtelepi, virágosvölgyi és a kövendi kollektív gazda­ságokban háromszor kapálták meg a kuko­ricát és a többi kapásnövényeket. Élen járnak még a kövendiek és a sütmegiek, akik rövid idő alatt befejezik a harmadik kapálást. Jl-iA marosvásárhelyi f gépkocsijavító Vál­lalat­­dolgozói rá kitörő lelkesedéssel fogadt­ák aJ Alkotmánytervezetünket Münkaszünet 1-, - ben szakaszról-szakaszra megvitatják az­ A­lkotmánytervezetet. Teljesítették hazafias kötelezettségüket a lippai kollektivisták A lippai „I. L. Caragiale" kollektív gaz­daság tagjai, nagy lelkesedéssel végezték az aratást. Gazdag gabonatermésük minden szemére ügyeltek, nehogy kárba vesszen. Az aratás után mindjárt a cséplést is megkezdték, hogy minél előbb raktárba kerüljön a gabo­nájuk. Az első nap a kicsépelt gabonával, feldíszített szekereken a terménybegyűjtő központhoz igyekeztek, hogy megszerezzék az 1. számú nyugtát. Ez sikerült is a kollek­tivistáknak. Élenjártak a betakarításban, el­sőknek teljesítették hazafias kötelezettségüket, a beszolgáltatást. SZLAMAI VILMOS levelező Hová küldendők be az Alkotmánytervezettel kapcsolatos javaslatok A dolgozók, akik javaslatokat akar­nak előterjeszteni az Alkotmányterve­zettel kapcsolatban, e javaslataikat beküldhetik az NDF tartományi, ra­­joni, városi tanácsaihoz, az NDF fa­lusi bizottságaihoz, a tartományi, ra­joni, városi, községi néptanácsok vég­rehajtó bizottságaihoz vagy pedig a központi és helyi lapok szerkesztősé­geihez. A javaslatok beküldhetők közvetle­nül az Alkotmánytervezetet előkészí­tő bizottság titkárságához is (Buka*­rest- Aleea Alexandru 39 szám. (Ager* pres.) )

Next