Előre, 1967. május (21. évfolyam, 6063-6087. szám)
1967-05-03 / 6063. szám
ELŐRE (Folytatás a 2. oldalról) munkaközössége nevében elkötelezte magát, hogy nem 310 kiló búzát termesztenek hektáronként, hanem 50 kilóval többet. Vállalati szinten búzából 200, kukoricából 200 kiló kell hogy legyen a ráadás, minden tehéntől 100 liter tejjel többet kell fejni, mint eredetileg megszabták. 1967 MÁJUS 1 Mindent összevetve: meghonosítani a határozat szellemét gyakorlatba ültetni elveit, a jól felismert cél érdekében nemcsak egyszerűen kötelességnek tartják itt az Érmelléken, hanem presztízskérdésnek is.. Ennek ismeretében azt is megértettük, hogy miért ültek az irodában, a papírok fölé hajolva, töprengve és vitatkozva a vállalat szakemberei. Nyilván, az ő érdeme is : a Coșbuc líceum végzettjeinek 75—80 százaléka szinte minden tanévben bejut az egyetemekre, főiskolákra, ahol később is csak a líceum jó hírnevét öregbítik. És nem csak jó szakember. Példakép is : mint minden pedagógust, őt is követik. Emberséget-helytállást tanulnak tőle a tanítványok nemzedékei. A Coșbuc líceum tanárnője, Negoescu Alice, ezideig 32 évet töltött katedrán. „Nekünk, tanároknak, megvan az az előnyünk, hogy sose öregszünk meg — mondotta könynyed-tréfásan Negoescu tanárnő. — Valahányszor új nemzedék kerül a kezünk alá, mi is fiatalabbak leszünk egy évvel...“ Ki hallatszott a szavakból, hogy ez nem pusztán könnyed-tréfás kiszólás, amilyenből ezernyi is születik ennyi vidám, felszabadultan ünneplő ember között. Nagyon is igaz, nagyon is komoly, amit Negoescu tanárnő mondott, hisz mindannyian tudjuk : a munka az egyetlen lehetőség arra, hogy az ember legyőzze a tovatűnő éveket, és megmaradjon fiatalnak. A pedagógus különösképpen tudja ezt, ő tanítja munkára, a munka tiszteletére, szeretetére az emberiséget. Kilabdázóink a hollandiai utánpótlás világbajnokságról, férfi röplabdázóink ismét házi verseny jelleggel ajándékozták meg a bajnokcsapatok Európa Kupa döntőjét, labdarúgóink elsők az első Európa-bajnokság hatodik csoportjában ... Folytathatnánk a felsorolást, de nincs értelme. Ismerjük eredményeinket, annak idején valamennyiről részletesen beszámoltunk, most főleg a jövő, a feladatok érdekelnek. És bízunk legjobbjainkban, reméljük, a továbbiakban is megállják a helyüket. Több sportág képviselői éppen a díszemelvények előtt gyakorlatilag is bemutatták tudásukat. Nem versenyszerűen, csupán bemutatóként ízelítőt nyújtottak egy-egy sportág szépségeiből. Mindez tetszett, szép volt, még egyszer, meggyőződtünk, hogy sportolóink is igyekeznek lépést tartani a világszínvonallal, vagy felzárkózni a világszínvonalhoz. Bukarest — Temesvár — Iasi — Kolozsvár — Galac — Vajdahunyad — Ploiesti — Marosvásárhely... És így tovább. Mindenütt pompás színt öltött a sportolók hagyományos felvonulása. A nagy ünnep mindenütt kitűnő alkalom volt a mérlegkészítésre. Mindenütt nagy esemény, a Testnevelési és Sportunió tartományi értekezletei után vannak, ahol kiértékelték a már megtett utat, kijelölték a jövő feladatait, főleg 1968 — az olimpiai esztendő nagy feladatait. És mindenütt újabb nagy esemény előtt állnak. A Testnevelési és Sportunió II. országos értekezlete előtt, amely újabb határkő lesz sportmozgalmunk további fejlődésében. Mindenütt újabb mérlegkészítésre készülnek, hogy majd a fővárosban, az ország minden sarkából összesereglett sportbarátokkal együtt közösen értékeljék ki : hol tart, hol kellene hogy tartson sportmozgalmunk. Hogy együtt, közösen dolgozzák majd ki , mi szükséges még ahhoz, hogy a mexikói Nyári olimpiai Játékokon is jól vizsgázzon sportmozgalmunk. ■k Mindenütt az országban, Máramarostól Dobrudzsáig az idei május elsejei ünnepségek újból megmutatták, hogy hazánk dolgozói, nemzetiségi különbség nélkül szilárd egységbe tömörülnek a Román Kommunista Párt körül, s tovább dolgoznak, még nagyobb lendülettel a szocializmus kiteljesítésén drága hazánkban. Románia Szocialista Köztársaságban. Milyen forrásból táplálkoznak az eredmények? Erre a kérdésre kereste a feleletet munkatársunk. ZÖLD LAJOS a bukaresti Dacia üzem felvonulói között: Vajon szabad-e egy apró kendőcskéről szólni ebben a virág és zászlórengetegben? Két arasznyi az egész. Képzett textilszakértő azt is meg tudná mondani, milyen anyagból szőtték. Számomra ez most mellékes, mert a kendő ajándék. Tehát szebb és tartósabb, mint amilyenről a Niebelung-ének szólt, amilyeneket festők festettek, költők megénekeltek. Jelképes darabka, abból a 25 ezer méter kelméből, amelyet az év első négy hónapjában a fővárosi Dacia textilgyár munkásnői szőttek önszorgalomból, terven felül ennek a szép tavaszi ünnepnek, gonddal és hivatással végzett munkának a jegyében. Ki a megmondhatója, hány okos gondolatot és tettet, teremtő pillanatot jelképez ez a kendőcske? Elnézem az egész utca szélességében hömpölygő áradatot. Senkinek sincs ez az arcára, homlokába írva. Szinte kivirulnak az élénk színű kedélyes textilanyagok, ünnepet tart a jókedv és a mosoly. Kit kérdezzek a 25 ezer méter kelméről? Milyen forrásból táplálkoznak az ilyen nagyszerű eredmények? Nehéz erre a válasz. Régi, kedves ismerősöm, Sercaianu Constanta is csak annyit mond, hogy jól dolgozni mindenkinek a kötelessége. Ez a munkásember természetében lakozik. Immár tizenhat éve dolgozik az üzemben, de még sohasem kellett nógatni. A brigádfelelősnek mindenkiről van egy jó szava. Először Petrescu Sofiát kellene bemutatnia, de ő most a dísztribünön ül, őt választották ki, hogy ügyes kezével szakértelmével megvalósítsa ötleteiket. A termeléstudományos megszervezésének első időszakát éli ugyanis a brigád. Törték is a fejüket mit lehetne tenni, hogy méltók legyenek a megtiszteltetésre, így született meg az ötlet, hogy megpróbálkoznak egyszerre négy géprészen dolgozni. Az eredmény máris biztató és arra ösztönzi az embert, hogy tökéletesen elsajátítsa a szakmáját. Tovább nem sikerült folytatnunk a beszélgetést az ajándékkendőcske történetéről, mert felviharzik az áradat, a dísztribün elé érünk. Magasba emelkedik a jelképes kendőcske is, és beleolvad a zászló és virág rengetegbe. Az ifjúságra jellemző lendülettel vonultak fel a tanulóifjúság küldöttei, a gazdasági, tudományos és kulturális értékek jövő létrehozói. *ÁBI.★ VÁRADI PÉTER tudósítása a bukaresti tanulók felvonulásáról: Ebből az ifjú áradatból őrzök magamnak egy arcot. Egy törékeny asszony arcát. Haja már őszbe csavarodik, de ő ott menetel a 15—16 éves lányok-fiúk sorában. Igen — ő a tanárnő. Fizikát, kémiát tanít a Coșbuc líceumban, itt, a felvonulók tömegében csak egy arc, az iskolában .. nos, ki tudná felsorolni egy kiváló pedagógus összes funkcióit — érdemeit ? Kitűnő szakember — mondanánk először is — s ezt nemcsak összes megszerzett fokozati vizsgái tanúsítják, hanem az iskola végzettjeinek tudása, helytállása. A holnapi értelmiségiek Kolozsvári munkatársunk, KOVÁCS ERZSÉBET jelentkezik. Az ő tudósítása is a diákifjúság országos nagy felvonulásáról egészíti ki a képet. Hirtelen kivirágzik a napfényben fürdő Győzelem tér. Az egyetemisták között egy sor fiatal virágos kosarakkal vonul el a központi emelvény előtt. Vajon egyikük-másikuk mosolya milyen gondolatból sarjad ? Kérdezzük meg néhányukat. Botoarca Nicolae szerelő volt a tövisi vasútállomáson. Esti líceumot végzett. Régi kollégáira emlékezik most, a munkásszolidaritás ünnepén. — Az idősebbek biztattak , használj fel minden lehetőséget a tanulásra. A műhely vezetősége gondoskodott arról, hogy reggeli műszakban dolgozzam, délután iskolába járhassak. Sokszor eszembe jut a biztatásuk, törődésük. Igyekszem megfelelni várakozásaiknak. A tavalyi átlageredményem 8,23 volt, a mostani félévi 9,33. Milyen terveim vannak ? Az idén államvizsgázom, a szülőföldemen szeretnék tanítani, Gyulafehérvár rajonban. Egy másik a sorból : Laufer Judit ötödéves fizikaszakos hallgató. Majdnem tiszta tízes. — Mint szinte mindennap, ma ist a jövőmre gondolok — válaszolja. — Kutatóintézetben szeretnék dolgoznii. Most készítettem el egy.fejezetet egy tanulmányhoz, amely rövidesen külföldön is meg fog jelenni. Tavaly mentem férjhez, férjem, mérnök a Tehnofrig gépgyárban. Éppen a napokban közölte a vállalat vezetősége, hogy az idén mi is kapunk lakást. Vagyis otthont alapítunk. Egy harmadik : Kovács András harmadéves történész. Amint mondja, főleg a művészettörténet érdekli. Rendszeresen jár a levéltárba és a XVII. századi művészeti életre vonatkozó adatokat gyűjti. — Mi foglalkoztat leginkább ? Dolgozatot készülök írni, a tudományos diákkörök legközelebbi szekcióján szeretném fölolvasni. Ha egy különleges szerkezet mérné a teret környező utcákon, s főleg az emelvény előtt végigzúgó jelszavak áradatát, bizonyára a diákok hangja vinné el a pálmát. Éljen a Román Kommunista Párt! Dicsőség a pártnak ! Ez a nemzedék tudja, hogy merre visz az útja és hogy elsősorban kinek köszönheti biztos jelenét és jövőjét. Lám, most a zenekar is észrevette a diákokat és átvált a Gaudeamus igitur dallamára. Ehhez igazodnak a léptek, sokakban a gondolatok is. Közeli és majdani vizsgák, diákbúcsúk hangulata lengi be a teret. De ez is a leglényegesebbre, a hivatásra emlékeztet. Hadd ismételje meg villáminterjúját a krónikás is, ezúttal egy másodéves matematikus diáklánnyal. Serdült Ildikó, a tudományos körök nemrég lezajlott ülésszakán tudományos dolgozatot mutatott be, amelyet kollégájával, Gabriel Vioricával közösen készített. Nagy élmény volt ez a tizenkilenc éves Serdült Ildikó számára. Ami vágyait és elképzeléseit illeti, így vallási . Tanár leszek, nagy várakozással készülök a nevelői pályára. A szüleim is tanítanak. Nálunk ez családi hagyomány. Nagyon szeretjük a gyermekeket. A diákok sorai beáramlanak az ünneplő Kolozsvár hullámzó, élő tengerébe. Kedden is ünnep virrad rájuk, az Ifjúság Napján a KISZ megalapítására emlékeznek. Az eddigi sikerekhez híven Lapunk sportszerkesztője, ANTAL ANDRÁS, aki olyan sok izgalmas versenyről tudósította olvasóinkat, most a sportolók nagy májusi seregszemléjével jelentkezik . A hagyomány az hagyomány. Ez évben is a sportolók zárták a menetet, a fővárosban és országszerte. A fővárosban a nagy klubok és sportegyesületek legjobbjai, többszörös olimpiai-, világ- és Európa-bajnokok, többszörös országos elsők és csúcstartók kapták a legtöbb tapsot a nagy ünnep alkalmával. Köszöntötték őket azért, hogy az évek során a világ szinte minden sarkiban megcsillogtatták tudásukat, öregbítették sportmozgalmunk hírnevét, hogy a soron következő nagy nemzetközi találkozókra is kitartóan készülnek, újabb világraszóló teljesítményekkel akarják tetézni pályafutásukat. Arany, ezüst és bronzérmek, olimpiai-, világ- és Európa-bajnoki címeket jelentő serlegek halmazát vonultatták fel a nagyszámú nézők előtt. Nem akarjuk most boncolgatni a statisztikát, nem akarunk számolni, elég ha megemlítjük, hogy az idei május elsejét megelőző hetekben, hónapokban is nem egy élsportolónk diadalmaskodott már a nagy világtalálkozók során. Két aranyéremmel tértek haza fiatal ké- ILIE VERDET ELVTÁRS BESZÉDE (Folytatás az 1. oldalról) ügyi rendeltetésű építkezések folynak, s ez rohamosan megváltoztatja a román városok és falvak arculatát. A nemzetgazdaság fejlesztésében elért eredmények alapján intézkedéseket teszünk a lakosság életszínvonalának emelésére. Ebben az évben lépett életbe az alkalmazottak új nyugdíjrendszere, a szövetkezeti parasztok nyugdíja, leszállítottuk bizonyos közfogyasztási cikkek árát. Mindezek a megvalósítások a városi és falusi dolgozók teremtő erőfeszítéseinek és tevékenységének gyümölcsei, a Román Kommunista Párt, ama párt marxista-leninista politikája gyakorlati alkalmazásának eredményei, amely társadalmunk vezető ereje, amely kezdeményezője mindannak, ami haladó és előremutató, kezdeményezője a Szocialista Románia fejlesztése és felvirágoztatása nagyszerű művének. Az eddigi megvalósítások alapján bízvást állíthatjuk, hogy a jövő ragyogó kilátásaitól lelkesített egész népünk sikeresen teljesíteni fogja a hazai szocialista építés kiteljesítésének nagyszerű programját ! Kedves elvtársak ! Május alkalmából népünk kinyilvánítja erőteljes szolidaritási érzelmek azokkal a társadalmi erőkkel, amelyek az egész földkerekségen harcolnak az imperializmus ellen, a békéért, a demokráciáért és a társadalmi haladásért. Pártunk és államunk külpolitikájában központi feladatnak fekteti az összes szocialista országokkal való testvéri barátság és sokoldalú kapcsolatok erősítését. Melegen köszöntjük és további felvirágzást kívánunk Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Kína, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság,Kuba, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, a Német Demokratikus Köztársaság, a Szovjetunió, a Vietnami Demokratikus Köztársaság népeinek, amelyek kommunista és munkáspártjaik vezetésével jelentős sikereket érnek el a gazdaság és a kultúra fejlesztésében, az életszínvonal emelésében, az új társadalom építésében. A szocialista országok erős befolyást gyakorolnak eredményeikkel a világban végbemenő alapvető folyamatokra, szilárdítják a haladás és a béke erőit szerte a világon. A szocializmus eszméi - amelyek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50 évvel ezelőtti győzelmében öltöttek először testet - mind mélyebben hatolnak be a tömegek tudatába, szüntelenül fokozzák vonzóerejüket a világon. Mélységes testvéri szolidaritással viseltetünk a vietnami nép iránt, amely hősiesen harcol az imperialista agresszorok ellen, hogy megvédje szabadságát és függetlenségét és azt a jogot, hogy egyedül uralja hazáját. A román nép a vietnami nép oldalán áll, rendíthetetlenül bízva igazságos ügyének végső győzelmében. Meleg barátsággal köszöntjük a függetlenségükért és szuverenitásukért, a szabadságukért, nemzeti létük megvédéséért harcoló összes népeket, és meggyőződésünk, hogy újabb győzelmeket vívnak ki a neokolonializmus ellen, az önálló gazdaság, társadalom és politika fejlesztésében. Harci üdvözletünket küldjük a kapitalista országok munkásosztályának, összes dolgozóinak, demokratikus és haladó erőinek Nemzetközi szolidaritásunkat fejezzük ki az egész világ kommunista pártjaival, a társadalmi haladás hatalmas erőivel, amelyek önfeláldozó harcot vívnak, egyesek mély illegalitásban szállnak szembe a reakció terrorjával, küzdenek azért, hogy a tömegeket létérdekeik megvédésére mozgósítsák, harcolnak a szocializmusért. Egész népünk ezúttal is rokonszenvét és szolidaritását nyilvánítja ki a görög népnek a reakció elleni harcával, és követeli, hogy szüntessék meg a megtorló intézkedéseket és a terrort, állítsák helyre a törvényességet, ne kövessenek el semmit, ami veszélyeztetné a görög hazafiak és demokraták életét. A jelenlegi körülmények között, amikor a világreakció körei, élen az amerikai imperializmussal, brutálisan beavatkoznak más népek ügyeibe, merényletet követnek el azok függetlensége és szuverenitása ellen, parancsoló követelmény a haladás összes erőinek összefogása, elsősorban a szocialista országok, a kommunista és munkáspártok egységének és összeforrottságának erősítése. A Román Kommunista Párt, amely következetesen ebben a szellemben cselekszik, semmi erőfeszítést nem fog kímélni, hogy a jövőben is előmozdítsa a szocialista országok, a kommunista és munkásmozgalom egységének nemes ügyét. A szocialista Románia nemzetközi téren aktív békepolitikát folytat. Az 1966. évi Bukaresti Nyilatkozat szellemében pártunk és kormányunk harcol az európai biztonság megőrzéséért, az összes országokkal való együttműködési kapcsolatok előmozdításáért, tekintet nélkül társadalmi-politikai rendszerükre, a függetlenség és a nemzeti szuverenitás tiszteletben tartása, a belügyekbe való be nem avatkozás, a jogegyenlőség és a kölcsönös előnyök, s minden egyes nép azon elévülhetetlen joga alapján, hogy maga határozzon sorsa felől. A román nép kifejezi bizalmát abban, hogy mindazok egységes és eltökélt akciója révén, akik becsben tartják az emberiség alapvető érdekeit, a béke ügye diadalmaskodni fog az egész világon ! Kedves elvtársak ! Társadalmi életünk minden területén a mélyreható átalakulás, a szakadatlan szociális haladás korszakát éljük. A Román Kommunista Párt IX. kongresszusának Irányelvei lelkesítő programot tárnak elénk az ipar, a mezőgazdaság, a tudomány és a kultúra fejlesztésére, országunknak a szocialista civilizáció új csúcsaira való emelésére. A párt politikájába vetett töretlen bizalomtól áthatott egész népünk tántoríthatatlan odaadással és eltökéltséggel munkálkodik e program valóraváltásán. A párt és az állam vezetősége teljesen meg van győződve arról, hogy a munkások, a szántóföldek dolgozói, a szellemi értékek megteremtői, az összes dolgozók, nemzetiségre való tekintet nélkül, a párt köré szorosan tömörülve, minden teremtő képességüket és erejüket latba vetik, hogy egész népünk javára, a szocialista Románia felvirágoztatására teljesítsék és túlszárnyalják az állami terv célkitűzéseit. Éljen május 1, a dolgozók nemzetközi szolidaritásának és testvériségének napja ! Éljen és virágozzék drága hazánk - Románia Szocialista Köztársaság ! Diadalmaskodjék a szocialista országok, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységének és öszszeforrottságának ügye ! Éljen a világbéke ! A Román Kommunista Párt és Központi Bizottsága vezetésével előre, a szocialista építés kiteljesítésének újabb jelentős sikerei felé ! Külföldi szakszervezeti küldöttségek május elsejei ünnepségünkön Románia Szocialista Köztársaság Szakszervezetei Általános Szövetsége Központi Tanácsának meghívására a május 1-i fővárosi ünnepségeken a következő országok szakszervezeti küldöttségei vettek részt: Bulgária NK küldöttsége, élen Kiríl Petrov elvtárssal, a Szakszervezetek Központi Tanácsa osztályvezetőjével ; a Csehszlovák SZK küldöttsége, élen Zorana Kascikova elvtársnővel, a Szlovák Szakszervezeti Tanács titkárával ; a Koreai NDK küldöttsége, élen Kim Csan Joun elvtárssal, a Za Gang tartományi szakszervezeti tanács elnökével ; a Kubai Köztársaság küldöttsége, élen Leon Wilfredo Diaz elvtárssal, a Dolgozók Szövetsége Camagüey tartományi bürójának munkaszervezési titkárával ; a Lengyel NK küldöttsége, élen Jan Wiorkowski elvtárssal, a szakszervezetek Krakkó vajdasági bizottságának elnökével ; a Magyar NK küldöttsége, élen Putnoki László elvtárssal, a Szakszervezetek Országos Tanácsának tagjával ; a Mongol NK küldöttsége, élen Demosighim Deghiddorzs elvtárssal, a Szakszervezetek Központi Tanácsa osztályvezetőjével ; a Német DK küldöttsége, élen Adolf Deter elvtárssal, a Szabad Német Szakszervezeti Szövetség központi vezetőségének tagjával ; a Szovjetunió küldöttsége, élen Pavel Ivanovics Selahin elvtárssal, a geológiai dolgozók szakszervezete központi bizottságának elnökével. Megérkezett még a Force Ouvriere Szakszervezeti Szövetség Bürójának küldöttsége, élen Marcel Gastinel elvtárssal, a büró Párizs tartományi titkárával , a Francia Általános Munkásszövetség küldöttsége, élen Charles Massabieaux-val, az adminisztratív bizottság tagjával ; a Marokkói Vasutas-Szövetség Szövetségi Bürójának küldöttsége, élen Beslem Hamidával, a büró tagjával ; az Olasz Vasmunkások Szövetségének küldöttsége, élen Armaríi Folandóval, a szövetség Pisa tartományi bizottságának titkárával, a pisai Munkakamara vezetőségi tagjával ; a Szíriai, Haleb tartományi Szakszervezetek küldöttsége, élen Osman Abu titkárral ; a Szomáliai Általános Munkásszövetség küldöttsége, élen Issah Gaal Omar adminisztratív titkárral ; a Szudán Munkások Szakszervezeti Szövetségének küldöttsége, élen Taha El Basir aktivistával, az állami intézmények nyomdászai szakszervezetének titkárával. Úgyszintén megérkezett a Szakszervezeti Világszövetség képviseletében Lucien Labrune, a bányászszakszervezetek Nemzetközi Szövet-ségének főtitkára, a Latin-Amerikai Dolgozók Szakszervezeti Egysége Állandó Kongresszusának képviseleté- ben Francisco Franca, továbbá Alinde Rogatien, a Dahomeyi Banktisztviselők Szakszervezete Ügyvezető Bárójának tagja; Sakho Camara Aissata, a Guineai Munkások Országos Szövetsége nőbizottságának tagja és Ralambotahina Desire, a Malgas Köztársaság Munkásai Szakszervezeti Szövetségének főtitkára. ★ A Szakszervezetek Általános Szövetségének Központi Tanácsa hétfő este elvtársi vacsorát adott a május 1-i ünnepségekre meghívott külföldi szakszervezeti küldöttségek tiszteletére. A vacsorán részt vettek a következő elvtársak : Dumitru Gheorghiu, az RSZÁSZ Központi Tanácsa Végrehajtó Bizottságának alelnöke, Ion Cotoi, Larisa Munteanu, Ion Preoteasa, a bizottság titkárai, valamint a bizottság számos tagja. A vacsora meleg, baráti légkörben folyt le. (Agerpres) Az RKP KB elvtársi ebédet adott a Snagov palota parkjában (Folytatás az 1. oldalról) Droghici, Paul Niculescu-Mizil, Hie Verdet, Maxim Berghianu, Constantin I Dragan, Alexandra Moghiorog, Gheorghe Rădulescu, Leonte Routu, I Vasile Vilcu, Ștefan Voitec, az RKP I KB Végrehajtó Bizottságának pót-1 tagja a KB titkárai, az Államtanács I és a Minisztertanács több alelnöke. Ugyancsak részt vett az RKP KB, az I Államtanács és a kormány számos I tagja, központi intézmények és társa- dalmi szervezetek vezetői, pártakti-1 visták. Részt vett számos illegalitás- beli párttag, országunk munkásmoz- galmának régi harcosai. Nicolae Ceausescu elvtárs, a Ro- mán Kommunista Párt Központi Bi- zottságának főtitkára üdvözölte a jelenlevőket Május 1, a dolgozók I nemzetközi szolidaritásának napja, a I munka és a tavasz napja alkalmából, s amely a szocializmus feltételei közötti az új társadalom építése művében I kivívott győzelem napja is. A jövő- írás és az egész ország dolgozói — s mondotta a szónok — örömmel és I lelkesedéssel vonultak fel ezen a napon, kifejezve azt a rendíthetetlen I elhatározásukat, hogy töretlenül meg- valósítják a párt politikáját, amely I megfelel az egész nép létérdekeinek! a szocialista társadalom Románia- ban való felépítésének. Pártunk, ez a I forradalmi hagyományokban gazdag I párt, amely az illegalitás éveiben I sok nehézségen ment keresztül és I több mint húsz éve vezeti a román I nemzetet az új társadalom építésé-! nek útján, kétségtelenül egyre újabb győzelmeket fog elérni a szocializ- mus építésében, az egész nép anya-i gi és szellemi jólétének növelésé-1 ben. Ez ugyanakkor hozzájárulást je- j lent a szocializmus és a béke világ- erőinek szilárdításához. Május ünnepén — hangsúlyozta a szónok — az idén is erőteljesen megnyilvánult a romániai dolgozók I szolidaritása mindazokkal a népek- kel, amelyek az elnyomás és a ki-1 zsákmányolás ellen, a nemzeti füg- getlenségért, a szocializmusért és a békéért harcolnak. Mai demonstrá-I ciónk — mondotta Nicolae I Ceausescu elvtárs — a román nép I internacionalista szolidaritásának és s ama elhatározásának kinyilvánítása I volt, hogy harcolni fog a szocialista országok, a kommunista mozgalom, s az egész nemzetközi imperialistael-lenes front egységéért. Befejezésül Nicolae Ceausescu elvtárs poharát emelte a Román Kommunista Pártra, a román népi megbízható vezetőjére, a szocializ- must építő román népre, az összes országok dolgozóinak nemzetközi szolidaritására, a béke és a szocializmus győzelmére. Az RKP KB főtit-kára ezután újabb munkasikereket, s egészséget és boldogságot kívánt az összes jelenlevőknek. " A labdarúgó B-osztály eredményei, táblázatai I. CSOPORT Suceavai Chimia—Brailat Progresul 1—1 ; Rm. Vilceai Oltul— Bukaresti Metalurgistul 2—0 ; Bakui Dinamo—Bukaresti Politehnica 3—0 ; Galaci Siderurgistul—Brassói Metrom 2—0 ; Pascani CFR— Cimpinat Poiana 1—2 ; Moreni Flacara—Galaci Otelul 2—0 ; Bukaresti Dinamo Victoria—Piatra Neami Ceahlaul 1—1. II. CSOPORT Aradi CFR—Resicai CSM 1—1 ; Temesvári CFR—Kolozsvári Clujeana 2—1 ; Nagyváradi Crrcul—Aradi Vagonul 1—0; Dési Unirea— Marosvásárhelyi ASA 1—1 ; Kudisiri AS—Aranyosgyéresi Industria Sirmei 1—9 ; Medgyesi Gaz metán—Szebeni CSM 0—0 ; Lupényi Minerul—Nagybányai Minerul 1—2. Siderurgistul 19 11 5 3 30:14 27 ASA 19 13 3 3 35:10 29 Bakui Dinamo 19 10 6 3 32:12 26 B. Minerul 19 13 2 4 32:18 28 Chimia 19 8 6 5 17:14 22 Tvári CFR 19 10 4 5 35:24 24 Politehnica 19 9 2 8 26:25 20 Resicai CSM 19 11 2 6 33:22 24 Flacära 19 10 0 9 20:26 20 Kudzsiri AS 19 9 4 6 32:25 22 Buk. D. Vict. 19 6 7 6 25:20 19 Vagonul 19 10 1 8 42:17 21 Metalurgistul 19 8 3 8 27:23 19 Crisul 19 8 1 10 33:23 17 Poiana 19 8 2 9 23:19 18 Clujana 19 6 5 8 20:27 17 CFR 19 7 4 8 25:27 19 Ind. Sirmei 19 6 4 9 21:27 16 Ceahlaul 19 6 5 8 23:29 17 L. Minerul 19 6 4 9 21:38 16 Oltul 19 6 5 8 17:33 17 Gaz metán 19 5 5 9 21:34 15 Progresul 19 5 5 9 17:26 15 Szebeni CSM IS 6 2 11 25:33 14 Metróm 19 3 8 8 17:22 11 Aradi CFR 19 5 3 11 17:32 13 Otelul 19 4 6 9 10:19 14 Unirea 19 3 4 12 18:55 16 HÍREK • HÍREK • HÍREK • HÍREK • Románia csapata (Marina Stanca, I Szabóné-Orbán Olga, Ana Ene, Ileana I Drimba) nyerte a párizsi nemzetközi női t tőrvívó-versenyt. A sorrend: 1. Románia — 4 győzelem; 2. Olaszország — 2 győzelem, 1 döntetlen; 3. Magyarország — 2 győzelem; 4. Franciaország A| válogatott — 1 győzelem, 1 döntetlen; 1 5. Franciaország B-válogatott — 0 győzelem. [ • A hagyományos Davis Kupa idei [ küzdelemsorozatának első fordulójában teniszezőink fölényes győzelmet arattak a belga válogatott ellen. Miután Ion Tiriac érdemes sportmester , nagy meglepetésre vereséggel kezdett, a továbbiakban mind ő, mind a fiatal I Ilie Nastase kitűnően állta a sarat, s a végeredményben 4—1 arányú román I győzelem született a Románia—Belgium találkozón. • A férfi röplabda bajnokság utolsó I fordulójának újabb rangadóját is a I Steaua nyerte (3—1 a Bukaresti Dinamo ellen), s így a katonacsapat az idei I bajnokság első számú esélyese. Mert I jelenleg a nagy 4-es közül a Steaua egy I vereséggel, a Galaci Politehnica két I vereséggel, a Bukaresti Dinamo és a Bukaresti Rapid 4—4 vereséggel áll a rangsorban. Ma kerül sor egy újabb érdekesnek ígérkező összecsapásra, amelynek két főszereplője a Bukaresti Dinamo és a Galaci Politehnica lesz. • Az NSZK-beli VFI. Gummersbach a férfi kézilabda bajnokcsapatok Európa Kupa 1967. évi győztese. A Dortmundban lejátszott döntőn a nyugatnémet kézilabdázók 17—13 (6—7) arányban győztek a csehszlovák bajnok Prágai Dukla ellen. • A férfi röplabda bajnokcsapatok Európa Kupa torna idei döntőjének első mérkőzését szombaton, május 6-án a fővárosi Floreasca sportcsarnokban játsszák le. Mint ismeretes, ez évben is két román együttes kerül szembe egymással a rendezvény utolsó két összecsapásán, pontosabban a tavalyi győztes Bukaresti Dinamo és a többszörös kupavédő Bukaresti Rapid. • Négy fordulóval a befejezés előtt, négy ponttal vezet az Internazionale az olasz labdarúgó bajnokságban. Vasárnap az Internazionale 1—1 arányú döntetlenre játszott a Caglarival, a második helyezett .Juventus pedig 3—1-es vereséget szenvedett a Milántól. Ezekután: 1. Internazionale — 46 pont; 2. Juventus — 42 pont. Az olasz bajnokjelölt ma ismét a Szófiai CSZKA-val mérkőzik a bajnokcsapatok Európa- Kuna elődöntőjének harmadik, döntő találkozóján. Az újabb 96 perc színhelye az olaszországi Bologna és nem az osztrák Graz. PRONOSPORT Pit. Dinamo — Rapid x UTA — Steaua ] K-váli „U“ — Petrolul 1 Farul — Jiul 1 Steagul rosu — C-val „U“ 1 Oltul — Metalurg.l Gaz metan — Szebeni CSM x L. Minerul — B. Minerul 2 Cagliari — Internazionale x Foggia — Napoli x Lazio — Mantova l Lecco — Brescia l Milan — Juventus 1 3 | Ami a gólok számát illeti, nem panaszkodhatunk: a hét mérkőzésen 23-szor kötött ki a hálóban a labda, tehát az utóbbi idők egyik legeredményesebb fordulójának voltunk szemtanúi vasárnap. Még a rangadón isesett gól bőven : összesen 4, Dumitriu III. és Nasturescu, illetve Prepurgelés Nagy volt eredményes. A Rapid [kétszer is vezetett, a pite$tiek viszont [mindkétszer kiegyenlítettek, másod[szor 11-es büntetőből. A döntetlennel [elégedett a vasutas csapat, többre tájtén nem is számított, a döntetlen révén megőrizte tavaszi veretlenségét, [összetettben meg 4 ponttal vezet — [ most már a második helyezettel szemben is. Egyesek szerint — és ebben egyetlen giuletti szurkoló sem [kivétel — a Rapidnak már a [zsebében van a bajnoki cím, mi azonban még várunk a véleménykinyilvánítással. Mindenekelőtt azért, mert a soron következő öt fordulóbanmég vár egy-két akadály Dumitriuékra, így május 7-én például a Steagul trodut látják vendégül, amely a tavaszi idény során fej fej mellett haladt eddig a Rapiddal. A rangadó színvonaláról csak jótmondhatunk.. 70 percig. És az utolsó 20 percről? Pontosan az ellenkezőjét. Nem beszélhetünk játékról,csupán sportszerűtlen küzdelemről. [Arról, hogy Dan Coe ezúttal is többször megfeledkezett magáról, annyira, hogy a 11-es büntető értékesítéseután még Nagyot — a gól szerzőjét — is „megsimogatta". A 90 perc utolsó sankáitól eltekintünk, az illetékesek bizonyára foglalkoznak majd a kérdéssel. A 21. forduló legjobb teljesítményét a CSMS érte el : két ponttal tért haza a fővárosból, öt győzelem hazai pályán, egy idegenben, egy döntetlen — ez a rövid mérleg, s ennek eredményeképpen 11 helycsere történt a rangsorban ; a legnagyobb lépést a Steagul rosu tette: a 10. helyről a 6-ra került; a sereghajtó szerepét a Temesvári Politehnica tölti most be, a kiesés elleni küzdelem viszont továbbra is nagyon nyílt Tehát minden a régi, csupán annyi az új, hogy egyPizeti Dinamo—Bukaresti Ra pid 2—2 (0—1); Aradi UT—Steaua 3—1 (1—1); Brassói Steagul rosu— Craiovai Universitatea 1—0 (0—0) ; Kolozsvári Universitatea—Ploiesti Petrolul 5—2 (2—2) ; Konstancai Farul—Petrozsényi Jini 2—1 (0—0); Bukaresti Progresul—Iasi CSMS 1—2 (0—1); Bukaresti Dinamó- Temesvári Politehnica 1—0 (1—0). A 21. FORDULÓ UTÁN A TAVASZI IDÉNYBEN két 20 pontos csapatot is kezd idegesíteni a nagy tömörülés ! Változás állt be a góllövők ranglistáján is. Az eddig vezető Ion Ionescu átengedte vezető helyét Voineának (Steaua), aki most 15 góllal vezet. Ionescut talán nem is zavarja ez különösképpen, őt most a bajnoki cím érdekli. Őt és az egész csapatot. A szurkolókat szintén. Persze a giulettieket. Kiss Antal SPORT LABDARÚGÓ A-OSZTÁLY • 23 gól • 11 helycsere • 4 pont a Rapid előnye • Voinea az élen Rapid 21 11 6 4 36:1« 28 Bük. Dinamo 21 10 4 7 27:20 24 Farul 21 9 6 6 32:27 24 C-var „U“ 21 10 3 8 28:28 23 Steaua 21 9 4 8 31:22 22 Steagul Io?n 21 9 4 8 26:29 22 Pit. Dinamo 21 10 1 10 30:33 21 Juni 21 9 2 10 37:26 21 Petrolul 21 8 4 9 21:22 20 Progresul 21 8 4 9 24:26 20 UTA 21 5 9 7 21:28 19 K-vári „U“ 21 5 8 8 21:24 18 CSMS 21 6 5 10 25:47 17 Politehnica 21 5 6 10 26:34 16 Rapid 8 5 3 0 13: 7 13 Steagul ro|u 8 6 11 9: 5 13 Farul 8 3 2 3 12: 8 8 Jitil 8 4 0 4 13:10 8 K-vázi „U“ 8 2 4 2 10: 8 8 Petrolul 8 3 2 3 8: 8 8 Buk. Dinamo 8 3 2 3 5: 5 8 Pit. Dinamo 8 3 1 4 9:12 7 Steaua 8 3 2 3 8: 9 8 UTA 8 2 3 3 7:12 7 CSMS 8 3 1 4 9:15 7 C-var „U“ 8 2 2 4 10: 9 6 Politehnica 8 2 2 4 11:12 8 Progresul 8 2 15 11:15 5 A rangadó egyik jelenete. Nagy (fehér mezben) elől ment Haducanu kapuvédő és Motroc, s beavatkozásra kész Dan Coe is (BARCSY ZSIGMOND felvétele)