Előre, 1958. október (12. évfolyam, 3401-3427. szám)

1958-10-24 / 3421. szám

2 VERESÉG Való igaz, hogy a rendező, aki egy közismert könyv megfilmesítésére vál­lalkozik — a színészekkel egyetem­ben — tökéletesen kiszolgáltatja ma­gát a közönségnek, amely elvárja a filmtől, hogy elképzeléséhez, könyv­véleményéhez igazodjék. A néző a fil­met minduntalan, akarva-akaratlan a könyvhöz, a film hőseit a regény hő­seihez méri s csak a legritkább eset­ben történik meg, hogy megfeledkezik magában az olvasóról és úgy tekinti­­— és úgy is élvezi ! — a filmet, mint önálló alkotást. Nos, a Vereség az ilyen ritka kivé­telek közé tartozik. Nem hűségről, vagy „hűtlenségről“ van itt szó, arról, hogy a film híven követi-e a regényt, (Fagyejev híres szép regényét, amely­nek első magyar fordítása Tizenkilen­cen címmel jelent meg) mintegy képekben illusztrálja, vagy pedig a cselekmény és a jellemek fel­­használásával új drámát varázsol a vászonra. Hanem egyszerűen az tör­ténik, hogy a néző el is felejtkezik a könyvről és eszébe sem jut összeha­sonlításokat tenni, mert olyan érde­kes és igazán filmszerű elképzeléssel találkozik, amely a régi élményt nem kiegészíti vagy felfrissíti, hanem újat nyújt helyébe: filmet. Vajon mi a nyitja annak, hogy egy maroknyi névtelen filmes (mert nevük egytől egyig ismeretlen) — nem állí­tom, hogy minden részletében kifo­gástalan, de egész felfogásában, szelle­mében olyan szívbemarkolóan igaz művészettel jelenítette meg az Októberi Forradalom, illetve a polgárháború ko­rának egy kicsiny, tragikumában is felemelő hősi epizódját? Talán minde­nekelőtt az, hogy a film rendezője és szereplői mindvégig azt keresték, ami — egyébként minden művészetben — a legnehezebb: az egyszerűséget. A leg­egyszerűbb, legközvetlenebb és leg­­igazabb kifejezést. És ez az egyszerű­ség és közvetlenség minden bizonnyal a filmművészethez áll legközelebb (Egyébként pedig éppen így maradt hűséges a film Fagyejev regényé­hez is). Ezt keresték tehát a film alkotói, bár igaz, nem sikerült egycsapásra meg is találniuk, helyesebben kellő művészi hőfokon megvalósítaniuk. Aki már az első filmkockától kezdve megta­lálta, az Levinszon, Fagyejev felejthetet­­len Levinszonja (mert lám, mégiscsak összehasonlítunk), úgy él a filmen, olyan elevenen, ahogyan a regény alapján nem tudtuk elképzelni. El és — ha szabad így mondanom —­ hagy­ja magát fényképezni: törékeny testű, vézna kis ember, de arca-szeme csupa lélek s ha kell csupa tűz és szigorú, kérlelhetetlen elszántság. A több oldalról közeledő ellenség halá­los szorításában vergődő­­vörösparti­­zánosztag parancsnoka, lelke, veze­tője­­, minden idegszálával és min­den erejével a forradalom ügyének élő kommunista. A film első felé­ben figyelmünk mindenekelőtt a Le­­vinszoné: ilyen érett, szűkszavúságá­ban ilyen beszédes és filmszerű, egy­szerűségében ilyen lenyűgöző alakí­tással ritkán találkoztunk. A rende­zés, és a többi szereplő csak a má­sodik részben emelkedik Levinszon alakja mellé (bár Levinszon most is, mindvégig fejjel magasabb mindenki­nél) amikor a film cselekménye is pergőbbé, elevenebbé válik. Most si­kerül a rendezésnek olyan egységes és igazán filmszerű jelenetsort alkot­nia, amely nem technikai brillírozás­­sal, nem is bravúros fényképezési szögekkel, hanem szinte riport­szerű közvetlenségével nyűgöz le. Amit lá­tok — így érzem — azt nem is ren­dezték, nem is játsszák, itt maga az élet, maga a harc és a harcok tüzé­­ben hőssé magasodó ember került a felvevőgép lencséje elé. Fölösleges szavakra, túljátszott és túlfényképe­zett jelenetekre, túlhajtott ötletekre nem emlékszem. Azzal a benyomással maradok, hogy eleven közelségébe ke­rültem egy maroknyi egyszerű, a for­radalomban (Levinszon kivételével) nem is nagyon tudatos embernek, akikben azonban az élet, a forrada­lom igazsága érvényesül : útjuk nem lehet más, mint a forradalom, a harc s ha a harc úgy kívánja, a hősi áldo­zat. Ez az összeforrottság a forrada­lommal, a harc magától értetődő vál­lalása a legemberibb természetesség­gel nyilatkozik meg a film hőseiben. S ha Morczka, Metyelk­a, Baklanov szerepe nem is került olyan kiforrott színészek kezébe, mint a Lenviszoné, a rendező értett ahhoz, hogy­ sok olyan kitűnő, filmszerű helyzetet teremtsen számukra, amelyben a játék, az arc, a szem, a mozdulat mintegy „magá­tól" érvényesül. A moziplakáton szereplő csupa is­meretlen név után nagy meglepetés ez a film. De még csak akkor lepő­dünk meg igazán, amikor megtudjuk, hogy a Vereség egy egészen fiatal, alig felcseperedett filmes­ gárda első próbálkozása: a moszkvai filmművé­szeti főiskola végzős növendékeinek vizsgafilmje. Fiatal filmesek egytől­­egyig, de a Vereség után már aligha tekinthetjük őket kezdőknek. És bizo­­nyos, hogy a film rendezőiről — áll­jon végre itt a nevük is: Kulik és Bicarev — operatőrjeiről — Ardasnyi­­kov, Szeredin és Orazov —, és nem utolsó sorban Levinszon kitűnő ala­kítójáról, Kutyepovról még nagyon sokat fogunk hallani. KACSIR MÁRIA «—www.1­­1 m. Értekezlet Marosvásárhelyen a tömegdalok kérdéséről A marosvásárhelyi „Bolyai Parkas“ középiskolában értekezletet tar­tottak a hivatásos és műkedvelő művészegyütteseknek szánt tömeg­dalok kérdéséről. Az értekezleten részt vett a Magyar Autonóm Tarto­mány több kulturális aktivistája, valamint számos román és magyar zeneszerző és költő az ország minden részéből. A felszólalók kiemelték a tömegdalok jelentős hozzájárulását a dol­gozók hazafias neveléséhez és hangsúlyozták, hogy újabb alkotásokkal kell gazdagítani e jelentős műfaj kincsestárát. Az értekezlet részvevői javasolták: hirdessenek versenypályázatot a legjobb tömegdalokra és dalszövegekre. Ahol a termelés előmozdító fa­­­T^ATTTTTQAP és ahol csupán csak formaság ^ A sepsiszentgyörgyi Dózsa György Textilművek faliújságának szer­kesztő bizottsága versenybe szólította a Magyar Autonóm Tartomány termelő vállalatainak faliújságszerkesztő bizottságait. A verseny célja: mozgósítani a dolgozókat a II. pártkongresszus irányelveinek valóra­­váltására. Ebből az alkalomból megvizsgáltuk két marosvásárhelyi vállalatnál, hogy a faliújság miként teljesíti a feladatát. A MINSZKI LAJOS ÜZEMBEN már külső formájában is ízléses és megkapó a pártalapszervezet és az üzemi bizottság faliújsága. Az üveg­lapok alatt nyolc cikket és két karika­túrát helyeztek el. S ami ennél is fon­tosabb, a cikkek mondanivalója friss, időszerű. Egyik írás a tanügyi reform­ról emlékezik meg, a másik a Román Szovjet Barátsági Hónapot méltatja, a harmadik a távolkeleti eseményeket is­merteti. Stein Mária lakatos az IMSZ bizottság által szervezett két politikai kör megindulásáról ad hírt. A tervosz­tály mérnöke beszámol arról, hogy a harmadik negyedévben milyen szerve­zési intézkedések szolgálták a termelés korszerűsítését és milyen eredmények születtek. Közli, hogy a globális ter­vet 115,2 százalékban, az árutermelési tervet pedig 119,57 százalékb­an teljesí­tették. Megemlíti azt is, hogy ebben az időszakban igen sokat fejlődött az üzem. Elkészült a hétöntő műhely, kor­szerű homokfúvó berendezéssel ellátott tisztítóműhelyt kapott az Öntöde s befe­jezés előtt áll egy fémötítő és egy hő­kezelő­ műhely. A gúnyrajzok megbírálják Paicu Mir­­cea mérnököt és Farkas Sándort a kar­bantartási részleg technikusát a cso­magolóosztály berendezése felszerelé­sének hanyagolásáért, Cseh Domokost pedig helytelen magatartása miatt. A gondosan megőrzött kéziratokból és rajzokból könnyű megállapítani visszamenőleg is, hogy általában terv­szerű és eredményes a faliújság tevé­kenysége. Bozsoki Judit faliújságfelelős és munkatársai — Elekes Andor, Hol­­bach Sándor, Ádám Vilmos és a töb­biek —, alaposan előkészítik a , két­hetenként megjelenő számok anyagát. Minden alkalommal megbeszélik hogy melyek a legfontosabb problémák. És hogy minél mélyrehatóbban foglalkoz­hassanak a felmerülő kérdésekkel, gyakran egy-egy üzemosztály tevé­kenységét tükrözik sokoldalúan. Ilyen­kor — és máskor is — nagy segítséget nyújt a szerkesztőbizottságnak az üzem­osztályok faliújságfelelőse, valamint az önkéntes levelezők folyton bővülő gár­dája. Varga László csiszoló, Toncean Gheorghe préselő, Zsidó Károly öntő, Demeter Viktor lakatos és még jóné­­hányan jelentkeznek írásaikkal a fali­újságon s az alkalmi cikkírókkal együtt szinte minden szám anyagának döntő többsége munkáslevelezőktől származik. Ez nagy részt annak tulajdonítható, hogy a szerkesztő bizottság tagjai min­den új szám megjelenése előtt felkeresik munkahelyükön a dolgozókat, elbeszél­getnek velük s arra ösztönzik őket, hogy mindazt, ami nyilvánosság elé kí­vánkozik megírják, így születnek meg a gúnyrajzok ötletei is. A faliújság pe­dig elevenné válik, mindenkit érdekel. Megjelenésekor az ebédszünetben alig lehet hozzáférni a sok olvasótól. Néhány hónappal ezelőtt a munka­­fegyelem megerősítése került napirend­re. Ennek hatását legjobban két szám­adaton lehet lemérni. Tavaly, a har­madik negyedévben 348 napot tett ki az igazolatlan mulasztások száma, az idén pedig ugyanabban az időszakban 84 napra csökkent. Nem kerülte el a faliújság figyelmét Németh János és Litecky Leó mesterek elvtelen maga­tartása sem, akik részlegükben úgy próbálták ,,megerősíteni" a munkafe­gyelmet, hogy eltitkolták az igazolat­lan hiányzásokat. Hasznos volt a selejt elleni küzdelem, amellyel kapcsolatosan kerikaiúraver­­senyt is szervezett a szerkesztő bizott­ság. Az öntöde és a megmunkáló osz­tály együttműködése szorosabbá vált s a harmadik negyedév alatt az öntö­dében 0,8, a megmunkálóban pedig 10 százalékkal volt kevesebb a selejt, miny az előző negyedévben. ötletességre vall, hogy hiányosságo­kat bemutató fényképeket is közöl a szatirikus rovat, melyek épp oly hatá­sosak mint a karikatúrák. Valami azonban elkerülte a szerkesz­tő bizottság figyelmét. Az eredményeket és az élenjárókat népszerűsíti ugyan, de a jól bevált munkamódszerek ismer­tetésével nem igen foglalkozik. Pedig ez is a feladatkörébe tartozik és szük­ség is lenne rá. AZ ENCSEL MÓR GÉPALKATRÉSZ GYÁRBAN szintén igen vonzó a faliújság külseje. Tartalma annál kevésbé. Aki szem­­ügyre veszi, mindjárt rájön, hogy a legfrissebb cikke is egy hónapos már. Három cikket képeslapokból kivágott illusztrációkkal pótoltak, egy pedig az előző, augusztus közepén (!) megjelent számából maradt vissza. A cikkek között csupán egy akad, amelyikből megtudhatunk valamit az üzem életéről. Éspedig azt, hogy szeptember közepéig 169-en jelentkeztek a műszaki rajzok olvasását és a logar­­lép használatát ismertető román és ma­gyar nyelvű szaktanfolyamra. A szer­kesztő bizottság tagjai — Bogdán Emil, Papp József, Fazakas Magda, Gergely Dániel és Saghebo Iosif — ar­ra hivatkozva, hogy egyesek közülük más váltásokban dolgoznak, nem tartanak közös megbeszéléseket, legfeljebb al­kalmilag találkoznak egymással. Tevé­kenységük abban merül ki, hogy idő­közönként — mik­or éppen eszükbe jut — elhatározzák egy új szám megjele­nését és — minden előzetes tájékozó­dás nélkül — összeállítják, hogy miről kellene írni. Miután a tervet elkészí­tették, megkérik a mestereket — s néha az üzemi bizottságot — hogy jelöljék ki a cikkírókat. Nyilvánvaló, hogy ezzel a módszerrel nem sokra mennek. Ezért nehéz cikkírókat találniok, ezért felüle­tes még az a néhány cikk is, amelyik valóban fontos problémát tárgyal. Akár a szakszervezeti csoportok tevékenysé­géről van szó, akár az IMSZ munká­ról, vagy más egyébről, legfeljebb annyi­ban érintik a lényegeket, hogy felsorol­nak néhány élenjárót és kullogót, meg­említik, hogy „vannak még olyan hibák, amelyek kiküszöbölésre várnak“ pedig éppen arról kellene írni, hogy miben nyilvánulnak meg és miként lehetne megszüntetni a hibákat, hogyan lehet­ne újabb eredményeket elérni. Az embe­rek közé kellene menni, úgy, ahogy a Minszki Lajos üzemben is teszik. Akkor nem lenne szükség kínosan kiagyalt cikktémákra, a cikkírók kijelölésére. Akadna önként vállalkozó elég. Ha pedig szatirikus rovattal is bővítenék a faliújságot, színesebbé, harcosabbá válna. Mindez elősegítené, hogy meg­feleljen a hivatásának és megállja he­lyét a sepsiszentgyörgyiek által kezde­ményezett versenyben. ADRIAN MIKLÓS Az aradi cukorgyár répatárolója (Friedmann Miklós felvétele) E­G­O­R­E Az önköltségcsökkentés kérdései üzemeinkben A FEKBÉREKRŐL A nagybányai Bányatröszt anyagkezelési osztályának vezetője egy ízben kijelentette: „Ami a fek­­béreket illeti, már jobban mennek a dolgok.“ Az adatok tanúsága azonban korántsem támasztotta alá ezt a véle­ményt, hisz még az utóbbi évnegyed­ben is feltűnően magas összegek sze­repelnek a kimutatásokban. Egy 14 vagonos tételnél például (július 29-én és 30-án) a Bányatröszt 146 órával haladta túl a lerakodási határidőt. Igaz, hogy ilyen arányú késedelmes­kedés az említett évnegyedben csak egyszer fordult elő, mégis jellemző adat, hisz a Bányatröszt vezetősége az év elejétől kezdve a mai napig többszázezer lejt fizetett ki a fekbérek miatt. Mégis volt valami igazság az Aurel Dragutescu elvtárs megjegyzé­sében, mert az utóbbi időkben való­ban állott be javulás. Az esetüket néz­ve, túlzás volna eredményekről be­szélni — legfeljebb bizonyos méretű csökkenésről szólhatunk — am­i azon­ban Nagybánya többi iparvállalatait illeti, az e téren beállott csökkenés olyan nagyarányú, hogy azt már je­lentős eredményként foghatjuk fel. Noha objektív akadályok többízben valóban fennél­lénak, általános szo­kássá vált eddig mindent csak adókra hárítani. Tény, hogy a télen megfagy­va érkező áruk (homok, stb.) kira­kása nehezebb és hosszadalmasabb de ezt — megfelelő ellenőrzés után­­ — tekintetbe is vették és ilyen esetekben a kirakodási időt meghosszabbították. Maguk a vállalatok is azon igyekez­tek, hogy a lehetőségekhez képest csökkentsék a téli megrendeléseket. Az is tény, hogy a lerakodási terület szűk, de erre is találtak megoldást. Az „objektív akadályok“ így fokozato­san megszűntek és a teljes felelősség az üzemekre és vállalatokra hárult. Felszínre kerültek azok a belső hibák, melyeket eddig külső okokkal ken­dőztek : a belső szervezetlenség, a személyi felelősség hiánya, és minde­nekelőtt egy súlyos felfogásbeli hiba. Minden üzemben kemény harc folyik az önköltség csökkentésé­ért. Belekapcsolódnál­ ebbe az újítók, akik a takarékosság ezer módját ku­tatják. Lehetséges és helyes-e, hogy ugyanakkor fehérekért dobáljanak ki súlyos százezreket ? Ezzel veszítik a réven azt, amit nyertek a vámon. Egy adott ponton a fehbérek magas össze­ge kihat az önköltségre. Meg is gon­­dolkoztatta ez az üzemeket. Segítsé­get nyújtottak az ellenőrző szervek és a helyi sajtó is. Végül megmutat­kozott az eredmény : ma már a fel­tűnően magas fehbérek csak ritkán fordulnak elő. Ennek bizonyítására nézzük meg az október havi kimutatásokat. Száz­vagy tízezres tételek már nem szere­pelnek. A legmagasabbak közül idé­zünk példákat. Legnagyobb „számlá­ja“ a nagyállomáson a Closca helyi­ipari vállalatnak van, 6240 lej. Az Agrofruct 1550 lejt fizetett 7 vagon áru után, melyet nem raktak le idejé­ben, a Petre Gheorghe bányaüzem a raktárban tartott különböző anyagok fekbéreként 2645 lejt fizetett. Az áru­rakodó állomás kimutatásai nem ad­nak egészében jellemző képet ebben a hónapban. Októberben a legnagyobb megterhelése a Gheorghiu-Dej üzem­nek van (1675 lej), évi átlagot véve alapul azonban ők fizettek a legkeve­sebbet, a 75 lejjel szereplő Építkezési Tröszt és a 350 lej megterheléssel fel­tüntetett Bányatröszt évi átlaga vi­szont sokkal magasabb, az utóbbi két vállalat ebben a hónapban alig ka­pott árut, szeptemberben viszont, — mikor bőven jött áru — az Építkezési Tröszt közel tízezer lej fekbért fize­tett. Még mindig sok a fekbér, de jó­val kevesebb, mint vol. A tavaly az Építkezési Tröszt számláján a 20.000 lejes tételek nem mentek ritkaság­­számba. Hogy a fekbércsökkenésről helyes képet kapjunk, tudnunk kell, hogy a Gheorghiu-Dej üzem például októberben 218 vagon árut kapott s csak egy ízben nem tudták idejében megszervezni a kirakodást. Minek tulajdonítható a fékbér je­lentős csökkenése? Mindenekelőtt fontos szervezési in­tézkedéseknek. A legtöbb vállalat kü­lön lerakodó brigádokat szervezett, melyeknek nincs egyéb feladatuk, mint a rakodás,­­ így, nagy árutömeg érkezésekor, sem kell kapkodva irá­nyítani a munkaerőt. Sajátos bérezési rendszert vezettek be, mely az érde­keltséget növeli, pontos határokat vontak a személyi felelősségben és életbe léptették a szigorú ellenőrzést. Nézzünk egy példát. A Gheorghiu-Dej vegyiüzem három évvel ezelőtt igen magas fehéreket fizetett. A téli hó­napokban csaknem kivétel nélkül 40- 50 ezer lejre rúgott ez az összeg. Nem lehetett halogatni a gyökeres változást hozó intézkedéseket. Igyekez­tek elhárítani az objektív akadályokat is, de mindenekelőtt a saját házuk tá­­ján néztek a jó­ körül. Utánajártak, hogy két mozdonyt kapjanak, ezzel elérték, hogy a belső vagonok moz­gatását a megfelelő helyre időben tudják elvégezni. Ugyanakkor meg­szervezték a különleges lerakodó cso­­portokt, melyeknek munkásai akkord­­ban dolgoznak, tehát közvetlen ér­dekük, hogy mielőbb elvégezzék a munkát. Ha, az egyik váltás a műszak végéig a lerakodással még nem vég­zett, ott maradhat a munka befejezé­séig s ezt az akkordbérezésben meg­felelően figyelembe is voszik. Ezzel a módszerrel nem volt nehéz állandó rakodómunkásokat kapni. A személyi felelősség­ megállapítása is könnyebbé vált, mert a­­csoport vezetője felel az egész csoport munkájáért, ő tartozik számadással. A gyakori ellenőrzések tüzetesen kivizsgálnak minden egyes esetet, megállapítva az objektív és szubjektív okok szerepét s ha szüksé­ges, a kárt annak elkövetői térítik meg. Ezeket a szervezési in­tézkedéseket többé-kevésbé min­den üzem bevezette. A nagyválla­latokat foglalkoztatja a lerakodás gé­pesítése is. Az olyan vállalatoknál (Bányatröszt, Építkezési Tröszt) ahol az áruforgalom nagy és a munkaerő­­hullámzás befolyásolja a rakodómun­kások létszámát, ez a megoldás szük­séges is volna és kevesebbe kerülne, mint a fekbérek állandó fizetése. A fekbérek nagy részét az üzemek a késedelmes kirakodásért fizetik. Na­gyon ritka, amikor a raktárban heve­rő áruért fizetnek, de azért ilyen is előfordul. Legtöbbször súlyos szabály­talanságok elkövetése az ok. A nagy­bányai ICM például, anélkül, hogy előzetesen vagont kért volna, ócska­vasat akart szállítani. Mivel a terv­ben nem szerepelt, vagont nem ka­pott, remélve azonban, hogy valahogy csak megoldódik a kérdés az árut el­helyezte a raktárban, ahol a fékbér egyre nő. (Olcsóbb volna visszavinni). Hasonlóképpen — a­­ tervfegyelmet megkerülve — járt el a Piatra-Neamt vidéki Pipgeras község (FET válla­lata, amely a Nagybánya tartományi Magyarláposról vásárolt szénát. Ilyen nagy távolságra azonban csak külön­leges engedéllyel adnak vagont, a széna tehát itt maradt, „kamatozik“ az állomásnak és­ míg a fehéren so­kasodnak az ezresek, a széna az ál­landó esőkben ázva, romlik. Kivételes példák ezek, de azt mutatják, hogy előfordulnak még ilyen esetek. Összegezésképpen ismételnünk kell, hogy a felbérek kérdésében általános javulás állott be, érezhető javulás, de korántsem lehetünk megelégedve az eredményekkel. Dragutescu elvtárs szavait újra idézve és némileg kiegé­szítve azt s mon­dhatnánk: már job­ban mennek a dolgok, de még jobban is mehetnének. BANYAI JUDIT Szovjet tapasztalatok segítségével FEJLŐDIK A BÉKÁSI ÁLLAMI GAZDASÁG Hazánk szocialista mezőgazdaságának dolgozói a magas termésho­zamokat nem a természet kegyeitől várják, hanem tudományos módsze­rekkel harcolnak azoknak megszerzéséért. S ebben a harcban felbecsül­hetetlen segítséget jelentenek a szovjet tudományos mezőgazdálkodási eljárások, azok a tapasztalatok, melyeket a szocializmus országában év­tizedeken keresztül kísérleteztek ki. Mezőgazdaságunk fejlesztésében, korszerűsítésében elért összes eredményeink szorosan összefüggnek ezek­kel. A rékási állami gazdaságban is mindjobban meghonosodnak a fejlett agrártudományi eljárások. A gabona­­termelésben, szőlészetben és állatte­nyésztésben egyaránt. Nem a legna­gyobb állami gazdaságok közé tarto­zik a rékási (3400 hektár az összterü­let) viszont jól dolgozó egységként tartják nyilván Bánát-szerte. A kör­nyékbeli kollektíváknak, társulások­nak példát mutat, hogyan kell szak­szerűen megművelni a földet, tenyész­teni az állatokat. Véderdő-övezetek —­­öntözéses termelés *­­ Évek óta érvényt szereznek a szak­avatott, rugalmas agrotechnikának a rékásiak. Jarovizált krumplit ültetnek, nemcsak vetés előtt, hanem a tenyész­­idő alatt is trágyáznak, pótbeporzás­sal termékenyítik meg a kukoricát, napraforgót. A tavaszon is az egész kalászosokkal bevetett területen kiegé­szítő műtrágyázást végeztek. 200 hek­tár kukoricásban és 20 hektár napra­forgóban pedig pótbeporoztak, így a kedvezőtlen időjárás ellenére is vi­szonylag jó termést értek el. Bár a búza nem éppen úgy fizetett, ahogy számították, ám árpából átlagosan 1600 kilót arattak, zabból 260, napra­forgóból meg 273 kilóval többet taka­rítottak be hektáronként az előirány­zottnál. S a jó termést az agrotechnikai el­járások láncolatának betartása mellett egy másik fontos tényezőnek is kö­szönhetik. Mégpedig a véderdőöve­zeteknek, öt esztendővel ezelőtt ugyanis — a szovjet szovhozok példá­jára — védősávokat létesítettek. 12 hektárt erdősítettek, hogy a gabona­földeket megvédjék az erős szelektől s a növények jobban bírják a száraz­ságot. Ezzel érzékenyen ellensúlyoz­zák az időjárás viszontagságát. Öntözéses gazdálkodást is egyre nagyobb területen végeznek a réká­siak. 100 hektáros konyhakertészetük­nek több mint felét öntözéses rend­szerrel művelték meg az idén. Ennek eredményeként közel 100 vagon zöld­ség- és főzelékfélét termeltek. Jövőben csaknem egész konyhakertjüket öntö­zésesen művelik meg. Ezenkívül 170 hektár kukoricát fognak öntözni a Begából. A szívó- és nyomószivattyú­kat már beszerezte az állami gazda­ság. S a jövőben 170 hektáron a ku­koricatermés nem függ majd az idő­járástól. kedvezett, a szőlőnek annál inkább,­­ mint a szakszerű szőlőgazdálkodásnak köszönhetik a rékásiak, hogy roskadá­­sig álltak a tőkéken a fürtök. Hisz mintaszerűen művelték meg a szőlőt. Háromszor kapálták, négyszer, helyen­ként ötször (tavaly kilencszer) perme­tezték mindamellett­ hogy a nyáron szárazság volt. Tavaly kísérletezésképpen 5 hektá­ron hosszúra metszették a szőlővesz­­szőket. S az eljárás jól bevált. Idén aztán így hagyták az egészet. A régi, foghíjas szőlők felújítására és az új telepítésekre nagy súlyt helyeznek ,az állami gazdaságban. 1957-ben is 15 hektár szőlőt ültettek. És a rékásiak úgy telepítenek, hogy a szőlőben gé­pesíthessék az egyes munkákat. Tudományos tenyésztési eljárásokkal A Szovjetunióban jól bevált, magas hozamokat biztosító tenyésztési mód­szereket sikeresen alkalmazták az ál­lattenyésztésben a rékásiak. A takar­mányszabvány előírásai szerint etetik az állatokat, abrak- és nedvdús takar­mányt egyaránt bőségesen adnak ne­kik. (91 vagon takarmányt silóztak be télire a gazdaságban.) Nagy terüle­ten vezették be a zöld futószal­agrend­­szert, szakaszosan legeltetnek.. A lege­lőkön nyári szálláshelyeket létesítet­tek, hogy az állatoknak ne kelljen hosszú utat megtenniük. Az állami gazdaság istállói minden tekintetben megfelelnek az állategész­ségügyi követelményeknek. Villanyvi­lágítással, korszerű takarmánykony­hákkal vannak ellátva s gépesített a trágyahordás. A napokban vezették be az istállókba a vízvezetéket. Akkor és annyiszor ihatnak az állatok, ahány­szor akarnak. A tejhozam növelése ér­dekében pedig fejés előtt tőgymasz­százst végeznek. Az állatállomány minőségi feljavítá­sára, a magas termelőképességű és hozamú egyedek hitenyésztésére nagy gongot fordítanak Békáson. Ezt a célt szolgálja a törzskönyvezés is. A szi­gorú állategészségügyi vizsgálatok­kal megelőzik és leküzdik a különféle betegségeket. A szarvasmarhákat rend­szeresen beoltják a lépfene, a sertése­ket az orbánt és a pestis ellen. Ennek folytán az állami gazdaságban nő a tejhozam, javul a szaporulati száza­lékarány, csökken az elhullás. A szovjet tapasztalatok felhasználá­sával szépen fejlődik, korszerűsödik a rékási állami gazdaság. E fejlett eljá­rások alkalmazásával igazi m­inta­­gazdasággá válik. És hogy idén ha­szonnal zárja az évet s egy sor ter­méket önköltségen alul állít elő, abban nagy szerepük van a tudományos módszereknek. DEME JÁNOS Egész új utcarész épült Dicsőszentmisrtonban munkáslakásokból. Leg­többjükbe már be is költöztek, kettőt még az idén befejeznek, s jövőre tovább folytatják az építkezést. Képünkön: az új házak utcai frontja. (Friedmann Miklós felvétele) Jól fi­ttstolt a Szőlőhegyek Tulajdonképpen bortermeléséről ne­vezetes az­ állami gazdaság. A ljublja­nai és budapesti nemzetközi borverse­nyen több érmet nyert. A szőlészet fő termelési ágává vált a gazdaságnak. 293 hektár szőlője csupa nemes fajta. Ezen az őszön rendkívül jól fizet­tek a szőlőhegyek. Mintegy 140 vagon szőlőt szüreteltek, 40 százalékkal töb­­bet az előirányzottnál. Buschinger Jó­zsef brigádja például 30 hektáron át­lagosan 6800 kiló termést ért el hektá­ronként. S nem annyira az időjárás­nak — mely, ha a gabonának nem 1958. október 24., péntek -------------------poo----------------­Megérdemelte a bizalmat Horváth Pál a szatmári „Higienau szövetkezet alelnöke képviselő a 77- es kerületben. Az Augusztus 23 és a Kolozsvári utca tartozik hozzá. Az a kerület választotta meg képviselő­jévé, ahol szinte gyermekkora óta él, ismeri az utcák minden kövül. Éveken át reggel és este itt kopog­tak léptei munkába és utána, haza­felé menet. Az emberek már megszokták, hogy a nap egy bizonyos órájában kinézve az ablakon meglátják siető alakját, megszokták, hogy kéretle­nül is segítségükre siet, megszok­ták, hogy őt kérjék meg az utca ügyesbajos dolgainak intézésére. ,az idén harmadszorra választot­ták újra képviselőnek. Most itt ülök vele szemben az irodában. Arról beszélgetünk, mit végzett, mióta újraválasztották. S míg hallgatom, a szavakon túl is sok mindent megtudok róla. Aprósá­gokat, amik együttesen mutatják be azt az embert, akinek legnagyobb boldogsága, ha hasznára lehet a köznek. Apróságokat, amik arra vallanak, hogy H Horváth Pál, rászol­gált embertársai bizalmára, szürete­sére. Lássuk csak, mik is ezek ? Legelőször, és a közügyeknek mindenben a maga dolgai elé való helyezése. Mikor például az utca lakói elmentek hozzá és azt mond­ták: rossz a járda a Kolozsvári ut­cában, ha esik az eső nagy a sár, szabad idejének minden percét arra használta, hogy addig lásson-jus­son, amíg új járdát nem öntöttek az út két oldalán. Néhányan­­elvetet­ték az ötletet, hogy be kellene ve­zetni a vizet a két utcába. Gyűlést hívott egybe s a lakók úgy szavaz­tak, összeadják a költségekhez szük­séges pénzt. Igen ám, de később nem akarta vállalni mindenki a reá eső részt. Sok órát eltöltött ennek az ügynek intézésére, az emberek meggyőzésére Horváth Pál. De szí­vesen tette, örömét lelte benne, mert végül is minden sikerült, ösz­­szegyűlt több mint húszezer lej és most már bevezették az ivóvizet az Augusztus 23 utca Szamos felöli oldalán. S tervezik, hogy a másik oldalon is bevezetik és rövidesen a Kolozsvári­ úton is. .A rendszer­eset és a pontosság is jellemző a képviselőre. Erről­l tanús­kodik íróasztala. Rajta a szépen rendberakott doszárokban sok r­in­­dent őriz. Az egyikben például a képviselői munkával kapcsolatos iratokat. A beszámolókat, amiket választói elölt tartott, a folyamod­ványok másolatait, a kimutatásokat arról, hogy hány háziasszony van a kerületében, akiknek oktatásával, po­litikai nevelésével foglalkozni kell. Mert egy jó néptanácsi képviselő ezzel is törődik. A másik tömött doszár is nagyon sokat mond gazdájáról. Faliújság­­cikkeket, verseket rejteget. Horváth Pálnak szakmai, politikai, társadal­mi munkája mellett még arra is jut ideje, hogy az ifjúság és munka­társai nevelésével foglalkozzon. A csasztuskákkal első díjat nyert a rigmus brigád a szövetkezetek or­szágos versenyén. Mindent elmondani egy emberről lehetetlenség. De következtetni ma­gatartásából főbb jellemvonásaira lehet. S ha erre kerül a sor !Horváth Pálról mindenképpen csak azt lehet mondani: megérdemelte munkatár­sai, kerülete bizalmát, méltó azok­ra a tisztségekre, amiket betölt... BUZZA ROZÁLIA

Next