Előre, 1972. június (26. évfolyam, 7640-7665. szám)
1972-06-24 / 7660. szám
ELŐRE 2. oldal Jancsó Elemér és Rohonyi Zoltán szöveggyűjteménye a másfél évszázad, a kuruc költészettől Kölcsey Ferencig terjedő időszak magyar irodalmából nyújt ízelítőt a mai olvasónak. E korszak irodalma Petőfi óta már nem örvend különösebb népszerűségnek a nagyközönség körében, többnyire iskolai kötelező olvasmányoknak köszönhetően él a köztudatban. Pedig ezek a régi írók is méltók a mai olvasó érdeklődésére. Még a repülő csészealjak hívei is izgalmas élményben részesülhetnek Bod Péter Önéletírása olvastán. E hazánkfia ugyanis meglehetősen titokzatos eseményekről emlékezik meg művében : ... „A szomszédos Igenpataka nevű községben, mikor éppen délben a juhok pásztorukkal együtt egy fa alatt feküdtek, az égből villám által sújtva 75-en elpusztultak. Ezeknek a húsát semmiféle vadállat sem falta fel, hanem végül ott rothadtak meg. A juhok pásztorát is érte az égi tűz és tagjai erősen megsérültek, a ruháin azonban semmi nyoma sem látszott az egésznek. A másik az, hogy augusztus 26. napján, naplemente Zitán, midőn már beállott a sötétség, Miriszló, Enyed, Igen környékén és a szomszédos helyeken, keletről nyugat felé irányulva óriási fényesség támadt és egyszersmindoly hatalmas mennydörgés, hogy az épületek is megremegtek. Hasonló hirtelen és ragyogó fényt az 1748. év szeptember 29. napján, akkoron Fogarason, tartós elkáprázódás mellett esti 7 óra körül, észak felé én is megfigyeltem és mások is szerte a tartományban“. S ha már így elkalandoztunk az irodalomtól, idézzünk egy másik, nemkevésbé érdekes, de ezúttal orvostudományi utalást ugyancsak Bod Pétertől. Szőlőkötözés közben éles kacorral elvágta a kezét, a seb erősen vérzett. „Kötötték sokfélével, végre gelesztákat szedvén és ecetbe, s égett borba vetvén, azokat kötötték a sebre, úgy állott el a folyása“. És íme egy közgazdaságtani tétel is 1710-ből, ezúttal Bethlen Miklóstól, aki közismert Önéletírásában arra inti gyermekét, csak borral és búzával kereskedjék, „kivált, ha látja azt, hogy az egér a mezőn szaporodni kezd hirtelen s rendkívül, bízvást gyűjtsön jövendőre mindenféle gabonát, nem veszt benne“. Figyeljük meg továbbá, hogyan jelentkeznek elődeinknél a manapság is divatos beszédtémák. Némely nők visszaélése a kozmetika nyújtotta lehetőségekkel már kétszáz évvel ezelőtt is beszéd tárgya lehetett, mert Földi János ilyen, nem éppen gyöngéd szavakkal fordul kora honleányához : Te tűrhetetlen illatod fedezd szagos vizekkel./ Mellyed feszítsd, sovány farod nevelje nagy fa-abroncs. /Miért erőlteted magad, hogy ami nincs, mutassad ?/ Mi haszna sok kenőcseid s vakolgatásaidnak ? ... Bársony nyereg szamáron/ Az éktelen csinolgatás. / Kerek beszéd s igaz szó,/ Hiába ferdik a rigó, nem lesz belőle hattyú! Ám a hölgyek egyéb természetű viselkedését sem hagyták szó nélkül a koruk valóságában nyitott szemmel járó költők : „Sok kezek közt vásott nyaka,/ Csókkal kopott két njaka;/ Üszög már kipörzsölt szíve,/ De még benn van Amor nyive:/ Forrton forr az ó cserép — ■olvassuk Faludi Ferenc versében. Ugyancsak a XVIII. században találunk már előzményeket a manapság sokat kárhoztatott kávéházi költészetre is, amikor Orczy Lőrinc így lelkendezik A bugaci csárda tiszteletére című versében : A csárda / becsesebb nálam te szegleted!/ Befogadsz, negyven is sokszor a vendéged./ Jobb szállásom vagyon nékem te melletted./ Szükségben nyugovást király is lel benned. Ma is kárhoztatjuk a fiatalokat, hogy gépkocsiról és sportról beszélve nem fogy ki a szó belőlük : vigasztalásul szolgáljon Mikes Kelemen panasza, amely szerint „Legelsőben is a mi deákunk azon igyekszik, hogy cifra köntöse és paripája legyen ... Az atyafiainál mit csinál ? Leghangosabb beszélgetése a vadászatról, a lovakról vagyon“. Alább pedig pironkodón még Vénus udvaráról is említést teszen. Úgy tűnik, a fiatalokat már azokban az időkben is sokat kellett biztatni a könyvre, mert Bethlen Miklósnál is ilyeneket olvashatunk : „Annak felette sok bűntől oltalmaz meg az olvasásbéli gyönyörű magad foglalása. Rút idő vagyon, nem mehetünk ki, mit csináljunk ? Kártyázzunk, igyunk, hazudjunk, trágárkodjunk, vagy még rosszabbat is kövessünk; nem jobb volna-e annál egy szép historicus, politicus vagy geographus, vagy valami szép fabulás, tréfás mulatságos könyv olvasása ... ? A válogatásban helyet kapnak olyan, ismertebb prózai munkák, mint A nemzet csinosodása, a jakobinus röpiratok, a Parainesis, Kazinczy-levelek, de említsünk meg ezúttal egy kevésbé ismert művet, amelyet olvasni ritkábban adódott alkalom. II. Rákóczi Ferenc Vallomások című, latin nyelven írott könyvének magyar fordításából a szerzők azt a részt választották szemléltetésként, amelyben a szabadságharc bukásának okait magyarázza: „Nem tagadom el, hogy én a csatákban tudatlanságommal igen sok tévedést követtem el, és hogy mások is sokat elkövettek, de emberi ítélettel vizsgálván meg mindent, a pénzhiány és a hadviselésben való általános tudatlanság vetett véget a jól és bátran kezdett... hadviselésnek“. Ami a lírát illeti, a csúcsok (Csokonai, Berzsenyi, Kölcsey) mellett bőven találunk ízelítőt azokból a versekből is, amelyek miatt az iskolában annyira viszolyogtunk volt a kötelező olvasmányoktól. Mert ha eltekintünk Batsányi és Kölcsey nehézveretű, hazafias költészetétől, nimfák, pánok, fátylak, hó keblek, pajkos tündérek. Echó, szűz Diána, hamis Dorindo és gyenge Klorinda világa tárul elénk. Szívjuk magunkba először a kuruc vitézek dalainak életízét (Az farkasbőrömnek lekopott az szőre,/ Pókháló palackom az szegen belepte./ Nyargalódzik rajtam az tetvek serege,/ Mert szurkos az üngöm, nincs ki fejérítse.), hogy aztán egészen másfajta strófák andalító hatása alá kerüljünk : Csak én panaszlom régi keserűimet/ Lengő homályban a könyörületes/ Echónak; — ah ő bánatimra/ Itt rokon hangzatain felelget !/ Csak nékem hullnak, fátyolos asszonya/ A csendes éjnek, gyöngyeid hasztalan/ Csak nékem, ah, mert lőni álmát/ Harmatozó szemeimre tiltasz / (Dayka Gábor) Persze, e sorok már azután születtek, hogy Kazincy Ferenc kinyilatkozta : A poesis kikap a népből, s a durva valóból,/ És kiesebb tájra s lelki valóba vezérl. Tekintélyének — de méginkább a külföldi irodalmi divatoknak — köszönhetően így születnek azután egyremásra a „lelki való“ ilyen megnyilvánulásai : Eltűntél, el s ak örökre tűntél/ Gyönyörrel telt kora szép életemnek./ Hányszor édes örömöket szültél/ Szent lángokra felhevült keblemnek. (Dukai Takách Judit.) Hol vagyunk már Pázmány Péter szókimondásától (a te tested büdösségek műhelye, mely megbüszköti, valamit magába vészén) és hol vagyunk még Petőfitől (Borozgatánk apámmal;/ Ivott a jó öreg,/ S a kedvemért ez egyszer —/ Az isten áldja meg.) Szinte hihetetlennek tűnik, hogy Balassi és Pázmány, népköltészetünk meganynvi remekműve után az udvarházak tespedt csendjében születhettek még ilyen szerelmi vallomások . ... Semmi nem eshetett nagyobb vigasztalásomra, mint ezen szerencsém, hogy hasonlíthatatlan személyét, amelynek tökéletes ékességét és erkölcsös viselését senki csudálkozás nélkül nem nézheti, magánosan mellettem szemlélem, de vajha mennyivel boldogabbnak és vigasztaltabbnak tartanám magamat, ha személyét mint hitvesemet tisztelhetném és várhatatlanul bírnám ; de félek, netalán ily buzgó óhajtásomat haszontalanul őröljem szívemben, ha szépséges grófném netalántán már másnak valakinek elszánta volna magát. Melyre Krisztina jobban-jobban kellemeztető szemérmetességgel azt felelte: Hercegséged újra ismét megszégyeníti közszemélyemet, oly felettevaló dicséretekkel felmagasztalván, egyszersmind oly késértő tréfával próbálni méltóztatván stb., stb. —• amint olvashatjuk Mészáros Ignác Kártiyám című regényében. Mennyivel lényegretörőbb a nép egyszerű fiának vallomása kétszáz év múltán, amikor (Sütő András Tékozló szerelem című színművében) Laji így enyeleg szíve választottjával : Csak egyszer kerülj a kezembe. Akkor látnád, hogy repülnek a tollaid... Megkopasztlak én, ne félj. A kötet bevezetőjét, a korszak irodalmát elemző tanulmányt Jancsó Elemér írta, gazdagítván felbecsülhetetlen értékű örökségét, amelyet ránkhagyott. Barabás István :A barokktól a romantikáig. Válogatás másfél száz év magyar irodalmából. Szerkesztette JANCSÓ ELEMÉR és ROHONYI ZOLTÁN. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1971. BAROKK SZERELEM KÖNYVEK • KÖNYVEK • KÖNYVEK • KÖNYVEK • KÖNYVEK NÉPÉLET ÉS NÉPHAGYOMÁNY A gazdasági, technikai és társadalmi haladással rohamosan fejlődő-alakuló népi életforma szinte kötelező módon újabb meg újabb feladatok elé állítja a falu életformájának, a népi életnek, szokásvilágnak, nyelvnek stb. kutatóit, így mindenekelőtt a tárgyi és a szellemi néprajz művelőit. Míg a hazai magyar folklór hoszszú évek kutató-gyűjtő és, feldolgozó munkája eredményeként az értékesebbnél értékesebb mese-, ballada- és népdal-kiadványokkal lepte meg az érdeklődőket, jogosan tevődhetik fel a kérdés: Mit csinálnak a tárgyi néprajz kutatói? Hol vannak a népi életforma feltárásával és megismertetésével foglalkozó kiadványok? Erre csak azt válaszolhatjuk: Gyűjtöttünk, gyűjtöttünk, gyűjtöttünk évek hosszú során, de munkánk nagy része még kéziratokban rejtekezik. Elenyészően kevés ugyanis azoknak a szakszerű, tudományos igénnyel megírt tanulmányoknak, dolgozatoknak a száma, amelyek tudományszakunkban magyar nyelven jelentek meg. Inkább a tudománynépszerűsítésben és főleg népművészeti vonatkozásban merült ki ez irányú tevékenységünk. (Lapozzunk csak bele a Művelődés néhány múlt évi számába!) Nemcsak rajtunk múlt ez a nagyfokú lemaradás. Kézirataink az értékes és gazdag illusztrációs anyaggal együtt egyik kiadótól vándoroltak a másikhoz. Hogy azután ... előttünk lehessen dr. Kós Károly és a Kriterion Könyvkiadó jóvoltából a hazai magyar tárgyi néprajzi kutatás első gyűjteményes kiadványa, a Népélet és néphagyomány. A szerzőnek — ahogy az előszóban tájékoztat — negyedszázados kutatómunkája, néprajzi-múzeológiai, didaktikai tevékenysége a néprajz széles területére terjedt ki, és „a romániai magyar néprajz ngarából rá a körülmények folytán nagy területek maradtak“. A kötet tehát válogatott tanulmányokat tartalmaz, s ezek az olvasói a népi életforma tárgyi világának igen változatos társadalmi, gazdasági megnyilvánulásaival, szokásvilágával ismertetik meg, így a Vilcea megyei parasztházzal és lakásbelsővel, az erdélyi magyar népi kandallókkal és kályhacsempékkel, a torockói Dr. KÓS KÁROLY: Népélet és néphagyomány. Kriterion Könyvkiadó, 1992. vasművességgel, a szászmuzsnai népi szőlőműveléssel, az árucsere néprajzával, a bodonkúti kalákákkal és egyéb munkaformákkal, a mezőségi, aranyosszéki, széki és hóstáti magyar népviselettel, a rákosdi nemzetiségi szervezet nyomaival, a szerelem és halál kifejezésével a szilágysági népművészetben és a székely sírfák kérdésével. Mindegyik fejezet egy-egy önálló néprajzi tanulmány, amelyben a szerző az erdélyi néprajzi kutatás eddig kevésbé feltárt vidékeiről még fel nem kutatott, le nem írt, szakszerűen fel nem dolgozott tárgyról vagy jelenségről ír. Figyelme a magyar népi életforma vizsgálatával párhuzamosan kiterjed a román és a szász népi kultúra feltárására is és a három együttélő nép egyes néprajzi kérdéseinek bemutatására, mint például az Otascu-völgyi román falvak lakáskultúrája (parasztház és lakásbelső) vagy a szász népi szőlőművelés Muzsnán. A kiváló román és szász néprajztudós, Romulus Vuia és Julius Bielz emlékének szentelt fenti két tanulmány igen jeles példáját nyújtja annak a kutatómódszernek, amely az együttélő és együttfejlődő népi kultúrák kölcsönös megismerését, feltárását szolgálja, hiszen ezek ismerete nélkül sem az erdélyi magyar népi életformáról alkotott kép nem lehet helyes, teljes és hiteles, sem pedig az általános, a nagy összefüggéseket kereső és összehasonlító etnográfiai kutatás sem. Újszerűségüknél fogva nemcsak a néprajzi szakemberek körében, hanem a népi gazdaságtörténettel foglalkozó más tudományszakok művelői körében is fokozott érdeklődésre tarthatnak számot a tanulmánykötetnek azok a fejezetei, amelyek a közösségi életből fakadó, gazdasági és társadalmi intézmények, szervezeti formák és kapcsolatok kialakulását meg szerepét vizsgálják és tisztázzák egy közösségen belül. Gazdasági vonatkozásban a hagyományos árucserét, ennek módjait (áruszállítás, tutajozás, szekeresség, utak, sokadalmak, vásárok), sokoldalú szerepét (vásári áruk, az árusítás rendje, vásározás), a paraszti munka szervezési formáit (kalákák, kölcsönmunka, részes munka, napszám stb.), társadalmi vonatkozásban pedig a nemzetségi szervezet nyomait feltáró tanulmányok eredményei nyújtanak sok új adatot, szempontot és megállapítást szocioetnográfiai és etnogenetikai vonatkozásban. A népi mesterségek, foglalkozási ágak közül a torockói vasművesség, a népi kandallók és kályhacsempék, a székely sírfák készítése és használata, a hagyományos de már eltűnt vagy eltűnőfélben lévő, az egyes kevésbé ismert és fokozatosan átalakuló népi öltözeteket bemutató tanulmányok nemcsak a mesterség, a jelenség néprajzi igényű, szakszerű, forrás értékű ismertetését nyújtják, hanem kiemelik ezeknek a falu gazdasági-társadalmi életében betöltött szerepét és jelentőségét, bemutatják népművészeti jellegzetességeit is. A különösen ezekhez a tanulmányokhoz csatolt, de másutt is megtalálható fölös számú rajz, vázlat, részlet-motívum és fénykép külön érdeme e tanulmánykötetnek. Kós Károly mestere az etnográfiai rajznak. Nemcsak a pontos kivitelezés és a szakszerű hitelesség, hanem a művészi megformálás és megoldás jellemzi ezeket a rajzokat. Legyen az fán, fémen, agyagon vagy vásznon alkalmazott díszítés, mindegyiken valósággal megelevenedik a népi alkotó művészi munkája, díszítő kedve. Ezek a rajzok egyben híven szemléltetik a tárgyakon alkalmazott ornamentáció funkcionális szerepét is, vagyis azt, hogy a formák, vonalak, díszítmények változatosságának és összhangjának az esztétikai szempont érvényesítésén kívül a használatból eredő gyakorlati szükség a végső forrása. Kós Károly néprajzi tanulmánykötete nagy értékű tudományos hozzájárulás a hazai magyar és az egyetemes néprajzi kutatásokhoz. Tartalmi gazdagsága, témáinak változatossága, a kidolgozás szakszerű és művészi volta méltán kelthette föl a bel- és külföldi szak- és általános érdeklődésű kutatók és olvasók figyelmét. (Szaktudományi felhasználhatóságának növelése érdekében megérdemelte volna, hogy az egyes tanulmányokat rövid idegen nyelvű kivonatok kísérjék és tegyék még hozzáférhetőbbé a külföldi olvasó számára.) Befejezésül azt a reményünket fejezzük ki, hogy ezt a nagy értékű gyűjteményes kötetet a hazai magyar néprajzi-népművészeti kutatás többi, kiadásra váró kötetei fogják követni, hogy mindegyik hasonló haszonnal és értékeléssel szolgálja a népi műveltség múltjának, jelenének és fejlődési távlatainak ismeretét és lehetőségeit. Nagy Jenő (Folytatás az 1. oldalról) — Köszönöm felvilágosításait. És most arról, amiről — mint ön ismondta — a leginkább illetékes: A szép világáról. Ennek a kollégiumnak már a címe is, illetve a tárgykör, amire a cím utal, igazolja létét, létrehívásának indokoltságát. Mégis arra kérem, mondja el, hogyan alakult ki ennek a kollégiumnak a terve, miben látja az igazgató kollégiuma szerepét a szocialista tudat kialakításában? — Még 1970 tavaszán szerveztünk — az akkori filozófiai-szociológiai kollégium keretében — néhány olyan programot, amelynek kedvező fogadtatása erre a tárgykörre irányította figyelmünket. Pataky József professzor Kolozsvár történelmi műemlékeihez kalauzolta el az érdeklődőket, Murádin Jenő műkritikussal Szervátiuszék lassan múzeummá váló műtermét látogattuk meg, Nagy Jenő akadémiai kutató vezetésével néprajzi kirándulást szerveztünk Kalotaszegre. (Sajnos, részben a más irányú elfoglaltság, részben a szűkös anyagi lehetőségek miatt — ilyen kirándulások szervezésére azóta sem vállalkozhattunk.) Nos e vállalkozásaink sikere, az érdeklődés, amit kiváltottak, csíráztatta ki az új kollégium tervét. Hogy mi a helye kollégiumunk tárgykörének a szocialista nevelésben? Erre a kérdésre már elméletibb jellegű válasz kívánkozik. Azzal kezdeném, hogy az ember nem születése által lesz az emberiség tagja: emberré kell válnia. Emberré válásának a módja pedig az emberi világ szellemi birtokbavétele. Nos ez a szellemi birtokbavétel — úgy tűnik, a műalkotás esetében a legproblematikusabb. Iskolánk, közoktatásunk — s ez világszerte is igencsak így van — az esztétikai nevelés terén maradt a leginkább adósunk. Holott a kommunista embereszmény lényegéhez szervesen hozzátartozik a szép iránti érzéknek, egyáltalán az emberi érzékeknek a kiművelése is. A szép világa című szabadegyetemi kollégium előadásaival, előadásciklusaival ezen a pásztán törekszünk a szocialista emberformálás hivatását betölteni. Persze, a legszínvonalasabb előadássorozat sem elég ahhoz, hogy közönsége műértővé váljék. Ilyen direkt hatást várni — naiv illúzió volna. Annak az érzékenységnek és elméleti hajlamnak a kiművelése, amely a művészi alkotások esztétikumának, egész eszmeiségének a megértéséhez szükséges csakis önművelés, összpontosított szellemi erőfeszítés eredménye lehet. Ennek során válik az egyéni egyéniséggé. Amihez e téren egy előadássorozat hozzájárulhat, az csupán az ilyen irányú igény felkeltése, tudatosítása, az ízlés némi pallérozása. De hát ez nem is kevés. — Említette tanár elvtárs az előadás-ciklusokat. Előttem a most lezárt egyetemi év programja, amelyből világosan kitűnik ez az elgondolás. A címek is utalnak a négy-öt többé-kevésbé összefüggő, egymást követő előadásból kialakuló ciklusra: irodalom, zene, képzőművészet, bábszínház és pantomim. — Hogyan dolgozták ki ezt a programot? — Ezt úgy, hogy az első elgondolás, az ötlet még csak ment — hogy úgy mondjam „saját kútfőből merítve“. Hanem már a kidolgozás, a koncipiálás, témák és előadók kiválasztása, a formába öntés terén nem sokra mentünk volna hozzáértő barátaink nélkül, akik ügyszeretetből mellénk álltak és lelkesen, önzetlenül segítettek. A felejthetetlen Markos Andrásra gondolok elsősorban, akinek tavalyi képzőművészeti sorozatunkat s ennek keretében egy nagyszerű előadását köszönhettük. Vermessy Péter a zene ciklus koordinálását vállalta. Hasonló segítséget kaptunk Szilágyi Júliától, Antal Árpádtól, Láng Gusztávtól. Kovács Ildikó — lelkes báb- és pantomim együttese segédletével — vállalta ciklusa mindhárom előadását is. A kollégium egyik legegységesebb és legemlékezetesebb teljesítménye volt ez a sorozat. — Ha már szólt a sikerekről, megkérdezhetem: számon tart kudarcokat is? — Kudarc-féle, de nagyon tanulságos a zene ciklusok esete Egyik legátgondoltabb, kitűnően felépített sorozatunk volt. Tematikája a zenei anyanyelvtől, a népdal formavilágától a polifon formákig ívelt. Előadóink kiváló, lelkes szakemberek, zeneművészeti főiskolánk tanárai voltak. Maguk a sok illusztrációval színesített előadások, számomra például, s mások számára is emlékezetes intellektuális élményszámba mentek. Mégis, az addig 150—180 főrerúgó közönségünk a zene ciklus hat előadása során körülbelül 30 jelenlevőre apadt Hát ebbe nem nyugodhattunk bele. Az akkor lemorzsolódottakkal — akik később újra visszaszoktak hozzánk — alkalmilag sokszor beszélgettünk erről. Kiderült, amit egyébként sejtettünk, hogy hallgatóink zenei alapismeretei igen hiányosak, így született meg zenetanár barátaink önzetlen vállalása nyomán — a terv, hogy ősszel kellő számú jelentkező esetén új formával kísérletezünk. A szép világú kollégium zeneszemnáriumával. Ez a szeminárium a zenei műveltségnek, a kottaolvasástól a gyakorlati műelemzésig terjedő alapjai rendszeres elsajátítását biztosítaná azok számára, akik vállalják a heti foglalkozásokon való folyamatos részvételt. A kollégium keretében — tehát a szélesebb közönségnek szánt — következő zeneciklusunkat pedig igyekszünk közelebb hozni hallgatóink asszimilációs szintjéhez. — A művészeti ágak szerinti ciklusok tehát beváltak. Nyilván a jövőben is kitartanak mellette. — Általában igen. De nem merevülünk program-fetisizmusba. A most záruló év egyik tapasztalata — főként Kallós Zoltán népzene gyűjtésének januári nagysikerű bemutatása alapján — hogy hallgatóink szívesen fogadják, sőt elvárják, hogy az esetenként időszerűvé vált témákat — akár az eredeti tervek módosítása árán is — már menet közben műsorra tűzzük. AZ EMBER NEM SZÜLETÉSE ÁLTAL AZ IDEOLÓGIAI ÉS POLITIKAI NEVELŐ TEVÉKENYSÉG. SZÖVEGGYŰJTEMÉNY A ROMÁN KOMMUNISTA PÁRT DOKUMENTUMAIBÓL. Politikai Könyvkiadó, Bukarest, 1972. A kötet része annak a gyűjteménysorozatnak, amely az RKP dokumentumai alapján összegezi pártunk ideológiai orientációját a fő tevékenységi területeken, alkotó, marxista-leninista MAURER I. GYULA — VIRÁG IMRE: A RELÁCIÓELMÉLET ELEMEI. Dacia Könyvkiadó, 1972. A matematika egyre több tudományágba hatol be, ezeknek kutatóeszközévé válik, érthető tehát, hogy mind többen igénylik bizonyos fogalmainak és módszereinek ismeretét. A könyv politikáját a gazdasági, társadalmi, művelődési és nemzetközi kérdésekben. A három fejezet a következő címeket viseli: I. Az ideológiai és politikai-nevelő tevékenység — az új társadalmi rend építésének szerves része. II. A párt növekvő szerepe a politikai-ideológiai munka vezetésében. III. A szocialista tudat fejlesztése — az egész politikai-ideológiai tevékenység elsődleges célkitűzése, rámutat a matematika néhány alapvető fogalmának közös gyökerére, így hozzásegíti az olvasót, hogy biztosabban tájékozódjék a fogalmak között. A különböző fejezetek a reláció absztrakt fogalmával, az algebrai struktúrákkal, a matematikai absztrakcióval ismertetnek meg, a negyedik rész feladatokat tartalmaz rejtvény formájában. BATIZI FAJANSZ Bunta Magda és Gyulai Pál monográfiája a Hunyad megyei Batiz hajdani finomfajansz-gyáráról, — mely nemrégiben jelent meg románul a kolozsvári Történelmi Múzeum kiadásában — első pillantásra olyan természetű könyv, amely csak a tárggyal foglalkozó szakember számára ígér érdekességet. Talán ez is az oka, hogy rendes könyvárusi forgalomba nem került, a múzeumok alkalmazottai árulgatják. Ha már azonban belelapoz az ember — még akkor is, ha közelebbi kapcsolatai a kerámia gyártásával és művészetével nincsenek — kellemesen meglepődve tapasztalja, hogy a nagyon módszeres, körültekintő leírás, bemutatás nemcsak mint teljesítmény megragadó, hanem egy szűk szakterület szemszögén keresztül egy adott korról, s általában az ipar és iparművészet, termelés és művészet összefüggéseiről sokat megtudhat belőle, az általánosíthatás fokán. A könyv bevezetőjében áttekintést ad a kerámiagyártás fő válfajairól s ennek hazai történetéről is. Részletesen leírja a batizi manufaktúra keletkezésének történetét s azt is, hogy a gyár termékei milyen piacokonutakon kerültek forgalomba, hogy az itt kiképződött szakszemélyzet innét elkerülve hogyan járult hozzá más kerámiaközpontok kialakulásához stb. Ugyanakkor, amikor egészen részletesen tisztázza — a nyersanyag feltárási és előkészítési szakaszaitól kezdve — a gyártással kapcsolatos összes műszaki és gazdasági kérdéseket, beilleszti a batizi finom-fajansz termékeket esztétikai jellegzetességeik alapján is az európai fejlődésbe és nemcsak azt tisztázza, hogy milyen nagyobb európai kultúrközpontok és gyártmányféleségek voltak hatással a batizi típusok kialakulására, hanem beható elemzéssel feltárja, mi az eredeti a batizi fajanszban. A kitűnő történeti fejezeteket egy pompás katalógus egészíti ki a batizi műhely termékeiről, amely 185 típust mutat be. Ezzel kapcsolatban hadd tegyük szóvá: kellemes benyomásunkat az is fokozza, hogy amikor annyi rossz fényképreprodukciót látni hasonló jellegű munkákban, itt mind a szövegközi ábrák, mind a műmellékletek kivitele kitűnő, mindenekelőtt a mintegy húsz színes fényképillusztrációé. Föltétlenül indokoltnak tartanám, ha e munkát, még ha némileg rövidített és olcsóbb formában is — természetesen a műmellékletek megőrzésével — magyar nyelven is megjelentetnék. Sós Péter 1972. JÚNIUS 24., SZOMBAT BO TERHEST ÍGÉRNEK A MEZŐK, DE A TERMÉNYT BETAKARÍTÁS után mérik le A természet újból a mezőgazdasági dolgozók segítségére sietett. Egy héttel ezelőtt a száraz időjárásra panaszkodtak a téeszek mérnökei, kémlelték az eget, vajon a szél nem hoz-e esőfelhőt, hiszen csapadékot kért a föld. A meteorológiai és hidrológiai intézet legutóbbi jelentése szerint az ország területének több mint 60 százalékán az elmúlt napi esőzések megszüntették a vízhiányt. Huszonnégy óra alatt Bukarestben 48 liter, Kolozsváron 34 liter, Aradon 12 liter, Karánsebesen 49 liter csapadék esett egy négyzetméterre. Az ország több vidékén a záporesők, zivatarok földre fektették a búzát, valamint a napraforgót, azonban ez a kár sokkal kisebb annál a terméskiesésnél, amit a szárazság okozott volna. A felhős idő lelassította a gabona beérését, ezt ugyancsak nyereségként könyvelhetjük el, mivel így kevesebb léhaszemű, súlyosabb kalászokat arathatunk nemsokára. A talajnedvesség normális arányának helyreállítása a kapásnövények fejlődését is meggyorsította. Az esőzések, valamint a levegő hőmérsékletének csökkenése jó feltételeket teremtett a másodvetések csírázásához és fejlődéséhez. A mezőgazdasági termelőegységekben egymillió hektár területet másodszor is be kell vetni az idén. Mindez megköveteli, hogy az árpa, valamint a búza learatása után azonnal vetőgépet húzó traktorokat küldjenek a tarlókra. A zöldségesekben is két termést takaríthatunk be. Az Arad megyei téeszek és állami mezőgazdasági vállalatok vállalták, hogy 8 500 tonna zöldséget termelnek másodtermésként. Ez körülbelül 10 millió lejes jövedelmet hoz majd a gazdaságoknak. A vállalások megvalósításához több téeszben hozzákezdtek, így Kürtösön 21 hektár korai burgonya helyén már elvetve a főzőtök, spenót és salátamag. De Komlóson, Pécskán, Nagyperegen is jelentős területen került földbe a másodvetés magja. A közmondás szerint egy alapos kapálás felér egy kiadós esővel. Évszázados büszkeség van a szavak mögött és ezt az idei esztendő újból bebizonyította. Brassó, Kovász, ma, Hargita a megyék téeszeiben, szorgalmas növényápolási munkák nyomán, nagy hozamokat sejtetnek a burgonya és cukorrépaföldek. A Munkaérdemrend első fokozatával kitüntetett csíkszentmártoni termelőszövetkezet határában 30 000 kilogramm hektáronkénti burgonya és 40 000 kiló hektáronkénti cukorrépatermésre van kilátás az idén. És nem ez az egyetlen, nagy hazavmokban reménykedő gazdaság errefelé. Tusnád, Apáca, Földvár, Szecsele, Codlea, mind terven felüli termés elérésére vállalkoznak. Az elkövetkező hetek egyik fontos feladata a szénának való lekaszálása, a szálastakarmány istálló mellé való szállítása is. A rétek fűhozama, több vidéken, nem éri el a tavalyit. Éppen ezért ügyelni kell, hogy ne menjen kárba semmi az értékes állateleségből. Mivel az aratás is nemsokára teljes lendülettel megkezdődik, fontos a tennivalók helyes szervezése, hiszen az ésszerűtlen munkaszervezés torlódást, lemaradást okozhat. Éppen ennek elkerülése végett örvendetes lenne, ha a szénát már a gabona betakarításának megkezdése előtt boglyákba gyűjtenék. Végezetül néhány szót a legelőkről. Sokszor leírtuk már, hogy a fű a legolcsóbb takarmány, de hozzá kell tegyük: csak akkor ha racionálisan gazdálkodnak vele. A szakaszos legeltetés bevezetése megéri a fáradságot, s hogy több téeszben mégis mellőzik — ezt a kényelmesség rovására írhatjuk. (Munkatársunktól) JEGYZET • JEGYZET • JEGYZET TÉRZENE A hétköznap délutáni csendjébe úgy harsog bele a Marossétányi térzene, mint egy furcsa, ide nem illő zenebona. Valóban kissé különös a társítás: a Maros túloldalán modernségével a mai tengerpartot, de mindenképpen a mát idéző strand, s itt a sétányon, az erre a célra kiképzett téren ül a katonazenekar és régi filmekben hallott, múlt századbeli melódiákat fúj. Az újrafestett székeken főleg idős emberek üldögélnek s arcukon régi emlékek visszfénye tükröződik. Ők még látták, még megélték azokat az időket, amikor a sétáló, sétapálcáját forgató aranyifjúságnak a térzene volt az egyetlen szórakozása, amikor még nem szólt a rádió és nem töltötte ki műsorajánlatával minden szabadidőnket a televízió... A fehérhajú bácsikák azokra a tüllkalapos, csipkés kesztyűs régi hölgyekre emlékeznek, akik valamikor ugyanezen a sétányon lejtettek végig, két ujjal egy cseppet, felcsippentve hosszú szoknyájukat, amely alól egy fűzőscipő s néha egy karcsú boka is elővillant... A Maros-sétányon— az új Maros-híd és sportpályák közötti részen — sokan sétálnak délutánonként. Hosszúhajú, táskarádiós fiatalok, akik csak filmekből ismerik a térzenét s akik csak regényekben olvastak a kalapos-kesztyűs-fátyolos titokzatos hölgyekről, akik csak lopva mertek egy-egy pillantást vetni a nyalka-bajszú ifjakra. A miniszoknyás lányok kézenfogva, nevetve szaladnak a fényesre smirglizett nadrágú ifjakkal, a nap barnára sütötte bőrüket a strandon. Őknem értik, nem érzik a térzene romantikáját. S mégis ... Ahogy közelebb jönnek lehalkítják, lekapcsolják a táskarádiót, a hordozható magnót, amiből a beatzene üvöltött. Kit tisztelnek? Az őszhajú bácsikat-néniket, akik oly elragadtatással, oly önfeledten merülnek el a katonazenekar hangversenyének élvezetében, hogy szinte megfeledkeznek a körülöttük zajló világról, vagy a zenészeket, akik a már lenyugodni készülő, de még mindig erősen tűző napfényben oly állhatatosan fújják? A mai tizenéveseknek a térzene nem mond semmit. Múltszázadi romantika — nem e századba való, s mégis tisztelik a hagyományt és talán egy kicsit élvezik is — annyi ordítórekedt beat után — a „Könnyű lovasság" dallamosságát. Szép hagyomány-felújítás, hangulatteremtő kezdeményezés ez a délutánonként felcsendülő térzene, ha mindjárt olyan régimódi is... Baktai Etelka ÚJÍTSA MEG AZ ELŐRE ELŐFIZETÉSÉT . — 1