Előre, 1971. április (25. évfolyam, 7276-7301. szám)
1971-04-22 / 7294. szám
ELŐRE 2. oldal ÜNNEPI GYŰLÉS A FŐVÁROSBAN V. I. LENIN SZÜLETÉSE ÉVFORDULÓJÁNAK ALKALMÁBÓL V. I. Lenin születésének 101. évfordulója alkalmából az RKP Bukarest municípiumi bizottsága ünnepi gyűlést rendezett a fővárosi Román-Szovjet Barátság Házában. A színpad hátterében V. I. Lenin arcképe állt az 1970—1971-es évszámokkal. A gyűlés elnökségében helyet foglaltak a következő elvtársak: Gheorghe Stoica, az RKP KB Végrehajtó Bizottságának tagja, Miron Constantinescu, az RKP KB Végrehajtó Bizottságának póttagja, a Társadalom- és Politikai Tudományok Akadémiájának elnöke, Ilie Radulescu, az RKP KB tagja, az RKP KB osztályvezetője, Ion Popescu-Pufuri, az RKP KB tagja, az RKP KB mellett működő Történelmi és Társadalmi-politikai Tanulmányi Intézet igazgatója, Roman Moldovan, az RKP KB tagja, a Társadalom- és Politikai Tudományok Akadémiájának alelnöke, Mihail Rotianu, az RKP KB tagja, az ARLUS-főtanács elnöke, Nagy Pál, az RKP KB póttagja, a Szakszervezetek Általános Szövetsége Központi Tanácsának titkára, Ion Moraru, a Művelődés- és Művészetügyi Állami Bizottság alelnöke, Petre Constantin, az RKP Bukarest municípiumi bizottságának titkára, Gheorghe Stoica, a KISZ KB titkára, Doina Nicolae, a Bucuresti Konfekció- és Kötöttáru-kombinát munkásnője, Constantin Gioreanu, a Gazdasági Tanulmányi Akadémia diákja, valamint V. Sz. Tyihunov, a Szovjetunió bukaresti ideiglenes ügyvivője. A gyűlésen részt vett az RKP KB több tagja, társadalmi szervezetek és központi intézmények vezetői, hazai munkásmozgalmi veteránok, tudományos, művészeti és kulturális dolgozók, bukaresti vállalatok munkásai. Jelen volt a Szovjetunió bukaresti nagykövetségének több tagja. A gyűlést Petre Constantin elvtárs nyitotta meg. Ezután Roman Moldovan elvtárs beszélt V. I. Lenin életéről és művéről, arról, hogy a Román Kommunista Párt országunk szocialista építésében alkotó módon alkalmazza a marxi-lenini tanítást. A beszédet többször is élénken megtapsolták. Roman Moldovan elvtárs beszéde Százegyedik születésnapját ünnepeljük Vlagyimir Iljics Leninnek, Marx és Engels hűséges tanítványának, munkásságuk kiváló folytatójának, a proletariátus forradalmár vezetőjének, a dolgozók kizsákmányolás és elnyomás alóli felszabadításáért, a társadalmi és nemzeti szabadságért, a szocializmus és a kommunizmus győzelméért küzdő fáradhatatlan harcosnak. Tavaly megünnepeltük Vlagyimir Iljics Lenin születésének 100. évfordulóját, amely egybeesett a negyedszázados évfordulóval, amióta népünk a fejlődés új útját, a szocialista utat választotta. A V. I. Lenin születése 100. évfordulójának szentelt ünnepi gyűlésen mondott beszédében Nicolae Ceaușescu elvtárs jellemezte tanításának óriási jelentőségét a munkásmozgalomra, arra a harcra nézve, amelyet a dolgozók vívnak a hatalom meghódításáért és a kommunista társadalom felépítéséért. „A proletár forradalmak győzelme és a szocializmus felépítése több országban teljes mértékben bizonyítja a munkásosztály forradalmi élcsapat pártja történelmi szerepéről szóló lenini tézis helyességét. Az élet cáfolhatatlanul tanúsítja, hogy a forradalmi harcot csupán ott koronázta siker, ahol a proletariátus, a széles népi tömegek élén szervezett politikai erő, világos politikai vonalú párt állt.“ V. I. Lenin sokoldalúan megalapozta a munkásosztály új típusú pártjának szerepéről, feladatairól és összetételéről szóló felfogását, megteremtette az oroszországi proletariátus forradalmi pártját, amely proletariátus élén vezette a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat. Leninnek, a szocialista szovjet állam megalapítójának a nevéhez szorosan fűződik az új társadalmi rendszer építése programjának megalapozása a Szovjetunióban. Az előadó ezután hangsúlyozta, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom diadala óta eltelt több mint 50 esztendőben világszerte nagy változások következtek be, majd rámutatott : a Szovjetunió ebben az időszakban óriási eredményeket ért el az anyagi termelés, a tudomány, a technika, a kultúra minden területén. Nemrégiben zajlott le a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXIV. kongresszusa, amely jóváhagyta az 1971—1975-re szóló, kilencedik szovjet ötéves tervet. A szocialista Románia dolgozói, egész népünk mély érdeklődéssel és testvéri szolidaritással kíséri a szovjet népek vívmányait, lelkes munkáját a kommunista társadalom megteremtéséért és ez alkalommal szívből gratulál és azt kívánja nekik, valósítsák meg teljes sikerrel a Szovjetunió Kommunista Pártja XXIV. kongresszusán elfogadott programot. A szónok a továbbiakban kidomborította, hogy a mai világ békéjéért és haladásáért vívott harcban milyen döntő szerepük van a szocialista országoknak, mint a népek fő támaszának és olyan fő erőnek, amely szembeszáll a reakcióval és az imperializmussal, s utalt az antiimperialista, demokratikus mozgalom növekvő erejére, mely mozgalom középpontjában a munkásosztály áll, élcsapatainak , a kommunista és munkáspártoknak a vezetésével. Utalva arra, hogy a tőkés országokban számos olyan gondolkodó van, aki — anélkül, hogy kommunista lenne — bírálja a burzsoá társadalmat, az imperialista körök politikáját, haladó, antiimperialista társadalmi eszméket hirdet, a szónok rámutatott, hogy ma inkább, mint bármikor, szükséges differenciáltan folytatni az ideológiai harcot, amely hozzájárulhat a mai világ haladó erőinek bátorításához, ahhoz, hogy ezek a gondolkodók közeledjenek a marxizmus-leninizmus eszméihez. De a kommunista pártos szellemtől idegen bármilyen ideológiai harmonizálási próbálkozás a szocializmus és a kapitalizmus között, a jóakarat a kommunistaellenes ideológiával szemben; a dialógus feltételezi a reakciós, fideista, kommunistaellenes eszmék nyílt és határozott, érvekkel alátámasztott, meggyőző bírálatát, a marxista-leninista ideológia álláspontjainak erőteljes érvényesítését. A marxista-leninista elmélet és gondolkodás továbbfejlesztéséhez szükséges, hogy az összes kommunista és munkáspártok hozzájáruljanak korunk új jelenségeinek, a forradalmi gyakorlatnak, a megismerés nagy vívmányainak általánosításához. A marxizmus-leninizmus alkotó jellege éppen abban a fogékonyságban rejlik, amelyet a társadalmi viszonyokban és gyakorlatban, a tudományban, az ideológiában és a kultúrában megmutatkozó minden eleven, új és lényeges iránt tanúsít, a széles körű tájékoztatás-, eszme- és véleménycserében, az elméleti és gyakorlati tapasztalatok cseréjében. A szónok a továbbiakban rámutatott, hogy V. I. Lenin születésének évfordulóját akkor ünnepük, amikor egész népünk a Román Kommunista Párt félszázados fennállásának méltó köszöntésére készül. Pártunk 50. évfordulója jó alkalom arra, hogy elkészítsük az óriási eredmények mérlegét, vázoljuk a feltáruló tág távlatokat, elemezzük, hogyan dolgoztunk eddig és megállapítsuk, hogyan javíthatjuk munkánkat a társadalmi tevékenység minden szférájában. Pártunk marxista-leninista politikája, általános vonalának helyessége, szervező képessége lehetővé tette a parasztsággal és az értelmiséggel szövetkezett munkásosztálynak, hogy átvegye a hatalmat Romániában, ez tette lehetővé a szocialista társadalom sikeres felépítését. Kommunista pártunk azért válhatott szocialista társadalmunk vezető erejévé a forradalmi harc folyamatában, mert politikája helyes, mert azonosítja magát a munkásosztály, az egész nép törekvéseivel, alapvető érdekeivel. Hangsúlyozva, hogy az 1966—1970- es ötéves tervben a gazdasági tevékenység minőségileg magasabb szintre emelkedett, bebizonyítva a Román Kommunista Párt általános politikai vonalának helyességét, a szónok átfogó képet vázolt azokról a sikerekről, amelyeket a termelőerők harmonikus fejlesztésében, valamennyi megye fejlesztésében, a szocializmus műszaki-anyagi alapjának erősítésében elértünk. Rámutatott, hogy ebben az időszakban megkülönböztetett gondot fordítottunk a gazdasági fejlesztés minőségi vetületeire. Sikereink annak a ténynek köszönhetők, hogy pártunkat a szocialista építés programjának kidolgozásában a társadalmi fejlődés objektív törvényei, az ország konkrét realitásai vezérlik, alkotó módon alkalmazva a szocializmus általános igazságait a romániai feltételekre. Sikereink annak köszönhetők, hogy a munkásosztály, a parasztság, az értelmiség, országunk összes dolgozói, nemzetiségi különbség nélkül, alkotó tevékenységet folytatnak, tudatában annak a felelősségnek, amely mint termelőkre, és mint a termelőeszközök tulajdonosaira hárul rájuk. Az a körülmény, hogy a párt politikája híven kifejezi a nép létérdekeit, biztosítja a párt és a nép közötti sziklaszilárd egységet, a dolgozók határtalan bizalmát a kommunista párt iránt, azt az elhatározásukat, hogy rendületlenül megvalósítják a párt bel- és külpolitikáját. Pártunk egész politikájában harmonikusan egybefonja a nemzeti érdekeket a szocializmus általános érdekeivel, abból a szilárd meggyőződésből kiindulva, hogy fő nemzeti és nemzetközi feladata sikeresen felépíteni az új, szocialista rendszert Romániában, megvalósítani a román nép legnemesebb törekvéseit — létrehozni az ország földjén a kommunizmust, az emberiség aranyálmát. V. I. Lenin születési évfordulóját annak a lelkes munkának a jegyében ünnepeljük — mondotta a továbbiakban a szónok —, amelyet a Román Kommunista Párt X. kongresszusán a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom megteremtésére kidolgozott program megvalósításáért folytatunk. A társadalom szocialista átalakítási művének sikeres vezetése érdekében a kommunista párt tökéletesíti a munka- és vezetési módszereket az élet követelményeinek megfelelően. Megkülönböztetett figyelmet fordítunk a gazdaság, az egész társadalmi élet vezetési formáinak tökéletesítésére, a szocialista demokrácia mélyítésére. A párt gondoskodik az összes feltételek létrehozásáról annak érdekében, hogy a nép — képviselői útján és közvetlenül egyaránt — gyakorolhassa azt a szuverén jogát, hogy részt vegyen az ország ügyeinek vezetésében, a szocialista társadalom fejlesztésében és felvirágoztatásában. A nemzetközi tevékenységre vonatkozóan, a szónok rámutatott, hogy hazánk különös gondot fordít az összes szocialista országokkal való sokoldalú kapcsolatok fejlesztésére. A KGST-országokkal, az összes szocialista országokkal folytatott gazdasági, műszaki-tudományos együttműködés célja lehetővé tenni minden egyes szocialista nemzet jólétét, és virágzását, államainknak mint szabad és szuverén államoknak az érvényesülését, hozzájárulva a szocializmus felsőbbrendűségének érvényesüléséhez a világon. A jelenlegi nemzetközi helyzetben a szocialista országok közötti új típusú kapcsolatok — amelyek természetüknél fogva merőben különböznek a kapitalista világban fennálló kapcsolatoktól, a nemzeti függetlenség és szuverenitás, a teljes jogegyenlőség, a kölcsönös előnyök, a belügyekbe való be nem avatkozás a szocialista internacionalizmus szellemében felfogott önkéntes együttműködés, az államok közötti együttműködés új és felsőbbrendű formáját képviseli. Örömmel állapítjuk meg, hogy állandóan fejlődnek a kapcsolatok a Román Kommunista Párt és a Szovjetunió Kommunista Pártja között, Románia Szocialista Köztársaság és a Szovjetunió között, a román nép és a szovjet nép között. A két ország tavaly aláírt új barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződése új távlatokat nyit a sokoldalú román-szovjet együttműködés fejlődése előtt, mindkét párt, mindkét nép érdekében, a nemzetközi kommunista mozgalom, a szocialista világrendszer egységének ügye érdekében. Államunk és pártunk külpolitikájának meghatározó vonása a románszovjet baráti kapcsolatok erősítése. A román-szovjet barátság, a románszovjet kapcsolatok ápolásához nagymértékben hozzájárulnak a tömeg- és társadalmi szervezetek, s ezek közül hangsúlyozzák az ARLUS tevékenységét. A szónok rámutatott, hogy az RKP fejleszti internacionalista szolidaritási kapcsolatait az összes kommunista és munkáspártokkal a kölcsönös bizalom és tisztelet szellemében, minden párt azon jogának elismerése szellemében, hogy önállóan, országa konkrét adottságainak megfelelően dolgozza ki politikai vonalát, Románia kiterjeszti kapcsolatait az összes országokkal, tekintet nélkül társadalmi rendszerükre, s mint szocialista ország, kötelességének tartja bővíteni nemzetközi kapcsolatait és részt venni a nemzetközi munkamegosztásban, hozzájárulni ezen az úton a népek közötti megértés és közeledés, a béke ügye, előmozdításához. Népünk szolidáris azokkal a népekkel, amelyek harcolnak az imperializmus és a kolonializmus ellen, a nemzeti függetlenség kivívásáért ; népünk fejleszti baráti, együttműködési és kooperációs kapcsolatait a fiatal független államok népeivel, támogatja a gazdasági és társadalmi fejlődésre, a szuverenitás megvédésére irányuló erőfeszítéseiket. Románia aktívan küzd az imperializmus agresszív politikája ellen, az erőszak és a diktátum politikája ellen a nemzetközi életben, fáradhatatlanul munkálkodik Európa és a világ biztonságának megvalósításán, a béke és a népek közti megértés érdekében. Befejezésül a szónok ezeket mondotta : Mi, romániai dolgozók azzal róják le legmélyebb kegyeletünket Vlagyimir Iljics Lenin emlékének, hogy minden erőnket latba vetjük a haza fejlesztési programjának megvalósításáért, biztosítva a nép anyagi és szellemi civilizációs színvonalának további emelkedését, a hozzájárulás növelését a szocialista világrendszer fejlesztéséhez, a marxi-leniai eszmék, a szocializmus és a béke világméretű ügye diadalához. 3. CSÁNGÓ INGBEN (Folytatás a 2 1. oldalról) - Afféle ember voltam mindig, akinek a más baja is fáj. Lehet, hogy nem jó természet ez, de az ember nem válogathatja meg a természetét, így mutatja be saját magát, de láthatóan nem bosszankodik mindenbe beleszóló és saját magának rengeteg kellemetlenséget okozó természetéért. Sőt, elégtétellel hozzáteszi, hogy az emberek elnevezték ,,ügyésznek", s ha valami bajuk van, rögtön szaladnak fel ide, bükki házához. Úgy vallja, hogy amíg két ember lesz, addig civódás is akad közöttük, csak az a fontos, hogy legalább az egyik ismerje el és becsülje az igazságot. - Az fogyott el akkor erősen itt, Gyímesben, az igazság. Mindenütt csak erőszak, birság, végrehajtás. Elvitték a házunkból a fináncok a párnát, el a csergét, el mindent. S ha valaki szólni mert, le is lőtték hamar. - Magának is volt birsága, büntetése ? Kinek nem volt akkor Gyimesben ? A Brassói Lapok 1935 februárjában, a gyimesiek perének megkezdése idején ezt tudósította ebből a lakiból : „A gyimesbükki nyomot legfőbb jellemzője az a tény, hogy jelenleg, számos kegyelmi rendelet megjelenése után, mintegy 9000 jogerős erdőkihágási ítélet vár végrehajtásra. A kirótt bírságok végösszege meghaladja a kétmillió lejt, s a bírságok esetenként 500 és 30 000 lej közt mozognak. Gyimesbükk lakói felerészben románok, felerészben magyar-csángók. A másik két gyimesi község szinte teljesen magyar lakosságú, azokban a társadalmi elnyomás „vegytisztán" jelentkezett. Felsőfokon például Miklós Sándor jegyzősegéd hajtotta az adót, még kegyetlenebbül talán, mint a bükki román fináncok. Gyimesbükkön az adó, a bírságok mellé bajnak a nemzetiségi megosztás is járult még, éppen azért, hogy a közös terheket hordozó románokat és magyarokat megpróbálják egymással szembeállítani. - A legtöbb bajt Ciurdea igazgató-tanító okozta nekünk - emlékezik tovább Petru Haineala. - Román ember volt, de csak szégyent hozott reánk, románokra. Megmondtuk neki, hogy tanító úr, vigyázzon magára, mert kiűzzük a faluból. Ki is űztük. Egy román aszszony a guzsalyával szalasztotta meg. Petru Herneala emlékezése egybehangzik azzal, amit a történészek - Titu Georgescu és Fodor László - állapítottak meg az egykori iskolaigazgató szerepéről. „Ciurdea tanító - idézem a párttörténeti intézet két munkatársát — az ínséges csángók és ezek gyermekeinek egyik legdühödtebb ellensége volt. Egyszerűen kiűzte az iskolából azokat a magyar gyermekeket, akik nem tudtak románul, vagy pedig olyan bírságot rótt ki szüleikre, hogy azok kénytelenek voltak lemondani gyermekeik taníttatásáról. Az új iskolai év kezdete újabb alkalmat nyújtott a tanítónak szeptember és október havában a magyar tanulók üldözésére... A szülők tiltakozására Ciurdea tanító azzal felelt, hogy bírságokkal, börtönnel és golyóval fenyegette meg őket.' - Igaz, hogy Ciurdea meg is ölt egy embert Bükkben ? - kérdezem. - Meg. Lelőtte, mint a kutyát. A Rus Berci szolgáját, egy szentdomokosi öreget. - Valami személyes elszámolni valója volt vele ? - Ugyan ! dühében, hogy nem tud egymásnak ugrasztani minket, bükki románokat és magyarokat. Érezte, látta, hogy nem egymás ellen fordulunk, hanem őt szorítjuk sarokba. A szentdomokosi embert a gazdája beküldte volt Ciurdeához, hogy kérje el tőle a kártyát. Azt hiszem, a kártyát kérette. A tanító kirohant a házból, és belelőtt a Rus Berci szolgájába. Az meghalt azonnal. - Mikor történt ez ? - Két nappal a felkelés előtt. Október 13-án este, jól emlékszem erre. Október 15-én reggel egyszerre mozdult meg egész Gyimesvölgye Legkeményebb csata azonban, lövöldözésekkel, verekedésekkel Gyímesbükkben támadt. Nyolcszázan vették körül a községházát, románok és magyarok. „Le a háborús adókkal I Munkát, kenyeret I Le a terrorral I Iskolát akarunk I" - zúgtak a követelések. A községi elöljáróság a tüntetés hírére elmenekült, fel az erdőkbe, üresek maradtak a boltok és a kocsmák is. Csak a kisbíró tartózkodott a községházán. Hetykén kiabált az emberekre, hogy itt ő az úr, takarodjék haza mindenki. Tárgyalni sem akart a bükkiek tíztagú küldöttségével, lettek szaladva a csendőrök is, a kisbíró hívására. A tömeg addig már feltörte a községháza bezárt ajtóit, s behatolt azokba a szobákba, amelyekben a lefoglalt ingóságokat őrizték. A csendőrök Nagy Pétert, a küldöttség vezetőjét letartóztatták. Erre a tömeg rohammal kiszabadította a lefogott csángót. Az őrmester a levegőbe lőtt. Egy asszony, Katona Gyina elébe ugrott : „Ide lőjön, őrmester úr, ne a plafonba !“ - és a mellére ütött. Újabb és újabb asszonyok álltak Katona Gyina mellé, szorult a gyűrű a csendőrök körül. A férfiak pedig sorra vették el a csendőröktől a fegyvereket, mint gyermektől a játékot... - Onnan Ciurdea házához mentünk — folytatja Petru Hainealá. - Követeltük, hogy állítsák bíróság elé. Takarodjék a faluból. Nem bízzuk gyilkosra a gyermekeinket ! A tanító szaladni kezdett. Egy aszszony utána. Hainealá Ana-Perdi volt, s összetörte hátán a guzsalyt. - Úgy szaladt az igazgató úr, mint egy patornik - szól közbe a kályha mellett foglalatoskodó Hainealáné. A fürjet hívják Bükkben „csángóul" patorniknak. És mi történt ezalatt a forradalmi vezérkar főhadiszállásán ? Mezei Lajos így emlékezik erre : „A nagyvölgytetői erdei házban jól lehetett hallani, részben látni is a felvonuló, kiáltozó tömeget. A sortűz hallatára szerettem volna lerohanni, de társaim ebben megakadályoztak. Nem tudtuk elképzelni, hogy a sortűz következtében hányan estek áldozatul. A felelősség tudata marcangolta lelkiismeretemet. Tudtam, ha valami hiba vagy provokáció folytán az akció sikertelensége még emberi áldozatot is követel, elsősorban nekem kell felelnem érte. Annyira megrendültem, hogy magam sem tudtam, mit beszélek. Csak akkor nyugodtunk meg, amikor jöttek a futárok és jelentették az akció vértelen lefolyását és sikerét. Ez volt életem legnagyobb öröme." PETRU HAINBALA ANTAL IMRE rajza 1971. ÁPRILIS 22., CSÜTÖRTÖK A BOSSZÚÁLLÓ KAPUS z abszurd dráma világdivatja jóideje hozzánk is elért. De hogy van tősgyökeres hazai abszurd drámaírónk is, aki a kortárs román avantgárd dráma összefüggésében is, a külföldi szerzőkhöz mérten is megállja a helyét, sokáig csak olvasmányélményekből tudtuk. S vártuk a színpadi bizonyítást. Most, Páskándi Géza abszurd — ahogyan ő nevezi : abszurdoid — drámájának bemutatójával a váradi együttes bizonyított. Páskándi színháza, mint minden abszurdé, aki nemcsak borzasztani, de lelkiismeretet ébreszteni jött — a gondolkodás és gondolkodtatás színháza. Nehéz műfaj, nem kecsegtet könnyű illúziókkal. A boszszúálló kapustól, ettől a groteszk játéktól torz vigyor ül ki a néző arcára: fájdalomban, szorongásérzetben megkövült nevetés. Páskándi ugyanis nem másról beszél ebben a darabban, mint ami jelen pillanatban, s egyébként bármikor, a legfontosabb az egészséges erkölcsi mértékkel mérő ember számára. Arról, hogy az ember elembertelenedhet, ha embertelen világban él. Még pontosabban : ott, ahol az eszmék elembertelenednek. A darab erkölcsi-filozófiai jelképrendszerében a rendszerépítő alapelem a már dogmává degradált, eredeti értelmétől megfosztott, megcsúfolt eszme. Míg az első rész fő problémája a kiszolgáltatottság és a felsőbb hatalom konfliktusa, a második részben a hatalom megtartásának, gyakorlásának lélektani rajza kerül előtérbe. S ez még groteszkebbnek, még ijesztőbbnek bizonyul, mint az előbbi. A lábnélküli tolókocsis a lábnélküli tolókocsist falná föl, Szakáll — Domát és Doma — Szakállt : az elembertelenedett eszmék világában farkasétvágy dühöng. A harc ocsmány és kíméletlen, itt győzni sem lehet, senki nem bocsát meg senkinek. Doma mondja az átkozódó Szakállnak : „Téged ver meg az Isten, mert nem engeded be a testvéredet, mert elfelejtetted, hogy alattad sincs láb, mint alattam, azt Józsefben rendezőjére talált. Szabó rendezésének sikere mindenekelőtt abban rejlik, hogy tudta : az abszurd jelképességet legcélszerűbb valószerű játékkal megközelíteni. Az életből emeli be a színpadra a darab két legfontosabb figuráját. Módjával bánik a stilizálással, s főként ott alkalmazza, ahol a körvonalak elmosódottak: a hatalom elszemélytelenedettségének ábrázolásában. Azáltal, hogy a három tisztviselő gyermekjátékokkal, sípocskákkal, dobocskákkal csinnadrattázik, a rendező azt a primitív légkört érzékelteti, amit az embertől elidegenült hatalom termel ki maga köré és azt a távolságot jelzi, ami a Szakállak és Domák bagaria-szagú világától az Igazgatóságot elválasztja. A hatalom mechanizmusának személytelenségére figyelmeztet a három színész — Hajdú Géza, Mogyorossy István, s az itt különösen markáns Vándor reflexei, nem lassulnának le váltásai, azt mondhatnánk, az utóbbi idők egyik legjobb férfialakítását láttuk. Bár rövidebb és kevésbé összetett szerepben, újrafelfedezésre nyújt alkalmat Balla Miklós, a második hadirokkant alakítója. Annyira jó, hogy meg kell kérdeznünk, hol volt ez a remek fiatal színész az utóbbi években ? Feneketlen panasz, megbántódottság, s valami rendíthetetlen paraszti agyafúrtság és konokság ötvözete elevenedik meg Bálla játékában. No és még egy találó rendezői sakkhúzás: míg Szakáll a bihari magyar paraszt dialektusát beszéli, Doma a falusi cigányét. Csak azokban a szövegrészekben térnek át az irodalmi nyelvre, melyek közvetlenebbül hordozzák a szerző eszmei üzenetét. A szövegmondás ilyenkor „kizökkenti“ a nézőt a játékból, mintegy készteti, hogy fokozottabban figyeljen a szerzőre. Kár, hogy — mint már utaltunk erre — a második felvonásnak vannak fáradtabb pillanatai, s mind a Domát, mind a Szakállt alakító színészt megkísérti egy-egy pillanatra a túljátszás veszélye. Ezeken a pontokon apró retussal jaoítatni lehet. Sokkal komolyabb beavatkozással, gyökeres változtatással kellene Viszont változtatni az előadás befejezésén. Az előadás ugyanis nincs befejezve, és stúdiószínpadon, süllyesztő és egyéb technikai eszközök híján, nem is lehet úgy befejezni, ahogy Páskándi fejezi be a drámát. De föltétlenül érdemes volna egy nem-konvencionális, hanem a darab szelleméből sarjadó, stúdióban is kivitelezhető befejező sokkról gondolkozni. Még az országos turné és egy esetleges televíziós felvétel előtt... Föltétlen dicsérettel említjük Kiss Elek jelzéses díszleteit. Méltányoljuk, hogy a nézőt már az előcsarnokban fölkészíti az antimilitarista, antibürokrata, antidogmatista, humanista üzenetű abszurd dráma megközelítésére. Szabósági próbababán egy tábla csüng, mely már kabátleverés előtt figyelmezteti a nézőt: „Ki itt belépsz, hagyj fel a fegyverekkel !“ Szívesen teszünk eleget a felhívásnak. Máskor is. Szerző, rendező, színész, díszlettervező szerencsés találkozását ünnepelhetjük a váradi stúdióavatás alkalmából. És reméljük, tényleg nem marad el a folytatás ... Bölöni Sándor , Varga Vilmos és Balla Miklós A bosszúálló kapusban NAGYVÁRADI STÚDIÓSZÍNPAD hitted, az a kuckó elfeledteti a világgal, hogy nincs alattad láb ! Azt hitted, az a kuckó lábad lesz a lábad helyett, elárultad azokat, akiket elhagyott a föld, mert nincs alattuk láb, akiket a kerék fogadott be fiúnak.“ — Doma mondja ezt, aki Szakállt követi a portáshatalomban ... A már-már tömény unalomba hulló évadot Váradon úgy kavarta fel ez a Páskándi-bemutató, mint jótékony zivatar az áporodott levegőt. A rendezés, a színészi kivitelezés bármely vitatható kérdésén túl, újabb érv ez az előadás a kishitűség ellen, s mindenek előtt az önbizalmában és repertoárjában egyaránt nem túl erős váradi együttes felé. Lám , telik az erőkből. Minden kritikai észrevételen túl, egyike ez azoknak az előadásoknak az idei hazai magyar repertoárból, mely tudatosítani hivatott, hogy színjátszásunkban ténylegesen valami új kezdődik, nevezzük ezt akár öntudatosodásnak, vagy korszerűsödésnek. Szabó József rendező érdeme, hogy nagyjából elsőként vállalta a hivatásosok közül az abszurd Páskándit (a Kolozsváron játszott A király köve még nem abszurd darab). Páskándi Géza régóta várja a színpadot, és úgy érezzük, Szabó András — maszkírozott arca. ÉS Miske László játéka — részben. Az igazgató szerepében (jó rendezői húzással, más-más kosztümben, a Lábtörlő Intézet mindkét igazgatóját ugyanő alakítja.) Stilizáltan testesíti meg a mindenkori hatalmat, de amikor visszabújik hajdani katonatiszti mundérjába, amikor Szakállt dörgő parancsszóval lábtörlésre kell kényszerítenie, föltöltődik sajátos egyéniséggel, életszerűséggel. Külön jegyezzük meg, milyen kitűnő érzékkel, expresszíven lopja bele figurájába egy fasiszta diktatúra rohamlegényének gesztusait. Ezenkívül minden tiszta valóságélménnyel telített, az életet újrateremtő játék. S elsősorban a Szakáll Dánielt alakító Varga Vilmost kell említenünk, aki az elsővilágháborús hadirokkantban megrázó erővel, mély hitelességgel szó-,laltatja meg a megalázott, kisemmizett, bosszúért lihegő kisembert. Nem általában a kisembert, hanem a kisembert a maga egyszeri földhözkötött valóságában. Hiszünk ennek a világháborúba belecsonkult katonának, aki kisemmiztetett az otthonából, az életéből, s most egy semmire sem jó békében tolókocsival indul fogcsikorgatva egy utolsó nagy rohamra. Ha a második felvonásban itt-ott nem fáradnának ás IS EGY PÁLYÁZAT EREDMÉNYE Történt, hogy gyermek-ifjúsági hetilapunk, a Jóbarát elődje, az egykori Pionír 1967-ben népmesegyűjtési pályázatot hirdetett fiatal olvasói számára; „szakmai“ tanácsokkal Faragó József látta el az ifjú folklóristákat. Sokan kételkedtek a kezdeményezés sikerében, hiszen ilyesmire eddigelé alig akadt példa, s magyar vonatkozásban talán Arany László az egyedüli, aki — egészen más feltételek között — gyerekfővel hasonló dolgot művelt. S a kételkedők nem kis meglepetésére, az eredmény sokkal nagyobb lett a vártnál: az adatszerűen fel nem mérhető pedagógiai hasznon túl, a lejegyzett és beküldött népmesék közül mintegy száz-százhúsz méltó a nyomdafestékre. Sőt: akadt egy új Arany Lacink is, aki felfedezett egy nagy mesemondót és lejegyzett tőle huszonhat mesét, melyek közül huszonöt, Faragó József szerkesztésében, könyvalakban is megjelent. *) A gyűjtő az 1951-es születésű Bálla Tamás, aki besztercei irodalomtanárától, Horváth Páltól kapott indítást értékes munkájához. A meséket szülőfalujában, Magyardécsén jegyezte le Bálla (Marci) Jánostól, immár hetvenkettedik életévét taposó nagybátyjától, aki — saját bevallása szerint — meséit még gyerekkorában tanulta nagyapjától, kinek emléket is állít egyik meséjében. * Fehér Virág és Fehér Virágszál: Magyart öőcsei népmesék. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1970. Balla János bá igen temperamentumos mesemondó. Valósággal végigjátssza a meséket, nemcsak hangerővel és hangszínnel érzékelteti szereplői érzelmeit, a szavaik mögött megbúvó szándékot, hanem szüntelen mimikai játékkal, sőt - ha éppen hősei küzdelmét írja le — a mellette ülők bökdösésével, meg-megütésével teszi még elevenebbé, átélhetőbbé a cselekményt. Nem volt tehát könnyű dolga Balla Tamásnak, míg leírta, vagy éppen magnószalagra rögzítette a meséket. De megérte. Mert az öreg sohasem un bele mesélnek KÖNYVEK előadásába — akárhányszor ismétlődik is egy-egy motívum, egy-egy jelenet, mindig pontosan kidolgozva, sokszor szó szerint ismételve tálalja azokat. Szerkezetileg és formailag kitűnően „megkomponált“ meséiben szervesen és harmonikusan ötvöződnek a legarchaikusabb elemek, részben keletről hozott mesetípusok és epizódok, ősi szokások emlékei, a sámánizmus kései maradványai (állatanyától születő mesehősök, emberi tulajdonságokkal bíró sárkányok; kakaslábon forgó paloták; vaskerék és acélkerék, piros láng és kék láng formájában való viaskodás; kancatejfürdő, táltos paripák stb.) és az új, sokszor már-már bizarr, mesemondói lelemények (a címadó mese hősei például a hol reálisan, hol naivan-fantasztikusan elképzelt Amerikába kerülnek, akárcsak a századforduló amerikái kivándorlói). A drámai előadásmód mellett (a párbeszédek vannak túlsúlyban a leíró részek ellenében) a lokalizálás teszi még hihetőbbé, konkrétabban felfoghatóbbá a meséket. Sok décsei személy- és családnévvel találkozunk a mesékben, sok hős Décséről indul el szerencsét próbálni, bejárni a környező helységeket, hogy aztán Décsére is érkezzék vissza.) Nagy művész az öreg Balla János: a réges-régi motívumokat időben és térben oly közel hozza, hogy a Magyardécséntörténés illúzióját kelti a hallgatóban vagy éppen az olvasóban. Amolyan kettős ünnep ez a könyv: új mesemondót és új gyűjtőt avat — igen szép népmesegyűjteménnyel gazdagítván irodalmunkat. (Kár viszont, hogy a könyvből hiányzik a tudományos apparátus!) Cseh Gusztávot külön is dicséret illeti: a kevés hasonló jellegű kiadvány dicsekedhet ilyen szép, és főleg a tárgynak megfelelő illusztrációkkal ... És még valami: végre meg kellene találni nemcsak a gyűjtők, hanem a mesélők, a népköltészeti adatközlők honorálásának a módját is, hogy a kisebb-nagyobb, családi és nem családi perpatvarok, melyre már voltak példák, elmaradjanak. Hogy a még fel nem fedezett népköltészeti kincsek nehogy áruvá váljanak. Németi Rudolf