Előre, 1956. január (10. évfolyam, 2552-2576. szám)

1956-01-03 / 2552. szám

Világ proletárjai egyesüljetek ! Második ötéves tervünk kezdetén „Szilárd meggyőződésünk, hogy az elkövetkező években hazánk, a Román Népköztársaság egyre hatalmasabbá és virágzóbbá válik, dolgozó népünk pe­dig még elszántabban, még nagyobb lelkesedéssel és hazafiassággal foly­tatja harcát második ötéves tervünk teljesítéséért”. Alig néhány napja, hogy pártunk kongresszusának küldöttei, munkások, dolgozó parasztok és értel­miségiek, viharosan megtapsolták Gh. Gheorghiu-Dej elvtársnak ezeket a szavait. S ma már milliók fogtak hoz­zá a munkapadok, az épülő falak, a tervező­asztalok mellett, hogy átültes­sék az életbe pártunknak a következő öt esztendőre kijelölt irányvonalát. Az eltelt esztendők minden dolgozó előtt fényesen bebizonyították a párt politikájának helyességét. Ez a politi­ka a munkásosztály és az egész dol­gozó nép alapvető érdekeiből, népi de­mokratikus rendszerünk megszilárdítá­sának és a szocializmus felépítésének érdekeiből fakad. Nincs ma hazánk­nak olyan eldugott sarka, ahol ez a politika ne hozott volna kézzelfogható változásokat. Első ötéves tervünk so­rán felszabadítónk és nagy barátunk, a Szovjetunió segítségével, erős szo­cialista ipart teremtettünk, amelynek term­elése 2,2-szeresen felülmúlja az 1950 évi termelés színvonalát. Nehéz­iparunk növekedése — amelynek részaránya hazánk ipari össztermelésé­ben már a 60 százalékot is meghalad­ja — megteremtette a feltételeket az egész ipar kibővítéséhez s a mezőgaz­daság egyre nagyobb arányú gépesíté­séhez. Dolgozó parasztságunk egy része már a nagyüzemi, szocialista gazdál­kodás útjára lépett. Az ipari és mező­­gazdasági termelés növelése, nemzeti jövedelmünk gyarapodása pedig a dol­gozók életszínvonalának általános nö­vekedéséhez vezetett. Ezek a sikerek lelkesítették a munkások, dolgozó pa­rasztok és haladó értelmiségiek töme­geit az újabb és újabb győzelmek ki­vívásában. És, mint a kongresszuson Chivu Stoica elvtárs megállapította: „a párt vezette dolgozók milliói az oda­adás és az önfeláldozás kimagasló példáit nyújtották az első ötéves ter­vünk teljesítéséért, a szocializmus é­­pítéséért, a nép ügyéért vívott harc­ban.” Pártunk marxista-leninista előrelátá­sa jellemzi az 1956—1960 évi, második ötéves terv irányelveit is. Ezekben az években meg kell teremtenünk az egy­séges szocialista gazdaságot, amely­ben az ipar szüntelen fejlődése bizto­sítja a mezőgazdaság szocialista áta­lakítása. Reális program ez, amely h­azánk meglévő tárgyi feltételein a­­lapszik. Hazánk iparosításában, a nehézipar elsődleges fejlesztésének politikáját követjük továbbra is. Ennek megfele­lően határozzák meg a kongresszus irányelvei, hogy a termelőeszközök gyártásának üteme évente átlag 11— 11,5 százalékkal, a közszükségleti cik­kek termelésének üteme pedig 8,5—9 százalékkal növekedjék. Különösen a­­zokat a nehézipari ágakat fejlesztjük ki, amelyek számára hazánkban biz­tos nyersanyag alapokkal rendelke­zünk. A nagyszámú új iparvállalat, hőerő­mű és szállítóberendezés üzemeltetésé­nek biztosítására 80—90 százalékkal növelnünk kell szénbányáink terme­lését. Különösen kokszosítható szén­ből kell sokat termelnünk, — a jelen­leginek a kétszeresét — hogy már meglévő kokszolóműveink, valamint a Vajdahunyadon épülő két új kokszoló egységünk teljes kihasználásával csök­kenthessük a koksz behozatalát. Az irányelvek ennek érdekében a fejlett szénkitermelési módszerek, elsősorban a ciklusgrafikon széleskörű alkalmazá­sát írják elő. A földgáz és a szondagáz mind vegyipari nyersanyagként, mind ipari és háztartási fűtőanyagként, egyik leg­értékesebb természeti kincsünk. Az irányelvek ezen főtéren is nagy fejlő­dést hoznak. Ma md­ik ötéves tervünk során mintegy 2000­­ométer hosszú­ságú fővezeték építésével biztosítjuk Moldva, a Bánság és Erdély fonto­sabb központjainak földgázellátását. Kibővítjük a földgáz vegyi feldolgo­zását is. Az ország villamosításának eredmé­nyei első ötéves tervünk legnagyobb vívmányai közé tartoznak. A II. párt­­kongresszus irányelvei ezen a téren is­mét nagyarányú fejlődést írnak elő. Újabb vízi és hőerőműveket építünk és 270.000 kw-tal növeljük az első öt­éves tervünkben épült néhány villany­­erőműközpont teljesítőképességét. A kohászatba gépgyártás és fémfel­dolgozás, nehéziparunk mindmegannyi alapvető ága. A II. pártkongresszus irányelvei értelmében a következő öt­éves terv során nyersvastermelésünk kétszeresére, acéltermelésünk pedig több mint kétszeresére növekszik. Fém­feldolgozó és gépgyártóiparunk terme­lésének szintén meg kell közelítenie a mai kétszeresét. Egész sor új üzemmel az üzemrésszel bővül ebben az idő­szakban nehéziparunk. S az új kok­­szolóművek, nagyolvasztók, Martin­művek és villanykemencék, különféle nagyteljesítményű hengerművek mel­lett felépítünk egy teljes kohászati kombinátot, amelynek első nagyolvasz­tója már 1960-ban megkezdi a terme­lést. Gépgyártóiparunkat a modern nagy­ipar színvonalára emeljük azáltal, hogy széles körben szakosítjuk, profi­lírozzuk az üzemeket és ezek kooperá­ciós rendszere alapján hozzáfogunk a nagy sorozatokban folyó termeléshez. Ez az egyetlen módja annak, hogy ki­elégítő mennyiségű felszerelést gyárt­hassunk a mezőgazdaság számára, könnyű- és élelmiszeriparunk, bánya, kőolaj és vegyiparunk, valamint a szállítás és az ország további villamo­sítása számára. Vegyiparunknak az ország nagyon gazdag természeti adottságainak meg­felelően, hazánk egyik vezető ipar­ágává kell válnia. A kongresszuson már a Központi Vezetőség jelentése rámutatott ennek az iparágnak a mér­hetetlen távlataira és felvetette egy 10—15 éves távlati terv elkészítésé­nek szükségességét, amit a kongresz­­szus el is fogadott. Jóformán nincs is olyan vidéke az országnak, ahol ne ta­lálnánk a vegyiparban használható nyersanyagokat. Ezek kiaknázására egész sor új vegyipari termék gyár­tását kezdjük meg. Ezek eredménye­ként vegyiparunk össztermelése a má­sodik ötéves terv végéig két és fél - háromszorosára növekszik. A lakosság növekvő szükségleteinek kielégítése végett az elkövetkező öt esztendőben mintegy másfélszeresére növeljük a könnyűipar és az élelmi­szeripar termelését. A kongresszus irányelvei, a meglévő termelés alapos kibővítése mellett itt is egész sor új­fajta termék — különösen műanyagok — termelését írják elő. „A mezőgazdaságnak az a fő fela­data a második ötéves tervben, hogy biztosítsa az árugabona, mégpedig nagyrészt a mezőgazdaság szocialista szektorából származó árugabona ter­melésének jelentős növekedését”.. Nagy feladataink vannak e téren is. Egyrészt tovább kell gépesítenünk a nehéz és nagy munkaigényes mezőgazdasági munkákat (evegett 380-ra növeljük a GTA-k számát) és több műtrágyával kell ellátnunk a mezőgazdaságot, más­részt pedig termelékenyebbé kell tennünk a mezőgazdasági munkát. Ugyanakkor fokozni kell a politikai és szervező munkát, minél több új mezőgazdasági társulás és kollektív gazdaság alakítására, intézkedéseket kell tenni a meglévő kollektív gazda­ságok és mezőgazdasági társulások gazdasági,szervez­eti megszilárdítása érdekében. Nagyok a mezőgazdaság feladatai. 1960-ban legalább évi 15 millió tonna gabonát s ebből legalább 5,5 millió tonna búzát és rozsot kell termelnie. De ha visszatekintünk első ötéves ter­vünkre, amelynek során nemcsak tel­jesítettük, hanem felül is múltuk me­zőgazdaságunk termelési feladatait, biztosak lehetünk benne, hogy dolgo­zó népünk ezt a nagyszerű feladatot is teljesíti. Az ipar és a mezőgazdaság fejleszté­sére, valamint dolgozó népünk társa­dalmi-kulturális szükségleteire mint­egy 105—110 milliárd lej beruházást fordítunk. A termelés növelését azon­ban nem csupán a beruházások növelé­sével, hanem a termelékenység állandó és gyorsütemű növelésével is elő kell segítenünk. Ez pedig csak úgy lehet­séges, ha széles körben rátérünk az új, korszerű technika alkalmazására. Min­den lehetőséget fel kell kutatni a gé­pek és berendezések teljesítőképessé­gének maximális kihasználására, a ter­­melőfolyamatok technológiájának ál­landó tökéletesítésére, a gépi munka elterjesztésére. Ezzel egyidejűleg hat­hatós támogatásban kell részesíteni az újítókat és n­elszerűlésöket. Ily módon iparunkban a második ötéves terv vé­géig 45—50 százalékkal, az építkezé­seknél pedig 50—55 százalékkal kell növelnünk a munka termelékenységét és 15—20 százalékkal kell csökkente­­nünk az önköltséget. Az ipar és a mezőgazdaság terme­lésének növekedése alapján második ötéves tervünkben tetemesen növeked­nie kell országunk nemzeti jövedelmé­nek. Ez lehetőséget nyújt arra, hogy az ötéves terv végére mintegy 30 szá­zalékkal növekedjék a dolgozók reál­bére. Jelentős mértékben növeljük és fej­lesztjük hazánk egészségügyi hálóza­tát, mind az egészségügyi intézmé­nyek kibővítésével és számuk növelé­sével, mind pedig egész sor új egész­ségügyi káder növelésével. Ezzel egy­idejűleg gyógyszergyártásunk is je­lentős mértékben növekszik. Falvain­­kon és városainkon egész sor kulturá­lis intézmény, iskola, kultúrotthon, stb. létesül. Második ötéves tervünk fő célkitű­zései tehát: a népgazdaság fejlesztése hogy szüntelenül emelhessük a városi és falusi dolgozók életszínvonalát; el­sődlegesen fejleszteni szocialista épí­tő munkánk gazdasági alapját, népünk büszkeségét, a szocialista nehézipart; emelni a technikai színvonalat a nép­gazdaság valamennyi ágában. Ezt tűzik elénk a párt II. kongresz­­szusának irányelvei. Ennek teljesítésé­hez fogtunk hozzá a második ötéves terv első munkanapján. Győzelmünk biztosítéka az a hatalmas alkotóerő- és energiakincs, amely első ötéves ter­vünk teljesítését is biztosította: a dol­gozók millióinak lelkesedése, tehetsé­ge, alkotókészsége és odaadása. Né­pünk tudja, hogy a párt a dolgozók érdekeit képviseli és minden erejét lat­­ba veti a párt politikájának érvényesí­téséért. A győzelembe vetett hitünket növeli az a tudat, hogy továbbra is példát mutat és testvérien segít mun­kánkban a szocializmus hazája, a Szovjetunió. Nagy terv végrehajtásához fogunk. De biztosak vagyunk a győzelemben, mert ennek a tervnek a végrehajtásáért sziklaszilárd egységben küzd a párt, a kormány és az egész dolgozó nép. X. évf., 2552. szám ---r.----rrrrrrrrrrr­r­r­­r — 4 oldal — ára 20 iráni 1956 január 3. kedd „A néphatalom éveiben, a közös harcban és a közös munkában, a szo­cializmus építésében megszilárdult a román, nép és az együttlakó nemzeti kisebbségek dolgozói megingathatatlan testvéri barátsága. Ez a fontos megvalósítás annak köszönhető, hogy pártunkat a nemzeti kérdésben a marxi-lenini elvek, a proletár nemzetköziség nemes ideológiája vezérli“. (Az RMP Központi Vezetőségének jelentéséből). Dr. Petru Groza elvtársnak, az RNK Nagy Nemzetgyűlése Elnöksége elnökének újévi rádióüzenete Dr. Petru Groza elvtárs, a Nagy Nemzetgyűlés Elnökségének elnöke december 31-én éjszaka, rádióállomá­saink útján, az alábbi újévi üdvözlő beszédet intézte az ország, népéhez : Kedves barátaink és elvtársaink! Népünk újabb eredményekkel zárta le ezt az esz­tendőt is. Eredményeink mérlege a legjelentősebb si­kerekről tanúskodik tevékenységünk minden területén. Nagy szeretettel és lendülettel dolgoztak üzemeink és gyáraink igazi gazdái, a munkások és technikusok. Szorgalmas, derekas munkát végzett a szántóföldeken a parasztság és sokkal gazdagabb termést takarított be az idén, mint az eddigi években. A laboratóriumok­ban és a kutatóintézetekben fokozott tevékenységet fejtettek ki tudósaink, a nép érdekeinek szolgálatába állítva egész alkotóképességüket. Nem pihentek a mű­vészek sem; értékes alkotásaikban híven ábrázolták sorsa urává vált, szabad népünk új életét. Az elmúlt esztendő, első ötéves tervünk határidő előtti teljesítésében elért sikereink alapján, sok örö­met és megelégedést hozott a dolgozóknak. Az év utolsó napjaiban egész népünk figyelme a Román Munkáspárt II. kongresszusa felé fordult. Ez a kongresszus a szocialista társadalom építésének útján való előrehaladásunk szempontjából rendkívül fontos, történelmi jelentőségű határozatokat hozott. Ez a kongresszus feltárta a román nép előtt a má­sodik ötéves terv nagyszerű távlatait. Második ötéves tervünk folyamán dolgozóink a Román Munkáspárt vezetésével új sikereket vívnak majd ki hazájuk erő­sítésében és felvirágoztatásában, jólétük emelésében. Békeszerető népünknek szilárd elhatározása, hogy minden erejét édes hazánk felvirágoztatására fordítja. Népünk jó egyetértésben akar élni minden néppel, és továbbra is teljes erejével támogatja országunk kor­mányának következetes békepolitikáját. Most, hogy a Szovjetunió kezdeményezésére és a Szovjetunió se­gítségével s a Románia felvétele mellett szavazó öt­venegy tagállam támogatásával hazánk elfoglalta méltó helyét az Egyesült Nemzetek Szervezetében, a Román Népköztársaság kötelességének érzi, hogy -m­ég erőteljesebben kinyilvánítsa elhatározását: a béke és a szocializmus táborának minden országával együtt, élen a Szovjetunióval és a nagy népi Kínával, tevé­kenyen elő akarjuk mozdítani az összes békeszerető népek harcát a genfi szellem diadaláért, a tartós vi­lágbéke megteremtéséért. Népköztársaságunknak sohasem volt annyi őszinte, megbízható barátja, mint most. Népünk büszke békés munkájának eredményeire, szabadságára és forradalmi vívmányaira, s a legna­gyobb rosszallással utasítja vissza az agresszív im­perialista körök minden arra irányuló kísérletét, hogy beavatkozzanak belső ügyeinkbe. Kedves barátaink és elvtársunk! Új esztendőbe, a békés munka új esztendejébe lé­pünk. Ennek az esztendőnek még jobban meg kell erősítenie édes hazánkat, még nagyobb bőséget kell hoznia otthonainkba. Szilárd eltökéltségünk tehát, hogy minden erőnket latba vetve, elérjük az előttünk álló ragyogó célt. Munkások, dolgozó parasztok és a néphez hű értel­miségiek testvéri, szilárd szövetségben, szorosan tö­mörülve a párt és a kormány köré, amely bölcsesség­gel és biztos kézzel vezeti a népet, teljes bizalommal nézünk magunk alkotta jövőnk elébe. Most, az új esztendő küszöbén hagyományos kö­szöntéssel üdvözlöm egész népünket: „Boldog újévet!“ Az újév első munkanapja Még csak néhány órája, hogy összecsendültek a poharak az elért sikerekre, a további jó munkára, boldog új esztendőre. S azóta már eltelt egy új munkanap, második ötéves tervünk első munkanapja. A munkapadok mellett már az új terveket beszélik meg, a műhelyek falára, uj grafikonok s azokra uj ered­mények kerültek, a raktárakból uj címkével indulnak útra a kész anya­gok: „Készült 1956-ban”. Sok tennivaló akad mindenütt. Nincs olyan műhely, ahol ne lenne mit javítani, helyesbíteni a párt­­kongresszuson elhangzott bírálatok és megjegyzések alapján. A feladatok­ is jóval nagyobbak az eddigiek­nél. S a munkások, technikusok és tisztviselők, akik az elmúlt napokban örömmel tanulmányozták pár­tunk hatalmas programját a szocialista gazdaság építésének, népünk jólétének megteremtésére, ezek az emberek most együttes erővel láttak hozzá e program végrehajtásához. Jókedvű, munka, örömteljes eredmények — ez jellemzi mindenütt az új ötéves terv első munkanapjait. Biztató kezdet ez, nagy reményekre jogosít. A NAGYVÁRADI SOLIDARITATEA GYÁRBAN (Tudósítónktól.) A nagyváradi So­­lidaritatea cipőgyár dolgozói már az első naptól kezdve igyekeznek biztosí­tani munkájuk sikerét. Nem kicsi do­logról van szó: ebben az évben 27 százalékkal növekedett tervfeladatuk. Ennek teljesítésére alaposan össze kell szedniük minden tudásukat, alkotóké­pességüket. A kongresszus tiszteletére rendezett ünnepi műszak alkalmával egyet­len nap alatt 610 pár cipőt készítet­tek terven felül. Ez az erőpróba meg­győzte őket arról, hogy az új tervév megnövekedett feladatait teljesíthetik. Az üzem technikusai már az elmúlt év utolsó napjaiban hozzáláttak az új műszaki-szervezési intézkedések ter­vének kidolgozásához. Az új tervek alapján egész sor gépet csoportosítot­tak át, a hibás gépeket kijavították és beállítottak 50 darab most érkezett korszerű tűzőgépet, amelyeknek bein­dítása újabb munkafázisok átállítását, munkaszalagok átszervezését igényel­te. Gondosko­t­ak az új gépek kezelé­séhez szükséges tűzönök kioktatásá­ról is. Az ünnepi műszakot követő napon történt. A könnyű­ cipőosztályon dol­gozó csoport nevében Horváth Imre mester versenyre hívta az alióosztály dolgozóit. Az itteni csoport mestere Molnár Jánosné így válaszolt a kihí­­­vásra: elfogadjuk a versenyt,­­vállalt­juk az új ötéves­ terv miségnövekedet feladatainak teljesítését. Ezt a jelszót az egész gyár dolgozói magukévá tet­ték és már az első munkanapon több mint 600-an lendültek versenybe. Az átcsoportosítás következtében csaknem teljesen új körülmények kö­zött kellett munkához lássanak. Hor­váth Imre, Molnár Jánosné, Berki Gyula, Szűcs Péter és még más mes­terek úgy igyekeztek, hogy a legjobb munkafeltételeket biztosítsák a beosz­tott dolgozóknak. Szakmai tanácsok­kal, egy-egy jobb munkafogás megmu­tatásával adtak segítséget, hogy üte­mes legyen a termelés.­­ Itt-ott már új grafikonok kerültek a falra,­ az 1956. év grafikonjai. ,A­­Solidaritatea cipőgyár , dolgozók bíznak . Benne, hogy megnövekedett tervfeladataikat nemcsak teljesítik, de túl is szárnyalják. Friss erővel, jó kedvvel látnak munkához a petrillai bányászok és az élenjárók tapasztalatait. A na­pokban segédbányász- és bányászkép­­ző tanfolyam indul üzemünkben. Mindkettő egyéves és a dolgozók a munkaidőn kívül látogathatják Ta­pasztalatcserék gyakori szervezésével akarunk hozzájárulni az élenjárók módszereinek széleskörű elterjesztésé­hez. A következő hónapok folyamán összesen 7 munkahelyen akarjuk be­vezetni a ciklusgrafikon szerinti mun­kát. Azt akarjuk elérni, hogy minden bányász kihasználja a munkaidőnek mind a 480 percét, hogy a munkahe­lyek anyagellátása és a szállítás­­lé­pést tartson a munkások növekvő mun­kalendületével. Több tennivalónk van a gépesítés terén is. A gépek és felszerelések ki­használása gyakran messze elmarad azok teljesítőképessége mögött. Alapo­sabban meg kell szerveznünk a csere­­alkatrészek beszerzését és a javításo­kat. Egy földalatti műhely felszerelé­sét és egy mozgó javítóműhely létesí­tését vettük tervbe. A jövőben csak előre kiképzett, jól felkészült brigá­dokra bízzuk majd az új felszerelések és gépek kezelését. Sokat várunk né­hány nagyteljesítményű gép üzembe­­helyezésétől. Ilyen például a szovjet emelke fúrógép, amelyet nemsokára megkap a bánya. Szélesebb körben akarjuk alkalmazni a villamosfúrógé­­peket is. De nemcsak a bánya vezetőinek, hanem a bányászok százainak is új munkalendületet adott az, ami a kon­gresszuson a széniparra vonatkozólag elhangzott. Hajdú Gyula, a Szocialis­ta Munka Hőse, a bánya kongresszusi küldötte vállalta, hogy 100 méterre emeli váltásának havi előhaladását. Hogy ezt elérje, sok mindent kell ten­nie a Hajdú-brigádnak. Az a tervük, hogy új munkamódszert vezetnek, de­ áttérnek a fémdúcolásra. Mihály Ist­ván brigádja 90 métert akar­­ haladni egy hónapban. Azt tervezi, hogy ez­zel a vállalással versenyre hívja Schiller Gergely brigádját. Tervek és elhatározások születnek. A haza több szenet vár a bányászoktól. A petrillai bányászok eddig is becsülettel eleget tettek feladataiknak. 100,8 százalékban teljesítették 1955. évi tervüket, most a párt szavára fokozott lendülettel lát­nak munkához. (Tudósítónktól). Még alig virrad. A petrillai bányaüzem udvarén égő vil­lanykörték fénye fehéren világít a hajnali szürkületben. A duda hosszan jelzi, hogy öt az óra. A zárt kapun hosszú sorban, csoportokba verődve vidáman beszélgetve jönnek a bányá­szok. A szállító kasok hamar megtel­nek, a fény és az emberi hangok fel­verik a tárnák csendjét. Fürge villany­­motorok üres csillék hosszú sorait vontatják a munkahelyek felé. A fej­tésekben, előhajtásokban felbigg a fú­rógép, lendül a lapát, kattog a légka­lapács. Új erővel, jó kedvvel látnak munkához a petrillai bányászok a má­sodik ötéves terv első napján. —Nagy feladatokat kell, megold­junk már a közeljövőben — mondja Páll József igazgató. — A legelső tennivaló, a bánya munkatermelékeny­ségének emelése megköveteli, hogy javítsuk bányászaink szakképesítését. Csak jól felkészült, hozzáértő embe­rek képesek felfedezni, hasznosítani a termelékenység növelésére kínálkozó lehetőségeket. Szakmailag jól képzett munkásokra van szükségünk, hogy to­vább emelhessük a gépesítés fokát és elterjeszthessük a haladó módszereket A fővárosi „Klement Gottwald“ villamossági gépgyárban... A fővárosi „Klement Gottwald” vil­lamossági gépgyárban az új tervév első munkanapja már jelentős sikerek­kel zárult. Befejezték a múlt évben megkezdett gördülő áramfejlesztőgép sorozatának utolsó darabját. Úgyszin­tén elkészültek egy széria villamos­­kézifűrész összeszerelésével is. Az üzem próbatermében felzúgott az el­ső 1956-ban összeállított dinamó és a szerelőcsarnokot elhagyta az első villamos hegesztő gépcsoport. A gyár megmunkálóműhelyében szorgalmasan dolgoznak az esztergályosok, maró­sok, gyalusok. Az új tervév megnöve­kedett feladatokat jelent. És a „Kle­ment Gottwald" üzem dolgozói — akik az első ötéves terv előirányzatait 3 év és 11 hónap alatt teljesítették — igazolni akarják,, hogy megérdemlik a párt bizalmát­, hogy magukévá tették a szocializmus építésének ügyét. Képünkön: Mateescu Constantin elvtárs — az egyik szerelőbrigád tagja — az első villamos kézifűrész összeállítását ellenőrzi. N. A. Bulganyin válaszai Charles Shuttnak, a „Telenews“ televíziós és filmhíradó társaság washingtoni irodája vezetőjének kérdéseire MOSZKVA (Agerpres). — A TA­SZSZ jelenti: N. A. Bulganyin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke az alábbi válaszokat adta Charles Shuttnak, a „Telenews” televíziós is filmhíradó társaság washingtoni irodája vezetőj­ének kérdéseire. KÉRDÉS... Véleménye szerint a négy hatalom kormányfőinek ez­­ év júliusi értekezletén megnyilvánult genfi szellem él-e még és tovább fog-e élni ? VÁLASZ: A négy hatalom genfi kormányfői értekezletének történelmi jelentősége abban állt, hogy az együtt­működés s a kölcsönös megértés szelle­me, melyről az értekezlet részvevői ta­núságot tettek, megteremtette az ál­lamok közti viszony megjavításának reális lehetőségét és a népek közti tartós béke biztosításának távlatait. A világ összes népei békét akarnak és gyűlölik a háborút. Azt akarják, hogy Genf szelleme és vele együtt a békébe és a jobb jövőbe vetett remé­nyük növekedjék és erősödjék. Éppen ezért az a meggyőződésünk, hogy nem lehet eltemetni azt, amit a Szovjetunió, az USA, Nagy-Britannia és Franciaország kormányfői genfi ér­tekezletükön tettek és aminek máris fontos szerepe volt a nemzetközi hely­zet megjavításában. KÉRDÉS : Minthogy a külügymi­niszterek legutóbbi genfi értekezlete lényegében zsákutcába jutott, mi az Ön véleménye a négy hatalom újabb kormányfői értekezletének összehívá­sáról ? VÁLASZ: Noha, mint ismeretes, a külügyminiszterek értekezletén nem jutottak közös megegyezésre a meg­vizsgált kérdésekben, mégis ez az ér­tekezlet előmozdította a részvevő fe­lek álláspontjának tisztázását, ez pe­dig meg kell hogy könnyítse e prob­lémák későbbi megoldását. Ami a négy hatalom kormányfőinek újabb értekezletét illeti, egy ilyen ér­tekezlet természetesen eredményes le­het, ha valamennyi részvevő az idő­szerű nemzetközi kérdések felvetésé­nél kellőképp számot vet az összes részvevő felek érdekeivel. KÉRDÉS : Sok amerikai és külföldi megfigyelői­­ véleménye­­szerint az atom-zsákutca annak a következmé­nye, hogy Kelet és Nyugat egyaránt a termonukleáris fegyver birtokában van. Mi az Ön véleménye arról, hogy ez a szörnyű fegyver esetleg automati­kusan kizárhatja egy hidrogénháború borzalmas lehetőségét ? VÁLASZ: Ami az „atom-zsákutcát" illeti, ez egyáltalán nem a termonuk­leáris fegyver létezésének következmé­nye. Hogy az atom- és a termonuk­leáris fegyver eltiltásának kérdése mindezideig nem oldódott meg, ez annak tulajdonítható, hogy egyes ha­talmak nem hajlandók beleegyezni az atom- és a termonukleáris fegyverek eltiltásába. Ami a Szovjetuniót illeti, a Szov­jetunió következetesen állást foglal a fegyverzet és a fegyveres erők csök­kentése, az atom és a termonukleáris fegyverek eltiltása és az e kérdésben hozandó megfelelő határozatok végre­hajtásának hatékony nemzetközi el­lenőrzése mellett. Az ilyen határoza­tok elfogadása megszabadítaná a né­peket egy újabb háború, rémétől...vé­get vetne a súlyos..terhet jeletní a fegy­­verkezési hajszának és lehetővé tenné, hogy az államok a békés fejlődésre, az emberek jólétének fokozására for­dítsák összes erőforrásaikat. Tévedés azt állítani, hogy mivel Kelet és Nyugat egyaránt birtokában van a hidrogénfegyvernek, a termo­nukleáris háború lehetősége automati­kusan megszűnt. Valójában az ilyen állítások csak arra valók, hogy el­altassák az atomháború veszélyének elhárítását követelő népek éberségét. Az a tény, hogy a jelenlegi körül­mények között büntetlenül senki sem használhatja az atom- és a hidrogén­fegyvert, természetesen bizonyos mér­tékben fékezi azokat a köröket, ame­lyek háborút akarnak kirobbantani és abban fel akarják használni a tömeg­pusztító eszközöket. Éppen ezek a kö­rök terjesztik azt a veszélyes felfo­gást, hogy a béke az atom­potenciál megerősítésével és a fegyverkezési hajsza folytatásával tartható fenn. Világos, hogy a fegyverkezési haj­sza, beleértve az atomfegyverkezést is, nemcsak hogy csökkenti, hanem ellenkezőleg, súlyosbítja egy újabb háború veszélyét. Ezért a Szovjet­unió nem a fegyverkezési hajsza foly­tatásában, hanem az atomfegyver el­tiltására és a fegyverkezési hajsza megszüntetésére vonatkozó egyezmény létrehozásáért kifejtett újabb erőfe­szítésekben látja az atom-zsákutcá­ból kivezető utat. KÉRDÉS: Az ön véleménye sze­rint melyek a béke távlatai az új esztendőben ? VALASZ: A múlt évet azoknak az erőknek a komoly sikere jellemezte, amelyek következetesen és tevékenyen állást foglaltak a nemzetközi feszült­­ség enyhítése, a népek közti béke és barátság megerősítése mellett. Sokak számára — akik azelőtt kételkedtek ebben — most világossá vált, hogy napjainkban a nemzetközi együttmű­ködés és bizalom teljesen elérhető célkitűzés. Nem kétséges, hogy ha az összes országok kormányai és elsősorban a nagyhatalmak kormányai, figyelembe véve a népek feltartóztathatatlan béke­törekvését arra fognak törekedni, hogy ténylegesen valóra váltsák a nemzetközi feszültség további enyhí­tését és az államok közti bizalom megerősítését, akkor az 1956-os esz­tendő újabb sikereket hoz a „hideghá­ború” megszüntetéséért, a nemzetközi feszültség enyhítéséért, az államok közti bizalom megteremtéséért vívott harcban. KÉRDÉS: Óhajt-e valamit üzen­ni a világ népeinek, és főként az amerikai népnek ?,. "VÁLASZ: Fel akarom használni ezt­ az alkalmat arra, hogy szívélyes üdvözletemet és legjobb kívánságai­mat küldjem az amerikai népnek az új év alkalmából. A történelem ta­pasztalata azt mutatja, hogy országa­ink népei barátságban és békében él­­hetnek egymással. Az Amerikai Egye­sült Államok és a Szovjetunió baráti egyetértésének, kifejlesztése és.meg* ...efafejtését lényegesen „.előmozdíthatja az egyetemes béke megszilárdítását. A dolgozók egészségének védelmében­­ Életbe léptek az új, leszállított gyógyszerárak December 4-én­ jelent meg a Minisz­tertanács Határozata egyes közszük­ségleti árucikkek kiskereskedelmi árá­nak leszállításáról. Ez volt a második árleszállítás 1950-ben. A határozat 4. szakaszának értelmében az Egészség­ügyi Minisztérium­­január .1 -ig elké­szítette az uj árjegyzékeket és tegnap már életbe léptek az uj gyógyszer­árak. . __,,, A fővárosi gyógyszertárak kiraka­taiban — a fenti táblázathoz hasonló — szemléltető kimutatások találhatók az egyes gyógyszerek árának az utób­bi évek során végrehajtott csökkenté-' séről.' ' 7.. A vásárlók nagy érdeklődéssel ta­nulmányozzák az árjegyzékeken fel­tüntetett új árakat .A citegan nevű gyógyszert 1955-ben kezdték or­szágunkban gyártani. A mint évben még 11,50 lejt kel­ell érte fizetn­i, ma már csak 7 lejbe kerül. A PAS doboza ezelőtt négy évvel még 64 lej volt, ma 18 lej az ára. Az apróbb, leggyakrab­­ban, használt gyógyszerek ára is szá­mottevően csökkent. A phenar-pol tab­letta például az 1­952. évi 1 50 1 jr-,1 0,70* lejre,, a clorocalcin 8,12 lejről 3,3­­ lejre, a sulfatiazol tahié­ta pedig 9,29­ lejről 5,40 lejre csökkent. A felsorolt példák magukról beszél­nek. Arról beszélnek, hogy pártunk és kormányunk messzemenő gondoskodá­sa mind jobb "és"jobb feltételeit te­remti meg a dolgozó nép egészségvé­­delmének. Az első ezer kilowattóra áram Az új év első napján adta az első ezer kilowattóra áramot a cőbvölgyi 5-ös számú Viziér Sány, árshelyét a midi év utolsó napján este 10­ órakor he­lyezték üzembe. Abban az órában, a­­mikor átléptük az új év küszöbét, egy újabb vilanyerőművel lettünk­ gazda­gabbak, 15.000 kw-tal bővült az or­szág villamos vérkeringése. A tízéves villamosítási terv első szakaszának lezárásakor büszkén te­kinthetünk az új vithnytelepek egész sorára, s köztük a Hódvölgy­re, am­e­­­yet­ építői az első ötéves terv idején hősies munkával alkottak meg. A második ötéves tervben előttünk álló nagy feladatok teljesítéséhez már ez az erőmű is szállítja a nélkülözhe­tetlen villanyáramot.

Next