Előre, 1961. március (15. évfolyam, 4147-4174. szám)

1961-03-01 / 4147. szám

A RO­MÁN NÉPKÖZTÁRSASÁG NÉPTANÁCSAINAK LAPJA­I A nap­­XIIv . Évára Újabb munkasikerek • A romani épületelemgyártó válla­lat munkaközössége hat nappal határ­idő előtt teljesítette egész február havi tervét. A legjobb eredményt Gheorghe Ciobanu, Eugen Maxim és Vasile Ni­­chita munkások érték el. • Ion Banu szondafúró brigádja 15 nappal határidő előtt elvégezte a fú­rási munkát a boldesti 353. számú szondánál s csaknem 20.000 lej értékű vegyianyagot takarított meg. • A békási cementgyár munkásai, mérnökei és technikusai 3 százalékkal túlteljesítették február havi termelési tervüket. Még Petrozsényben mondták, hogy okvetlen keressem fel■ Mert, hogy Dolly bácsit — így neve­zik az egész völgyben — újból jelölték és, hogy neki mindig van valamilyen jó témája az új­ságírók számára. Lupényben azután rögtön el­mentem az NDF irodájába és megtudakoltam a címét. — Itt lakik mindjárt az István telep elején. Átmegy a fahídon és a tűzoltók mellett majd egy szép családi házat lát. No, ott lakik. A házat rög­tön felismeri. Fiatal asszony, Far­cas elvtársnő világosít fel. Ezer papír tornyo­sult körülötte, dossziék, az asztal sarkán feketél­­lő telefon szinte szünet nélkül berregett, így hát nem zaklattam több kérdéssel. Elindultam az István telepre. A zöldeskék családi ház már messziről felhívja magára a fi­gyelmet. Zömök építmény, széles, fényrenyíló ablakokkal, szép rá­­csos kerítés övezi. — Édesapa? Sajnos, nincs itt­hon. Gesztenyebarna hajú, karcsú, szépszemű asszony mosolyog rám. — És hol lehetne mégis ... — Próbálja meg a rajoni párt­­bizottságnál. — Köszönöm. Kerülgettem a tocsakot a visz­­szaúton. Szép ház, annyi bizo­nyos. Már a hídon kopog a lén­­tem. Színek és arányok harmó­niája ez a kis ház ■ ■ ■ Érzéke van a széphez annak, aki építette. A rajonnál azzal fogadtak: — Most ment el, fusson át az NDF-hez. Ott kell legyen. Rohantam vissza Farcas elv­társnőhöz. Miért nem találkoztam Dolla Avrammal? — Nahát. Most ment ki, nincs egy perce. Elment az iskolába, a Bányásziskolába. Előkészíteni a délutáni találkozót. Siessen... Siettem. És persze ott sem ta­láltam már. De azért a nyomá­ban maradtam. Bonta Gheorghe, az iskola igazgatója nevetve mondta: — Nehéz Dollu bácsit megkap­ni. Mindenki így van vele. Nyug­díjas, de reggeltől estig le nem ül. Fusson elvtársam, öt perc múlva kezdődik a néptanács vég­rehajtó bizottságának ülése. Ott megtalálja. Újból futottam. De az ülés már megkezdődött. — Meddig tart? — kérdeztem a titkárt. — Másfél óra . .. Egy óra múlva újra ott vol­tam ... Vártam egy fél órát. Az ülésnek vége lett, de Dollu Avramot még­sem találtam meg. Utó Lajos, néptanácsi elnök jót kacagott kál­váriámon. — Jó,félórája elment. Mindig dolga van. A különféléket nem várta meg. — De hová mehetett? Megtermett ember ez az Utó Lajos. Hangja is mély, dörmögő- Jó hangosan nevet. — Honnan tudjam? Lehet, hogy a telepre. Van ott dolga elég, hiszen alapszervezeti tit­kár. Vagy visszament az iskolá­ba. Várja meg délben otthon, az a legjobb. Visszamentem az iskolába. Bonta megsajnált. Szürke sze­méből kiolvastam. — Tudja — mondta vigaszta­lón — én ismerem az öreget. Hosszú éveken át együtt dolgo­zott apámmal. Remek bányász volt. Már nyugdíjban van, de most sincs se éjjele se nappala. Önkéntes munkát szervez és első a munkában. Fiataloknak beszél a klubban. Sokat meg­ért az öreg. A Móc­­vidékről származik Any­­nyi szegénységben volt része, hogy az ember­nek összeszorul a szíve, amikor erről mesél az öreg. És látta, most milyen háza van ? Visszamentem Farcas elvtársnőhöz. Hátha .. • — Maga az ? Szólt a telefon. Vártam. — Ne búsuljon, most beszél­tem vele telefonon. A bányaigaz­gatóságról beszélt, valami anya­gok dolgában jár ott Legyen délben egykor a lakásán. Ott voltam Szép, karcsú asszonylánya fo­gadott újból. — Édesapa bocsánatot kér, de nem tud hazajönni. Német bá­nyászküldöttséggel tárgyal. — És mikor...? — kérdeztem bátortalanul­— Nem tudja. Szomorúan kopogtak a lépé­seim a fahídon­ A Zsil sustorog­­va rohant a kövek között. Mit csináljak — gondoltam — fel­adom a harcot Hát ezért nem találkoztam Do­llu Avrammal, a lupényi 35-ös választási kerület képviselőjelölt­jével. SZÁSZ JÁNOS Világ proletárjai egyesüljetek ! XV évfolyam, 4147 sz. 4 oldal ára 20 báni 1961 március 1. szerda Petre Borila, Mihai Dalea, Fazekas János és Alexandra Birládeanu elvtársak találkozója a választókkal Petre Borila, Mihai Dalea, Fazekas János és Alexandra Birládeanu elv­társak ezekben a napokban találkoz­tak azoknak a választókerületeknek a választóival, amelyekben az NDF je­löltjeinek javasolták őket a nagy nem­­zetgyűlési képviselőválasztásokra. Petre Born­a elvtárs, az RMP KB Politibürójának tagja, a Miniszterta­nács alelnöke, aki a brassói 1-es szá­mú választókerület jelöltje, ellátogatott a Vörös Zászló tehergépkocsigyárba, a Metrom vállalatba, az Esztergomü­vekbe, a 2. számú üzembe és a város más vállalataiba. Petre Born­a elvtárs ez alkalomból találkozott a fenti ipar­­vállalatok munkásaival, mérnökeivel és technikusaival. A brassói Állami Színház termében kedden délután megtartott találkozón részt vettek a gépgyárak, textilgyárak, vasúti egységek munkásai, mérnökei, technikusok, tanárok, diákok, háziasz­­szonyok és a választókerület más vá­lasztópolgárai. Mihai Dalea elvtá­rs, az RMP KB titkára, aki Temesvár-Kelet 1-es számú választókerületének jelöltje, felkereste a Mechanikai Üzemeket, a Gyapjúipar vállalatot, a Tehnometal, Brenner Béla és Ocskó Teréz gyárakat, az Orvostu­dományi Intézetet és a város külön­böző kerületeit. Mihai Dalea elvtárs több találkozón vett részt a dolgozók­kal és a választókerület más honpol­gáraival. A városi közüzemek klubjában szom­baton délután lefolyt találkozón fém­ipari vállalatok, textilgyárak és más temesvári vállalatok munkásai, vala­mint az 1-es számú választókerület más lakosai vettek részt­ Fazekas János elvtárs, az RMP KB titkára, aki a tordai 6-os számú vá­lasztókerület jelöltje, Tordán ellátoga­tott az El­ectrocer­am­ica vállalatba, a Victoria Socialists cementgyárba, a Vegyipari Üzembe, az üveggyárba, a lakóház-építőtelepekre és más egységek­­be és találkozott a fenti vállalatoknál dolgozó munkásokkal, mérnökökkel és technikusokkal. A találkozón, amely csütörtökön zaj­­lott le az Épületelemgyár szociális épületcsoportjának nagytermében, je­len volt az Épületelemgyár és a Vic­toria Socialists cementgyár számos munkása, mérnöke és tisztviselője, va­lamint a vállalatok környékén lakó más dolgozók. Alexandra Birladeanu elvtárs, a Mi­nisztertanács alelnöke, a Konstanca. Kelet választókerület képviselőjelöltje, ellátogatott a konstancai kikötőbe, a hajógyárba, a P­alas-i falcellulózgyár­­ba, a návodari kénsav és szuperfosz­­fátgyárba, Eforie és Mamaia tengerpar­ti üdülőtelepekre.Alexandru Birladeanu elvtárs többizben találkozott különbö­ző kategóriájú dolgozókkal és a vá­lasztókerület más honpolgáraival. Szerdán a konstancai kikötőben ta­lálkozott választóival, tengerészekkel, dokkmunkásokkal, hajógyári munká­sokkal, a Hidrotechnikai Építőválla­lat, a Romtrans és a kikötő számos más vállalatának dolgozóival. (Folytatás a 4. oldalon) CÉLUNK — A KIVÁLÓ MINŐSÉG ! El fogjuk érni a világpiacon elismert legjobb termékek színvonalát Már az RMP III. kongresszusának dokumentumai nyomatékosan figyelmeztettek arra, hogy­­ rendszeresen, kitartóan kell foglalkoznunk kiváló minőségű építkezési anyagok előállításával, hogy elérjük a világpiacon elis­mert legjobb termékek színvonalát. A megjelent Irány­elvek újból a minőség fontosságát hangsúlyozzák. A párt megalakulásának 40. évfordulóját köszöntő szocia­lista versenyek központi kérdése a kiváló minőségért folyó harc.­­ ................... Igazgatóságunk elemezte a sürgős tennivalókat. Vál­lalatainkban a minőség javításával és a választék bő­vítésével egyidejűleg biztosítani kell a nagy kezdeti ellenállású cementfajták és a különböző ablaküvegek termelési tervének túlteljesítését és önköltségük csök­kentését. A cementgyárakban úgy szerveztük meg a termelést, hogy ebben az évben teljes mértékben elláthassuk építő­telepeinket ezekkel a cementfajtákkal. Gondunk lesz arra is, hogy az építőtelepeknek mindig a legközelebbi gyár­ból utalják ki a cementet. Tíz cementfajtát is előállítunk az idén. A hazai cementipar legújabb termékei — ame­lyeket egyelőre kísérletképpen gyártunk — a nagy mély­ségű szondák béleléséhez szükséges különleges cement­­fajták. Megfelelő műszaki és szervezési intézkedése­ket alkalmazunk az üveggyárakban, hogy legalább 50 százalékban elsőosztályú minőségű húzott üveget ter­meljünk. Nagyobb mennyiségekben kezdünk gyártani az idén színes drótüveget és kellemes színárnyalatú üve­gekkel bővítjük a választékot. Rövidesen rátérnek­­­ gyárak egyszerű­ és bevont színes ablaküveg gyártá­sára is, lemondhatunk tehát hasonló üvegáruk behozatal­­áról. Kísérletképpen már gyártottunk tavaly kisebb mennyiségekben hőelvonó és termopan üveget (légüres térrel elválasztott kettős ablaküveg), az idén ipari mér­tékben kezdjük termelni ezeket az új üvegfajtákat. A fokozott minőségi követelményeket sok esetben nem­­ elégítik már ki az érvényben lévő állami szabványok. Ezért elhatároztuk, hogy felülvizsgáljuk a szabványokat és a megszigorított műszaki igényekhez mért új szab­ványok megállapítását javasoljuk. Új termékünk a kris­tályosított kerámiai lap, bizonyos intézkedések után min­den bizonnyal el fog terjedni. Ezek a sav- és hőálló, nagy mechanikai ellenállású kristályosított kerámiai lapok különösen cukor- és konzervgyárak, vágóhidak és más élelmiszeripari válla­latok belső kivitelezésére igen alkalmasak. Mindössze néhány kérdést tettünk szóvá azok közül, amelyekre az Irányelvek hívták fel figyelmünket. Igaz­gatóságunk a vállalatok vezetőségével együtt minden előfeltételt megteremt ahhoz, hogy a termékek világ­színvonalú minőségéért folytatott tömegmozgalom rövid időn belül számottevő eredményekkel járjon. ALMAJEANU SERGIU, mérnök az Építői­pari Államtitkárság Szilikátipari Igazgatóságának igazgatója Továbbfejlesztjük állattenyésztésünket Nemrégiben készült el gazdasá­gunk távlati fejlesztési terve. A tag­ság egyhangúlag az állatlétszám nö­velése mellett határozott. A szarvas­­marhák létszámát 1965-ig 100 hektár mezőgazdasági területre számítva 55- re gyarapítjuk. A Román Munkáspárt Központi Bi­zottságának legutóbbi Irányelveit ta­nulmányozva, jóleső érzéssel vettük tudomásul mi, nyárádszentmártoni kol­lektivisták is, hogy jó úton járunk. A párt megalakulása 40. évfordulójának köszöntésére beinduló szocialista ver­seny fő szempontjai közt szerepel az állattenyésztés további fejlesztése. A jövőben különös gondot fordítunk a sajáttenyésztésű növendékek fölneve­lésére. A vezetőtanács tagjaival kiszámítot­tuk, hogy az idén csupán a szarvas­marhatenyésztésben 79 növendékre számíthatunk. A selejtezési százalékot és az esetleges elhullást leszámítva, ez bőségesen elég a termelési terv­ben előirányzott szarvasmarha lét­szám megvalósításához. Vásárlás nél­kül tehát 1961 végére 100 hektár me­zőgazdasági területre a 48 szarvas­­marhából 22 lesz a fejőstehén. Már a januári zárszámadó közgyű­lésen igen sok szó esett a hozam nö­velésének lehetőségeiről. Szép tehén­­állományunk van — az állatok külsőre nagyon mutatósak a termeléssel azonban elégedetlenek vagyunk. 1960-ban 2460 liter volt a fejési át­lag. A párt Központi Bizottsága Irány­elveinek tanulmányozása után meg­vizsgáltuk lehetőségeinket és arra a megállapodásra jutottunk, hogy az állatgondozók közt kibontakoztatott szocialista verseny eredményeként 3000 literes átlagot is elérhetünk. E célból ismételten fontolóra vesz­­szük a takarmányozás megjavításá­nak lehetőségeit. Ilyen tervekkel látunk munkához a továbbiak során. Azt hiszem gazda­ságunk valamennyi tagjának vélemé­nyét fejezem ki, mikor vállalom, hogy szeretett pártunk megalakulásának 40. évfordulóját a szocialista verseny fel­élénkítésével köszöntjük, több áruga­bona, hús, tej, tojás termelésével. KOCSIS GYULA a nyárádszentmártoni kollektív gazdaság elnöke Szorgalmas készülődés a tavaszi mezőgazdasági munkákra Szorgalmas készülődés, körültekintő munka jelzi a Maros-Magyar Autonóm tartományban a tavaszvárost. A szo­cialista egységek túlnyomó része még a fagyos januári napokban számba­­vette a tavaszi teendőit, s azóta már a munkaterv jónéhány pontján áll ott a bejegyzés: „elvégezve“. Igaz, nem mindenhol állnak egyfor­mán még az előkészületekkel. Néhol a napra kész pontossággal vigyáznak a vetőmagtisztítási és szerszámjavítási terv betartására, itt-ott még előfordul, hogy előre nem látott körülmények is beleszólnak a „számításba“. Akadnak persze mulasztások is. Az alábbiakban néhány gépállomás és szocialista egység meglátogatása alkalmával felmerült problémákra, ren­dezetlen kérdésekre kívánjuk felhívni a figyelmet. A marosvásárhelyi Gép- és Traktor­állomáson még január utolsó napjai­ban túlestek a gépjavításokon. A trak­tor­átvétellel megbízott szakember­kollektíva egybehangzó megállapítása szerint a javítás kifogástalan, ami rendkívül megnyugtató, nemcsak a traktorosok, de a szocialista egységek dolgozói számára is. Hiszen a tavaszi előkészületek igen jelentős része a gépesítés kiterjesztésével a kollektív gazdaságokból áttevődött a gépállo­másokra. Jelenleg a szerelők a csép­lőgép-szekrények üzembehozásán fá­radoznak s igy egyszerre „nyári gon­dok“ kerültek a gépállomáson elő­térbe-Persze elintéznivaló még a tavasz­ra is akad bőven. Az ősz folyamán igen nagy területen végeztek mély­szántást, de még így is sok he­lyen kell még tekintélyes mennyisé­gű gépi munkát végezniük. A kollek­tív gazdaságok termelési terveinek a mutatói alapján most kötik a szerző­déseket a gépi munkára s érthetően igyekeznek kiszélesíteni a munkaféle­ségek skáláját a vetésre, növényápo­lásra s egyéb munkálatok elvégzésére. A tavaszi előkészületek kapcsán igen sok szó esik a megfelelő mennyiségű cserealkatrész biztosításáról. Ezen a téren is az illetékes tartományi vál­lalatnál érdeklődve megnyugtató vá­laszt kaptunk. Bonyodalom csupán a traktorekékhez szükséges kormányle­mezek biztosításánál tapasztalható. Még meg sem kezdődött a szántás, de máris több gépállomás igényli a kormánylemezeket, hiszen az őszi száraz időjárás, a kemény talaj meg­rongálta a régieket. Jó lenne tehát mielőbb gondoskodni beszerzésükről. GONDOSABB MAGTISZTÍTÁST A marosvásárhelyi tartományi ve­tőmagvizsgáló laboratórium „teljes kapacitással“ dolgozik­ Naponta ér­keznek a kollektív- és társasgazdasá­gok vetőmagvaiból beküldött minták s a tisztasági és csírázási százalék megállapítása után azonnal küldik a választ és a tanácsot a vetőmag sor­sát illetőleg. Már eleve hangsúlyozni szeretnék ama örvendetes tényt, hogy évről évre növekszik a laboratórium által leel­lenőrzött próbák száma. Ha azonban a laboratórium által ki­állított igazolványokat tanulmányoz­zuk, korántsem ennyire kedvező a helyzet. Ugyanis a közelmúltig meg­vizsgált 384 próbából 189-et utasítot­tak vissza, mint vetésre alkalmatlant. A vetőmag nagy része jó, csupán hiányzik a gondos magtisztítás. Ezt igazolja egyébként ama körülmény is, hogy a visszautasított 189 próbából 147-et a magas idegenanyag tartalom miatt ajánlották ismételt tisztításra s csupán 42-nél volt a kívánalmaknál alacsonyabb a csirázási százalék. Jogosan felvetődik tehát a labora­tóriumba küldött próbák vételének fe­lelőssége. A Földművelésügyi Minisz­térium és az állami szabványbizott­ság pontosan előírja az átlagminta vételének és összegyűjtésének módo­zatait. Éppen ezért elsősorban a ra­joni mezőgazdasági osztályok szakem­berei felelősek azért, hogy lelkiisme­­retlenül összeállított minták is a la­boratóriumba kerülhettek- Mert mi másnak vélhető az például, hogy a Csíkszeredai gabonabegyűjtő központ által postázott mind a 14 minta a laboratóriumi elemzés során vetésre alkalmatlannak bizonyult, vagy hogy a szentmiklósi kollektív gazdaság ve­­tőmag­mintájának az idegenanyag tar­talma a megengedettnél jóval maga­sabb volt. FLORA GÁBOR Szerelik a gépeket a suceavai papír- és cellulózipari kombinátban A suceavai papír-, és celulózkombi­­ná­t építőtelepén megkezdődött a gépi berendezések szerelése. Ez az egység a fahulladékok felhasználásával éven­te 60.000 tonna csomagoló papírt, 150 millió papírzsákot és 80 millió zacs­kót fog gyártani. A bukaresti szer­elő vállalat munká­sai, mérnökei és technikusai a lúg re­generáló és pároló részlegen beépítet­ték a kazán fémszerkezetéhez tartozó első szerelékfalakat. A fagözölő kazán részlegen megkezdték a tartályok sze­relését. A szerelés kivitelezési idejé­nek csökkentése céljából a munkások az egységenkénti és alegységenkénti szerelés módszerét alkalmazzák. A munkatelep építői versenyt indí­tottak a kombinát építési és szerelési munkálatainak mielőbbi befejezéséért. Most öntik a papírzsákot és papírzacs­kót előállító gyár alapzatát s befeje­zik a papírgyártó gépcsarnok tetőze­tét. Befejezték az árpa és a borsó vetését A Ploiesti tartományi kollektivis­ták eddig több mint 1500 hektáron végezték el az esedékes munkákat az őszi szántáson és több mint 1000 hektáron vetettek árpát és borsót. A munkákban élenjárnak a Mizil ra­jon­ Amaru és Baba Ana községek kollektivistái, akik befejezték az elő­irányzott árpa és borsómennyiség vetését. Tervek születnek (Fiókszerkesztőségünktől) Mi­­helyt megjelentek a Román­ Munkáspárt Központi Bizottságá­nak a Rom­ániai Kommunista Párt megalakulása 40. évforduló­ját köszöntő szocialista verse­nyekre vonatkozó Irányelvei, a Maros-Magyar Autonóm tarto­mány erdőgazdálkodási vállala­tának vezetősége azonnal hozzá­fogott alapos tanulmányozásuk­hoz. A pártalapszervezet, vala­mint a szakszervezeti bizottság közreműködésével gondosan meg­vizsgálták azokat a lehetőségeket, amelyek biztosítják a nagy év­forduló méltó köszöntését. Egyebek között megállapítot­ták, hogy az igazgatósághoz tar­tozó vállalatok év végéig nagy­mértékben fokozhatják az erdő­kitermeléseknél lévő gépek és felszerelések kihasználását. A motoros és villanyfűrészek ki­használási foka például 20 száza­lékkal növelhető, ami terven fe­lül 80.000 köbméter faanyag gépi feldarabolását jelenti. Megfelelő utak építésével a vontató traktorok teljesítménye is jelentősen növelhető. Mégpedig olyan mértékben, hogy az elő­irányzottnál 30.000 köbméterrel több faanyagot vontathassanak el velük. Távirat A Mongol Forradalmi Néppárt Központi Bizottságának ULAN-BATOR Kedves elvtársak ! A Mongol Forradalmi Néppárt megalakulásának 40. évfordulója alkal­mából, a Román Munkáspárt Központi Bizottsága őszinte jókívánságait és forró testvéri üdvözletét küldi a Mongol Forradalmi Néppárt Központi Bi­zottságának, az egész pártnak és a baráti mongol népnek. A Mongol Forradalmi Néppárt, amely a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatására kibontakozott mongóliai felszabadulási mozgalom fel­lendülési időszakában jött létre, megszervezte és irányította a népi forra­dalmat, harcra vezette a tömegeket az imperialista és feudális kizsákmá­­nyolás felszámolásáért. A Mongol Népköztársaság dolgozói — a Mongol Forradalmi Néppárt bölcs vezetésével és a Szovjetunió testvéri támogatásával — a népi hatalom éveiben óriási forradalmi átalakulásokat hajtottak végre, jelentős sikereket értek el a szocializmus építéséhez szükséges anyagi feltételek megteremté­sében, és Mongóliát, amely azelőtt elmaradt ország volt, szocialista mező­gazdasági-ipari országgá fejlesztették. A Mongol Forradalmi Néppárt a szocialista országok többi testvér­­pártjaival együtt hozzájárul a szocializmus hatalmas tábora egységének sza­kadatlan erősítéséhez, s a békés együttlétezés elvei alapján következetesen támogatja azt a politikát, amelynek célja a különböző társadalmi rendszerű államok közötti béke és együttműködés. A román nép szívből örvend annak, hogy a testvéri mongol nép olyan szép eredményeket ér el a gazdasági, társadalmi-politikai és kulturális élet minden terén, a szocializmus győzedelmes útján-kedves elvtársak, újabb és mind nagyobb sikereket kívánunk önöknek a marxizmus-leninizmus zászlaja alatt, a szocialista építésben önök előtt álló nagy feladatok teljesítésében, a béke és a szocializmus ügyéért vívott harcban. A ROMÁN MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI BIZOTTSÁGA Március elseje a „már­itor“-ajándékozás napja. Fiatalságunk örömmel hódol ennek a hagyományos, szép szokásnak (Botco Traian felvétele)

Next