Előre, 1959. március (13. évfolyam, 3528-3553. szám)

1959-03-01 / 3528. szám

A Az iskolahálózat további fejlesztéséért burzsos­ földesúri rendszertől ö­­rökölt egyik legsúlyosabb te­her hazánkban az analfabetiz­mus, az elmaradottság volt. Évek kö­vetkezetes munkája kellett ahhoz hogy felszámoljuk az írástudatlansá­got, a múltnak ezt az átkos öröksé­gét. Különösen elszomorító kép tárult elénk a falvakon. Számos helyen is­kolaépület sem volt, egész nemzedé­keket fosztottak meg a tanulás leg­elemibb lehetőségétől. Ott sem volt jobb a helyzet, ahol létezett ugyan iskola, de a rendszeres tan­­ás ezer akadályba ütközött. A múltban sok gyermek maradt távol az iskolától a lábbeli, a ruházat és az anyagi esz­közök hiánya miatt is. A népi hatalom éveiben gyökeres változások történtek ezen a téren is. Ma már kötelezővé vált a hét osztály elvégzése városon, falun egyaránt. S a feltételek megvannak ahhoz, hogy eleget tegyenek ennek a kötelezett­ségnek. Nem okoz gondot falun a lábbeli még az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztcsaládoknak sem, nem beszélve a kollektivistákról, akiknek életszínvonala az utóbbi években je­lentősen emelkedett. Az új gazdasági és politikai viszonyok kialakulása a falvakon szükségessé tette, hogy fe­lülvizsgáljuk a tennivalókat a köz­oktatás terén is. A néptanácsok vég­rehajtó bizottságainak jó gazdálko­dása és előrelátó gondoskodása nyo­mán számos községben építettek új iskolákat és kibővítették, illetve meg­javították a régi épületeket. Népi demokratikus államunk minden évben hatalmas összegeket költ az iskolahá­lózat kiszélesítésére s ahol szükség mutatkozott, bentlakások létesültek a tanulás megkönnyítéséért. Az állam segítségével épített isko­lák mellett, különösen az utóbbi évek­ben nagyszámban emeltek új iskolá­kat önkéntes hozzájárulásból. A dol­gozó parasztság mind jobban felis­meri, hogy saját érdeke gyermekei műveltségének emelése s ehhez anya­gi eszközeivel, önkéntesen végzett munkával is hozzá akar járulni. Csu­pán az elmúlt évben 726 tantermet építettek önkéntes hozzájárulással az ország területén. Bátran elmondhatjuk, hogy nincs hazánknak egyetlen olyan tartománya sem, ahol ne építettek volna tucatjá­val új iskolákat, ahol ne törődtek volna az iskolaépületek karbantartá­sával. Különösen Kolozsvár tarto­mányban és a Magyar Autonóm Tar­tományban értek el szép eredménye­ket az új iskolák építése terén. A néptanácsok költségvetéseinek megvi­tatása alkalmával a legtöbb helyen napirendre került az iskolahálózat ki­bővítése is, így a Torda rajoni Ara­­nyosgyéresen 16 tantermes középis­kola építését vették tervbe a népta­nács ülésszakán. Végváron (Temes­vár tartomány) a dolgozó földmű­vesek elhatározták, hogy két tante­remmel bővítik a hétosztályos isko­lát. A Nagyvárad tartományi Sza­bolcs községben 14.000, Borosteleken 13.000 lej önkéntes hozzájárulást sza­vaztak meg az iskolák építkezéseinek befejezésére. Mindezek a példák azt mutatják, hogy a falvak lakói is fontosnak és szükségesnek tartják az iskolahálózat bővítését s készek ehhez hozzájárulni mind pénzbeli segítséggel, mind pe­dig önkéntes munkával. A néptanácsi képviselők is állandó feladatuknak tekintették felvilágosítani a dolgozó parasztságot az ifjú nemzedék iskoláz­tatásának nagy jelentőségéről. Maga az élet állít követelményeket ezzel kapcsolatosan. Ma már a falusi ember sem él tudatlanságban, könyvet ol­vas, rádiót hallgat, kiszélesedett ér­deklődési­ köre. A korszerű agrotechni­kai módszerek alkalmazásához, meg­ismeréséhez is jóval több ismeretre van szüksége minden dolgozó pa­rasztnak, mint amennyire a múltban volt. Különösen nyilvánvalóvá válik ez a kollektív gazdaságokban, ahol fokozatosan áttérnek tudományos módszerek alapján való földművelés­re. Néptanácsaink végrehajtó bizott­ságainak­­továbbra is különös figyel­met kell fordítaniuk az iskolák fej­lesztésére, új épületek emelésére. Nagy jelentősége van a dolgozó pa­rasztok önkéntes hozzájárulásának. Az általuk megszavazott összegekből és a végzett önkéntes munkálatokkal eddig is számos iskola épült. Ezeket a gyümölcsöző kezdeményezéseket néptanácsiainknak támogatniuk kell. Mint számos alkalommal, most is nagy jelentősége van a néptanácsi képviselők példamutatásának. A Nagy­bánya tartományi Batiz község népta­nácsi ülésszakán például Szabad Anna néptanácsi képviselő javasolta, épít­senek önkéntes hozzájárulással óvo­dát Batizgombáson. Mindjárt fel is ajánlotta, mennyivel járul hozzá az építkezésekhez. A néptanácsi képvise­lők hasonló kezdeményezései mindig visszhangra találtak a dolgozó pa­rasztság körében. Ha az iskolaháló­zat fejlesztésére különös gondot for­­dítanak a néptanácsi képviselők, min­den tartományban szép eredményeket érnek el. A szocializmus felépítésének elen­gedhetetlen feltétele a széles néptö­megek kulturális színvonalának eme­lése. Ennek egyik első követelménye az iskoláztatás jó megszervezése, megfelelő feltételek biztosítása annak érdekében, hogy az ifjú nemzedék za­vartalanul elsajátíthassa a szükséges ismereteket. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha elegendő­ tanterem és felszerelés áll a tanerők rendelkezésé­re. A néptanácsoknak fel­ kell hasz­­nálniuk a helyi lehetőségeket, ame­lyek mindenütt szinte kiapadhatatla­­nok. S ha tervbe vettek olyan más­természetű építkezést, amely még várhat, inkább fordítsák az arra elő­irányzott összeget új iskolák építésé­re, vagy a régiek kibővítésére. Az ilyen és ehhez hasonló kezdemé­nyezéseknek természetesen csak ak­kor lesz igazán eredményük, ha a végrehajtó bizottság gyűlésein meg­vitatják a néptanácsi képviselőkkel, akik azután választókerületeikben mozgósítják a dolgozó parasztságot az akciók sikere érdekében. Az előt­tünk álló időszakban fordítsanak fo­kozott figyelmet néptanácsaink az is­kolahálózat fejlesztésére, mert ez egyik jelentős előfeltétele további elő­rehaladásunknak a szocializmus út­ján. Világ proletárjai egyesüljetek ! A ROMAN NEPKÖZTAR­SASAG NEPTANÁCSAINAK L­APJ­A XIII. évfolyam, 3528. szám 4 oldal­ára 20 báni 1959 március 1., vasárnap — Tudósítónktól. — A A rékási állami gazdaság tágas üvegházában igazi tavasz virít. Üde, zöld itt minden, mint május­ban a határ. Kövérek, oroszosnál nagyobbak a paradicsom-, paprika és káposztapalánták. Boris Popov, a bolgár kertész­mester fölötte büszke májust vará­zsoló üvegházára. Popov mester vezetésével a rékásiak a tartomány állami gazdaságai közül a legma­gasabb zöldségtermesztési hektár­­hozamot érték el a tavaly. Száz­hektáros konyhakertészetükből ta­vasztól őszig szállították az „árut" a temesvári piacra. Többszáz va­gon zöldség- és főzelékfélével látták el a várost. A rékásiak, hogy minél több ko­rai zöldséget termeszthessenek, két korszerű üvegházat építettek. F­gy 234 és egy 600 négyzetméterest és hozzáértéssel, hajtatásos termesz­tési eljárással nevelik a nyári pa­lántákat és a primőröket. A meleg- és hollandi-ágyak ké­szítéséhez is idejében hozzáláttak. Több mint 5000 négyzetméter me­legágyat­ készítettek eddig. A zöld­ségfélék magvai már ki is hajtottak az üvegesfedelű s gyékénytakarójú melegágyakban. 1620 négyzetméter hollandi-ágyba pedig kiültették a fejlett palántákat. Az idén százötven hektáron ker­tészkednek. Bevezették az öntözé­ses rendszert. Az ősszel mélyen felszántották, most meg istállótrá­gyával jól megtérítik a konyhakert­nek szánt földet. Az állami gazdaság ügyes kerté­szei szorgoskodnak, hogy minél jobban ellássák friss zöldséggel Temesvár lakosságát. Virulnak a paradicsompalánták az üvegházban A hollandi­ ágyakba is ültetik már a palántákat. (Szélhegyi Károly felvételei) Javában vetnek a Bánságban (Tudósítónktól). — Pár napja meleg az idő a Bánságban. A kollektivisták itt is, ott is mun­­kába álltak. Szántanak-vetnek. A majlátfalvi kollektivisták példáu­l már elvetették 120 hektáron a cu­­­korrépát, 40 hektáron a naprafor­­­gót, 32 hektáron a zabot, 10 hek­­­táron a mákot. Öt napon át 80­0 kocsival hordták a trágyát a me­d­zőre. A sági kollektivisták pár nap múlva végeznek az első sür­gősségi szakaszhoz tartozó növé­nyek vetésével. Földben van már , a többi között 45 hektár árpájuk 160 hektár zabjuk. Az oresfalv­i kollektivisták is elvetették 65 * hektáron a zabot. Tegnap pedig 1­20 géppel a bükkönyt vetették . Mostanáig több mint 200 hektár * földet trágyáztak meg a tavasz­i növények alá.­­ Keresztesen, újtiszán és más­­ községek határában szintén meg­­­­kezdték a szántás-vetést. Nagyváradon rövidesen átadják a használatnak ezeket a szép munkás-tömb házakat. A nagyváradi gyárak, intézmények vállalati alapjaiból az idén is sok lakást építenek. A minap erre a célra már 500.000 lejt utaltak át a városi néptanácsnak. Kászon völgyét villamosítják Megkezdődött a Kászon medencé­ben elterülő öt székely falu : Kászon­­altíz, Kászonfeltíz, Impir, Jako­bfalva és Újfalu villamosítása. A községek dol­gozóinak közreműködésével, önkéntes munkájával és pénzbeli hozzájárulásá­val a külső huzalokat már felszerel­ték Újfalu, Jakab­falv­a és Impér közsé­gekben. A terv szerint a külső huza­lok szerelését március végére befeje­zik. Majd a magasfeszültségű áram­vezeték szereléséhez fognak hozzá. Az öt község lakói egyöntetűen megszavazták a villamosítás ez évi költségeihez szükséges pénzbeli hoz­zájárulásukat. Még ebben az eszten­dőben a köszöni községek minden ut­cájába bevezetik a villanyt. SZŐKE JÓZSEF levelező A gép- és traktorállomások felkészültek a tavaszra Beszélgetés Ioan Marin mérnökkel, a GTA-k Vezérigazgatóságának helyettes vezérigazgatójával Már nemcsak a naptár szerint gyorsan fogyó téli napok sürge­tik a tavaszi előkészületeket, hanem az enyhe idő is figyel­meztet arra, hogy néhány nap múlva országszerte megkezdő­dik a mezei munka. Megkérdez­tük Ioan Marin mérnök elvtár­­sat, a CTÁ-k Vezérigazgatósá­gának vezérigazgató helyettesét, hogy az ország gép- és traktor­állomásai hogyan várják a ta­vaszt, idejében felkészültek-e a feladatok teljesítésére. Növekedtek-e gép- és traktor állá­i -i ' ■ ' ............. " ■ ■ másaink feladatai ebben az évben ? Azzal kellene kezdenem, hogy ma már a GTA-k tennivalói nem évről év­re, hanem hónapról hónapra, sőt nap­ról napra növekednek. Hiszen feladatuk nagyságát az egyre gyarapodó szövet­kezeti gazdaságok szabják meg. Ezen a tavaszon jóval többet kell teljesíteni­­ök, mint az ősszel. Több mint egy­millió normálhektárral nagyobb az idei terv, mint a múlt év őszén volt. A megnövekedett terv természetesen na­gyobb feladatot ró minden gépre, min­den traktorosra. A tavalyi átlagos ered­ményeket számításba véve az idén egy traktor teljesítményét (konvencionális egységekben kifejezve) 330 normálhek­tárban állapítottuk meg. Hogy ezeknek a feladatoknak eleget tehessenek, első­sorban a géppark kibővítésére volt szükség. Ezen a tavaszon 4404 traktor­ral több fog barázdába állni, mint ta­valy. A munkatermelékenység növelésében már eddig is számottevő eredményeket értünk el. Az új esztendőben azonban ezen a téren is sok új tennivaló vár gép- és traktorállomásaink dolgozóira. Újításokra, jól bevált módszerekre van szükség ahhoz, hogy egyre többet és olcsóbban termeljünk. Elsősorban a gépkapcsolási módszert terjesztjük ki. Ugyancsak a munkatermelékenység nö­velése érdekében több figyelmet fordítunk az egyes gépállomások belső erőforrásainak, helyi tartalékainak ki­használására. A GTA-k először is összeállították az akciótervet, amelyben részletesen ki­tértek a cukorrépaterm­esztéssel kap­csolatos minisztertanácsi határozat és a vezérigazgatóság utasításaira. Minden gépállomás arra törekszik, hogy a cu­korrépa és olajosnövényekkel bevetendő területet a rendelkezésre álló gépi esz­közökkel a lehető legjobban előkészítse és a vetőgépek teljesítőképességét teljes egészében kihasználja. A hektárhozam növelése érdekében pedig gondoskodnak arról, hogy minél nagyobb területen vezessék be az öntözéses termesztést. Ezt gyakorlatilag úgy valósítják meg, hogy minden gépállomás igyekszik olyan mértékben szerződni ezekre a munkákra, hogy a meglevő felszerelés teljes kapacitását üzemeltesse. ..’A gépállomások segítsége megnyilvá­nul abban is, hogy mérnökeik, szak­embereik felkeresik az egyes kollektív gazdaságokat és társulásokat, megma­gyarázzák a cukorrépa, az olajosnövé­nyek termesztésének fontosságát, gazda­ságosságát. --­­ , ■ , - í. . A gép- és traktorállomások mikor fejezik be a mezőgazdasági gépek és traktorok javítását ? Nem állnak rendelkezésemre a leg­frissebb adatok, de nagyjából a követ­kező a helyzet: a traktorokat országos viszonylatban 90 százalékban kijavítot­ták,­­ a traktorokek, vetőgépek, kultivá­­torok mindenütt készen vannak. Leg­jobban ment a­ munka a Sztálin tarto­mányi gépállomásokon.­ A Magyar Au­tonóm Tartományban és Nagyvárad tar­tományban ezekben a napokban szin­tén befejezik a javításokat. Kevésbé kielégítő a munka üteme a Temesvár és méginkább a Nagybánya tartományi gépállomásokon. Az idő sürget, különö­sen ebben a két tartományban, hiszen Temesváron máris megkezdődött a ta­vaszi vetés. S ha Nagybányán még nem is tartanak itt, de ennek a tartomány­nak egyes rajonjaiban — például Nagy­károly, Tasnád — szintén rövidesen munkába kell állni. Milyen intézkedéseket foganatosított a Vezérigazgatóság azért, hogy a mezőg­azdasági gépeket és traktoro­kat idejében és gondosan kijavítsák? Az idén is a legtöbb nehézséget a cse­realkatrészek hiánya okozta. Ezen a téren igyekeztünk tehát segítséget adni a GTA-nak. Néhány nappal ezelőtt a Vezérigazgatóság kiküldöttei ismét se­­gítettek, hogy a még hiányzó alkatré­szeket minél gyorsabban beszerezzék. Helyi megoldásokat kerestek. A gép- és traktorállomások kicserélték egymás között a fölösleves alkatrészeket, sőt az élenjáró egységek azt is megtették, hogy a legjobb szakemberüket elküldték a lemaradt gép- és traktorállomásokhoz. Befejezésképpen elmondhatom, hogy gép- és traktorállomásaink jól indul­tak ebben az évben. A hosszú ősz miatt kissé kitolódott ugyan a javítások meg­kezdése, az időbeni lemaradást azon­ban jó munkával, tervszerűséggel és sok-sok felelősségérzettel igyekeztek be­hozni. Rövidesen országszerte befejezik a mezőgazdasági gépek és felszerelések javítását. A kezdet tehát jó. Reméljük ezután sem lesz baj a GTA-k munkájá­ban. Továbbra is kiérdemlik a szocia­lista gazdasági egységek bizalmát, dicsé­retét. B. G. Hogyan járulnak hozzá gép- és traktorállománaink a cukorrépa- és olajo­snövények vetésterületének ki­bővítéséhez és mit tesznek azért, hogy a Román Munkáspárt Központi Vezetőségi novemberi plenáris ülé­sének irányelvei valóra váljanak ! Eredményesen dolgoznak a temesvári vállalatok A temesvári vállalatok egyre szebb sikerekkel válaszolnak a nyolc fővárosi vállalat takarékossági felhívására. Az Electromotor gyár műszaki iro­dája február 20-ig több mint száz újí­tási javalatot vett át. Ezeknek több mint a fele a nyersanyag- és segéd­anyagfogyasztás csökkentésére, egyes hiányanyagok helyettesítésére és bizo­­nyos alkatrészek gyártási folyamatá­nak megjavítására vonatkozik. Az említett javaslatok között igen jelentő­sek Stefan Moraru, Vasile Safta és Ion Dobre fiatal mérnökök javaslatai a bányák felvonó motorjainak és szellőz­tető készülékeinek gyártását illető mó­dosításokról, amelyek bevezetésével 20 ezer lej értékű megtakarítást lehet el­érni. A gyár IMSZ-szervezetének javasla­tára elhatározták, hogy az eddigi eredményekre való tekintettel az ere­detileg vállalt 500.000 lej értékű meg­takarítás helyett, az év folyamán 637 ezer lejt takarítanak meg. A Nikosz Belojannisz cipőgyár dol­gozói február 25-ig 153.000 lejt taka­rítottak meg. Ugyanebben az időszak­ban a Stefan Plavat cipőgyárban 74 ezer lej értékű bőrt és segédanyagot takarítottak meg. Kalánban felépítették a félkokszot termelő üzem új kemencéjét A kaláni félkokszoló üzem építői újabb jelentős eredményt értek el: át­adták rendeltetésének a fluidjárr­ással történő félkokszgyártásra szolgáló harmadik kemencét. A kemence üzem­behelyezésével befejeződött a hazai fél­kokszot termelő részleg építése, amelyet hazai szakemberek terveztek és építettek meg s kizárólag belföldi berendezéssel szereltek fel. Ezen a részlegen háromszor annyi félkokszot termelnek, mint amennyit a régi üzem termelt, és a minőség is sokkal jobb. A tartományi békeharcbizottságok plenáris ülése A tartományi békeharcbizottságok országszer­t plenb­ris üléseket tar­tottak a békevilágmozgalom 10. évfordulójának köszöntésére. A plenáris üléseken részt vettek a tartományi békeharcbizottságok tagjai, a rajoni békeharcbzottságok elnökei és titkárai, tudósok és művészek, munkások, technikusok, tömegszervezeti aktivisták, a vallásfelekezetek kép­viselői és mások. A plenáris ülések részvevői számos értékes javaslattal gazdagították az évforduló megünneplésére készített tervet. Munkaközössége nevében számos munkás és kollektivista megfogadta, hogy újabb termelési eredményekkel köszönti e fontos évfordulót. Tudo­mányos és művészeti életünk képviselői pedig vállalták, hogy alkotómun­kájukban a béke és a népek közötti barátság eszméjének még kifejezőbb tükrözésére fognak törekedni. A felszó­l­ók hangsúlyozták, hogy ezután még lelkesebben és kitar­tóbban harcolnak a békéért. Plenáris üléseket tartottak eddig a Pitesti, Craiova, Ploesti, Iasi, Ko­lozsvár, Nagyvárad, Hunyad tartományi, a Magyar Autonóm Tartomány­i békeharcbizottságok, a fővárosi békeharcbizottság stb. • A szverdlovszki építők kezdeményezése a hétéves terv határidő előtti teljesítésére • Dél-vietnami provokáció a Kínai Népköztársaság ellen • Mindjobban kiéleződik­­ a helyzet Ny­assza­földön és Rhodéziában Moszkva A szverdlovszki építő- és építőanyagipari dolgozók és a he­lyi népgazdasági tanács tervezési vál­lalatainak dolgozói versenyre hívták a Szovjetunió összes építőipari dolgozóit a hétéves terv első évi tervének határ­idő előtti teljesítéséért. A szverdlovszkiak vállalták, hogy ez év december 20-ig teljesítik az épít­kezések, az építőanyagok és az előre­gyártott elemek termelési tervét. A többi között elhatározták, hogy 3—4 héttel hamarabb befejezik a Nyizsnyij Taghil-i kombinát kohóját és martin­kemencéjét, a Goroblagodat-i bánya ércdúsítóját, a szverdlovszki fésűs gyapjúkombinát első szakaszát és más ipari objektumokat. Peking A Rhodéziai és Nyaszi flotta több hajója Február 22-én tör­­vénytelenül kikötött a Kínai NK-hoz tartozó Csenhandao szigeteken (Szi­­sacsundao-szigetcsoport). A hajók le­­­génysége erőszakkal feltartóztatott 82 kínai halászt, hatalmába kerítette a Kínai NK öt halászhajóját és más ja­vakat. A Kínai NK kormánya ezzel kapcso­latban leszögezte: a Szisacsundao szigetcsoport Kínához tartozik. A dél­vietnami hadiflotta nyílt merényletet követett el a Kínai NK területi épsé­ge és szuverenitása ellen, kínai ha­lászokat ejtett foglyul és a Kínai NK tulajdonát képező halászhajókat kerí­tett hatalmába. Salisbury a Rodéziai és Nyasz­­szaföldi Föderációban továbbra is feszült a helyzet. Hivatalos adatok szerint az utóbbi­­ napokban­­ több mint 700 személyt­­tartóztattak le. A letartóztatottak nagy többsége az angol­­ gyarmati hatóságok által nemrégen betiltott Afrikai Nemzeti Kongresszus Párt vezetői. A haza­fiak újabb akció­kat szerveznek a gyarmati uralom ellen. Sajtóügy­nökségek jelentik, hogy Kalukula helység közelében egy n­agy csoport afrikai kőzáport zúdított a zavar­gások színhelyére tartó katonai me­netoszlopra. A tün­tetők továbbra is megszállva tart­ják a Fort Hill-i re­pülőteret. Nyasz­­szaföldre állandó­an újabb brit­ csa­patok érkeznek. Más hírek sze­rint Észak-Rodé­­ziában is súlyos­bodik a helyzet. Az afrikai lakos­ság valószínűleg bojkottálni fogja a márciusban sorra­­kerülő „általános választásokat“. A Rhodéziai és Nyas­szaföldi Föde­rációban végbemenő események ko­­molyan nyugtalanítják a szomszédos területek gyarmati hatóságait. Ca­­petownból származó hír szerint, az Észak- és Dél-Rhodéziában esetleg ki­robbanó nyílt felkelés súlyos követ­kezményekkel járna a szomszédos területek szempontjából. Afrikai helyzetképek... Befejeződött a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa tengerhajózási szervezetei igazgatóinak értekezlete A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsában résztvevő államok ten­gerhajózási szervezeteinek igazgatói február 20—28 között Bukarestben megtartották első értekezletüket. Az értekezleten részt vettek az Albán Népköztársaság, a Bolgár Népköztár­saság, a Csehszlovák Köztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Román Népköztársaság, a Magyar Népköztár­saság és a Szovjetunió küldöttei. Megfigyelőkként jelen voltak a Ko­­­­reai Népi Demokratikus Köztársaság,­­a Vietnami Demokratikus Köztársaság megbízottai, valamint a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa szállítási kérdésekkel foglalkozó gazdasági és műszaki-tudományos állandó együtt­működési bizottságának képviselői. Az értekezleten megvizsgálták a tengeri flották együttműködésének kérdését s megfelelő határozatokat fo­gadtak el. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa tengerhajózási szervezetei igazgatóinak legközelebbi tanácsko­zását a NAVROM (a román tenger­­hajózási szervezet) készíti elő. Az értekezlet a teljes egyetértés és kölcsönös együttműködés légkörében zajlott le. (Agerpres).

Next