Előre, 1976. május (30. évfolyam, 8851-8876. szám)
1976-05-01 / 8851. szám
M RÖPGYÜLÉS A MEZŐN Yre Zsidréről Küküllővárra barangolásunk utolsó állomására értünk, esőfellegek vettek üldözőbe, rohantak, szálltak, duzzadt hasukkal csaknem súrolták a középkori kastély csúcsos tetejét. Félő volt, hogy nyakonöntik a szekerező társaságot, amely óvatosan nézett körül, szükség esetén hol bújhatna meg. — Úgy nézem, elkerül bennünket — nyugtat meg mindenkit Tetcu Vasile, az mlsz elnöke —, de odalent kiadóson esik. Mi a csuda lehet ezzel az időjárással? Ha két napot süt a nap, akkor a harmadikon biztos esik. S ez így megy már évek óta. Pedig az öregek azt mesélik, hogy egykor még a narancs meg a citrom is beért errefelé... Ki tudja, mi az igaz belőle? Talán, ön Nistor elvtárs, hisz egész nap azokat a régi könyveket bújja. Kíváncsi vagyok, mi áll bennük. — A község története, Vasile bátyám — válaszolja mosolyogva a meginterpellált Nistor Dumitru, az iskola és a művelődési otthon igazgatója, a községi pártbizottság titkárhelyettese. Többek között az, hogy Küküllővár az egyik legrégebbi települése a vidéknek. Egy 1555-ös dokumentum szerint ide tartozott Péterfalva, Zágor, Vele, vásártartási ELORS — 1976. május 1.1 A A GAZDASÁG KÉZJEGYE z elmúlt másfél évtizedben újjáépült Mezőpetri. Nem a szükség, de a bőség varázsolta újjá a falut. — Régi ház alig kettő, három maradt a községben, s egyik mintegy kontrasztként éppen itt a központban — mutat ki Ilyés Gyula polgármester a székház ablakán, az út másik oldalán meghúzódó, hosszan elnyúló, tornácos, szalmafedeles vályogházra. Nyugdíjas, idős házaspár lakik benne, gyermekeik beköltöztek a városba, ők pedig már nem építettek újat. Akárcsak a Nagykároly környéki falvak legtöbbje, gazdálkodó falu Mezőpetri. Az utóbbi években azonban már saját kőműves-, asztalos-, lakatos-, ácsbrigádok is működnek a fogyasztási szövetkezet vagy a termelőszövetkezet keretében. Az emberek szenvedéllyel gyarapítják belsőségeiket, csinosítják házukat, vásárolják lakberendezéseiket. A község hatszázötven házából több mint ötszázban rádió, négyszázhatvannégyben televíziós készülék van, szinte minden lakásban mosógép, jégszekrény, porszívó. A tizedik emeletes házat építik a faluban. Kalákában, ahogy szokás, csak a legfontosabb szakmunkát végzi mester, a gyalogmunkát — ahogy nevezik —, pedig a rokonok, szomszédok, ismerősök közösen ... A falu közepén hatalmas kétszárnyú épület. Első pillantásra feltűnik, akárcsak a falu többi középülete, hogy nem a megszokott szabvány szerint készült. Villányi mérnök tervezte őket — világosítanak fel. Nem, nem építész, nem is tervező. Villányi mérnök agrármérnök... Az épület bal oldali homlokzatán a községi pártbizottság és néptanács jól ismert piros-kék táblája. Jobb oldalon a termelőszövetkezet cégtáblája. S hogy ez nem csupán valamiféle elvont, szimbolikusan értelmezhető, amolyan véletlen jószomszédi kapcsolat, arról a nap folyamán szinte lépten-nyomon meggyőződhettem. Ha visszapergetjük e másfél évtized történetét, a falu alakuló, civilizálódó arcának egyetlen vonása sincs, amely valamilyen formában ne viselné magán a gazdaság „kézjegyét". A székház építésekor a lakosság önkéntes hozzájárulását az mtsz pótolta meg. Az emeletes egészségügyi ház felépítését az mtsz vezetősége vállalta magára. Ha utat építettek, járdát követtek ismétcsak az mtsz nyúlt a bukszájába... Az iskola méltán büszkesége a falunak. Az első községi iskolák közé tartozik Szatmár megyében, ahol bevezették az úgynevezett kabinet-rendszerű oktatást. S még valamit, amivel jónevű városi iskolák közül is kevesen dicsekedhetnek: az elmúlt ősszel felszereltek egy korszerű fonetikai laboratóriumot, több mint húsz fülhallgatóval ellátott üvegfülkével, három magnetofonnal, vetítőgéppel és diapozitívekkel. Bukarestből jöttek a szakemberek elvégezni a szerelési munkálatokat. Az újonnan épített és felszerelt iskolaműhelyről szólva szintén a gazdaság nevét emlegetik. E kitűnően felszerelt műhelyek, amelyek diákmunkásai fél év alatt fő „bedolgozóivá" váltak a szatmári Unió gépgyár nagykárolyi kirendeltségének, megteremtették az alapjait egy gépészeti szaklíceum létesítésének Petriben. Újabb iskola és művelődési otthon építése is szerepel az elkövetkezendő évek tervei között JEGENYEFA A GYÁRUDVARON Hét éve ismerem a fővárosi Lemenetoarea vállalat egyik legrégibb részlegvezetőjét, a negyvennyolc esztendős Tutunaru Ioant. Az első Gloria-kombájnok Indulásakor találkoztunk először, s most, hogy dombvidéki aratócséplők gurulnak ki a szerelőműhelyből, újból ott állunk egymás mellett az udvar egyik jegenyefája alatt. _ Mától kezdve az 1976-os esztendő és a dombvidéki kombájnok gyártása összetartoznak — mondja elgondolkozva. Elhalkul a kombájnzúgás, elindulunk a virágokkal szegélyezett sétányon. _ Hogy érti az összetartozást? — Az eseményt az esztendő hozta meg. Az időhöz kötött az életünk minden mozzanata, ha akarjuk, ha nem. Lassan, megfontoltan beszél. Minden szót kétszer megmér, mielőtt kimondaná. Tizenöt esztendős korában indult el az Alexandria melletti Magura faluból a fővárosba munkát keresni. Az akkori FISET-ben (pénzszekrény és bútorgyár) inaskodott. Mire a gyár, 1949-ben a Semenatoarea egyik részlegévé vált, nevét a legjobb bádogosok között említették. Néhány kisebb gyáracska volt a mai vállalat helyén. Ma már talán csak a régi csarnok egy része a régi, mindent újjáépítettünk. Az akkori és a mai gyár között a különbség olyan nagy, mint a kezdetben gyártott lóvontatású kapu és a szerelőműhelyből most kikerült korszerű magánjáró dombvidéki kombájn között. Elhallgat egy pillanatra. — Harmincegy év telt el azóta... Ha mind elindulnának a gépek, amelyek külsejét én formáltam, kalapáltam, hosszú sor dübörögne utánam. Lenne állatvontatású arató-cséplő, vetőgép, traktorvontatású korobájn, lóvontatású kapa meg sokezer Gloria. Talán egy megye szántóföldjein el sem férnének. .. — Nagyon jól sikerült ez a vetőgépünk. Az utóbbi években a termelés nagy részét külföldi megrendelők kötik le. Köszönőlevelek özönét kaptuk. Amikor csak Glóriák gyártására állottunk rá, az SPC—6-ot átvették a Piatra Neamt-iak. Harminchat növényfajta betakarítását végezhetik el a jelenlegi termékkel, a Glóriával. Az országban mindenütt ismerik, szeretik. De nem egyszer azt is mondják a vele dolgozók, hogy egy-egy szerkezeten javítani kellene. Megmondom ezt a részlegvezetőnek. Váratlanul hangosan válaszol. Mintha megbántottam volna... — Minden gépen, még a legkorszerűbben is lehet javítani. Mi is állandóan változta A A SZABADSÁG SZÍNEI remek nagyváradi Barokk-palotában, az országos hírű Körösvidéki Múzeum székházában eredeti időszaki kiállítás nyílt meg a minap, pártunk megalakulásának 55. évfordulója és Május elseje tiszteletére, valamint a politikai nevelés és a szocialista kultúra közelgő kongresszusa jegyében. A múzeum beszédes kincseinek, a történelmi múlt, az ezeken a tájakon élő román, magyar és más nemzetiségű dolgozók közös küzdelme ezernyi tanújelének szomszédságában, a hazai és egyetemes művészet értékeit bemutató helyiségek mellett, az egyik tágas teremben eddig ismeretlen nevű kiállítók jelentkeznek műveikkel első ízben a közönség előtt. A múzeum vezetősége a megyei tanfelügyelőséggel együttműködve az általános iskolák diákjainak többezernyi rajzából és festményéből válogatta a kiállítás anyagát. Hat és tizennégy év közötti , gyerekek mondják el itt a vonalak és színek nyelvén élményeiket a világról, amelyben élnek, naggyá és okossá növekednek. A mi világunkról, a mi valóságunkról vallanak ezek a képek, azzal a varázsos meggyőző erővel, amely a gyermekek naivan őszinte és friss látásmódjának, képzeletének a sajátja. Ezek a kisdiákok bizonyára keveset hallottak az időszerű tematika fontosságáról a művészetben, magától értetődően azt rajzolják, azt festik, amit maguk körül látnak, amit sajátjuknak éreznek : az új iskolákat, az új lakónegyedeket, a korszerű gyárakat, a tudományos-műszaki fejlődés ezernyi csodáját, a játszótereket, az otthonos tálat s a felnőtteket, akik a maguk, a gyermekeik, az elkövetkező nemzedékek számára teremtik meg az emberi létezésmód feltételeit. Az érzékeny, nyiladozó gyermekszem ésértelem azt is sajátosan vonzó fénybe vonja, ami számunkra természetesnek, megszokottnak tűnik, ezért különösképpen érdekes és magával ragadó ez a kiállítás. A mától, a jelentől elválaszthatatlan ihletforrásuk a történelem is, annak a harcnak a története, amelyet románok és magyarok évszázadokon át vívtak a közös ellenség, az idegen elnyomás ellen, a szabadságért és a függetlenségért, azért, hogy a maguk szándékai szerint, egyetértő testvériségben formálhassák sorsukat, azért, hogy ezek a gyermekek a béke és az építés szép és biztató jeleit láthassák, érzékelhessék maguk körül, azért, hogy az emberség törvényeihez és igényeihez szelídülhessen a jövő. Ennek az egész elbűvölő, beszédes kiállításnak a lényegét fejezi ki egy nyolcadik osztályos kislány, névszerint Farkas Gyöngyvér képének címe : A szabadság színei. Valóban erről van szó. A szabadságról, amelynek színeit a valóság keverte ki ebben az országban, románok, magyarok, németek és más nemzetiségűek nagy, szocialista családjának közös hazájában. A szabadságról, amelyet az ötvenöt évvel ezelőtt megalakult Román Kommunista Párt — nagy és kötelező erejű történelmi hagyományok folytatója — vezetésével vívtunk ki és szilárdítunk meg mindennapos munkánkkal, a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom megteremtésével. A szabadságról, amely azt jelenti, hogy minden ember, a haza minden fia okos és szárnyaló tervekhez igazodva formálja az ország, a társadalom, az emberi élet mai és holnapi arculatát, a forradalmi humanizmus eszményeinek jegyében. A szabadságról, amely építőmunka, erkölcs, méltányosság, kultúra, jog és kötelezettség is egyben. A szabadságról, amely elválaszthatatlan a függetlenségtől és a szuverenitástól, minden népnek attól a jogától, hogy ura legyen sorsának, országának, anyagi és szellemi értékeinek. A szabadság színeit minálunk, Romániában nemcsak gyermekeink festik rajzlapra ezeket a színeket mi ragyogtattuk fel az ország térképén, tegnapi és mai tetteinkkel, életünk új, szocialista tartalmaival, hazaszeretetünkkel, a népek közötti megértést és együttműködést szolgáló törekvéseinkkel• cselekvő hitünkkel az emberség, a humánum, az értelem szükségszerű győzelmében szerte a világon. Gálfalvi Zsolt 3. MUNKÁBAN AZ ORSZÁG S MEGVÁLTOZOTT VIDÉK, MEGVÁLTOZOTT EMBEREK ésem jártam Alexandriában, Teleorman megyéről is lényegében annyit tudtam, hogy egyik legnagyobb éléstárunk. Tavaly itt érték el a legnagyobb gabonahozamokat az országban, s a pártfőtitkár jelenlétében Alexandria volt a Termésnap ünnepségének színhelye. Míg a megyeszékhely felé közeledem, önkéntelenül eszembe jut az egyik helybeli költő — Alexandru Cepurájeanu — vallomása: „Az én meghitt nyári lakom / Falun vagyon..." Találó strófák voltak pár évtizeddel ezelőtt. Akkor, amikor még poros, álmos, eldugott fészek, falunál alig különb település volt. A városibb köntöst két gőzmalom, tucatnyi kocsma és üzlet, meg műhely próbálta erőtlenül bizonygatni... A Vedea folyó magas martjáról manapság merőben más Alexandria tárulkozik eléd. Az úttól jobbra 4—7—10 emeletes tömbházak sorakoznak. Kilenc évvel ezelőtt egyetlen blokk, 40 lakás jelentette itt az urbanizáció térhódítását. Manapság 4000-et tesz ki a város korszerű lakásalapja, s 1980-ig további 6000 lakáskulcs talál gazdára. Kellenek. A lezárult ötéves terv időszakában megkétszereződött a lakosság, jelenleg mintegy 35 000 a lélekszám. Az új városközpont — a modern közigazgatási palotával, a Szakszervezeti Művelődési Ház impozáns épületével, a Pare szállóval, az üzletsorok és tömbházak sokaságával — gyökeres átalakulásokról vall. Petre Ripeanu, a városi néptanács alelnöke próbálja felvázolni az utóbbi évek fejlődésének erővonalait . Akár hiszi, akár nem, 1967-ben mindössze két kisipari szövetkezet, néhány helyiipari részleg és két kicsi vállalat működött a városban. Legnagyobbikuk, az Islaz alig 200 embert foglalkoztatott. Abban az évben a vízvezeték, csatornázás ismeretlen fogalom volt, az utcáknak alig 15 százaléka volt lekövezve. Jelenleg a vízvezeték-hálózat átfogja az egész várost, az utcák 90 százaléka kövezett vagy aszfaltos. A változást persze elsősorban a helybeliek érzik és értékelik, akik tíz évvel ezelőtt még térdig sárban caplattak, nyaranta nyelték a porfelleget, gémeskútból merítették az ivóvizet. Tíz esztendő alatt, de főleg a lezárult ötéves terv idején, iparvárossá nőtte ki magát Alexandria. 1968-ban kezdett termelni az első, köztársasági érdekeltségű vállalat, a könnyűipari felszereléseket gyártó Islaz. Majd felépült az építőipari berendezéseket előállító gyár. 1971-ben állt munkába a villamos vezérlőberendezéseket termelő vállalat, két év múlva pedig a város büszkesége: a golyóscsapágy-üzem. Végül a pamutfonoda gépsorai kezdtek dolgozni. Közben korszerűsödtek, igazi gyárakká terebélyesedtek a régebbi helyi ipari egységek, a len- és kenderóztató stb. A szaporodó gyárak körbefogták a várost, ipari platformokat teremtettek. Több mint 26 000 ember számára biztosítottak munkát, évente több mint kétmilliárdra emelték Alexandria globális ipari termelését. A szocialista nagyipar csinált igazi várost Alexandriából és a gyárak diadémja nemesítette meg a teleormaniak munkáját is. Alig tíz év alatt a földművelésről tízezrek tértek át a nagyobb termelékenységű ipari tevékenységre. Méghozzá magas technicitást igénylő gépipari, finommechanikai mesterségekre. — Nemcsak építeni kellett rengeteget, de tanulni is — mondotta Gheorghe Ciobanu, a golyóscsapágy-üzemi pártbizottság helyettes titkára. — Munkásaink egy részét Brassóban készítettük fel, nagy segítséget kaptunk az ottani kiváló szakemberektől, a többit azonban menet közben, munkahelyi kiképzéssel készítettük fel, ezentúl pedig saját szakiskolánkban. Tekintettel azonban arra, hogy üzemünkben az átlagos életkor alig 22 év, munkásaink zöme I. és II. kategóriájú, a továbbtanulás parancsszerű szükséglet. Már csak azért is, mert enélkül elképzelhetetlen az ultramodern gépek maximális kihasználása, s az, hogy a jelenlegi kapacitással 1980-ig megduplázzuk a termelést, évente 60 millió csapágyat állítsunk elő. Méghozzá a jelenlegi 120 típus jelentős bővítésével egyidejűleg. A nagyobb tudásra, a szüntelen tanulásra kötelez az is, hogy a közel félszáz országban, ahová termékeink eljutnak, becsületet kell szerezzünk a román gépgyártóiparnak. S tanulnak a golyóscsapágyüzembeliek. Két és félezren vesznek részt a különböző szervezett továbbképzési tanfolyamokon. Építve, dolgozva tanul a város apraja-nagyja. Tíz év alatt négy általános iskola, egy elméleti és egy ipari líceum, valamint jónéhány szakiskola épült. A tanulóseregből csak a KISZ-tagok száma meghaladja a 4500-at. Mátéi Leovan, a városi KISZ-bizottság első titkára lelkesen beszél arról a hozzáállásról, amellyel a város ifjúsága kiveszi részét mind a termésfokozó akciókból, mind a városszépítési közérdekű munkákból. Tavaly a fiatalok 20 hektárnyi akácerdőt telepítettek a művelésre alkalmatlan partokon, s a városi viszonylatban megvalósított 40 millió lej értékű hazafias munkából jelentős hányada az ő hozzájárulásukat képviseli. — üzemi szervezeteink, e pártszervezetek irányításával, minden támogatást megadnak a szakmai ismeretek gyarapításához, a munkatermelékenységet növelő kezdeményezések széles körű elterjesztéséhez — mondotta. — A tudományosműszaki forradalom ötéves tervének feladatai többre köteleztek bennünket, fiatalokat, a műszaki ismeretek gyarapításában, a technikai alkotószellem kibontakoztatásában, a gazdasági látószög meghonosításában. Pár napja nyitottuk meg az ifjúság technikai klubját, amely mintegy kondenzációs magvát képezi az 1977-re elkészülő Ifjúsági Technikai Háznak. Jacob Craciun, a városi szaktanács elnöke a pártévfordulót és a május elsejét köszöntő szocialista munkaverseny eredményeiről tájékoztat. Arról, hogy már az első negyedévben több mint 8 millió lejjel teljesítették túl az összipari termelés terven felüli vállalását, s az ünnepekig a túlszárnyalás még jelentősebb lesz. S miközben az értékesebbnél értékesebb kezdeményezéseket sorolja — Egyetlen selejt se arról a pépről, amelyen dolgozom, Hulladékból új termékek, A perc barátai stb. — büszkén beszél arról az egyre kiteljesedőbb tudatról, amely a tegnap még földet művelő alexandriaiakat, öntudatos, érett munkásokká alakította át. Meg azokról, akik annak előtte az ország különböző gyáraiban dolgoztak, s most hazajöhetnek, itt is akad szakmunka számukra. Nemcsak a városképben, de az emberi lélek terein is mélyreható változások mentek végbe a Duna-síkságon. Zoltán Tibor joga volt, jártak ide munténiai, moldovai kereskedők is. Azt is felírták a korabeli történészek, hogy enyhe, kellemes éghajlata van a vidéknek, ami alkalmassá teszi a szőlőtermesztésre. Szó van a narancsosokról is. Hogy beértek-e vagy sem, arról nem tesznek említést, de, hogy a vár vadaskertjében volt narancs- és citromfa, az biztos. — Az meglehet, hisz volt ott minden — hagyja helyben Tetcu Vasile. — Tudták a vár urai, hogy mi e jó. Az öregek mesélik, milyen szarvasok, őzek, fácánok éltek abban a vadaskertben, s milyen vadászatokat rendeztek itt a grófok. " Na, de hagyjuk, lássuk inkább miből élünk. Látom, kint van mindenki a határban, ránk várnak, siessünk. Csendesen csordogáló patakocska mellett állunk meg Festeuban, a község polgármestere lép ki az egybegyűlt sokaságból, fogad bennünket. — Talán csak nem ijedtek meg a fellegektől? — kérdezi tréfálkozva.— Ha esik, ha havaz, ma itt végezni kell. Szerszámot hoztatok még? — kérdezi az elnöktől. — Úgy látom, elkel még néhány kapa és ásó. Perceken belül tanácskozásra gyűl egybe a falu vezetősége: Festeu Ioan polgármester, Nistor Dumitru, a pártbizottság titkárhelyettese, Tetcu Vasile elnök, az mlsz brigádosai. Napirendi pont: a legelő és a kaszáló sorsa. A határozat: le kell vezetni a pangó vizeket. Méghozzá azonnal, mert napsütésre nem lehet számítani. A röpgyűlés szervezési kérdésekkel ér véget: kijelölik mindenki szakaszát, beleértve a vezetőségét is. Férfiak, asszonyok, fiatalok és idősebbek, a község román és magyar lakói egy emberként látnak munkához. Egymás után készülnek el a lefolyók, ürülnek meg a tavacskák. — Kell a fű — jelenti ki Tetcu, Vasile. — Szép állatállományunk van, becsületesen kell takarmányoznunk, ha eredményeket akarunk elérni. A műtrágyát már kora tavasszal kihordtuk, de arra nem számítottunk, hogy ilyen esős lesz az április. Megszokott időjárási viszonyok közepette ugyanis itt nem áll meg a víz, hamar felszárad. Most azonban! De arról jobb nem is beszélni, annyi gondot okoz a sok eső. Nem baj — nyugtatja önmagát is —, kifogunk mi rajta, íme, most is eljött jóformán az egész falu. Úgy terveztük, hogy az idén előbbre lépünk egyet. Kukoricából négyezren felül szeretnénk betakarítani, 1972-ben 4600-atsikerült, búzából , legalább háromezer kilót. Cukorrépából is jó lenne a 72-es szintet elérni,akkor 42 000 kiló termett hektáronként. Tavaly is jól jöttünk volna ki, ha a Küküllő nem sepri el a termést. Ha mindez meglesz, megy az állattenyésztés is, mert mi kell hozzá? Kukorica, széna, répafej, siló. Ezért igyekszünk most úgy. A hús- és tejhozam alapjait tavasszal kell biztosítani. " Déltájban Festeu Ioan polgármesterrel és Nistor Dumitru történelemtanárral visszatérünk Küküllővárra. Útközben van időnk erről is, arról is elbeszélgetni, így tudjuk meg, hogy Nistor Dumitru, aki ma hármas tisztséget tölt be a községben, 1964-ben, a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola elvégzése után került Kükülővárra román nyelv és történelem szakos tanárnak. Anynyira megtetszett neki a szépmúltú falu, hogy később, amikor már a Babes-Bólyai Tudományegyetem diákja volt, államvizsga dolgozata témájául Küküllővár történetét választotta, így készült el a község monográfiája. — Néhány hét elég volt ahhoz, hogy megszeressem az itteni embereket, románokat és magyarokat, akik a legnagyobb egyetértésben élnek és dolgoznak. Az idősebbekkel elbeszélgetve, érdekes dolgokat hallottam a község történetéről, az együttélés szép momentumairól. Ezek a már-már legenda számba vehető elbeszélések arra késztettek, hogy utána nézzek a dolgoknak. Csakhamar megállapíthattam, hogy a népi emlékezet nem csalódik, hogy a baráti együttélés szálai mélyen visszavezetnek a történelembe. Szeretnék erre egy példát is említeni. 1849-ben, amikor a reakció támadásba lendült, a környék jobbágyai a várban gyülekeztek, hogy frissen szerzett jogaikat megvédjék. Rábukkantam egy névsorra, amelyből kiderült, hogy a megalakult csapatot román és magyar parasztok képezték, a községből például Spineanu Nicolae, Scheau Ion,Solymosi Ferenc és Papp Ferenc. Később, 1972-ben fel sem vetődött bennem más gondolat, mint az, hogy mindezt megírjam, így született meg az államvizsga dolgozatom, s ezzel együtt Küküllővár monográfiája. Akkor csak 1918-ig írtam meg ezt a krónikát, most a folytatásán dolgozom. Mert meg akarom örökítenni az utóbbi évtizedek kiemelkedő momentumait is, mindenekelőtt azt, ahogyan új életet kezdtek az emberek az egykori grófi birtokon. A monográfia második része még nem készült el, gazdag tényanyagából még nem meríthetünk, de szemre is megállapíthatjuk, Küküllővár történelmének legszebb korszakát éli. A tervezett középületek közül a művelődési otthon, az általános áruház már készen áll, a nyolctantermes, laboratóriumos iskola most épül, jövőre tervezik a víz bevezetését előbb a központ nagyobb épületeibe, később a lakóházakba, amelyek több mint fele az elmúlt évtizedben készült el. — S mindez még csak a kezdet — mondja Festeu loan polgármester.— Bár nagy a konkurencia, hisz a szomszédok is törekvő emberek, szeretnénk, ha idővel városi rangig vinnénk. Úgy vélem, ennek nem lesz akadálya, hiszen az emberek szorgalmasak, s amit vállalnak, azt maradéktalanul el is végzik. Főleg, ha maga a polgármester, s a községi pártbizottság többi tagjai is közéjük állnak. Úgy, mint ezen a borús délelőttös Ásóval, kapával, csákánnyal a kézben. Gyarmath János s egy modern üzletház felhúzása, még ebben az évben, amelynek emeletén az mtsz szakemberei számára készülnek lakások. Természetesen ismét csak a gazdaság hathatós hozzájárulásával ... — Ennyi mindenre telik ez mtsz erejéből? — Telik... S ennek az erőnek a munka az alapja. Mindent, amit itt körös-körül lát, a munka teremtett, persze, a hozzáértéssel, szaktudással, lelkiismerettel és fegyelemmel végzett munka, amely megteremti a feltételeket arra, hogy valóban kézzelfoghatóan beleszólhassunk a falu egész társadalmi, szociális életének alakulásába... Villányi István elnök-mérnök, mindennap pontban délután két órakor jön be a mezőről az mtsz székházába. Ekkor beszéli meg a másnapi teendőket a brigádosokkal. S köztudott, hogy a mérnök szigorú, pontos ember, megköveteli s be is tartja a közösen meghatározott programot. A falon a Munkaérdemrend első fokozatának oklevele, 1972-es keltezéssel. A szekrényben kötetnyi elismerő oklevél, érdemérem „szerénykedik”. Évenként „kijár" ez a mezőpetri gazdaságnak. A megbeszélés végetér, a brigádosokat homokfutó várja az udvaron. Mi terepjáróra kapaszkodunk, Villányi mérnök amegszokott délutáni ellenőrző, körúti éra, „indul. Alacsony, szikár ember a tőrmérnek, arcára, idő előtt vésett barázdákat a megfeszített munka, a ránehezedő felelősség. Keveset beszél, ajkát keskenyre préseli. Menet közben felleltározom a gazdaságot: 2320 hektár szántóföld,— a megye közepes nagyságú gazdaságai közé tartozik. Legfontosabb jövedelmi forrás a szántóföldi növénytermesztés: ezer hektár búza és kukorica, a többi árpa, cukorrépa, kender, korai és őszi burgonya, takarmánynövények. Százharminc hektár zöldséges. Három állattenyésztési farm: tehenészet, szarvasmarha-hizlalda, sertés- és tyúktenyészet. A mezőn traktorok duruzsolnak serényen. Egyelőre a gépeké a „szó" a földeken. Vetik a kukoricát ötszáz hektáron. Azon az ötszáz hektáron, amely tavaly nem kevesebb mint 6348 kilós átlaghozammal viszonozta e gondoskodást, s bár a búza nem volt olyan adakozó mint máskor, a többi termények fejedelmi kárpótlást nyújtottak. S a mezőpetrimtsz, ez a szántóterületét illetően közepesnek mondható gazdaság, 11 567 tonna növényi terméket, ezenkívül 707 tonna húst és kilencezer hektoliter tejet adott egymaga nemzetgazdaságunknak. — Akar szép borjakat látni? — kérdezi, s a kocsit beirányítja az állattenyésztési farm udvarára. — Ausztriai vöröstarkák — vezet végig a maga tervezte istállón, amelynek lakói olyan elégedett nyugalommal kérődznek, mintha most tértek volna vissza alegdúsabb nyári legelőkről ... Késő délután lesz, mire ismét benyitunk az mtsz-irodára. Villányi István fáradtan leereszkedik egy fotelbe. — Miből telik a gazdaságnak, s a falubelieknek is ? — tér vissza a két órával ezelőtt feltett kérdésre. — Ha tud a számokból kalkulálni, hát íme néhány : az évi össztermelés értéke harminckét és félmillió lej, húszmillió az állóalap értéke. Az utóbbi öt évben több mint tizenötmilliót költöttünk építkezésre. A saját gazdasági épületeinken kívül futotta belőle falufejlesztésre-szépítésre. A tagságnak pedig javadalmazás fejében tíz és félmilliót fizettünk ki zárszámadáskor, s tetejében még hatszázötvenezer lej pötjavadalmazást e tervtúlteljesítésért... Néhány percre gondolataiba feledkezik Villányi mérnök : — Közvetlenül a szövetkezet megalakulása utánhazakerültem, mint mérnök, akkor bizony szegény volt a gazdaság. Azt mondtam az embereknek, egy évig tart csak ez az állapot, ha mindnyájan munkához látunk, és igazam lett... Azt tartja a szólás, senki sem lehet próféta a saját falujában. Hát próféta ugyan nem, de egy jó gazdaság vezetője s egy virágzó falu lakója, az lettem. Nemhiába ismertem én ennek a falunak minden lakóját cseperedő korom óta. Első perctől kezdve tudtam, mire vagyunk képesek, s most másfél évtized múltán azt hiszem, minden hivalkodás nélkül lehetünk büszkék is ... Jakab Márta tunk, Jobbítunk a Glória szerkezetein. Szükség volt a rövidebb vágószélességű változatára, elkészítettük. A dombvidéken könnyebb lesz így az aratás. Állítom, kombájnjaink bármilyen típusú arató cséplőkhöz hasonlítva megállják a helyüket... Fiatalok mennek el mellettünk. Köszönnek. Az idősebb munkások egy-egy szóra meg is állítják. Tutunaru Joant mindenki ismeri. — Ötvenkilencben tettek meg a hatos részleg vezetőjének. Harminchéten vagyunk, akik a gépek külsejét alakítják. A harminchét közül huszonkettő fiatal. — Könnyű velük dolgozni? — Már akivel. Itt van például Jordan Anghel, vérében van a mesterség. Nem adna ki semmit a kezéből, amíg nincs rendben. Mondja is barátainak, ha olykor rászólnak, hogy hagyja abba már a pepecselést, mert jó az így is: „ha nekem így nem tetszik, másnak, hogy tetszenek. De csak jót szólhatok Neacsu Ionról, Marincel Dumitruról, Trandafir Stanról is, pedig alig töltötték be a huszadik évüket... A múltkor mégis elém állt az egyik, Barbu Nicolae, hogy ne haragudjak, de ő itthagyja a gyárat. Elmegy, mert nehéz a munka. Kérdeztem, hol tud könnyű munkával megélni. Nem válaszolt. Elment. Volt olyan fiatal, aki egy szót sem siett, úgy hagyott Itt. Egy szép nap nem jött dolgozni. Nagyon bántott az eset. — A harminchárom év alatt hányszor hiányzott a műhelyből? — Csak amíg katonáskodtam. Betegség nem nagyon vert le. Lehet, mert szerencsém volt. Másért pedig miért hiányoztam volna? Az egyik délután kivitte a fiúkat az udvarra facsemetéket ültetni. Az akkor alig néhány araszos fácskák ma mér sudár jegenyék. • ? — Morogtak az emberek, hogy minek a gyár udvarára fa, úgy sem fogan meg. És ha mégis megmaradnak, a kombájnok az udvaron, áthaladás közben csak letörik. A csemeték megfogantak. Volt, amelyiket a forgolódó gépek kettétörtek. Ezeket újraültették. Most jegenyesor, távolabb pedig virágágyások fogadják a kapun belépőt. Tavaszi díszben. — Holnap udvart takarítunk. Megbeszéltem a fiúkkal... Néhány évvel ezelőtt a mozgósítás így zajlott le. Tutunaru loan munka után megkérdezte: fiúk, virágot kell ültetnünk, mikor értek rá? Másnap mind ott voltak, pedig nem kötelezte őket senki. Egy esztendő múlva hallottam a hírt, hogy Tutunaru Ioant, a részleg pártbizottsága titkárának választották. A gyűlés végén is csak annyit mondott: köszönöm a bizalmat. Azóta kétszer újraválasztotok. ........ '■ s... n.n- t -i: evr 'Román Győző ,,Az egész nevelő tevékenység hazánk állampolgárainak a munkára való nevelésén kell hogy alapuljon-abból a közismert igazságból kiindulva, hogy a társadalmi élet különböző területein kifejtett fizikai és szellemi munka a haladás és a civilizáció alapvető tényezője, a nép jólétének biztosítéka, a szocializmus és a kommunizmus felépítésének, a nemzeti függetlenség megvédésének és megerősítésének záloga NICOLAE CEAUȘESCU