Előre, 1970. augusztus (24. évfolyam, 7071-7095. szám)

1970-08-01 / 7071. szám

1970. AUGUSZTUS 1. SZOMBAT LÁTOGATÁS A BEREGSZÓI HÚSGYÁRBAN Hétmérföldről az emlékektől A beregszói modern sertéshízlaló komplexum csarnokait jártam, amikor az állathad láttán eszembe jutottak a falusi disznóólak a vályúk előtt röfögő malacokkal, az ajtó elé kitett moslékosvederrel. Mosolyog­nom kellett — mint ahogy 40—50 évvel ezelőtti autóra, a hosszú ké­­ményű mozdonyra emlékezve is mosolyogni kezd az ember — hiszen az emlékek és a most látottak között hétmérföldes távolság volt. Ezt a hosszú utat a tudásgyarapító, tapasztalatokat gyűjtögető ember járta be. Észleléseit évszázadokon­­ keresztül adta át örökségül az apa a fiúnak és az így összeállt tudáshalmazhoz minden nemzedék hozzáadta a­ maga részét. Valahogy így születtek meg lassan-lassan a sertéshizla­lás alapszabályai is. Amikor ehhez a modern tudomány is hozzáadta a maga részét, olyan termelőobjektumok jöttek létre, amelyeket nevez­hetnénk húsgyáraknak is. A Két beregszó a kis és a nagy között frissen festett épületek egész sorát csil­logtatja a napfény. Új vá­rosnegyednek nézhetné tá­volról az ember, amely fe­lett a víztorony őrködik. De a mel­lettünk elrobogó, hízókkal teli vago­nok és teherautók, valamint a szellő szállította malacvisítás árulkodtak, hogy különös lakói vannak ennek a városkának. A kapun lévő fekete táb­la, rajta a felírással: BEREGSZÓI SER­­TÉSHÍZLALÓ KOMPLEXUM ugyan­csak bizonyítja ezt. A tetszetős vonalú irodaház egyik szobájában CTRPEAN FLORESTN igazgatóval és az állatorvos BU­­NAIN PAVEL főtechnológussal talál­koztam és elbeszélgettünk a beindu­lást követő első esztendők problé­máiról, a termelőegység jelenéről és jövőjéről. Most, hogy már üzemel az egység és emlékké távolodtak az építés nehézségei, az akkori bosszú­ságoknak szigora megenyhült, anek­dotákká, vicces történetekké váltak. Bizonyítják, hogy az új, az eddig még ismeretlen megteremtése sosem megy simán. Létrehozása közben akadá­lyok bukkanhatnak elő, de ezek le­győzése kétszeres örömöt szerez, el­ismerést érdemel. Mivel az építés időszaka már a múlté, nem szándékszom sokat időz­ni ennél a periódusnál. Az alap ki­ásását 1966-ban kezdték meg és 1968 őszére készült el az első épület, a fe­deztető. Ugyancsak ekkor szállítot­ták ide az első állatokat is. Azóta már csarnok­csarnok mellett áll és bennük mintegy 9400 koca évenként több mint 140 000 malacot fiadzik. De nézzük meg, hogyan is néz ki egy legújabb típusú sertéshizlalda. A komplexumnak két részlege van. Az első, a szaporító részleg, amelyhez egy süldőkoca nevelde, a megtermé­kenyítő osztály, az apaállatok szál­láshelye, hét 1100—1200 férőhelyes csarnok, amelybe a fiadzás előtt álló kocákat helyezik, öt fiadztató és hat malacnevelde tartozik. Mindegyik épület befogadóképessége más és más, ezeket azonban úgy számították ki, hogy egy anyaállat átlagban több mint kétszer malacozhasson egy esz­tendőben. Minden fiadztató nyolc részre van osztva és ezek mindegyi­kében 44 rekesz van a kocák számá­ra. A malacokat a világrajöttük utá­ni huszonhatodik napon elválasztják az anyjuktól és áthelyezik a neveldé­be, ahol 90 napos korig, vagyis ad­dig, amíg elérik a 27—30 kilogram­mos súlyt, maradnak. A második részleg a hizlalda. Az újratermeléshez szükséges apa- és anyaállatok kiválasztása után, az ál­latok többsége a nyolc 5660—6400 Főt befogadó csarnokba kerül. Tehát összesen körülbelül 50 000 darab ser­tés gyarapíthatja itt a súlyát. Az épületek között lágy zümmögés hallatszik. Működnek a levegőt t­sz­ító ventillátorok. Mindenütt a ter­melő egységben gépek, felszerelések segédkeznek az etetésnél, itatásnál. Kielégítőkészülékek vigyáznak a meg­­felelő hőmérsékletre és nem messze innen kombinált­ takarmány gyár­ont­­a az állateleséget. Megjegyezzük, hogy az itt gyártott közel 90 000 ton­­na kombinált takarmány minden év­­ben több mint egy millió lej jövedel­met hoz. Terepútjaim során több faluban azt hallottam, hogy nem jövedelmező az állatok tartása és számítások egész sorával akartak meggyőzni er­őt. Kétségtelen, az ésszerűtlen ta­karmányozás, a nem hozzáértő gon­dozás, vagy pedig az elmaradt állat­­tenyésztési módszerek mind olyan té­nyezők, amelyek a rentabilitást le­ronthatják. A beregszói sertéshizlal­da azonban bizonyítja, hogy m­o­­dern, a tudomány legújabb vívmá­nyait felhasználó termelő egységek­ben, ahol magas szakképzettségű em­berek hozzáértéssel, és tegyük hozzá, szívvel-lélekkel dolgoznak, ott az ál­latok tartása nagy jövedelmet hoz. Beregszón a tavaly a sertéshízlalás nem kevesebbet mint 10 178 000 lejt jelentett a komplexumnak. Az idén az esztendő első 5 hónapjában 5 803 000 lej jött be a termelő egység kasszájába. Ez magasan a tervezett bevétel felett van. A hizlalda veze­tősége eddig is kutatta és ezután is kutatni fogja azokat az utakat, ame­lyek a termelés és ezzel együtt a jö­vedelem növeléséhez vezetnek. így a fiadztatóban eredetileg csak 30 állat fért egy csarnokrészbe, de a rekeszek oldaldeszkáinak kicserélése drótháló­ra újabb területeket szabadított fel és most 44 sertést tarthatnak itt. A ne­veldének is kibővítették a befogadó­­képességét 16 000-ről 22 000 főre. Minden kis újítás újabb plusz hús­mennyiséget és ezzel együtt több pénzt jelentett. Az új technika, a modern tenyész­tési metódusok nem maradnak a komplexum kerítései között, a válla­lat vezetősége nem tartja lakat alatt azokat. Ahol tud, segít a termelőszö­vetkezeteken is, így a kombinált ta­karmánygyár termékei az mtsz-ekbe is elkerülnek. Ezenkívül ottjártunkkor éppen válogatták azokat a süldő ko­cákat, amelyeket az új pécsi szövet­kezetközi egységbe fognak szállíta­ni. Gyakorlati tanácsokat is szívesen adnak, hiszen az érdek nem az, hogy csak egyetlen termelő egység ter­meljen jól, hanem az, hogy, ha lehet, a szerényebb keretek között lévők is nagy mennyiségű terméket szállít­sanak a piacokra és így minden be­fektetett fej a maga többszörösét hozza vissza, örvendetes, hogy ezt mind több termelő egység érti meg és — noha kereskedelmi kapcsolatok is vannak közöttük — kölcsönösen segí­tik egymást. Román Győző 6500 tonna nyersvas terven felül Rövidesen tíz éve lesz, hogy üzembe helyezték a resicai Ko­hászati Kombinát két 700 köbmé­teres nagyolvasztóját; ezek az idén érték el a legnagyobb telje­sítményüket, naptári naponként, egy köbméter hasznos tűztérre számítva 1,370 tonna nyersvasat. Az eredmény nyomán a tervfel­adathoz képest 6500 tonna több­lettermelést értek el, ami több mint az egész évi vállalás. A ter­meléstöbbletnek több mint a felét megtakarított koksszal érték el, a berendezések és a nyersanyag ésszerű kihasználása pedig to­vábbi csaknem 3 millió lejjel csök­kenti az önköltséget. M­ai ismereteink szerint, a legrégibb, pamutból ké­szült szövetmaradványt egy indiai barlangban fedezték fel és úgy ál­lapították meg, hogy körülbelül 5000 évvel ezelőtt ké­szült. A gyapot termesztésével és finom szálainak, a pamutnak fel­dolgozásával már sokkal előbb is foglalkoztak. Fokozatosan, később jelentek meg a többi szálak, szá­muk viszont már szinte minden nap gyarapszik. A textilipar nyersanyagait a szá­lasanyagok képezik, s ezekre jel­lemző, hogy hosszúságuk messze meghaladja a keresztmetszet mére­tét és fonással fonallá alakíthatók át. Szerkezetük építőelemei az ún. vonalas-óriás makromolekulák. A manapság felhasznált szálakat­­ere­detük szerint szoktuk osztályozni, és a következő főbb csoportokat különböztetjük meg : TERMÉSZETES SZÁLAK, me­lyek lehetnek növényi (gyapot, len, kender, juta), állati (hernyóselyem, gyapjú), és ásványi (azbeszt) ere­detűek. A vegyi úton előállított szá­lak, melyek jelentősége rohamosan nő — két csoportra oszthatók: REGENERÁLT SZÁLAK (műse­lyemnek is szokták nevezni), me­lyeket a természetben előforduló óriásmolekulákon felépülő anya­gokból alakítanak át fonallá. SZINTETIKUS SZÁLASANYA­GOK, melyek makromolekuláit ma­ga az ember építi fel, a nyersanya­got a metángázból, kőszénkátrány­­párlatokból vonva ki. Ebbe a cso­portosításba minden nyersanyagot besorolhatunk, amelyekből mind­máig ruházati cikket állítottak elő, legyen az pamut, gyapjú, viszkóz­­műselyem, nylon, tergál, vagy akár üveg és éppen fémszál. Hosszú időn át a textilipar nyersanyagait kizárólag a természe­tes szálak adták, az emberiség év­ezredes álma viszont a mesterséges szálak előállítása volt. A feljegyzé­sek szerint, a kínaiak már 2000 év­vel ezelőtt próbálkoztak vele, de az első műszál (nitrát műselyem), amelyet fel is lehetett használni, csak 1889-ben, a párizsi világkiállí­táson került bemutatásra. Sokkal később, csak 1938-ban indul be az első szintetikus szál, a poliamid (ebbe a csoportba tartozik a nylon is) üzemszerű gyártása. Jelentő­sebb arányú szintetikus fonalgyár­tás csak a második világháború után lendül fel, s azóta jelentősége, választéka egyre nő. A mesterséges szálak tehát alig hét évtizede jelentek meg a szinen, ipari mennyiségben úgyszólván csak harminc éve gyártják, ezzel szemben bátran állíthatjuk, hogy az első nyersanyagpótló és helyet­tesítő szálak máris egyeduralomra tettek szert, egyes területeken telje­sen ki is szorították a hagyomá­nyos anyagokat. A futurológia se­gítségével a szakemberek felméré­seket végeztek 1980-ig. És ebből az derült ki, hogy 1921 és 1980 között a gyapjútermelés — az állandóan növekvő kereslet dacára — alig nö­vekszik. Amíg a pamuttermelés há­romszoros növekedéséhez 50 évre volt szükség, a világ szintetikus szál­termelése csupán 7 év alatt meg­négyszereződött, s ugyanakkor a műselyemgyártás is jelentős emel­kedést mutat. Ezzel szemben a her­nyóselyem, mint ipari nyersanyag gyakorlatilag teljesen eltűnt, és a következő évtizedben a vegyi úton előállított szálak (műselyem és szintetikus) gyártásának üteme to­vább növekszik, olyannyira, hogy 1980-ra mind szerkezetileg, mind mennyiségileg megváltozik a kép: az előrejelzett 30 millió tonna évi termelésből csak 45 százalék lesz hagyományos szál és 54 százalék a vegyi úton nyert textil, amelyből már jóval nagyobb mennyiségű lesz a szintetikus nyersanyag. A következő két évtizedben a textilanyag fogyasztás megkétszere­ződik. A Föld népessége azonban gyorsabb ütemben növekszik, a 2000. évben legkevesebb 5 milliárd emberrel kell számolni. Nyilvánva­ló, hogy az élelmiszerfogyasztás is növekszik, s ez azt jelenti, hogy a mezőgazdasági termelésnek újabb és újabb termelési, művelésre szánt felületekre van szüksége. Egy­részt tehát ezzel magyarázható a természetes szálak gyapjú, gyapot, len, juta, kender) termelésének csökkenése, vagy legalábbis a mennyiség állandósulása. Ilyen kö­rülmények között a vegyi úton elő­állított szálakra vár a nagy fela­dat, hogy az egyre növekvő keres­letet és igényeket kielégítsék. E­­szerint hát a divat, legalábbis, ami az anyagokat illeti, nem is a terve­zők, divatdiktálók ötletei alapján születik, hanem inkább a rendelke­zésre álló nyersanyagbázis irányít­ja azt. A jelenlegi, de még inkább a jövőbeni helyzetkép alapján a ve­gyi úton előállított szálak elérik a pamuttermelés szintjét, (a gyapjúét már meghaladták) é s így a gyap­jú lassan-lassan szinte „nemes“ szállá,­ritkasággá válik. A vegyi úton előállított és fő­leg a szintetikus szálasanyagok elő­retörése azonban nemcsak ennek a ténynek köszönhető. Amellett, hogy ezek az anyagok még mindig az „újdonság“ erejével hatnak, elterje­désüket néhány olyan adottságuk­nak, jó tulajdonságuknak köszönhe­tik, amelyeket a természetes szá­laknál egyáltalán, vagy csak na­gyon kis mértékben találhatunk meg. A szintetikus szálak óriási előnye, hogy már előre elképzelt, megadott alakban, színben, megha­tározott tulajdonságokkal állíthatók elő. Szilárdságuk, rugalmasságuk, alaktartásuk (ami egyébként a ru­galmasság függvénye) messze felül­múlja a természetes szálak hasonló tulajdonságait. A szintetikus szá­lak szennytaszító tulajdonsága és ennek fokozatos javítása többek között fölöslegessé teszi a hajdani nagymosást. Ugyanakkor a mosó­szerek is (a modern vegyipar egy másik óriási megvalósítása) lénye­gesen hozzájárulnak e nehéz mun­ka megkönnyítéséhez. Az Ultra, Perlan, Luna-69 stb. detergensek minden kilogrammja 900 lóerőnek megfelelő munkát végez óránként Nincs messze az az idő, amikor ru­hánkat nyugodtan moshatjuk, főz­hetjük, anélkül, hogy színüket, vagy akár alakjukat elveszítenék. Ellenben a vegyi úton előállított szálaknak nagy hátránya — ami egyébként kedvezőtlenül hat (vagy talán helyesebben­­ hatott) elterje­désükre, hogy higroszkopikusságuk, (nedvfelvevőképességük) nagyon csekély. Ez a tény a két fonaltípus — természetes és vegyi — békés együttéléséhez vezetett, különböző keverékek formájában és ez a nyersanyagfajta, különösen a több­komponensű szálak kidolgozása után, fényes jövő előtt áll. A ma­napság annyira kedvelt gyapjú jel­legű, de jóval olcsóbb és formáját inkább megőrző, gyűrhetetlen férfi­ingek például gyapjú és poliészter (55—45 százalékos) keverékből álla­nak, hasonló jó eredményekhez vezet a poliészter pamut vagy ép­pen viszkózszál keverék. A legújabb fonási és kikészítési eljárások segítségével úgynevezett terjedelmesített fonalakat állítottak elő, melyeknek elemi szálai megha­jolva, hézagosan helyezkednek el a fonaltestben. Ennek eredménye a szálak rugalmasságának, nyúlékony­­ságának megnövelése (alaktartás), a hőszigetelés javítása (meleget tar­tanak), s ilyen szálakból készülnek ,ma a kardigánok, pulóverek. A szál szerkezetének megváltoz­tatása rendkívüli rugalmasságú, új­típusú fonalak megjelenését ered­ményezte, melyeket SPANDEK, LYCRA, HELANDA és hasonló el­nevezések alatt hoznak forgalomba. Ki ne ismerné a család nylon-zok­niját, ami tulajdonképpen helanca szálból készül, és amelyet a gyerek­től az apáig minden korosztály vi­selhet. Újabb állomás : a harisnya­tartó kiküszöbölése, a gumiszálak nélkülözése a bokafix vagy térd­harisnyáknál, minthogy a szálak rugalmassága folytán a harisnya ta­pad a lábhoz. A hasonló szálakból készült fürdőruhák teljesen kiszo­rítják a hagyományos anyagokból készült elődeiket. Megelégedéssel kell felfigyelnünk néhány olyan ruházati cikk meg­jelenésére, melyek a tudomány, az emberiség, a dolgozó ember bizton­ságát szolgálják. Ilyenek többek kö­zött : a fűtött-hűtött ruhák. Ezt vi­selték a holdraszálló kozmonauták. Az űrruha alatt olyan kezes-lábas trikó védte testüket, melyet apró csövek hálózata borított. (Ezek érintkeznek a bőrfelülettel és a bennük keringő folyadék tetszés szerint hűti vagy melegíti az embe­ri testet.) A műanyagszálakat fel­dolgozó textilipar egyre korszerűbb, biztonságosabb ruhákat gyárt a tűz­zel szembeni védekezéshez. Az az­beszt, fém és üvegszálak keveréké­ből előállított védőruha teljesen ép marad a Bunsen-lámpa lángjának hatására is, de teljes védelmet nyújt 500 fokos sugárzó hő ellen is. A magas feszültségen dolgozó sze­relők testi épségét védi az acélszá­lakkal kevert gyapjúruha, amelyet kesztyű, sisak egészít ki. Tovább le­hetne sorolni a hasonló jelentősé­gű biztonsági öltözeteket, melyeket a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet munkatársai dolgoztak ki. Ízelítőül talán ennyi is elég, amiből még azt is láthatjuk, hogy hasznosság szem­pontjából ez a divat sem marad el a megszokott bemutatók mögött. Távolabbi eredmény lehet olyan szálas előállítása, melyek nem aka­dályozzák az ibolyántúli sugarak áthatolását. Az ilyen anyagból ké­szült napozó és fürdőruha lehetővé teszi a könnyű, teljes lebarnulást, akár felöltözve is. Régi terve a textiliparnak a szö­vés nélküli szövetek gyártása. Kon­krét eredményeket is mutat már fel, kiküszöbölve a meglehetősen drága, sok időt igénylő fonást és szövést. Legmegfelelőbb és a leg­nagyobb, érdeklődésre tarthat talán számot az NDK-ban kidolgozott VOL­TEX eljárás. Lényege, hogy a pamut, a viszkóz vagy éppen szin­tetikus fonalból készült műszőrmét láncöltésekkel fogják össze külön­leges táborgok segítségével. Ezek után felvetődik a kérdés, nem vol­na-e lehetséges további, konfekcio­nál­ási műveletek mellőzése ? És úgy tűnik, ez is megvalósítható , a jövő ruhadarabjait nem kell szab­ni, varrni , öntési vagy sajtolási eljárással készülnek majd. A laza szálasanyagot ruhadarabbá rögzítik. Lényege az lenne, hogy a felheví­tett sablonokra textilszál és szinte­tikus polimer oldatát fújják, mely ezen megolvad és felveszi a formá­nak megfelelő ing, sapka vagy kesztyű alakját. Természetesen, az első kísérletek után még vannak nehézségek, megoldásra váró prob­lémák, melyeket azonban a mindig kereső, kutató, gondolkozó ember már megoldott, vagy meg fog ol­dani. GYAPJÚ, VAGY VOLTEX?­ ­ Miből készül a ruházatunk ? • A demográfiai robbanás és a textilipar Nem lesz szükség nagymosásra ? • Rohanó korunk új ruhadarabokat követel • Hasznos divatok • Ruhák fonás-szövés nélkül Gyapjú, vagy voltek ? — Erre a kérdésre kellett volna válaszolni. Ennek kapcsán — anélkül, hogy szigorú szakmai fejtegetésekbe bo­csátkoztam volna, igyekeztem néhány elgondolást közölni, melyekkel a textilipar foglalkozik, néhány törekvést, melyek forradalmasították ruházati iparunkat, néhány elképzelést, melyek megvalósítását a jövő hozza meg. A válasz ? Ma még nehéz volna pontosan felelni: sem gyapjú, sem voltex, sem természetes, sem szintetikus szál, egymástól külön-külön. A hagyományos és az új textilanyagok együtt, egymást kiegészítve hivatottak mindazt adni, amit a mai kor embere megkö­vetel a modern ruházati ipartól. Szász Zsolt mérnök ,,Szívesen kimennék a farmra dolgozni, ha a mezőgazdasági közgazdász szakképzettségé­nek megfelelő munkát végezne. De mivel pillanatnyilag nem ez a helyzet, más területen pró­bálkozom elhelyezkedni"... „Nem megyek állami vállalat­ba dolgozni, mert nem akarok írnok lenni, nem ezt a hivatást választottam"... „öt évig ter­vezési szakon tanultam, most p­edig azt kérik, hogy menjek­önyvelőnek. Nem visszás ez?.. A fenti sorok a frissen végzett gazdasági szakemberek kihelye­zésénél hangzottak el. Emlékszem, ezelőtt két esztendővel is, a felso­roltak miatt többen nehéz szívvel fogadták el a termelő egységek­be szóló kihelyezést. Terepútjaim során alkalmam volt gyakran el­beszélgetni ezekkel az emberek­kel, valamint több mezőgazdasági közgazdásszal a munkájukról, a termelésben elfoglalt helyükről. Nem vitás, egyikük-másikuknak megtetszett munkakörük, munká­juk, de állíthatom,­­ a legtöbbjük messze nem azt csinálja, amit öt esztendeig tanult. Valahogy úgy van ,hogy a far­mok vezetői (akik a legtöbb eset­ben agrármérnökök) olyan min­dentudó, mindenért felelő embe­rek, érteniük kellene mindenhez, legyen az agrotechnika, tervezés vagy pénzügyi nyilvántartás. Azért írtam, hogy kellene, mert a való­ságban, legyen meg akármilyen jóakarat, több kérdéshez — a megfelelő tudáshiány miatt —, csak mint laikusok tudnak hozzá­szólni. Például vegyük a tervezést. Engedtessék meg, hogy higgyem : az öt esztendeig mezőgazdasági tervezést tanulmányozó szakember többet tud erről, jobban ért hoz­zá, mint egy agrármérnök, akit egészen más problémák foglal­koztattak az egyetemi évek alatt. Nézzük azonban meg mit csi­nál a farmon egy tervezői szakot­­ végzett gazdasági szakember ? Az idei esztendő előrelátható eredményeinek kiszámításában za­vartam meg T. Á.-t, aki 1968-ban kapta kézbe a főiskolai diplomát. „Látod, ez az amit még neveznék valaminek a munkámban. Ezt azonban egy évben egyszer csi­nálom, máskülönben raktáros, bérelszámoló és könyvelő vagyok. Az egészet nyolc osztállyal is ép­pen úgy el tudnám végezni, mint főiskolával". Kevés még az a farm, ahol felsőfokú tanulmányokat vég­zett gazdasági szakember van — mondhatná valaki. Ez igaz, de nem kell figyelmen kívül hagyni, hogy a cél az : minden termelő­egységnek meg legyen a maga közgazdásza, aki bonyolult fel­adatok megoldására is képes. Ál­lamunk több sokezer lejt költ egyetlen mezőgazdasági köz­gazdász kitanítására. Mindez azonban holt, sőt kárbament ös­­szeg, ha az összegyűjtött tudást nem kamatoztatják kellőképpen. Néhány állami vállalat igazga­tóját megkérdezve, mi a vélemé­nye erről, a válasz leegyszerűsít­ve mindenütt az volt, hogy a köz­gazdász elsőrendű feladata a pon­tos, precíz könyvvitel. Vagyis a közgazdász egyenlő a könyvelő­vel. Még hozzátették, mint mel­lékfeladatot, hogy segítsen a tene összeállításánál és este értékelje ki az aznap elvégzett munkát. Kissé fejrehajtva hallgattam a vá­laszokat, mivel szerintem egészen más a gazdasági szakemberek­nek a szerepe a termelőegységek­ben. Lexikonszagú a megfogalma­zás, de azért újból leírok egy fen­tiekkel ellentétes véleményt, amely nyomtatásban is megjelent. A mezőgazdasági közgazdász, ismerve a gazdasági törvénye­ket, a mezőgazdaság optimális és harmonikus fejlődésének le­hetőségeivel, útjaival, metódu­saival, vagyis a mezőgazdasá­gi termelés, valamint a terme­lőegységek belterjes és sok­oldalú fejlődésének útjaival, a munka leghatékonyabb meg­szervezésével és bérezésével, a munka termelékenysége növe­lésének módszereivel, a mind nagyobb növényi és állati ter­mékek elérésének és az ön­költség csökkentésének útjaival foglalkozik. Tehát minden ez, csak könyve­lés nem, igaz, felhasználja ennek az adatait. Ha a felsoroltakat majd a közgazdász fogja elvégez­ni a farmokon, akkor lesz igazán kihasználva a most még elfekvő érték, a gazdasági szaktudás. Megjegyzem, az állami vállala­tok központjában sem jobb a hely­zet. Ezelőtt néhány hónappal ír­tam arról, hogy Apahidon nyolc közgazdászt foglalkoztatnak, még­is több millió tejes veszteséggel dolgozik a termelőegység. Felte­vődik a kérdés: mit csinálnak ezek a szakemberek ? Nem kell hosszas vizsgálódás ahhoz, hogy rájöjjünk, könyvelnek, anyagbe­szerzéssel és bérelszámolással fog­lalkoznak. Vagyis: legtöbbjük egyik papirosról másolja át a számokat egy másikra. Pedig a vállalatban a termelés helyzete megköveteli, hogy gazdasági elemzést is végezzenek, sőt a terv­számokhoz is hozzászóljanak. Az ipari egységekben dolgozó gazda­sági szakemberek munkája is pél­da rá, hogy a közgazdász nem­csak könyvelő, a mezőgazdaság­ban azonban, úgy látszik, mélyre gyökerezett ez a hibás nézet. Asztalos Viktor KÖZGAZDÁSZ-KÖNYVELŐ ? SZAKEMBEREK FALUN Fő feladat: A JOBB MINŐSÉG Az aradi VICTORIA óragyár közgyűlésének margójára Az ország egyetlen óragyára — az aradi VICTORIA — minden más vállalattal szemben előnyös hely­zetben van termékei számára, ugyanis nem létezik összehasonlító alap, nincs hasonló profilú gyár, amely jobbat, szebbet, tartósabbat termelne. Ez az előny, persze, óri­ási felelősséget is jelent, mert a gyár termékeinek minőségi fokmé­rője a külföldi óra, s ezekkel vagy legalább is egyes világszínvonalon álló óragyárak termékeivel ver­senyre kelni — akár a hazai, akár a külföldi piacon —, nem egyszerű, nem könnyű feladat. Éppen ezért az állandó alkotó keresés, a jobb és a még jobb mi­nőségért vívott harc jellemezte az aradi VICTORIA gyár alkalmazot­tainak közgyűlését, a félévi terv teljesítésének, a jövő évi tervfel­­adatokra való felkészülésnek gon­dos megvitatásán túl, ez volt a köz­gyűlés egyik leglényegesebb, egyik leginkább vitatott pontja. De hogy erről részletesebben szólhassunk, nem érdektelen megemlítenünk, hogy az első félévben az aradi óragyár minden mutatónál túlszár­nyalta tervét, hogy csaknem 4500 órával szárnyalta túl az előirány­zatot. A globális, valamint az áru­­termelési terv 102,1, illetve 104,4 százalékos teljesítését a munkater­melékenység növelése révén érte el, ami beszédesen bizonyítja e szorgalmas munkaközösség igyeke­zetét, szakmai hozzáértését. Példamutató az a komolyság és szakmai kompetencia, amellyel a termelés tudományos megszervezé­séhez, az alkatrészek újratervezése nyomán az anyag-, s főleg a fém­takarékosság a minőség megjaví­tásának kérdéséhez viszonyultak. Ez volt az alapja annak a minőségi ugrásnak, amely az aradi órák hír­nevét öregbítette s felszámolta a visszautasításokat, a reklamációkat. Említettük, a közgyűlésen, az ez­­évi sikerek ellenére, a minőség, az esztétikai színvonal, a műszaki tar­tósság szerepelt a legtöbbet. Ta­lán éppen azért, mert nincs olyan belföldi termék, amelyhez hasonlít­hatnák, az aradi óragyártók igen magasra emelték a mércét : igye­kezetük a legmodernebb felszere­léssel rendelkező „százéves“ név­jeggyel ellátott külföldi óragyárak minőségi szintjének elérése felé irá­nyul. Amint számos felszólaló hang­súlyozta, az aradi óragyár „kinőtt a gyermekcipőből", évtizedes ta­pasztalat áll mögötte, eljött tehát az a pillanat, amikor bekövetkez­het a minőségi ugrás. És ez csakis úgy lehetséges, ha a legmodernebb műszaki megoldásokat alkalmaz­zák, természetesen, a helyi lehető­ségek és körülmények figyelembe vételével. Még számos munkafázis gépesítése, a különböző műhelyek összeműködésének óramű pontos­ságú időzítése megoldásra váró fel­adatként áll az óragyár munkakö­zössége előtt. Ez annál is inkább fontos, mivel az aradi órák hírneve túljutott az ország határain, az ara­di órák megjelentek a világpiacon, versenyeznek a legjobb cégek ter­mékeivel. S a következő ötéves tervben az aradi gyár védjegyével ellátott órák eljutnak szinte a vi­lág minden sarkába — már jövőre megkétszereződik az exportterv — s többmilliós beruházással tovább fejlődik a gyár, korszerűsödnek a berendezések. Az alkalmazottak közgyűlésén elhangzó jelentésből, a hozzászólásokból egyébként világo­san kitűnt: az egész munkaközös­ség szilárd eltökéltsége, hogy a jö­vőben is mindent megtesz a gyári védjegy hírnevének öregbítéséért. Baktai Etelka A tordai cementgyár azzal, hogy megnövelte forgókemencéinek forgási sebességét, évente 44000 tonna ce­menttel fokozza termelését. Az említett újítás ezenkívül fűtőanyag-, villanyáram- és tűzállóanyag-megtakarí­­tást is biztosít, s egyaránt alkalmazható a 800-as és a 350-es forgókemencéknél. Tekintve, hogy az ország más cementgyárai, többek között a békási, a fieni-i és a medgidiai is ilyen felszereléssel rendelkeznek, a tordai szakemberek kiszámították, hogy az újítás­ kiterjesztésével cementiparunk évente 130 000 tonnával növelheti termelését. Felvételünkön : a tordai cementgyár részlet-látképe ELŐRE 3. oldal Szeizmikus kísérleti állomás műkö­dik Iasi-ban. Az Építőipari Kutató­­intézet és a Politechnikai Intézet szak­embereinek közreműködésével léte­sült állomás célja egyes épülettípu­sok szeizmikus ellenállását kipróbálni. Korszerű berendezésekkel a természe­tes földrengéseket utánzó mesterséges talajmozgást lehet előidézni és így ezek segítségével határozzák meg a különböző épületelemek ellenállóké­pességét

Next