Előre, 1959. augusztus (13. évfolyam, 3657-3682. szám)
1959-08-01 / 3657. szám
1951., augusztus 1., szombat ____ Életünk gazdagabb, mint az irodalom Szeretek olvasni — sokat is olvasok. Elsőosztályos korom óta, ahogy a betűkkel megismerkedtem, megszerettem a könyvet. Mindegyre vásárolok magam is, • ami könyvem van, mind jó. Mit olvasok a legszívesebben ? Minden jó könyvet szívesen elolvasok. Jó könyvnek tartom azt, mely hozzánk közelálló emberek életét írja le, lebilincselően, érdekesen, úgy hogy nem lehet letenni. Azokat az írókat szeretem, akik úgy írnak le eseményeket, korokat, emberi sorsokat, ahogy megtörténtek, vagy megtörténhetnek. Mindig keresem az olyan munkákat is, amelyek távoli földrészeken élő népek életéről, szokásairól, szólnak. Számomra az irodalom tankönyv is, földrajz és történelemkönyv. Elolvastam a Háború és béké t s annyit tanultam Tolsztojtól, mint kevés könyvből. Vagy a Csendes Don, milyen kitűnő tankönyve a forradalomnak ! Meg szeretném írni azt is, mit kaptam hazai irodalmunktól és mit várok tőle ! Örömmel olvasom a hazai írókat, mert rólunk írnak. Mindnyájan szeretünk ráismerni az irodalomban saját életünkre. A klasszikus irodalomban is ösztönösen kerestem a rólunk, munkásemberekről szóló írásokat, megragadtak a szociális témájú könyvek. A munkásokról szóló irodalom azonban csak napjainkban vált uralkodóvá. Régen talán nem is tudtam volna hozzászólni ahhoz, mit várok az irodalomtól, a véleményemet is ritkán fogalmaztam meg. Én munkás vagyok 14 éves korom óta, mindig nagyüzemben dolgoztam, munkások között. Azt kell mondanom, egyes írók másképp látnak minket, mint mi magunkat és egymást. Valami hiányzik a munkásokról szóló irodalomból, vannak akik nem ismerik eléggé a munkánkat, az életünket. Az életünk gazdagabb és sokoldalúbb, mint az irodalom.A munka és a magánélet, a család, a szerelem problémái, a bajok, örömök, fájdalmak , az érzések sokkal jobban betöltenek, mint a könyvből ismert hősöket. Nagy Istvánnak csaknem minden könyvét olvastam, a Legmagasabb hőfokon, a Mi lányaink, az Ami felér egy győzelemmel munkáshősei tetszettek, de a legjobban Réz Mihály tetszik, egy régebbi könyve hőse. Érződik, hogy amikor Nagy István azt a könyvet írta, maga is munkás volt — most csak ismeri a munkásokat. Változtunk mi is. Nemcsak abban, hogy másképpen, más módszerekkel dolgozunk, de másképpen gondolkozunk is, az érzelmeink is változtak, a magánéletünk másképp alakul. Nagy István megírta Gebesngi elvtársat — szeretnénk sok ilyen munkáshőssel találkozni, akikben nagyon sokan ismernek magukra. Új világunk elsősorban a munkásosztály kezében formálódik s a termelő munka dolgozói nagyon várják, hogy az írók alkotásaikban méltó tükröt tartsanak eléjük és olyan pozitiv hősöket teremtsenek, akiknek példája új hősöket nevel az olvasók körében. ÚJLAKI LÁSZLÓ, a fernezelyi Május 1. kohóüzem munkása Nagy István válasza Újlaki elvtárs levelét mély megilletődéssel válaszolom meg. Minden írónak, így nekem is az a legszebb kitüntetés, amikor olvasóink elismeréssel nyilatkoznak könyveinkről. És még nagyobb az öröm, ha olyan észrevételeket fűznek azokhoz, amelyekből az író új megvilágításban szemlélheti az általa ábrázolt életet. Újlaki elvtárs, amikor sok melegséggel szól irodalmunkról, azt is szóvá teszi, hogy kevés a minkástárgyú regény. Ezt nem egyszer magam is nehezményeztem, írótársaimat nem győzöm eléggé arra buzdítani, hogy forduljanak a munkásélet felé. Különösen szól ez a fiataloknak, hiszen mozgékonyságuk és friss fogékonyságuk, valamint kevesebb társadalmi munkájuk lehetővé teszi, hogy akár évekig is egyhuzamban tanulmányozzák valamelyik nagyüzem munkásságának közösségi és magánéletét. Egyik módja lenne ez annak, hogy mélyebben, alaposabban megismerjék az életet, így véget vethetnénk annak a hiánynak, amit Újlaki elvtárs a munkásokról szóló irodalomra nézve kifogásol. Az ilyen elmélyült tanulmányozásnak szükségét — bár eddig szinte csakis munkásokról írtam, mert őket ismertem közelről — saját irodalmi tevékenységemben is érzem. A mai munkások életét valóban nem ismerem olyan bensőségesen, mint a felszabadulás előtti munkáséletet. De ismereteim bővítésére mostani sokfelé ágazó teendőim között is igyekszem minél többet tenni. Most is megragadom erre az alkalmat. Újlaki elvtárs azt írja, hogy az írók másképpen látják a munkások életét, mint ők maguk. Nos, tegyünk egy újabb lépést a kérdező olvasó és a válaszoló író szorosabb kapcsolata érdekében, írja meg Újlaki elvtárs, miben áll ez a látási különbség, vagyis írjon arról, hogyan gondolkozik mai életünkről önmaga és családja, mennyiben gazdagabbak a mai munkásember érzései az általunk ábrázolt munkáshősökénél ? Nekünk íróknak éppen az emberek érzelmi életét a legnehezebb feltárni- Látjuk őket így, vagy úgy dolgozni, cselekedni , mosolyra derülni vagy elkomorulni de, hogy az öröm és a harag, a szerelem fellobbanásai és kihunyásai között mi megy végbe, annak felismeréséhez már mélyebbre hatoló szem kell-A régi társadalmi rendszer irodalmában túltengtek a központba állított szerelmi bonyodalmak. A mi épülő szocialista társadalmunkban az irodalom már nem ezekre helyezi a hangsúlyt. Számunkra az építkezés a központi feladat. Ezért minden más életmegnyilvánulást is mintegy ezen keresztül szemlélünk. Ez sok olvasónak úgy lehet szokatlan, mert önmaga még nem jutott el odáig, hogy a munkát lássa az élet központi kérdésének. Ezért aztán különbség támadhat az író és az ilyen olvasó látásmódja között. Pedig, hogy az ember egyáltalán emberré válhatott, az a munkának köszönhető és ha ma el akarunk jutni a szocializmushoz, majd a kommunizmushoz, ezt csakis munkával, mégpedig az eddiginél különb munkával érhetjük el, különb munkát azonban csak minden tekintetben különb dolgozó emberekkel végezhetünk. Olyan emberekkel, akiknek érzelmi életük, ízlésük, világnézetük, a munkához, az emberekhez, szerelmesükhöz való viszonyuk is kiegyensúlyozott, kommunistához méltó viszony. Ilyen embereknek a fejlődése, kialakítása és ábrázolása foglalkoztat bennünket, írókat. Igaza van Újlaki elvtársnak, új világunk elsősorban a munkásosztály kezében formálódik (nemrégen írtam erről magam is), tehát a munkások joggal elvárhatják, hogy minél többet és minél érdekesebben írjunk róluk. A várakozás azonban önmagában véve nem elég, olvasóinknak együtt kell működniök velünk, az új munkásélet feltárása és megismerése érdekében. Éppen mert a munkások élete az utóbbi tizenöt esztendőben alapvetően megváltozott és másképpen alakul, mint a tőkések igájában élő dolgozóké, ez még ma is annyira friss és eléggé nem ismert jelenség, hogy a megismerés folyamata csak most van elmélyülőben. A megismerés annál gyorsabban megy végbe, minél többet vallanak olvasóink önmagukról és az irodalomról, minél többször buzdítnak bennünket, annál közelebb kerülünk a nagy művek megalkotásához. Végül pedig igen fontos, hogy új írótehetségek emelkedjenek fel magából a munkásosztályból olyan új írójelöltek, akik nem kívülről jövő tanulmányozással, hanem saját és társaik szabad életének ismeretében láthatnak hozzá az új munkásélet irodalmi megörökítéséhez. A regény is olyan kell hogy legyen, mint amilyen az élet Nem vagyok tollforgató ember, csak egyszerű kollektivista földműves. Nem nagyon értek hozzá hogyan is kell valamit jól szavakba önteni, szépen, cirkalmasan megformázni. Ne haragudjanak hát az író elvtársak, ha az őszinte szó nem úgy sikerül, ahogy éppen kellene. Nagyon szeretem az irodalmat, olvasok is mindig, mikor ráérek. Igaz, legfőképpen télen, akkor több az idő, de azért nyáron, ősszel is, ha csak tehetem. Elolvastam én Mikszáth Kálmán több regényét, csakúgy mint Jókai vagy Móricz Zsigmond műveit, de elolvastam ám a maiak közül is többet, nemrég éppen a Gondos atyafiságot fejeztem be — már a második kötetet. No meg olvastam sok szovjet író könyvét. Az így edződött az acél nagyon tetszett. Anynyira tetszett, hogy eszembe is jutott ilyen emberek, mint ez a Pável Korcságin, nálunk is vannak. Még ha éppen más körülmények között edződtek is acélossá. Miért is nem írnak róluk az írók ? Mert tudjuk mi, hogy volt Minszki Lajos, Vasile Roaita meg anynyian mások. De ilyen hősök vannak ma is, csakhogy ma másféle hősiességet, másféle helytállást követel az élet hősiességet a mi mindennapos küzdelmeinkben, a munkánkban. Ilyen hősök pedig közöttünk is élnek, városon, az üzemekben, munkapadok mellett, de nálunk falun is. Ezeknek az életét kellene megírni úgy, ahogy az így edződött az acélban van. No, nem akar ez éppen szemrehányás lenni, csak hát tényleg ezek a hős emberek amolyan példaképek a mi regényeinkben pedig még alig vannak jelen. De ha már a Gondos atyafiságról beszéltem, megmondom azt is, hogy nekem ez a könyv nagyon tetszett. Helyesebben az első kötet tetszett igazán. A mi falunkban is van néhány Akácos Sanyi, meg Minka, az öreg Akácost is meg lehet találni. Eszti-forma is akad éppen olyan, ahogy az író lefestette szavakkal s bizony a kollektíváért, azért, hogy most egész Udvarfalva kollektivista, meg kellett küzdeni. Nem jött az csak úgy. No hát, ami az első kötetben le van írva — ha azt a kuláklakodalmat leszámítom, mert azt már nem nagyon hihetem — olyan az, mint az élet. Szép is, igaz is, küzdelmes is. De már a második kötetet nem egészen szeretem. Megengedem, hogy ilyesmi is előfordul, ahogy ott az író, Szabó Gyula elvtárs írja. Julis is botlik. Akácos Sanyi is meginog a családi tisztesség létráján, sok minden előfordul az életben. De már az ilyen Ágoston-félének nem szabad előfordulnia. Nem tudok hinni abban hogy a párt ilyeneket küld a falusiakat felvilágosítani. Legalább is, én még ilyennel nem találkoztam. Lehet, hogy a harmadik kötet mindent helyrehoz, végre a kollektíva is megalakul Székelylokon s éppen erről szeretnék én is mihamarabb olvasni. Hogy az élet hogyan jut egyenesbe az Akácosék falujában is, úgy ahogy nálunk is egyenesbe került a párt, a kommunisták segítségével. Akácos Sanyi, Miska, Eszti meg a többiek sorsára most már ugyancsak kíváncsi vagyok. Hadd lám, menynyire hasonlít a magunkfajta kollektivisták sorsához. Mert hogy hasonlítania kell, az biztos. A regény is olyan kell hogy legyen, mint amilyen az élet. Ezért, ha már megkérdezték a véleményemet, én arra bíztatnék minden írót, Szabó Gyula elvtársat is, mást is, hogy írják meg valóságosabban a mai életet, a mai embert Úgy ahogy van. Mert erről van mit írni. Nemcsak a munkát, az egész életet írják meg, mert szebb az, meg gazdagabb is, mint ahogy sok regényben van. Ilyen regényt akár minden héten szívesen olvasnék. ZÓLYOMI GYÖRGY, az udvarfalvi Vörös Partizán kollektív gazdaság tagja ECDRE Múlt heti ankétünk folytatása Hogyan alakul tovább a Bogár Zsuzsikák sorsa A könyvtáros egy kicsit mindig az olvasóközönség ütőerén tartja az ujját Megérzi a legkisebb „hőmérsékletváltozást“ is, talán mindenkinél jobban tudja, melyik művet hogyan fogadják. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a leghitelesebb olvasókkal van naponta dolgom, azokkal az emberekkel, akikről s akikhez a mai könyvek szólnak. A szakszervezetek Művelődési Házának könyvtárosa vagyok Marosvásárhelyen. Ma 1402 olvasónk van, ami egyik szemléltetője a mai dolgozó ember kultúrszomjának, az irodalom iránti szeretetének. Legtöbb olvasónk mintha csillapíthatatlan betűéhségben szenvedne, minden jó könyv vonzza, mindent elolvasna, vagyis igyekszik pótolni a régi idők mulasztását. A klasszikusokat éppen úgy keresik, mint az újdonságokat, de mégis megállapítható, hogy ha a klasszikusok felé kíváncsisággal fordulnak, a mai művek felé még nagyobb fokú érdeklődés és várakozás vonzza őket. Önmagukat s a Ma ismert alakjait kutatják bennük. Nagyon sokan keresik — noha több év telt el a megjelenés óta — Nagy István A legmagasabb hőfokon című regényét, Kovács György, Asztalos István, Huszár Sándor műveit, továbbá nagy élvezettel olvassák a mai román irodalom új hajtásait. A Mitrea Cocor, a Nikola Potkova, a Viharmadár, a Baragán című regényeket szinte alig lehet bent találni. Nagyon szeretik Sütő András műveit az olvasók. Humorát, stílusát, mondanivalóját igen kedvelik, szóvá is tették már nem egyszer, hogy a két novelláskötete után miért nem jelentkezett már olyan régen újabb novellákkal vagy regénnyel. Sütő András hőseit, az olyanokat, mint Bogár Zsuzsika, Szakács Ferkó, Koronka Mihály, Benkő Eszter nagyon megszerették az olvasók. De hogyan alakult tovább a sorsuk? Hiszen az író legtöbbjüket csak elindította útjukon, azon az úton, amely a falu dolgozó parasztsága előtt nyílt meg a felszabadulás után. Ennek az útnak a folytatására lennének kíváncsiak az olvasók s ezt várják Sütő Andrástól, aki olyan élvezetesen és szépen tud mesélni a mai emberekről, mint kevesen íróink közül. Reméljük, hogy most, a tizenötödik felszabadulási évforduló küszöbén Sütő Andrásnak egy új kötetét is megtalálhatják majd az ünnepi kiadványok között. Ha egy könyvtáros szerény kérésével egyáltalán fordulhat íróinkhoz, én éppen azt kérném, hogy írjanak többet a mai emberről, ábrázolják a maga teljes valóságában. Milyen jó lenne, ha itt, szép, tágas könyvtárunkban találkoznának az írók olvasóikkal , tőlük hallanák meg mindazt, amit én itt tolmácsolni igyekeztem. Biztos, hogy e találkozás megteremné a maga gyümölcseit. KUTHY MARGIT, a marosvásárhelyi Szakszervezetek Művelődési Háza könyvtárosa Szabó Gyula levele szerkesztőségünkhöz Tisztelt elvtársak! Megkaptam mindkét táviratukat — Kolozsvárról is, Almásról is —, melyben válaszomat sürgetik „Az olvasó kérdez — az író válaszol m ankétjükhöz. Sajnos, a hozzám érkezett levélre nincs mit válaszolnom, tekintve, hogy a levél sokkal inkább véleménynyilvánítás és feladatmegszabás, mint kérdés és még hozzá olyan véleménynyilvánítás, amilyent már volt alkalmán az Előrében olvasni, az olvasó tehát alapjában véve a szerkesztőség véleményét nyilvánította, amellyel sem eddig nem tartottam, sem most sem tartom szükségesnek vitába szállni.) Ami kérdés a levélben van, az a III. kötetre vonatkozik, ami elől azonban szintén kitérek lévén, hogy az ilyenszerű kíváncsiságot még a legszűkebb baráti körben sem szoktam kielégíteni, hivatkozással arra, hogy majd a kötet jobban elmondja, mint én. Egyébként a „válasz" megírása épp folyamatban és eléggé előrehaladott állapotban van, úgy hogy szíves türelmét kérem minden kíváncsiskodónak. Üdvözlettel Rugonfalva, 1959. július 16. A SZERKESZTŐSÉG MEGJEGYZÉSE. Szükségesnek tartjuk leszögezni, Hogy Szabó Gyula elvtárs „válaszával“ nem értünk egyet. Az író nem csak művel válaszolhat és tartozik válaszolni a könyvét ért bírálatokra, különösen akkor, ha az olvasók és kritikusok bírálata annyira egybehangzóan vet fel súlyos eszmei-politikai és művészi fogyatékosságokat, mint a Gondos atyafiság második kötetének esetében. Puszta kifogásnak tartjuk Szabó Gyula elvtárs indokolását, melylyel kitér a válaszadás elöl Zólyomi György levelére, mivel úgymond az olvasó csak a szerkesztőség véleményét visszhangozta. Zólyomi György olvasói véleményében mi az irodalombírálat jogosságának ismételt bizonyítékát látjuk. Új irodalmunk íratlan erkölcsi törvénye, hogy az író felelősséggel és alkalomadtán számadással is tartozik művéért a nép előtt. Ezen a jogon szólt és kérdezett Zólyomi György. Reméljük, Szabó Gyula végül is nem fog elzárkózni az elől az elvtársi segíteni akarás elől, amelynek az olvasó és a kritika egyaránt tanújelét adta. Bízunk abban hogy a méltó válaszadással és a dolgozó népünk magas eszmei, művészi igényeit kielégítő új művekkel nem fog késlekedni. Új íróbarátaink Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nemcsak a magam nevében beszélhetek, mint olvasó, hanem — úgy hiszem legalább is— sok-sok más olvasó véleményét is tolmácsolhatom. Elárusító vagyok egy bukaresti könyvüzletben. Szeretem ezt a foglalkozást, amely már hosszú évek óta a kenyerem, de nem mindig szerettem úgy, mint most. Rendszeres olvasóvá az elmúlt tíztizenöt esztendőben váltam. Elolvastam egy könyvet, még egyet, aztán egyre többet, s ma már elmondhatom, hogy nem igen akad olyan könyv, amely megfordult a kezemben és ne olvastam volna. Megszerettem a klasszikusokat, de megszerettem mindenekelőtt a mai irodalmat. S mert naponta sok-sok olvasóval van dolgom, azért merem azt mondani, hogy egészen biztosan nemcsak én vagyok így az irodalommal. Az embereket a könyvekben is az érdekli leginkább, amiben önmagukra, a maguk életére ismerhetnek. Úgy is mondhatnám, hogy önmagukról szeretnek olvasni. A felszabadulás utáni új irodalom pedig ezt nyújtotta : tükröt tartott elénk, amelyből mindennapi életünk tekintett vissza reánk, de valahogy mégis másképp, úgy, hogy most határozottabb körvonalat nyert az is, ami addig nem egészen tisztázott kérdés volt bennünk. Éppen ezért minden új könyv elolvasása újabb és újabb felfedezést jelentett. Ezekről az olvasói élményekről alkalmam volt már máskor is — nyilvánosan, sőt olykor valamelyik lap hasábjain — beszélni. Az Előre ankétjának mégis megörültem, mert szeretnék beszámolni egy olyan „felfedezésemről“, amelyet ugyancsak az elmúlt esztendőkben tettem. Néhány hazai magyar író munkáira gondolok, amelyek közül sokat olvastam és csaknem mind megnyerte a tetszésemet. Nagy István regényét, a Legmagasabb hőfokon-t az egyik legjobb hazai regénynek tartom s nagyon szeretem Szemlér Ferenc és Majtényi Erik verseit. Sütő András ízes novelláit és karcolatait pedig különös gyönyörűséggel olvastam. De a hazai magyar írók munkái közül is talán leginkább Asztalos István írásai tetszettek. Olvastam az Új esztendőt, a Házunk táján-t, de főleg a Szél fáratlan nem indulhatott reám. Része van ebben annak is, hogy a könyvben ábrázolt életről sokat hallottam mesélni már gyermekkoromtól kezdve szüleimtől, akik éppen arról a vidékről származtak el, ahol Asztalos István regénye játszódik. Mai napig is jól emlékeznek azokra az időkre, amikor a román és a magyar soviniszták egyaránt azon fáradoztak, hogy ellenségeskedést szítsanak a román nép és a nemzeti kisebbségek között. Asztalos István regényét úgy olvastam, mint hiteles híradást a megváltozott időkről, amely a román nép és az együttélő nemzetiségek szocializmust építő közös harcát ábrázolja. A regényben megörökített világot és azokat az embereket, akikről Asztalos István mesél, kétszeresen is közelieknek érzem. Régi vágyam, hogy a regény színterét és szüleim szűkebb szülőföldét magam is felkeressem egyszer. De addig is köszönetet mondok Asztalos Istvánnak, aki a gyermekkoromban hallott történetek tájait olyan otthonás közelségbe hozta hozzám. S ha e néhány sorra választ várhatok, leginkább azt szeretném megtudni az írótól, hogy milyen új műveket — regényt vagy novelláskötetet — készít számunkra, román olvasói számára is, akik minden új írását szeretettel várják. BUCSA PARASCHIVA a fővárosi 17. sz. könyvüzlet elárusítója Asztalos István válasza örömmel olvastam elismerő sorait s rajta leszek, hogy ezután is kiérdemeljem olvasóim szives érdeklődését. Értesítem, nemsokára újra találkozni fog a "Szél furatlan nem indult regényem hőseivel. Könyvet írok, félig meg is vagyok vele és ebben is falusi emberek szerepelnek. Itt azóta már sokat fejlődtek ezek a falusi emberek. Már nem elégszenek meg csupán csak a barátsággal, hanem már együtt is dolgoznak és közös gazdaságban élnek. Külső és belső életük sokkal igényesebb, mint eddig. Már nem elégszenek meg csak azzal, hogy bőségben élnek, hanem ami ennek következménye és velejárója — és amihez pártunk segítette őket, — harcos öntudatra tettek szert. Érzésviláguk gazdagodott, szépült, igényük van nemcsak a kenyérre, hanem a kultúrára s mindenre, ami emberré teszi az embert. Megváltozott a szemléletük, már nem tölti be őket a földszerzés vágya, ami a magángazdálkodással jár, már nem rabolja el minden idejüket a látástól vakulásig való munka, már kultúrcsoportban vesznek részt, sportolnak, rádiót vásárolnak és szabad a szerelmi életük is. Már nem a földek házasodnak össze, hanem a szerelmesek. S bár néha húzzák vissza őket az előítéletek, a vak megszokás, a babona, de már kitörtek a fényre, s diadalmasan haladnak előre azon az úton, amelyen a párt vezérli őket: a szebb, boldogabb, szocialista jövendő felé. S ezt a valóságot próbálom ebben a könyvemben visszaadni, tükrözni. Egy harcos szerelmi történeten keresztül a mai falut igyekszem bemutatni, a mai falu életét és fontos kérdéseit szeretném visszaadni. Remélem sem ön, sem más kedves olvasóm nem fog csalódni. Elvtársi nagyrabecsüléssel üdvözli. Sütő András válasza Kuthy Margit kedves érdeklődésére a következőket válaszolhatom: Az Igaz Szóban és az Utunkban négy rövidebb írásom jelent meg. I S bár nem én vagyok a sajtóterjesztő, felsorolom a címüket is: „Karikás költekezik“, „Misi, a csillagos homlokú", „Csendes beszélgetés“, „Zászlós Demeter". Közülük Karikásra szeretném fölhívni Kuthy Margit figyelmét. Karikás az eszmélés, a tétova indulás kisparaszti világából már elérkezett a kollektív gazdaság biztonságos, de nem mennyeien problémátlan, hanem a merész alkotás, a forradalmi fejlődés izgalmaival teli világába. Régen elindult hőseimnek életútját az ő sorsában próbáltam követni. Nem állítom, hogy utolértem őt, de már a közelében vagyok s amit elmondtam róla, az úgy igaz, ahogyan elmondtam. A dolgozó parasztság életformája gyökeresen megváltozik; a szocialista mezőgazdálkodás rohamos fejlődésével — rohamosan átalakul gondolkodása, magatartása, mindennapi gondja-baja is. • A változás irányát például — tematikai szempontból — (kitűnően példázza) Asztalos István Finom utazás című írása. (Utunk) Asztalos repülőgépen utazó társult parasztja az anyagi gyarapodás képviselőjeként veszi számba a technika csodáit, amelyek az áltatvetős ember szolgálatában állanak. Az új paraszti gondolkodás — amely valójában már nem lesz „paraszti“ — a szocializmus építésével felhalmozódó anyagi alapok döntő hatására alakul ki. Azok a parasztok akik szűk bivalyos-szekeres kecskés világukból kikerülve már a repülőtéren is megfordulnak — s most már nem mint kubikusok, hanem mint utasok — nyilván nem őrizhetik sokáig, a régi, zárt életformából adódó sajátos életbölcseletet, melyet sokan „jó íznek", „humornak" és „paraszti észjárásnak" neveznek. Jól tudom — és Asztalos ezt is meggyőzően érzékelteti a föntebb említett írásban —, hogy a technika tulajdonosaként jelentkező paraszt általvetőjében még sok régi limlom zötyög. (Az első világháború hadi kölcsönét már nem kaphatja vissza, de őrzi a megsárgult papírokat). Arcáról mégis eltűnnek rendre a korszerűtlenség komikus vonásai A paraszti tudatban feloldódnak az évszázados ellentmondások. A kollektivisták kiváltképpen jelzik ezt a fejlődési irányt. Legjobbjaik, akik már a munkások tudatszínvonalára emelkedtek bizony el-elcsodálkoznak egyegy különösen „paraszti“ felfogású irodalmi termék parasztnak nevezett csodabogarain. Az élet tehát új, eddig ismeretlen konfliktusokat teremtEzeket fölfedni, megírni nem könnyű feladat, mert az ábrázolásban még régi babonák kísértenek. De bízom benne, hogy irodalmunk ezzel is megbirkózik. Hogy visszatérjek most már saját munkáimhoz, nemrégen fejeztem be s adtam át a Kiadónak „A nyugalom bajnoka" című kisregényemet. Hőse egy falusi párttitkár. Ifjú korában maga is „induló ember" volt; most ő indít el másokat a forradalmi gondolkodás és cselekvés útján Ezt próbáltam a kisregényben megörökíteni. Itt Marosvásárhelyt úgy hallom, hogy ez a könyv augusztus 23-ig eljut a könyvesboltokba. S még valamit! Az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó gondozásában jelenik meg nemsokára az az egyfelvonásos gyűjtemény, amely az Igaz Szó pályázatának díjnyertes színdarabjait foglalja magába. Köztük lesz a „Fecskeszárnyú szemöldök" című vidám játékom is. „De hogyan alakul tovább a sorsuk?" – kérdi Kuthy Margit Bogár Zsuzsikáról, Koronka Mihályról, Benkő Esztiről Hitem és tapasztalatom szerint úgy, ahogyan a „Fecskeszárnyú szemöldök" hősei elmondják. Természetesen, ez nem minden, amit róluk mondani lehet: ez csak annyi, amennyire a szerző tehetségéből futotta. A többit majd mások mondják el... 3 Folytatás a 4. oldalon