Előre, 1966. május (20. évfolyam, 5753-5777. szám)
1966-05-03 / 5753. szám
FELVONULÁSOK,ÜNNEPSÉGEK ORSZÁGSZERTE Az első jelentés A marosvásárhelyi ünnepi menetben halad a város legfiatalabb, de egyben legnagyobb és legjelentősebb ipari létesítménye dolgozóinak ezer főnyi csoportja, a nitrogénes műtrágyakombinát ünneplő munkaközössége. Mindenfelé grafikonok, számok adják hírül a marosvásárhelyi ipari vállalatok nagy ünnepi teljesítményeit, a Román Kommunista Párt fennállásának 45. évfordulójára tett vállalások sikeres teljesítését. A kombinát dolgozói — mert ennek a fiatal vállalatnak még nincs termelési terve — szerényen adják tudtul, noha előirányzatuk még nincs, már részt vesznek a javak termelésében, 5500 tonna ammoniáknitrátos műtrágyát adtak május 1-ig az ország mezőgazdaságának. És nem ez az egyetlen sikerük. A kombinát oxigéngyárában már 75 000 köbméter ipari oxigént állítottak elő és szállítottak a különböző vállalatoknak. Már működik a salétromsavgyár, rövidesen üzembe helyezik az ammóniákgyárat is. Itt is megkezdődtek már a műszaki próbák és az erőfeszítések arra irányulnak, hogy a tervben megadott időben üzembe helyezzék a még nem termelő üzemrészeket is. És ezzel egyidejűleg megkezdődik a kombinát bővítésének újabb szakasza. Tovább növekszik, gyarapszik ez az új vegyipari létesítmény, amely — így adja hírül a felvonuló dolgozók egyik grafikonja — a vegyipar 1970. évi nitrogénes műtrágya termelésének 20 százalékát állítja elő. És ez nem kevés, hiszen az ország vegyipara az ötéves terv végére 1 300 000 tonna műtrágyát fog gyártani. Dalolva, zászlókat lobogtatva vonulnak a kombinát dolgozói az ünnepi menetben. Soraikban ott van Pastor Ovidiu szerelőmester, aki kiváló tervező és nagyszerű szakember, munkacsoportja egyetlen nappal sem marad el a grafikon mögött. Itt van Daróczi Ernő, a fővárosi szerelővállalat kirendeltségének mestere, akinek szintén nagy része van abban, hogy számos nehézséget sikerült idejében leküzdeni. De ugyanezt még jónéhány felvonulóról el lehet mondani. Costa? Constantin herkesztő pontos, kiváló munkájával tűnt ki munkatársai közül az ünnepi versenyekben. Ha kellett, éjjel-nappal munkahelyén volt. Brideanu Ionnak, a kombinát oxigéngyára mesterének jelentős része van abban, hogy a részleg első két csoportja határidő előtt megkezdhette a termelést. Filimon Ioan és Pápai Vilmos műszaki kezelők a salétromsavgyárban mutattak példát az ünnepi versenyben. A Rózsák terén hömpölyög a hatalmas tömeg. Nincs olyan vállalat, intézmény, amely tábláin, grafikonjain ne hirdetné a Román Kommunista Párt születése 45. évfordulójának köszöntésére elért legszebb eredményeit. A vállalatok dolgozói által terven felül megvalósított termékek már április elején csaknem 10 millió lej értékű árut jelentettek a népgazdaságnak s azóta ez az összeg jóval magasabbra szökött. A marosvásárhelyiek amikor zászlót és virágot lengetve elhaladnak a díszemelvény előtt, egyemberként fogadják meg a pártnak: május 8-át újabb nagyszerű eredményekkel köszöntik. Gáspár Tibor Hajóépítők Galam dolgozóinak ünnepi menetében Hajnali beszélgetés Az egyik legnagyobb Szatmár környéki faluban, Lázáriban virradt rám az ünnep hajnala. Idejében ott akartam lenni, mikor a felvirágzott traktorok kivonulnak a határba május elsejei ünnepi műszakra. A termelőszövetkezet székházánál azonban a legnagyobb csend fogadott. Hát várakoztam s az ébredő falu neszeit figyeltem. A lángos házaknál sorra kitárultak az ablakok, a címzettek birtokukba vették az éjszaka „odacsempészett“ május-kosarat, aztán itt is, ott is bekapcsolták a rádiót, s az utcákon szétáradt a zene. Egy esztendővel ezelőtt jártam itt utoljára, de a hajnali derengésben is szembetűnik, milyen sokat fiatalodott Lázári e rövid idő alatt. Sok az új, vagy a most épülő ház. A szövetkezeti bolt mellett, ahol tavaly rozoga épületek álltak, most tágas, korszerű házak fundamentumait ássák. Alig egy hajításra odább, az utca szélén nemrég libaúsztató volt, most virággal teleültetett parkot látok. Rend, tisztaság mindenütt. Nem csoda, hogy ez a kép vidám fütyörészésre hangolja Horváth Károlyt, a néptanács elnökét. Mert ő a koránkelő, aki velem szembejön. — Nos, tetszik ? — Tetszik bizony. Gratulálok. — Ne nekem gratuláljon, hanem a képviselőknek és a falu lakosainak, akik ezen a tavaszon olyan Széppé varázsolták a falut, amilyen még soha sem volt. S ha belefér az ünnepi tudósításba, írja meg, hogy Kiss Sándor, Gherman Gheorghe, Roszpapa György és más képviselők kezdeményezésére a község lakosai közel 220 000 lej értékű hazafias munkaórát dolgoztak csak ezen a tavaszon a falu szépítésén. — Hát azokat a betonoszlopokat mire használják? — Van még egy régi libalegelőnk a falu központjában, abból is parkot akarunk csinálni. Ha sikerül, még a nyáron. Azért mondom, ha sikerül," mert megkezdjük egy emeletes iskola építését. Nyújtanám a kezem, hogy viszszasiessek a traktorosokhoz, de az elnök visszatart. — Ha a vetésről akar írni, akkor ne siessen, mert már az ünnep estéjén befejeztük, húsz nappal hamarabb, mint az elmúlt esztendőben. Hétfőn, kedden megkezdjük a cukorrépa-kapálást, arra eljöhet. Az emberek ma csak a május elsejei ünnepségre mennek, délután pedig szívesen látjuk a kultúrházban. És most hadd mondjam el, miért Lázárit választottam az ünnepi tudósítás színhelyéül. A koratavasszal mondhatni egész Szatmár rajonban az ő határukban tört fel legtöbb talajvíz, száz hektárokon keletkeztek belvizek, s úgy nézett ki, hogy május egyig a legnagyobb erőfeszítések mellett sem sikerül az egész határt bevetni. De íme a lázáriak legyőzték a természetet, s mint megtudtam, február 15-től a téesz tagok százai vasárnapjukat, szabadidejükért feláldozva dolgoztak a határban, hogy a földet minél előbb szántásra, vetésre alkalmassá tegyék. Nem kevesebb mint 21 kilométer árkot, csatornát ástak a talaj- s a belvizek levezetésére. S így nemcsak jóval hamarabb, de sokkal jobb minőségben is vetették el a magvakat mint tavaly. Mégsem bántam meg tehát, hogy ezúttal eltévesztettem a házszámot. Sike Lajos Gazdag műsor (Munkatársunktól) — Nagyváradon a délelőtti órákban a Victoria téren zajlott le a dolgozók lelkes hangulatú felvonulása. Délután már három helyen folyt tovább az ünnep, de már nem a központban, hanem a város peremrészeiben, a zöldövezetekben, a Munkásligetben, a Balcescu parkban és a Félix fürdőben. Az előrelátó szervezés két-két műsorváltozatot dolgozott ki. Az egyiket a szép, napos időre, a másikat pedig arra az esetre, ha nem kedvezne az időjárás. Minthogy az időjárás nem borította fel a jobb összeállítást, a zöldben folyt a délutáni, esti ünneplés. Gazdag, változatos kulturális és sportprogram várta az embereket mindenütt. A Munkásligetben rögtönzött szabadtéri színpadon az Arta, a Cristn cipőgyár és a készruhagyár műkedvelői népdalokkal, népi táncokkal, hangszerszólókkal szórakoztatták az összegyűlteket, a Balcescu parkban — itt van a Gyermekváros is — előbb a legkisebbek öröméről gondoskodtak a Bábszínház művészei, majd a felnőtteknek szólt a muzsika Az Electrometal, az Arta Populara, a Lemnul, a Higiéné kisipari termelőszövetkezetek amatőr együttesei léptek fel. A Félix fürdőben az üdülők és kirándulók kellemes időtöltéséről vállalati műkedvelő csoportok könnyűzene-számokkal, népdalokkal, szavalatokkal gondoskodtak. IASI DOLGOZÓINAK SEREGSZEMLÉJE A Piata Unirii teret, a Iasi-i ünnepségek hagyományos színhelyét a lelkesedés légköre hatotta át. Mintegy 70 000 dolgozó nagyszabású felvonulással fejezte ki a párt és a kormány, szocialista hazánk iránti határtalan szeretetét. A Iasi-i munkaközösségek a dolgozók nemzetközi szolidaritásának napján jelentették, hogy határidő előtt teljesítették a Május 8 tiszteletére vállalt munkafelajánlásaikat. A régi forradalmi hagyományokkal büszkélkedő nicolinai fémipari munkások büszkén számoltak be a szocialista versenyben elért kiemelkedő eredményeikről. Többek között 23 vagon alvázat építettek és számos mozdony- és vasúti kocsi javítását végezték el terven felül. A Fémipari üzem a város új ipari övezetének jelentős objektuma. A fiatal üzem munkaközössége jól kezdte az új ötéves tervet. Eddig megvalósították és túlszárnyalták a tervmutatókat, 700 tonna csövet gyártottak az előirányzaton felül. E korszerű üzem egyes részlegein határidő előtt elérték a tervezett paramétereket s teljes erővel folytatják a versenyt e fontos objektum teljes üzembe helyezéséért. A Tesatura textilgyár sokezer fonó- és szövőmunkása szintén teljesítette és túlszárnyalta vállalását, kiváló minőségű fonalat és kötöttárut állított elő. A vállalat korszerű fonódásában, Május 8 tiszteletére, a beszerelt gépek egy részét már bejáratták és megkezdték a finom fonal termelését. A „Moldova“ kötöttáru-gyár munkásai is kimagasló sikerekről számolnak be : többek között 9000 drb. kötöttárut termeltek terven felül. A küszöbön álló nagyjelentőségű esemény, a párt megalapításának 45. évfordulója tiszteletére a többi Iasi-i munkaközösség is kiemelkedő sikereket ért el. Az új villamos hőerőműben már teljes kapacitással működik az első turbógenerátor. A bútorgyár, az antibiotikum üzem, az olajgyár és más vállalatok munkásai, mérnökei, technikusai szintén határidő előtt teljesítették a Május 8. tiszteletére tett vállalásokat. Az üzemek, vállalatok dolgozóival együtt több mint 19 000 főiskolai hallgató haladt az ünnepi menetben. Május elseje megünneplése az egész várost magával ragadta. A dolgozók kifejezték azt az elhatározott szándékukat, hogy újabb munkagyőzelmekkel köszöntik a párt dicsőséges évfordulóját. Nicolae Grunzu ELŐRE Ploiesti-i fiatalok a díszemelvény előtt (Agerpres felvétel) Egy munkás léptei Ez a májusi nap olyan tisztán ragyog, mint a frissen fehérített vásznak a tavaszi szélben. Az egész város üde, mint a szökőkutak és a kertek. Májusfákból fontak élő sövényt a gyárak köré, melyeknek ormán szállni kész vitorlaként zászlók feszülnek. A reggel csendjébe dobban a felvonuló tömegek lépte. Ezrek és ezrek hömpölyögnek a nehézipar hatalmas seregeként. Bányászok, olvasztárok, építészek, a vegyi és faipar dolgozói, munkások súlyos tömbje vonul széles és zárt sorokban. S föléjük magasodnak eredményeik. Ragadjunk ki egy arcot ebből a tömör seregből, ebből a nagy közösségből, egyet, aki a többiekhez hasonló, akit társai ezzel az egyszerű jelzővel illetnek: jó munkás. Nincs rang, mely ennél nagyobb, ennek a jelzőnek nincs felsőfoka és akik egymásnak megbecsülésként nyújtják, nagyon szigorú mércével mérnek. Ioan Bondrea elnyerte ezt a rangot. Több mint egy évtizeden át kellett helytállnia szüntelenül ahhoz, hogy elnyerhesse. 1952 óta dolgozik a nagybányai Gheorghe Gheorghiu-Dej fém- és vegyipari kombinátban. Jól képzett, fiatal munkásként került ide, de ez csak ahhoz volt elég, hogy befogadják. Néhány évi távollét után került vissza az üzembe, már tapasztalt pártmunkásként, valójában ezután vált a közösség élő, alakító részévé, aki nem csak termelt, hanem hatott is. Példájával nevel, együtt nőve maga is a gyárral, munkatársaival. Egyike volt azoknak, akik egy új részleget létrehoztak. Új ismeretek sokaságát kellett elsajátítania, értve dolgozni, gondolkodva . Itt minden új volt. Egyik jele ennek az új tudásnak az, hogy társaival együtt módosítani tudtak a bonyolult berendezésen, ha a helyi körülmények úgy kívánták. A csoport, melyben dolgozott a cirkulációs szivattyú gyakran eltérő rotorját a gyárban előállított saválló acélból készülttel helyettesítették, száz százalékkal növelték a csőtisztító gép termelékenységét egy újítás bevezetésével. Munkájuk írott és íratlan története több hasonló esetet őriz. De ennél is fontosabb az a példás odaadás, mellyel dolgoznak. Mindig az egyszerű dolgok a legjelentősebbek. Az, hogy kihasználják az időt, hogy ismerik a terv értékét, az, hogy gondolkodás nélkül fordítják munkára a pihenés óráit, ha úgy kívánja egy nehéz helyzet, az, hogy szeretik, ismerik a gépeket. Ioan Bondrea valóban kiváló eredménynek azt tartja, hogy februárban és márciusban az egész szekció revízióját teljes üzemeltetés, szakadatlan működés közben végezték. Ez nem szerepel semmilyen ünnepi jelentésben, nem vallanak közvetlenül róla a kiváló eredményeket jelző mutatószámok sem. De ezek nélkül a minden erőt koncentráló szürke és mindennapi hőstettek nélkül nem alakulhatnának ki az eredmények. Jó munkásnak nevezik Ioan Bondreát, mert egész ember. Úgy dolgozik, ahogy kell, és messze túlnő a munkáján. A részlegen, melynek megteremtésében az első naptól részt vett, a pártalapszervezet titkára... Itt vonul, sötét ruhában, mint a többiek, az arca csak egy pillanatra válik ki a tömegből. Ki hallaná ki ebből a menetelésből egy ember lépteit ? Bányai Judit (Agerpres felvétel) Pillanatkép a brassói felvonulásról Menetel a holnapi váltás A Győzelem téren, a kolozsvári felvonulások állandó színhelyén élénk taps köszönti a seregszemlét megnyitó Clujana bőr- és cipőgyár dolgozóinak menetoszlopát. Az iparág kitüntetett üzemének munkaközössége, ez alkalommal is kimagasló termelési eredményekkel köszönti május elsejét és pártunk megalakulásának 45. évfordulóját. A részlegek munkaközösségei már napokkal ezelőtt jelentették az összes felajánlások túlteljesítését. A vállalt 900 000 lej helyett például 975 000 lejjel haladták túl össztermelési tervelőirányzatukat, az árutermelési tervet pedig 1 043 000 lejjel teljesítették túl. Az év első négy hónapjában mintegy 10 000 pár cipőt, 1500 négyzetméter bélésbőrt, 1500 négyzetméter felsőbőrt, 5700 kiló első osztályú talpbőrt és sok más terméket gyártottak terven felül. Ugyancsak a menetoszlop élén haladnak a szocialista versenyben élenjáró Tehnofrig és Urisrea gépgyár dolgozói. A város legnagyobb gépgyárai jogos büszkeséggel jelentik : a pártévforduló méltó köszöntésére az összes felajánlásainkat túlteljesítettük. Íme a legjelentősebbek: a hűtő- és élelmiszeripari berendezést gyártók a nagy ünnep köszöntésére 48 tonnával több gépi berendezést állítottak elő, össztermelési tervüket mintegy 820 000 lejjel haladták túl, és 18 országnak szállítottak élelmiszer- és hűtőipari gépeket. A textilgépgyártók is rászolgáltak az elismerésre, a lelkes tapsra, a virágesőre. Idei árutermelési tervüket 2 850 000 lejjel szárnyalták túl. A gazdaságos termelés révén 520 000 lejt takarítottak meg a nemzetgazdaságnak. ...A Babes-Bolyai Tudományegyetem, a Politechnikai Intézet és a többi főiskola mintegy 15 000 főnyi diákserege áramlik a dísztribün elé. Lelkes, jelszavakkal juttatják kifejezésre mélységes hálájukat népünk bölcs vezetője, cf. Román Kommunista Párt Iránt. Grafikonokkal, magasra emeltt táblákkal büszkén jelzik a főiskolahálózat fejlődését, új tantermek, laboratóriumok építését. A Diákvárosban, amely állandóan új épületekkel gazdagszik, nemrég adták át rendeltetésének a 14-es számú otthont. Ebben a hétemeletes tömbházban a legkényelmesebb feltételek mellett tanulnak és pihennek az utolsóéves diákok. Mivel hálálhatják meg mindezt ! Szorgalmas, tanulással, a szakismeretek állandó gyarapításával, a munkásosztály, a párt iránti hűséggel. Noha az igények mind magasabbak, a kolozsvári főiskolákon az utóbbi időben mintegy 20 százalékkal gyarapodott a jeles tanulók száma. A Babeș-Bolyai egyetem tudományos diákköreinek ülésszakán például, amelyet az ünnep tiszteletére rendeztek, a főiskolások mintegy 70 tudományos értekezést ismertettek. Az Orvosi- és a Gyógyszerészeti Intézet diákköreinek ülésszakán pedig közel 100 dolgozatot olvastak fel. ... Lobognak a színes kendők, messze szárnyal az ifjúsági induló. A holnapi váltás, a pártnevelte ifjúság menetel. Székely Pál A Minisztertanács elnöke fogadta Törökország Nagy Nemzetgyűlésének küldöttségét Ion Gheorghe Maurer, Románia Szocialista Köztársaság Minisztertanácsának elnöke pénteken fogadta Törökország Nagy Nemzetgyűlésének küldöttségét, amely Ferrah Bezbeylinek, a Medzslisz elnökének vezetésével Nagy Nemzetgyűlésünk meghívására látogatást tesz hazánkban. Stefan Voitec, a Nagy Nemzetgyűlés elnöke péntek este fogadást adott a törökországi Nagy Nemzetgyűlés küldöttségének tiszteletére, amely Ferruh Bezbeylinek, a Medzslisz elnökének vezetésével látogatást tesz országunkban. A fogadáson részt vettek : Ilie Murgulescu akadémikus, az Államtanács alelnöke, Roman Moldovan, a Minisztertanács alelnöke, Grigore Geamanu, az Államtanács titkára, Mia Groza, Kovács György, Gheorghe Necula, Mtefan S. Nicolau akadémikus, a Nagy Nemzetgyűlés alelnökei, Corneliu Manescu külügyminiszter, Stefan Balán akadéTörökország parlamenti küldöttsége Ferruh Bezbeyli, a Medzslisz elnöke vezetésével péntek délelőtt a Funduleai Gabona- és Iparinövény-termesztési Kutatóintézetben tett látogatást. A vendégeket Gheorghe Necula, a Nagy Nemzetgyűlés alelnöke, Vasile Mateescu, a Bukarest tartományi néptanács elnöke, David Davidescu, a Mezőgazdasági Főtanács alelnöke és intézeti kutatók fogadták. A küldöttséget elkísérték Petre Turcu és Mircea Rebreanu nagynemzetgyűlési képviselők és Argun Coban, Törökország bukaresti nagykövetségének első titkára. A látogatás során David Davis szívélyes légkörben lefolyt megbeszélésen részt vettek : Mihai Marin külügyminiszter helyettes, C. Paraschivescu Balaceanu, nagynemzetgyűlési képviselő. Jelen volt Semsettin Arif Mardin, Törökország bukaresti nagykövete, (Agerpres) mikus, Gheorghe Cioaru, Ale- - xandru Boaba miniszterek, Ion Cosma, a fővárosi néptanács elnö- - ke, nagy nemzetgyűlési képviselők, központi intézmények és társadallmi szervezetek vezetői, művészeti, tudományos és kulturális dolgozók, tábornokok, a vallásfelekezetek képviselői, újságírók. Jelen volt Semsettin Arif Mardin, Törökország bukaresti nagykövete és a nagykövetség egyes tagjai. A fogadáson Stefan Voitec és Ferruh Bezbeyli pohárköszöntőt mondott A fogadás szívélyes légkörben folyt le. (Agerpres) descu és Tiberiu Muresan, az intézet igazgatója körvonalazták mezőgazdaságunk fejlődését, beszéltek a káderképzési rendszerről és a mezőgazdasági tudományos kutatásokról, valamint az intézet közreműködéséről e tevékenységben. A küldöttség tagjai érdeklődtek a mezőgazdaság kemizálásával kapcsolatos kérdésekről, majd megtekintették a kísérleti parcellákat, az intézet gabonatábláit, állattenyésztési telepét és különböző más szektorokat. Délután a vendégek a Falumúzeumban tettek látogatást. (Agerpres) ★ * * * Románia Szocialista Köztársaság pártos kormányküldöttsége látogatást tesz a Vietnami Demokratikus Köztársaságban A Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának és a Vietnami DK kormányénak meghívására Románia Szocialista Köztársaság párt- és kormányküldöttsége, élen Emil Bodnarus elvtárssal, az RKP KB Végrehajtó Bizottságának és Állandó Elnökségének tagjával, Románia Szocialista Köztársaság Minisztertanácsának első alelnökével május elején látogatást tesz a Vietnami Demokratikus Köztársaságban. A Francia Kommunista Párt aktivista-küldöttségének látogatása A Francia Kommunista Párt aktivista-küldöttsége, élén Gaston Plissonnier elvtárssal, a Francia Kommunista Párt Politbürójának tagjával, a KB titkárával, április 24 és 29 között látogatást tett Argeș, Olténia, Bánát és Brassó tartományban. A vendégek megtekintettek gazdasági, ipari létesítményeket, közöttük az argesi Gh. Gheorghiu Dej vízierőmű építőtelepét, a craiovai vegyipari kombinátot és az Electroputere gyárat, a vaskapui hidroenergetikai és hajózási rendszer építőtelepét, az aradi esztergagyárat, az Arad melletti üvegház-kombinátot, a szebeni Independenta üzemet. Megtekintették továbbá a simnici (Olténia tartomány) Avicola állami gazdaság bradesti-i részlegét, a bilédi mezőgazdasági termelőszövetkezetet és az orcifalvai állami gazdaságot (Bánát tartomány). Temesváron a küldöttség ellátogatott az egyetemre, találkozott a tantestület és a diákok képviselőivel. A küldöttség tagjai és a helyi párt- és állami és társadalmi szervek képviselői elbeszélgettek. A vendéglátók elmondták a vendégeknek, hogy tartományuk dolgozói milyen eredményeket értek el a Román Kommunista Párt IX. kongresszusán kijelölt feladatok teljesítésében. (Agerpres) Fogadás Akira Shigemitszu, Japán bukaresti nagykövete péntek délben fogadást adott a nagykövetségen Japán nemzeti ünnepe alkalmából. Részt vettek : Suzana Gidea, az Államtanács tagja, Corneliu Manescu külügyminiszter, Gheorghe Cioaru külkereskedelmi miniszter, egyes minisztériumok vezetőségi tagjai, központi intézmények vezetői, tudományos, művészeti és kulturális dolgozók, újságírók. Jelen voltak Bukarestben akkreditált diplomáciai képviseletek vezetői és a diplomáciai testület más tagjai. Péntek délelőtt hazautazott a fővárosból Georgi Petkov, a Szófia városi néptanács végrehajtó bizottságának elnöke, aki feleségével együtt a Bukarest városi néptanács végrehajtó bizottságának meghívására látogatást tett hazánkban. Az elutazó bolgár vendéget a Baneasa repülőtéren Ion Cosma, a Bukarest városi néptanács elnöke, a végrehajtó bizottság számos tagja és a Külügyminisztérium • képviselői búcsúztatták. Jelen volt Ivan Mangov, Bulgária NK bukaresti ideiglenes *• ügyvivője és a nagykövetség több tagja. Ioan Sandunak, az egészségügyi és népjóléti miniszter helyettesének vezetésével péntek délután a fővárosból Svájcba utazott Románia Szocialista Köztársaság küldődöttsége, amely részt vesz az Egészségügyi Világszervezetnek Genfben május 3 és 21 között megtartandó 19. gyűlésén. (Agerpres) HÍREK Az Államtanács ülése Április 29-én a Köztársasági Palotában Chivu Stoica elvtársnak, az Államtanács elnökének elnökletével ülést tartott az Államtanács. Az Államtanács tagjain kívül az ülésen részt vettek: Augustin Alexa, Románia Szocialista Köztársaság főügyésze, Adrian Dimitriu igazságügyminiszter, Cornel Onescu belügyminiszter és Alexandru Voitinovici, a Legfelsőbb Törvényszék elnöke. Augustin Alexa elvtárs, Románia Szocialista Köztársaság főügyésze jelentést terjesztett elő az ügyészségi szervek 1965. évi tevékenységéről. Az Államtanács, úgy értékelve, hogy javult a törvények tiszteletben tartásának az ügyészségi szervek által gyakorolt felügyelete, megállapítva egyben, hogy tovább erősödött a szocialista törvényesség a társadalmi és állami élet különböző területein, jóváhagyta a főügyész jelentését. Az Államtanács ezután elfogadta a Geológiai Állami Bizottság és az Állami Tartalékok Vezérigazgatósága megszervezéséről és működéséről szóló törvényerejű rendeleteket. Elfogadta továbbá a közúti közlekedési törvényerejű rendeletet, a vasúti utazási szabályok megsértésének szankcionálásáról szóló törvényerejű rendeletet, valamint más törvényerejű rendeleteket.