Előre, 1957. augusztus (11. évfolyam, 3040-3064. szám)

1957-08-01 / 3040. szám

MINÉL KEVESEBB SELEJTET i parunk termelése állandóan növekszik. Országszerte terjednek és szép sikereket hoznak a termelékenység fokozására, az önköltség csökkentésére irányuló mozgalmak. Nem kétséges, hogy augusztus 23-án, a most folyó versenyszakasz kiértékelésekor további szép eredményekkel büszkélkedhetünk majd, a termelési tervek messzemenő túlteljesítésével, sok milliós megtakarításokkal. Ez jó. De az már egyáltalán nem jó, hogy még mindig elég sok panasz merül fel az iparcikkek minőségével kapcsolatban. Márpedig hiába gyártunk valamiből sokat és olcsón — legyen az akár ipari berendezés, akár közszükségleti cikk —, ha az minőségileg nem mindig megfelelő. Hibás, selejtes áruból a kevés is túl sok. Népgazdasági szempontból különösen legfontosabb iparágunkban, a nehéziparban okoz sok kárt a selejt. Nem új felfedezés ez, tudnak is róla a minisztériumban is, meg a vállalatokban is. Küzdenek is ellene, több-kevesebb eréllyel , és ennek megfelelő eredménnyel. Az első fél évben az addigi 35-ről 2,98 százalékra csökkentették a relejt átlagos arányát. De csökkenthették volna még kisebbre is, ha mindegyik vállalat jobb minőségű munkára törekszik. Az aranyosgyéresi Sodronyipar acélöntödéjében 7 százalék a selejt aránya, a craiovai Electroputere vasöntödéjében pedig nem egyszer a 30—40 százalékot is eléri. Nem vigyáznak eléggé a minőségre a resicai fémipari kombinát acélöntői sem. A többi iparágakban is akad még kifogásolni való. Melyek a hibás, selejtes munka főbb okai? Sok vállalatban az, hogy nem tanulmányozzák elég alaposan a technológiai előírásokat s emiatt aztán a gyártást sem tudják megfelelően előkészíteni. s alutt a rossz munkaszervezés vág az akadozó anyagellátás miatt mr .megismétlődő hóvégi hajrá megy a minőség rovására. Nem is beszélve , szakmai hozzáértés meg a személyes felelősségérzet hiányáról, amelre elég sok példa akad még munkahelyeinken, különösen a szakiskolákból kikerülő fiatalok sorában, elsősorban ezeket az általános fogyatékosságokat kell tehát megszüntetni. Ezzel egyidejűleg aztán azt is meg kell nézni, hogy a vállalat sajátos viszonyainak megfelelően mit tehetünk a minőség javításáért. A ..November 7. textilgyártján például minden hó elején 6—6 minőségi jutalomszelványt osztanak ki a répmunkások között. Ha selejtes munkát végez, a minőségi ellenőrzés minden esetben — a hiba nagyságának megfelelően — megfosztja egy vagy több szelvénytől. Hó végén pedig a megmaradt szelvények alpján osztják ki a minőségi jutalmakat, ötletes és eredményes módszer. Természetesen nem lehet mindenütt gépiben alkalmazni, hanem mindig meg kell keresni azokat a formákat, amelyek legjobban megfelelnek az illető munkahely adottságainak. Valamit azonban tenni kell mindenütt, hogy a lehető legkisebbre csökkentsük a selejttermelést. Az augusztus 23 köszöntésére folyó szocialista verseny jó alkalom erre. Fontos feltétel azonban, hogy az üzembizottságok a versenyeredmények kiértékelésekor a munka minőségét is vegyék tekintetbe. " Világ proletáriai egyesületek I XI. évfolyam 3040 sz. * 4 oldal ára 20 báni * 1957 augusztus 1. csütörtök JÚNIUSBAN ODC TOMMÁ NYERSVAS ÉS JÚLIUSBAN ■ V/MnM TERVEN FELÜL A kaláni „Victoria“ üzem olvaszt árai, akik elnyerték a kohászok országos versenyében az élenjárók vörös zászlaját, június és július folyamán 835 tonna nyersvasat termeltek terven felül. Eredeti vállalásuk az volt, hogy 3,2 százalékkal növelik a munka termelékenységét. Ezt csaknem négyszeresen túlhaladva, 12 százalékos emelést értek el, önköltségcsökkentési akcióik során pedig 922 ezer lejt takarítottak meg, majdnem háromszorosát az augusztus 23 köszöntésére tett vállalásuknak. A kaláni olvasztárok január 1 és július 30 között 4005 tonna jó minőségű nyersvasat termeltek terven felül. Egész idő alatt élenjárt az ifjúsági nagy olvasztó, amelynél Ion Moraru, Muntean Ionescu és Ion Crisan mesterek brigádjai dolgoznak. Resica: — Etetik a martinkemencét (Friedmann Miklós felvétele) NAI SZÁMUNKBAN: · A szovjet-afgán megbeszélések a két ország közötti baráti és jószomszédi viszonyt tükrözték (4. oldal) Oman harca a függetlenségért — Londoni beismerés arról, hogy a felkelők angol eredetű zsákmányolt fegyverekkel harcolnak (4. oldal) Távirati jelentés a párt és a kormány vezetőihez Megkezdte működését az első romániai atomreaktor A Román Munkáspárt Központi Vezetőségének GHEORGHE GHEORGHIU-DEJ elvtársnak A Román Népköztársaság Minisztertanácsának CHIVU STOICA elvtársnak örömmel jelentjük, hogy az Atomkutató Központ építőtelepén dolgozó munkások, technikusok, mérnökök és tudományos dolgozók, s a szovjet szakemberek együttes erőfeszítésének eredményeként ma, 1957. július 31-én, d. u. 3 óra 53 perckor működésbe lépett a 2000 kilowattos atomreaktor. A munkálatok a megállapított terv szerint folynak tovább az előirányzott kapacitás eléréséig. A Minisztertanács mellett működő Atomenergia Bizottság Az RNK Tudományos Akadémiájának Atomfizikai Intézete Hordjon, csépeljen minden gazda! Kézdi rajonban állnak a cséplők Bukarest tartományban már az aratás befejezésénél tartottak, mikor a hűvösebb éghajlatú Kézdi rajonban a pávai kollektivisták bekötötték az első kévét. Jó két héttel előbb kezdték meg az aratást, mint a tavaly, s a rajonban azóta három kombájn (mind a három a szentkatolnai állami gazdaságban), 32 arató-kötöző, 14 marokrakó-arató gép és sok ezer kézi kasza vágja a telikalászt gaboná- Molnár József nyolc főmérnökkar teszi igéivé — az aratás első tíz napos eredményéről —, megtudjuk, hogy a beérkezett községi jelentések szerint eddig több mint 5000 hektár gabonát akatak le. Ez körülbelül a kalászosokkal bevetett terület 35 százalékának felel meg. Azonban a határ jobban dicséri a rajon dolgozó parasztjait, mint a hivatalos jelentések. Több kalangjába rakott gabonát látni, mint amennyit a jelentés tükröz. Az idei gyorsütemű aratásnak az a magyarázata, hogy a rajoni néptanács végrehajtó bizottsága nagy gonddal ellenőrizte az előkészületi munkákat, s így egyetlen gazdaságot sem ért váratlanul az aratás kezdése. Még azokban a községekben sem, amelyek a jelentések alapján a kullogok címét viselik. Futásfalva és Esztelnek néptanácsai három százalékot jelentettek. Bereck 4, Dálnok 6, Kővár 10 százalékra áll az aratással. Noha teljesítményben ezek a községek valóban a rajon többi községei mögött maradtak, „mégsem olyan csúnya az ördög, ahogyan a falra festik“. Az említett községek néptanácsai a betakarításnak nem tulajdonítanak nagyobb fontosságot, mint bármilyen más, hatáskörükbe tartozó akciónak. Nemhogy irányítanák ezt a különösen jelentős munkát, de még ahhoz sem vesznek fáradságot, hogy rögzítsék a dolgozó parasztok buzgólkodását. Ezt igazolja Szabó András rajoni agronómus kővári esete is. Az elmúlt napokban azzal a feladattal ment Kővárra, hogy az ottani néptanácsot segítse munkájában. A székházban egyetlen embert talált, Kádár Mózes községi technikust. Jó jelnek vélte, hiszen ilyen alkalommal az a rendje, hogy a néptanács emberei is a mezőn töltik idejüket az aratók között. A technikus mindjárt el is mondotta, kit, hol lehet találni. A titkár Sepsiszentgyörgyre utazott, az elnök Afra Ödön Lemhényi Tamás gazdaelöljáróval Szárazpatakra ment. Igazat mondott a technikus. Szabó András Szárazpatakon hosszas keresés után rá is talált a két „terepjáró“ emberre. Igaz, nagyon furcsa állapotban voltak. Részegen. A rajoni néptanács végrehajtó bizottsága alaposabban figyeljen fel a kővári néptanács elnökének a magatartására, mert nem csak az aratás menetében, de tevékenységének más területén is sok kivinni való akad. E beszámoló nem hivatott arra, hogy részletezze azokat. Visszatérve a betakarításra, rajoni viszonylatban a tarlóhántással és a csípléssel lemaradtak. A learatott területhez viszonyítva a két-három százalékos tarlóhántás szinte egyenlő a semmivel. Ez nem igazolja, hogy a rajon szakemberei állandóan terepen vannak. Ez a helyzet a csépléssel is. A cséplőgarnitúrák beindításra várnak, mert a hordást nem kezdték meg még sehol (kivéve a pávai kollektivistákat). „Ésszerű“ tervezés A Sebes rajoni Nagyapáld községnek két cséplőgépe van, mindemellett nem a községbeli parasztok használják a betakarításhoz, hanem két másik községben csépelnek vele, mert a rajoni néptanács bürokratái így intézkedtek. Hogy Nagyapóidon mivel csépelnek? A nagyludasiak cséplőgépével, amit 15 kilométerről kell elhozni. A „terv“ szerint a nagyapóidi parasztok július 14-én elhozták a cséplőgépet, de ekkor sem láthattak munkához, mert Vincze Géza, a községi néptanács elnöke nem tudta eldönteni, hogy szérűn, vagy csűrben csépeljenek-e. Július 25-én végre döntött Vincze elvtárs. Úgy határozott, hogy a csűrben csépeljenek. Üzembehelyezték a gépet is, de ... a néptanácshoz még aznap telefonértesítés jött, hogy a cséplőgépet azonnal küldjék vissza Nagyludasra. S pár óra múlva a ludasiak már ott is voltak a gépért. A nagyapoldiak pedig, akiknek két cséplőgépük van, ott álltak tehetetlenül, gépek nélkül. E „tervért“ a rajoni és községi néptanácsok vezetőit egyaránt felelősség terheli. Ha az akarat nem hiányzik... (Tudósítónktól). — Nehéz feladat elé állította az idei nyári kampány a szatmári állami gazdaság dolgozóit. Más években , a kalászosok nagy részét gépi erővel takarították be, most pedig az 1412 hektárból' csak 130 hektárt' vágtak le géppel. A többi annyira megdőlt hogy csak kaszával lehetett dolgozni, benne. Jó munkaszervezéssel mégis sikerült hét nap alatt befejezni az aratást. Tehát a kampány első részével sikeresen megbirkóztak, de még hátra van a cséplés. S megint csak az időjárás az, amelyik akadályokat gördít a jó munka elé. Minden második nap esik az eső, átáznak az osztagok és várni kell, amíg megszáradnak. Hogy valahogy mégis megrövidítsék a kényszerű tétlenség idejét, szétrakják a kereszteket, egy-két óra alatt megszántják a kévéket, azokat hordják csépelni. Komolyabb munkát csak hétfőn és kedden tudtak végezni, mert valamennyire kiderült az idő. 15 cséplőgép dolgozott szakadatlanul és 335 hektárról elcsépelték a gabonát. A csépléssel egyidőben 322 hektárnyi területen tarlót bántottak. Bek jó lenne, ha Szatmár rajon valamennyi mezőgazdasági egysége az állami gazdaságéhoz hasonló eredménnyel dicsekedhetne. Jelentős megtakarítások A Sztálin tartományi textil- és ruhagyárak dolgozói a szinajai „I. C. Frimu” üzem kezdeményezését magukévá téve, több mint 5 millió lejt takarítottak meg augusztus 23 tiszteletére. A legszebb eredményt a nagyszebeni „Libertatea” és a nagydisznód „Transilvania” gyárak munkásai érték el. Az előbbiek csaknem 1.300.000 lejt s az utóbbiak is több mint 1 millió lejt takarítottak meg. A „Dacia” munkásainak is sikerült növelniök a termelést: míg 1956-ban naponta 50 darab szőnyeget szőttek, az idén 250 darab a napi termelésük. A „Matasea Rosie” 60.000 négyzetméter selymet gyártott terven felül, az „11 Iunie” pedig 28.535 kiló gyapottal haladta túl munkavállalását. Jelentős megtakarításokat értek el a sztálinvárosi „Partizánul Rosu”, „Drapelul Rosu” és „Textila Rosie” gyárak, valarmint a vidombáki fonoda munkásai is. A székelykereszturi lengyárban A székelykereszturi lengyár dolgozói július havi tervüket már 15-én 110 százalékban teljesítették s azóta augusztusra termelnek. Augusztusi tervüket 150 százalékra akarják teljesíteni és ezen kívül 500 önkéntes munkaórát végeznek az új lengyár építésénél. Vállalták még, hogy a holtidő kiküszöbölésével, valamint a minőség megjavításával két százalékkal csökkentik az önköltséget. Élen járnak: Balázs Dénes, Simó Albert, Hajdú András és mások. Péter Ilona, levelező. Mácsa községről elég annyit tudni, hogy Temesvár tartományban fekszik, húsz kilométerre Aradtól, közel a nyugati határhoz. Ezt a túlságosan tömör földrajzi ismertetést kiegészíthetjük még azzal, hogy lakosai románok, magyarok és németek. A falu egyetlen nevezetessége egy nagyterjedelmű barokk stílusban épült emeletes kastély, amelyet kisebb erdőnek is beillő park ölel körül. A park magasba nyúló gyönyörű fáit viszont bozót meg dudva öleli körül és így a fái inkább vad, mint regényes. Történelmi visszapillantás — dióhéjban A kastély felszabadulás előtti utolsó tulajdonosa gróf Károlyi Gyula volt, aki a harmincas évek elején Magyarország miniszterelnöki székében ült. A gróf nevéhez semmiféle esemény nem fűződik, szürke, színtelen, jelentéktelen ember volt. Többet a legelfogultabb polgári történetíró sem jegyezhet fel róla. A mácsai birtokot a Csernovits- Családtól vette századunk elején és sokáig élt itt feleségével meg két leányával. Négyen lakták az óriási épületet és harminc főnyi személyzet gondoskodott a kényelmükről. A háború alatt és után a kastély kilencvenkilenc helyiségét patkányok, egerek is különféle madarak sajátították ki. Közben ismeretlen tettesek elvittek ajtót, ablakot, kilincset, ezenkívül minden megmozdítható fém és főtárgyat, a csupasz falak maradtak meg. A vén kastély megfiatalodik A Szakszervezetek Központi Tanácsának intézkedése nyomán ez év májusának elején kőműves, ács, lakatos asztalos, kertész, szerelő és más iparosokból álló vegyes ,, dandár’’ rohamozta meg a kastélyt. Kéthónapi éjjel,nappali kemény munkával fiatallá varázsolták az egykori Károlyi rezidenciát és július elsején mér vidám gyermekkacagástól visszhangzottak a vastag falak. Megnyílt országunk legfiatalabb állandó pionír-tábora. Az első háromhetes táborozásra Temesvár város és tartomány dolgozói küldték ide fiaikat és leányaikat. A kis pionírok és iskolások híven tükrözik vissza ezt a kevert lakosságú tartományt: van közöttük román, magyar, német, szerb, horvát, zsidó, bolgár, szlovák. Fiuk és lányok vegyesen. A legfiatalabb hat éves, a legidősebb tizenhat. Három hétig most övék a kastély. Piros arcok, vidám szemek és jó étvágy Éppen délidőben érkezem. A hosszúkás hús ebédlő tele van. Kis asztaloknál tányér fölé hajló fejecskék. Különböző arcok, csupán egyben hason, irtanak, mindegyik egészségesen piros. És a szemek vidámak. A tiszta, világos konyhából jó itasok tódulnak ki. Itt Miszlay Katalin főszakácsnő a parancsnok aki népes személyzetével gondoskodik arról, hogy a gyermekek meghízzanak. — Kóstolja meg a föztünket — mondja büszkélkedve és mindjárt ismerteti az étlapot: húsleves vékony metélttel, marhahús mártással és sült tészta. Az elmúlt esztendőkben sokféle kantin kosztot ettem és igy fel tudom mérni a különbséget ebéd és ebéd között. ízes, erős a húsleves. A két nagy szelet hússal nehezen birkózom. A tészta re-mek. (Pontosan azt az adagot kapom, mint a gyermekek.) Vacsora: tokány burgonyapürével és tejberizs befőttel. Ne feledkezzünk meg a reggeliről sem: tejeskávé vajjal és mézzel. És uzsonna délelőtt meg délután. A pionírokat érkezéskor és távozáskor megmérik. A súlygyarapodásból itt presztízskérdést csinálnak. Vélemények fontos kérdésekről „Nyilatkozatot” kértem néhány közvetlenül érdekelt személytől az itteni helyzetről általában. Bálint Erzsébet 9 éves állampolgár, temesvári lakos, akinek apja szobafestő, azt hangoztatja, hogy jobban szereti a tésztát, mint a húst és tiltakozik az ellen hogy a hús megevésére is ,,kényszerítik’". Jipla Cornelia, aki tíz éves, nem titkolja meggyőződését, hogy a tábor medencéjében lubickolni nagyon jó. Récz és Bandi 8 éves temesvári lajtos, akinek apja portás az ottani vattagyárban, határozottan és tömören ennyit mondott: — Nagyon szeretek itt lenni. Grigore Camil 9 éves „fiatalember” kifogásolja, hogy ebéd után két órát kötelező aludni, mert ezalatt is lehetne bujócskát játszani az erdőben. Mit mond az igazgatónő Szere Mária, aki a tábor igazgatója és akit a Szaktanács küldött ide, végigvezet a kastély termein, miközben ezeket mondja: — Tíz éve foglalkozom már gyermekekkel és örülök, hogy ideküldtek, jóleső érzés egy új intézményt megnyitni. Sok nehézséggel kellett megküzdenünk, amíg ebből az elvadult kastélyból emberi települést csinálhattunk. Az első turnusban 213 gyermek nyaral, javarésze bánsági, csak 17-en jöttek Bukarestből. Mind gyári dolgozók gyermekei. A második csoportban kétszáz pionírt kapunk, ezek mind aradiak. Jövőre még többet fogadhatunk be, mert újabb helyiségeket teszünk lakályossá. Amint látja, a hatalmas termekben, ahol azelőtt a grófi család élt, most tetszetős új ágyak sorakoznak egymás mellé. Van előadóterem is, ahol műsoros délutánt rendezhetünk, azonkívül klub, ahol olvashatnak, sakkozhatnak, szórakozhatnaka gyermekek. A felügyeletet Baumann Mária világosi tanítónő vezetésével nyolc tanító és tanítónő végzi, ezenkívül négy tanár végzi az oktatást, mert az evés, pihenés, szórakozás mellett valamelyes tanulás is van. Mivel falun vagyunk, főleg növénytant és földtant adnak elő napi néhány órában. A táborban a tanulás is szórakozás, a gyermekek szívesen jönnek az előadásokra. Néhány perc emlékezés A kastély parkjának egy elkerített helyén magas gránit obeliszk emlékeztet szomorú időre. Az oszlopon aranyozott betűk: Damjanich János, Lahner György 1849 október 6. A szabadságharc két vértanú tábornoka itt alussza örök álmát. Csernovits Péter a kastély egykori ura a kivégzés utáni éjjelen elszállította titokban az akasztófa tövéből a holttesteket és itt temette el. Dús zöld növényzet öleli körül a sírhelyet, amelyet magas vaskerítés határol. Egy tisztáson száraz rozsot hordanak halomba. Este hagyományos műsoros tábortűz lesz. Kérnek, maradjak, ilyesmit városban úgysem láthatok. Ha öt évtizedet lefaraghatnék koromból, magam is szívesen táncolnék és énekelnék a máglya lobogó lángjánál, de sajnos ... Indulok. A nagy barokk épület tornyán levő szélkakas vidáman nyikorog. Az az érzésem, mintha üzenetet bízna rám: — Hírül kell vinni a világnak, hogy az öreg kastély végre megkapta igazi rendeltetését... KÁROLY SÁNDOR Pionírok az egykori grófi kastélyban „A barátság hajója kikötött a szovjet partokon“ — kiküldött munkatársunktól — Először is álljon itt néhány szó arról, hogy miért nem kezdődnek pontosan a VIT előadásai, miért késünk el a legtöbb helyről, és bár elindulunk idejében, miért nem jutunk sok esetben célhoz. Aki ezekben a napokban Moszkvában van, az rögtön tud rá felelni: „nem ereszt az utca“. És ez így van a szó legszorosabb értelmében. Nem enged a tüneményes fényjátékok lenyűgöző látványa. Hogy is mennél tova a Gorkij után, amikor egyik palotán villanygalambok repülnek, a főposta homlokzatán pedig egy 15 méter átmérőjű többszínű földgömb mozog megállás nélkül. S hogyne állnál meg csodálkozni a szökőkutakat megszólalásig utánzó színes villanyáttételű fényjátéknál, vagy a 22 méter magas könyves boltoknál, amelyeknél a stilizált könyvcimek egymásután kigyúlnak. Ám nemcsak a villanyjáték állít meg az utcán, hanem az emberek tömege is. A moszkvai sofőrök már rég lemondtak arról, hogy délután 6 órától a főváros főutcáira behajtsanak. Ez teljesen képtelenség: nem túlzók minden nap százezres tömegek vannak az utcán. Csodálatos látvány ez a hatalmas tömeg. Kisebb-nagyobb gyűrűként veszik körül a külföldieket, autogramot gyűjtenek, jelvényeket cserélnek, beszélgetnek, barátkoznak. A gyűrűből lassanként táncoló csoport válik. És amikor éjjelente lenézek a szállodám nyolcadik emeletének ablakából, száz és száz gyűrűt és táncoló csoportot látok. És ez csak egyetlen tere Moszkvának. A moszkvaiak szeretik a külföldi fiatalok jókedvét, különleges öltözetét, szívesen, örömmel beszélgetnek velük. A beszéd sokszor kézzel-lábbal folyik. Persze, sok moszkvai tud németül és angolul, így aztán mindig akad önkéntes tolmács, ritkán van fennakadás a beszélgetésben. A külföldiek pedig szeretik a moszkvaiakat rendkívüli barátságosságukért és meleg szívükért. Hogy ha a fesztivál nem jelentene egyebet, mint ezt a kölcsönös és tömegméretű ismerkedést, amely pillanatok alatt szerteoszlatja az idegenkedést, vagy előítéletet —, már akkor is felmérhetetlen lenne a jelentősége. De a Fesztivál nemcsak ennyit jelent. Jelenti például azt a találkozást is, ami a Lomonoszov egyetem egyik aulájában zajlott le tegnap délután 4 órakor az írók és diákok között. A találkozás hírére ezer és ezer külföldi és belföldi diák vette valóságos ostrom alá a 2-es előadótermet, amelyet a külföldiek nagyszámú részvétele miatt fordítóberendezéssel láttak el. Öt nyelven lehetett egyszerre hallani az előadó felszólalását. Nagy nevek gyűltek itt össze. Olyanok, mint Nazim Hikmet, Jorge Amado, Lev Csanyin, a kanadai Wallace, a német Victor Walter és mások. Megjelentek a fiatal költők és írók is, közöttük a mi fiataljaink: Dumitru Mircea, Hajdú Zoltán, Stefan Jures, a magyarok közül pedig Csepeli Szabó Béla és mások. A megbeszélés érdekes módon zajlott le. A diákok öt kérdést fogalmaztak meg az íróknak, többek között, hogy melyik könyv, vagy színdarab tetszett nekik a leginkább az elmúlt évben. Min dolgoznak most, és mi a véleményük a Fesztiválról. Egymásután léptek a mikrofon elé az idősebb és fiatalabb írók. Antokolszkij, az öreg szovjet író azt mondta például, hogy neki egy angol regény tetszett a leginkább, Wallace egy szovjet verseskötetet említett, Nazim Hikmet elmondta, hogy nemrég Romániában járt, ahol egy gyönyörű színdarabot látott, az „Esőhozó embert“ Richard Nash amerikai szerzőtől. Egy öreg kanadai író költői szavakkal elemezte azt az angol szót, hogy „friendship“ (Barátság, de angol szójátékra alkalmas: „friend“ — barátot, „ship“ — hajót is jelent — Szerk. megj.). Azt mondta, hogy ez az angol szó két részből áll: a barátságból és a hajóból. Ez a hajó, azt mondta az író, most kikötött a szovjet partokon, elhozta a barátság és a béke eszméjét a világ minden tájáról. — Remélem — mondotta —, hogy ez a hajó az egész világot bejárja gyönyörű rakományával. A találkozás sok órán keresztül tartott és az írók késő estig nem hagyhatták el az előadótermet, annyi autogramot kellett adniuk a fiataloknak. A tegnapi nap másik jelentős eseménye a filmfesztivál megnyitója volt. Az Udarnyik teremben ünnepélyesen megnyitották azt a filmfesztivált, amelyen 22 ország vett részt 59 filmmel. A filmfesztivál elnöke a csehszlovák M. Brousil, aki a Karlovy Vary-i filmfesztivál elnöke is volt és részt vett a cannesi és velencei filmfesztivál zsűrijében is. Rajta kívül nagy népszerűségnek örvend az indiai Radzs Kapoor és Pirjev szovjet rendező. Az 59 filmen kívül 70 rövid filmet mutattak be, mindenik fiatal rendező műve. Ezzel tehát a Fesztivál újabb programmal bővült és legény legyen a talpán, aki választani tud a sok műsor közül. Megvan a VIT-nek a maga technikai újdonsága is. A moszkvai televízió újítást vezetett be, mégpedig közvetítő állomást létesített a levegőben. Két reszülőgép közvetíti állandóan Minszk városának a moszkvai televízió adásait. Az adással így tehát a minszkieknek is alkalmuk van látni a Fesztivál legjelentősebb adásait. Az újítást nagy érdeklődéssel fogadták nemcsak a technikusok, hanem a VIT fiataljai is. Végül egy pantomim előadásról szeretnék szólni, de beszéljen helyettem Farkas Ildikó fiatal rendező, aki a következőket írja az előadásról: „Párizsi hétköznapok elevenedtek meg Moszkvában tegnap este. Szavak és megszokott színpadi kosztümök nélkül, pár ízléses, leegyszerűsített díszletelemmel Yves Lorelle és pantomim-együttese tökéletes párizsi hangulatot teremtett a Gorkij utcai Sztanyiszlavszkij színházban. Egymásután elevenedtek meg a párizsi mosónő, a vásári mulattató, a bohóc tragikus szerelme a párizsi úrilánnyal, a gépírónő és a lakatos viszontagságai a metróban és a metró egyetlen napja, a padon otthont lelő öregasszonnyal, a virágáruslánynyal, az örökké horgoló újságárus nénikével, a szál virágért olcsó szerelmet kereső piperköccel, a gumit rágó hatalmas amerikai turistával, a munkájára induló és fáradtan hazatérő munkásokkal, a keménygalléros értelmiségiekkel stb. Pillanatfelvételek ezek a párizsi egyszerű emberek gondjairól, örömeiről. Hang nélkül, egy párizsi sanszon hangulatos dallamával aláfestve, nagyszerű művészi teljesítményt nyújt. Mégis mi a titka a világ minden tájáról idesereglett nézők osztatlan lelkesedésének? Azt hiszem, elsősorban a sokszor szimbólumokig leegyszerűsített formák mögül kicsengő mély, örök emberi mondanivaló : a szerelem, a boldogság akarása, a munka, az emberi gyengék finom humora karcolata. Örök témák ezek, a világ minden táján otthonosak, nem hagyhatnak rezdületlenül egyetlen nézőt sem, ha a pantomim művészet olyan nagyszerű előadói mutatják be, mint ez a kis együttes. Milyen sokatmondó tud lenni egy-egy mozdulat, egy kihívó, vagy magába roskadó testtartás . Szép, művészi előadás volt. Megérdemli, hogy ostromolják éjjel-nappal“. Hogyha igaz az, hogy a barátság a tűz melegét varázsolja maga köré, akkor százszorosan igaz az, és erről Moszkvában minden nap meggyőződhetünk, hogy a művészet olyan fénnyel tölti el az embereket, amely nemcsak megvilágítja és megmelegíti a lelkeket, de összehozza, egybe, kapcsolja a legkülönbözőbb nyelvű fiatalokat. Moszkva, 1957 július 31. DÁNOS MIKLÓS Japán sportolók vendégségben küldöttségünk szálláshelyén Román-szovjet vízgazdálkodási egyezményt írtak alá A fővárosban szerdán egyezményt írtak alá a Román Népköztársaság és a Szovjetunió között a két ország határa mentén levő folyók jogi helyzetére vonatkozóan. , Az egyezményt román részről I. Bernachi mérnök, a Minisztertanács mellett működő Állami Vízügyi Bizottság elnöke, szovjet részről S. A. Lisitin, a szovjet állam megbízottja írták alá. Az egyezmény alapján szoros együttműködés fog létrejönni a határmenti folyók vízgazdálkodása és mindkét fél érdekében levő vízrendészeti munkálatok kérdésében. (Agerpres)