Előre, 1970. október (24. évfolyam, 7122-7148. szám)
1970-10-21 / 7139. szám
ELŐRE 2. oldal MŰVELŐDÉS VAN TEHÁT ROMANTIKA Sokan azt állítják, hogy a mai művészetből kihalt a romantika. Banner Zoltán példája igazolja, ez nem igaz. Banner ugyanis kettős életet él, nappal szerkeszti az UTUNK képzőművészeti rovatát, fényképeket válogat, rajzokat méricskél, hümmögve tárgyal képzőművészekkel, utána cikket ír mesterek ecsetjárásáról, humánumánál vibrációjáról és így tovább. Este pedig kétsoros öltözetben, ünnepélyes arccal megjelenik a dobogón és néhány pillanat alatt meggyőz arról, hogy igenis, van nálunk élő szavalarűvészet, van irodalmi színpad. Vagy : délelőtt Banner Zoltán a kolozsvári Rádió stúdió pompás termében, fényszórók, fehérruhás éneklő kislányok, színésznők, egyetemi tanárok társaságában adja elő műsorát. Néhány óra múlva, a Feleki út aljában köpenyét összehúzva, autók után integet, mert autóstoppal jut el Marosvásárhelyre, ahol este újból fellép. Van tehát romantika ! — Kedves Banner, ne értsd félre a kérdést . — Ki kért arra egyáltalán, hogy szavaljál ? Hogy jöttél a gondolatra, hogy szavalóművész légy ? — Családunkban két színész volt. Sajnos, mind a kettőnek elég tragikus az életpályája, éppen ezért szüleim hallani sem akartak róla, hogy színész legyek, így mentem az egyetem történelem-filozófia karára ; az egyetemen 1955-ben megszerveztük a színjátszó csoportot. Később aztán, néhány éven át, miközben már az UTUNKnál voltam, itt tevékenykedtem, sok élcet, évődést is kellett hallgatnom, elviselnem műkedvelői fellépéseim miatt. Engem ez a sok baráti, vagy kevésbé baráti irónia nem zavart. Néhány év múlva azonban rájöttem, hogy ez a fajta műkedvelés nem elégített ki, arra gondoltam, valami egészen más, a pódiummal kapcsolatos, de mégis másfajta kifejezési formát kell választanom. Ebben aztán közrejátszott egy másik dolog is. Én is írtam verseket, méghozzá szabadverseket. A szabadvers azonban az én képzeletemben akkor még Bretonhoz és társaihoz kötődött. Akkoriban jelentek meg Bartalis versei és egyszerre rádöbbentem : ime itt van a szabadvers, pont olyan, amilyent én szerettem volna írni, tősgyökeres hazai, helyi forrásból. Modern, autochton és népies. Igen ám, de Bartalisnak a szabadversei arról is meggyőztek, hogy ebben az irányban felesleges már tovább kereskednem. S akkor döntöttem • Bartalis-estet rendezek. Megtanultam 40—50 Bartalis verset kívülről. Meghívtam a költőt is, összeállítottuk az est műsorát és úgy képzeltem, hogy majd jelen lesznek az én családtagjaim egy-két ironizáló kollégám a szerkesztőségből, továbbá a költőnek néhány rokona. Ehelyett, legnagyobb meglepetésemre, háromnégy esten egymás után zsúfolt, telt házunk volt. Aztán sorban következtek az estjeim. A Bartalist követte a Kányádi-Labi-est, utána jött a Horváth Imre, majd a Blaga-Dsida-est. 1967-től egy kis szünet következett. Mattis-Teutsch könyvemet kellett végre nyomdakésszé tennem. Utána aztán jött a jelenlegi műsorom, a Bartók. — Szeretném megkérdezni tőled, hogyan jöttél arra a gondolatra, hogy Bartók Bélát versekkel ünnepeld. Csak az évfordulónak volt ebben szerepe, vagy valami más indítékod is volt ? — Már régen foglalkoztam avval, hogy egy szavaló estemet a nagyváros romantikájának kellene szentelnem. Elsősorban a Csodálatos mandarin ihletett meg. Arra gondoltam, hogy egy olyan versösszeálltást dolgozok ki, amely érzelmekben, belső pszichológiai gondolatmenetben pontról pontra követné a Csodálatos mandarin zenéjét. Ennek az évnek az elején azonban megtudtam, hogy Búzás Pál kolozsvári zongoraművész Bartók hangversenyre készül. Elhatároztuk, hogy szándékainkat, terveinket öszszekötjük. — Milyen alapon válogattad össze a Bartók-műsort ? Milyen szempontok szerint építetted fel ? Amennyire nekem feltűnt, meglehetősen különbözött a szokásos ünnepi estektől. — Elsősorban Bartók Bélának a személyiségét akartam érzékeltetni. Nem pályafutása főbb állomásait lerajzolni, hanem érzékeltetni azokat a lelki mozzanatokat, amelyeknél fogva mindenki, akár zeneértő, akár nem, közelebb kerülhet Bartók Bélához, így elsősorban dokumentumokat, a Bartók Béla magánegyéniségének a jellemzésére alkalmas dokumentumokat válogattam össze a műsorba. Már az első pillanattól kezdve tudtam, hogyha verset is mondok, Juhász Ferenc Szarvaséneke és Szilágyi Domokos Bartók Béla Amerikában című versének ebben a műsorban föltétlenül szerepelnie kell. — Ne haragudj hogy közbevágok , mikor a műsort olvastuk, én magam is, mások is, egy bizonyos aggódó kíváncsisággal jöttünk el. Mind a két vers nemcsak rendkívül terjedelmes, hanem nagyon nehezen mondható. Valósággal sportszerű fogadásokat kötöttünk. El lehet-e egyáltalán szavalni Szilágyi Domokos versét vagy nem ? — Az első két hónap után, amikor Szilágyi Domokos versét számtalanszor megpróbáltam odahaza elmondani, én is kezdtem kétségbeesni. Úgy találtam, hogy ez a vers egyáltalán nem tartalmaz érzelmeket. Csak a logika, az emlékezés, a tudat számára hoz utalásokat és a vers felfoghatóságában rendkívül nagy szerepe van a vizualitásnak, annak hogy a sorok és a strófák hogyan vannak egymás alá tördelve. Később rádöbbentem, hogy Szilágyi Domokos versének van egy érzelmi szerkezete is. Úgy döntöttem tehát, hogy csak ritmikai kidolgozást adok és teljesen az ösztöneimre, — bocsánatot kérek a túlzásért — az intenciómra bízom, hogy mi jön ki ebből a versből. Persze, ez nem azt jelenti, hogy nem készültem. Ágytól jó hónapban délutánonként ötször, hatszor is elmondtam a verset. — Mindenesetre gratulálhatunk. Azt kell mondanunk, hogy Szilágyi Domokos is, és a szavalóművészet is sikerként könyvelheti el az előadást. Hiszen ilyen szervesen egybeolvasztani az intellektualizmust és a képszerűséget, a szigorú, megbonthatatlan gondolatmenetet és az előadás ritmikai önállóságát — kevés szavalóművész lett volna képes. — Nem véletlenül jegyezted meg, Juhász Ferenc verse elsősorban a terjedelme miatt látszott problematikusnak. De hadd áruljak el egy titkot : csak annak tűnik nehéznek, aki nem próbálta meg átélni Juhász verseit. Ha az ember megtalálja a vers belső fonalát, akkor hamar rájön, hogy az áradó, túlburjánzó képek nagyon szigorúan megszerkesztett belső fonalra vannak fölfűzve. Ha ezt a belső fonalat az ember megtalálta, akkor már az emlékezet mechanikája szempontjából sem olyan nehéz a verset megtanulnia. — Megint csak közbeszólok : — amikor a verset elővetted, kissé szorongva gondoltunk arra, hogy ennek a versnek vannak, ahogy mondani szokás, pikáns részei. Juhász Ferenc tudniillik nemcsak szóhasználatában, hanem képanyagában is annyira merészen nyúl bele a testi, lelki, kozmikus élet szövevényeibe, hogy az ehhez hozzá nem szokott olvasót elkerülhetetlenül sokk fenyegeti. Meglepett azonban, hogy szavalásodban ezek a kényes részek a legtermészetesebb módon simultak bele az egész szöveg áramlásába. — Ti azért voltatok zavarban, mert a versből előre készültetek kihallani ezeket a kényes mozzanatokat. Amikor azonban a verset már úgy mondjuk, mint saját emlékeinket, saját élményünket, akkor a kép és a kifejezés eltörpül az egésznek a mondanivalója mellett, és valóban büszkén hivatkozhatok arra, hogy senki sem akadt fönn a vers részletein, viszont mindenkire hatott az egész. — Szeretnénk hallani arról is, hogy mire készülsz ? — Prózát és verset akarok vegyesen összeállítani egy nagyon vonzó témára. A téma a lakoma. Hogy kissé közönségesen fejezzem ki magam, a világirodalom nagy „erős“ verseiből és novelláiból próbálok valóságos csemegét nyújtani az olvasónak. — Természetesen Móricz Zsigmond Ebéd című novellája is szerepel majd a műsoron ? — Sajnos, nehezen tudnám megoldani, mert ennek a novellának az előadása a műsoridőnek majd a felét kimerítené. Éppen ezért rövidebb írásokra gondoltam, Berde, Krúdy és mások teszik ki a műsor javát. — Befejezésül : mi értelmét látod vállalkozásodnak? — Talán az, hogy valaha én is költőnek készültem és nem lett belőlem költő, egy kis adósságérzést ültetett el bennem. Úgy gondolom, mégiscsak többet adok a költészetnek, amikor megtanulom 30—40 versét valamelyik szerzőnek és előadom, mint azt, hogy felületesen vitatkozok, érvelek, cikket írok róluk, vagy pedig esetleg utánozom a verseiket. Úgy gondoljuk, Banner Zoltán kielégítő feleleteket adott kérdéseinkre. Egyetértünk azzal, hogy a közönség érdeklődése és a saját lelkiismerete kárpótolja sok mindenért. Dehát ez más kérdés Ha azok a művészek, akik rendes, állandó, havonta pontosan érkező javadalmazásban részesülnek és sosem gondolnak arra, hogy felét vagy egynegyedét vállalhatnák annak, amit Banner Zoltán „ingyen“ vállal,s követnék példáját, úgy gondoljuk, hogy Banner Zoltán erőfeszítésének társadalmi befektetéséből valóban megtérült valami. Sós Péter FILMEK: Máriássy Félix két héten egymásután szerepel a bemutatók műsorán,, amúlt heti Fügefalevél után ismét szatírával, ezúttal a Central művészmoziban nagyobb igényű és távlatú történelmi filmjével, az Imposztorokkal ,amely az 1919-es fehérterror tiszti különítményeinek életében érvényesülő politikai és lelki manipulációt veszi bonckés alá. A Doina gyermekmoziban szovjet mesefilm kerül műsorra, Alekszandr Rou, a műfaj klaszszikus mestere rendezésében, címe Szépséges Varvára. Amolyan Télifa-ajándék-előzetesnek tekinthetik gyerekeink ezt a megelevenedett tündérmesét. A másod-, harmad- és megtöbbed-hetes filmek közül felhívjuk a figyelmet a Blow-up-ra (Doina, este), a Madarakra (Giuletti, Miorita), A forró éjszakában-ra (Melódia, Feroviar, Modern), a Dolce Vitára (Pacea) és az örökifjú Hatari-ra (Timpuri Noi). Bemutatóként nem emlegethetjük, mert két hete hirdetik a „következő műsor“-ban, de mától végre adják már a Pátriában a Távol az őrült tülekedéstől című John Schlesinger-filmet, Thomas Hardy regénye nyomán, Julie Christie-vel a főszerepben. A hét s az eljövendő hetek egyik fő eseményének ez ígérkezik. SZÍNHÁZAK : Bemutató csak egy lesz a héten, a Színművészeti Főiskola Kamaraszínház BESZÉLGETÉS BANNER ZOLTÁNNAL GISELLA MAY vekorgónk volt Szabad-e Brechttel szívenütni a közönséget ? Vagy tán inkább : lehet-e Brechttel emocionálni ? És egyáltalán : nem szentségtörés-e ilyet még kérdezni is ? Gisella May mégis eléri azt, hogy előadásmódjában érveljen az érzés és torkunkat szorítsa a gondolat. Okos művész, fölényes és sokoldalú tudású művész — ihletett művész. Ihleten itt nem mámor, vagy révület értendő, hanem a meggyőződés és meggyőzni akarás szenvedélye. Nem a színész sikerszomja, hanem a szónok, a néptribun, a tömegeket cselekvésre bírni akaró harcos kiállása. Gisella May, a Német Demokratikus Köztársaság világjáró és világhírű művésznője, a párizsi „Grand Prix International du Disque" kitüntetettje színésznőként kezdte, a szereptől jutott el az egyszemélyes, teljes színházig. Hangja nem operahang, hanem a chansonhoz, vagy a songhoz illő szöveg éneklésére alkalmas próza-hang, amely megejtő természetességgel tud átsiklani a dallamról az élőbeszédre és vissza. Gesztusa, mozgása, arckifejezése, hangjának zeneietlen zökkenői akár a rekedtes krákogás, akár a hisztériás sikoly irányába, izgalmas kontrasztban vibrálnak a lágy, simogató dalolással. Ott zenei, ahol kell és ott nyersen prózai, ahol kell. Ott szenvedélyesen belefeledkező, és ott tanárosan tárgyilagos és józan, ahol kell. Az ohioi vasútépítők balladájában, az áradásban magukra hagyott kemény férfiak utolsó óráit, fanyar humorú, leplezett tragikumú szenvedését oly átéléssel eleveníti meg, hogy libabőrös lesz tőle az ember, — de az „összekötő szövegekben", amikor a költő meséli, hogy mi történik és nem hőseit szólaltatja meg, akkor Gisella May szinte didaktikusan magyarázza, hogy mi történik. Mintha azt mondaná : gondoljátok meg, emberek ! Vagy még inkább, egy József Attilasorra visszhangzik bennünk az előadóművésznő szenvedélye : „gondoljátok meg, proletárok"... Hiszen huszas, harmincas évekbeli, az üldöztetésben fogant Brecht-dalokról van szó : A proletáranya daláról, A ló vádbeszédéről az emberek ellen, akik békében kényeztették, s az 1918-as éhinség idején szinte élve falják fel, a potsdami hadirokkanttüntetés balladájáról. — Gondoljátok meg, proletárok ! S amit meg kell gondolni, az szörnyű, kétségbeejtő, félelmetes, olyasmi, ami azelőtt csak az űzött vad rémült ösztönére apellált az emberben ; ez a meggondolás már a szembefordulás az üldözőkkel. Egy új viszonyulás első, döntő lépése. Ezt a tudatosságot kiemelve jut el Gisella May egy új minőséghez. Varázslóként dobálja hallgatóját, mint a labdát, az emotivitás és a tudatosság végletei között, a műélvezőre bízva a választást, a szintézist, a következtetést. Gisella May művészete példája annak, hogyan emészti meg, gyúrja át saját egyéniségén, kifejezőkészségén, lelki-szellemi alkatán a vállalt iskolát egy nagyon okos, nagyon kulturált, elkötelezett művész. Úgy hűséges, hogy hűtlen kicsit. Nem felmondja a leckét, hanem a leckét tudva, továbbgondolkodik, kérdez, kutat, következtet. Felfedezi az iskola tételei közt lüktető életet. Az érzelmi telítettség legmagasabb fokán ironikus és gondolkodó. S még egy közismert alapigazságot bizonyít, megintcsak nem elméletileg, hanem a művészi hatás eleven erejével : hogy a hamis, nyálas érzelgésnek nem a ridegség az ellentéte, hanem a mély érzés, amely felöltheti a már-már száraz tárgyilagosság álarcát. A proletáranya dalában kerüli a gyöngéd, simogató hangot, amelyre csábítana a szöveg. Keményen, nyersen mondja a legfájóbb dolgokat, mint az élet keménységéhez hozzáedződött munkásasszony. Nem sajnáltatja magát, nem „édesbús" ; inkább kiabál, amikor ordítania jönne, dühösen — és győztesen — szegül szembe a könnyekkel. Ó , de nem a közönség Ez az az ádáz könnytelenség, lefojtott tomboló érzés, amitől az borul ki, aki hallgatja ! Kurázsi mama dalában pedig megdöbbentő eredményt ér el : megszánatja velünk azt az embert, akinek eszébe se jut, hogy ő szánalomraméltó, s aki tulajdonképp csak azt kapja, amit érdemel, amikor a háborúból próbál megélni, s ebbe mindhárom gyereke belehal. Gisella May emelt fővel masírozó Kurázsi mamája nem keserves dacból ilyen, nemhogy nem sajnáltatja magát, mint a proletáranya, de eszébe sem jut, hogy ő sajnálni való. De ahogy megy, megy egyhelyben és versszakról versszakra öregedik, összemegy, fáradt, egyszerre csak belénk döbben, hogy már harminc éve menetel a haddal, hogy nem is tud mást, de ezt se bírja már, hogy micsoda oktalan borzalom egy ilyen harminc éves háború. Meggyászoltatja velünk a bátor, letörhetetlen, szívós, eldurvult-ostoba és kiszolgáltatott markotányosnét. A humánumnak nagyon ellentétes hangjai vívnak egymással Gisella May énekében : tudja, hogy mikor kell ütni és mikor simogatni, mikor kell megrázni, s mikor bátorítóan vállonfogni az embert, aki nemcsak hős és nemcsak söpredék, hanem olykor jobbravágyásában is esendő ember. Gisella May a háború előtt óta színésznő, de alig másfél évtizede, pontosabban 1957 óta Brecht-előadó. Nem az előírásos módon közvetíti Brecht dalait, de Brecht, aki valószínűleg már nem hallotta, meg lenne elégedve vele... Egyetlen este lépett fel Bukarestben, a Palota kistermében. Sokan álltak és még többen álltak künn. Forró, szép este volt, s úgy látszik a közönség különb, fogékonyabb, mint amilyennek az ARIA (volt OSTA) tartja. Mert talán három forró estének is lett volna közönsége... Halász Anna BUKARESTI HÉT zában, a Cassandrában, Divertisment 70 címmel, mégpedig kabarétréfával, könnyűzenével, sziporkázó ötletekkel. Ha a régebbi előadások közt válogatunk, a Nemzetiben a Chirita látható csütörtök este és vasárnap délelőtt, a Nem félünk a farkastól ma, szerda este. A Vígszínházban vasárnap este adják az Egy fő, az egy fő című Brecht-komédiát (Gary Gay eltűnése címmel), a Bulandra Színház nagy sikerei közül pedig Caragiale Farsangja látható vasárnap délelőtt, a Rameau unokaöccse péntek este, a Leonce és Léna pedig ma este. KIÁLLÍTÁSOK: Virgil Demetrescu-Duval öreg falak címmel 16 olajfestményt állít ki az Orizont-teremben, európai városi tájképekből. Serban Cretoiu fiatal szobrász a Simera-teremben Himérák és emberek címmel tartja első kiállítását, amely fantasztikus látomásokat foglal össze. Az Amfora-teremben Leonard Slavu második kiállítása nyílt meg. HANGVERSENYEK: A bratislavai filharmonikusok pénteken és szombaton este az Atheneumban Ferdinand Klinda orgonista és Jan Panenka zongoraművész közreműködésével, Haendel, Bach, Janacek, Dvorak, Weber, Grieg és Prokofjev műveket adnak elő. A Rádiózenekar szombat esti hangversenyének szólistája Valentin Gheorghiu, a Grieg-zongoraversenynyel, „Az orgonazene az évszázadokon át“ című ciklus keretében. Josef Gerstenengst vasárnap este az Atheneumban Bachot és Bach előtti preklasszikus szerzők: Frescobaldi, Purcell, Caberon, Clerembeaud stb. műveit játssza orgonán. A FIATALÍTÁS ÉREZTETI HATÁSÁT (Munkatársunktól) Az A-osztályú jégkorong-bajnokság mind a hat résztvevője lejátszotta első mérkőzését. Utoljára a külföldi portyáról hazaérkezett Steaua és a Bukaresti Petrol Geologie lépett jégre, s ezzel teljes lett a mezőny. Sajnos, a közönség továbbra is hűtlen e sportág iránt, az eddigi összecsapásokra csak néhány lelkes sportbarát volt kiváncsi, nagyrészt azonban a hivatalos személyek vannak csak jelen nap mint nap. Pedig a csapatok megérdemelnék, hogy nagyobbszámú nézősereg szurkolja végig a mérkőzéseket. Mert a játékosok nagyon igyekeznek, a nagymérvű fiatalítás eredménye máris meglátszik. Felgyorsult a játék, nagyobb az iram, s ez örvendetes, még ha a színvonallal nem is lehetünk elégedettek. • TELEX • TELEX • • A fővárosi Floreasca fedettuszodában megkezdődött az A-osztályú vízilabda bajnokság négyes döntője. A küzdelmeken a bajnokság első négy helyezettje vesz részt : a Bukaresti Dinamo, a Steaua, a Bukaresti Rapid és a Kolozsvári Vointa. Az első nap a következő eredmények születtek : Rapid — Vointa 5:1, Dinamo — Steaua 2:2 • Kijelölték az ifjúsági válogatottak részére, a jövő évben sorra kerülő UEFA torna előselejtezőinek időpontját. Válogatottunk Bulgária és Törökország csapataival mérkőzik a tizenhatos döntőbe jutásért. Valamennyi találkozóra 1971-ben kerül sor, a következő program szerint : március 21 : Románia — Törökország ; március 28 : Bulgária — Románia ; április 4 : Románia — Bulgária ; április 11 : Törökország — Románia. NAGY PÁL Azt hittem, egyedül maradok a fülkében. Kényelmesen cigarettára gyújtottam, elővettem úti olvasmányomat, Gide regényét, s az ígérkező hosszú éjszakai utazásba beletörődötten vártam az indító zökkenést. Már mozdult is a szerelvény, mikor lihegve helyet foglalt velem szemben egy húsz év körüli szőke, tömzsi fiatalember. Különös ismertető jelként homlokán mély sebhely vonulata húzódott. Miután kényelembe helyezte magát, kopott bőröndjéből gömbölyded likőrös üveget halászott elő, bicskájával ügyesen kipiszkálta a dugót, és jót húzott a zöldes színezetű italból. Brassó fényei lassan elmaradoztak mögöttünk. Olvasás közben lopva egy-egy pillantást vetettem szomszédomra, aki szemmel láthatóan unatkozott, s nyilván bosszankodott is, hogy épp ilyen mogorva útitársra akadt. Vígasztalódásként tüneményes gyorsasággal apasztotta a gömbölyded üveg tartalmát. Láttam, nem sokáig bírja szótlanul, és igazam volt. Némi bemelegítő fészkelődés után felém nyújtotta az üveget : — Ha meg nem sérteném, használja ! — Egy ilyen gesztust visszautasítani : durva hiba lett volna. Kortyintottam hát a zöldes folyadékból. Gide regényét immár nyugodtan félretehettem. Kezdődött a beszélgetés. Illetve a fiú beszélni kezdett, ízesen, plasztikusan sorolta elő életének emlékezetesebb mozzanatait. Közlékenysége bámulatba ejtett. Mégis, egyre fokozódó rémülettel hallgattam szavait. Mivelhogy a megelevenedő események szinte kivétel nélkül véres verekedések, fejszével és kapával való összecsapások, szúrkálások, kocsmai csetepaték, egyéb virtusos cselekedetek körül bonyolódtak. S természetesen a mindenik viadalnak maga a mesélő volt a központi hőse. Rövidesen kiderült, hogy az én fiatalemberem szülőföldjén hét határban nincs olyan község, falu, bármilyen település, ahol ő legalább egy-két kiadós verekedésben, vérengzésig fajuló bicskázásban ne vett volna részt. Az általa ismert városokat is aszerint tartotta számon, hogy hol milyen ütéseket meg rúgásokat kapott és adott az idők fő- NAPLO lyamán — a javarészt ismeretlen ellenfelekkel való küzdelmek során. Dokumentációval is szolgált, azon nyomban. Különösképpen büszke volt egy kifli alakú vágásra, melyet a háta közepén viselt — báli emlékként. Felszólított, hogy ezt a szerzeményét figyelmesen tekintsem meg. Valóban tisztességes munka eredményének látszott. — Börtönben is ültem már egy semmiségért, tudja-e ! — közölte nem kevés büszkeséggel. — A partneremmel egyhelyben. Most ő a legjobb barátom. — Az emlék hatása alatt ismét kezelésbe vette az üveget. Riadtan pislogtam feléje. — Édes istenem, nem vagyok éppenséggel szélsőségesen ijedős természetű, de azért szeretném elkerülni, hogy ez a fiú ismét börtönbe jusson — esetleg vonaton elkövetett tettlegesség miatt. Ő azonban — csöppet sem zavartatván magát komor hallgatásom által — folytatta a hátborzongató események felidézését. Különbnél különb bunyók részleteiről szerezhettem tudomást. Útitársam Bukarestben a villamoson akaszkodott össze egy három tagú társasággal. Eredmény : kivert fogak nagy mennyiségben. Szentgyörgyön több alkalommal is megcsillogtathatta képességeit Járt egyszer Petrozsényben is, de ez a kirándulás szerencsétlenül végződött : néhány napig a klinikán ápolták, kétoldali bordatöréssel. Nézem a fiút s eszem ágában sincs kételkedni az előadottak hitelességében .Csak azt nem értem, miként volt ráérése ilyen fiatalon ennyi verekedésben aktív szerepet vállalni ? Hogy nem fáradt bele a szüntelen bakalódásba ? Vajon mi hajtja és űzi a vérét ? Miért nem talál más utat és módot a duzzadó energiák kanalizálására ? Az egykor hagyományosnak tartott falusi bicskázások, vérre menő verekedések — tudomásom szerint — általánosságban kimentek divatból. De lám , itt az eleven cáfolat. Vagy talán a legutolsó mohikánok egyikével ülök most szemben ? Aki élete értelmévé avatta ezt a pusztító, buta szenvedélyt ? Elhanyagolható jelenségnek tekinthetjük-e hogy egészséges, jó sorsra érdemes fiatal emberek éljenek manapság nálunk ebben a feneketlen, sivár eltévelyedettségben , voltaképpen a civilizált közösségi lét törvényein kívül ? Az én útitársam, persze, egyedi esetnek is minősíthető — némi jóindulattal. Mégis , itt van. Számolnunk kell jelenlétével. Csíkszeredához közeledvén, megkönnyebbüléssel vettem tudomásul, hogy a fiú leszálláshoz készülődik. — Várnak otthon — szólt vissza az ajtóból — Remélem, nem ússza meg szárazon az én drága haverom. — És elköszönt illedelmesen. A modorában igazán, semmi kivetnivalót sem találtam. IJESZTŐ ÚTITÁRS JÉGKORONG Legutóbb is izgalmakban bővelkedő két találkozónak lehettünk szemtanúi. A Steaua a Petrol Geologieval, a Bukaresti Dinamo a Csíkszeredai Avintul csapatával mérkőzött. Az előjelek biztos Steaua és Dinamo győzelmet ígértek, s az autszájderek dicséretére legyen mondva, alaposan tévedtünk. Igaz, mindkét csapat nyert, de csak verejtékes küzdelem árán. A Petrol Geologie két harmadon át sakkban tartotta nagynevű ellenfelét, a játékosok lelkesedése aranyat ért ezen a találkozón. A Steauanak csak az utolsó húsz percben sikerült felülkerekednie, amikor a fővárosi diákok sorozatos szabálysértés miatt a büntetőpadra kerültek. Puskás Lajos, a csíkszeredaiak új edzője, a Dinamo elleni találkozó előtt arról beszélt, hogy fő feladatuk egyelőre az ifjúsági keretből átvett játékosok berodálása, hogy egy-két éven belül nagy csapatot alakítsanak ki. Borúlátása egy kicsit túlzott volt. A Dinamo jelenleg ugyan nagyobb játékerőt képvisel, de ez elsősorban technikai képzettségükre vonatkozik. Erőnlétileg mindkét együttes jól bírta a hajrát, gólhelyzet mindkét kapu előtt akadt, persze, az Avintus rutinhiánya, a játékosok tapasztalatlansága a fővárosiaknak kedvezett, akik végül is verejtékes, de megérdemelt győzelmet arattak. A csíkszeredaiaknak mindenekelőtt lelkes játékukat kell kiemelnünk, ami, ha nagyobb tudással is párosul majd, meghozhatja a várt eredményt. Eredmények : Steaua — Petrol Geologie 7:1 (1:0, 2:1, 4:0); Dinamo — Csíkszeredai Avintul 5:2 (1:1, 3:1, 1:0). 1970. OKT. 21., SZERDA SPORT 0 SPORT 3 SPORT + SPORT # SPORT # SPORT # SPORT • SPORT ÁLOMVILÁG A JÉG TÜKRÉNL Szárnyra kelt a képzelet és eddig csak a képernyőről ismert világba repített. Pedig nem kértük kölcsön a mesebeli kandúrtól a csizmát, a kásahegyen sem rágtuk át magunkat. Csak belépőjegyet váltottunk a fővárosi 23 August jégstadion lelátóira... Korcsolyaidényünk nem is nyithatta volna meg szebben kapuit, mint a szombat-vasárnapi nagyszabású nemzetközi bemutatóval. Szikrázott a jégtükör az „elbűvölt“ korcsolyák csillámló éle alatt, a „varázskeringők“ dallama meseországba ringatott. A tudás, a technika, sok év nehéz munkájának „varázspálcája“ érintette meg a bemutató részvevőit. Az „óriásokat" — világ- és Európa-bajnokokat —, a „törpéket“, a ma még talán ismeretlen, de holnap nagy eredményeket ígérő fiatalokat. Meggyőződtünk ezúttal, hogy Irina Rogyina és Alekszej Ulanov nemhiába viselik a világ legjobbjainak kijáró babérkoszorút. Sportolókat láttunk ? Táncosokat ? Művészeket ? Nem lehet elválasztani a fogalmakat, amikor a szovjet páros egyemberként, egy mozdulatban összeforrva, pillangó könnyedséggel siklik a jégen. Nehéz lenne jelzőket találni az Európabajnok Ondrej Nepala, drágakőként ragyogóra csiszolt technikájára, magasba ívelő háromfordulatos vagy terpeszugrásaira, szédítő piruettjeire. Felejthetetlen pillanatokat ajándékozott a csehszlovák versenyző, de reméljük, hogy az ELŐRE által felajánlott kristályserleget is emlékeztetni fogja a romániai közönség meleg fogadtatására. Kivel is folytassuk a felsorolást ? A szovjet bajnok Szergej Csetveruhin keringőjéről szóljunk ? A csehszlovák Josef Zidek cigánytáncáról ? Vagy beszéljünk inkább az NDK reménységeiről, Karaie Nieblingről és Ralph Richterről, akik 13 ,illetve 15 éves korukban már kinőttek a korcsolyasport gyerekcipőiből ? Vagy csapattársaikról, Manuela Gross-ról és Uwe Kagelmann-ról, akik oltmenti román népi táncukkal kedves ajándékot hoztak a bukaresti közönségnek ? A bemutató minden egyes részvevője dicsérő szavakat, technikai kommentárt érdemelne, de ehhez oldalak kellenének. De feltétlenül meg kell említenünk egy örvendetes eseményt: korcsolyasportunk „csipkerózsikája" ébredezik álmából. Beatrice Hustin Pacsirtáját és modern táncait viharosan ünnepelte a közönség. Elena Mois, Letifia Pacuraru , Dan Soveanu páros gyakorlatai, sőt Mircea Dan is jól beillettek a magasszínvonalú bemutató műsorába. Ünnepnek számíthat ez a szép bemutató. Korcsolyasportunk első nagy hazai ünnepének. A nézők el is felejtették, hogy jégpálya szélén ülnek. A lelkes, forró hangulat felmelegítette az öszszeverődő tenyereket és a szíveket. Felejthetetlenek maradnak a lágy keringők vagy a vérpezsdítő népi táncok dallamai, a művészi gyakorlatok, az ünnepélyes és egyben meleg baráti légkör. Györgypál Ildikó testnevelő tanár Irina Rogyina — Alekszej Ulanov. Két név és egy felvétel, amely nem szorul magyarázatra. Az Európa- és világbajnok szovjet páros Bukarestben is igazolta klasszisát AUTÓS FELLEGVÁR — Bármennyire is meglepő, hazánkban a legfejlettebb autós sporttevékenység nem a fővárosban, hanem Kolozsvárott zajlik ! Mondhatnám úgy is, hogy a város valósággal autós fellegvár ! — mindezt ION DUMITRESCU, a Román Autó Klub (ACR) tanácsának propaganda felelőse jelentette ki a Feleki-hegyen, 32 éves szünet után lebonyolított nemzetközi hegyi gyorsasági verseny alkalmából. Mindezzel nem csupán az autós sport, a különféle autós rendezvények iránti népszerűségre (a nemzetközi versenyt több mint 20 ezren nézték végig !) célzott. Ez a megállapítás elsősorban arra vonatkozott, hogy az ACR Kolozs megyei fiókjához, illetve a Sinterom (Triumf) gyújtógyertya gyárhoz tartozó autósok példamutatóan jelen vannak minden jelentős hazai eseményen , hogy gyorsasági versenyeken, csillagtúrákon, megbízhatósági és pontossági versenyeken —, figyelemre méltó eredményeket, érne"- el - gondoljunk csak Bran Bajiban Flaviu és Borbély Lőrinc országos bajnoki győzelmeire ! Az ACR Kolozs megyei fiókjánál 1800 (!) tagja van. (Munkatársunktól)