Előre, 1967. szeptember (21. évfolyam, 6165-6190. szám)

1967-09-01 / 6165. szám

XXI. évfolyam 6165 sz. 8 oldal Ira 25 báni 1967 szept.­­1., péntek K­ét évtized telt el lapunk meg­jelenése óta. Milyen kevés is a húsz esz­tendő, ha a történelem szem­szögéből nézzük ! És milyen sokat jelent ez a húsz esztendő hazánk jelenkori történel­mében ! Sikerek és vívmányok sorozata jel­zi azt az utat, amely a győzelmes szo­cializmus ormaira vezetett mindnyá­junkat. S amikor ezekről az ormokról indítjuk el az Előrének, Románia Szo­­cialista Köztársaság néptanácsai ma­­­yar nyelvű központi lapjának 21. év­­olyamát, az eddig kivívott diadalok tudatában tesszük ezt, amelyek mél­tán töltik el hazafias büszkeséggel a román föld minden fiát, nemzetiség­re való tekintet nélkül. Hazánk min­den honpolgára — románok, magya­rok és németek — akiket azonos esz­mék, törekvések és érzelmek vezérel­nek és akiknek egysége, folyvást szi­lárdul, tevékenyen tesznek hitet a párt politikája mellett,­­ és tet­teikkel, képességeik legjavával járul­nak hozzá a párt kijelölte feladatok megvalósításához. Munkások, parasz­tok, értelmiségiek, a szocialista Romá­nia honpolgárainak minden rétege szoros egységben él és dolgozik, mi­közben reális és teljes jogegyenlőség­nek örvend, olyan tág lehetőségeknek örvend, amelyeken belül ki-ki mesz­­szemenően kibontakoztathatja szemé­lyiségét és alkotó­készségét. 552 lap és folyóirat jelenik meg hazánkban és példányszámuk közel tízmillióra rúg. E sajtótermékek sorá­ban az Előre is hűséges krónikása volt az eltelt húsz esztendőnek, az eltelt két évtized történelmi jelentőségű győ­zelmeinek. Első lapszámától kezdve híven kö­vette az Előre a hazai sajtó haladó hagyományait, s munkájában azoknak a sajtótermékeknek a feledhetetlen példája lelkesítette, amelyeket a Ro­mán Kommunista Párt az illegalitás nehéz esztendeiben adott ki. Ebben a szellemben igyekezett legjobb sajtó­hagyományainkat továbbfejleszteni és a szocialista korszak megkövetelte új jegyekkel gazdagítani, s ilyenformán becsülettel épített föl a pártvezette sajtó munkaközösségén belül egy olyan lapot, amelynek minden kinyom­tatott szava a szocialista haza föl­virágzását szolgálja. A párt, az egész nép ügyének hűséges és áldozatkész szolgálatát mindig is léte értelmének, elsőrendű feladatának és egyetlen hi­vatásának tekintette a lap. Ebben a két évtizedben az Előre nemcsak arra törekedett, hogy érzé­keny szeizmográfja legyen a jelen­kori Románia történelmének, nem csupán arra, hogy fokról fokra híven tükrözze a szocialista haladás szünte­lenül emelkedő útját, amely már el­eddig is egy világ elismerését vívta ki, a haza román, magyar, német és más nemzetiségű fiai munkájának és tehetségének elismerését , hanem arra is súlyt helyezett, hogy az öntu­dat fényszórójával világítsa be a szo­cialista kor képernyőjét, hogy tevé­keny harcosa legyen a pártpolitika gyakorlatba ültetésének belföldön épúgy, mint a nemzetközi élet síkján. Tartalmánál és beállítottságánál fogva arra törekedik a lap, hogy mél­tó legyen a hazai szocialista valóság mai szintjéhez, annak a valóságnak a­ szintjéhez, amely ,.. .betetőzi és túlhaladja az elődök legnemesebb tö­rekvéseit, Románia népi tömegeinek legmagasabb eszményeit. A román szocialista nemzet — amelyet nemze­tiségre való tekintet nélkül minden rétegének cél- és érdekközössége tö­mörít egységbe — egyre erőteljeseb­ben virágzik föl és nyilvánul meg, biz­tosítván hazánk minden dolgozójának a szabad és boldog élet meg­teremtését" — hangsúlyozta Nicolae Ceausescu elvtárs. Biztos és határozott léptekkel, a dalában vágunk neki lapunk 21. esz­tendejének. Eljövendő esztendőknek vágunk neki, olyan esztendőknek, amelyekben a szocialista Románia to­vábbi fölvirágzását tudományos ala­possággal tervezte meg a párt IX. kongresszusa, a nagy tanács, amely bölcsen fogta egy csokorba egész né­pünk gondolkodását, erőtartalékait, anyagi és szellemi képességeit, amely biztos kézzel szerkesztette meg a ha­za sokoldalú felvirágoztatásának me­rész programját, s amely mindnyá­junk erejének, lelkesedésének és meg­fontolt ítéletének forrása és buzcol­­tója. S amikor a 21. esztendőnek neki­vágunk, tevékenységünket összemér­jük azzal a szüntelenül növekvő igény­nyel, amelyet szocialista társadalmunk gyorsütemű fejlődése fakaszt, azzal a növekvő igénnyel, amelyet joggal támaszt az olvasótábor. Tudatában vagyunk annak, hogy csak úgy válhatunk a párt harcának mind hatékonyabb eszközévé, ha a lapot hozzáértéssel és tehetséggel, szenvedéllyel és odaadással szerkeszt­j­ük, ha szüntelenül jelen vagyunk a felföldi és külföldi aktuális kérdések sűrűjében ; csak akkor tehetünk ele­get becsülettel a feladatainknak, ha pártunk tanításának szellemében olyan magasszíntű eszmecseréket kezdemé­nyezünk a társadalmi élet legkülön­félébb részlegeinek égető kérdései­ben, amelyek hozzáértéssel és fele­lősségtudattal hozzák felszínre az elő­rehaladást szolgáló eszméket, ha új­ság és olvasók párbeszéde egyre újabb, egyre fontosabb területeket fed föl, és szüntelenül bővíti őket. Elvszerűség, marxista-leninista kö­vetkezetesség, kemény elítélése mind­annak, ami elavult, érzékeny fogé­konyság minden iránt, ami új­ és érté­kes, az igazság és az olvasók tiszte­lete — ebben a szellemben teremtette meg új sajtónkat a Román Kommu­nista Párt, ezek a vezérelvek irányít­ják mindnyájunk — Románia minden újságírójának — lépteit. Pártunk szün­telenül abban az irányban vezet, irá­nyít és tájékoztat bennünket, hogy a lehető legnagyobb felelősségérzettel elemezzük a szocialista építés bonyo­lult folyamata során felmerülő lénye­ges kérdéseket. Húsz esztendő. Fennállásának harmadik évtizedébe lép az Előre. Egyetlen törekvése az, hogy minél teljesebben magáévá te­gye nemes és fenséges célunkat — a mindnyájunk célját: a szocialista Románia szüntelen fölvirágoztatását. S amikor nekivágunk a harmadik év­tizednek, tesszük ezt azzal az elha­tározással, hogy az olvasó kezébe olyan lapot adjunk, amely számról számra, tartalmában és formájában egyaránt egyre hívebben sugározza annak a mozgósító erőnek a hőfokát, amely a Román Kommunista Párt sza­vának sajátja, s amely termékenyen hat hazánk minden honpolgárának szívében és tudatában. Olvasóinknak, önkéntes levelezőink­nek, külső munkatársainknak egészsé­get és boldogságot kívánunk, új sike­reket munkájukban, legszebb törek­véseik és célkitűzéseik beteljesedését ! tiszta távlat és világos feladatok ts-KÖZELEBB A TELJES VILLAMOSÍTÁSHOZ A tartományi villamossági vál­lalat (IRE) ez évben mindössze 15 falut villamosít. Mondhatnék nem valami nagy szám egy tartomány­ban, de ha alaposabban megvizs­gáljuk a tényeket, az derül ki, hogy éppenséggel örvendetes az idén vil­lamosítandó falvak csekély­­száma. Valójában ugyanis Brassó tarto­mányban csak a községközponttól nagy távolságra eső települések hálózati bekapcsolása maradt hátra. Nos, az idén sorra kerülő 15 hely­ség, éppen az említett, nehezen vil­lamosítható helységek kategóriájá­ba tartozik, ami a szerelők számára nagyobb feladat megoldását képezi, mint akár 30—40 más falu villamo­sítása. Ezért nevezhető nagyszerű teljesítménynek, hogy felszabadu­lásunk 23. évfordulóját a szerelők mégis 5 ilyen „eldugott falu" vil­lamosításának befejezésével kö­szönthették. Ezek között van a Sepsi rajoni Besenyő, a Kézdi rajoni Fel­­sőcsernáton, Ikafalva. Három helységben azonban nem kezdhették meg mindmáig a villa­mosítási munkálatokat, például a Kézdi rajoni Hiliben és a Sepsi ra­joni Magyaroson, ahol az illeté­kes községi néptanácsok nem gon­doskodtak a villamosításhoz szük­séges alapok biztosításáról. (Mun­katársunktól) SZILÁGYI DEZSŐ Bukarest, Sciineta-negyed, 1960 (M. ANDREESCU felvétele) MAJTÉNYI ERIK Az idő térképe Mindig szerettem a térképeket. Egy testes világatlasz máig gyer­mekkoromtól fogva valóban a vi­lágot jelentette számomra. Tenyér­nyi felületű és váltakozó kékségű terület az óceán végtelenségét. A hajók szokott útjait jelző kacska­­ringós görbékkel, amelyek nem kí­vántak különösebb képzelőerőt ah­hoz, hogy valóban magam előtt lássam valamelyik pontjukon a va­lóságos hajót, hogy odaérezzem magam a fedélzetére, s hogy erős bizalommal higgyek a túlsó part valóságában, hiszen a térkép azt is feltüntette. S ott voltak a hara­gosbarna hegyláncok a hófehér örök jégmezők, a korallszigetek gyöngysorai, elszórt csoportjai — talán Andersen összes meséi nem nyűgöztek le olyan varázslatosan, mint ez a valóságtól elvonatkoz­tatott rajz-jelrendszer. Fétis-jelleg­gel bírt, és önálló életet élt, hiszen tudva tudtam az*, hogy a térkép hű tükre a bolygó felületének, még­is mikor először ültem repülőre, s tekintetem átfogta a lenti tájat, első pillanatban az ötlött fel ben­nem, hogy nini, a világ a térkép­hez hasonlít. Nem a térkép a vi­lághoz, hanem fordítva, az eredeti a tükörképhez, és nagyon szerettem a kislépté­kű, részletes térképeket is. Ame­lyek a magányos épületet, gémes­kutat, egy szál jegenyét is feltün­tetik, és szerettem a történelmi at­laszokat, amelyek régvolt városok és birodalmak egymásutánjában ábrázolták öreg világunkat, és el­képzeltem a legrészletesebb térké­peket, amelyek kötetek ezreiben kísérik nyomon a változást eszten­dőről esztendőre, feltüntetik a ma­gányos ház fölépültét és romba­­dőltét, a gémeskút fúrását és be­temetését, a jegenye csemetekorát, és azt a viharos éjszakát, amelyen a villám martalékává esett. Elkép­zeltem egy olyan térképet, amely emlékszik, mindenre emlékszik, és ily módon nem csupán a mát szol­gálja, hanem az örökkévalóságot, nemcsak a jelenben igazít el, nő­nem az idő koordinátáinak vég­telen rácsrendszerében is. Van egy ilyen térkép : az embe­riség története. Apró részlettérké­pek milliárdjaiból tevődik össze, s ezekhez a hajdani Tacitus épp úgy hozzájárult, mint ez az ünnepi lap­szám. Tessék engem megérteni ! Amikor ezeket a sorokat írom, még nem állt össze a lapszám, amelybe belekerülnek. Mégis előre megmondhatom, hogy épülő és változó tájaink szüntelenül kiegé­szülő térképének nem egy új je­gyéről hírt kell adnia. Mint ahogy tette ezt napról napra húsz eszten­dőn keresztül. Olyannyira, hogy ceruzával és papírral nyomon kö­vethetnék az argesi vízierőmű kitel­jesedését az első csákányvágástól a gát legfelső szintjéig, vagy a madarászi földművesek új lakóház NAPLÓ­zait, vagy Lovinesti magasra szök­kenését a tar­talajból, vagy a ko­lozsvári Carbochim térhódítását túl a vasúti síneken. Az idő térké­pe ez, igaz hogy csak parányi részlete, de húsz esztendő irdatlan erőfeszítéseinek és megszámlálha­tatlan emberi alkotásainak még a paránya is töméntelen Másfélezer kilométert tettem meg az elmúlt hetekben, az ország egy­­harmadát bejártam. Mindenütt vol­tam már azelőtt is, és mégis, mint­ha első ízben jártam volna min­denütt. Olyan ismerős vidékeken, hogy kalauza is lehettem volna valakinek, mégis én szorultam ka­lauzra. Ha megtennének a hajdani — öt- vagy tízesztendős — jegy­­zetfüzeteim­, mennyire elavultak vol­na. Elavultak volna? Nem, csak vissza kellene helyezni őket az idő országos atlaszának valamelyik végéből kötetébe. Néha nagyon régibe ! Mikor is jártam utoljára Pitesti­ben ? Ez a jegyzetfüze­tem történetesen megvan még. 1964. február 29-én. Mit is írtam akkor? Hogy a hegyaljai kisváros merész kibontakozásának idejét éli. Most pedig egy új, merőben ismeretlen és lenyűgözően mo­dern városközpont fogadott. Az idő térképe döbbenetes gyorsa­sággal szerkeszti a maga új és új, meglepőbbnél meglepőbb toldalé­­kait. Craiovában, ahol a kombinát egét zöldes-sárga füstcsíkok szánt­ják, éppúgy, mint a Vaskapunál, ahol pedig tíz hónapja voltam, de ahol a változás még szembeötlőbb, hiszen — ha szabad így kifejeznem magam — itt van most az idő ro­hamosan kiegészülő térképének egyik élvonalbeli szerkesztőgárda, ia, és a Cserna völgyében, ahol húsz esztendővel ezelőtt voltam is­(Folytatása a 7. oldalon) RADU BOUREANU Hétköznapok színei A címben szereplő két szó egymás mellé kerülése képlete­sen azonos értelmű az emberi társadalom hétköznapi életének lényegével, tartalmával. Ezek a színek váltakozásukban és szi­­porkázásukban szüntelenül moz­gó kaleidoszkóppá állnak ösz­­sze, amely nem csupán a felü­let árnyalatait villantja foly­vást új és új alakzatokban, ha­nem hírt ad a dolgok belső fel­építéséről, események mélyréte­geiről is. Közhely lenne fölemlítenünk itt, hogy hétköznapjainkban vég­képp eldőlt a két véglet, a fény és az árnyék, a derűs és a bo­rús színek közötti ütközet. Hogy a nyomasztót, a borúsat min­denkorra száműztük, számkive­tettük nemcsak hétköznapi éle­tünkből, hanem általában az el­foglaltságainkból és a kollektív öntudatból is. Ha az előző időszakban, a­­­melytől minden nemű sajnál­kozás nélkül váltunk meg, a hétköznapok színei fölött egy maroknyi társadalmi csoport ja­vakban bővelkedő tespedő ár­nyalata uralkodott, ma a teljes emberi közösségre jellemző és éltetően dinamikus színárnyalat az általános. Hogy ez a szín milyen ? Ha a lényegét kutatjuk Hétköznap­jainkban, akkor csak egyetlen jelzővel jellemezhetjük: derűlá­tó. Lehet, hogy egy messze föld­ről érkezett szemlélő véleménye szerint ezek a színek nem elég kifinomultak, nem volt elég rafi­nált a paletta, amelyen keverték őket. Nekünk akkor népművé­szetünk hagyományaira kell hi­vatkoznunk, amelynek alkotá­sain merész, egymásmellettiség­­ben tündökölnek a nagyon is ele­ven színek. És mi lenne jellem­zőbb mai mindennapjaink éle­tére, mint épp ez a merész ele­venség ? Ezt az elevenséget tükrözi az új városkép, ez teljesedik ki benne napról napra, ez kelt a szemlélőben derűlátást és jogos bizodalmát. S amikor a szakemberek — építészek, szociológusok , pszi­chológusok, kibernetikusok, — kongresszusokon beszélik meg a nagy kérdést : Hogyan élünk majd holnap ? — akkor én a kérdést így is fölfoghatom : Mi­lyenek lesznek holnap a hétköz­napok színei ? Amit még mindig hiányolha­tunk a városképben például, az a színeken túlmenően, az építé­szet nemzeti jellege, hagyomá­nyok modern köntösben való új­jáélesztése. És mennyi még a tennivaló ezen a téren, ha el­gondoljuk, hogy nem csupán a nemzeti hagyomány egészéről van szó, hanem tájankénti vál­tozatairól, helyi és földrajzi jel­legéről is. De amit már elértünk: sike­rült az új városképből az olcsó, érzelgős romantikát kiküszöböl­nünk , és helyébe az erőtel­jes egyszerűség lépett. És ez már nagymértékben kifejezi a mai ember gondolkodásmódját, létformáját. Egy keleti bölcs mondotta volt mintegy kilencszáz évvel ezelőtt: „Vannak tájak, ame­lyek utazásra csábítanak, má­sok tűnődésre serkentenek, is­mét mások céltalan csavargás­ra, s végül vannak tájak, ame­lyeken szívesen letelepedne az ember.“ Azt hiszem, hogy az az urbá­nus táj, amelyet mi az elmúlt -----Vr­­ r*­nrv (Folytatása a 6. oldalon) árjai, egyesüljetek ! ROMANIA SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG NÉPTANÁCSAINAK LAPJA REDACJIA @1 ADMINISTRATE ELŐRE SZERKESZTŐSÉGE ÉS KIADÓHIVATALA BUGURESTI — CASA SGINTEI­ Bukaresti tájékoztató szolgálatunk telefonszáma­­ 18.03.02. HRPI Vidéki cakszerkesztőségeink : Kolozsvár (str. Horea 8, tel. 1.15.35); Brassó (str. Neagoe Basarab 24, tel 1.44.63); Marosvásárhely (Piata Trandafirilor 20. tel. 34.18); Nagybánya (str. Lenin 2. tel. 29.82); Nagyvárad (str. Litoralului 21. tel. 1.45.43); Temesvár (Bd. 30 Decembrie 8. tel 1.28.64); Szatmár (Piata Libertatii 1. tel 22.12). Előfizetéseket felvesznek a postahivatalok és levélkézbesítők. Előfizetési díj egy hónapra 6,80 lej, negyedévre 19,50 lej, félévre 39 lej, egy évre 78 lej. Apróhirdetéseket az ESIP reklámügynöksége útján veszünk fel (Agentia de Publicitate — ESIP, Bucuresti, str. Eforiei nr. 6, raionul V. L Lenin). I SZÉP VÁROS Néhány nappal ezelőtt bizottság járt­ Lugoson a tartományi nép­­tanácstól. A városszépítési verseny második szakaszában elért megva­­lósítá­sokat vették számba és a fej­lődő, szép Temes-parti város kivív­ta a versenybírák elismerését , a legmagasabb pontszámot kapta meg. Enasel Horiát, a városgazdálko­dási vállalat igazgatóját kértük meg, mondja el: mivel gyarapo­dott, szépült Lugos ebben az évben? — A modern, gondozott városkép kialakításának egyik fontos köve­telménye az utcák tisztasága — mondotta Enasel Horia igazgató. Hónapok óta szépítjük városunk középületeit és lakóházait. Városunk­­ 11 iskolája augusztus közepe óta , kívül-belül újrafestve, javítva ké­szen várja a tanulókat. Új piac épí­tését kezdtük meg a tavasszal. De­­­­cember 30 az átadás határideje, de­­ kerek két hónappal hamarabb ad­juk át a használatnak. Csaknem 8000 négyzetméter utat korszerűsí­tettünk, köveztünk újra, 3780 négy­zetméter új aszfaltjárdát készítet­tünk, minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy a tartomány leg­szebb városainak sorába emeljük a Lagost... (Munkatársunktól) JENS OTTO KRAG, DÁNIA MINISZTERELNÖKE ÉS KÜLÜGYMINISZTERE VACSORÁT ADOTT Jens Otto Krag, Dánia minisz­terelnöke és külügyminisztere, fele­ségével, a Hadsereg Házának ter­meiben szerda este vacsorát adott Románia Szocialista Köztársaság Minisztertanácsa elnökének, Ion Gheorghe Maurelnek és feleségé­nek tiszteletére. Részt vettek: Corneliu Manescu külügyminiszter, Pompiliu Macovei, a Művelődés- és Művészetügyi Ál­lami Bizottság elnöke, Gheorghe Cioara külkereskedelmi miniszter, Bucur Schiopu élelmiszeripari mi­niszter, Aurel Moga egészségügyi­ és népjóléti miniszter, Ion Cosma, a Bukarest városi néptanács végre­hajtó bizottságának elnöke, Gheor­ghe Macovescu, a külügyminiszter első helyettese, Ion Pas, a Külföldi Kultúrkapcsolatok Román Intézeté­nek elnöke, Gheorghe Ploesteanu, Románia koppenhágai nagykövete, tudósok és kulturális dolgozók, tá­bornokok, dán és román újságírók. Úgyszintén résztvettek: Svend Aage Sandager Jeppesen, Dánia bukaresti nagykövete, Jens Chris­tensen nagykövet, Dánia külügy­minisztériumának államtitkár-he­lyettese, Gunnar Seidenfaden, nagy­követ, külügyminisztériumi államtit­kár-helyettes, Kai Johansen, kül­­ügyminisztériumi államtitkár-he­lyettes, Richard Wagner Hansen, Dánia bukaresti nagykövetségének tanácsosa, Per Green és Soren-Ole Olsen, a miniszterelnök titkárai, és más személyek, akik romániai láto­gatása során a dán miniszterelnök kíséretét alkotják. Jelen voltak a Bukarestben akk­reditált diplomáciai kirendeltségek egyes vezetői. A szívélyes légkörben lefolyt va­csora után, Dánia miniszterelnöke és külügyminisztere, valamint Ro­mánia Szocialista Köztársaság Mi­nisztertanácsának elnöke pohárkö­szöntőt mondott. HARMINC SOR Az újságcikk mértékegysége a gépelt oldal — a szakma nyel­vén flekk a neve — vagyis har­minc sor. íratlan szabály­­cikk ennél kisebb nem lehet. A legkisebb itt azonban a leg­több is. Harminc sorban min­dent el lehet mondani. Világren­gető szenzációk és hétköznapi történetek, hírességek és isme­retlenek portréja, tájrajz és vá­roskép, pillanatfelvétel és ese­ményekhez fűzött kommentár, mind elfér harminc sorban, föl­téve — ez megint szerkesztő­ségi szólás — ha van időnk rö­viden írni. Harminc sorban elmondható a harminc sorokat írók hitvallása, hivatásának lényege. Elfér egy oldalon az újságíró számvetése húsz év tapasztalatának leszűrt tanulsága. Fölrajzolható a pálya íve is, az ínasévektől — amikor sakálnak becézték a kezdőt — tanulóévekig, mert ezt a mes­terséget ha nem akarjuk, hogy tollunkat ellepje a rutin, ál­landóan és szüntelenül tanulni kell. De a hitvallás és számvetés helyett az újságíró ihletőjét és bíróját szeretném megidézni, akinek szolgálatában­ az újságíró tollat fog és akiért,,sorait rója a papírra. Az ő fejbólintása, örö­me, élvezete, egyetértő hümmö­­gése a mi igazi fizetségünk. Ha ő összevonja a­­ szemöldökét, tu­dom, hogy valahol megbicsak­lott a tollam. Az olvasó. Százezer szempár kereszttüzé­ben húsz év óta, no, nem éppen könnyű, de férfimunka. S hogy előre nézünk, az eljövendő húsz évre, minden szavunk, sorunk az ő segítségével születik. Hálával és hűséggel — Lectori salutem! — köszöntjük az olvasót. Szász János.

Next