Előre, 1964. november (18. évfolyam, 5288-5312. szám)

1964-11-01 / 5288. szám

2 MŰVELŐDÉSI Hrónista A Kolozsvári Állami Magyar Színház fővárosi vendégjátéka véget ért. E jegyzetünkben most se visszatérni nem kívánunk azokra az előadásokra, amelye­ket az együttes a főváros közön­ségének bemutatott, — hiszen mindegyikről írtunk a maga ide­jében — de általánosan értékelő elemzésekbe se bocsátkozhatunk. Pusztán csak annyit kell megje­gyeznünk, hogy a valóban nagy siker titka az az évekig tartó szí­vós és művészi gyötrődésekben­­keresésekben gazdag munka volt, amely a kolozsvári színházat — ahol ugyan tehetségekben soha se volt hiány — kialakulatlan arcélű, sajátos jegyek híján job­bára a középszer körül gravitáló színházból egységesen összefor­rott, céltudatos, a szocialista esz­meiségen belül a maga színpadi nyelvén megszólaló együttessé változtatta. És éppen a kialakult művészi közösség érvényesíti most már mindinkább való arányuk mérté­kében a színház kiemelkedő egyéniségeit is, mint­ például Ko­vács Györgyöt (aki Manóié sze­repében kétségtelenül élete egyik legnagyobb alakítását nyújtja) vagy Andrási­ Mártont. Minden bizonnyal e közösségi alkotó lég­körben érlelődött immár határo­zott művészegyéniséggé, a fiata­lok sora :­­ Dorián Ilona, Török Katalin, Berecky Jú­lia, László Gerő, Hor­váth Béla, Márton János, Szabó Lajos, ez biztosítja fejlődé­sét az olyan sokat ígérő fiataloknak, mint Nagy Réka. És csakis a művészi-esz­mei célokban egyön­tetűvé s ezért egész létezésében alkotóan érzékennyé váló e­­gyüttes lehet az alap­ja a rendezők fejlő­désének­­ is: meg is érzik ez Harag György, Rappaport Ottó és Taub János munkáján. Tudjuk, a színház­nak vannak még megoldásra váró problémái. De az e­­gyüttes fejlődik, al­kotó energiái hatnak. A fővárosi vendég­játék forrósikerű es­téin a közönség tap­sa mindenekelőtt ezért köszöntötte sze­retettel a Kolozsvári Állami Magyar Szín­házat. (Őszintén szólva, autóban még sohasem készítettem interjút. Most, hogy Molnár Józseffel, a neves grafikussal, Skoda-kocsijában be­szélgettem a reklám esztétikájának kérdéséről, bevallhatom : nem a legkényelmetlenebb módja - szak­mai tolvajnyelven szólva - az „anyagfelvételnek". De ehhez a — Nem túlzás a reklám esztéti­kájáról beszélni ? — De még mennyire nem. Kezd­jük talán a végénél. A reklámpla­kát kikerül az utcára. Lényegében ekkor kezdődik igazi élete. A pla­kátot persze tárlaton is ki lehet állítani, de ez csak annyi mintha... — ... egy verset nem a lapok­ban nyomtatnának ki, hanem ki­állítanák a kéziratot. — Nos nézzen csak arra a pa­lánkra. (Zsúfoltság. Összevisszaság­ban kiragasztott plakátok. Rajzos, seb­es plakátok közé ékelt szöve­ges színházi és egyéb hirdetmé­nyek). Aki erre a palánkra pillant, nem tudja mit nézzen meg elő­ször, minden vonzza és egyben semmi sem, ha csak nem keres szándékosan vla­­mit, egy hirdet­ményt, színházi előadás szereposz­tását, moziműsort. Azután meg a szí­nek hervadtak, odalett az élénksé­gük, mert rossz szokás szerint egész felületüket ragasztóval kenik be s így elszürkülnek... kocsikázás közben megejtett inter­júhoz az autónak szervesebb köze is volt, sőt rövid városi autó­sé­tánknak végülis határozott rendel­tetése lett. Problémáinkat szemlé­letessé tehettük utunk során, mon­danivalónkat a mozgó utcákon il­lusztrálhatta.­ — Mi itt a megoldás ? — Zürichben láttam, hogy a vá­ros különböző pontjain külön e célra készített pannókon plakátíroz­­nak. Határozott kompozíció sze­rint, nem véletlenszerűen, vagyis a plakátírozásnak is megvan az esz­tétikája, a reklámot ugyanis érvé­nyesíteni kell, kiugratni, tálalni. — Nálunk is van erre példa. A bukaresti egyetem régi épülete előtt, a fővárosiak hagyományos ta­lálkozóhelyén, az óra mellett. Ilyen pannókra gondol ? — Pontosan. De figyelje csak meg, öt perce futunk azóta, hogy azt a palánkot elhagytuk. Látott plakátokat ? — Nem, sehol. — Nézzen csak ki. Lát valahol ? (A Victoriei úton haladunk. Itt-ott a kirakatokban fel-feltünedezik egy plakát.) A kirakatokban nem érvé­nyesülnek. Sört, zavarják a kirakat rendezését. Nálunk is elv,és helyes elv, hogy a házfalakra nem ragasz­tunk semmit. Maradnak a hirdető palánkok, maradnak az építkezések alkalmi palánkjai, amelyeket az­után lebontanak. Mindez kevés. És főleg az a baj, hogy a reklamíro­­zásnak ilyenformán nem lehet rit­musa. A reklám hatásának egyik tényezője pedig az ismétlés, a visz­­szatérés, az állandó újra-figyelmez­­tetés. — És a belső tényezők, vagyis a plakát esztétikája ? — Ötlet, új gondolat, frappáns, ha akarja mellbeverő grafikai meg­oldása. Ez a plakát esztétikai ábé­céje... De nem fejbeverő, igen, ez nagyon fontos, sőt fordítva: el­gondolkoztató megoldásokra kell törekedni, melyek a járókelőt nem csupán a tudomásulvételre kénysze­rítik, de bizonyos intellektuális részvételre hangolják. És még két valóságos vas­törvény: nem szabad szájbarágni az ötletet, a gondola­tot, és nem szabad grafikailag is­mételni. A plakát halott, ha közöm­bösen tudomásul vesszük, vagy ha azt mondja rá a járókelő, ezt már láttam valahol. . — Akad túlzsúfolt plakát is. *­­ BESZÉLGETÉS Molnár Józseffel — No igen az egyszerűség, a tö­mörség. Ez ellen bűn vétem­. Mon­dok egy példát. Volt egy turista plakátom, idegenforgalmi reklám­nak szántam. Síző hópehely, ez persze így groteszk, ha elmondom, de grafikai stilizáltságban, gondo­lom érdekes volt. Azután az ONT- nél felmerült a gondolat: gazdagít­suk kissé. Télisapka, felszerelés, turistaszálló — a plakát gazdagabb lett, az ötlet szegényebb, mert el­veszett a részletekben. Nem tetszett, nekem se, a rendelőnek se. Nem is lett belőle semmi. (Közben az Állomás­téri Artis üz­let elé értünk. Molnár Józsefnek itt dolga volt. Az Artis egyébként a Képzőművészeti Alap szerve, töb­bek között a plakáttervek szűrésé­vel, elfogadásával is foglalkozik. De vajon a reklám egyéb válfa­jaival is ? Hiszen a plakáton kívül itt van még a moziban vetített, a televízió képernyőjén megjelenő reklám, itt vannak az újságokban megjelenő reklámok, a fényreklá­mok stb. Mindezek ügyes-bajos esztétikai gondjaival ki foglalko­zik ? Dolga végeztével Molnár Jó­zsef visszatért a kocsiba, tovább indultunk.) — Hogy ki foglalkozik ? Éppen ez a baj, hogy ha a plakátnak, a fényreklámoknak van gazdájuk, a többinek nincs és bizony... Sok az improvizáció, az ízléstelen vagy régimódi megoldás, itt-ott pedig virágzik a dilettantizmus is. Alkal­mi rajzolók élnek az alkalommal, p­edig ha a reklám a városkép kom­ponense, a mindennapi élet egyik közvéleményt alakító tényezője, márpedig az, akkor elsőrendű mű­vészi kérdés is. A reklám minden válfajának esztétikai színvonalas­­ságát csakis művészi felelősséggel lehet megoldani. (Autó­utunk véget ért, s ezzel beszélgetésünk is. A feketénél, amelyet egyik kávézóban megit­tunk, Molnár József még elmon­dotta, hogy a román plakátművé­szek, Oroveanu, Ciocindel, Jean Eugen, Braun, Brinz, Trofim az utóbbi időben nemzetközileg is sok szép sikert arattak, s hogy sok te­hetséges fiatal is jelentkezett a plakátgrafika terén. Gondolom a reklám minden válfajának REK­­LÁMMŰVÉSZETTÉ fejlődését e te­hetséges művészektől várhatjuk esősorban.) SZÁSZ JÁNOS M. R. A REKLÁM ESZTÉTIKÁJA A város központjában, méghozzá a színházi jegyiroda előtt, hevenyészettek és ízléstele­nek a hirdetőtáblák Kovács György, a nép művésze és László Gerd Horia Lovinescu: Egy művész halála című szín­­i­művében A plakát-pannók az Egyetem előtt KOZINCEV HAMLETJE NAGY VETÉLYTÁRSAKKAL kel megküzdenie egy Hamlet-film ren­dezőjének, mindenekelőtt, mint a Hamlethez nyúló minden rendező­nek, Shakespeare-rel magával, pon­tosabban a nézők előző olvasóélmé­nyével, másrészt pedig Lawrence Olivier klasszikus értékű filmjének emlékével. Grigorij Kozincev olyan rendező, aki elbírja az író konkur­enciáját: mondanivalója van Ham­­lettel, ahogyan Don Quijote-val is volt, vagy a nagy forradalmi triló­gia felejthetetlen Maxirpjával. Az új Hamlet-film érvényesnek bizonyul az angol Hamlet-film mellett is, mi­vel mást, más szemszögből és más eszközökkel világít meg a shakespea­­re-i mű gazdagságának szinte végte­len szövevényében. Lawrence Oli­vier filmjére egy nagy színházi egyéniség nyomta rá bélyegét. Nem­csak azért nem nevezem egyszerűen színészegyéniségnek, mert a film rendezője is ő, hanem mert lényegien, és alapvetően színházban gondolko­dik. Kozincev filmjében az uralkodó egyéniség a rendező, a filmben látó, eszmélő, gondolkodó és cselekvő mű­vész, aki valóban a maga művészeté­nek formanyelvére ülteti át a tragé­diát, sokrétű kifejezőeszközökkel dolgozik, a színész pedig csak egy ezeknek sorában. Kozincev partnere mindenekelőtt az operatőr Jenesz Grid­usz, a zeneszerző a táj, és az enteriőrök, a természetes és az em­­ber-építette díszlet. Az ég és a ten­ger is. S ha azt mondjuk, hogy Sosz­­tákovics muzsikája az éggel s a ten­gerrel vetekszik, ha arra gondolunk, hogy Petőfi szerint Shakespeare maga a természet fele, akkor értjük meg a zseniális rendezői szándék je­lentőségét, azt, hogy a Shakespeare-i nagyságnak nagyszerű kortárs m­­­vészek összesített kölcsönhatású al­kotásában tárja fel új meg új lénye­ges vetületeit. EZ A FILMS nem a halogatás, az ingadozás drámája, hanem egy zsar­noki világban meghurcolt és pusztu­lásra szánt emberi méltóságé. „Dá­nia börtön“ — mondja Shakespeare­­rel Kozincev, s ebben a börtönben, rabok és börtönőrök között lappang két szabad ember: Hamlet és Hora­tio. Ez a szabad Hamlet nem lázadó és nem hivalkodóan szabad, nem vi­selkedik kihívóan senkivel, csak ép­pen azt érzi rajta Claudius király egész világa, hogy rajtuk kívül áll, lelkileg, jellemileg immunis, sebez­­hetetlen általuk. Innokentij Szmok­­tunovszkij, akit az Egy év kilenc nap­jából, a Katonákból, az El nem kül­dött levélből — tehát csupa modern szerepből — ismerhet közönségünk, eredetien, szépen és osztenzáció nél­kül, korszerűen oldja meg szerepét. Szinte eszköztelenül egyszerű, a tör­ténelmi köntöst a hétköznapi viselet otthonos természetességével viseli. A helsingőri vár tövébe úgy tud le­ülni, mintha „a rakodópart alsó kö­vén“ ülne és azzal a lelki beállított­sággal kezd párbajozni például, mintha valami sporttalálkozóra szó­lították volna fel. Tehát nem a vég­zetét érzi előre a Laertes-szeli pár­viadalban, hanem valami, a lényeges feladatától, szenvedésétől eltérő, problémamentes kikapcsolódást. La­­ertestől is sportszerű egyenességből kér bocsánatot, szinte vidám, kösty­­nyed, a lelki nyomás alól felszaba­dult abban a gondtalan ifjúságára emlékeztető néhány percben, mig kardját összeméri ellenfelével. Csak a Laertes vallomása után ébred új­ból feladatára s akkor önmagáról, lelke sebeiről megfeledkezve, mint­egy a köz bosszúállójaként ront a királyra. Magatartása addig, előbb a döb­bent, kétségbeesett felismerés, az undor, az anyját is megrontó clau­­diusi világtól, majd fokozatosan ma­gához térve, a körültekintő óvatos­ság a szellem állításainak ellenőr­zésében s a várható orvtámadások kivédésében. Szmoktunovszkij Ham­let­je állandóan figyel: nemcsak les, nemcsak résen van, de érdeklődőn néz hol a környezetére, hol önmagá­ba. Közben cselekszik is, megy előre a szellem­ kijelölte kötelesség útján, de azt amolyan mellékesen teszi. Lé­tének tengelye az érdeklődés, a meg­ismerés vágya — és a világ megis­merése súlyának elviselése. És a megismerés annyire lefoglalja, hogy még csak nem is alakoskodik, nem is színleli az őrültet; pusztán az őszintesége, a magasfeszültségű gon­dolkodása, a nem titkolt morális szenvedése folytán tűnik őrültnek durva, barbár környezete számára. Egy hatványzottan és szinte kizáró­lagosan szellemi életet élő intellek­­tuelt látunk tehát, a maga halk, fi­nom, emberséges és mindig érvekkel operáló mivoltában, egy harsány, bárdolatlan, zabolátlan, erőszakos és — Claudius kivételével — ostoba vi­lág közepette. Hamletnek itt nincs partnere Horation kívül, ellenfele is csak egy van: Claudius. A többi csak pojáca. Horatio az, akivel a maga nyelvén beszélhet, akivel azonos koordináták között gondolkoznak és éreznek. A RENDEZÉS is megkapóan feje­zi ki Hamletnek ezt a különvalósá­­gát az első nagy monológ jeleneté­ben, amikor az anyja esküvőjének „gonosz hamarságán“ bánkódik. Lawrence Olivier, mint a színpadon is, megvárta, míg egyedül marad és magában játszotta le a monológot, felejthetetlen szépen. Kozincev még Claudius végszava előtt kiviszi Ham­letet a helyiségből. Claudius meg­­hökkenten és sértődötten áll az üre­sen hagyott szék, mint egy arcába vágott kesztyű előtt, Hamlet pedig a nyüzsgő, zajos, vidám báltermen át, lehorgasztott fejjel megy kifele s eközben halljuk a monológot. A TOVÁBBIAKBAN azonban a Hamlet halk, visszafogott stílusa és a környezet féktelensége közötti kontraszt elmosódik. A rendező ál­tal helyesen szándékolt teatralitás­mentes stílustörekvés nem mindig funkcionális, nem illeszkedik elég­gé a cselekmény fejlődésének han­gulati vonalához, a konfliktus ki­bontakozásához és így néha erőt­lenné nyesegeti a szenvedélyt, il­letve a színészek lendületét, kife­jezőkészségét. Mintha azt a sodró robbanásra kész erőt, amit a tárgyi és természeti környezettel oly szug­­gesztíven fejez ki, nem merné, vagy nem akarná rábízni a színészeire is. Szmoktunovszkij­jel olykor mosto­hán bánik, például nagyon sokszor állítja háttal a nézőnek, vagy ép­pen távolképbe, még a „Lenni, vagy nem lenni“ monológnál is, és akár­milyen kifejező a színésznek a vál­la, vagy a járása,­­ az arca mégis többet mondana... Partnereiül pe­dig a rendező nem is választott nagy színész egyéniségeket, a Clau­­diust alakító pompás Mihail Naz­­vanov és a különleges, gótikus fi­nomságú Ofélia, Anasztaszja Ver­­tyinszkaja kivételével. A statiszté­ria — például az Oféliát kísérő öregasszonyok — arca és szerepel­tetése már inkább beletartozik abba a sűrített drámaiságú szerepbe, a­­­­melyet a tájnak, köveknek, holmik­­nak szánt Kozincev, a börtön világ ábrázolásába. A felvonóhíd kútja és vasfogú rácsozata, a vár belső díszítésének kőoroszlánjai s a to­ronyóra kaszás halál-figurája, a fol­tos dán véreb Laertes kíséretében, a toronyóra kaszására emlékeztető szigorú pompába öltözött fogatlan vénasszonyok, Claudius mohó és ke­gyetlen életvágya, a fali goblenek mese­állatai mind ugyanazt a félel­metes képzetet keltik: ebben a kör­nyezetben tőr és csapda vár minden tiszta, védtelen lélekre. Furcsa, de sokatmondó ötlet egyébként az első látásra anakronisztikusnak tűnő, pompás reneszánsz belső díszítés és jelmez: ez nem véletlen, ez a hangulati kontrasztot szolgálja. Claudius világa látszólag, külsősé­geiben már a felszabadult nagyvo­nalú reneszánsz életörömöt mímeli de mögötte az uralkodás tartalma és stílusa a legkönyörtelenebb, ember­telen középkori diktatúra. Ezzel szemben áll Hamlet és Horatio szer­zetesi egyszerűségű fekete öltözete és a félelem, a megalázkodás lelki béklyóitól érintetlen belső tartása. A LÁTSZÓLAG barokkos színpa­di hagyományt idéző pompás díszí­tés tehát nem üresen pufogó ro­mantikus maradvány, hanem funk­cionális, mondanivalós tényező. Ko­zincev rendezői koncepciójának jó­zanul érvelő mélységét az Ofélia­­ábrázolás minden szentimentális, romantikus megszépítéstől mentes, szigorúan logikus jellege is bizo­nyítja. Ezt az Oféliát a pompás ud­vari világ lényegi örömtelensége töri össze, nem csak apja és Ham­let elvesztése. Az őrülési jelenet ce­­remóniás öltöztetéssel kezdődik, a vénasszonyok vasfűzőbe, kényel­metlen elegáns gyászruhába szorít­ják, a szegény lány szenvedni se mer, se bír a fullasztó, kényelmetlen szer­tartásosságtól, a fátyol elveszi a látását s a levegőjét. Az őrülés első gesztusa, az, hogy egyik vénasszo­nyát meglátva riadtan, engedelme­sen, kapkodón ismétli a táncmozdu­latokat, amikre a vénasszony be­­idomította, aztán a fátyolt próbálja elhárítani, aztán ott, a palotában, a királynő előtt leveszi a szorongató gyászruhát. Az a fojtogató világ, amelyből Hamlet csak a halál árán szabadulhat, Ofélia számára az őrület szabadságát tartogatja. Nem a csapások, hanem a béklyók bil­lentik ki a lelki egyensúlyát. Ez után pedig már semmi meghatóan szép és festői nincs az őrülésben. Az őrült Ofélia nem mozog csábos­szépen, hanem görnyedt és didergő, mint valami koldus anyóka, vállán a pokróccal, amelyet egy katona te­rített rá szánalomból, a virágcsok­ra nem igazi csokor, csak néhány száraz gally és halála vigasztalan komor vizihalál... HIÁBA FECSÉRELŐDNNK EL , termékeny emberi értékek, senki sem a hivatását teszi, Ofélia nem boldog asszony és anya lesz, hanem csalétek Hamlet elveszejtésére, Ham­let nem építhet, dolgozhat, nem ad­hatja tovább a népnek tudását, mert bosszút kell állnia, el kell ta­karítania a mocskot — és egész e­­nergiatartaléka, egész élete erre megy rá. Ez a Hamlet nem beteg, vagy gyenge, hanem lényeges, szük­ségszerű cselekvőképességétől erő­szakkal megfosztott, terméketlen­ségre kárhoztatott alkotó ember. S ez a korszerű, izgalmas, nagy gon­dolat Kozincev filmjének egészében, így látja és ábrázolja azt Kozincev, hogy „valami bűzlik Dániában“. S a vasfogú kapu, amely börtönrács­ként csukódott be a hazatérő Ham­let mögött, nyitva marad, amikor Hamlet holttestét vállukon viszik el a katonák. Bejöhet a nap s a le­vegő. HALÁSZ ANNA Ofelia: Anasztaszja Vertyinszkaja Hamlet: Innokentyij Szmoktunovszkij ELŐRE POSTALÁDA Tíz nappal határidő előtt A nagybányai Fém és Vegyipari Kombinátban az önköltség csökken­téséért állandó jelleggel folyik a harc. Ennek eredményeképpen tíz nap­pal határidő előtt sikerült teljesíteni az üzem tíz havi előirányzatát. A kilenc hónapi árutermelésre előirányzott költségekből ugyanakkor 2 849 000 lejt tudtunk megtakarítani. A kohászok, vegyészek jelenleg arra törekednek, hogy az áruterme­lésre vonatkozó vállalásukat is - négy millió lej megtakarítását - mi­előbb valóra váltsák. Kató Lajos, lakatos­ ­ Martin kemencét­ ­ Üzembe helyezték a második 200 tonnás­­ A napokban üzembe helyeztük a b­resicai Kohászati Kombinát máso­­­­dik 200 tonna termelőképességű­­ Martinkemencéjét. Szeptember 19-­­én kezdtük átépíteni az egyik 120­­ tonna űrtartalmú Martin kemencét és a nagyszabású munkát 40 órával a tervidő előtt fejezték be a lelke­sen versenyző kőművesek, lakato­sok, szerelők. Dumitru Girtoi főolvasztár cso­portja vette át az átépítés után most már 200 tonnásra bővült ke­mencét s irányította az első csapo­í­­ást. Azóta, vállalásukhoz híven — akár a Girtoi csoport — a másik két váltásban dolgozó Ion Badescu­­és Bagyi József főolvasztárok cso­­­­portjai is jó minőségű acélt csapol- I nak a nagyteljesítményű kemencé­­ből. Virgil Talapan Ahol megszűnt a gyermekhalandóság Rádáuti-tól 44 kilométerre van Brodina község — hét falu és nyolc tanya — egészségügyi központja. Tavaly építették újjá a község egészségügyi központját, amelynek keretében 10—10 ágyas szülőotthon, illetve ideiglenes gyermekkórház is működik, infravörös és ibolyántúli sugárkezeléssel. Dr. Gh. Cimpeanu körzeti főorvos és dr. L. Olinici gyermekorvos a szakmai munká­juk mellett a lakosság egészségügyi neveléséről sem feledkeznek meg. Rendszeresen tartanak előadásokat az egészségügyi középkáderek is . Az anyákat megtanítják a csecse­mők helyes táplálására és gondozá­sára, diétikus étrendekre a kora­szülöttek gondozására stb. Az egészségügyi körzet lelkes munkaközösségének tevékenysége nyomán az idén gyakorlatilag már teljesen megszűnt a gyermekhalan­dóság ebben a községben. Dumitru Mistreanu egyetemi hallgató lakatos A magasabb fokú szaktudásért (Folytatás az 1. oldalról) életkori összetételére, vagyis arra, hogy a tanulók túlnyomó többségét a fiatalok soraiból toborozzák. Ta­valy több helyen is előfordult, hogy bürokratikusan intézték a beiskolá­zást, nem igyekeztek megnyerni az ifjúságot, s hogy mégis megfelelő létszámot hozhassanak ki, beírták a korhatáron túliakat is. Esztelneken a kör 26 hallgatója közül 11 koro­sabb ember volt Megfelelő tantermekről csaknem kivétel nélkül mindenütt gondoskod­tak már. A rajonok megkapták a tankönyveket, a szükséges szemlél­tető anyagot, filmeket, gipszmintá­kat, színes ábrákat. Az agrármérnö­kök, technikusok a nyáron át kibő­vítették a tanítási segédeszközök tá­rát. Ezek szerint a tanulás anyagi feltételeit biztosítottnak tekinthet­jük. Az elmúlt két esztendőben minden rajonban kialakult a mezőgazdasági szakoktatás lektorgárdája. A magas képzettségű szakemberek száma nö­vekedett a rajonban, a kört tehát lehet és kell is bővíteni, hiszen az 1964—65-ös tanévben a múlt évi 1370 szakkörrel szemben 1400-nál jóval több szakkör fog működni. Kőha­lom, Fogaras és Kézdi rajonban ta­valy kihagyták az előadók listájá­ból egyes állami gazdaság specialis­táit. A szelistyei állami gazdaság 6 főiskolát végzett szakemberéből csak hármat, a szebeni állami gazdaság 11 szakemberéből négyet kértek fel lektori teendőkre, holott ezek a nagy képesítésű szakemberek, akik az ál­lami gazdaságokban sok éves gya­korlatot szereztek, a leghivatottab­­bak a nagyüzemi gazdálkodás mód­szereinek tanítására. A lektorok felkészítésére nagy gondot fordítunk. A tanfolyam meg­nyitása előtt rajononként több napos értekezletre hívják össze az összes előadókat, tanfolyamvezetőket, min­taleckéket mutatnak be nekik. A legjobb tanulmányi eredményeket elért lektorok tartják ezeket az elő­adásokat, amelyek példaként szol­gálnak arra, hogyan kell tartalmas, érdekes és hatásos módon oktatni a hallgatókat, hogyan kell a szemlél­tető anyagot felhasználni a tanulni­­való megértésének megkönnyítésére. A mezőgazdasági oktatás igazi ér­tékét mindig az mutatja meg, hogy a tanultakat mennyire hasznosítják a gyakorlatban a hallgatók Az is bi­zonyos, hogy a hallgatók a lecke­anyagot csak akkor tudják a gyakor­latban gyümölcsöztetni, ha az előadó a helyi viszonyokra alkalmazva a gyakorlattal szervesen összekapcsol­va tanítja az elméletet A rajoni me­zőgazdasági tanácsok tehát megkí­vánják a lektoroktól, hogy a tan­anyag keretében olyan lecketervet dolgozzanak ki, amely az illető gaz­daságok közvetlen közeli és jövőbe­ni feladataihoz igazodik. Ajánljuk a szakkörök lektorainak, hogy tervük­be vegyenek be minél több gyakor­lati bemutatót! A korábbi tanfolya­mokon ugyanis beigazolódott, hogy a helyszíni bemutatók a földeken, vagy az állattenyésztésben nemcsak szemléletesebbé teszik az előadáso­kat, de megteremtik az összekötte­tést a könyv és az élet között. Több Brassó környéki kollektív gazdaság­ban, Keresztényfalván, Volkányban, Feketehalomban a zootechnikai kör hallgatóinak az istállóban magyaráz­ták el a mérnökök, állatorvosok az állatok ésszerű takarmányozását, az adagok helyes összeállítását, a siló előkészítését és felhasználását, vala­mint a szálláshelyek egészségügyi követelményeit. Az állatgondozók ezeken a helyeken nemcsak megta­nulták a megtanulandókat, hanem alkalmazták is mindjárt az előadást követő naptól kezdve. A Segesvár rajoni kollektív gazdaságokban töb­bek között a trágya helyes kezelésé­re rendeztek gyakorlati bemutatót. A tanfolyamok keretében rende­zett tapasztalatcsere látogatásokat élmény gyanánt, jelentős esemény­ként tartják számon a résztvevők. Az egyik gazdaság tagjait érdekli, mit hogyan termeszt a másik kol­lektív gazdaság, meddig jutott el a különböző gazdálkodási ágakban, hogy festenek a gyakorlatban az ál­tala alkalmazott módszerek ? Leírás­nál, fényképnél, statisztikánál többet ér számára a személyes megfigyelés. Látogatása eredményeként latolgat­ni kezdi: mit hasznosíthat a látot­takból saját munkahelyén, saját kol­lektív gazdaságában? A múlt tanév­ben sok tapasztalatcsere látogatást és találkozót rendeztek a tanulmá­nyi körök. A kiscsűri kollektív gaz­daság fejlett állattenyésztésének megtekintése céljából találkozóra gyűjtötték össze Szeben rajon vala­mennyi zootechnikai körének hall­gatóit. A gyümölcskertészeti és sző­lészeti körök részvevőinek találko­zóját Keresztényszigeten hívták ösz­­sze, ahol volt mit látniok, tapasztal­­niok ezen a téren. A szárnyaste­nyésztő körök tanulói a kiváló tó­­mási baromfitenyésztésbe látogattak el tapasztalatért. A rajoni mezőgaz­dasági tanácsok az idén még na­gyobb számban szerveznek tapaszta­latcseréket, hogy minél több alkal­mat teremtsenek a legjobb módsze­rek, megismerésére és elterjeszté­sére. Meggyőződésünk, hogy a jól meg­alapozott új tanulmányi évben Bras­só tartomány kollektivistái nem hiá­ba ülnek be esténként az iskolapad­ba : szaktudásukat sikerül ismét magasabb fokra emelni. 1964. november 1., vasárnap JOGI TANÁCSOK I. P. Medgyes : Mi törté­nik annak a dolgozónak a lakásigénylésével, akit hi­vatalból vagy saját kérés­re más vállalathoz helyez­tek át ? Azokat a dolgozókat, akiket — miután a vállalat lakáslistájára feljegyeztek — hivatalból vagy saját kérésre áthelyeztek, to­vábbra is a régi munkahelyükön tartják nyilván a szociális bi­zottság által meghatározott sor­szám alatt. Az eredeti lakáslista újraszerkesztésével (2 év) pedig annak a vállalatnak a lakáslis­tájára kerülnek, ahol áthelyezé­sük óta dolgoznak. B. I. Brassó: Milyen feltételek között jogosul­tak utód­nyugdíjra a le­származottak ? A nyugdíjtörvény vonatkozó rendelkezései értelmében a le­származottak (az elhalt nyugdí­jas, vagy nyugdíjra jogosult dol­gozó gyermekei) az alábbi felté­telek mellett jogosultak utód­nyugdíjra : a. ) 16 éves korig, vagy ha is­kolások, tanulmányaik befejezé­séig, de csak 20 éves korig ; b. ) az árvák, valamint a kü­lönleges érdemekért járó nyug­díjban részesült személyek gyer­mekei, ha főiskolai tanulmányo­kat folytatnak, vagy olyan isko­lát látogatnak, ahová csak kö­zépiskolai végzettséggel vesznek fel, tanulmányaik befejezéséig, de csak 25 éves korig. ,­e.) ha az a. vagy b. pontokban megjelölt korhatárok betöltése előtt a leszármazottak bármilyen fokú rokkantságot szenvednek. Dr. Kálmán Lajos az Előre jog­tanácsosa Díjnyertes népművészek (Munkatársunktól) Az UCECOM a nyáron versenyt szervezett, hogy serkentse a nemzeti jellegű, művé­szi kivitelű népművészeti cikkek esztétikai színvonalának emelését. A legszebb népművészeti cikkekből ki­állítást rendezett. A verseny zsű­rije most értékelte ki az eredményt és számos díjat, dicsérő oklevelet osztott szét a legsikerültebb nép­­művészeti cikkek alkotói között. Tanárjelöltek gyakorlata (Munkatársunktól) A marosvásár­helyi Pedagógiai Intézet több mint 250 utolsó éves hallgatója fejezte be október 31-én kéthetes oktatási gyakorlatát a tartomány középisko­láiban. A fiatal tanárjelöltek fel­használták az alkalmat arra is, hogy népszerű tudományos előadásokat tartsanak a közeli községekben. Több száz ilyen előadás hangzott el a szülők és a tanárok együttműkö­déséről, mit és hogyan olvassunk címmel és egyebekről.

Next