Előre, 1958. október (12. évfolyam, 3401-3427. szám)
1958-10-24 / 3421. szám
2 VERESÉG Való igaz, hogy a rendező, aki egy közismert könyv megfilmesítésére vállalkozik — a színészekkel egyetemben — tökéletesen kiszolgáltatja magát a közönségnek, amely elvárja a filmtől, hogy elképzeléséhez, könyvvéleményéhez igazodjék. A néző a filmet minduntalan, akarva-akaratlan a könyvhöz, a film hőseit a regény hőseihez méri s csak a legritkább esetben történik meg, hogy megfeledkezik magában az olvasóról és úgy tekinti— és úgy is élvezi ! — a filmet, mint önálló alkotást. Nos, a Vereség az ilyen ritka kivételek közé tartozik. Nem hűségről, vagy „hűtlenségről“ van itt szó, arról, hogy a film híven követi-e a regényt, (Fagyejev híres szép regényét, amelynek első magyar fordítása Tizenkilencen címmel jelent meg) mintegy képekben illusztrálja, vagy pedig a cselekmény és a jellemek felhasználásával új drámát varázsol a vászonra. Hanem egyszerűen az történik, hogy a néző el is felejtkezik a könyvről és eszébe sem jut összehasonlításokat tenni, mert olyan érdekes és igazán filmszerű elképzeléssel találkozik, amely a régi élményt nem kiegészíti vagy felfrissíti, hanem újat nyújt helyébe: filmet. Vajon mi a nyitja annak, hogy egy maroknyi névtelen filmes (mert nevük egytől egyig ismeretlen) — nem állítom, hogy minden részletében kifogástalan, de egész felfogásában, szellemében olyan szívbemarkolóan igaz művészettel jelenítette meg az Októberi Forradalom, illetve a polgárháború korának egy kicsiny, tragikumában is felemelő hősi epizódját? Talán mindenekelőtt az, hogy a film rendezője és szereplői mindvégig azt keresték, ami — egyébként minden művészetben — a legnehezebb: az egyszerűséget. A legegyszerűbb, legközvetlenebb és legigazabb kifejezést. És ez az egyszerűség és közvetlenség minden bizonnyal a filmművészethez áll legközelebb (Egyébként pedig éppen így maradt hűséges a film Fagyejev regényéhez is). Ezt keresték tehát a film alkotói, bár igaz, nem sikerült egycsapásra meg is találniuk, helyesebben kellő művészi hőfokon megvalósítaniuk. Aki már az első filmkockától kezdve megtalálta, az Levinszon, Fagyejev felejthetetlen Levinszonja (mert lám, mégiscsak összehasonlítunk), úgy él a filmen, olyan elevenen, ahogyan a regény alapján nem tudtuk elképzelni. El és — ha szabad így mondanom — hagyja magát fényképezni: törékeny testű, vézna kis ember, de arca-szeme csupa lélek s ha kell csupa tűz és szigorú, kérlelhetetlen elszántság. A több oldalról közeledő ellenség halálos szorításában vergődővöröspartizánosztag parancsnoka, lelke, vezetője, minden idegszálával és minden erejével a forradalom ügyének élő kommunista. A film első felében figyelmünk mindenekelőtt a Levinszoné: ilyen érett, szűkszavúságában ilyen beszédes és filmszerű, egyszerűségében ilyen lenyűgöző alakítással ritkán találkoztunk. A rendezés, és a többi szereplő csak a második részben emelkedik Levinszon alakja mellé (bár Levinszon most is, mindvégig fejjel magasabb mindenkinél) amikor a film cselekménye is pergőbbé, elevenebbé válik. Most sikerül a rendezésnek olyan egységes és igazán filmszerű jelenetsort alkotnia, amely nem technikai brillírozással, nem is bravúros fényképezési szögekkel, hanem szinte riportszerű közvetlenségével nyűgöz le. Amit látok — így érzem — azt nem is rendezték, nem is játsszák, itt maga az élet, maga a harc és a harcok tüzében hőssé magasodó ember került a felvevőgép lencséje elé. Fölösleges szavakra, túljátszott és túlfényképezett jelenetekre, túlhajtott ötletekre nem emlékszem. Azzal a benyomással maradok, hogy eleven közelségébe kerültem egy maroknyi egyszerű, a forradalomban (Levinszon kivételével) nem is nagyon tudatos embernek, akikben azonban az élet, a forradalom igazsága érvényesül : útjuk nem lehet más, mint a forradalom, a harc s ha a harc úgy kívánja, a hősi áldozat. Ez az összeforrottság a forradalommal, a harc magától értetődő vállalása a legemberibb természetességgel nyilatkozik meg a film hőseiben. S ha Morczka, Metyelka, Baklanov szerepe nem is került olyan kiforrott színészek kezébe, mint a Lenviszoné, a rendező értett ahhoz, hogy sok olyan kitűnő, filmszerű helyzetet teremtsen számukra, amelyben a játék, az arc, a szem, a mozdulat mintegy „magától" érvényesül. A moziplakáton szereplő csupa ismeretlen név után nagy meglepetés ez a film. De még csak akkor lepődünk meg igazán, amikor megtudjuk, hogy a Vereség egy egészen fiatal, alig felcseperedett filmes gárda első próbálkozása: a moszkvai filmművészeti főiskola végzős növendékeinek vizsgafilmje. Fiatal filmesek egytőlegyig, de a Vereség után már aligha tekinthetjük őket kezdőknek. És bizonyos, hogy a film rendezőiről — álljon végre itt a nevük is: Kulik és Bicarev — operatőrjeiről — Ardasnyikov, Szeredin és Orazov —, és nem utolsó sorban Levinszon kitűnő alakítójáról, Kutyepovról még nagyon sokat fogunk hallani. KACSIR MÁRIA «—www.11 m. Értekezlet Marosvásárhelyen a tömegdalok kérdéséről A marosvásárhelyi „Bolyai Parkas“ középiskolában értekezletet tartottak a hivatásos és műkedvelő művészegyütteseknek szánt tömegdalok kérdéséről. Az értekezleten részt vett a Magyar Autonóm Tartomány több kulturális aktivistája, valamint számos román és magyar zeneszerző és költő az ország minden részéből. A felszólalók kiemelték a tömegdalok jelentős hozzájárulását a dolgozók hazafias neveléséhez és hangsúlyozták, hogy újabb alkotásokkal kell gazdagítani e jelentős műfaj kincsestárát. Az értekezlet részvevői javasolták: hirdessenek versenypályázatot a legjobb tömegdalokra és dalszövegekre. Ahol a termelés előmozdító faT^ATTTTTQAP és ahol csupán csak formaság ^ A sepsiszentgyörgyi Dózsa György Textilművek faliújságának szerkesztő bizottsága versenybe szólította a Magyar Autonóm Tartomány termelő vállalatainak faliújságszerkesztő bizottságait. A verseny célja: mozgósítani a dolgozókat a II. pártkongresszus irányelveinek valóraváltására. Ebből az alkalomból megvizsgáltuk két marosvásárhelyi vállalatnál, hogy a faliújság miként teljesíti a feladatát. A MINSZKI LAJOS ÜZEMBEN már külső formájában is ízléses és megkapó a pártalapszervezet és az üzemi bizottság faliújsága. Az üveglapok alatt nyolc cikket és két karikatúrát helyeztek el. S ami ennél is fontosabb, a cikkek mondanivalója friss, időszerű. Egyik írás a tanügyi reformról emlékezik meg, a másik a Román Szovjet Barátsági Hónapot méltatja, a harmadik a távolkeleti eseményeket ismerteti. Stein Mária lakatos az IMSZ bizottság által szervezett két politikai kör megindulásáról ad hírt. A tervosztály mérnöke beszámol arról, hogy a harmadik negyedévben milyen szervezési intézkedések szolgálták a termelés korszerűsítését és milyen eredmények születtek. Közli, hogy a globális tervet 115,2 százalékban, az árutermelési tervet pedig 119,57 százalékban teljesítették. Megemlíti azt is, hogy ebben az időszakban igen sokat fejlődött az üzem. Elkészült a hétöntő műhely, korszerű homokfúvó berendezéssel ellátott tisztítóműhelyt kapott az Öntöde s befejezés előtt áll egy fémötítő és egy hőkezelő műhely. A gúnyrajzok megbírálják Paicu Mircea mérnököt és Farkas Sándort a karbantartási részleg technikusát a csomagolóosztály berendezése felszerelésének hanyagolásáért, Cseh Domokost pedig helytelen magatartása miatt. A gondosan megőrzött kéziratokból és rajzokból könnyű megállapítani visszamenőleg is, hogy általában tervszerű és eredményes a faliújság tevékenysége. Bozsoki Judit faliújságfelelős és munkatársai — Elekes Andor, Holbach Sándor, Ádám Vilmos és a többiek —, alaposan előkészítik a , kéthetenként megjelenő számok anyagát. Minden alkalommal megbeszélik hogy melyek a legfontosabb problémák. És hogy minél mélyrehatóbban foglalkozhassanak a felmerülő kérdésekkel, gyakran egy-egy üzemosztály tevékenységét tükrözik sokoldalúan. Ilyenkor — és máskor is — nagy segítséget nyújt a szerkesztőbizottságnak az üzemosztályok faliújságfelelőse, valamint az önkéntes levelezők folyton bővülő gárdája. Varga László csiszoló, Toncean Gheorghe préselő, Zsidó Károly öntő, Demeter Viktor lakatos és még jónéhányan jelentkeznek írásaikkal a faliújságon s az alkalmi cikkírókkal együtt szinte minden szám anyagának döntő többsége munkáslevelezőktől származik. Ez nagy részt annak tulajdonítható, hogy a szerkesztő bizottság tagjai minden új szám megjelenése előtt felkeresik munkahelyükön a dolgozókat, elbeszélgetnek velük s arra ösztönzik őket, hogy mindazt, ami nyilvánosság elé kívánkozik megírják, így születnek meg a gúnyrajzok ötletei is. A faliújság pedig elevenné válik, mindenkit érdekel. Megjelenésekor az ebédszünetben alig lehet hozzáférni a sok olvasótól. Néhány hónappal ezelőtt a munkafegyelem megerősítése került napirendre. Ennek hatását legjobban két számadaton lehet lemérni. Tavaly, a harmadik negyedévben 348 napot tett ki az igazolatlan mulasztások száma, az idén pedig ugyanabban az időszakban 84 napra csökkent. Nem kerülte el a faliújság figyelmét Németh János és Litecky Leó mesterek elvtelen magatartása sem, akik részlegükben úgy próbálták ,,megerősíteni" a munkafegyelmet, hogy eltitkolták az igazolatlan hiányzásokat. Hasznos volt a selejt elleni küzdelem, amellyel kapcsolatosan kerikaiúraversenyt is szervezett a szerkesztő bizottság. Az öntöde és a megmunkáló osztály együttműködése szorosabbá vált s a harmadik negyedév alatt az öntödében 0,8, a megmunkálóban pedig 10 százalékkal volt kevesebb a selejt, miny az előző negyedévben. ötletességre vall, hogy hiányosságokat bemutató fényképeket is közöl a szatirikus rovat, melyek épp oly hatásosak mint a karikatúrák. Valami azonban elkerülte a szerkesztő bizottság figyelmét. Az eredményeket és az élenjárókat népszerűsíti ugyan, de a jól bevált munkamódszerek ismertetésével nem igen foglalkozik. Pedig ez is a feladatkörébe tartozik és szükség is lenne rá. AZ ENCSEL MÓR GÉPALKATRÉSZ GYÁRBAN szintén igen vonzó a faliújság külseje. Tartalma annál kevésbé. Aki szemügyre veszi, mindjárt rájön, hogy a legfrissebb cikke is egy hónapos már. Három cikket képeslapokból kivágott illusztrációkkal pótoltak, egy pedig az előző, augusztus közepén (!) megjelent számából maradt vissza. A cikkek között csupán egy akad, amelyikből megtudhatunk valamit az üzem életéről. Éspedig azt, hogy szeptember közepéig 169-en jelentkeztek a műszaki rajzok olvasását és a logarlép használatát ismertető román és magyar nyelvű szaktanfolyamra. A szerkesztő bizottság tagjai — Bogdán Emil, Papp József, Fazakas Magda, Gergely Dániel és Saghebo Iosif — arra hivatkozva, hogy egyesek közülük más váltásokban dolgoznak, nem tartanak közös megbeszéléseket, legfeljebb alkalmilag találkoznak egymással. Tevékenységük abban merül ki, hogy időközönként — mikor éppen eszükbe jut — elhatározzák egy új szám megjelenését és — minden előzetes tájékozódás nélkül — összeállítják, hogy miről kellene írni. Miután a tervet elkészítették, megkérik a mestereket — s néha az üzemi bizottságot — hogy jelöljék ki a cikkírókat. Nyilvánvaló, hogy ezzel a módszerrel nem sokra mennek. Ezért nehéz cikkírókat találniok, ezért felületes még az a néhány cikk is, amelyik valóban fontos problémát tárgyal. Akár a szakszervezeti csoportok tevékenységéről van szó, akár az IMSZ munkáról, vagy más egyébről, legfeljebb annyiban érintik a lényegeket, hogy felsorolnak néhány élenjárót és kullogót, megemlítik, hogy „vannak még olyan hibák, amelyek kiküszöbölésre várnak“ pedig éppen arról kellene írni, hogy miben nyilvánulnak meg és miként lehetne megszüntetni a hibákat, hogyan lehetne újabb eredményeket elérni. Az emberek közé kellene menni, úgy, ahogy a Minszki Lajos üzemben is teszik. Akkor nem lenne szükség kínosan kiagyalt cikktémákra, a cikkírók kijelölésére. Akadna önként vállalkozó elég. Ha pedig szatirikus rovattal is bővítenék a faliújságot, színesebbé, harcosabbá válna. Mindez elősegítené, hogy megfeleljen a hivatásának és megállja helyét a sepsiszentgyörgyiek által kezdeményezett versenyben. ADRIAN MIKLÓS Az aradi cukorgyár répatárolója (Friedmann Miklós felvétele) EGORE Az önköltségcsökkentés kérdései üzemeinkben A FEKBÉREKRŐL A nagybányai Bányatröszt anyagkezelési osztályának vezetője egy ízben kijelentette: „Ami a fekbéreket illeti, már jobban mennek a dolgok.“ Az adatok tanúsága azonban korántsem támasztotta alá ezt a véleményt, hisz még az utóbbi évnegyedben is feltűnően magas összegek szerepelnek a kimutatásokban. Egy 14 vagonos tételnél például (július 29-én és 30-án) a Bányatröszt 146 órával haladta túl a lerakodási határidőt. Igaz, hogy ilyen arányú késedelmeskedés az említett évnegyedben csak egyszer fordult elő, mégis jellemző adat, hisz a Bányatröszt vezetősége az év elejétől kezdve a mai napig többszázezer lejt fizetett ki a fekbérek miatt. Mégis volt valami igazság az Aurel Dragutescu elvtárs megjegyzésében, mert az utóbbi időkben valóban állott be javulás. Az esetüket nézve, túlzás volna eredményekről beszélni — legfeljebb bizonyos méretű csökkenésről szólhatunk — ami azonban Nagybánya többi iparvállalatait illeti, az e téren beállott csökkenés olyan nagyarányú, hogy azt már jelentős eredményként foghatjuk fel. Noha objektív akadályok többízben valóban fennéllénak, általános szokássá vált eddig mindent csak adókra hárítani. Tény, hogy a télen megfagyva érkező áruk (homok, stb.) kirakása nehezebb és hosszadalmasabb de ezt — megfelelő ellenőrzés után — tekintetbe is vették és ilyen esetekben a kirakodási időt meghosszabbították. Maguk a vállalatok is azon igyekeztek, hogy a lehetőségekhez képest csökkentsék a téli megrendeléseket. Az is tény, hogy a lerakodási terület szűk, de erre is találtak megoldást. Az „objektív akadályok“ így fokozatosan megszűntek és a teljes felelősség az üzemekre és vállalatokra hárult. Felszínre kerültek azok a belső hibák, melyeket eddig külső okokkal kendőztek : a belső szervezetlenség, a személyi felelősség hiánya, és mindenekelőtt egy súlyos felfogásbeli hiba. Minden üzemben kemény harc folyik az önköltség csökkentéséért. Belekapcsolódnál ebbe az újítók, akik a takarékosság ezer módját kutatják. Lehetséges és helyes-e, hogy ugyanakkor fehérekért dobáljanak ki súlyos százezreket ? Ezzel veszítik a réven azt, amit nyertek a vámon. Egy adott ponton a fehbérek magas összege kihat az önköltségre. Meg is gondolkoztatta ez az üzemeket. Segítséget nyújtottak az ellenőrző szervek és a helyi sajtó is. Végül megmutatkozott az eredmény : ma már a feltűnően magas fehbérek csak ritkán fordulnak elő. Ennek bizonyítására nézzük meg az október havi kimutatásokat. Százvagy tízezres tételek már nem szerepelnek. A legmagasabbak közül idézünk példákat. Legnagyobb „számlája“ a nagyállomáson a Closca helyiipari vállalatnak van, 6240 lej. Az Agrofruct 1550 lejt fizetett 7 vagon áru után, melyet nem raktak le idejében, a Petre Gheorghe bányaüzem a raktárban tartott különböző anyagok fekbéreként 2645 lejt fizetett. Az árurakodó állomás kimutatásai nem adnak egészében jellemző képet ebben a hónapban. Októberben a legnagyobb megterhelése a Gheorghiu-Dej üzemnek van (1675 lej), évi átlagot véve alapul azonban ők fizettek a legkevesebbet, a 75 lejjel szereplő Építkezési Tröszt és a 350 lej megterheléssel feltüntetett Bányatröszt évi átlaga viszont sokkal magasabb, az utóbbi két vállalat ebben a hónapban alig kapott árut, szeptemberben viszont, — mikor bőven jött áru — az Építkezési Tröszt közel tízezer lej fekbért fizetett. Még mindig sok a fekbér, de jóval kevesebb, mint vol. A tavaly az Építkezési Tröszt számláján a 20.000 lejes tételek nem mentek ritkaságszámba. Hogy a fekbércsökkenésről helyes képet kapjunk, tudnunk kell, hogy a Gheorghiu-Dej üzem például októberben 218 vagon árut kapott s csak egy ízben nem tudták idejében megszervezni a kirakodást. Minek tulajdonítható a fékbér jelentős csökkenése? Mindenekelőtt fontos szervezési intézkedéseknek. A legtöbb vállalat külön lerakodó brigádokat szervezett, melyeknek nincs egyéb feladatuk, mint a rakodás, így, nagy árutömeg érkezésekor, sem kell kapkodva irányítani a munkaerőt. Sajátos bérezési rendszert vezettek be, mely az érdekeltséget növeli, pontos határokat vontak a személyi felelősségben és életbe léptették a szigorú ellenőrzést. Nézzünk egy példát. A Gheorghiu-Dej vegyiüzem három évvel ezelőtt igen magas fehéreket fizetett. A téli hónapokban csaknem kivétel nélkül 40- 50 ezer lejre rúgott ez az összeg. Nem lehetett halogatni a gyökeres változást hozó intézkedéseket. Igyekeztek elhárítani az objektív akadályokat is, de mindenekelőtt a saját házuk táján néztek a jó körül. Utánajártak, hogy két mozdonyt kapjanak, ezzel elérték, hogy a belső vagonok mozgatását a megfelelő helyre időben tudják elvégezni. Ugyanakkor megszervezték a különleges lerakodó csoportokt, melyeknek munkásai akkordban dolgoznak, tehát közvetlen érdekük, hogy mielőbb elvégezzék a munkát. Ha, az egyik váltás a műszak végéig a lerakodással még nem végzett, ott maradhat a munka befejezéséig s ezt az akkordbérezésben megfelelően figyelembe is voszik. Ezzel a módszerrel nem volt nehéz állandó rakodómunkásokat kapni. A személyi felelősség megállapítása is könnyebbé vált, mert acsoport vezetője felel az egész csoport munkájáért, ő tartozik számadással. A gyakori ellenőrzések tüzetesen kivizsgálnak minden egyes esetet, megállapítva az objektív és szubjektív okok szerepét s ha szükséges, a kárt annak elkövetői térítik meg. Ezeket a szervezési intézkedéseket többé-kevésbé minden üzem bevezette. A nagyvállalatokat foglalkoztatja a lerakodás gépesítése is. Az olyan vállalatoknál (Bányatröszt, Építkezési Tröszt) ahol az áruforgalom nagy és a munkaerőhullámzás befolyásolja a rakodómunkások létszámát, ez a megoldás szükséges is volna és kevesebbe kerülne, mint a fekbérek állandó fizetése. A fekbérek nagy részét az üzemek a késedelmes kirakodásért fizetik. Nagyon ritka, amikor a raktárban heverő áruért fizetnek, de azért ilyen is előfordul. Legtöbbször súlyos szabálytalanságok elkövetése az ok. A nagybányai ICM például, anélkül, hogy előzetesen vagont kért volna, ócskavasat akart szállítani. Mivel a tervben nem szerepelt, vagont nem kapott, remélve azonban, hogy valahogy csak megoldódik a kérdés az árut elhelyezte a raktárban, ahol a fékbér egyre nő. (Olcsóbb volna visszavinni). Hasonlóképpen — a tervfegyelmet megkerülve — járt el a Piatra-Neamt vidéki Pipgeras község (FET vállalata, amely a Nagybánya tartományi Magyarláposról vásárolt szénát. Ilyen nagy távolságra azonban csak különleges engedéllyel adnak vagont, a széna tehát itt maradt, „kamatozik“ az állomásnak és míg a fehéren sokasodnak az ezresek, a széna az állandó esőkben ázva, romlik. Kivételes példák ezek, de azt mutatják, hogy előfordulnak még ilyen esetek. Összegezésképpen ismételnünk kell, hogy a felbérek kérdésében általános javulás állott be, érezhető javulás, de korántsem lehetünk megelégedve az eredményekkel. Dragutescu elvtárs szavait újra idézve és némileg kiegészítve azt s mondhatnánk: már jobban mennek a dolgok, de még jobban is mehetnének. BANYAI JUDIT Szovjet tapasztalatok segítségével FEJLŐDIK A BÉKÁSI ÁLLAMI GAZDASÁG Hazánk szocialista mezőgazdaságának dolgozói a magas terméshozamokat nem a természet kegyeitől várják, hanem tudományos módszerekkel harcolnak azoknak megszerzéséért. S ebben a harcban felbecsülhetetlen segítséget jelentenek a szovjet tudományos mezőgazdálkodási eljárások, azok a tapasztalatok, melyeket a szocializmus országában évtizedeken keresztül kísérleteztek ki. Mezőgazdaságunk fejlesztésében, korszerűsítésében elért összes eredményeink szorosan összefüggnek ezekkel. A rékási állami gazdaságban is mindjobban meghonosodnak a fejlett agrártudományi eljárások. A gabonatermelésben, szőlészetben és állattenyésztésben egyaránt. Nem a legnagyobb állami gazdaságok közé tartozik a rékási (3400 hektár az összterület) viszont jól dolgozó egységként tartják nyilván Bánát-szerte. A környékbeli kollektíváknak, társulásoknak példát mutat, hogyan kell szakszerűen megművelni a földet, tenyészteni az állatokat. Véderdő-övezetek —öntözéses termelés * Évek óta érvényt szereznek a szakavatott, rugalmas agrotechnikának a rékásiak. Jarovizált krumplit ültetnek, nemcsak vetés előtt, hanem a tenyészidő alatt is trágyáznak, pótbeporzással termékenyítik meg a kukoricát, napraforgót. A tavaszon is az egész kalászosokkal bevetett területen kiegészítő műtrágyázást végeztek. 200 hektár kukoricásban és 20 hektár napraforgóban pedig pótbeporoztak, így a kedvezőtlen időjárás ellenére is viszonylag jó termést értek el. Bár a búza nem éppen úgy fizetett, ahogy számították, ám árpából átlagosan 1600 kilót arattak, zabból 260, napraforgóból meg 273 kilóval többet takarítottak be hektáronként az előirányzottnál. S a jó termést az agrotechnikai eljárások láncolatának betartása mellett egy másik fontos tényezőnek is köszönhetik. Mégpedig a véderdőövezeteknek, öt esztendővel ezelőtt ugyanis — a szovjet szovhozok példájára — védősávokat létesítettek. 12 hektárt erdősítettek, hogy a gabonaföldeket megvédjék az erős szelektől s a növények jobban bírják a szárazságot. Ezzel érzékenyen ellensúlyozzák az időjárás viszontagságát. Öntözéses gazdálkodást is egyre nagyobb területen végeznek a rékásiak. 100 hektáros konyhakertészetüknek több mint felét öntözéses rendszerrel művelték meg az idén. Ennek eredményeként közel 100 vagon zöldség- és főzelékfélét termeltek. Jövőben csaknem egész konyhakertjüket öntözésesen művelik meg. Ezenkívül 170 hektár kukoricát fognak öntözni a Begából. A szívó- és nyomószivattyúkat már beszerezte az állami gazdaság. S a jövőben 170 hektáron a kukoricatermés nem függ majd az időjárástól. kedvezett, a szőlőnek annál inkább, mint a szakszerű szőlőgazdálkodásnak köszönhetik a rékásiak, hogy roskadásig álltak a tőkéken a fürtök. Hisz mintaszerűen művelték meg a szőlőt. Háromszor kapálták, négyszer, helyenként ötször (tavaly kilencszer) permetezték mindamellett hogy a nyáron szárazság volt. Tavaly kísérletezésképpen 5 hektáron hosszúra metszették a szőlőveszszőket. S az eljárás jól bevált. Idén aztán így hagyták az egészet. A régi, foghíjas szőlők felújítására és az új telepítésekre nagy súlyt helyeznek ,az állami gazdaságban. 1957-ben is 15 hektár szőlőt ültettek. És a rékásiak úgy telepítenek, hogy a szőlőben gépesíthessék az egyes munkákat. Tudományos tenyésztési eljárásokkal A Szovjetunióban jól bevált, magas hozamokat biztosító tenyésztési módszereket sikeresen alkalmazták az állattenyésztésben a rékásiak. A takarmányszabvány előírásai szerint etetik az állatokat, abrak- és nedvdús takarmányt egyaránt bőségesen adnak nekik. (91 vagon takarmányt silóztak be télire a gazdaságban.) Nagy területen vezették be a zöld futószalagrendszert, szakaszosan legeltetnek.. A legelőkön nyári szálláshelyeket létesítettek, hogy az állatoknak ne kelljen hosszú utat megtenniük. Az állami gazdaság istállói minden tekintetben megfelelnek az állategészségügyi követelményeknek. Villanyvilágítással, korszerű takarmánykonyhákkal vannak ellátva s gépesített a trágyahordás. A napokban vezették be az istállókba a vízvezetéket. Akkor és annyiszor ihatnak az állatok, ahányszor akarnak. A tejhozam növelése érdekében pedig fejés előtt tőgymaszszázst végeznek. Az állatállomány minőségi feljavítására, a magas termelőképességű és hozamú egyedek hitenyésztésére nagy gongot fordítanak Békáson. Ezt a célt szolgálja a törzskönyvezés is. A szigorú állategészségügyi vizsgálatokkal megelőzik és leküzdik a különféle betegségeket. A szarvasmarhákat rendszeresen beoltják a lépfene, a sertéseket az orbánt és a pestis ellen. Ennek folytán az állami gazdaságban nő a tejhozam, javul a szaporulati százalékarány, csökken az elhullás. A szovjet tapasztalatok felhasználásával szépen fejlődik, korszerűsödik a rékási állami gazdaság. E fejlett eljárások alkalmazásával igazi mintagazdasággá válik. És hogy idén haszonnal zárja az évet s egy sor terméket önköltségen alul állít elő, abban nagy szerepük van a tudományos módszereknek. DEME JÁNOS Egész új utcarész épült Dicsőszentmisrtonban munkáslakásokból. Legtöbbjükbe már be is költöztek, kettőt még az idén befejeznek, s jövőre tovább folytatják az építkezést. Képünkön: az új házak utcai frontja. (Friedmann Miklós felvétele) Jól fittstolt a Szőlőhegyek Tulajdonképpen bortermeléséről nevezetes az állami gazdaság. A ljubljanai és budapesti nemzetközi borversenyen több érmet nyert. A szőlészet fő termelési ágává vált a gazdaságnak. 293 hektár szőlője csupa nemes fajta. Ezen az őszön rendkívül jól fizettek a szőlőhegyek. Mintegy 140 vagon szőlőt szüreteltek, 40 százalékkal többet az előirányzottnál. Buschinger József brigádja például 30 hektáron átlagosan 6800 kiló termést ért el hektáronként. S nem annyira az időjárásnak — mely, ha a gabonának nem 1958. október 24., péntek -------------------poo----------------Megérdemelte a bizalmat Horváth Pál a szatmári „Higienau szövetkezet alelnöke képviselő a 77- es kerületben. Az Augusztus 23 és a Kolozsvári utca tartozik hozzá. Az a kerület választotta meg képviselőjévé, ahol szinte gyermekkora óta él, ismeri az utcák minden kövül. Éveken át reggel és este itt kopogtak léptei munkába és utána, hazafelé menet. Az emberek már megszokták, hogy a nap egy bizonyos órájában kinézve az ablakon meglátják siető alakját, megszokták, hogy kéretlenül is segítségükre siet, megszokták, hogy őt kérjék meg az utca ügyesbajos dolgainak intézésére. ,az idén harmadszorra választották újra képviselőnek. Most itt ülök vele szemben az irodában. Arról beszélgetünk, mit végzett, mióta újraválasztották. S míg hallgatom, a szavakon túl is sok mindent megtudok róla. Apróságokat, amik együttesen mutatják be azt az embert, akinek legnagyobb boldogsága, ha hasznára lehet a köznek. Apróságokat, amik arra vallanak, hogy H Horváth Pál, rászolgált embertársai bizalmára, szüretesére. Lássuk csak, mik is ezek ? Legelőször, és a közügyeknek mindenben a maga dolgai elé való helyezése. Mikor például az utca lakói elmentek hozzá és azt mondták: rossz a járda a Kolozsvári utcában, ha esik az eső nagy a sár, szabad idejének minden percét arra használta, hogy addig lásson-jusson, amíg új járdát nem öntöttek az út két oldalán. Néhányanelvetették az ötletet, hogy be kellene vezetni a vizet a két utcába. Gyűlést hívott egybe s a lakók úgy szavaztak, összeadják a költségekhez szükséges pénzt. Igen ám, de később nem akarta vállalni mindenki a reá eső részt. Sok órát eltöltött ennek az ügynek intézésére, az emberek meggyőzésére Horváth Pál. De szívesen tette, örömét lelte benne, mert végül is minden sikerült, öszszegyűlt több mint húszezer lej és most már bevezették az ivóvizet az Augusztus 23 utca Szamos felöli oldalán. S tervezik, hogy a másik oldalon is bevezetik és rövidesen a Kolozsvári úton is. .A rendszereset és a pontosság is jellemző a képviselőre. Errőll tanúskodik íróasztala. Rajta a szépen rendberakott doszárokban sok rindent őriz. Az egyikben például a képviselői munkával kapcsolatos iratokat. A beszámolókat, amiket választói elölt tartott, a folyamodványok másolatait, a kimutatásokat arról, hogy hány háziasszony van a kerületében, akiknek oktatásával, politikai nevelésével foglalkozni kell. Mert egy jó néptanácsi képviselő ezzel is törődik. A másik tömött doszár is nagyon sokat mond gazdájáról. Faliújságcikkeket, verseket rejteget. Horváth Pálnak szakmai, politikai, társadalmi munkája mellett még arra is jut ideje, hogy az ifjúság és munkatársai nevelésével foglalkozzon. A csasztuskákkal első díjat nyert a rigmus brigád a szövetkezetek országos versenyén. Mindent elmondani egy emberről lehetetlenség. De következtetni magatartásából főbb jellemvonásaira lehet. S ha erre kerül a sor !Horváth Pálról mindenképpen csak azt lehet mondani: megérdemelte munkatársai, kerülete bizalmát, méltó azokra a tisztségekre, amiket betölt... BUZZA ROZÁLIA