Előre, 1967. szeptember (21. évfolyam, 6165-6190. szám)

1967-09-01 / 6165. szám

ELŐRE 2. oldal A MAI MUNKASTÍLUS A fejlődés jelenlegi szakaszában, pártunk vezető és szervező szerepének lényeges növekedése a szocialista építés nagyszerű művében, egyúttal azt is megköveteli, hogy a néptanácsokra — az államhatalom és államigazgatás helyi szerveire — s különösképpen végrehajtó bizottságaikra kivételes fontosságú feladatok háruljanak. Az évről-évre szélesedő gazdasági jellegű feladatkör képezi a néptanácsok tevékenységének számottevő részét. Világítsunk rá néhány számadattal e feladatok méreteire Egyedül 1967-ben csaknem 19 milliárd lej értékű anyagi alapok kezelése hárul a néptanácsokra (az összegnek kb. 53 százalékát szociális-kulturális tevékenységre fordítják) . 1967-es beruházási tervük értéke meghaladja az 5,6 milliárd lejt; községgazdálkodási munkálatokra, üdülőfürdőhelyek fejlesztésére 1,4 milliárd, illetve 131 millió lej áll rendelkezésükre A néptanácsok vállalatai ebben az évben 7,7 milliárd lej értékű szolgáltatásokat végeznek a lakosság számára ; a helyiipari vállalatok tervében 8,7 milliárd lejt meghaladó ipari össztermelés szerepel. Milliárdok hatékony felhasználásáról van tehát szó . E tervek példás teljesítése, a felépítendő, felszerelendő objektumok kifogástalan kivitelezése és határidőre történő üzembe helyezése állandóan kell hogy foglalkoztassa a néptanácsok végrehajtó bizottságait és a helyi érdekű vállalatok vezetőit. Biztatóan indult ez a tervév. örvendetes eredmény, hogy az évi beruházási terveket több mint 44 százalékos arányban sikerült megvalósítani félév alatt. A községgazdálkodási össztermelést és szolgáltatásokat pedig mintegy 5 százalékkal, a hegiipari vállalatok ipari össztermelését ugyanakkor 2,6 százalékkal sikerült túlteljesíteni. Más területen is országszerte eredményeket jeleznek a néptanácsok. E siker nyitja ? A gazdasági feladatok megvalósításának ellenőrzése a végrehajtó bizotságok részéről és az ilyen természetű kérdések rendszeres tárgyalása ülésszakokon, végrehajtó bizottsági üléseken. Az ülésszakok jelentőségére két évvel ezelőtt, a Románia Szocialista Köztársaság alkotmánytervezetéről előterjesztett jelentésében utalt Nicolae Ceausescu elvtárs • „Az ülésszakoknak mind fontosabb szerepet kell betölteniük a néptanácsok tevékenységében, bővítve a tevékenységi kört a legfontosabb állami problémák helyi vonatkozásainak tényleges megoldása érdekében". Tartalmassá, célravezetővé tenni mindegyik ülésszakot — ez az a fontos kérdés, amely sokat foglalkoztatja az utóbbi években a néptanácsokat Függ ez a tárgykör helyes megválasztásától, az előterjesztett jelentések tartalmától s végül az elfogadott határozatnak kell elősegítenie a gyakorlatban a tárgyalt kérdés megoldását. Mit tapasztaltak ezzel kapcsolatban az Állami Bizottság által életre hívott, a tartományokat ellenőrző brigádok és kisebb munkaközösségek ? Az ülésszakok tárgyköre rendszerint időszerű kérdés. Brassó, Bákó, Máramaros, Ploiesti és Konstanca város néptanácsai az ülésszakok témájául például az utóbbi negyedévben ilyen kérdéseket jelöltek ki: a helyi ipar gazdasági tevékenységének jövedelmezővé tétele ; a beruházási terv megvalósításának menete; a tartomány lakosságának egészségügyi ellátása; a kereskedelmi egységek áruellátásának jobb megszervezése. A legtöbb esetben elmélyülten elemezték a szakemberek bevonásával kidolgozott tanulmányokat és jelentéseket Különösen érdekesnek tartjuk Olténia tartomány néptanácsa végrehajtó bizottságának kezdeményezését ; azt az új módszert, amellyel ötletesen készítették elő a májusi ülésszakra a községgazdálkodási és szépítési hazafias verseny vitáját. Előre az Államigazgatás Helyi Szerveit Irányító és Ellenőrző Állami Bizottság alelnöke tesen városokban s községekben ellenőrizték a kérdéses verseny eredményeit a néptanács által szervezett kisebb kollektívák. Az ellenőrzés során lefényképeztek útépítési és javítási munkálatokat, járdát, parkot, zöldövezetet, sportpályát, stb. Kétszáznál több fénykép tájékoztatta az ülésszakon a képviselőket a hazafias verseny eredményeiről és a helyenként tapasztalt hanyagságról. Ilyen tárgyi érvekkel persze könnyen késztették állásfoglalásra az érdekelteket és a további haladást előmozdító határozatot sikerült hozni Mi tagadás, még nem vált általánossá az ülésszak ilyen átgondolt előkészítése, és a felszínes előkészület esetenként az ülésszakon hozott határozatokon is megérződik Megtörténik ezért, hogy törvényes intézkedések figyelmen kívül hagyásával kidolgozott határozattal zárult az ülésszak Krisana, Golac, Dobrudzsa, Kolozs, Arges tartományokban s másutt esetenként megszavaztak nem végleges formában megszerkesztett határozatokat — azzal a megjegyzéssel, hogy az ülésszakon elhangzott javaslatok, észrevételek utólagos tanulmányozásától teszik függővé a határozat esetleges módosítását Holott a néptanácsok végrehajtó bizottságainak tagjai jól tudják, hogy a határozati javaslatot feltétlenül szükséges előzetesen, körültekintően megfogalmazni, az ülésszakon pedig menet közben kell megfontolni a kiegészítő indítványokat, hogy a határozati javaslatot szavazásra bocsátása előtt kiegészítsék a vitából leszűrt tanulságokkal. Más kérdést is szükségesnek tartunk szóvá tenni. Kolozs, Galac, Dobrudzsa és még néhány tartományban előfordult még az utóbbi időben is, hogy az ülésszakon felszínes volt a vita, a képviselők nem éltek eléggé a pártos bírálat jogával s gyengén érvényesült az önbírálat szelleme. Megfigyeléseink szerint ennek egyik oka, hogy a felszólalók többsége a néptanácsok végrehajtó bizottságai alapaktívájának soraiból került ki, a képviselők közül pedig csak kevesen fejtették ki véleményüket. Mintha megfeledkeztek volna arról, hogy az ülésszak elsősorban a néptanácsi képviselő politikai munkájának fóruma. A képviselőnek, mint körzete közvéleménye szószólójának joga és kötelessége ezen a fórumon a választók álláspontját kifejteni Ki ne tartaná helyesnek, hogy az ülésszakokra meghívnak tartományi, rajoni illetve városi aktivistákat , és hogy a vállalatokban, intézményekben dolgozó kiváló szakemberek — mint az ülésszakok vendégei — szintén segítséget adjanak számos ügy érdemleges tárgyalásához. Az ülésszakon azonban mindenekelőtt a képviselőnek kell szavát hallatnia. A képviselő kérdéseken kívül természetesen interpellációt is előterjeszthet. Részletes felvilágosítást kérhet a végrehajtó bizottság elnökétől, alelnökétől, vagy a néptanácsi apparátus bármelyik tisztviselőjétől a választókat érdeklő bármelyik tárgykörben. Számon kérheti például tőlük, ha valamelyik határozat megvalósítása késett, elmondhatja, ha közérdekű kérdésben nem ért egyet a néptanács munkastílusával, felfogásával, a megoldás módjával. Magától érthető, nagy az interpellációra még az ülésszakon köteles választ adni az érdekelt néptanácsi aktivista vagy alkalmazott. Válasza semmiképpen sem szorítkozhat arra, amit jelentések vagy egyéb ügyiratok már ismertettek. Világosan, részletesen tartozik kifejteni, hogy az érdekelt néptanács magáévá teszi-e vagy sem a képviselő álláspontját. Pontos felvilágosítást kell adnia egyúttal arról is, hogy miként szándékoznak elintézni a szóvátett ügyet. Helyes időnként az állandó bizottságok tevékenységét is ülésszakokon elemezni. Mit nevezhetnénk ezek szerint a mai politikai és gazdasági követelmények szellemével egyező munkastílusnak ? A kérdések kollektív tanulmányozását, az egész tevékenység kollektív irányítását — de ugyanakkor a végrehajtó bizottság egyik tagjának és a képviselőnek személyes felelősségét minden egyes probléma megoldásáért. A törvényes rendelkezések értelmében mindegyik néptanácsi képviselő felelősséggel tartozik választóinak tevékenységéért és annak a néptanácsi szervnek a munkájáért, amelynek keretében közösségi munkáját kifejti. Ehhez kapcsolódik az a kötelezettsége is, hogy időnként választói előtt beszámoljon munkáidról A választók törvényadta voan megsemmisíteni annak a képviselőnek a mandátumát, aki bizalmukat eljátszotta A gyakorlatban azért került erre csak nagyon ritka esetben sor, mert úgyszólván mindegyik képviselő eleget tesz a reá ruházott megbízatásnak ; eredményes tevékenységet fejt ki választási körzetében ; szoros kapcsolatot tart fenn a választókkal. A néptanácsok végrehajtó bizottságait jól tájékoztatja a körzet lakosságának óhajairól, észrevételeiről és ezért indítványaikat többnyire operatíven sikerül megvalósítani. A néptanácsok korszerű munkastílusát gyakorlati érzék jellemzi, felesleges szócséplés, kérdések ismételt megtárgyalása helyett operatív intézkedések Akár a gazdasági élet bármelyik vetületében, a néptanácsok munkaterületén is törekedjünk a feladatok elemzésében és a haladást gyorsító, hatékony eszközök megválasztásában tudományos elmélyültségre. A képviselők, akár a néptanácsi apparátus tagjai számára a helyes tájékozódás legfontosabb ismérve munkájuk politikai és gazdasági hatékonysága. Írta: STAN ARSENE, KONSTANCA. Kikötői pillanatkép Az ELŐRE hasábjai Az újság megjelenésének XX. évfordulójára Sok sok évvel ezelőtt — az Előre őskorában — amikor a kliséket még obszidiánból pattintgatták, vagyis az idők kezdetekor megállított az utcán egyik barátom. Azt mondja: fiú, te rossz bőrben vagy. Tél van és fázol. Gyere föl a szerkesztőségbe és levágsz a lapnak egy hasábot. Először szabadkoztam, mert nem igen bíztam a favágó erőmben, kétséges volt, hogy egy tüsköt föl tudok-e aprítani. Mondtam: próbát tehetünk, de a hasáb keménységén múlik az eredmény. Ahogy én magamat nézem, a baltát se nagyon tudom fölemelni, és ezért könynyen felsülhetek a hasábbal. Egyébként már jó egy éve annak, hogy nem hasogattam tűzifát. De a barátom megmakacsolta magát és erősködött: egyetlen hasábról van szó és azt föltétlenül nekem kell odaaprítani, mert én finoman csinálom az ilyen dolgokat. Ez a dicséret igen kellemesen érintett. Bár sejtelmem se volt, mikor látott a barátom tüskét aprítani, mert az effélét mindig magányosan műveltem, de el kellett ismernem, hogy a jellemzés igen találó. Egy esztendővel azelőtt egy karosszéket hasogattam föl a pincénkben, de olyan finoman és apróra, mintha egy zsák fogpiszkáló lett volna eredetileg. — Hát ami igaz, az igaz — feleltem a dicséretre — ha én egy hasábot kézbe veszek, avval egyből pipára lehet gyújtani. Ezzel el is indultunk az Előre szerkesztősége felé, s nemsokára bent álltunk a liftben. A lift meg is indult, de legnagyobb meglepetésemre nem a pince felé vette az útját, ahol a hasábokat sejtettem. Rövidesen fönt voltunk az emeleten, ahol a barátom bevitt egy szobába és egy íróasztal mellé tuszkolt. — Ülj le — mondta — és csináljad ! Azután magamra hagyott. A fölszólítás megzavart, az íróasztalon meg a karosszéken kívül semmi vágnivaló nem volt körülöttem. A szobában egyébként kellemes meleg volt, s ilyen helyzetben kár lett volna a bútorzat fölaprításához hozzákezdeni. Vártam egy darabig, gondoltam mindjárt hozzák a hasábot, és akkor majd nekigyűrközök. Rákönyököltem az íróasztalra, hallgattam a fűtőtest zümmögését, azután lehajtottam a fejemet. Arra ébredtem, hogy a barátom ráz. Azt kérdi: — Mi van a hasábbal? Mondom, éppen azt várom, de még nem hozták el. Erre ő megint megráz és reám kiált: — De színes legyen ! !is kezdj gyorsan hozzá ! Azután cigarettát rakott elém és nagy-nagy segíteni akarással megkérdezte: hiányzik-e még valami. Mondom: — Nekem az égvilágon semmi se hiányzik, kivéve a hasábot. De az se sürgős, mert még meglehetősen meleg van. — Na jó — mosolyodott el a barátom — látom, valami tréfás dolgon töröd a fejedet. Erre újra elment én pedig vártam és elbóbiskoltam. De egy félóra nyugodalmam se volt tőle, megintcsak zaklatni kezdett a hasábért. — Mit csinálsz, az ég szerelmére? — ravallt teám. — Itt alszol, a hasáb pedig nincs megl —• Hát nincs meg? — kérdeztem révetegen. Erre újra elment, majd viszszatért egy bögre feketekávéval. — Idd meg és ébredj föl végre ! Rögtön inni kezdtem a kávét, és csak annyit jegyeztem meg: — Ezt előbb is hozhattad volna ! Erre megint kiment és ott hagyott a cigarettával meg a várakozással. Gondoltam, cigarettára gyújtok, de gyufám se volt. Ezért fülelni kezdtem, honnan hallok valamiféle emberi hangokat, mígnem fölismertem, hogy a szomszéd szobában gépelnek. Bekopogtam, aztán benyitottam és menten földbegyökerezett a lábam. Egy gép állt az asztalon és magától irt. Köhintettem, hátha az írógép észreveszi a jelenlétemet, de az ördöngős masina tovább kopogott. Odalopakodtam és belesandítottam a szövegébe. „A vöröshagymádi illógödör készítők örülnek a télnek" — olvastam a rejtelmes mondatot. Erre eltűnt minden babonás félelmem, bosszankodva néztem a különös masinát, s mellette megpillantottam egy doboz gyufát, amit egyszerűen zsebre tettem, pimaszul. Azután döngő léptekkel visszamentem a szobába, leültem az íróasztal mellé, azzal a szent elhatározással, hogy válaszolok a gépnek. Elmondom: utálom a telet, a tél uniformizáló fehérségét, látszattisztaságát, ami a halál millió formáját takarja. Nem hiszem, hogy létezik Vöröshagymád, Vöröshagymádon silógödör, és nem hiszem, hogy a vöröshagymádi silógödörkészítők örülnek a télnek. De most már tudom, hogy az újságot hasábokból kell összeszerkeszteni. Képletes hasábokból, amiket igazmondó emberek hordanak össze, valóságból és a benne szunnyadó fűzből. És szénből, szalmából, kukoricacsutkából és a föld mélyéből feltörő hévizekből. Mindenből, ami melegíthet. ... Körülbelül eddig jutottam, amikor a barátom újra benyitott és érdeklődött, hogy mi van a hasábbal. Kertelés nélkül bevallottam neki: csak forgácsot sikerült kihasítani az igazságból. De most már nem adom föl a reményt : én is mindent megteszek, hogy az újság hasábokkal legyen teli. TÜCSÖK ÉS BOGÁR KOVÁCS JÁNOS Gazdagítás és gazdagodás Nem kellett hozzá túlságosan sok lelemény, hogy felfedezzük, milyen hasznos művész és kritikus számára egyaránt a közönségre hivatkozni. És úgy látszik, nem alaptalanul, mert a közönség mindig nagylelkűnek bizonyul, mindent igazol. Régente igen előkelő magatartás volt, ha a művész fumigálta a közönséget, azt állította, csupán a maga vagy a barátai kedvtelésére alkot, a legjobb esetben a beavatottak számára. Megvetés sújtotta az olyan alkotót, aki a nyájas olvasónak írt vagy pedig a nagyérdemű közönséget kívánta szórakoztatni. Dehát, tempóra mutantur... Manapság minden valamirevaló alkotó a közönséggel érvel, hogy elfogadtassa művét. Legfennebb egyesek a jövő századokra hivatkoznak, ha netalán a mai publikum elfelejt tapsolni nekik. Minden stílus, minden műfaj művelője egyaránt azt állítja, ő szolgálja a legjobban a közönséget, ő felel meg leginkább a kor ízlésének. Ezt bizonygatja a színigazgató, amikor a habkönnyű vígjátékok kasszasikerére apellál és ezzel érvel az abszurd dráma szerzője is; az érzelgősen romantikus történetek szerzője a hagyományos olvasótáborra utal ; az űrhajózás korára hivatkozik a kozmikus világérzésekbe bonyolódott költő ; a természethisség közérthetőségére a klasszicizáló festő és a modern tudományos világképre az absztrakt piktúra híve. És valóban, minden próbálkozás talál magának közönséget,legalább annyi hívet, hogy hivatkozni lehessen rájuk mint közösségre, mely társadalmi jelentőséggel és súllyal bír. A közönség összességében mégsem annyira nagylelkű hogy ne tegyen különbséget az alkotások értéke és szépsége között, hogy mindent egyaránt a magáénak fogadjon, amit jószívvel és jószándékkal bár, de mégis néha rátukmálnak. Jóllehet, nincsenek olyan művek és alkotások, melyek egyaránt szóljanak mindenkihez, mégis szólniuk kell valakihez. És az alkotás némaságát mondanivalója oldja fel, a semmitmondás leplezett némaság. Az alkotás nem szólhat mindenkihez de mégsem a csak beavatottakhoz — ez korunk művészetének és közönségének egyik fogas kérdése, melyet talán közelebb vihetünk a megoldáshoz, ha a publikumot megfelelő jelzővel illetjük : az igényes közönséghez szólni. Nem a kultúrsznobokhoz, nem a divatmajmolókhoz, hanem azokhoz, akik áhítattal és ugyanakkor határozott igénnyel közelednek az irodalomhoz és művészethez. Persze az igény mibenlétét nem könnyű meghatározni ; magam is hallottam olyan vélekedést, mely szerint nálunk nincs is igényes színházi közönség, mert kik láttak párizsi, berlini vagy londoni előadásokat, márpedig anélkül, hogyan is legyen igénye valakinek ? Az igényes közönség kritériuma nem lehet a bennfentesség, még csak az esztétikai műveltség magas színvonala sem, hanem egyszerűen a művelődés vágya. Az igazi közönség gazdagodni akar amikor könyvet vesz kezébe, színházba vagy moziba megy, tárlatot látogat vagy zenét hallgat. Ez a közös nevező egyesíti a szocialista társadalomban a művészetek és az irodalom élvezőit. És nem zárja ki a szórakozás igényét ; badarság szembeállítani a kedvtelést az esztétikai élvezettel. Legalábbis számomra gyanús, amikor valaki a modern alkotóművészetek megértéséhez szükséges erőfeszítésekre hivatkozik ; persze nem vagyok a könnyű szórakozás kizárólagos híve, de azért a művelődés követelte erőfeszítést csak akkor tartom indokoltnak, ha az nem áldozatvállalás, hanem az öröm forrása. Mint a sportolás kívánta erőfeszítés. A gazdagodás igénye a kívánalmak végtelen változatosságát hozza közös nevezőre, meghagyva azonban mindenkinek a maga ízléséből és egyéniségéből fakadó preferenciáit. Szorgalmazzuk a sokféleséget és a változatosságot az alkotómunkában, mert az egy kaptafára készült művek untatnak ; a gazdagodás előfeltétele a színvonalas változatosság. És a színvonal nem feltétlenül a komolykodás velejárója, hanem a szellemi erény és a művészi megformálás egysége. Az esztrádműsor is lehet színvonalas, nemcsak az operaelőadás és jó tudni : van aki csalódva távozik a koncertről, de többnek érzi magát miután meghallgatott néhány jó tréfát. A gondolat és a játék szépsége egyaránt gazdagít. Ma kritikusok gyakran hivatkozunk véleményünk alátámasztására a közönségre, melynek véleményét lennénk hivatva megfogalmazni vagy legalábbis kialakítani. Sokszor zavarba jövünk, amikor a közönség rácáfol ítéletünkre, megveszi a gyengének minősített könyvet, tapsol az olcsó tréfának és a ripacsos alakításnak, a tárlaton a sablonosnak minősített festmény előtt áll meg és továbbmegy a nonfiguratív kép előtt. Tévedtünk vajon, vagy jogtalanul hivatkoztunk a közönségre? Nem feltétlenül, hiszen ha alaposabban körülnézünk, rájövünk, hogy a mi véleményünket is elfogadja a közönség, pontosabban az a része, amelyet sikerült meggyőznünk a magunk igazáról. A közönség ízlését az előző nemzedékek alakították ki, igényesen vagy igénytelenül, a szellemi gazdagodás vágyát ültetve el vagy pedig gondűző időtöltést honosítva. Ezzel számolva kell ápolnunk a szellemi gazdagodás vágyát és amikor egy művet elbírálunk feltétlenül gondolnunk kell arra is : milyen közönséget igényel magának a szerző és mennyire gazdagítja szellemiségét? A gazdagítás az alkotó erénye, a gazdagodás vágya a közönségé. FEKETE JÓZSEF Szenvedély SIMONKA LÁSZLÓ Az oltvány BODÓCZI ZSIGMOND agrármérnök úgy került a Nagykároly vidéki futóhomok világába, mint ahogy a szilfa szárnyaskerek termése pereg a levegőben egyik tájról a másikra , ide fújta a szél. A szél, melyet nem Csivátnek, Nemerének, Tájfunnak, vagy Hurrikánnak neveznek, hanem úgy hívják, hogy Hivatás, s amelyre Bodóczinak sose volt panasza, mert a homokbuckák között — bár kedvszegő sivárság fogadta — hamarosan életcélra talált, s gyökeret eresztett, akár az akác. Gyökéreresztés. Növénye válogatja : a pázsitfű bojtos gyökerével sekélyen kapaszkodik a földbe, ám a lucerna ostorszij-hosszú gyökere olykor a talajvízbe is leér. Az agrármérnökök társadalma is rendkívül változékony kategória. Egyesek az Agroszemtől az Atlászig, a rizshántolótól a Pláfárig minden zegzugában megfordulnak a szakmának, mások viszont a síma kövön is megtapadnak, ha oda fújja őket a szél... Anatole France azt írta valahol : Madárnak a levegőben, halnak a vízben nyomára nem lehet rábukkanni ; szerintem az ilyen ágról-ágra ugráló agronómusoknak se marad nyomuk az életben. Annál inkább azoknak, akik a síma kövön is megtapadnak, a futóhomokon is gyökeret eresztenek, akár az akác. Valamikor, régen elődeink akáctelepítésekkel próbáltak szárnyat szegni a repülő homoknak, nem sok haszonnal, mert a ketrecbe zárt „szárnyas" immár ha nem is repült át a kerítésen, vajmi keveset tett a gazdának. Nagykároly vidékén a homokon a rozs alig 500—700 kilót, a napraforgó 250— 500 kilót, a burgonya 40—50 mázsát, a kukorica pedig 800—850 kilót terem csak hektáronként. Mint ahogy a rajon televénydús övezetét — éppen a jó földek és a fejlett mezőgazdasági kultúra miatt — Máramaros Bánátjának nevezik, épp úgy mondhatjuk a majdnem 12 000 hektárt kitevő homokra, hogy Máramaros Szaharája vagy Kalahárija. Hogyan lehetne buja vegetációjú oázisokat teremteni a homokpusztán? Sőt, hogyan lehetne egyetlen oázissá varázsolni a máramarosi Szaharát? Ez a kérdés foglalkoztatta Bodóczi mérnököt első perctől kezdve, ahogy ide került, CSANALOSON a harmincas években gyümölcsöst telepített néhány hold homokon egy öreg tanító. Megfelelő agrotechnika, permetezés és trágyázás híján azonban mind kiszáradt a csemete, még mielőtt legalább ostornyelet vágtak volna róluk, vagy pásztorbotot faragtak volna törzsükből. Azóta a homoki falvak népében végképp kiégett a remény, hogy a víz valaha is vérré változhat. Vetették tovább a rozsot, a kukoricát, ráutaltságukban és tehetetlenségükben megtűrték a homokot a kövér földek között, mint meddő tehenet a csordában. De, íme mi történik. A hatvanas évek elején természetátalakító agrárpolitikánk — a láp, a szik, a podzol s az erózió mellett — a futóhomoknak is hadat üzen. Termőre kell fordítani ! Hogyan? A szakemberek dolga. Nagykároly rajonban Bodóczi Zsigmondé, ő az akkori mezőgazdasági ügyosztályon a kertészeti és gyümölcstermesztési osztály vezetője, (most a rajoni mezőgazdasági tanács alelnöke) s ő az, aki idejövetelének első percétől kezdve édenkertet álmodott a sivár homokon. Gyümölcstelepítés a dűnéken ? Sokkal elevenebben élt még a csanálosi tanító esete az emberek emlélezetében, mintsem hogy szó nélkül beásták volna az oltványt a homokba. Bodóczi egy szép napon arra ébredt, hogy szinte egyedül áll a puszta kellős közepén, a meg nem hallgatott ,volltanácsaival, s álmiaival » lelkében. Az Agroszemtől az Atlászhoz, az Atlásztól a rizshántolóba s onnan a Pláfárhoz szaladgáló mérnök-típus rég faképnél hagyta volna a homokot s hitetlen népét leendő édenkertestől együtt, felkérezkedett volna az első karavánra, hogy hírét se hallja többé a máramarosi Szaharának. Bodóczi maradt. És megérte. Az oltvány megeredt. NAGYKÁROLY rajonban ma már 700 hektár futóhomokon virágzó gyümölcsösök díszlenek. Ott, ahol nem is olyan régen a föld alig termette meg a vetőmagot, most százezres jövedelmekről beszélnek. A szaniszlói mezőgazdasági termelőszövetkezetben, a nemrég termőre fordult fiatal telepítésekből múlt évben 10 hektár kajszi 132 000 lejt hozott (tizenháromezer lejt hektáronként). Csomaközön a 210 hektár telepítésből csupán 26 hektár fordult termőre a tavaly, de 50 000 kiló gyümölcsöt értékesített a gazdaság 165 000 lej értékben. A csomaközi termelőszövetkezet intenzív gyümölcsöse valóban olyan, akár egy hajdani színpompás babilóniai függőkert. Nagykároly vidékén 700 hektáron ilyen gyümölcsös nőtt ki a homokból, s 1970-ig 1800 hektárra szaporodik az „oázisok" kiterjedése ! önkéntelenül is Vida Géza szobrászművész nagykárolyi emlékműve jut eszembe, s az az élőfa-menyecske és legény, amelyek állítólag valamikor egyik drezdai (vagy lipcsei ) nem emlékszem már pontosan hogyan mesélie Palocsay Rudolf, volt kedves tanárom) faiskola bejáratánál fogadták a látogatót. Ha tőlem függne, s olyan ügyes kertész lennék, hogy ember alakúra tudnám formálni a facsemete koronáját, akár a drezdai mester, ezesetben egész kompozíciót metszenék-alkotnék a legszebb Arany Pármenekből a Károly vidéki futóhomok legyőzésének és legyőzőinek emlékeként. A facsoport hajlongó csomaközi, csanálosi, szaniszlói, fényi és koreai földműveseket ábrázolna oltvánnyal a kezükben, aszerint, hogy Vida Géza hogyan képzelné el, akit a művészi tervezésre megkérnék. S persze a kompozícióból nem felejteném ki Bodóczi Zsigmond mérnököt, az előtérbe helyezném, lábbal a homokba gyökerezve. Dr. XANTUS JÁNOS STIPA CAPILLATA „Hogy mik vannak“ — jegyeztem fel lakonikus rövidséggel túranaplómba, amikor a minap Konstancán járva, különös csokor látványa vonta magára figyelmemet. Tarka pasztellszínekben pompázó, bizarr valami volt Művirág, gondoltam a túlsó oldal távlatából Egzotikus szépségű műanyag dekoráció .. véltem amikor már csak néhány méter választott el tőle. Árvalányhaj... döbbent belém a felismerés, amikor föléje hajoltam. Igen, festett árvalányhaj ! Puszták szelíd szépsége volt hajdan-gyermekkoromban az a csokor , mely most tartós hullámmal naptól daueroltan, platinaszőkén és Tizian-vörösben, Van Dyck-barnán és smaragdzölden pompázott a bábeli nyelvzavarba torlódó bel- és külföldi turisták kofferjein, kabáthajtókáján, boleróján, autóján és simán gördülő utánfutóján, nagyvilágiasan lépve ki a falusi kislány rokolyájáról és a pusztán tanyázó csikósok kalapjáról a bulvárok sokadalmába. „Hogy mik vannak“ — írtam Hát már az „árvalányok" is festik a hajukat kilépve a mesék neográfiájának, a „térdig érő fűnek és bokáig érő szélnek" birodalmából, a mezőségi dombsorok és daraberdők hajlataiból, a dobrudzsai sztyeppék kunhalmainak árnyékából ki a plázsára és az autosztrádákra, ki az ismeretlenség homályából a mondén kacérság forgó színpadára. „Hogy mik vannak, amikor a megbízható és hiteles kultúrtörténet mindezideig egészen más oldaláról ismerte növényünket a klasszikus csengésű Stípa capillatát Akkor amikor hullámzik és habot ver fehér áradata a mezőszováti rezerváció természetes virágoskertjében, amikor torlódva bukik át a nyári szellő meleg simogatásában és amikor mesélni kezd annak, aki megérti nyelvét, mondanivalóját a lágyan ringatózó különös óceánnak. Elmondta nekünk, hogy sok száz évvel ezelőtt, a lovagkor virágszimbolikájában, a hűség és állhatatosság 1967. SZEPT. 1., PÉNTEK ALBERT ANTAL Visszhang Az újságolvasó fogalma ma tartalmában, tehátlényegében sokkal gazdagabb, mélyebb, mint valaha. A ma olvasója nem passzív szemlélője az eseményeknek, hanem cselekvő részese a nagy országépítő tevékenységnek, a társadalmi élet formálója, alkotó, tudatos személyiség, a közönség ügyintézője, egyenlő jogokkal és kötelességekkel felruházott állampolgár. Ez a jog és egyben ez a kötelesség készteti arra, hogy nemegyszer fáradságos napi munka után időt és módot találjon munkaközössége, ismerősei, a maga véleményének, elgondolásainak, dicsérő és bíráló megjegyzéseinek továbbítására a szerkesztőség, az újság felé. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy eljuttatja a sajtóhoz, így lapunkhoz is, a tömegek legidőszerűbb, legsürgetőbb társadalmi megrendelését. Azt a nélkülözhetetlen oxigént, amely frisseséggel, életességgel telíti mindennapi munkánkat. Olyan, elevenen csörgedező tiszta forrásvíz ez, amely állandóan üdíti a gondolatot, szárnyakat ad a jövőt kémlelő fantáziának, gazdagítja az ötlettárat, jobb és eredményesebb munkára serkent. Arra buzdít, hogy képességeink teljes latbavetésével, az írás sajátos fegyverével mind hatékonyabban szolgáljuk azt a bölcs, előrelátó politikát, amely mind a honi tájakon, mind pedig öreg Terránk valamennyi szélességi és hosszúsági fokán milliók őszinte tiszteletét és nagyrabecsülését vívta, érdemelte fel. Ennek a nagy társadalmi megrendelésnek eleget tenni a legszebb, legnemesebb újságírói feladat. A csíki falvak székelyei, a konstancai kikötő munkásai, a máramarosi favágók, a Zsil menti fekete arany bányászat, a Cenk alatti modern gépek mívesei, Napoca szépséges városának értelmiségiei, a bánsági zóna termékeny talajának művelői, a legendás Argen alakuló fény- és energia üzemeinek építői — szép hazánk termékeny lankáin élő, alkotó olvasóink népes táborának tizei és százai rögzítik papírra nap mint nap gondolataikat. Megfogalmazzák az ország felfelé ívelését elősegítő okos javaslataikat, szenvedélyesen ostorozzák a szocializmus lényegétől idegen, fejlődésünket gátló megnyilvánulásokat. Elmondják munkaközösségük, családjuk, egyéni életük örömeit, tanácsot kérnek gondjaik, problémáik orvoslására , tollat fognak, s a Kedves szerkesz- I tőség megszólítással elindul a kie- I melkedőbb tetteket sürgető, a jobb, I örömdúsabb élet megteremtésé- I nek elősegítését célzó gondolat- I sor... A fenti kép naponta ismétlődik I színekben és árnyalatokban állan- I dlóan sokasodva, valóságunkat I sokrétűbben tükrözve, életünk erő- I teljesen előretörő folyamának a I mélyebb sodrait is bevilágítva ... Az egyéni levelekből összeálló I filmkockák sokaságából így telje- I sedik ki a nagy alkotás, amelynek I írója, szerkesztője és életrehívója I a kommunisták pártjának tudomá- I nyos veretű, okos politikáját va■ lóraváltó nép. Az egyéni levelek filmkockáiból ■ így formálódik életvalóságunk é- I lesen kontúrozott filmje, realitá- I saink panorámája, amely a felve- I vő gép objektivitásával vetíti elénk I alkotó munkánk leglényegesebb I vetületek, mintegy sugallva újság- I írónak és szerkesztőnek : hol és mi I az a jó, előremutató, ami az egész I ország, olvasótáborunk közvéle- I ménye elé kívánkozik, s ugyanak- I kor azt is, hogy életünk egészsége- I sen fejlődő szép búzavetésében I hol és milyen arányú az a mind- I jobban ritkuló, de még fellelhető I burján, konkoly, amelynek kiirtása I korigény, társadalmi szükségsze- I rűség. Kedves Olvasó ! Ilyen szerfi meg- I szólítással indul útnak naponta hót I száz levél visszhanaként olvasóink, I önkéntes munkatársaink tudósítá- I saira válaszolva. És ha nem is té- I telesen, de ezzel a tiszteletteljes I megszólitással köszönti minden e- I nyes lapszámunk azt, akiért Izó- I dott, s akit szolnálni kíván minden I naves ólomba öntött sorával, az I Olvasót. jelképe volt Ez a szerep jutott neki Tompa Mihály drágregéiben is, neki a „csöndes esti szél leányának“ akinek haját a költői botanika szerint hiába furcionálja a szél, mert a fürtök és loknik hívek maradnak az anyanövényhez. „legények a lányhoz — hogy hívek legyetek — Bús árvalány hajából bokrétát kössetek.“ Csakhogy az ilyen kérdésekben legilletékesebb tudomány, a botanika, alaposan rácáfol a virág szimbólika bizony koholmányszámba menő állításaira Az árvalányhaj szálas termése ugyanis egyáltalában nem "hűséges" természetű. Amint megérett messzi elvitorlázik szellemes kis röpítő készülékével. A szőke hajhoz hasonló kis forgó ugyanis három részből áll. A fűfélékre általában jellemző szemtermésből, az őtborító két levélkéből és az olykor 40 cm hosszúságot elérő szálkába futó toklászból Ez utóbbi alkotja az árvalányhaj röpítő készülékét. Ha aztán a terméske hosszabb-rövidebb légi út után földet ér, fúró módjára csavarodik a földbe, olyanformán, hogy a hosszú toklászt ide-oda forgatja a puszták erős, viharos szele, akárcsak a fúrót é Az emberi kéz Visszafelé álló erős tüskék akadályozzák meg azt, hogy a földbe hatoló magocskát a szél kirángathassa a talajból. Egyik árvalányhaj fajta aztán éppenséggel veszedelmes teremtés, mert tüskés terméskői a juhok bőrébe is befurakodnak, nemritkán halálra kínozva az állatokat. Hát úgy vélem ezeket kellett elmondanom a festett hajú és „mini-szárra" nyesett puszták szépéről — a Stipa capillatáról — aki örök és elpusztíthatatlan kacérságával most is és így is belopja magát szívünkbe karcsú derekát kívánatosan hajlítgatva a tengeri szél sós fuvanalában.