Előre, 1958. március (12. évfolyam, 3219-3244. szám)
1958-03-01 / 3219. szám
Mihail Solohov: A PÁSZTOR I. A naptól sötétszínüvé perzselt sztyepm péti, a repedezett, fehér szikföldek felöl már tizenhatodik napja fújt a forró leheletű keleti szél. Megszenesedett a föld, meghajlottak a sárgás fűszálak, az átmenti kutak kiapadtak, befújta őket a homok. A még kalászba sem szökkent gabonaszárak megsápadtak, megfonnyadtak s görbe hátú öregemberekként konyultak a földre. Délben harangszó szállt végig az elkábult falun. Fülledt csend volt. Csak a sövények mellett huppogtak a port taposó lábak, a bátyák Utat tapogató mankói kopogtak a száraz zsombékokon. Falugyűlésre hivott a harang. A napirenden egyetlen egy pont szerepelt : a pásztorfogadás. A tanács termében nagy volt a zaj és a dohányfüst. Az elnök a kezében tartott ceruzacsonkkal megkopogtatta az asztalt. — Polgártársak, a régi pásztor viszszamondta a csorda őrzését, kevesli a bért. Mi, a tanács, Frolov Grigorijt ajánljuk a helyibe. Idevalósi árva fiú, komszomolióta... Az apja köztudomásúlag csizmadia volt. A húgával lakik a fiú, vagyona semmi a világon. Gondolom, polgártársak, megértitek a helyzetét s felfogadjátok, őrizzem a csordát. Az öreg Nyeszterov csapott hátuljával morcosan nyülkölődni kezdett. Nem tudta megállni szó nélkül. — Nem passzol nekünk ... A csorda nagy, öreg nem pásztornak való! ... A közelben nincs legelő, messzi el kell hajtani az állatokat, nincs tapasztalata az ilyesmihez. Őszire a borjuk fele elhull .. . Ignat, a molnár, egy folytonosan bölcsködő kis öreg, csípős, ravasz hangon megjegyezte: — Kapunk mi pásztort a tanács beleszólása nélkül is. A mi dolgunk ez, nem másé . .. Öreg emberre, megbízhatóra, állathoz értőre van itt szükség ... — Úgy van apóka . .. — Ha öreget fogadtok fel, polgártársak, inkább tarthattok a borjúhiánytól... Mások most az idők, annyi a tolvaj mindenfelé, mint a csillag az égen... — Így az elnök határozottan, várakozásteljesen, hátulról nyomban a segítségére is siettek. — Nem való idegénember ... Gondoljatok arra, hogy a csorda nem tehenekből, hanem éves borjakból áll. Kutyalába kell legyen a pásztornak, nem egyéb. Egyet bődül a csorda és szaladgálhat, amíg összetereli. Ha valamilyen apóka a jámbor, még a gatyáját is elveszti a sok futkosásban. Kacagás hullámzott végig a termen, de Ignat bá, ha csendesen is, csak a magáét fújta:---------------------------------— Kommunistáról szó sem lehet ... Imádságos dolog ez, de nem akármilyen ... — És a ravasz kis öreg végigsimított kopasz fején. Erre már az elnök hangja is megkeményedett : — No csak aztán kirohanások nélkül polgártársuk ... az ilyesmiért még a gyűlésről is kiutasíthatlak ... Hajnalban, amikor a zsenge vattacsomókhoz hasonló füstfelhők kúsztak fel a házak kéményeiből, hogy utána szétterüljenek a falu piacán, Grigorij össszeterelte a másfélszázra tehető netán dékállatból álló csordát és a falun keresztül kihajtotta a kopár és barátságtalan dombra. A sztyeppet vörösesbarna, pattanásokhoz hasonló foltok, ürge lyukak tarkitettük; elnyújtottan, riadtan fütyültek a mormoták; az aprófüves szurdokokból ezüstös tollazatokat csillogtató túzok madarak röppentek fel. Békésen haladt a csorda. A ráncos ódrásat a földön jégesőre emlékeztető kopogással váltogatták egymást a vágott borjupaták. Grigorij mellett huga, Dunyatka, a kispásztor lépkedett. Mindene mosolygott: barnára sült, szeplős arca, szeme, ajkai. Nemrég töltötte be a tizenhetediket. Márpedig tizenhét éves korban minden mulatságosnak tűnik; bátyja mogorva arca, az elálló fülű, menetközben burjánt rágó borjuk, sőt még az is, hogy második napja falatnyi kenyerük sincs. Bezzeg Grigorijnak nincs nevethetnékje. A kopott ellenzős sapka alatt : egyenes, ráncoktól összebarázdált hámlók és fáradt tekintetű szemek komorulnak, mintha jóval, de jóval többet élt volna Grigorij tizenkilenc évnél. Az út szélén lépkedett a szétnyúlt csorda. Grigorij az elmaradozó borjukra fütytyentekt és Dunyatka felé fordult: — Ősszel megkapjuk a nekünk járó gabonát Dunya s bemegyünk a városba. Beiratkozom a munkásegyetemre s téged is elrendezlek valahova. Ha lehet, ugyancsak tanulási helyre ... A városban, Dunyatka, sok a könyv és tiszta buzakenyeret esznek az emberek, nem mint mi itt, mindenféle ocsuval kevertél... — De honnét vesszük az útiköltséget? — Te butus, te . . . húsz púd gabona jár nekünk bérfejtbe, kell ennél jobb pénz? Eladjuk egy rubelért púd jól, aztán az árpakását is piacra visszük. Grigorij megállt az út közepén és az ostornyéllel vonalakat duzgált a porba. Számolt. — Mit fogunk enni, Grisa? Kenyerünk egy falas sincs. — A tarisznyámban maradt még egy darab száraz lepény. — Azt megesszük ma. De mi lesz holnap? — Holnap lisztet hoznak a faluból... Az elnök hozzánk ígérkezett . . . Perzselt a déli nap. Az izzadtságtól csuromvizes kendering Grigorij lapockájához tapadt.,. Odalett a csorda nyugalma. A borjakat ellepték a bögölyök és a legyek. A forró levegőt állatbőgés és bögölyzümmögés töltötte be. Estére, még mielőtt lebukott volna a nap, elérték a táborhelyet. A közelben tó kék lett, mellette esőtől megrohasztott tetejű, szalmával fedett kunyhó. Grigorij futásnak eredt és a csorda elejébe került. Kifulladva ért az aholhoz, kinyitotta az ágakból összetákolt kaput. Aztán megszámolta a borjakat, egyenként engedve át őket a kapu sötét négyszögén. II. Az egyik kurgánon, amely úgy kereklett a tó mögött, akár egy nagy borsó szem, új vályogkalibát építettek. Az oldalait trágyával betapasztották, a tetejét Grigorij befödte burjánnal. Másnap lóháton megérkezett az elnök. Félpadnyi kukoricalisztet és egy szatyor köleskását hozott. Letelepedett az árnyékban, rágyújtott. — Jóravaló legény vagy te, Griska, őrizgesd csak a borjakat, ősszel aztán fogjuk magunkat s bemegyünk a járáshoz. Hátha ott sikerül elrendezni, hogy valamiképpen elmehess tanulni... Van ott nekem egy ismerősöm, aki a tanfelügyelőségen dolgozik, az kisegít... Grigorij elvörösödött örömében. Mikor az elnök lóra ült, tartotta neki a kengyelt és elváláskor erősen megszorította a kezét. Utána sokáig nézte a távolodó lovas nyomában gomolygó porfelhőt A kiszáradt sztyepp, amelyre lázrózsákul szokott hinteni a hajnalok, fuldokolt a déli forróságtól. A hátán fekvő Grigorijnak, aki az egyik kékes köddel bevont halmot nézte, úgy tűnt, hogy a sztyepp él és nagyon nehezen viseli el a tanyák, falvak és városok roppant súlyát. Mintha el-elakadó lélegzéstől hullámzott volna a föld és valahol lent a mélyben, a kőzetek vastag rétegei alatt, egy másik, soha nem látott világ vergődött, kínlódott volna. És fényes nappal elfogta a rémület. Tekintetét végighordozta a halmok beláthatatlan során, elnézte az áradó délibábot, a barnaszinü füvet tarkító csordát és elgondolta, mint egy reszelt karéj kenyér, úgy elszakadt ő is a világtól. Szombaton este, amikor Grigorij visszahajtotta a borjakat az akolhoz, Dunyatka a kalyiba előtt köleskását és savanyu szagu verébsóskát főzött Leült a tűz mellé s amíg az ostornyéllel a nehezen égő, bűzlő trágyát piszkálta, megszólalt: — A Grisakin borjának valami baja van. Szólni kéne a gazdának. .. — Ne lépjek-e el a faluba ? — kérdezte Dunyatka látszólag egykedvű hangon. — Hadd csak el. Egyedül nem boldogulok a csordával. .. — és elmosolyodott. — Megálltad itt, mi? — Meg én, Grisa édesem. .. Egy hónapja már a sztyeppen élünk, s ezalatt csak egyszer láttam embert. Mire a nyár letelik, még beszélni is elfelejtünk... — Légy türelemmel, Dunya.. . ősszel a városba megyünk. Ott nekiállunk tanulni s utána, ahogy kitanultuk, amit kell, visszajövünk ide. Tudományosan fogjuk a földet megművelni. Nagy erre mifelénk a sötétség, alszik a nép... • tudatlanok az emberek. .. könyv kéne... — Nem vesznek fel minket, ejssen az iskolába. . . Mi is tudatlanok vagyunk. .. — Dehogyis, felvesznek. A télen, amíg feljártam a faluba, a sejttitkárnál egy olyan könyvet olvastam, amit Lenin írt. Ott meg van mondva kereken: a proletároknak a hatalmat. S a tanulás felöl az áll, hogy azoknak, akik a szegénységből valók, tanulniok kell. Griska felemelkedett a térdére, arcán megvillant a tűz rétszínű fénye. — Tanulnunk kell, hogy el tudjuk igazítani a szegények köztársaságának ügyeit. A városokban munkáskézben a hatalom, de nálunk a sztanyica elnökök kidáltok, s a falvakban is a gazdagok viszik a szót. . . — Én, Grisa, padlót súrolnék, mosnék, keresethez jutnék, s te tanulhatnál. A füstölgő, hol kihunyó, hol fellobbanó szárított trágya fogyóban volt. A bágyadt sztyepp hallgatott. Hl. A falu milicistája, útban a járáshoz, felkereste Grigorijt és tudatta vele, hogy Politov, a sejttitkár másnapra várja. Ahogy megvilágosodott, Grigorij elindult és délre az egyik emelkedésről megpillantotta az ismerős templomtornyot, a szalmával és bádoggal fedett házakat. Alig vonszolva felhólyagzott lábát, beért a piacra. A klubot a papilakban rendezték be. A fiú végighaladt a friss szalmaszagot árasztó új ösvényen és befordult a tágas helyiségbe. A lehúzott zsalugáterek félhomályban tartották a szobát. Politov kezében szekercével az ablaknál állt. Ablakrámát faragott. — Hallottam, testvér, hallottam, — mosolygott, miközben Grigorij felé nyújtotta verejtékes kezét. — Ne félj, rám számíthatsz! Érdeklődtem a járásnál: fiúkat kerestek a vasgyárba, de amint hallottam, már vagy tizenkettővel többet is felvettek, mint amennyire szükség volna... Járjon csak le a pásztorkodásod, őszire elküldünk iskolába. — Jó, hogy megvan ez az állásom is... a kulákok semmiképpen sem akartak felfogadni... Komszomolista, aszonták, istentelen, imádság nélkül fogja a csordát őrizni. .. — nevetett fáradtan Grigorij. Politov ingujjával leseperte a forgácsot és ráült az ablakjára. Összehunyorított, verejtéktől nedves szemöldökei alól szemlélni kezdte a fiút. — Megvékonyodtál, Grisa. .. Hogy állsz életem dolgában ? — Élegetek.. . Hallgattak egy sort. — Na, gyerünk át hozzám. Friss olvasnivalót adok neked: a járástól újságokat és könyveket kaptam. A temetőbe beékelődött utcán haladtak végig. A szürke hamubuckákban tyúkok fürdőttek. Csupán egy kutágns nyikorgott valahol, és a nyomasztú csend zsongott a fülükben. — Mára itt maradsz, gyűlés lesz. A fiúk többször kérdezték, merre jár Grisa, hogy s mint van ? Találkozol velük. . . Beszámolót tartok a nemzetközi helyzetről. . . Nálam alszol s holnap visszamész. Rendben van? — Nem maradhatok el éjszakára. Dunyatka nem bír egyedül a csordával. A gyűlésre maradok, de ahogy végetér, indulok, ha mindjárt éjjel is. Jó hűvösség volt Politov pitvarában. Aszalt alma édes szaga töltötte meg a levegőt, a falakra felaggatott hámok és egyéb lószerszámok lóizzadság szagát árasztották. A sarokban kovászos dézsa állt, mellette sánta lábú ágy. — Ez itt az én fészkem. Benn a házban meleg van. Politov lehajolt, a lepedő alól kihúzott egy köteg régi Pravdát és két könyvet, Grigorij kezébe nyomta, utána előkeresett egy agyontöltözött zsákot. — Tartsd. .. Grigorij fogta a zsák száját, de a szeme az újságsorokat falta A titkár marokkói lisztet mért a zsákba. Amikor félig megtöltötte, jól megrázta, hogy rokkanjon, utána bement a kamrába. Két darab szalonnával jött vissza; ezeket fonnyadt káposztalevelekbe csavarta, berakta a zsákba és megszólalt: — Amikor visszaindulsz, vidd ezt is ! — Nem viszem én... — tiltakozott Grigorij. ___— Hogy-hogy nem, viszed?------------— Nem viszem el... — Minit ? — kiáltotta elfehéredve Politov és szemével valósággal felöklözte a fiút. — Na ez aztán elvtárs ! Pusztul el az éhségtől, de nem szól. Fogd, vagy vége a barátságnak... — Nem akarom elvenni az utolsót is... — Utolsó a papnak a papné, — mondta szelídebben Politov, miközben azt figyelte, hogyan kötözi be Grigorij a zsákot. A gyűlés hajnal felé ért véget. Griska szaporán haladt a sztyeppen. Fóliát húzta a liszteszsák, véresre sebzett talpa kegyetlenül égett, de ő bátran és jókedvűen lépkedett az ég alján feltűnő hajnalok felé IV. Ahogy megvilágosodott, Dunyatka kilépett a kunyhóból, hogy tűzre való trágyát gyűjtsön. Egyszer csak látja, Grigorij futva jön az ahol irányából. Mindjárt bajt sejtett. — Tán csak nincs valami... — Megdöglött a Grisakin borja. .. s még három másik szomorkodni kezdett. — Kifújta magát és folytatta. — Indulj, Dunya a faluba. Mondd meg Grisakinnak s a többieknek, jöjjenek rögvest, megbetegedett a jószág. Dunyijska csakhamar útnak indult Éppen akkor ment le az egyik halomról, amikor a távoli kurgán mögül előbukkant a nap. Grigorij tekintetével elkísérte egy darabon, aztán visszafordult az ablakhoz. A csorda kiment a legelőre, de a beteg borjak nem mozdultak a sövény mellől. Délre kimúlt mind a három. Szaladgált Grigorij az ahol, és a csorda között, még két borjú betegedett meg... Az egyik a tó mellett, a nedves iszapon rogyott össze; fejét Grisa felé fordította és elnyújtottan bőgött; nedves szemei már üvegesedni kezdtek. Grisa nézte és barnára sült arcán keserű könnyek peregtek lefelé. Napnyugtakor megjött Dunyatka a gazdákkal. Artemocs, a vénember, miközben botjával az egyik megmerevedett borját dögdöste, megállapította: — Erinek kampec, elvitte a vész. . . Elhull az egész csorda. A döglött borjukat megnyúzták és elásták a tó közelében. Száraz, fekete földből hánytak halmot föléjük. Másnap Dunyatka ismét útban volt a falu felé. Egyszerre hét borjút vert le lábáról a betegség. Búsan teltek a napok. Az akol megüresedett. Sivárság vert tanyát Grigorij lelkében is. A százötven borjúból alig maradt ötven. A talyigákon kijövő gazdák megnyúzták az elhullott jószágot, a legelőn mélynek semmiképpen sem mondható gödröket ástak és beléjük hányták a véres dögöket. Utána viszszamentek a faluba. A csordát nehezen lehetett az akolba terelni; a borjak mintha érezték volna a láthatatlanul közéjük lopakodó vért és halált, szüntelenül bőgtek. Reggelenként, amikor a megsárgult arcú Griska kinyitotta a nyikorgó kaput, a borjak elindultak a legelőhely felé, ahová a kiszáradt sírhalmok , között vitt az út. Rothadó hús szaga, az őrjöngő borjak által felvert por, elnyújtott, tehetetlen állatbőgés és a sztyepp fölött ráérős járással keresztülhaladó, perzselő nap kínozták Grigorijt. Vadászok érkeztek a faluból. Körüllövöldözték az okok, hogy elijesszék a vészt okozó rossz szellemet. A borjak meg egyre hulltak, napról-napra ritkult a csorda. Griska észrevette, hogy itt-ott fel vannak turkálva az elpusztult borjak gödrei, odébb pedig megkopasztott csontokat talált; a nyugtalan csordának éjjelente nem hagyott békességet a félelem. Időnként vad üvöltés verte föl a csendet és az állatok ide-oda rohangáltak az akolban, törték össze a sövényt. A borjak letaposták a kerítést és csoportokba verődve a kunyhó köré gyűltek. Ott aludtak a tűz mellett, miközben nagyokat sóhajtottak és kérődzték a füvet. Griska nem találta ki, miért mindez, amíg egy éjszaka mozgásra nem ébredt. Menetközben öltötte magára a bekecsét s kiugrott a kunyhóból. A borjak hozzádörgölték a harmattól nedves hátaikat. Megállt a bejáratnál, füttyentett a kutyáknak. Feleletül a kígyó szurdok irányából kísérteties, el-elakadó farkasvonítást hallott, mire a halmot körülövező kökénybokrok közül hasonló mély üvöltés válaszolt. . . Visszament a kunyhóba, meggyújtotta a mécsest. — Hallod, Dunya ? Ezek a sztyeppet betöltő vad hangok csak a csillagok kihányásával haltak el. Reggelre megérkezett Ignat, a molnár és Mihej Nyeszterov. Grigorij a kunyhóban a nadrágját foltozta, ami-kor az öregek beléptek. Ignat bá levette a sapkáját és hunyorogva a kunyhó földjén csúszkáló ferde vonalú napsugaraktól, felemelte a karját. Keresztet akart vetni a sarokban függő Lenin kepecske felé. De még idejében észrevette tévedését, keze félúton megállt és gyorsan hátracsúszott; az öreg mérgesen kiköpött. — így... még csak ikonod sincs . — Hát ez kicsoda ott a szent helyen? • — Lenin. — Innen a baj... Ahol isten nincs. Ott a rossz tanyázik. Ettől pusztultak el, szóval, a borjacskáink... Jaj, kegyelmes megváltónk... ■ — A borjak azért döglöttek meg, I Ignat bácsi, mert nem hívtak állatorvost. — Megvoltunk mi eddig is a te állatorvosod nélkül is... De okos lettél egyszeriben... Arra a tisztátalan homlokodra kellett volna gyakrabban keresztet vess... Nem lett volna szükség állatorvosra. A szemeit forgató Mihel Nyeszterov Griskára mordult: — Szedd el onnan azt az antikrisztust! Miattad, istenkáromló pogánya, pusztul el a csorda. Griska alig észrevehetően elsápadt. — Otthon, maguknál, parancsolgassanak. .. Mit jár itt a szájuk... Ő a proletárok vezére. A felpaprikázódott Mihej Nyeszterov elvörösödve kiabált: — A falu ad neked kenyeret! Azt tedd, amit mondanak... Ismerjük mi az ilyen jóféléket... Vigyázz, számot , adsz te is rövidesen. Feltették a sapkájukat és kimentek Még csak azt sem mondták, félkalap. Dunya ijedten nézett a bátyjára. Másnap eljött a faluból Tyihon, a kovács, hogy megnézze a borját. Leguggolt a kunyhó mellé, cigarettára gyújtott és szája szegletében keserényes, ferde mosollyal beszélni kezdett. — Kutyaélet a miénk... A régi elnököt leváltották, most Mihel Nyeszterov veje ül a polcon. Azt csinálja a kulákság, amit éppen jónak lát. Tegnap újólag tagosítottak, ahogy a sze-gény ember valamilyen jobbacska földhöz jut, menten újrakezdik, új tagosítást rendelnek el. Megint a nyakunkra telepednek a nagygazdák. . . Kezet tettek, Griska fiam, minden valamire való földre. Nekünk csak az agyagosa maradt. Ez a helyzet nálunk felé manapság. .. Grigorij éjfélig ült a tűz mellett és a megsárgult kukorica levelekre szénnel dülöngéző betűket rajzolt. Irt az igaztalan tagosításról, és arról, hogy nálunk a csordát puffyitó vészt állatorvos helyett lövöldözéssel akarták le- , győzni. Ezekkel a szavakkal adta át a teleírt kukoricaleveleket Tyihonkovácsnak: — Ha a járás felé visz az utad, kérdezősködj, hol nyomtatják a Vörös Igazság újságot. Ott add át ezeket... Jó , olvashatóan próbáltam írni, csak ügyelj, ne gyűrd össze, nehogy elmázolódjék a szén... A kovács vigyázva fogta fekete, for- r radásos ujjaival a zizegő kukoricaleveleket és bedugta a kebelébe, a szíve mellé. Búcsúzáskor szomorú mosollyal megígérte: — Gyalog vágok neki a járásnak. Hátha ott ráakadok a szovjethatalomra. .. Azt a százötven versztet legyúrom három nap alatt. Úgy egy hét múlva, ahogy visszatértem, erre jövök... V. Komor, esős őszi napok jártak. Dunyatka már kora reggel bement a faluba élelemért. A csorda a domb alatt legelt. Grigorij vállra vetett daróckafrónjában a nyomban mendegélt, miközben elgondolkozva morzsolgatott egy fonnyadt bogáncsvirágot. Az ősziesen rövid szürkület beállta előtt két lovas ereszkedett le a domboldalon. Cuppogó patája lovaikkal egyenesen I Grigorij felé vágtattak. A fiú egyikben az elnökre, Mihej Nyeszterov vejére, a másikban Ignat molnár fiára ismert. A lovakról szakadt a hab. — Adj'isten, pásztori — Jóestét. — Hozzád jöttünk... Ingadozva a nyeregben, a meggémberedett ujjú elnök sokáig bajlódott a köpenyével, amíg kigombolta. Előhúzott egy megsárgult újságlapot, amelyet lobogtatni kezdett a szél. — Te írtad ezt ? Grigorij megpillantotta azokat a táncoló szavakat a tagosításról, jószágpusztulásról, amelyeket az ő kukoricaleveleiről nyomtatott ki a szerkesztőség. — Gyere velünk? — Hova ? — Csak ide, arrébb... Beszédünk van veled. — Megvonaglottak az elnök kékes ajkai, nézése nehéz volt, félelmetes. Grigorij elmosolyodott — Mondják meg itt... — Azt is meglehet... ha úgy akarod... Zsebéből kirántott egy pisztolyt és a fejét kapkodó ló kantárszárát szorítva, Grigorij szemébe sziszegte: — Az újságnak firkálsz, te kigyófajzat ? — Mit csinálsz ! _— Azt, hogy miattad állitnak törvény elé! Fogsz még áskálódni ? Beszélj, kommunista fattyú! Meg sem várva a választ, Grigorij összeszorított szájába lőtt. A pásztor feljajdult és az ágaskodó ló lábaihoz rogyott. Görcsös ujjakkal még kitépett pár szál hervadt, vizes füvet, aztán mozdulatlan maradt. Ignat molnár fia leugrott a nyeregből, kezével összekapart egy maréknyi fekete földet és teletömte a halott fiú vértől habzó száját. Széles a sztyepp, senki eddig fel nem mérte. És se szeri, se száma rajta ösvénynek, útnak. Feketébb a szuroknál a sötét őszi éjszaka és az eső úgy elsimítja rajta lópata nyomát, hogy még helye sem marad... VI. Fagyos szürkület. Sztyeppi út. Nem nehéz annak a gyaloglás, kinek kezében nincs más, csak a bot, hátán meg egy darab rozskenyeret rejtő vászon-tarisznya. Az út szélén halad Dunyatka. Szél tépi a szoknyáját, s mindegyre mellenvágja veszett erejével. Körös-körül a homályba boruló, néma pusztaság. Alkonyodik. Az úttól nem messze dombocska emelkedik. Rajta széltől megtépázott tetejű kunyhó. Bizonytalan, tántorgó léptekkel odamegy Dunyatka és arccal ráborul a friss sirkantra. Leszáll az éj... Megy Dunyatka a vasúti állomás irányába vert egyenes úton. Könnyű neki a járás, mert a hátán csüngő tarisznyában nincs más egy darab rozskenyérnél, egy agyonohasott könyvnél és bátyja, Grigorij kenderingénél. Amikor már színükig telik a szíve bánattal, amikor a könnyek égetik a szemét, akkor valamilyen félreeső zugban előveszi a mosatlan kenderinget, beletemeti az arcát, magába szívja az ismerős verejtékszagot és úgy marad sokáig mozdulatlanul... Fogynak a versztek. A sztyeppi vízmosásokból keserves farkasüvöltés hallatszik. Dunyatka az út szélén halad. A városba megy, oda, ahol a szovjethatalom erősödik, s ahol a proletárok tanulnak azért, hogy a jövőben jól eligazgathassák a köztársaság dolgait. Úgy, ahogy az Lenin könyvében meg van írva. 1925. (DOMOKOS GÉZA fordítása) Üzemi híradó A nagyváradi Vasile Roaita textilgyár még a nyár folyamán üzembe helyezte új, korszerű szövő termét. A megnövekedett géppark kezelésére számos szövőtanulót vettek fel, akik közül Libirta Ion, Kasaiba Ferenc, Steflick Magda, Dobai Imre és sokan mások rövid idő alatt szép eredményeket értek el. Akadtak azonban olyanok is, akik a hónapot csak 70-75 százalékos minőségi eredménnyel zárták hosszú időn keresztül. A pártalapszervezet megállapította, hogy a tanulók felületesen ismerték az egyes cikkek fűzését, nem voltak tisztában a szálkeresés technikájával, stb. Ekkor a legjobb szövőnők vállalták, hogy a gyenge felkészültségű fiatalokból rövid időn belül élvonalbeli munkásokat faragnak. Magyar Magda elvtársnő például Dimitrov Axéniát kezdte tanítani, Horváth Vera Fazekas Ibolyát, Lovadi Mária hotacsik Ilonát, Király Irma Józsa Erzsébetet, stb. Fáradozásuk nem volt hiábavaló. Ha november hónapban még 200-250 négyzetméter másodosztályú árut szőttek, január és február hónapban Dimitrovnak 13 négyzetméterre, Fazekas Ibolyának 64, Kodlacsik Ilonának 14, Józsa Erzsébetnek 33 négyzetméterre csökkent a hibás, selejtes árutermelése, minőségi tervteljesítésük pedig 98,6, 94,5, 93, 96,8 százalék lett. Ma bátran elmondhatjuk, hogy a fiatalok rövid idő alatt komoly fejlődést értek el s azon az uton vannak, hogy megbecsült, élvonalbeli szakmunkásokká küzdjék fel magukat. PÉCSI JÁNOS technikus Jó volna ha... ; * ...a cegőtelki kultúrotthon ve-I ♦zetősége végre valahára működés* 4 be helyezné a nemrég megjavított f . rádiókészüléket. * * ... a néptanács végrehajtó bi- 4 4 zottsága intézkedne, hogy minél J ♦ előbb szerelnék fel a faluvégi fa*« * lyón átvezető hid karfáit. Az anyai gát hosszú ideje marja-rágja az* ♦ idő vasfoga, mert ott hányódik a J 7 szabad ég alatt. 4 1 ...a Kolozsvár tartományi mo-* ♦ zikaraván ellátogatna a mi falunk- 7 7 ba is. _ I 4 ...a kertési vasútállomás vá-7 zróterme tiszta meleg és világos 7 7 lenne. Bizony feitetlen váróterem-1 4 ben még tiz percet sem kellemes . A laU.Mt rr mókat ♦ tölteni, hát még órákat. ♦ VERESS FERENC 4 dolgozó paraszt Schváb Ferenc marosvásárhelyi levelezőnk a maga és szomszédai nevében arra kérte szerkesztőségünket, járjunk közbe a városi néptanács községi gazdálkodási osztályánál, hogy a Tisza Kálmán és Kriza János utcákat kövezzék ki Ezzel kapcsolatban a városi néptanács községi gazdálkodási ügyosztálya arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy idei tervükben szerepel a Tisza Kálmán utcában 400 folyóméter járdaszegélyező lefektetése és gyalogjáró kavicsolása. A Kriza János utcában 150 négyzetméteren megjavítják az utat. Rózsa Ottó vajdahunyadi olvasónk nemrég Szokondon (Szatmár rajon) járt. Onnan írta meg szerkesztőségünknek, hogy Szakasztól Szokondig olyan sár van, hogy még bivalyszekérrel is nehéz megközelíteni. A Szatmár rajoni néptanács útépítő osztálya közölte lapunkkal, hogy a hidak kijavítására 10 köbméter rönköt utaltak ki, az utakat pedig közös munkával fogják rendbehozni. Nagyváradi levelezőink gyakran panaszkodnak a kenyér minőségére. A napokban Kegyes István, a nagyváradi kenyérgyár igazgatója tájékoztatta lapunkat, hogy több szervezési intézkedés nyomán, a kenyér minősége az utóbbi időben érezhetően megjavult. A szakmunkásokat helyesebben osztották el, gondoskodás történt arról, hogy a váradi vásáritól, a szalontói és belényesi malmok jobban ügyeljenek a szállítandó liszt minőségére. 366.000 lej megtakarítás Szép összeg. Hozzávetőleges számítás szerint is tíz magánházat lehet belőle építeni. Az érdem a sztálinvárosi Vasesztergaművek dolgozóié. Az elmúlt esztendőben 84 újítást nyújtottak be az újítóirodának, ebből 64-et jóváhagytak. A javaslatok nagy részét már jó ideje a gyakorlatban is alkalmazzák. Ennek eredményeként, 366.000 lej magtakarítást ért el az üzem. Nincs módunkban valamennyi újító nevét megemlíteni. Ezek közül csupán Cotora Gheorghe, Kántor Pál és Brene Gheorghe nevét emeljük ki. Hárman hosszú ideig törték a fejüket egy új öntési eljárás tanulmányozásán. Fáradozásukat végül is siker koronázta. Mikor bevezették az újítást, várakozáson felüli eredményt értek el. Újításuk 131.000 lej megtakarítást hozott az üzemnek. kapitány andrás modellasztalos KOHN ROZÁLIA elvtársnő, a zsombolyai 17. sz. választókerület rajoni jelöltje. Az Előre régi levelezője. Korábban is képviselő volt, ezúttal jelölték harmadszor. PÉTER KORNÉLIA a segesvári 16. körzet rajoni képviselőjelöltje. Szabadidejében a helyi rádiósítási állomás magyar adásánál, a városi pionírház balettcsoportjánál tevékenykedik j szénégető fia Apja szolga volt a nyárádselyei bírónál, majd szénégető a hegyekben A legnagyobb gyerek, Boldizsár már serdüvő korban megismeri a szénégetők nehéz életét. Apja mellett fát hasogat az erdőn, közben megtanulja a betűvetést, szeretne a városban tovább tanulni, de erre nincs mód. A falu tanítója felismeri a gyerek képességeit és kieszközli számára a tandíjmentességet. A kis Kacsó Boldizsár álma teljesül. A tandíjmentesség azonban nem minden. Az ellátás, ruházat, tanfelszerelés sok pénzt felemésztenek s az öreg szénégető öt évnél nem bírja tovább. A fiú 1946-ban ismét visszamegy apja mellé fát hasogatni, szenet égetni az erdőbe. Csak hetenként egyszer szekérrel megy be a városba — szenet eladni. Egy ilyen alkalommal összetalálkozik volt tanárával Kiss Jenővel, s két nap múlva már újra ott ül az iskolapadban. Tanárai szeretik, támogatják a kis Boldizsár pedig az iskola mellett munkát vállal, hogy létfenntartását biztosíthassa. 1949-ben befejezi a középfokú Technikai Fémipari iskolát és zsebében a diplomával nekivág az életnek. Szereti a gépeket, az Encsel Mór üzembe kerül, majd élmunkás, többszörös újító lesz. Munkatársai szeretik, becsülik, ezért jelölték képviselőjelöltnek. ’ BOTH GYÖRGY lakatos, a marosvásárhelyi Encsel Mór üzem alapszervezetének titkára POHÁRKÖSZÖNTŐ Jakab András bácsi pohárköszöntője, amelyet a képviselőjelöltek és a választók találkozása alkalmával mondott el, a gyűlés után megrendezett vendégségben, Makkfalván. Már megbocsássanak, hogy mostan szót kérek , elmondom, amit el nem mondhattam régebb. Vagy, ha el is mondtam a régi világban. Rámförmedtek : öreg, ne járjon a szája! Választáskor ugyan húzták a nótámat. De amikor megvolt, elhúzták nótámat ! ___________Oda jutottam, hogy adóm súlya alatt______________________ Házam gerendája majdhogy reám szakadt ! No de szerencsére, megfordult a világ S felhuzák az urak a nyulak bocskorát! ... És most vezetőnek azt válasszuk mi meg, Aki jóban-rosszban el nem feled minket. Orvosolja a bajt, de nem csak szép szóval. Hanem segítséggel, szives tettel, jóval ! Az ő jótanácsát, ha szivünkre vesszük : A szuszékot őszre telis-teli tesszük. És a horpadthasú, szotyortőgy helyett Hatvan-hetven kövér Riska ad majd tejet. Megnyílik, előttünk a bőség hambára , mulatunk reggelig, akárki meglássa ! Képviselőtársak, kedves vendégsereg ! Hol étel-ital van, ott rosszul nem mehet! Ürítsük poharunk, hogy éljünk sokáig. Az emberi kornak végső határáig ! Aki így gondolja, kiáltsa rá: éljen ! S érezze jól magát ezen vendégségben !s. Önadóból épült A Szalonta rajoni községekben az elmúlt évben viszonylag sokkal többet építettek önadóból, mint a korábbi esztendők során, így például Homorogon, Tulkán felépítettek egy-egy iskolát. Jánosdán befejezés előtt áll az iskola épülete. Olcsa és Tenkegörbed községekben már beszerezték az anyagot az új kultúrotthon felépítéséhez. Petigd községben pedig most épül a rajon legnagyobb, 500 személyt befogadó kultúrotthona. Gyarak községben 115 ezer lejes beruházással fúrtak egy artézi kutat, Biharhosszúaszódon pedig hidat építettek — írja Varga Ferenc levelezőnk. Székelyvécke nem valami eldugott falu. A két Küküllő között új út vezet a bérces völgyeken át a község felé — írja Csiszár András. A helyi néptanács már hosszú évek óta eredményes munkát végez a községfejlesztés terén. Szép kultúrházat építettünk és egy 16 méter hosszú cement-alapzatú hidat az ősszel adtunk át a forgalomnak. A községhez tartozó Magyarzsákodon az év végéig elkészül egy kultúrotthon, Székelyszálláson már készen van a kultúrház. Harasztos községben kijavították az elemi iskolát, új apaállat istállót, új betonkutat építettek — írja Muradin Lukács. A kollektív gazdaság egyik ötszobás épületében 6 ágyas szülőotthont rendeztek be, a tetőt pedig 350 négyzetméteren bádoglemezzel fedték be, a kollektív gazdaság költségén. Önadóból felépítették a község kultúrotthonát és most tették meg a szükséges előkészületeket a földgáz bevezetésére. Medesér községben önadóból kijavították a kultúrotthont, rendbehoztak egy 12 km. útszakaszt — írja Süközsd Márton levelezőnk. S mindez csupán kicsiny töredéke azoknak a helyi megvalósításoknak, amelyekről ezekben a napokban Fekete István, Héjja Lajos, Bíró Dániel, Koncz István, Incze József, Kiss Gizella, Fülöp Katalin, Mészáros István, György Sándor, Zsakó Berta, Kósa Lőrinc, Kiss Ferenc, Csanálosi József és sokan mások lapunknak beszámoltak.