Előre, 1973. augusztus (27. évfolyam, 8003-8028. szám)

1973-08-01 / 8003. szám

ELŐRE 2. oldal MŰVELŐDÉS EJTŐERNYŐSÖK A nyári műsorban szereplő két új román film legfontosabb tulajdonsága az, hogy a mai élet, a hétköznapi problémák ábrázolására törekszik, szóval azt az irányt követi, amelyen az Út a félhomályban szerencsésen elindult. A valóság átlagember problémáinak vállalása igen hasznos és rokonszenves művészi törekvés, amely hitelt szerez a közönség szemében. S végeredményben, fölösleges szószaporítás átlagemberit mondani, amikor emberi problémákról beszélünk: sztárjai nemcsak a filmgyártásnak, de az életnek sem futkosnak úton-útfélen. ★ Érdekes és meggondolkoztató az Ejtőernyősök problémafelvetése, s igen széles kisugárzású. Katonákról filmet csinálni békében, fogas kérdés. A forgatókönyvet író két ezredes — Gh. Bejancu és Tarkó László — megtalálta a közérdekű, izgalmas témát: külön minőség, társadalmon felüli minőség-e parancsnoknak lenni, válhat-e öncéllá a „katonaság“ az emberség rovására? A film hőse szenvedélyesen hivatásszerető és tehetséges fiatal ezredes, aki az előírásosnál mindég magasabb mércét szab újoncainak — akik ennek ellenére, vagy inkább éppen ezért, nagyon szeretik —, elfelejti, hogy sem egy asszony, sem egy alig serdülő gyerek nem újonc, hogy a környezetéhez való viszonyulás nem egyedüli és legjobb módja a vezényszó. A hivatásszeretet s az emberszeretet nem talál benne közös nevezőre, mivel csak követelni tud, de adni nem. Jó katona-e az, akinek nincs érzéke a mások szenvedéséhez, tehát, aki elfelejtheti, hogy az ő létének értelme a védelem? Ezek a problémák valós és természetes élethelyzetek fényében, nem verbálisan merülnek fel, bárha a főhős ezredes és legjobb barátja, politikai nevelőtisztje sokat is vitatkoznak rajta. A főhős született győztes, aki lenézi öntudatlanul a másfajta embert, nem figyel fel annak másfajta kvalitásaira, sem érzékenységére, sem tehetségére. Jellemző például, ahogy rossznéven veszi általános iskolás kisfia „szobatudósi“ természetrajzi érdeklődését, azt, hogy nem pajkos, nem ügyes sem a labdázásban, sem a verekedésben, csak a növénygyűjteményét böngészi. És gondolkodás nélkül képes százasokat kidobni semmiségekre, de rossznéven veszi a gyerektől, hogy huszonöt lejt kér egy nagyítólencsére: „Miért nem mászik fára, miért nem töri be az ablakokat, mint én tettem?“ Az ilyen jellemnek nehéz pokoljáráson át kell az emberi sokféleség megbecsülését megtanulnia. Másik, jellemző válságos pillanat az is, amikor barátja unszolására felhívja telefonon megbántott feleségét, aki elutazott a gyerekkel, de nem tud bocsánatot kérni, telefonon is gorombáskodni kezd, mint otthon szokta — és mindent elront megint. Nagyon nagy árat kell fizetnie azért, hogy saját, fel sem ismert, letagadott érzékenysége találkozzék a többi, nem olyan kemény emberével: barátját, jobbik énjét, a belőle hiányzó bölcsesség és megértés állandó, éltető forrását kell elveszítenie ahhoz, hogy felismerje: nem győztes, nem kiválasztott ő, hanem megpróbáltatásra, szenvedésre és ragaszkodásra ítélt embernyi ember, mint a többi. De vajon meg tudja-e még találni az utat azokhoz, akiket felelőtlenül mart örökké, mivel tudta, hogy úgyis hozzá tartoznak? A kérdés nyitva marad. Barátja halálos ágyánál végre, megtörtén kezet csókol feleségének, de az asszony arcán nem oldódik a keserűség. Nehéz lesz újra felépíteni azt, amit saját kezével rombolt össze.... Ebből a vázlatos ismertetésből is láthatják olvasóink, hogy a „két ezredes“ (Dumitru Ferneaga egy, a lapunknak adott interjúban így használta a kifejezést), jobb pszichológusnak és finomabb megfigyelőnek bizonyul sok rutinos filmírónál. A kezdői ügyetlenség csak a kissé túlságosan keresett, kicirkalmazott párbeszédekben (azoknak is elsősorban a női felében) jelentkezik. A forgatókönyv igen jó kezekbe került. Dinu Cocea, aki a Betyárok sorozattal a román filmgyártás legszélesebbkörű és legtartósabb közönségsikerét aratta, az Ejtőernyősökkel bebizonyítja, hogy bármilyen korban és környezetben tud hiteles atmoszférát, feszültséget teremteni, s jóízlése csalhatatlan. A film riport-jellegű hadgyakorlat-jelenetei kifogástalanok, az ejtőernyős mutatványok állják a versenyt a nemrég látott amerikai játék a halállal hasonló mutatványaival; ez mindenekelőtt a hadsereg ejtőernyős egységeinek az érdeme, no meg az operatőré, aki a tereppel s a témakörrel való ismerkedési periódusban szüntelenül „híradózott“ és rengeteg izgalmas, hiteles, valóságízű, lélegzetelállító látványossággal szolgál. A díszlettervező-teremtette környezetrajz is elég pontos lélektanilag. Talán egyedül az igen tehetséges és gazdag képzelőerejű jelmeztervezőnő — aki nagyon dekoratívan dolgozott történelmi filmekben — az egyetlen, akinek egyszerűségükben is rafináltan elegáns ruhatervei kissé divatlapi beállítottságot kölcsönöznek egyébként természetes helyzeteknek is. Richard Oschanitzky muzsikája saját modern közegében eredeti, kifejező. A filmben jók a szerepek, bonyolultabb feladatok elé állítják a színészeket, mint bizonyos, jól bevált kaptafára készülő, romantikus filmek. Florin Piersic élete első jellemszerepében filmen (mert színpadon remekelt már az Egerek és emberekben, vagy legutóbb az Ifjúság édes madarában) meggyőzően formálja meg az ezredes ellentmondásos alakját: vonzó és imponáló, ha kell, bántó és felháborító, s mindig tudjuk, hogy teljes lényével, őszintén éli a végletes helyzeteket. Sőt: megtörni, emberileg alulmaradni is tud. Silviu Stanculescu régóta bölcs és sebzett rezonőrnek van profilírozva filmen. Az Ejtőernyősök politikai tisztjének szerepében a rokonszenves pozitív vonások nem demonstratíven, hanem cselekvően, harcban, a Piersic alakította ezredessel való szenvedélyes összecsapásokban fájó barátságban nyilatkoznak meg. A szenvedő, magába zárkózott asszony szerepében egy, filmen ritkán látott, nagyszerű színésznő, Dana Comnea bizonyul rendkívül érzékeny és sokatmondó emberábrázolónak. Margareta Pogonattal kapcsolatban sokszor és méltán leírta a román kritika, hogy Annie Girardot-hoz mérhető, de... Dana Comneára is érvényes lenne ez a megállapítás. Valeria Seciu, a fővárosi Nemzeti kiváló fiatal és modern színésznője nem találta meg önmagát a film egyetlen mesterkélt szerepében. ÚJ ROMÁN FILMEK PÉNTEKEN KEZDŐDIK A SZERELEM Hosszú idő óta az első olyan film, amelyben Francisc Munteanu nem önálló szerző-rendezőként, hanem csak forgatókönyvíróként szerepel. A forgatókönyvet Virgil Calotescu vitte filmre. Üzemi környezet, s az indítás élesen exponált konfliktusokat, problémafelvetést sejtet... Mi történik egy fiatal lánnyal, ha roszszul választ, ha bemocskolja az első szerelem? Mi történik, ha emiatt tudásán alul szerepel az egyetemi felvételin és megbukik? Végzetes bukással egyenlő-e a jövőt illetően az első elrontott vizsga? Csupa izgalmas kérdés. A válaszok egy része is izgalmas: a hősnő mindig választás elé kerül, a szerzők mindig felvillantják útjában a szakadékot is. Csakhogy... a szakadék kikerülése operett-ízű egy kissé. A bukott felvételi után a hősnő először rossz társaságba keveredik, ahonnan egy finoman őszülő halántékú egyetemi tanár felelősségteljes rokonszenve szabadítja ki és vezeti el az üzemi munka útjára. Az üzemben is megkörnyékezik előbb a komolytalan stricik, de szerencsére megjelenik tervezőtechnikusi munkaköpenyben az igazi, aki oktalan és szeszélyes megbántásokat is hajlandó lenyelni, akit a múlt nem érdekel, és pénteken hozzáfog a szerelemhez. Az impozáns egyetemi tanár pedig megtört szívvel távozik, írásban hagyva ott jókívánságait az üzemi mulatság asztalán, a sörösüvegek között. Szóval, a megígért és várt élet-íz helyett a falvédők jellegtelen szerelmespárjának édesgését látjuk, díszletként az Electronica üzemrészlegeivel. Vannak ugyan a filmben életesen és meggyőzően megformált munkástípusok is, például az öreg mestert alakító Toma Caragiu, vagy Margareta Pogonat egy kissé megkeseredett, magányos, kemény asszony szerepében. Nagy a valószínűsége, annak, hogy a hősnő megválasztása szorítja háttérbe az összkép jó, realista vonásait Adina Popescu az a fajta negédeskedő és természetesség híján lévő fiatal színésznő, aki feltűnően festett hajával és keresetten naív tekintetével megjátssza a tapasztalatlanságot, a kislányosságot; csak a jelentéktelenség sikerül neki. Nem tud elhitetni olyan döntő vonásokat, mint az, hogy komoly, kitűnő tanuló volt a középiskolában és hivatástudatból készült a műegyetemre. S ebből következik aztán, hogy amikor méltatlannak érzi szakképzetlen munkásnői helyzetét az üzemben, csak impertinensnek hat, s nem a helyét nem lelő, megbántott, érzékeny és gondolkodó embernek. Sem az impozáns Sergiu Nicolaescu megtört szívét, sem a vonzóan természetes, kedves és okos Peter Paulhofer minden próbatételt kiálló erős érzéseit nem igazolja e hamis figura. Az üzemi kultúrműsor külsőségei ízléstelenül tarkák és harsányak, ilyesmit vidéki revüszínháznál sem tűrnek meg, hát még munkásklubban. Tákolt szerepükben — kellő rendezői mértéktartás híján vezetve — olyan tehetséges színészek, mint Vasilica Tastaman, Virgil Ogasanu, Cornel Coman, Sebastian Papaiani, melyen a saját színvonalukon alul szerepelnek. A modern üzemi környezet a jövő bölcsője, ahol az egyre bonyolultabb feladatokkal megbirkózó kéz finomodása nemesíti a kéz gazdájának lelkét is. Ebből a folyamatból érdemes volna megfogni valamit, nem pedig slágernívójú lelkiző sekélységekkel népesíteni be a jobb ábrázolásra érdemes valóságot. Halász Anna Változatos program áll a Torda municípiumi líceumok és szakiskolák diákjai rendelkezésére a nyári lokációban. Már az első héten megnyitotta kapuit a Mihai Viteazul líceumban a klub, amely az egész szünidő alatt működik, szórakozási, sportolási, művelődési lehetőséget biztosítva a tanulók számára. A városi strandon úszótanfolyamot és -versenyt, a stadionban különböző sportvetélkedőket rendeznek a tanulók NEVELŐ RENDEZVÉNYEK A VAKÁCIÓBAN ifjúság számára, összemérik erejüket a nyár folyamán a város diáksakkozói is. Fontos helyet foglalnak el a vakációs rendezvények sorában a kommunista nevelő jellegű összejövetelek, találkozók. A Könnyűipari Minisztérium iskolacsoportjának tanulói például az egykori országos hazafias munkatelepek brigádosaival, mások pedig a — felszabadulás 29. évfordulója alkalmából — néphadseregünk tisztjeivel, veteránjaival találkoznak. A kellemes időtöltés, a szabad levegő élvezete mellett a helyismeret, a hazaszeretet elmélyítésének hatékony eszközei, a földrajzi, természettudományi és történelmi ismeretek bővítésének fontos tényezői a csoportos kirándulások, amelyek az osztály- és iskolaközösségek megerősödését nagymértékben elősegítik. A tordai iskolák vakációs terveiben épp ezért jelentős helyet foglalnak el a kirándulások. Természetesen nem hiányoznak a vakáció műsorából az elvtársi összejövetelek, a teadélutánok, a táncmulatságok sem, amelyeknek gazdag sorát a diákok karneválja fogja lezárni. KUBAI FESTŐK KIÁLLÍTÁSA Az első, összbenyomást kereső körültelentés után mindjárt az évszámokat, nem a művek keletkezési dátumát, hanem a festők születési évét keresem a címjelző cédulákon. Ugyanis, amennyire azonnal világossá válik, hogy a kubai festészet bukaresti, Dalles-csarnoki seregszemléjén bemutatott művek, esetleges kivételektől eltekintve, a népi forradalom győzelmes éveiben, s azokon belül is a hozzánk közelebb eső években születtek, ugyanolyan erős abbeli benyomásom is, hogy minden ízében fiatal , vagy legalább is fiatalos festészetet tükröz ez a kiállítás. És valóban: a fiatal művészek arányszáma elég nagy; a fiatalos hév és önbizalom, az új jelenségekre éber tekintet azonban nem csupán a népi hatalom esztendő híján másfél évtizedes fennállása idején kibontakozott kubai művészek munkásságának jellegzetes mozzanata. A népszolgálat vállalása, a hazaszeretet hirdetése az a közös platform, amelyen összetalálkoznak a legkülönfélébb festői törekvések, s az erőteljes közösségi szellem az, amely biztonságérzetet, optimizmust kölcsönöz a megpróbáltatásokat, válságokat átélt idősebb nemzedéknek is. De hát — tehetjük fel a kérdést — festhet-e másképpen, mint sugárzó színekkel, komponálhat-e másként, mint barokkosan burjánzó, képkeretet szétfeszítő vonalfutamokkal és színfoltokkal az a festő, aki ott, a Ráktéritőtől délre eső, trópusi napfényben fürdő, trópusi növényzettel gazdagon benőtt, s a Karibtenger kékjében tükröződő szigetországban nőtt fel, s afrikai elemekkel fűszerezett, indián emlékekkel átszőtt latin temperamentumot örökölt? Amint a katalógus-szövegből értesülünk, a festészet terén alig egy évszázados saját művészettörténeti múltra visszatekintő Kubában a századelő tájékáról számontartanak egy olyan időszakot, melynek folyamán a festők naív lelkesedéssel, mások jó kereskedői ösztönnel fedezték fel a hazai színek és ízek festőiségét. Az idilli révület azonban nem tarthatott soká, szét kellett töredeznie a társadalmi ellentmondások zátonyain s az ábrázolási igény mélyülésén, mihelyt a kubai festők legjobbjai, a modern művészet iskoláit megjárva, eljutottak oda, hogy a „külső“ tájat egybevessék a „belső“ tájjal, s nem csupán a környezetet, hanem életérzésüket is ki akarják fejezni. Három festőegyéniség néhány kitűnő munkája példázza ezen a kiállításon, hogy milyen utakon jártak a jelen periódushoz képest előtörténetnek számító korszak festői. Eduardo Abela, a bemutatkozó kubai festők korelnöke (1889-ben született), ahhoz a generációhoz tartozik, amely a kortárs európai modemekkel a helyszínen lépést tartva igyekezett kubaiságát megfogalmazni. A mesés, mitikus-misztikus témák iránti vonzódása, s a falusi életről magában hordozott gyermekkori emlékei Chagall-lal rokonítható festővé tették. A spanyoloskreolos temperamentumtól duzzadó, 1912-es születésű René Portocarrero (grafikáiból néhány évvel ezelőtt láthattunk válogatást Bukarestben) Havannát amerikanizált nagyváros mivoltában ábrázolja, s másfelől modern nagyvonalúsággal, lendületes, a sötét alaptónushoz színben rafináltan hangolt ecsetvonásokkal festi, Kuba színei összefoglaló cím alatt, a néphit ördögöcskéit és szentjeit, a földi bájakkal hivalkodó s a babonázó-bájoló, misztikus tulajdonságokkal felruházott kreol nőfigurákat. Drámai élményeket, szorongatottságot, elidegenülést, forrongó, kitörni készülő feszültségeket tükröznek — áttételesen, de félreérthetetlenül — a mindössze 34 évet élt Ager Acosta Leon képei (a Gépfegyver-villamos, a Vaságy, az Állatfigura stb.) Az említett festők műveihez, mint háttérhez mérten különösen éles megvilágításban állnak elénk az élénk színekkel tüntető, olykor kimondottan agitatív jellegű, máskor szatirikus élű, vagy éppenséggel a társadalmi realitás napfényes harmóniáját hirdető festmények, így például az 1945-ös születésű, Alberto Jorge Carolnak a fasizmus embertipró terror-szellemét leleplező sorozat címes festményei (Ugyanaz a kutya, ugyanolyan marások, ugyanolyan áldozatok), Carlos Cruz Boix népmeséi ihletésű hősszemléletet tükröző, a forradalmi nép győzedelmeskedését ünneplő munkája (Aljas betolakodó, ütött az órád!), továbbá a kispolgári létformát, életvitelt, életszemléletet pellengérező Lesvia Vent Dumois képei, vagy az 1924-es születésű, Addigio Benitez festményei, aki az egyéni- és közboldogság összefonódását, az állampolgári öntudatot és büszkeséget, a szocialista jelenből nyíló széles perspektívát olyan szuggesztíven képes ábrázolni (Ismaellito, Költészet és valóság a költő házában). Ezek a festmények, s a hozzájuk hasonló, kifejezetten politikai tartalmakat hordozó művek (Juan Moreira: Az élet melege szétárad az egész világon. Ezekben az emberekben ezrek, az egész nép, az emberi méltóság testesül meg) egy felszabadult nép életérzéseinek hiteles képmásai. A bennük tükröződő romantika és optimizmus hiteles, életízű, mert a valóság tényeiből párolódott le és festői-művészi áttételezéssel, igényes formában nyert kifejezést. A mai kubai festők egyik legerőteljesebb egyéniségének, Carmelo Gonzalez Iglesiasnak három nagyméretű festménye mondhatni összefoglalja a jelenkori kubai festészetben megnyilvánuló törekvéseket. Tisztelet Dürernek című festménye egyszerre kihívás a művészettörténeti múlt événél maradandóbb alkotásaival szemben, doktori szintű disszertáció szakmai tudásból, s a megőrizve tagadó elszakadásnak, mint modern magatartásnak a példázata. A mexikói hatásokról is árulkodó jóslat az imperializmusnak a népi erők győzelmét az imperializmus fölött úgy tükrözi, mint a humanizmus győzelmét, az élet győzelmét a halál fölött. Költészet című festményén a metszőén pontos tárgyilagossággal ábrázolt tárgyi szimbólumok: a kalapács, a kenyér s a géppisztoly, — nem véletlenül — lépcsőzetesen helyezkednek el a képsík alsó félmezejében. Fölöttük, az égszínkék falon, zsalugáteres ablak nyílik, keretében fényben álló cserép virággal. Mezei József A GYŐZELMES FORRADALOM MŰVÉSZETE KÖZÉLETI HÍREK TÁVIRAT Ifjabb W. Tolbert, Libéria Köztársaság elnöke táviratban mondott köszönetet Nicolae Ceausescunak, Románia Szocialista Köztársaság Államtanácsa elnökének a Libéria nemzeti függetlensége 126. évfordulója alkalmából küldött üzenetéért. 1973. AUGUSZTUS 1., SZERDA VIETNAM DK PÁRTÉS KORMÁNYKÜLDÖTTSÉGÉNEK LÁTOGATÁSA Le Thanh Nghi, a Vietnami Dél- A vendégek megtekintették a gázók Pártja KB Politbürójának legfontosabb üzemosztályokat. Gh. tagja, helyettes miniszterelnök és Vietnam DK országunkban tartózkodó párt- és kormányküldöttségének több tagja ellátogatott a Berceni—Prahova-i Matizol szigetelőanyag-gyárba, az ország egyik legnagyobb ilyen egységébe. A küldöttség tagjait Silviu Opriș, az erdőgazdálkodási és építőanyagipari miniszter helyettese, az RKP Prahova megyei bizottságának, a megyei néptanácsnak a képviselői és a vállalatvezetőség több tagja fogadta. A Nagy Nemzetgyűlés meghívására Bukarestbe érkezett Alain Poher, a francia szenátus elnöke. Manea Manescu elvtárs, az RKP KB Végrehajtó Bizottságának és Állandó Elnökségének tagja Észak- Mangálián találkozott Krszta Avramovics elvtárssal, a JKSZ Elnöksége Végrehajtó Bürójának tagjával, aki pihenőszabadságát országunkban tölti. Az RKP KB meghívására megkezdte látogatását hazánkban a Guadelupei Kommunista Párt küldöttsége. A delegációban részt vesznek a következő elvtársak: Hegesippe Ibene és Gerty Archimede, a Politbüró tagjai, Osange Talis- Gane, a Központi Bizottság tagja és Margueritte Amat, a Guadelupei KP KB aktivistája. Voicu mérnök, a vállalat igazgatója felvilágosításokat adott az itteni munkaközösség teljesítményeiről, a gyár jelenlegi és jövőbeli kapacitásáról. Elmondotta, hogy a prahovai vállalat ez évben szállít először termékeiből Vietnam DK- ba is, s hogy a következő években a szállítások volumenét jelentősen növelik. Vietnam DK párt- és kormányküldöttségének tagjait elkísérte Tudor Zamfira, Románia hanoi nagykövete. A Cimpulung Muscel-i szakszervezeti klubban ünnepi gyűlést tartottak az első román-csehszlovák barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés 25. és az új barátsági szerződés 6. évfordulója alkalmából Hazaérkezett Havannából a Leonte Rautu elvtárs, az RKP KB Végrehajtó Bizottságának tagja vezette román párt- és kormányküldöttség, amely részt vett a kubai nemzeti fegyveres felkelés 20. évfordulójának megünneplésén. A Hadsereg Központi Házában gyűlést rendeztek a Kínai Felszabadító Néphadsereg Napjának 46. évfordulója alkalmából. Részt vett a bukaresti helyőrség több tábornoka, tisztje, katonai mestere és altisztje. Televízióműsor SZERDA I. műsor: 9.00 Angol nyelvlecke V. 8.30 Alfától ómegáig — tanulók enciklopédiája 10.00 Telex 10.05 Műsorelőzetes 10.10 Kommunisták itt élen (ismétlés) 10.35 Folytatásos film: Balzac nagy szerelme (II) II. 35 Stefania Steve népdalokat énekel 11.45 Napirenden lagi megye (ismétlés) 12.00 A tévé irodalmi-művészeti szemléje (ismétlés) 12.40 Folklórtudományi műsor (ismétlés) 13.00 Tévé-híradó 15.30—17.00 Vakációs matinéi A fehér sivatagi nap, szovjet produkció 17.30 Német nyelvlecke IV. (ismétlés) 18.00 Telex 18.05 Pronoexpressz-húzás 18.10 Kérdés-felelet 18.30 Svájci képek 18.40 Munkavédelmi híradó 19.00 Mezőgazdasági adás 19.20 Ezeregy este 19.30 Tévé-híradó 20.00 A hét dala 20.05 Riport a petróleummunkásokról 20.25 A tévé filmmúzeuma, John Ford-ciklusi Városszerte beszélik. Főszerepben Edward G. Robinson 22.00 Napi eseménykrónika 22.40 Stadion II. műsor: 20.00 Egy élet egy eszméérti Gheorghe Munteanu-Murgoci 20.30 Naplójegyzet 20.40 Szemelvények a maraaiai Országos Könnyűzene Fesztiválról 21.20 Az ismeretlen Bukarest 21.40 Dokumentumfilm i Fények a sötétben. Sahla produkció 21.50 A fővárosi konzervatórium III. éves diákjainak kórusai műsorom Brahma, Gershwin, Kodály, Liviu Glodeanu, Monteverdi 22.10 Humor. Ma* Mureyi A* ajánlólevél Az RKP Tulcea és Arges megyei bizottságának távirata a Román Kommunista Párt Központi Bizottságához, NICOLAE CEAUSESCU ELVTÁRSHOZ A Román Kommunista Párt TULCEA megyei bizottsága és a megyei néptanács az összes Tulcea megyei kommunisták és mezőgazdasági dolgozók nevében örömmel jelenti a pártvezetőségnek és személyesen önnek, szeretett Nicolae Ceausescu elvtárs, hogy valóra váltva a termés idejében és veszteség nélkül történő begyűjtésére vonatkozó értékes útmutatásait, a megye összes mezőgazdasági termelőszövetkezetei befejezték a búzaaratást mind az 57 000 hektáron. Jelentjük továbbá, hogy minden politikai-szervezési intézkedést megtettünk annak érdekében, hogy néhány napon belül elvégezzük a másodvetést, erőfeszítést teszünk, hogy felszabadítsuk a földeket, végezzünk a nyári szántással és teljes egészében leszállítsuk az állami alapnak szánt búzamennyiséget. A megyei pártbizottság és a megyei néptanács végrehajtó bizottsága biztosítja a pártvezetőséget és személyesen önt, főtitkár elvtárs, hogy mindent megtesz az idei tervfeladatok példás teljesítéséért, a jövő évi jó termés feltételeinek előkészítéséért • A Román Kommunista Párt ARGEA megyei bizottságának bürója és a megyei néptanács végrehajtó bizottsága, a kommunisták, a gépészek, a szövetkezeti tagok és az állami mezőgazdasági vállalati dolgozók nevében jelenti a pártvezetőségnek és önnek, szeretett Nicolae Ceausescu elvtárs, hogy ma, július 30-án Argeș megye mezőgazdasági dolgozói befejezték a búzabetakarítást a 31000 hektár vetésterületen. A búzaaratással egyidejűleg folyt a kukorica és a napraforgókapálás, minden idénymunka a szőlőkben, a gyümölcsösökben és a zöldségeskertekben. Nagy gondot fordítottunk arra is, hogy ütemesen leszállítsuk a gabonát a központi állami alapnak. Most lendületesen dolgozunk a zab és a len betakarításán, elhordjuk a földekről a szalmát, végezzük a másodvetést, előkészítjük a talajt az őszi vetésre, trágyázunk, hogy megalapozzuk a jövő évi jó termést. Ebből az alkalomból is biztosítjuk szeretett Nicolae Ceaușescu elvtársat és a pártvezetőséget, hogy megyéink minden lakosa tudatában van annak, hogy boldogsága és jóléte munkájától függ, s ezért mindent megtesz, hogy ezután még jobban, még nagyobb felelősséggel és odaadással dolgozzon az ötéves terv határidő előtti teljesítéséért, azért, hogy újabb sikerekkel köszöntse hazánk felszabadulásának 29. évfordulóját. GYÖNYÖRŰ UNALOM (Folytatás az 1. oldalról) dulóját ünneplem nemsokára. Levéltári kutatásaim megkezdésének ötvenedik esztendejét. Diákfejjel, annak idején nem értettük, sehogysem értettük, hogyan lehet ilyen megszállottan, ilyen konok kitartással ülni nap mint nap egy levéltár unalmas hűvösében, porlepte kódexek, megsárgult jegyzőkönyvek társaságában, körmölve, egyre csak körmölve azokra a gondosan felhasogatott papírszeletkékre. Megállapodni nem tudó, csapongó képzeletünk valósággal beleborzadt a gondolatba. Szabó T. Attila, most itt dolgozószobája csendjében, így vall erről: — A tudományos munka gyönyörű unalom, hosszan tartó gyönyörű gyötrelem. Nem én találtam ezt ki, plixistam valahol, talán Maughamnak valamelyik regényében, még akkor megjegyeztem, mert találó a megfogalmazás. Igen, a tudományos munkának valóban vannak rendkívül unalmas részei is, de csak akkor, ha az ember nem látja az értelmét, a célt, amire törekszik. A gyűjtőmunka viszont nélkülözhetetlen. Adatok nélkül nem lehet tudományt építeni. Soha sem kezdtem el valamit előre kiötölt feltételezésekkel, hozzászoktam, hogy az összegyűjtött anyag diktáljon. Persze, nem úgy értem, hogy önkényesen, rendszerezés, összegezés nélkül. A tudós dolga, hogy olvasson az összegyűjtött anyagban. Két éve múlt, hogy nyelvtörténeti, összehasonlító nyelvtudományi előadásait nem hallgatják már a Babey Bolyai egyetem nyelv- és irodalomkarának diákjai. Már csak doktorandusokkal foglalkozik. Amolyan félnyugdíjba ment, ahogy maga mondja. — Ideje is volt, hiszen az igazi adósságot még ezután kell letörlesztenem. Félévszázados gyűjtőmunka vár feldolgozásra. Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár adatanyagát tudatosan, mintegy 25—28 éve gyűjti Szabó T. Attila, de számos jegyzetet felhasznált az ezt megelőző időszakok levéltári gyűjtéseiből is. Közel egymillió cédula áll a kötet szerkesztőinek rendelkezésére. Valóságos cédulahegy, az ember beleszédül a gondolatába is. Egy levéltárban eltöltött emberöltő termése. Az erdélyi magyar nyelv öt évszázadának teljes szókincsét egyetlen kéz rótta fel szép sorjában a téglalap alakú papír szeletkékre. Most már csak az összeállítás, a rendezés van hátra. Csak ? — Az első kötet megszerkesztése hat évet vett igénybe, igaz, hogy egyedül végeztem. A többiek összeállításán egy magam választotta kis munkacsoporttal dolgozom. — Egy szótár azonban csak kezdet, adatgyűjtemény, amelynek anyaga feldolgozásra vár, alap, amelyre a tudomány tovább építhet. E feldolgozásban engem egyelőre megakadályoz az összeállítás ezernyi gondja. De a levéltárról most sem tudok lemondani, pedig már tulajdonképpen nincsen szükség rá. Az adott témakörben a lényeget kimerítettem. De úgy vagyok vele, mint az alkoholista, mondtam is már, hogy a levéltár az én kocsmám. Délelőtt tizenegy tájban jelentkezik a kényszer, a levéltár kényszere és mindennap elsétálok a Farkas utcába... Az utóbbi évek során egyre, másra jelentek meg a kötetei is, nyelvtörténeti tanulmányok, esszék, értekezések és az ifjúkori virágének gyűjtések késői utóterméke is. A professzor reggelenként már öt órakor beül íróasztal melletti karosszékébe, úgyahogy helyet szorít a könyvek és kéziratok sűrűjében, s maga elé húzza az éppen soron következő céduláktól dagadozó dobozt. A szerkesztés munkája tölti ki napjait, de az tölti be éjszakáit is, hiszen éjszaka is ezzel álmodik. — Hogy kimerítő-e ? Nem tagadom, nem könnyű. De nélküle céltalan lenne az életem. Sokszor elfáradtam, sokszor összeroppantam az évek során, de azt tartom, kifáradni csak kedvvel végzett munkában lehet. A kedvtelenül végzett munka elől kitér az ember, halogatja-tologatja. Ha viszont olyasmit végez, amit szeret, úgy belemerül, hogy észre sem veszi, mikor kellene abbahagynia, megpihennie, észrevétlenül hajszolja túl magát, akár a kimerülésig. De elfáradni és belefáradni, kimerülni és megtorpanni, nem ugyanazt jelenti, egyik teljesen kizárja a másikat, hiszen amint mondtam, a tudományos munka gyönyörű unalom számomra. A 67 éves Szabó T. Attila tanár és tudósnemzedékeket nevelt, oktatott évtizedeken át, s ma is fáradhatatlanul végzi tudományos munkáját. Ezzel is nevel és oktat. És épít — a maga módján. Mint munkáshétkösznapjaink megannyi hőse.