Előre, 1972. november (26. évfolyam, 7771-7796. szám)

1972-11-01 / 7771. szám

ELŐRE 2. oldal MŰVELŐDÉS A FILOLÓGIAI TÁRSASÁG VÁNDORGYŰLÉSE SEPSISZENT­­GYÖRGYÖN A Filológiai Társaság az eddigi gyakorlattól eltérően országos ta­lálkozók helyett regionális vándor­­gyűlések szervezésére tért át. Az új szervezési formának megfelelően szombaton, október 28-án három megye román- és magyarszakos ta­nárai találkoztak Sepsiszentgyör­­gyön. A délelőtti közös megbeszé­lésen a központi témára (a nyelv- és irodalomszakos tanár szerepe a tanulók hazafias és esztétikai ne­velésében) vonatkozó általános jel­legű előadások hangzottak el, dél­után pedig a román-, illetve ma­gyar szakos tanárok szakosztályon­kénti megbeszélésén a központi téma kapcsán inkább a Kovászna megyei vonatkozású előadások vol­tak többségben. Vasárnap a Ko­vászna megyei szocialista művelő­dési és nevelési bizottság kirándu­lást szervezett a részvevők számára a megye irodalomtörténeti vonat­kozású helységeibe. A vándorgyűlés sikeréhez Ko­vászna megye illetékesei a vendég­látás kifogástalan szervezésével já­rultak hozzá. Nem rajtuk múlott, hogy a vándorgyűlésről is nem ala­kult ilyen egyértelmű pozitív véle­mény, bár az előadások színvona­lasak és hasznosak voltak, ami nagymértékben köszönhető a meg­hívott bukaresti és kolozsvári egye­temi tanároknak is. Az előadások befejezése után hozzászólásokra, vitákra alig maradt idő, vitára vi­szont szükség lett volna, annál is inkább, mivel jelen volt számos bukaresti és kolozsvári egyetemi tanár, a Tankönyvkiadó, a Nevelés és Oktatásügyi Minisztérium, a ta­nártovábbképző munkatársai, akik elméleti és gyakorlati útbaigazítást, útmutatást adhattak volna Kovász­na, Hargita és Brassó megye tanárai­nak. A vezetőség szervezési hibája volt, hogy a kezeti megbeszélés meg­előzte, nem pedig követte a szakosz­tályok megbeszélését. Pedig csak úgy jöhetett volna létre közös vita, pél­dául az előadások kiadásának kér­déséről (ezt még nem tudta meg­nyugtatóan megoldani a Filológiai Társaság vezetősége), az országos vagy regionális találkozók szerve­zésének kérdéséről. Tisztázatlan maradt az egyik szünetben elhang­zott fontos indítvány, hogy az elő­adásokat az egyes vándorgyűlések előtt kellene nyomtatni vagy lega­lábbis litografálni, így a társaság ülései valóban megbeszélésekké válhatnának, s nem fordulna elő, hogy hosszú helyesírási vagy sti­lisztikai előadások alatt a hallgató­ság az órájára pillantgat. A Filoló­giai Társaság munkájának eredmé­nyessége mindenképp az előadások gyors kiadásától és terjesztésétől függ, főleg abban az esetben, ha a regionális szervezési formát válasz­totta, különben az egyes körzetek elszigetelődnek egymástól. Pedig a váradi, Janus Pannonius-szal, a szatmári, Mikszáth-tal foglalkozó vándorgyűlések a Kovászna megyei tanárokat is fogják érdekelni, akár­csak a váradiakat, szatmáriakat a Mikesről, Apor Péterről szóló szent­­györgyi megbeszélések. Kiss J. Kálmán ÖTVENÉVES Felsőbánya amatőr képzőmű­vészei ünnepélyesen emlékeztek meg a helyi képzőművészeti mozgalom kibontakozásának fél­évszázados évfordulójáról. A Hollósi Simon vezetésével 1896-ban Nagybányára érkező festők rövidesen fölfedezték Fel­sőbányát is. A Gutin lábai alá simuló völgy ma is őrzi a régi bányászvárosok sajátos hangula­tát. A központban és a mellék­utcákban még állnak a díszes, kemény ablakrácsozatos barokk házak, alattuk utcára nyíló pin­ceajtók, s egy középkori épület homlokzatán az évszázadok so­rán ottfelejtett napóra. A ter­mészet, noha az emberi tevé­kenység keményen otthagyta nyomát a Bányahegy és a Sutor oldalán, szépségben, vadregé­­nyességben túltesz a festőiségé­­ből időközben elég sokat veszí­tett Virághegy alatti városon. A két bányászváros, Nagybá­nya és Felsőbánya évszázadokon át tartó hol nyílt, hol rejtett vetélkedése a felsőbányai képző­­művészeti csoportosulás létrejöt­tekor is paradoxont szül. A nagybányai impresszionizmus árnyékában születő felsőbányai mozgalom első és legfontosabb feladatának a Nagybányával va­ló szembenállás kinyilatkoztatá­sát tartja. A Litteczky Endre vezetésével 1922-ben megalakuló csoporto­sulás tagjai nagyrészt Szatmár­­ról és a Bánságból származó fiatalok. Amolyan „kis Nagybá­nyát“ szeretnének létrehozni, de a késői impresszionizmus taga­dása mellett alig van olyan kö­zös vonás, amely egybekapcsolná művészetüket. A csoportosulás­hoz tartozó Pirk János, Nagy Oszkár a későbbiek során a ne­ves művészek közé emelkedett. A Litteczky-féle csoportosulás — noha mindössze néhány évig te­vékenykedett — figyelemre mél­tó sikernek örvendett. A húszas évek második felében Aba Novák és Pathó Károly fel­sőbányai jelenlétére kell fölfi­gyelnünk A harmincas években Papp Aurél szinte állandó itt-tartózko­­dása nemcsak a folytonosság szempontjából jelentős, de ma­gas szintre emeli a Középhegy alatti város képzőművészeti éle­tét. Ez a korszak azonban már nem a Nagybányával való szem­benállás időszaka. Papp Aurél otthonában, műtermében, amely ma is áll, nemzetiségétől függet­lenül szívesen látott vendég mindenki, akinek valami köze van a művészethez. Vendégsze­retetéről, emberségéről sokan megemlékeztek. Az 50 éves évforduló tulajdon­képpen a mai alkotókat ütnne­pelte. Tevékenységük két szem­pontból kapcsolható a régieké­hez: ők a hagyomány éltetői, továbbvívői, alkotásaik, ihlető forrása ugyanaz a szép felsőbá­nyai táj. A jelenlegi amatőr csoport megalapításának a gondolata Bölöni Ferenc nevéhez kapcso­lódik. Közel tíz éve annak, hogy a helyi bányászklub egyik eme­leti szobájában megtartották az alakuló ülést. Azóta ez a helység Róth Sándor, Filip Vasile, Bu­tura Gheorghe, Zazán Iosif, Weisz Béla, Fábri Julianna és még sok művészetkedvelő máso­dik otthona. Míg az egykori cso­portosulás tagjai egytől egyig más városok, vidékek szülöttei voltak, a maiak mind felsőbá­nyaiak: öregek, fiatalok, bányá­szok és iskolások egymás mellett. Kezdetben Véső Ágoston nagy­bányai képzőművész irányította a tevékenységüket, majd Nicolae Apostol vette át a csoport veze­tését. Néhány év óta Sainelie Alexandru, a megyei Képzőmű­vész Szövetség elnöke útmuta­tásai alapján dolgoznak. Eredmé­nyeiket igazolja az amatőr képző­művészek legutóbbi biennáléján aratott siker, ahol a felsőbányai „naivok“, több egyéni díj mel­lett az országban legjobban te­vékenykedő csoportnak kijáró kitüntetést kapták. Klacsmányi Sándor FELSŐBÁNYA KÉPZŐMŰVÉSZETE DÓZSA KORONÁJA Valahol a Nemzeti Színház mai épülete előtt nyílott a belgrádi ka­pu, amelyen Székely Dózsa Györ­gyöt a vesztőhelyre vezették. Alig kétszáz méterre emelkedett a haj­dani várpalota, ahol Zápolya János a parasztfelkelés vezérének kegyet­len elveszejtését kifundálta, s csu­pán két villamosmegállónyi a tá­volság a tüzes trónus feltételezett helyéig, az 1906-ban felállított em­lékműig. Dózsa alakjának, mítosszá nemesült tragédiájának megidézése épp ezért Temesváron mindig töb­bet fog jelenteni érdekes színpadi kísérletnél, évfordulós megemléke­zésnél, alkalomkínálta ünnepi gesz­tusnál: a tüzes trónus városa Dózsá­ra emlékezve zivataros múltjának egyik sötét momentumát éli újra. A Temesvári Nemzeti Színház együttese Aurel Gheorghe Ardelea­­nuu, fiatal, temesvári író, Dózsa ko­ronája című történelmi mementó­­jának bemutatásával nemcsak új színpadi szerzőt avatott, de hatha­tósan hozzájárul az együttélő nem­zetiségek testvériségéről valló helyi történelmi hagyományok ápolásá­hoz, ébrentartásához. A szerző alig épít be darabjába valamivel több reális tényanyagot, mint amennyi a líceumi tanköny­vekben az 1514-es parasztfelkelésről megtalálható, költői intuícióval, a képzelet ismételt felröppentésével kísérli meg újragondolni a régvolt eseményeket, hogy azokból mai, időszerű tanulságokat vonjon le. A lázadás „tömeglélektanát“ kutatja, a különböző társadalmi rétegek képviselőinek szemszögéből más­más okot jelölve meg a Dózsa-féle fel­kelés kitörésének rugójaként. Fő­hősévé az erejére ébredt, az igazá­ért elszántan küzdő, bukásában is győztes felkelők, valamint a fér­jeikkel érző, értük szenvedő, őket gyászoló asszonyok seregét teszi. Nem Dózsa és Zápolya közt feszül az összebékíthetetlen ellentét — mindketten csak szószólók, csak exponensek —, hanem az emberi jogok kivívására sarlót ragadó pa­rasztok tömege és a nemesek, a zsoldosok ádáz hadai között. A­ történelmi személyek alakja csak domborműként rajzolódik ki a két szembe állított márványtömbön. Aurel Gheorghe Ardeleanu nem a hagyományos dramaturgiai törvény­­szerűségeket követve szerkesztette meg Dózsa-tablóját; nem drámát írt, hanem oratóriumot, több tétel­ből álló, költői fogantatású színpa­di szimfóniát a forradalom témájá­ra ...Forgatókönyvet egy látványos hang- és effektusjátékhoz. A temesvári előadás rendezője, Taub János, már többízben bebizo- TEMESVÁRI SZÍNPAD nyitotta, hogy nem teljesen kiérlelt irdalmi szövegeket is képes sikerre segíteni, hogy értő mestere a komp­lex színpadi hatáskeltésnek, a poli­tikai mondanivaló erőteljes expo­nálásának. A Dózsa koronája szín­re vitelével valósággal remekelt. A különböző effektusok, a váratlan ritmusváltások, a pillanatnyi jele­net-megmerevítések, a mozgalmas tömegjelenetek pontos rendszerét dolgozta ki, amelyben minden hang­nak, minden mozdulatnak jól meg­határozott értelme és jelentése van. Tanítani kellene azt a könnyedsé­get, ahogyan a tömeget a színpadon mozgatja, azt a részletekig menő gondosságot, amellyel a tömeg­jele­netek koreográfiáját kidolgozza. Plasztikai hatásukban döbbenetes képeket komponál; elég a nyitány tömegsír-kaloda jelenetére, a pá­pai bulla kihirdetésének fogadtatá­sára hivatkozni. Legerőteljesebben azonban a forradalmi hangulat ér­­lelődését, a lázadás kitörését jele­nítette meg Taub János. Nem hang­zik el semmilyen szónoklat, egyet­len szó sem hagyja el Dózsa szá­ját, bizonytalan léptekkel, majd egyre szaporázva belekezd egy har­ci táncba, amelynek ritmusát foko­zatosan megtanulják, átveszik a mellette álló szürke ruhás parasz­tok... A Dózsa koronája temesvári előadása teljes mértékben megfelel a Brecht leszögezte követelmények­nek: „felkelti a néző aktivitását, érvel, bizonyít, döntésre kénysze­rít.“ Dózsa felkeléséről, s a bukást követő vérengzésről szól Gheorghe Aurel Ardeleanu darabja, amelyből a totális színház eszközeivel emeli ki Taub János az egyetemes, mindig időszerű igazságot: a történelmi-tár­sadalmi sorsfordulók igazi hőse a tö­meg, a mindenkori nép... A rende­zőt elképzeléseinek megvalósításá­ban jelentős mértékben segítette Ovidiu Manole népi motívumokra épülő kitűnő kísérőzenéje, valamint a nyers gerendákból összerótt funk­cionális szerkezet, amelyet Emilia Jivanov tervezett. Az előadás főszereplője a kórus, amely az együttes leg­több művé­szeiből, valamint a Diákház mű­kedvelő színjátszóiból áll, s amely — néhány elnyújtottabb, ritmusta­­lanabb részt nem számítva — tö­kéletesen oldotta meg feladatát. Homogén és fegyelmezett egység­ként mozgott a színpadon. Az író által mostohán kezelt, elnagyoltan megrajzolt történelmi személyiségek alakítói sorából messze kiemelkedett a Dózsa Györgyöt megjelenítő Jen Coceriu, aki tökéletesen elsajátítot­ta, jól értelmezte és beszélte a Ta­ub János diktálta színpadi nyelve­zetet. Visszafogta a szöveg helyen­ként harsány pátoszát, kimérten bölcs szavaival, beállásaival, kidol­gozott mozgásával a parasztvezér mélyen emberi arcát varázsolta elénk. Dózsa Gergely rövid szerepé­ben Gheorghe Patru remekelt. Jól oldotta meg feladatát Miron Suvá­­gan (Taurinus) és Vladi­mir Jurascu (Bakócz Tamás) is." Kevésbé lehe­tünk ellenben elégedettek a Zápo­­lyát interpretáló Vasile Pirlog­­gal, aki amolyan „mitugrász“-zsol­dosként jelenítette meg az erdélyi fejedelmet. Pedig az oratórium ma­gánszólói között a felkelést leverő, Dózsa koronázását levezető Zápo­lya Jánosé a leghatásosabb parti­túra. Szekernyés János partjelző jár AZ IDŐ, JÁR... Az időjárás bizonytalanságát örökölték az időjárásjelentések is. Ez onnét van, hogy a jelen­tések megfogalmazói igyekeznek minél sokatmondóbbá tenni cse­kély értesüléseiket. Olvasom a múltkor egyik la­punkban, hogy „bizonytalan idők várhatók”. Megfagyott bennem a lélek: két világháború nem volt elég? De aztán megnyugod­tam: azt kell érteni, hogy „bi­zonytalan időjárás várható", vagy még inkább: „az elkövet­kezendő időszakot időjárási szempontból bizonytalanság jel­lemzi". Mert nagy különbség van a szép idő,vagy a szép idők kö­zött. A meglepő azonban az, hogy igen gyakran nemcsak a jóslá­sok, hanem a légkörtani esemé­nyekről készült utólagos beszá­molók is ilyen bizonytalanok. Egyik helyen azt olvasom, hogy „nagyszabású esőzések voltak", mert a hír szövegezőjét nem elé­gítette ki a bő, dús, vagy nagy­arányú. Máshol megtudom, hogy a hőmérséklet véget ért, de hogy azután mi fog következni, ha a hő már neis mérsékli ön­magát, arról már nem szóltak. A rádió bemondói meg a „meteorológiai” intézettel küzde­nek, — mindenféle változatban hallható: meterológiának, meteo­­lógiának, metelológiának is. Ez természetes, ha valaki nem meri vállalni a foglalkozását: „Időjá­ráskutató", vagy „légkörtani In­tézet". Pedig az „időjáráskutató" — őszinte kifejezés is. Érzékelteti, hogy csak kutatja az egészet, nem kell olyan bizonyosra ven­ni semmit. Ugyanis nagy különbség van az időjelzés és az idő előre jel­zése közt is. Az előbbi esetében furcsa az az őszinte elfogulat­lanság, ahogy egy rádió­bemon­dó tudomásunkra hozta a múlt­koriban: „Kedves hallgatóink, a pontos idő hét óra, maximum negyed nyolc." Viszont az időjárási tájékozta­tót nyugodtan fogalmazhatjuk így: „ma szép idő várható, leg­­fennebb megáznak egy kicsit". Vagy: „enyhe telünk lesz, de tí­zért jó lesz bélést varratni a fel­öltőbe". Amikor pedig a már bekövet­kezett időjárást kell jellemez­nünk, igénybe vehető annyi szép költői fordulat, amennyit a szer­kesztőségi főtitkár megenged: „Tegnap zord szelek huhogtak baljóslatúan észak felől, gomoly­­gó, kísérteties köd ereszkedett alá a hideget sziklakemény dac­cal váró ormokról, nyugaton vi­szont az osztrákok eláztak, mint az ürgék”. Ugyanis, ma az időjárásjelen­téseket többen olvassák, mint a­­hányan a verseket írják. A leg­olvasottabb rovatnak kellene hát a legszínesebbnek, a legolvas­mányosabbnak, egyszóval a leg­színvonalasabbnak lennie. Mert ha az időjárásjelentés nem is válik be, legalább leköti a fi­gyelmünket és nap mint nap megújuló reménységgel, sejtel­mes várakozásokkal tölt el és mond valamit az időkről is. Az irodalmi rovatok, mit tagadjuk, néha ennél kevesebbet nyújta­­nak. (CSOSZ) Azt hiszem, egy bábszínház zavartalan művészi tevékenysége három tényező folyamatos jelen­létét és egy irányba ható törek­vését feltételezi. A rendező, a tervező és a színész lenne sze­rintem ez a három tényező. Akármelyikük hiánya beláthatat­lan következményű zavart kelt­het, bénítólag hathat. Márpedig a nagyváradi bábszínház eseté­ben ennek tanúi a színházbará­tok, s jelenleg a legilletékesebbek Bábszínházi kulisszák sem látnak-tudnak (véleményük szerint) munkapezsdítő lehetősé­get. A színháznak (a hazánkban működő három bábszínházi ma­gyar tagozat egyikének) két éve nincs rendezője, de tudni kell, hogy annak előtte is csak rövid ideig volt, s most immár tervező, sem irányítja a műhelyek mun­káját. Vannak a színészek, közü­lük is egyre többen fiatalok, szépre-alkotásra törekvők, ám aki irányítaná munkájukat , az nincs. Tudjuk, nálunk nem mű­ködik bábszínészeket képző in­tézet, a színházak maguk neve­lik ki utánpótlásukat, erejükhöz mérten kielégítően vagy kevesebb sikerrel. Ha ugyan rendelkeznek a megfelelő nevelőkkel. Nos, Váradon ezzel nem rendelkeznek. Ez nyilván kivetíti negatív hatá­sát a művészi produkciók színvo­nalára is, melyek — sajnos, el kell ismernünk — jószerint bí­rálatnál többre lehetőséget alig adnak. De adhatnak-e egyálta­lán ? Nyilván nem. Pedig a vá­radi együttes határainkon túl sem ismeretlen bábos szakkörök­ben, produkciói mindig feltűnést keltettek a fővárosi nemzetközi fesztiválon. Mondom, keltet­tek, mert a jelen idő használata itt aligha találna. S a fenti ne­hézségekből tovább sorjáznak az újak : a repertoár-gondok, a kísérleti munka hiánya, a be­szédtechnikai fogyatékosságok, bábmozgatás olykori botlásai, a harsány jelleg előtérbe kerülése. Csak mindezek felmérése sejteti, mit veszített az együttes, ha munkájában nélkülözni volt kénytelen a rendező és tervező hiányát, s még jelenleg sem tudni, meddig kell továbbra is tudomásul vennie ezt a helyze­tet. Amiben nagyrészt a Bihar megyei szocialista művelődési és nevelési bizottság is vétkes, mely a színház vezetőségével együtt keveset tett a helyzet megváltoz­tatásáért. Amit meg kell tenniök, A színházbarátokat nem elégít­heti ki a kijelentés: próbálko­zunk, de... ők csak a kész pro­dukciókat látják, arról ítélkeznek. És aligha ők hibáztathatók, ha véleményük egyáltalán nem di­csérő. Messzer László 1972. NOVEMBER 1., SZERDA SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT Kinek a javára billen a mérleg ? NAGYVÁRADI FC BIHOR — TEMESVÁRI POLITEHNICA 2:2 K­ét régi vetélytárs, két felhevített ambíciójú csapat nézett farkassze­met egymással vasárnap Nagyváradon. A Temes­vári Politehnica és a Nagyváradi F.C. Bihor. A Poli tel­jesíteni akarja szurkolóinak r­égi óhaját : be akar kerülni a labda­rúgó bajnokság A-osztályába , az F.C. Bihor játékosainak a vállára is elkötelező felelősség hárul : a­ város egykori neves labdarúgói sok dicsőséget szereztek Nagyvárad sportjának, s az elkényeztetett fut­­ballpártolók nagyon szeretnék, ha csapatuk a régi, megbecsült rang­jára emelné e dédelgetett sportágat, azzal, hogy ismét, de most már tartósan, az ország legjobb együt­tesei között kapna helyet. A vasárnapi találkozót megelőző hetekben a temesváriak valamivel jobban szerepeltek, mint vetélytár­­saik : tizenegy forduló során három pont előnyt sikerült szerezniük és gólarán­yuk is 08-7) elég jó. A nagyváradiak váltakozó szerencsé­vel és formában játszottak. A Brassói Metrom-tól elszenvedett súlyos vereségük egyenesen meg­lepetést keltett, s felvetette a kér­dést : képesek lesznek a következő hetekben felvenni a versenyt az első hely elhódításáért ? A nagyváradi mérkőzés váratlan fordulattal, igazi foci-drámával kez­dődött.­­ A második percben Lukács, az F.C. Bibor­ tapasztalt középhát­védje, kezdő futballista médjára, alig megpöccintve a labdát a 16-os tóléról hazaadott. Balogan kapus késve jött a labda elé. am°lvre a kínálkozó helyzetet felismerő Bosin gyorsan rácsapott és egyből kapura rúgta. 1:0 a Politehnica javára ! A piros-kék mezes csapat szurko­lói elkeseredetten csapták össze kezüket : hát ilyet ! Ferenczi Antal, a csapat edzője tenyerébe hajtotta fejét és elkeseredetten gondolt arra, hogy minden részletesen ki­dolgozott és többször elmagyarázott játékterve egy pillanat alatt úgy összeomlott, mint a kártyavár. A lelátó egyik sarkában ösz­­szegyűlt temesvári szurkolók, lila-fehér klubzászlót lengetve, örül­tek a váratlan ajándéknak, s ki­tartó eredménytartásra buzdították kedvenceiket. „Élethalál harc“-féle kezdődött a pályán. A következő percekben olyan izgalmas kü­zdelem alakult ki a zöld gyepen,­ amilyent ritkán lát az ember. A­ nagyváradiak kétségbe­esetten, foggal-körömmel küzdöttek az eredmény egyensúlyának hely­reállításáért, a temesváriak viszont az előny megőrzéséért. Ebben az izgalmas versenyfutásban a mérkő­zés színvonala sok kívánnivalót hagyott maga után, noha két olyan csapat labdarúgói játszottak, akik közül többen kijárták már az A-osztályú bajnokság iskoláját. Csakhát az otthoni pontvesztés réme és az idegenben elérhető pont­fogás lehetősége elfeledtette a já­tékosokkal, hogy időnként azért foghíjas a lelátó, mert a televízió látványosabb, szórakoztatóbb mű­sort nyújt mint egy labdarúgó mér­kőzés. .. A pontokért folyó kíméletlen harcban a nagyváradi labdarúgók helyenként valamivel szervezetteb­ben, jobban kigondolt és véghezvitt akciókkal, a temesváriak viszont lelkesebben és főként higgadtabban­­játszottak. Az F.C. Bihor labdarú­gói több­­gólhelyzetet dolgoztak ki, s megszerezhették volna a győzel­met is, ez azonban igazságtalan lett volna, mert ezúttal egyik csapat sem játszott győzelmet érdemlő színvonalon. A találkozó mindkét csapat szá­mára értékes tanulságokat hozott. Játékukat a csoportelsőség latol­gatásának fényében kell elbírálni. Mi tagadás, jelenlegi játékával mindkettő igazolja azt a szurkolói felfogást, hogy : jobb ha kedvenc együttese a B-osztályú bajnokság élvonalában szerepel, minthogy ki­­esőjelölt legyen a felsőbb osztályban. De a szurkolók tudják, türelme­sebbeknek kell lenniük csapatukkal szemben, reménykedniük kell abban, hogy kedvenceik játékában a pozi­tívumok hamarosan felülkereked­nek. A Politehnica és az F.C. Bihor edzői­ vezetői még­­most is, a baj­nokság teljében csapatépítő gondok­kal küzdenek. Ion Ionescu, a Poli­tehnica edzője elmondta, hogy ala­posan felfrissítették a keretet, s új felfogást akar meghonosítani a já­tékosok között. Igyekszik megértet­ni, hogy a labdarúgás nem műked­velés, kemény munkára, megter­helő edzésre van szükség. Ferenczi Antal, az FC Bihor új edzője is szorgalmas edzést, fegyelmezett életmódot követel meg játékosaitól. Bevallotta, nehézségei vannak, nem mindegyik játékosa illeszkedik be az általa megkövetelt életmódba. Az FC Bihor új ..­vezetősége az­­ eddiginél magasabb szinten szándékszik fog­lalkozni a csapattal. Egyik sürgős teendője a játékoskeret kiegészítése, Ferenczi Antal edző ugyanis vasár­nap nem tudta lecserélni a megle­pően gyengén játszó Lukácsot, mert csak öt védőjátékossal ren­delkezik. Tizenegy forduló áll mindkét együttes háta mögött. Nehéz meg­jósolni, vajon csak kettőjük között dől el a csoportelsőség sorsa, vagy egy, ma még kevésbé esélyesnek tűnő harmadik, esetleg negyedik csapat szerzi meg a hőn óhajtott elsőséget. A „győzzön a jobbik“ szellemben pártatlanul szurkolunk továbbra is a Politehnicának, az F.C. Bihornak és a ma még esélytelennek tűnő együtteseknek. Azt kívánjuk, hogy a mérleg annak a csapatnak a ja­vára billenjen, amelynek tagjai játék-és életfelfogás tekintetében is megérdemlik ezt. Szekeres Lajos KIEMELKEDŐ TELJESÍTMÉNY A müncheni olimpia napjaiban befejeződött sakkvilágbajnoki párosmérkőzés, majd a ju­goszláviai Skopljéban megrende­zett női és férfi sakkolimpia világ­szerte páratlan mértékben növelte az érdeklődést a sakkozás iránt. A különböző országok napilapjaiban és szakfolyóirataiban már meg is jelentek a sakkolimpiáról készült első értékelések. Nézzük meg mi is, hogyan néz ki Skoplje a számok tükrében. A férfi csapatok számára ez volt a huszadik olimpia. S a részvétel valóban méltó volt a jubiláns ren­dezvényhez, új benevezési rekord született : 63 ország küldte el csa­patát a sakkfesztiválra. Az újság­írók azt is kiszámították, hogy a jelenlévő 378 sakkozó 2728 csapat­mérkőzést játszott, s mivel mind­egyik csapat 484 személyből állt, ez összesen 10 912 partit jelent. Megközelítőleg 50 000 órán keresz­tül működtek az időmérő órák... Háromszáz újságíró és több mint 40 000 néző kísérte figyelemmel a három hétig tartó küzdelemsoro­zatot. A részvevők számát tekintve az ötödik ízben megrendezett női sakkolimpia is rekordot döntött. Az előző lublini olimpián 15 csa­pat vett részt, Skopljéban már 23. A részvétel tehát minden eddigit felülmúlt. Kár, hogy ez néhány nagy sakkozó távollétével párosult. Az amerikai csapat például négy legjobb játékosa nélkül szerepelt. Fischer, az új sakkvilágbajnok az első táblánál való részvételért ke­reken százezer dollárt követelt az amerikai sakkszövetségtől, Res­­hewski negyvenezret, Lombardy húszezret, Larry Evans pedig tizen­ötezret. Szpasszkij már Reykjavik-­ ban bejelentette, hogy nem vesz részt az olimpián. Anyagi megoko­­lásból maradt távol a dán Larsen, és a brazil volt csodagyerek, Mec­­king. Az argentin csapatból is olyan nevek hiányoztak, mint Naj­­dorf és Panno nagymesterek. Néhány szót a helyezésekről. Mint tudjuk, mind a férfiak, mind pedig a nők mezőnyében a szovjet sakko­zók végeztek az első helyen. Ami a férfi csapatok vetélkedését illeti, a végeredmény nem meglepetés. A három volt világbajnokot (Petrosz­­jan, Tál és Szmiszlov), s további három nagymestert felvonultató szovjet csapat sikerét senki sem vonhatja kétségbe. A meglepő az, hogy győzelmük sokáig veszélyben forgott. Előbb a jugoszláv csapattal vívtak Petroszjánék szoros harcot, majd — a vendéglátók lemaradása után — a magyar sakkozókkal. Az első hely kérdése végeredményben az utolsó fordulóban dőlt el. A má­sodik Magyarország csapata lett, akárcsak az előző, a siegei sakk­olimpián, valamint a tíztáblás eu­rópai csapatbajnokságon. Harmadik és bronzérmes Jugoszlávia váloga­tottja. Sakkozóink ebben a rendkí­vül erős mezőnyben kitűnően helyt­álltak , csapatunk a hetedik helyen végzett, ami a helyezést és az elért pontszámot tekintve minden eddigi olimpiai szereplésünk közül a leg­jobb. Ha sakkozóink jobban kihasz­nálják a létező lehetőségeket, akár az ötödikek is lehettek volna. Az utólagos elemzések kimutatták u­­gyanis, hogy csapatunk legalább öt ponttal többet szerezhetett volna, ha a közép- és végjátékban mutatkozó előnyös hadállásokat jobban ki tud­ják használni sakkozóink. A női csapatok versenyében te­kintélyes előnnyel végzett az első helyen a szovjet együttes. Nona Gaprindasvili világbajnokból, nem­régi ellenfeléből Alla Kusnyirból, s a tartalékként szereplő fiatal Ira Levitinából álló csapatuk verhetet­lennek bizonyult. A döntőben csu­pán öt döntetlent engedtek meg el­lenfeleiknek. Ilyen körülmények kö­zött a női csapatunk által kivívott második hely, s az ezzel járó ezüst­érem kiemelkedő sikernek számít. Csapatunk ugyanannyi pontot szer­zett, mint a harmadik helyen vég­zett magyar együttes, de az egy­más elleni mérkőzésen 2—0-ra győz­tünk. Tizenöt év után (1957-ben Emmanben ugyancsak másodikok lettünk) a román női sakkozás is­mét a világranglista második he­lyére került! Érdekes konklúziók levonásához vezet az egyéni teljesítmények mér­legelése. A legnagyobb érdeklődés az első táblán játszó nagymesterek szereplését kísérte. A legjobb szá­zalékarányt a nyugatnémet csapat első táblása, Hübner nagymester érte el: a lejátszott 18 partiból 13 pontot szerzett. Az a Hübner, aki egy évvel ezelőtt feladta a Petroszjan el­leni párosmérkőzést, most verhetet­lennek bizonyult: 12 győzelmet és hat döntetlen ért el, s ezzel csapa­ta legerősebb játékosa volt. Meg kell azonban jegyezni, hogy az utol­só fordulóban, hogy eredményét ne kockáztassa, a sötét színnel nem állt ki Portisch, magyar nagymes­ter ellen. Portisch teljesítménye is figyelemre méltó: a döntőben ját­szott 13 partiban 10 pontot szerzett. Szép eredményt ért el csapatunk el­ső táblása, Florin Gheorghiu is : a döntő valamennyi mérkőzésén ját­szott (!) és 8 pontot szerzett, ő az egyetlen első táblás, akinek nem volt egyetlen pihenőnapja sem ! Ta­lán fáradságának tudható be, hogy Kavalek és Donner ellen vesztett, az utóbbival szemben teljesen nyert állásból. A legmagasabb teljesítményt az olimpián Mihail Tál volt világbaj­nok érte el. Leggyakrabban a má­sodik táblánál játszott, néha a har­madiknál is, s 16 partiból 14 pontot hozott a szovjet csapatnak. Ő is ve­retlen maradt. Kitűnő válogatot­tunk második táblásának, Victor Ciocilteanak a teljesítménye is : a 11. fordulóig ő is veretlen volt, a hajrára azonban elfáradt, s az utol­só négy partiból csak 1 pontot szer­zett. A selejtezőkkel együtt 19 par­tit játszott, 11,5 pontos eredménnyel. A második táblán kiemelkedik még a csehszlovák Smejkal teljesítmé­nye: 12,5 pont 19 partiból. A leg­jobb harmadik táblás a jugoszlávok nagytehetségű fiatal sakkozója, Lju­­bojevics : 19 mérkőzésből 16,5 pont. Sakkozóink kiemelkedő teljesít­ménye egyben kötelez is. Erre a leg­közelebbi alkalom a két év múlva Franciaországban megrendezésre ke­rülő sakkolimpia lesz... Várdai Ferenc TELEX • TELEX • TELEX • TELEX • Labdarúgó utánpótlás válogatot­tunk, Tiranában, az EB-selejtezők keretében 1:1 arányú döntetlent ért el Albánia együttesével. Válogatot­tunk gólját Rozsnyai lőtte • A fővá­rosban a visszavágókkal folytatódott az A-osztályú vízilabda bajnokság négyes döntője. A Rapid 14:3-ra az IEFL, a Dinamo 10:2-re a Kolozs­vári Voinja csapatát győzte le . Szombaton játsszák le a Farul­a Ra­pid A-osztályú labdarúgó mérkőzést. A fővárosi vasutasok ugyanis jövő szerdán a Bécsi Rapid együttesét fo­gadják a KEK-torna második for­dulójának keretében, visszavágó mér­kőzésen • Kolozsváron, 16 részvevő­vel megkezdődött az országos női sakkbajnokság döntő tornája. Három forduló után Margareta Teodorescu vezet 2,5 ponttal, második Elisabeta Polihroniade 2 ponttal és egy függő­játszmával • A Novi Sad-i nemzet­közi férfi sakktornán, hat forduló után, szovjet Levi áll az élen 5,5 ponttal. Legutóbb Levi Masics ellen nyert . A magyar labdarúgó baj­nokság hatodik fordulójában a kö­vetkező eredmények születtek: Salgó­tarján — Videoton 2:0; Újpesti Dó­zsa — Komló 4:1; Csepel — Zalaeger­szeg 2:2; Ferencváros — Szeged 1:1; Honvéd — Tatabánya 4:1; Egyet­értés — Pécs 1:0; Rába ETO — Diósgyőr 3:1; Vasas — MTK 2:2. Első a Honvéd — 10 ponttal, má­sodik a Vasas — 9 ponttal, harma­dik a Ferencváros — 9 ponttal . A rögbi Világ Kupa keretében Mar­­seille-ben Franciaország válogatottja 20:9 arányban múlta felül Új-Zéland együttesét • Sorrendben 18. győzel­mét aratta Ron Lyle nehézsúlyú bo­­xoló, az amerikai ökölvívás egyik nagy ígérete. Denverben, több ezer néző előtt, a néger ökölvívó kiütéssel nyert a brazíliai Pires ellen. Lyle­­nek ez a 11. kiütéses győzelme. Pá­lyafutása során eddig még nem szen­vedett vereséget • A tenisz Király Kupa tornán Brüsszelben a magyar csapat 3:2-re legyőzte Belgiumot; Oslóban: NSZK — Norvégia 4:1; Zü­richben: Svájc — Ausztria 3:2; Prá­gában: Csehszlovákia — Lengyelor­szág 4:1. Valamennyi győztes beju­tott a második fordulóba. Románia csapata Dániával mérkőzik • Véget­ért a profi versenyzők világbajnok­ságába számító esseni tenisztorna. A férfi egyes döntőjében a jugoszláv Pitics 4:6, 6:4, 3:6, 6:4, 7:6 arányban diadalmaskodott az amerikai Bob Lutz felett. Férfi párosban: Okker (Hollandia), Riessen (USA) — Adisson, Carmichael (Ausztrália) 6:4, 2:6, 6:4 • A héten csak egy mérkőzést bo­nyolítanak le a labdarúgó VB-selej­­tezők keretében. Ma Amszterdamban Hollandia Norvégia csapata ellen lép pályára • Emerson Fittipaldi, a For­mula I. futamok világbajnoka újabb sikert ért el. Egy Sao Paulo-i autó­versenyen ismét felülmúlhatatlannak bizonyult, két mp-cel megelőzte a második helyezett ausztráliai Schen­kend ISMÉT EGYÜTT AZ ÉLMEZŐNY . A párizsi Coubertin teremben újabb nemzetközi tenisztorna kez­dődött, amely beleszámít a FIST Nagydíjáért folyó pontversenybe. A rendezők nyolc játékost emeltek ki. Ezek sorrendben: Nastase, Smith, Orantes, Gimeno, Connors, Rodes, Pattison és Gorman. Indul a versenyen a fehér sport másik román képviselője, Ion Miriac is. A hétfőn kezdődött rendezvény iránt nagy az érdeklődés Európa­­szerte. A FIST Nagydíjának vala­mennyi jelenlévő kiválósága mel­lett, a torna külön érdekességét az adja, hogy a két nagy rivális, Nastase és Smith ismét szembe ke­rülhet. Barcelonában mindketten kiestek az elődöntőben, most azon­ban újabb lehetőség kínálkozik a találkozásra. Itt említjük meg, hogy az elmúlt évben a verseny döntőjé­ben a két teniszező mérkőzött a bajnoki címért. Hétfőn az előselejtezőkre került sor. Nastase az első fordulóban a magyar Taróczi Balázs ellen kezd, aki az előselejtezők egyik meglepe­tését okozta.

Next