Előre, 1980. november (34. évfolyam, 10248-10273. szám)

1980-11-01 / 10248. szám

M OLCSÓBBAN, GAZDASÁGOSABBAN! SZÁZEZRES MEGTAKARÍTÁS A MARADÉKAYOK HASZNOSÍTÁSÁVAL A NYERSANYAGOK VILÁGPIACI ÁRÁNAK NÖVEKEDÉSE ARRA KÖTELEZ, HOGY MÉG ÉSSZERŰBBEN, TAKARÉKOSABBAN HASZNÁLJUK FEL KÉSZLETEINKET egannyi érv és követel­mény szól amellett, hogy takarékosan bánjunk nyersanyagkészleteinkkel és felhasználjuk — minél na­gyobb mértékben használjuk fel — a másodlagos nyers­anyagokat és a technológiai maradékot. Az egyik nyomós érv köztudottan az, hogy a vi­lágpiacon az utóbbi években rohamosan emelkedtek a nyersanyagárak, egyre többet kell fizetni az ipar kenyere­ként szolgáló legkülönbözőbb anyagokért. Száz meg százmil­liós kiadástól mentesíthetjük nemzetgazdaságunkat, ha ész­szerűen, takarékosan használ-t­juk fel a rendelkezésünkre ál­ló anyagkészleteket. S a világ­piaci ár emelkedése mellett erre ösztön­öz bennünket az új gazdasági-pénzügyi mechaniz­mus, a munkásönigazgatás, az önálló pénzgazdálkodás. Min­den terméknek nyereségnek kell lennie, nem engedhetjük meg, hogy rosszul és hanyagul dolgozzunk, mert — úgymond — az állam majd kiegészíti a hiányt a közös nagy pénztár­ból. Elmúltak azok az idők, a­­mikor az egyik vagy másik ü­­zemnek, munkaközösségnek a mulasztásait az állam, a tár­sadalom magára vállalhatja. Valamennyi egységnek, mun­kaközösségnek önmagának kell megkeresnie és találnia a ha­tékonyabb, eredményesebb munka útjait, feltárnia és ér­tékesítenie belső tartalékait, hogy tevékenysége kifizető, nyereséges legyen. Nem fér hozzá kétség, hogy a nyersanyagok és a másodla­gos anyagok, illetve a techno­lógiai maradékok jobb értéke­sítése körül még sok a tenni­való a legtöbb üzemben. Fiatal gyárunk munkaközössége is a­­zon fáradozik, hogy egyre jobb eredményeket mondhassunk magunkénak ezen a területen is. A beavatatlan azt gondol­hatná, hogy a fajanszgyártás­ban nincsenek ilyenszerű gon­dok és feladatok, hisz a nyers­anyagul szolgáló kaolin — vagy ahogy egyes helyeken nevezik, a fehér­ föld­­ kor­látlanul a rendelkezésünkre áll. A valóság azonban az, hogy a kaolin kitermelése is eléggé költséges, nem beszél­ve a szállításával járó kiadá­sokról. A mi üzemünkhöz pél­dául a Kolozs megyei Egresről kapjuk a kaolint. A bevezető­ben említettekkel együtt, min­den okunk megvan tehát ah­hoz, hogy megfontoltan és jó­­gazda módjára bánjunk a nyersanyaggal. Mint utaltam rá, jóllehet igen fiatal üzem vagyunk, mégis van már egyikét jó e­redményünk ebben a tekintet­ben is. Az egyik legfigyelem­reméltóbb talán az, hogy újab­ban sikerült olyan megoldást találnunk, hogy a gyártásban felhasználjuk a technológiai maradékot, anélkül, hogy ez a minőség rovására menne. Ha az indulásnál ennek a mara­déknak az aránya csak 5 szá­zalék volt az új termékek for­mázásához használt nyers­anyagban, ma arányuk eléri a 15, de számos terméknél a 30 százalékot is. Gondosan össze­szedjük a formázásnál és az első égetésnél keletkező mara­dékot, selejtet, hulladékot és miután megőröltük, hozzáke­verjük a friss nyersanyaghoz. Ennek eredményeként már az idén 120 ezer lej megtaka­rítás jelentkezhet vállalatunk­nál —, másképpen szólva ter­vünk teljesítéséhez 120 ezer lejjel kevesebb értékű kaolin­ra lesz szükség. Az idei műszaki kutatási­fejlesztési feladatainkban elő­irányoztuk a zománcozás — tehát a második égetés — után keletkező hulladékok, selejt­­darabok értékesítését. (Záró­jelben hadd jegyezzem m­­eg, hogy a különböző háztartási fajanszedények égetése köz­ben a legnagyobb óvatosság ellenére is megsérülhetnek,­­ repedhetnek a friss zománcba mártott tárgyak, termékek). Sikerült megfelelő megoldást találnunk az újra­felhaszná­lásra. Akárcsak az előbbi eset­ben, megőröljük a mázas ma­radékot és zsírtalanító a­­nyagként a kaolinba kever­jük. Az elején az okozott problémát, hogy nem tud­tunk, , mit kezdeni a sötét színűre zománcozott termékek maradékával, de végül ezt is megoldottuk. Az ilyen mara­dékot olyan termékek gyártá­sánál használjuk fel, amelye­ket fedőmázzal vonunk be. Következésképpen a sötétebb alapszínt teljesen lefedi a fe­­dőmáz. Számításaink szerint ezzel az eljárással évente mintegy 180 ezer lej értékű a­­lapanyagot takarítunk meg. Említettem, hogy­­ üzemünk­höz elég messziről kell szállí­tani a kaolint, márpedig a szállítási költségek eléggé megterhelik a vállalat kiadá­sait, s természetesen a bevételt is. Eléggé ismert tény, hogy Nagybányának jelentős faze­kas-hagyományai vannak, s a fazekasok a város környékén mindig jó agyagot találtak ter­mékeikhez. Próbáljuk meg mi is a kaolinnál sokkal olcsób­ban hozzáférhető anyaggal! — mondták szakembereink és javaslatuk ugyancsak bekerült az idei műszaki-kutatási terv­be. Nem szeretnénk elkiabálni, de minden jel arra vall, hogy jó úton haladunk. Az agyag­hoz sikerült olyan pórustömí­­tő anyagokat találnunk, illetve olyan keverési receptet össze­állítanunk, ami a keveréknek igen jó tulajdonságokat, a ka­olinnál is előnyösebb jellem­zőket biztosít. Ezt az új anya­got, keveréket VITRUS-nak neveztük el. Nagy előnye a kaolinnal szemben például az hogy sokkal kevésbé vízáte­resztő. Amíg a fajansznak 12 százalékos a porozítása — a lyukacsossága —, addig az a­­gyagalapú VITRUS-nak mind­össze 1 százalék. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy nagyobb a szilárdsága, kevésbé törékeny De az se utolsó dolog, hogy égetéséhez 20 C°-kal kisebb hőmérsékletre van szükség, ami energiamegtakarítást e­­redményez. Most azon dolgo­zunk, hogy megfelelő mázt is találjunk ehhez az új és olcsó anyaghoz. S végezetül néhány szót egy másik sokat ígérő kísérletről. Nem tudom mennyire közis­mert, hogy a fajanszgyártásnál általában gipszformákat hasz­nálnak, ez terjedt el, ennek van hagyománya. Csakhogy a mai gazdasági követelmények szerint már a gipsz is elég drága, s lévén, hogy a gipsz­formák elég könnyen törnek, sok kell belőle különösen egy ilyen nagyüzemben, mint a bányai FAIMAR. Megpróbál­tunk hát egy sokkal tartósabb anyaggal kísérletezni, így ju­tottunk el a Poroplast műa­nyaghoz. Az első próbák sze­rint az ebből készült formák mintegy 50—60-szor nagyobb élettartalmúak, mint a gipsz­forma. Elterjesztésükkel­­ már a közeli jövőben szeret­nénk bevezetni üzemszerűen — sok anyagot, munkát és e­­nergiát takaríthatunk meg. Mindaz, amiről itt szóltam nem jelenti azt, hogy jövőre és a következő évekre nem ma­rad tennivalónk az anyagok takarékos felhasználása terén. Ám úgy vélem, hogy fiatal üzemünk fiatal munkaközös­sége jó úton indult el és rend­re megoldást találunk a gaz­dasági hatékonyságot érintő, befolyásoló minden kérdésre. Vagy másképpen szólva nem­csak szépek és tetszetősek, de egyre olcsóbbak, gazdaságo­sabbak lesznek termékeink. Oliver Ágnes mérnök, a nagybányai FAIMAR fajanszgyár technológiai és tervezőosztályának vezetője A marosvásárhelyi Electromures vállalat dolgozói szorgalmas munkájuk, az erőteljes műszaki alkotóte­vékenység eredményeként egyre újabb, versenyképesebb termékkel jelentkeznek a hazai és külföldi piacokon TÖBB SZENET AZ ORSZÁGNAK a bánya ily ügyes, szár- ir­galmas, munkaszerető IV* népet a globuson alig kaphatott volna munkásai­nak“ — írja 1877-ben Békésy Károly Az erdővidéki barna­szénbánya című könyvében. Abban az időben, a kezdetek­kor, aláaknázott kamra-pillér fejtéssel, a századfordulót kö­vetően keskenyhomlokú kam­rafejtéssel dolgoztak. A bá­nyászok szerszáma csákányból, szénlapátból, fejszéből, csa­varfúróból és fejtéskampóból állott, ezt egészítette ki később a harcsafűrész. Világításra az olajmécses — a lánca —, ké­sőbb a karbidlámpa szolgált. A tárnákat trapéz alakúra ké­pezték ki, faácsolattal biztosí­tották. A széntövesztés csá­kánnyal történt. A mélyszinti szállítás teknővel, facsillével lóvontatású facsille vonatokkal történt. A rossz megvilágítású, oxigénhiányos, meleg levegő­jű fejtésekben tíz-tizenkét órát dolgoztak. 1872 és 1920 között a termelés 600 tonnáról évi 38 800 tonnára növekedett. A bányakatasztrófákról és a balesetekről nem vezettek sta­tisztikát. Az első bányásznemzedék szorgalmáról és helytállásáról vallanak az idézett emlékek. Azóta sok mindent feljegyzett a történelem, az erdővidéki bá­nyászat múltjának krónikájá­ban tények igazolják a kitar­tás és a szorgalom hagyomá­nyát. Ez nem tűnt el, nem ko­pott meg a nemzedék­váltá­sok során. Eljutott napjainkig, a legfiatalabbakig... Nehéz, agyagos út vezet fel a domboldalra. Olyan, hogy a traktorvontatta anyagszállítá­snak is jól el kell találnia mer­re vegye, nehogy beragadjon. Nyomában haladni sem egysze­rű, erővel húzza a sár az ember lábáról a csizmát. Valahonnan sóder kellene ide, mielőbb. Sok embernek lesz ez fontos nem­sokára. Fent, az oldalban bá­nyajáratot hajtanak a külszín­ről. A bejáratnál, az ácsolaton improvizált írással ,ez áll: KISZ-brigád... Meredeken e­­reszkedik a sínpár a mélybe. Egy darabig, mert aztán, nincs hova tovább. Áthatolhatatlan torlasz zárja el az utat, ezt a kőzetet kell most átfúrnia, mélyépítéssel tartós bányatér­séggé alakítania a Tóth László vezette brigádnak. Negyven-ötven méter mé­lyen lehetünk. Csak valamivel van melegebb, mint odakint. A falat ostromló férfiak arca­­ruhája merő víz, törlik a verí­téket, kenik a vastag port az arcukon. Palában dolgoznak, kézi fejtéssel. A fejük fölötti földréteg vastagsága még nem engedélyezi a robbantást. Sza­porán rakják tele a csillét, a­­mikor már magasan áll a szür­ke anyag, nyomják fel a sínre, onnan húzatják a külszínre. Tóth László is felkíséri a csillét. Csupán itt fenn, a nap­világnál látszik mennyire fia­tal. Halkszavú, mosolygós ar­cú, szerény ember Vargyas legfiatalabb brigádosa. — Tulajdonképpen miért van szükség erre az új járatra, pontosan itt a domboldal kö­zepén? — így ketté oszlik a bánya, lerövidülnek a szállítási távol­ságok. Amikor felszerelik a szalagot is, gyorsabb és ol­csóbb lesz a szénszállítás. — Ez még a jövő dolga, a magukét, a mostanit, nem könnyíti... Mennyi van még hátra? — Nyolcvan méternyi táró kiásása és ácsolása. — Nehéz feladattal bízták meg az ifjúsági brigádot. Mit mondtak a fiúk, amikor meg­hallották? — Mit mondjanak? Semmi különöset. Valakinek ezt is el kell végeznie. Most, hogy már benne vagyunk, azt bánjuk, hogy nehezen haladunk. Nem akarnánk lemaradni a tervvel, ilyesmi még nem fordult elő a brigádunkkal. — Mióta létezik ifjúsági bri­gád Vargyason? — Öt éve. Fiatal mérnök, Boros Árpád kezdeményezte a dolgot, övé az ötlet, hogy az ifjúság külön brigádot alakít­son, mutassa meg, mire képes Az ő érdeme az elgondolás, a fiúké pedig az, hogy nem val­lottunk szégyent.­­ Ebben osztozik a briga­dos is. Különben az olténiai szénmedencében is nagy elis­meréssel szóltak Tóth László és társai munkájáról. Miben tűntek ott ki a kópéd bányá­szok? — Több éven át egymást kö­vették az erdővidéki bányász­csapatok a Jilf völgyi, a gir- Lázár Edit (Folytatása a 3. oldalon) //EZ A MI ALAPÁLLÁSUNK..." Világi proletárjai, egyesüljetek? A SZOCIALISTA DEMOKRÁCIA ÉS EGYSÉG FRONTJA ORSZÁGOS TANÁCSÁNAK NAPILAPJA Tervezet TÖRVÉNY a munkásönigazgatás és az önálló eszköz-, pénz- és valutagazdálkodás erősítéséről a külkereskedelmi és a nemzetközi gazdasági kooperálási tevékenységben (2.-3. old.) a PNUD bukaresti képviselőjét Nicolae Ceausescu elvtárs, Nemzetek Fejlesztési Program-Románia Szocialista Köztársaság­­ának (PNUD) bukaresti képvi­­elnöke búcsúlátogatáson fogadta Roger Polgárt, az Egyesült­selőj­ét, abból az alkalomból, hogy a PNUD képviselője befe­jezte küldetését országunkban. Ez alkalommal szívélyes be­szélgetésre került sor. MUNKATÁRSUNK JELENTI MAROS MEGYÉBŐL AZ UTOLSÓ TÁBLÁKON IS MINŐSÉGI MAGÁGYAT ÉS VETÉST Az ákosfalvi agráripari ta­nács övezete egyike Maros me­gye azon vidékeinek, ahol az idei őszön ütemesen és jó fel­tételek között végezték el a vetési munkálatokat. Persze, a sajátos időjárás nehézsége­ket is okozott, okoz itt is, a későn lekerülő ősziek hátrál­tatták a gépesítőket a mag­ágyelőkészítésben, ám a jó szervezés révén és a traktoro­sok helytállásának köszönhe­tően jórészt sikerült pótolni a lemaradást. Olyannyira, hogy mire e sorok megjelennek, minden valószínűség szerint a megyében elsőként be is fejez­hetik az őszi vetést. Az elmúlt­ napokban, ami­kor az övezetben jártunk, ta­nácsi szinten már csak más­félszáz hektár területen volt hátra a maghintés.­ És a látot­tak alapján nemcsak az ütem növeléséért foganatosított erő­feszítéseket dicsérhetjük, ha­nem azt a törekvést,, hogy az utolsó táblákon is gyorsan dolgoznak, de kapkodás nélkül végzik el a vetést. Az igényes­ségre annál inkább szükség van, mert az optimális vetési időszak e vidéken is lejárt, a késésből adódó hátrányt minő­ségi munkával kell tehát el­lensúlyozni. De­ érvényes-e mindez a me­gye más övezeteiben is? A kérdéssel Olteanu Ioan elv­társhoz a megyei szakigazgató­ság helyettes vezetőjéhez for­dultunk. — Napi 3000—3200 hektár körüli vetési teljesítménnyel dolgozunk, az előző napokhoz viszonyítva tehát lényegesen javult az egyensúly. E teljesít­mény megtartására, sőt növe­lésére továbbra is számítunk, ami feltételeket teremtene ar­ra, hogy hamarosan befejez­zük a vetést. Természetesen, alapvető követelmény a minő­ségi munka feltételeinek biz­tosítása és az időjárás javulá­sával arányosan most már jobb minőségi magágyat ké­szíthetnek a gépesítők. Ám éppen a minőség igényli azt is, hogy mindenből a lehető leggyorsabban befejezzék a ve­tést. A szakigazgatóság mun­katársai terepen, az agráripari tanácsok egységeiben tartóz­kodnak, a helyszínen segítik e törekvések teljesítését. A vetés befejezése a kuko­ricabetakarítás, illetve a cu­korrépaszállítás meggyorsítá­sát feltételezi.­­ Az utóbbi napokban e tekintetben javulás történt, de további erőfeszítésekre van szükség. A Nicolae Ceausescu elvtárs termésnapi üzenetében foglalt értékes útmutatások szerint cselekedve mi mindent elkövetünk azért,­ hogy mi­előbb biztonságba kerül­jön a kukorica és a répa. A beszélgetést követően a régeni és a faragói övezetbe látogattunk el. A tapasztalat megerősítette az ütem növelé­sére foganatosított intézkedé­sek hatékonyságát, tény vi­szont, hogy a faragói agrár­ipari tanács egységeiben még igen számottevő a lemaradás, holott az övezet éghajlati a­­dottságai között itt kellett vol­na a legkorábban befejezni a maghintést. Nagyobb igyeke­zetre és szorgalomra van szük­ség Beresztelkén is, hiszen itt ugyancsak lemaradtak az őszi munkálatokkal, s a betakarí­tásban jelentkező gyenge üzem bizony kedvezőtlenül hatott ki a magágyelőkészítésre. •Megyei szinten október 30-ig a kukoricabetakarítás mint­egy 55 százalékát végezték el a gazdaságok, ami azt jelenti, hogy az elkövetkező napok­ban még nagy volumenű mun­kát kell teljesíteni. Érvényes ez a megállapítás az álla­mi mezőgazdasági vállalatok farmjaira is, ahol a szövetke­zetekhez hasonló problémákba ütköztek és sajnálatosan meg­késtek mind az őszi betakarí­tással, mind a vetéssel. Éppen ezért csakis az eddiginél szer­vezettebb munkával biztosít­ható, hogy néhány napon belül az utolsó táblákon is földbe kerüljön a mag. Flóra Gábor GAZDASZEMMEL ÖKOLÓGIAI FELTÉTELEK SZERINT­ ­-H­azánk­ban jó eredményeket érnek el a kukoricanemesí­­tők Nem egy hibridvonal bioló­giai potenciálja biztosítja a hek­táronkénti 15 000 kiló átlagter­mést. A kukorica-hibridek elő­állítói azt is tudják, hogy a kuta­tónak el kell fogadnia egy élet­tani jellegzetességet: a nagyobb termést az egyszeri keresztezésű, de kései érésű vonalak örökítik. Éppen ezért a nemesítők renge­teg időt szánnak olyan hibridek előállítására, amelyekben meg­marad a nagy termőképességre való hajlam, de rövidebb a te­nyészidejük. Egy példa: a HS—400-as hibrid előállítója eb­ből a nagyon jó tulajdonságú, de ősszel nem mindenhol beérő vonalból nemesítette a HS—360 jelzésű hibridvonalat. A 400-as csoportból lekerült a 300-as cso­portba, ami 6—8 nappal ko­raibb érést jelent. És így tovább. Kutatók százai dolgoznak azért, hogy a termelő minél szélesebb skálájú érési szakaszokat hoz­zon létre. Mit tesz a gazdaságban dol­gozó szakember? Van, aki kizár­ja a termelésből a 400-as vona­lat, mert nála nem érik be. Van aki a legkorábban veti, hogy az ő területén beérjen, mert mégis­csak ez az a hibrid, amelyik a legtöbbet terem. Terepen olyan megoldással is találkoztam, hogy az egyszeri keresztezésű 400-as kukoricahibrid magja tavasszal korábban került a talajba, mint a legrövidebb tenyészidejű ku­koricáé. Az eredmény: a kései hibrid 8—10 nappal korábban érik, de a korai érésű, ugyan­ennyivel késik. A betakarítást mé­gis a rövidebb tenyészidejűnél lehet kezdeni. Ez is megoldás! Én azért arra a technológiára szavaznék, amelyben a hibrid­összetétel az ökológiai felté­telekhez igazodik, a vetést a te­­­nyész­ idő­­szerint szabályozzák, a növénysűrűséget a hibridvonal­nak megfelelően alakítják, a be­takarítást pedig a szakaszos érés figyelembevételével irányítják. Azt hiszem ily módon szervezetteb­ben és többet lehet termelni. Dr. Csapó I. József XXXIV. évfolyam 10248. szám 1980. november 1., szombat 6 oldal­ára 30 báni Redactta ELŐRE. 79776 Bucuresti, Piața Scinteii 1. ELŐRE szerkesztősége. 79776 Bukarest Scinteia tér 1. Tájékoztató szolgálatunk telefonszáma: 18 03 02. Előfizetési díj: egy hónapra 8 lej; három hónapra 24 lej; hat hónapra 48 lej; egy esztendőre 96 lej. Előfizetéseket elfogadnak az összes postahivatalok, a levélkézbesítők és a lapterjesztők. Lapunkat külföldre a következő címen lehet megrendelni: ILEXIM — Departamentul Export-Import P. O. Box 136-137 -Telex: 11226. București, str. 13 Decembrie nr. 3. Presa. NICOLAE CEAUSESCU ELVTÁRS FOGADTA­ a Svenska Dagbladet svéd napilap kü­löntudósítóját Berlingske Tidende dán napilap kü­löntudósítóját Nicolae Ceausescu elvtárs, Ro­mánia Szocialista Köztársaság elnöke fogadta Gustaf von Pla­­tent, a Svenska Dagbladet svéd napilap főszerkesztőjét és külön­­tudósítóját. Jelen volt Dumitru Popescu elvtárs, az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottságának tagja, a KB titkára. Nicolae Ceau?escu elvtárs in­terjút­ adott a Svenska Dagbla­det svéd napilap számára. Nicolae Ceau?escu elvtárs, Ro­mánia Szocialista Köztársaság elnöke fogadta Birhil Rasmus­­sent, a Berlingske Tidende dán napilap kü­löntudósítóját. Jelen volt Dumitru Popescu elvtárs, a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága Politi­kai Végrehajtó Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Nicolae Ceausescu elvtárs in­terjút adott a Berlingske Ti­dende dán napilap számára. KÖVETKEZETESEN ÉLETBE ÜLTETJÜK AZ ÉLETSZÍNVONAL EMELÉSÉRE KIDOLGOZOTT PROGRAMOT MÁTÓL: ÚJABB 280 EZER DOLGOZÓ RÉSZESÜL JUTALMAZISÜLÉSBEN Ma reggel, amikor fordítunk egyet a naptárlapon, az elsejei dátum láttán hálával telített gondolataink ismét pártunk és államunk következetes és cél­irányos jóléti politikájára te­relődnek. Hosszú hónapok óta ugyanis­­az, elsejék egy-egy, nemzetgazdasági ágban egyet jelentenek az életszínvonal szüntelen emelésére kijelölt program életbeültetésével. Így 1979. augusztus 1-e, a javadal­mazásemelés második sza­kaszának megkezdése óta 4 765 000 különböző foglalko­zású dolgozó részesült a pár­tunk­ főtitkárának, Nicolae Ceausescu elvtársnak a kezde­ményezésére és közvetlen irá-­ nyításával kidolgozott prog­ram jótéteményeiből, tért, tér haza lényegesebben vastagabb borítékkal a javadalmazásosz­tás napján. Mától nemzetgaz­daságunk két fontos területén, a tudományos kutatásban, technológia-tervezésben és ter­vezésben, valamint az építő­anyagiparban dolgozókon, ösz­­szesen mintegy 280 ezer em­beren a sor. Két, a nemzetgazdaság to­vábbi gyarapodása tekinteté­ből nagyon fontos tevékenysé­gi területről van szó tehát. A tudományos kutatásra, a tech­nológia-tervezésre és tervezés­re az utóbbi években, a mű­szaki-tudományos forradalom korszakában egyre nagyobb és bonyolultabb feladatok hárul­tak. Aligha kell hangsúlyoz­nunk, hogy ma minden elgon­dolásunk, minden tervünk és programunk, még a legna­gyobbak is, , csak akkor való­sulhatnak meg sikerrel, ha a tudományos és műszaki hala­dás legfrissebb vívmányait el­sajátítjuk, életbe ültetjük. S ez csak az első feltétel, mert legalább ennyire fontos a sa­ját kutatótevékenységet fej­leszteni, annak eredményeit a legrövidebb úton alkalmazni. Korszerű, versenyképes, ma­gas szintű gazdaságot ugyanis csak úgy lehet kiépíteni, ha az messzemenően értékesíteni tudja az emberi gondolkodás legfrissebb eredményeit, ha az a hazai kutató- és tervező­­munkára alapozhat. Ezt felis­merve, szorgalmazta pártunk és államunk vezetősége is a hazai kutató, technológia-ter­vező és tervező­­tevékenység fejlesztését, amit különben a következő számadatok is nagy­szerűen bizonyítanak: míg 1961 és 1965 között a tudományos kutatás céljaira szánt össze­gek mintegy ötmilliárd lejt tettek ki, addig a jelenlegi öt­éves tervben 48 mi­lárdot, hogy az 1981-ben kezdődő tervperiódusban már 70 mil­liárd lejre emelkedjék ez az összeg. Ennek megfelelően gyarapodott a tudományos ku­tatásban dolgozók létszáma is az 1965. évi 50 ezerről idénre körülbelül 200 ezerre. A tudományos kutatásban, a technológia-tervezésben és a tervezésben dolgozók szép e­­redményekkel büszkélkedhet­nek, hozzájárulásuk a nemzet­­gazdaság általános fejlesztésé­hez, mindenekelőtt a csúcs­ágazatok­­ korszerűsítéséhez döntő volt, így 1980-ban az öt­éves terv során gyártásba vett új és újratervezett termékek az össztermelés 44 százalékát­ tették ki. Nem kevésbé igaz viszont az is, hogy a kutatókra és a tervezőkre az elkövetke­­­­zőkben még nagyobb feladatok hárulnak főleg a nyersanyagok­ és energiaforrások még maga­sabb fokú értékesítése, újra­hasznosítása, újabbak felderí­tése és az azoknak megfelelő technológiák kidolgozása te­rén. Mindehhez — amint azt pártunk főtitkára, Nicolae Ceausescu elvtárs a párt XII. kongresszusán is hangsúlyozta — „megfelelő anyagi alappal, erős kutatási hálózattal és ki­emelkedő tudományos dolgo­zókkal rendelkezünk, tehát minden feltételünk megvan ahhoz, hogy teljes sikerrel megoldjuk a tudomány előtt álló nagy feladatokat. Meg­győződésem, hogy a tudomá­nyos dolgozók, szoros együtt­működésben hős munkásosz­tályunkkal, az összes dolgo­zókkal, szüntelenül gazdagíta­ni fogják a román tudomány és technika kincsestárát, nö­velik hozzájárulásukat a szo­cialista Románia haladásához, az egyetemes tudományhoz.“ Dolgozó, új társadalmat épí­tő népünk jelentős osztaga az építőanyagipari dolgozóké is, amely nagy mértékben járul hozzá a párt és az állam nagy­mérvű beruházási politikájá­nak, az ország minden vidékét arányosan fejlesztő elképzelé­seinek megvalósításához. Ipari és mezőgazdasági egységek százai, lakások százezrei, ele­gáns szociális-kulturális léter­sítmények egész sora vall ma már az építőanyagipari dolgo­zók szorgalmáról, hozzáértésé­ről. Tudásukra, munkájukra az elkövetkezőkben is nagy szüksége lesz a társadalom­nak, hisz országfejlesztő szán­dékaink semmivel sem ma­radnak el eddigi terveinktől és megvalósításainktól, sőt, mi több, nagyratörőbbek is. A küszöbön álló ötéves tervben folytatjuk a nagyarányú beru­házásokat, tovább gyarapítjuk az új gazdasági-társadalmi lé­tesítmények számát, ami a nyil­ván el nem képzelhető építő­anyag, egyre jobb, gazdasá­gosabban felhasználható, ki­sebb költséggel előállítható anyagok nélkül. Úgy véljük, a mai nappal folyósítandó javadalmazás­­emelés, amely a tudományos kutatók, a technológia-terve­zők és tervezők esetében átlag 11,5 százalékot, az építőanyag­­ipari dolgozókéban pedig 14,1 százalékot tesz ki, ösztönzőleg fog hatni mindkét ágazat dol­gozó személyzetére, akik min­dent el fognak követni, hogy a maguk tevékenységi területén a­ maximumot nyújtsák. A továbbiakban néhány pél­da segítségével illusztráljuk, hogyan alakul a szóban forgó két kategória keretében a ja­vadalmazás. (Folytatása a 3. oldalon)

Next