Előre, 1964. március (18. évfolyam, 5079-5104. szám)
1964-03-01 / 5079. szám
2 A meglepetésekről Ha az adások értékeléséhez azokat a szempontokat akarnánk alkalmazni, amelyek alapján kéthetenként odaítéljük a pálmát a leggondosabban előkészített, a legérdekesebb, a legeredetibb, vagy a leghumorosabb adásnak, kétségtelenül hibát követnénk el. Mert éppúgy, ahogy nem lehet almákat szilvával megszorozni, ugyanúgy nem lehet ugyanazon a mérlegen mérni egy kézilabdamérkőzés és mondjuk a „Filmújdonságok“ című adás értékét. Márpedig a televízió adásai amúgy is eléggé változatosak, és e tekintetben állandó fejlődést mutatnak. Az utóbbi két hétben lényeges változások következtek be a televízió műsorában. A szokásosnál több megszokott műsorszám maradt el, hogy helyet adjon a helyszíni közvetítéseknek. Megtörtént, hogy mindössze néhány órával a műsor megkezdése előtt értesítették a nézőközönséget a változásról. Igaz viszont, hogy kivétel nélkül minden esetben igazoltnak vehetjük a műsorváltozást, nem csupán az adott körülményekre való tekintettel, hanem a minőség szempontjából is—: ezek az adások rendszerint lényegesen jobbak voltak a program szerintiműsorszámoknál. Példának említhetjük azt az előadást, amelyet a kairói nemzetközi fesztiválról első díjjal hazatért folklór-együttesünk mutatott be, valamint a George Enescu filharmonikus zenekar hangversenyét (amelyet a nép művésze, George Georgescu vezényelt). Mindezért dicséret és elismerés illeti a televíziót, amely — meglepetésszerűen — magas művészi színvonalon álló műsorszámokkal örvendeztette meg a nézőit. Amit azonban nem tudunk megérteni, az a fent említett figyelemre méltó alkalmazkodó képesség másik oldala : nem gondoskodtak arról, hogy a megváltozott műsorszámot megelőző és követő adások valamelyes összhangba kerüljenek. Pontosabban arról van szó, hogy a televízió, amely általában vigyáz adásainak változatosságára, ebben az esetben figyelmen kívül hagyta ezt a követelményt, így például a Kairóban díjnyertes népi együttes ugyancsak folklór jellegű műsorszámok közé ékelődött be, így aztán több napon keresztül bizonyos egyhangúság uralta a képernyőt. Még szembeötlőbb volt véleményünk szerint a február 24-i (hétfői) filharmonikus hangverseny (Haydn, Brahms) műsorba helyezésével szemben tanúsított nemtörődömség. A hangversenyt ugyanis a „Zenei napló“ követte. Tudjuk, hogy ez a műsor rendszeresen hétfőn szerepel. A műsor változatossága érdekében azonban, mint annyi más esetben, ezen is változtatni kellett volna. És mégis be kell ismernünk, hogy a napsugaras, lüktető ütemű, az ötletgazdag folklór adások kitűnő bevezetőül szolgáltak a következő héthez, amelynek gazdag műsorát egyaránt jellemezte az általános műveltség terjesztése, a Az előzmények ... hírnév, a francia könnyűzene egyik legsokoldalúbb művészének nimbusza, énekes, a Pathé-Marconi hanglemeztröszt egyik fősztárja, zeneszerző, akinek dalait olyan nagyságok énekelték és énekelik, mint Edith Piaff vagy Charles Aznavour, aki filmzenét is ír (nálunk a „Babette a háborúba megy“ kísérőzenéjével vált mint ilyen ismertté), sőt az operával is kísérletezett nemrégiben. Filmszínész, olykor-olykor rendező is, és világszerte ismert előadóművész. Az ismerkedés .... A Köztársasági Palota hatalmas hangulatosan megvilágított színpadán megjelenik egy ember, leül és dobolni kezd. Ezután a hatásos bevezetés után, a szólista parádés belépőjét várnánk, de nem, még a jazz-dob szóló pergése közben észrevétlenül belépett egy könnyed mozgású, mosolygós, csupa ideg fiatalember, Gilbert Bécaud. 25—26 évesnek gondolná az ember, pedig ... nem annyi. Közvetlen szavakkal — persze dalban — invitálja be a színpadra a „fickókat“, vagyis a kísérő együttes többi tagját, a zongoristát, a gitárost és a nagybőgőst is. Ettől kezdve megállás nélkül gördül tovább a műsor: nincs konferanszié, hajlongás a közönség felé. Úgy tűnik, hogy nem is annyira a hallgatóság, mint inkább társai, sőt olykor csakis önmaga kedvéért énekel Gilbert Bécaud. Nem áll ki a színpad elejére, hanem folyton mozog, elvegyül a zenészek között, hol egyikhez, hol másikhoz fordul, hol bizalmasan félrevonul a gitárossal, hol meg a zongoristát állítja fel a helyéről és önmagát kíséri csöppet sem dilettáns módon. Hangulatot, jókedvet teremt, mozog, gesztikulál, sőt táncol is ha kell, nem hiába nevezik a „200 000 voltos" énekesnek. Ha elfárad, pihenésképpen megint csak a zongorához ül, kiküldi a többieket és lassúbb ritmusú, intimebb hangulatú dalokat énekel a sanzonok „örök“ témáiról, a szerelemről, a barátságról („A barátom volt", „Marie, Marie“, „És most“). Csak ritkán ironikus — mint például a Párizsban szórakozó németről szóló dalban — s ez kár, mert humora telibetalál. Inkább a tájak, a távolságok nosztalgiáját kedveli, a „Vasárnap Orly-ban", „A varsói zongorista", „A bikaviadal“ című dalokat. (Mellesleg szólva szerettük volna megtudni — de az OSTA programjából nem tűnt ki — hogy mindezek a dalok Bécaud saját szerzeményei voltak-e vagy pedig másé ?) Persze a francia művész nem olyan értelemben vett énekes, mint Claudio Villa vagy éppen Vico Torriani, nincs nagy hangja, sőt orgánuma kissé rekedtes is, de a sanzonéneklésnél a hangsúly amúgy is a kifejező szövegmondáson, a rokonszenves magatartáson és a temperamentumon van. Ez pedig van Bécaudnak ! Csak úgy sistereg körülötte a levegő. De.... Néhány kritikai észrevétel is akad. Először is, egy bizonyos idő után, egy-egy már a túlzásba átcsapó energiakitörés mögött mesterséges felfokozottságot vélünk felfedezni. Azonkívül más itt járt francia sanzon-énekesekkel — például Yves Montand-nal, Jacqueline Francois-val, Charles Aznavour-ral összehasonlítva, úgy tűnik, hogy Bécaud kevésbé ismeri a kimondott szó, a hangsúlyozás, árnyalás, utalás kiapadhatatlan lehetőségeit, mint amazok és ezt külsőséges eszközökkel, gesztusokkal, mimikával igyekszik pótolni, — sokszor rokonszenvesen, sohasem ízléstelenül, de nem mindég sikerrel. LÁZÁR JUDIT : jó ízlés érvényesítése, a kiegyensúlyozott mértéktartás — a televízió sajátosságainak messzemenő figyelembevételével. A televízió e heti adásai közül ezúttal elsősorban A rövid műfaj mesterei c. sorozatban — a Cervantes és a Michelangelo műsorok — valamint a Könyvespolc — érdemlik meg a dicséretet. Egyes szórványos és egyéni próbálkozások, valamint a Halló, vidék ! című gyenge közvetítés után hazánk tartományai újabban reprezentatívabb módon jelentkeznek a televízió műsorában. Kolozs, Bánát és Brassó után, amelyek tájaik szépségével, énekeseik, táncosaik bemutatásával örvendeztették meg a televízió nézőit, Iasi következett, az ősi moldvai városban működő Állami Opera művészeinek magas szintű zenei előadásával, majd Bákó jelentkezett, Csehov Sirályának sikerült bemutatásával és Piatra Neamt Tennessee Williams Orfeusz az alvilágban című darabjával. Valamennyi adás művészi élményt jelentett a nézők számára. A vidék reális művészi értékek forrása, amelyeket a televízió hozzáértéssel és szépérzékkel köt csokorba, remélhetően minél gyakrabban, a televízió nézőközönségének örömére. GABRIELA DOLGA ZENEI KRÓNIKA Gilbert Bernd Bukarestben A nagybányai szakszervezeti művelődési ház keretében balett-kört szerveztek a gyermekek számára, amelyet Elena Popescu tanárnő vezet BEFEJEZŐDÖTT 4 FALUSI KÖNYVHÓNAP A hagyományos akció során országszerte a legkülönbözőbb rendezvények ezrei zajlottak le : recenziókat, könyvismertetéseket, csoportos olvasásokat, szimpozionokat tartottak, versenyeket rendeztek, megszervezték az olvasók találkozóit az írókkal és a könyvkiadók szerkesztőivel . Arges tartomány falvaiban mintegy 2000, Bukaresttartományban pedig 3500 ilyen rendezvény zajlott le. Megrendezték a politikai, az irodalmi és az agro-zootechnikai könyv napját, a kulturális-tudományos ismereteket népszerűsítő könyvek napját, az erdőmunkások könyvének napját. A könyvtárakban és művelődési otthonokban, a kollektív gazdaságokban könyvstandokat, könyvvitrineket s könyvkiállításokat rendeztek. Élénk tevékenység folyt a könyvhónap alatt a 7000 falusi könyvtárban. Krisána tartomány 4600 olvasókörében például hetente recenziókat és kollektív olvasásokat tartottak. A falusi lakosság nagy érdeklődést tanúsított a kollektivisták körében megrendezett felolvasási versenyek iránt ; Kolozs tartományban 40, Bánát tartományban pedig 100 ilyen versenyt tartottak. A könyvhónapban a falvak lakossága sok írót látott vendégül. Cicerone Theodorescu költő a Dobrudzsa tartományi Basarabi községbe látogatott el és elbeszélgetett a kollektivistákkal a falvak új életét megéneklő Povestea Ioanei című költeményéről. Ion Lancranjan „Cordovanii” című regénye cselekményének színhelyén, a Hunyad tartományi Alsóváralján találkozott olvasóival. A könyvhónapra csaknem egy millió kötetnyi új könyvvel látták el a 730 falusi könyvtárat, 5800 könyvstandot és 28 mozgókönyvtárat. ELŐRE A konstancai kisipari szövetkezeti komplexum új épülete (Agerpres felvétel) A szamosújvári faipari kombinát üzemi étkezdéjében... Bajos párhuzamot vonni egy üzemi csarnok, a benne folyó termelés és... az üzem kantinja között. Mégis, ha a szamosújvári faipari kombinát étkezdéjéről beszélünk, valahogyan idekívánkozik a fenti párhuzam. Akárcsak az üzemi csarnokok, az étkezde is fiatal, (1961 óta működik), korszerű és tiszta , akárcsak a műhelyekben készült termékeké, az üzemi konyhán készített ételek minősége is kiváló és viszonylag alacsony önköltséggel állítják elő. De nézzünk el a kantinba, ahol jelenleg 110 előfizető fogyasztja a háromfogásos ebédet. Az ebédmenü, mindig háromfogásos s kétfogásos a vacsora, naponta van húsétel s a változatosságra sem hallani panaszt. A téli hónapokra elegendő mennyiségű zöldségfélét és különböző tartósított élelmiszereket raktároztak el, ezeket megfelelően kezelik, tehát nincs romlás. Dicséret illeti a szakácsot, Apahidean Alexandrut, aki nemcsak kalóriadús, de igen ízletes ételeket tud készíteni. A kantinban felszolgáló személyzet munkájára sincs panasz, Fundulan Nastasia, Duma Ana és Jucan Nastasia figyelmesen, gyorsan, egyszóval szakszerűen elvégzik feladatukat. Szólnunk kell a „guruló büfékről“ is, amelyekkel az étkezde dolgozói minden nap 10 óra 45 perckor és délután 6 óra 45 perckor — az étkezési szünetekben — megjelennek a műhelycsarnokokban s különböző hideg ételeket árusítanak. A munkások iránti figyelmességnek ez a módja jól bevált, a guruló büféket mindig várják és „kiürítik“. Sajnos észre kellett vennünk egy hibát is az üzemi étkezdében. A modern felszerelést még nem tudják megfelelően kihasználni. Jó ideig nem működött például a mosogatógép, és még most sem működik minden hűtőfelszerelés, mert az 506-os számú szerelővállalat szakemberei felületesen dolgoztak. Sajnos eddig az üzem főgépésze sem intézkedett hogy ha már az illető vállalat nem, a nálunk lévő szakemberek tegyék üzemképessé a modern berendezéseket. Januárban új vezetőséget választottak a kantin élére, reméljük tehát, hogy a szakszervezet támogatásával az üzemi étkezde korszerű felszereléseit is hamarosan üzembe helyezik. TÖRÖK FERDINAND, önkéntes tudósító. Tonitza életműve — egy kiállítás tükrében A kortárs román képzőművészet csm. egyik nagy fejezete tárul ki előttünk most a Művészeti Múzeum nagyszabású kiállításán. „Tonitza mester ! — mondja Arghezi. — Rád várnak mind a madarak és a tavasz hófehér liliomai. Miért késleked el ?“ Az idei év koratavaszi hangulatot idéző első heteiben Tonitza mester hívott meg bennünket, hogy keressük fel, elegyedjünk szóba vele, tekintsük meg műveit. Olyan a mű, mint egy életábrázoló regény, mert Tonitza , a festőművész, a grafikus, az író, a műkritikus, a tanár és nem utolsó sorban Tonitza az ember — mindazzal amit végzett az emberekhez, a történelemhez szóló ecsetével és tollával világegyetemet épített, művészi alapossággal, mesteri tudással, világos elmével és mély érzelemmel, éveken, évtizedeken át érvényesülő időtálló formában. A kiállítás gazdag anyaga elénk tárja a művész életútját. A moldvai Birladból indult el, itt született 1886 április 13-án. A fiatal Neculainál már korán megmutatkozik a készség a rajzoláshoz, ami gyermekkorában sok kellemetlenséget okozott neki, mert szülei, anyagi nehézségekkel küszködve, hat gyermekkel a családban, csírájában próbálták elfojtani a legnagyobbik fiú művészi hajlamait. Csak egyik nagybátyja tanúsít megértést iránta, tőle kapja első festékes dobozát és ugyancsak ő segíti hozzá, hogy utóbb beiratkozzék a iasi-i képzőművészeti iskolába. A város kulturális élete, a haladó eszmék — amelyek hamarosan foglalkoztatni kezdik Tonitza képzeletét — lényegesen hozzájárulnak a fiatal művész világnézetének és életfelfogásának kialakításához, segítségére vannak abban, hogy a későbbi haladó szellemű művésszé válhasson. 1907-ben Münchenben folytatja tanulmányait, ahol megtanulja tisztelni a rajz fegyelmezettségét. Beutazza Olaszországot, amely feltárja előtte művészetének kincseit és egy ideig a párizsi műtermekben tanyázik. Az életörömre, fényekre és színekre igazán idehaza talál rá, ahova 1911-ben tér vissza véglegesen. Utolsó vizsgái után Iasiban telepszik le. Ettől kezdve három évtizeden át Tonitza az ország kulturális és művészeti eseményeinek középpontjában áll. Tonitza nélkül el sem képzelhető az akkori idők szellemi élete. A múzeum termeiben összegyűjtött száz meg száz festmény, akvarell és rajz, állami és magángyűjtemények darabjai alkotják Tonitza világegyetemét ; szemlélteti fejlődését lépésről lépésre, fejezetről fejezetre követhetjük. Állandó feszültségben él, nagy örömök és nagy fájdalmak között, kétségbevonhatatlan győzelmek és a burzsoá földesúri rendszer viszonyaival magyarázható elkerülhetetlen vereségek között. A kiállításon sok olyan rajzot látunk, amely a tízes és huszas évek baloldali sajtójában látott napvilágot. Tonitza élvonalbeli helyet foglal el korának hazai politikai vonatkozású grafikájában. Egyes rajzai az első világháború utáni munkásmozgalmi harcok jelképeivé lettek. Tonitza rajzai, amelyeket a szűkszavúság, a pontosság és a kifejezőkészség jellemez, sokoldalúan, átfogó hatással bírálják a kor viszonyait, leleplezik az uralkodó osztály erkölcsi romlottságát, a kizsákmányolok kapzsiságát, feltárják a háború borzalmait és gyászos következményeit. A kérdésekre, amelyeket a művész felvet, mindig megtalálja a találó választ, amely azonos a nép törekvéseivel. Elég, ha csupán néhány címet említünk meg a kiállításon szereplő meggyőző erejű munkák közül: „Az oroszországi forradalom„December 13-án este 7 órakor“, „A mérleg nem hazudik többé* „Bolsevizmus“, „Hogyan jutalmaz a haza“, „Halottak párbeszéde“ ... Az eszmei mondanivaló világosan, félreérthetetlenül érvényesül a művész szintetizáló képességén keresztül. Főzz az ádáz osztályellentétektől Már marcangolt világ, amelybe kíméletlenül belevág a művész boncolókése, gyakran felrémlik Tonitza festményein is. A festészet sajátos eszközei szélesebb távlatokat nyitnak a művész előtt. A szegény sorsúak életéből merített képek sorozata mellett láthatjuk az arcképek sokaságát, (amelyek között külön fejezetet képeznek a gyermekeket — és többnyire a szomorú hangulatú — gyermekkorát ábrázoló művei), életképeket különböző embertípusokkal, hangulatképeket, fényben fürdő tájképeket. Nem hiányoznak a dús érzelmeket hordozó virágképek és csendéletek, valamint az emberi test szépségeit magasztaló alkotások sem. Tonitza gyűlölte a kizsákmányoló osztályok képviselőinek testi és erkölcsi rútságát, ugyanakkor pedig, egynek érezve magát a néppel, gyengéd szeretettel közeledett a gyermekekhez, figyelmes szemmel vizsgálta a népművészet színskáláját és díszítő elemeit, élvezettel ízlelte a táj, a virágok, az emberi szépség báját. A kiállításon látható Tonitza egyik első munkája, a Sakkjátékosok, amely egyes jellegzetességei révén különösen érdekes számunkra : egyfelől észrevehető a képen a művész hajlama a karikatúra iránt, másfelől már ezen a művön is meglátszik, hogy alkotójának komoly mondanivalója van. Magára vonja figyelmünket a biztos vonalvezetés és a kompozíciós tudás is. A most együtt látható művek annakidején a művész számos kiállításán, hivatalos tárlatokon szerepeltek és sohasem hiányoztak azokról a magas művészi színvonalú megnyilvánulásokról, amelyeket „A négyek“ — Tonitza, Stefan Dimitrescu, Francisc Sirató festőművészek és Oscar Han szobrászművész — kiállításaiként tartunk számon. Sok munkáját a múzeumok értékes gyűjteményeiből ismerjük, más képei magángyűjteményekből származnak. Az utóbbiak azonban reprodukciók révén épp oly közismertek mint az előbbiek. Kétségtelen, hogy a kiállított képek nem képviselnek egységes színvonalat. Egyes munkáiban az érzelgősség jegyeit fedezhetjük fel, másokból az elmélyültség hiányzik. Ezek rendszerint el is kerülik figyelmünket és inkább dokumentum jelentőséggel bírnak, tekintve, hogy a gyűjteményes kiállítás minél teljesebb képet kíván adni a művész tevékenységéről. Eként azokat a munkáit szeretnék most megemlíteni, amelyek mélyen bevésődnek emlékezetünkbe és a múzeumból való távozásunk után is foglalkoztatnak. Nyilvánvaló, hogy cikkünk keretében ezek közül is csak néhányat sorolhatunk fel, amelyek a művész tevékenységének különböző állomásait jelzik, figyelemreméltó képviselőiként azoknak a műfajoknak, amelyekkel a művész gyümölcsöző tevékenysége során foglalkozott. Nagyszámú gyermek portréi között nem kerülheti el figyelmünket „Katiusca lipoveanca“ meleg, kifejező arca, eleven szeme és a dekoratív háttérből kiemelkedő hamvas arcocskája. Éppoly szelíd, bájos ez az arc, mint a „Holland kislány“ arcképe, vagy „Az erdész kislánya“. Mennyire különbözik ezektől például Gala Galaction arcképe amely ugyanebből az időszakból származik (1920—1926). Már maga a tárgy megköveteli a különbséget. A portré, amit az akkori sajtó „A jövő embere“ címmel emlegetett, kifejező, keresetlen egyszerűséggel megfestve bontakozik ki a háttérül szolgáló ipari tájból. Kézenfekvő a jelképesség, amely elsőrendűen foglalkoztatta annak idején a művészt. Az arcképek közül elsősorban A bohóc, A bohóc felesége és A bohóc leánya vonja magára a figyelmet. Mindhárom képen a lakonikus festői eszközökkel visszaadott arcok arról a nehéz, szomorú életről beszélnek, amely a kizsákmányolás letűnt világában a művész sorsot jellemezte. Tonitza önarcképei vallomás-erejűek. Teljes őszinteséggel olyannak festette meg saját arcmásait, amilyen ő maga életében volt: eltökélt, határozott, megfélemlíthetetlen és örökösen tépelődő férfi arca tekint le ránk. Ez a tépelődés késztette arra, hogy a gyermekarcok sokasága mellett az elnyomottak világának egyes jellemző képeit is vászonra vesse. Ide számíthatjuk kombattív jellegű kompozícióját A kenyérsor-t is, amelynek szögletesen darabos festői megfogalmazásával a meggyötört emberek csoportjának látványát még erőteljesebbé teszi. Ezekből a tépelődésekből fakadtak a Fogaras vidékén, Valeni de Munteban, vagy a Fekete-tenger partján jártakor festett, embereket és tájakat ábrázoló víz- és olajfestményei. De ebből az alkotó egyéniségből fakadtak azok az aktok, virágképek és csendéletek, amelyeket csak a lírai költészet legmegkapóbb alkotásaival hasonlíthatjuk össze. Kiállítást nézünk. Vissza-visszatérünk a már megtekintett képekhez. Tonitza, aki teljes határozottsággal jelentette ki : „Megingathatatlanul hiszek művészetünk értékében. S főleg, hiszek művészetünk jövendőbeli értékében maga bizonyította be nekünk e szavak igazságát. Most ott áll ő is a mai művészek oldalán, akik tovább viszik a fáklyát, — amelyet Tonitza és más mesterek emeltek magasra, utat törve a korszerű román festészet számára, az egész néphez szóló művészet útját egyengetve — amint azt más nagy művészekkel együtt Tonitza is óhajtotta, álmodta és megvalósítani igyekezett. HORIA HORIA 1964. március X., vasárnap A SZAKOSÍTOTT JAVÍTÓ BRIGÁDOKKAL Segítjük a kohók folyamatos üzemeltetését A gépcsoportok és felszerelések teljesítőképességének maradéktalan kihasználása nagymértékben függ a javítások idejének csökkentésétől, a véletlen leállások, kiesések elkerülésétől. Hogy az ilyen természetű javításokat minél gyorsabban lebonyolíthassuk a vajdahunyadi I. és II. nagyolvasztó részlegen még az elmúlt év decemberében megalakultak a szakosított javítócsoportok. Ezekben a csoportokban különböző szakmáknak és gépcsoportoknak megfelelő képesítésű dolgozók vesznek részt. Megvan ugyan az állandó munkakörük, de emellett feladatuk a berendezések átvizsgálása, a hibák felfedezése, kijavítása, a leállás megelőzése és az állási idő lerövidítése. A szakosított javító csoportok megszervezésének szükségességét csupán egy kiragadott példával szeretnénk alátámasztani. Tavaly egy tolózár kicserélése a Cowper-levegőmelegítőknél 16—24 órába került. A szakosított javítóbrigád jó megszervezésével ma a tolózár kicserélése csupán 2—2,5 órát vesz igénybe. A javítási idő lerövidítését elsősorban az tette lehetővé, hogy az alkatrészek előkészítését még a kohó működési ideje alatt elvégezzük s így a kohót csak pont a kicserélés idejére állítjuk le. Januárban 16 óra helyett 14 óra alatt javították meg a csoportok az ötös kohó melegségvezetékeit és az adagolószalagot. A véletlen leállásokból származó időveszteség az elmúlt év ugyanezen időszakához viszonyítva csökkent, ami természetesen a nyersvastermelés növekedését eredményezte. Az egyes kohócsoportnál például tavaly januárban és februárban hetven leállásból 566 tonna nyersvas veszteség származott, a kettes kohócsoportnál pedig ezen időszakban a véletlen leállások eredményeként szintén sok tonna nyersvassal termeltünk kevesebbet. Ezek a veszteségek természetesen kedvezőtlenül befolyásolták az évi termelési terv teljesítését. Az év kezdetétől február közepéig éppen a javító csoportok megszervezésének eredményeként csökkent a véletlen leállások száma és a javítási idő , sikerült túlszárnyalni a nyersvas termelésben reánk háruló tervfeladatokat. A kettes kohócsoport munkaközössége ez év januárjában például 6252 tonna nyersvasat termelt terven felül és ezzel párhuzamosan 22 lejjel kevesebbe került egy tonnának az előállítása. A kohó munkaközössége februárban 1200 tonna nyersvasat állított elő terven felül a fajlagos koksz fogyasztásának csökkentésével. Szinte ugyanezeket a kiváló eredményeket mondhatjuk el az egyes kohó termelésével kapcsolatban a szakosított javító csoportok jól körülhatárolt tevékenységének eredményeként. Egy hónap alatt a kohászok 1421 tonna nyersvassal haladták túl előirányzott tervfeladataikat és a fajlagos kokszfogyasztást a tonnánkénti 10 kilogrammos vállalás helyett 11 kilogrammal csökkentették. Említésre méltó az a tény, hogy a szakszervezeti bizottság által szervezett termelési megbeszéléseken a javító csoportok tagjainak egy részét kitüntették a szocialista munkaversenyben elért eredményeikért. Elismerésben részesült Petru Almasan, Ioan Ciubuc az egyes kohócsoportból, Nagy Ferenc és Costica Mirea a kettős kohócsoportból. A tartományi pártkonferencia határozatainak értelmében a pártszervezetek bürói figyelmének központjában áll a javítási grafikonok szigorúbetartása, mely fontos tényező a gépcsoportok működési idejének meghosszabbításában. A termelési értekezleteken szabályos időközönként ismertetjük a munkásokkal a gépcsoportok javításával és karbantartásával felmerülő kérdéseket. Ugyanakkor rámutatunk azokra a tényezőkre is, melyek a gépcsoportok idő előtti megrongálódásához vezetnek. Ez főleg olyan okok miatt adódik elő, hogy egyes munkások helytelenül kezelik a rájuk bízott gépeket. Ilyen esetek előfordultak az egyes nagyolvasztó részlegen, ahol a hídmérleget kezelő munkások nem rendelkeztek kellő szakmai ismeretekkel, hibásan kezelték a gépeket. A tényeket megállapítva ezeket a munkásokat alapos szakmai kiképzésben részesítettük, hogy eleget tehessenek feladataiknak. Az I. és II. nagyolvasztó részlegeken szakmai továbbképző tanfolyamokat szerveztünk a karbantartó részleg dolgozói számára. Azok, akik közvetlenül a gépeken és gépcsoportokon dolgoznak, a munkásegyetem tanfolyamait látogatják. A továbbképző körökön a két kohócsoport több mint 400 munkása vesz részt. Az előadások megtartásával a legjobb mérnököket és technikusokat bíztuk meg. A tavalyi tél nagy hidege nem egy esetben zavart okozott a berendezések működésében. Hogy ez ne ismétlődhessék meg az idén is, időszakos javító brigádokat szerveztünk. Ezek a csoportok éjjelnappal készenlétben állanak. Tevékenységük abban különbözik a szakosított javító brigádokétól, hogy nemcsak saját részlegükön hanem bárhol máshol, ahol szükség van rájuk, közbelépnek. A két kohócsoport pártalapszervezete az egész munkaközösség támogatásával továbbra is tanulmányozni fogja az új munkamódszerek bevezetésének lehetőségét a véletlen leállások, a hideg és meleg javítások idejének csökkentése érdekében, hogy sikeresen eleget tehessünk a ránk háruló tervfeladatok teljesítésének és túlteljesítésének. VALENTIN BRAUNER az I—IV kohócsoport, GHEORGHE DUMITRU az V—VI kohócsoport pártalapszervezetének titkára Korszerű feldolgozás, szakszerű művelés (Folytatás az oldalról) szántásba, trágyázatlan földbe, esetenként pedig répa után vetik a répát. A földterületek gazdaságos kihasználása, nem kevésbé a cukorrépatermesztés népgazdasági jelentősége indokolja, hogy a rajoni mezőgazdasági tanácsok még a tavasz beállta előtt konkrét segítséget nyújtsanak a területek kijelölésében ott, ahol ez probléma. Megengedhetetlen ugyanis, hogy miközben sokezer munkaegység felhasználásával néhány száz hektárnyi kopár domboldalt visszahódítanak a mezőgazdaság számára, a répatermesztés „selejtjeként“ a legjobb szántóföldek pocsékolódjanak el. Azt persze senki sem várja, hogy már az idén megszűnjön a „selejt“ egy két százalékos csökkentés viszont könnyűszerrel megvalósítható. Elegendő a növénysűrűség? A termőföld kihasználásával szorosan összefüggő probléma a hektáronkénti növénysűrűség szabályozása. A szentgericei kollektív gazdaságban szák fenti táblázat világosan mutatja, hogy 25—30 ezres tőszám különbségnél a hektárátlag már mintegy felére csökken. Természetesen a magas hektárátlag megvalósításának alapfeltétele megfelelő tápanyagszükséglet fedezése. Az ugrai kollektív gazdaságban azokon a parcellákon, ahol bőséges istállótrágyázást alkalmaztak szembetűnő volt a hozamnövekedés. Sajnos egyelőre még sok kollektív gazdaságban nem fordítanak érdemleges figyelmet a növénysűrűség s ezen belül a tápanyagszükséglet biztosítására. A csergeti kollektív gazdaságban a tavaly a hektáronkénti növénysűrűség az ötvenezer alatt maradt s ennek megfelelően a terméshozam is tízezer kg-nál alacsonyabb volt. A fenti példa persze szélsőséges eset, de tény, hogy a cukorrépatermesztő gazdaságok döntő többségében kilencvenezer alatt van a tőszám. Ennek ellenére több szocialista egységvezetővel folytatott beszélgetés során az a vélemény kristályosodott ki, hogy ezen a téren nincs különösebb probléma. A jövő szempontjából nézve ténylegesen megnyugtató körülmény az, hogy az elégtelen növénysűrűség az esetek többségében nem téves felfogás következménye. A szocialista egységek vezetői ma már elismerik a magas tőszám előnyét, ami kifejezésre jut abban is, hogy a vetésnél ennek megfelelő mennyiségű magot hintenek el. Más viszont a helyzet a növényápolásnál. Dellőben például a kapálást egy előkapa helyett széles kapával végezték s így megtizedelték a répát. Hasonló volt a helyzet a karácsonyfalvi, makfalvi, csávási, sőt még a bándi kollektív gazdaságban is. Helyenként károsan befolyásolja a hektárátlagot az is, hogy a hiányosan kelt területek újravetését elhanyagolják. Az igazsághoz tartozik viszont az is, hogy nem egy esetben az anyagi érdekeltség mellőzése is kihat az eredményekre. A tavaly a tartomány gazdaságainak túlnyomó többségében a cukorrépánál nem vezették be a pótjavadalmazást s a mennyiségi bálynak tekintik, hogy minimálisan nyolcvanezer tő répát biztosítsanak minden hektáron. Hasonló törekvéssel találkozhatunk Marosugrán is. E gazdaságot a tavaly kiváló eredményeiért külön jutalmazták az ugraiak viszont a zárszámadási elemzéskor meggyőződtek arról, hogy bár jó eredményt értek el, a növénysűrűség szabályozásával sokkal magasabb terméseredmény biztosítható. Tanulságként mellékeljük a három brigád ide vonatkozó statisztikáját: teljesítmények utáni hajsza eredményeként bizony megritkult a répa. Problémát jelentett az is, hogy ahol bevezették a hozam utáni javadalmazást a brigádok számára ott is túl magas átlagot terveztek. Jellemző példa erre a szentgericei kollektív gazdaság. Itt, amint már az előbbiekben említettük szép eredményeket értek el az elmúlt esztendőben, pótjavadalmazásban viszont csak egy brigád részesült, az is csak kis mértékben. Addig ugyanis, amíg a gazdaság globális tervében a répánál 23 ezer kg-os átlagot terveztek, a brigádok többsége 30—35 ezres előirányzatot kapott. Íme egy példa: A hármas számú brigád tervében 35 ezer kg-os előirányzat szerepelt s bár 25 ezer kg-os átlagot értek el — ami mintegy tízezer kg-mal magasabb a tartományi átlagnál — nem részesülhettek prémiumban. Az idén nemcsak Szentgericén de máshol is vigyáztak erre a tervezésnél. A tartományi mezőgazdasági tanács útmutatása alapján a konkrét helyi adottságoknak jól megfelelő és normális időjárási viszonyok mellett megvalósítható termésátlagokat iktattak a tervbe s így most már a tagok közvetlenül érdekeltek a hektárhozam növelésében. E vonatkozásban rendkívül fontos az, hogy ne csak a brigádok, hanem a csoportok is megkapják a tervet, hiszen tavaly sok esetben a pótjavadalmazásnál kizárólag csak a brigád teljesítményét vették figyelembe. A cukorgyár nyersanyagszükségletének fedezése, a kollektív gazdaságok jövedelmének növelése céljából természetesen a réptatermesztés más vonatkozásaiban is akad javítanivaló, így például megoldásra vár a gépesítés kiterjesztése, a műtrágyázás nyújtotta lehetőség hasznosítása, a betegségek és kártevők leküzdése stb. A cukorgyár lelkes munkakollektívája fáradságot nem ismerve küzd is az élenjáró agrotechnika meghonosításáért. A cukorrépatermesztők közeljövőben sorra kerülő tartományi értekezlete remélhetőleg hasznos fórum lesz e tekintetben. A brigád vetésterület Hektáronkénti Terméshozam megnevezése hektár tőszám kg Ugrai brigád 88 85—90 ezer 25700 Dellői brigád 62 70—75 ezer 20450 Vaideiui brigád 40 55—65 ezer 12750