Előre, 1982. január (36. évfolyam, 10608-10632. szám)

1982-01-03 / 10608. szám

MOSZKVA ÚJÉVI ÜZENETEK Az új év alkalmából a szöv­et néphez intézett üzenetében az SZKP KB, a Szovjetunió L­egfelső Szovjetje Elnöksége s Minisztertanácsa hangoztat­­a: „Két alapvető célt tűztünk is tűzünk magunk elé: a szo­­calizmus építését és a béke megőrzését a Földön. E két cél ■lvalaszthatatlanul összefonó­­dik. A párt és a kormány min­den szükségest megtesz a szöv­et emberek boldog életének biztosításáért, következetesen érvényesíti a népek közötti ba­­■átság és együttműködés poli­­tkáját, határozottan visszaveri a reakciós erők mesterkedéseit, ■nergikus intézkedéseket foga­­natosít a fegyverkezési hajsza megfékezéséért, a leszerelésért. A Szovjetunió úgy véli, hogy nincs nemesebb és humánu­­sabb feladat, mint az emberi­ség megmentése egy nukleáris katasztrófa veszélyétől. A Szovjetunió bizakodással, al­­kotó erővel és energiával telve lép az 1982-es évben — hang­súlyozza az üzenet. ATHEN Konsztantin Karamanlisz, a Hellén Köztársaság elnöke az új év alkalmából többek kö­zött kijelentette: az embe­riség a bizonytalanság és az aggodalom körülményei kö­zött lép az új évbe, a közel­múltban veszélyesebbé és ak­­kuttabbá váltak a nemzetközi problémák. Ilyen körülmények között abszolút elsőbbséget kell tulajdonítani Görögország nemzetközi kapcsolatainak és az ország biztonságát érintő problémáknak. VATIKÁNVÁROS Január elsejei üzenetében, mely napot a Vatikán „a bé­ke világnapjává“ nyilvánítot­ta, II. János Pál pápa többek között hangsúlyozta, hogy a nukleáris és bakteriológiai fegyverek pusztító ereje még sürgősebbé teszi a leszerelési tárgyalásokat. A pápa üzenete megállapítja: ma még inkább mint bármikor, múlhatatlanul szükséges, hogy az emberi tár­sadalom a túlélés érdekében a konzultáció és a dialógus eszközeihez, a béke megszilár­dításához szükséges intézmé­nyekhez folyamodjék. A Jugoszlávia SZSZK El­nökségének újévi üzenete ki­emeli, hogy 1981-ben Jugoszlá­via bátorító eredményeket ért el az ország gazdasági stabili­tásának biztosítására irányuló erőfeszítésekben, amelyeket a jövőben is határozottan foly­tatni kell. Ezek az eredmé­nyek konkretizálódtak Jugo­szláviának a nemzetközi mun­kamegosztásban való részvéte­lében, a kivitel növelésében és a fizetési deficit csökkentésé­ben. Külpolitikai síkon az üzenet kidomborítja az el nem kötele­zett Jugoszlávia hathatós hoz­zájárulását a fegyverkezés kor­látozására irányuló erőfeszíté­sekhez, a tömbök közötti aka­dályok csökkentésére, a nem­zetközi bizalom növelésére, a biztonság megszilárdítására irányuló erőfeszítésekhez Euró­pában és a világon. SZÓFIA Újévi üzenetében Todor Zsivkov, a BKP KB főtitkára, Bulgária NK Államtanácsának elnöke rámutatott, hogy a kom­munista párt vezetésével Bul­gária sikeresen építi a fejlett szocialista társadalmat. Az el­múlt év — hangoztatja az üze­net — ismételten bebizonyítot­ta, hogy a szocialista Bulgária ereje a párt és a nép közötti szilárd egységben gyökerezik. A szocialista országokkal, az összes haladó erőkkel együtt, Bulgária továbbra is síkraszáll a békéért az egész világon, Európában és a Balkánon. A balkáni országok közötti kap­csolatok jelenlegi fejlődése op­timizmusra ad okot és erőt ad ahhoz, hogy még nagyobb áll­hatatossággal folytassuk a Bal­kánnak egy nukleáris fegyve­rektől mentes övezetté való átalakításának politikáját, a béke, a jószomszédság és az együttműködés politikáját — hangoztatja az üzenet. RÓMA ÉVvégi üzenetében Ales­sandro Pertini, Olaszország elnöke kifejezte reményét, hogy az olasz népnek sikerül leküzdenie a jelenlegi gazda­sági és társadalmi nehézsége­ket, különösképpen a munka­­nélküliséget és a terrorizmust. A nemzetközi helyzetre u­­talva, Pertini elnök valóságos vádbeszédet mondott a háború és a világ több mint 900 mil­lió emberét sújtó alultáplált­ság ellen. Az olasz, államfő vé­leménye szerint napjainkban egy háború az emberiség pusz­tulását vonná maga után. Ki­domborítva, hogy a világon évente több mint 18 millió gyermek hal éhen, Olaszor­szág elnöke síkraszállt amel­lett, hogy a fegyverkezés cél­jaira költött hatalmas össze­geket fordítsák az éhínség le­küzdésére a világon. BERLIN A Német Demokratikus Köz­társaság lakosaihoz intézett új­évi üzenetében Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke kidomborítja a szocialista épí­tésben elért nagy sikereket. Az üzenet foglalkozik a nemzet­­közi helyzet egyes problémái­val, megállapítva, hogy a nem­zetközi életben megnyilvánuló feszültség és a fegyverkezési hajsza fokozódása ellenére „1981 nem csupán egy aggo­dalomra okot adó időszak volt, hanem egy bizakodással teli időszak is“. Ezzel összefüggés­ben kidomborítja az üzenet a szocializmus szerepének és be­folyásának fokozódását világ­szinten, a leszereléssel és a bé­ke megszilárdításával kapcso­latos kezdeményezéseket, ame­lyeket a szocialista államok és a világ más országai tettek, s amelyek kedvező távlatokat nyitnak az együttműködés és a megértés előtt nemzetközi szin­ten. ADDIS ABEBA Afrika előtt két alapvető fel­adat áll: a béke és a fejlődés — hangoztatta újévi üzeneté­ben Edem Kodjo, az Afrikai Egységszervezet főtitkára. Egybehangolt politikai erőfe­szítései révén az AESZ ért el bizonyos sikereket, — mondot­ta —, de még sok problémát kell megoldania, közöttük Na­míbia problémáját is. A konti­nens békéje az összes függet­len afrikai államok egységétől és szolidaritásától, az AESZ alapelveinek tiszteletben tar­tásától függ — hangoztatta Edem Kodjo. BELGRÁD 4. NEMZETKÖZI ÉLET KÖZÉP-KELETI ESEMÉNYEK II. Hasszán marokkói király Rabatban megbeszélést folyta­tott Chadli Klibivel, az Arab Liga főtitkárával. A United Press International hírügynök­ség értesülései szerint megvizs­gálták az arab csúcsértekezlet összehívásának lehetőségét a Golan-magaslat bekebelezésére vonatkozó izraeli döntés nyo­­mán. Másrészt, a kuvaiti Kaiva hírügynökség, arab diplomáciai forrásokra hivatkozva, jelen­tette, hogy 1982 áprilisában fel­újítják az arab csúcsértekezle­tet, amely november 25-én sza­kította meg munkálatait. A ma­gas síkú konferenciát megelő­zően tanácskozást tartanak az arab országok külügyminiszte­rei. Egy küldöttség kíséretében ötnapos hivatalos látogatáson Kairóban tartózkodik Charles Hernu francia honvédelmi mi­niszter. A küldöttség Abdel Kálim Abu Ghazala egyiptomi honvédelmi miniszterrel foly­tat megbeszéléseket. A Líbiai Dzsamadíria és Szaúd-Arábia külügyminiszté­riumai közleményben jelentet­ték be a két ország diplomáciai kapcsolatainak újrafelvételét. A szaúdi-líbiai diplomáciai kapcsolatok csaknem egy éve szakadtak meg. ---A*—Izrael—által—annektált Golan-magaslaton lévő öt na­gyobb drúz helység vezetői tá­viratot intéztek az ENSZ fő­titkárához, s ebben tiltakoznak a térség bekebelezésére vonat­kozó izraeli döntés ellen. A drúz közösség vezetői tiltakoz­tak az izraeli hatóságok által bevezetett iskolai program, adó- és bírósági rendszer ellen, továbbá az izraeli hadsereg ál­tal eszközölt területlefoglalás ellen. Figyelmen kívül hagyva az ENSZ-határozatok előírásait, amelyek tiltják izraeli települé­sek létesítését az elfoglalt arab területeken, az izraeli Lakás­ügyi Minisztérium engedélyé­vel Jeruzsálemtől északkeletre megkezdték az első lakások építését, abból a több ezerből, amelyet az izraeli lakosság szá­mára terveztek. Az izraeli rá­dió bejelentésére hivatkozva a France Presse hírügynökség je­lentette, hogy a 440 hektárt ki­tevő új lakónegyedet Jeruzsá­lem külvárosában építik fel, a­­zon a területen, amely az 1961­-es háború előtt Jordániához tartozott. Bejrútban, Libanon fővárosá­ban felrobbantottak egy há­romemeletes épületet. A terror­­cselekményre a főváros keleti szektorában lévő Zaidanieh­­negyedben került sor. Pár nap­pal ezelőtt a rombadőlt épület alagsorában a rendőrség ha­tástalanított egy 40­ kilós bom­bát. Az országban kialakult helyzetről, a Libanonnal kap­csolatos­ diplom­áciai akciókról tanácskozott Bejrútban Eliász Szárkisz államelnök Shafir Al Wazzan miniszterelnökkel. E­zt a címet adta René Huyghe Dialógus a lát­hatóval című munkája e­­gyik fejezetének, azt sugalmaz­va, hogy az ember fürkészi a holnapot, melyet a művész éde­­ni ragyogásban hoz közel hoz­zánk. Az emberek jellemző vonása, hogy kívánják a jö­vőt, és megpróbálják megis­merni. Minden e felé a holnap felé vonzza az embert, mert tele van reménységgel, így hát természetes, hogy a beköszön­tött évet, 1982-őt, a jobbnak ugyanazzal a forró kívánásá­val fogadjuk, mint ahogyan az ember évezredek óta így fo­gad mindent, ami születik, ami az újat hordozza magában. A világgazdaságban arról az alapról indulnak el a jobb felé, amely már megvan. És ha napjaink jelenségeiből in­dulunk ki, a világ gazdasági jövője, bármilyen előrejelzési módszert alkalmazzanak is, ha nem történnek olyan kezde­ményezések és gyökeres intéz­kedések, amelyek képesek le­gyenek forradalmasítani a je­lenlegi szisztémákat, kétség­telen, hogy nem lesz egyéb, mint a mostani valóság kiter­jedése. Nem szabad túlzottan igényeseknek lennünk sem a jelennel, sem a múlttal, de fo­gadjuk el azt, hogy ezek a nehéz idők, amelyeken most átmegy a világgazdaság, olyan negatív tények és jelenségek hosszadalmas felhalmozódásá­nak a következményei, melyek nem nyertek megfelelő meg­oldást, hogy a világ egy része látszólag igen gyors és kor­látlan fejlődésen ment át, a­­melyért aztán, benyújtották a számlát Az ilyen igazságokat nehéz elfogadni. Ahogyan Jacque Lessourne írja A jövő útjai című könyvében, miután sorsunk (a nyugatiaké) egy nemzedéken át a haladás egy­irányú autópályáján haladt, úgy tűnik, hogy hirtelen meg­torpant. Sorra feltűnnek az apokalipszis prófétái, Nostra­damus jövendölései napjaink divatos értelmezésében best­sellerré válnak, amerikai ifjak csoportjai pedig a „No future“ (nincs jövőnk) jelszava alatt meghirdetik a világ valameny­­nyi lehetséges szerencsétlen­ségét . A világot azonban nem le­het egyes gazdag, demográ­fiailag megöregedett nemzetek érzelmei szerint irányítani. Nem lehet megcsontosodott és protekcionista gettókba zárni az új jelenségek rohama elől. A forradalmi logika az, amely az eljövendő világ forgató­­könyvét írja, és ez a logika nem enged meg akadályokat a gazdasági és társadalmi fejlő­dés útjában, így hát a jövő elemei, ame­lyek előrejelzések tárgyát ké­pezik, nagyvonalakban meg­vannak és körvonalazottak. Föl lehet leltározni csaknem az összes jelentős tényezőket, amelyek gyakorlatilag kihatás­sal lesznek (tömegméretekben) a következő két évtized gazda­sági életére. Föl lehet téte­lezni a tényezők elhelyezkedé­sét nemzeti és nemzetközi gazdasági-társadalmi kontex­tusban, és hozzávetőlegesen föl lehet mérni jelenlétüket és ki­hatásukat egyik vagy másik területen. Kevésbé lehet azon­ban előrelátni annak a minő­ségi ugrásnak az eredménye­it, amelyet az illető tényezők konkrét, kölcsönös és közös hatása idéz majd elő a gazda­ságban és tágabb értelemben az egész társadalomban; ke­vesebbet lehet mondani arról, hogy e tényezők időtartamban és mélységben mit eredmé­nyeznek majd az ember és a mindennapi élet, az emberi viszonyok szempontjából kü­lönösképpen, a nemzetek kö­zötti viszonyok szempontjából általában. Ebből fakad az a bizonytalanság, amely annyi­ra foglalkoztatja a mai világ elméit azzal kapcsolatban, hogy mit hoz a holnap. Ám itt van azoknak a szükséges át­alakításoknak a forrása is, a­­melyek megváltoztathatják és meg is kell hogy változtassák a világ gazdasági arculatát. Pártunk mélységes meggyőző­dése, hogy a népek véghez vi­hetnek egy ilyen történelmi művet. Persze, abban a korban é­­lünk, amikor a világ nagy ré­sze gazdasági fejlődésének meglévő típusa megszűnik, hogy átadja helyét egy más tí­pusnak, és az egész következő szakaszt ez a folyamat fogja jellemezni. Olyan korban é­­lünk, amikor tanúi és részve­vői vagyunk a világ gazdasági­társadalmi életében végbeme­nő egyik legnagyobb forradal­mi átalakulási folyamatnak. És kétségtelen, hogy ezeknek­­ az átalakulásoknak éppen azo­kat a hatásait érezzük, melye­ket úgy tekinthetünk, mint a holnap eljövetelével járó szü­lési fájdalmakat. A világ országai számára 1981. súlyos problémákkal zá­rult. A gazdasági növekedés az egész háború utáni időszak legalacsonyabb szintjeire süly­­lyedt. Számos országban egy­helyben topogást, sőt hanyat­lást mutatott a gazdasági élet. A szegény országokban bővül­tek az éhínség sújtotta öveze­tek, fokozódott a munkanél­küliség, hangsúlyozottabbá vált a gyengén fejlettség. Kró­nikussá vált az infláció, a ma­gas árak és a megterhelő ka­matok pedig még a világ leg­erősebb gazdaságait is meg­rendítették. Az elkövetkező évek, külö­nösképpen 1982, nem mutat­koznak jobb megvilágításban. Az Európai Gazdasági Bizott­ság egyik jelentéséből kitűnik, hogy továbbra is szerény lesz a gazdasági növekedés, ala­csony szinten marad, a bizony­talan világpiac jégtáblái kö­zött hánykódó gazdaság összes velejárt rákfenéivel együtt. Az OECD-országokra vonatkozó legderűlátóbb előrejelzések­­ is csak 1,2 százalékos növekedést jeleznek 1982-re, és progresz­­szíven legfennebb 3 százalékos növekedést az 1982. június— 1983. június közötti időszakra. A fejlődő országok is fájdal­masan megérzik a válságévek kihatásait, és kénytelenek el­viselni az árak növekedésének, a fejlett országok által gyako­rolt protekcionizmus fokozó­dásának és a termékeik előtt egyre jobban bezáródó csere­rendszer okozta nehézségek ál­datlan következményeit. Az egész emberiségnek szembe kell néznie azokkal a nagy nehézségekkel, amelyeket az elavult gazdasági-társadalmi struktúrák, az államok közöt­ti anakronikus viszonyok o­­koznak­; ezek a viszonyok an­nak a szűklátókörű politiká­nak a következményeitől ter­hesek, amely figyelmen kívül hagyja a tömegek reális érde­keit olyan ambíciók és tervek javára, melyek homlokegye­nest ellenkeznek a XXI. szá­zad civilizációja felé haladó világ előrejutásával. Egyre nyilvánvalóbb­­ az ellentmon­dás a között, amit tehetne az emberiség a tudomány és a technika fejlődésének körül­ményei közepette, és a között, amit valójában tehet. Ebben a válságtól szorongatott, pusztí­tó nukleáris világégés veszé­lyétől fenyegetett világban a Román Kommunista Párt ál­láspontja, a párt főtitkára, Nicolae Ceausescu elvtárs bé­kekezdeményezései remény­keltő fénysugárként hatnak. A világnak valóban kenyérre és békére van szüksége, nem pedig fegyverekre és háború­ra. Ennek­­ a kijelentésnek az egyszerűsége át kellene hogy hassa mindazokat, akik jövő­re szóló stratégiákat dolgoznak ki. Már 1982-ben adják meg ennek a holnaptól rettegő vi­lágnak azt a tudatot, hogy erő­feszítései nem voltak hiába­­valóak, hogy a jövőt meg lehet menteni, hogy a világ társa­dalmi és­ gazdasági fejlődése a népek alapvető érdekeinek irá­nyában fog haladni. Ez a nemes cél azonban megköveteli az­ összes országok globális­­cselekvését, az ösz­­szes nemzetek érdekében.­ Egy ilyen akció napirendre fogja tűzni az eddig elfogadott érté­kek felülvizsgálását, meg fogja változtatni a világ emberi és anyagi­ erőforrásainak haszno­sítási módját, a nyersanyagok és az energia felhasználásának új modelljeit fogja kidolgozni, megteremti mindenki számá­ra a kielégítő élelmezés új tí­pusát, amelyben megszűnik a pazarlás, megfelelő struktúrá­kat alakít ki a nemzetgazdasá­gokban, meghonosítja a mél­­tányosabb és igazságosabb nemzetközi munkamegosztást, és arra szólítja fel az összes népeket, hogy, mindazzal, ami a legjobb és legnemesebb bennük, teremtsék meg közös o­tthonukat ezen az annyi ve­szélynek kitett földgolyón. Csak így lehet felépíteni azt az új világot, amelyről beszélünk és amelyet megálmodunk magunknak. Dr. Andrei Vela Új év indulásakor KÍVÁNNI A JÖVŐT Sajtóanyagok, rendezvények köztársaságunk évfordulója alkalmából A világ különböző országaiban sajtóanyagokban, rendezvé­nyek keretében emlékeznek meg köztársaságunk kikiáltásá­nak 34. évfordulójáról, s az esemény kapcsán népszerűsítik a román népnek a szocializmus éveiben elért kimagasló ered­ményeit, Románia béke- és együttműködési külpolitikáját. MOSZKVA: A TASZSZ hír­­ügynökség bukaresti tudósítás­ban foglalkozik köztársasá­gunk 34. évfordulójával, s en­nek kapcsán országunknak a népi hatalom éveiben megtett nagyarányú fejlődésével. Ro­mánia fejlett iparral és szö­vetkezeti mezőgazdasággal rendelkező szocialista állam­má vált — írja a tudósítás, majd közli, hogy az 1981— 1985-ös ötéves terv első évé­ben Romániában az ipari á­­rutermelés értéke 23 milliárd lejjel haladta meg az előző év ipari árutermelésének értékét. Intézkedések történtek a szo­cialista mezőgazdaság tovább­fejlesztésére és­ korszerűsítésé­re. s ' ; ^ QUITO. Az ecuadori rádió­ban adás hangzott el „A köz­társaság kikiáltása — mérföld­kő Románia történetében“ címmel. Az adáson belül átfo­gó kommentárt közvetítettek az esemény kapcsán. • BEIJING. A Kínai Nép Kül­földi Baráti Kapcsolatainak Társasága és a Kínai Romá­nia Baráti Társaság szervezé­sében Beijingben rendezvény­re került sor, amelyen hivata­los személyek, központi intéz­mények képviselői, a román nagykövetség több tagja vett részt. Az esemény jelentőségé­nek méltatása után román já­tékfilmet vetítettek. MONROVIA. A libériai te­levízió különadást közvetített köztársaságunk 34. évforduló­ja alkalmából. COLOMBO. A Sri Lanka-i rádióállomás különadást su­gárzott a román nép nagy ün­nepe, a köztársaság kikiáltá­sának évfordulója alkalmából. Az adásban ismertették a ro­mán népnek a szocialista épí­tésben elért jelentős megvaló­sításait,­ országunk építő szel­lemű külpolitikáját. Öt világrész hírei Mint az ENSZ-székházból jelentik, a Biztonsági Tanács 1982-ben az alábbi 15 állam képviselőiből áll: Nagy-Bri­tannia, Kínai NK, Franciaor­szág, az Egyesült Államok és a Szovjetunió (állandó tagál­lamok), továbbá Guyana, Ír­ország, Japán, Jordánia, Pana­ma, Lengyelország, Spanyol­­ország, Togo, Uganda és Zair. Francois Mitterrand francia köztársasági elnök április 28— 30 között látogatást tesz Dá­niában — jelentették be hiva­talosan Koppenhágában. A jövő hét elején háromna­pos hivatalos látogatást tesz Szaúd-Arábiában Emilio Co­lombo olasz külügyminiszter. A nemzetközi helyzettel, fő­ként a közép-keleti válság­gal kapcsolatos kérdésekről, valamint a kétoldalú kapcso­latok bővítéséről tárgyal szaú­­di vezetőkkel. Kenan Evren tábornok, a Török Köztársaság államfője január 18—22 között Jugoszlá­viába látogat — közölte hiva­talos ankarai forrásokra hi­vatkozva a France Presse. Damaszkuszban Abdel Ha­lim Khaddam szíriai minisz­terelnök-helyettes és külügy­miniszter Aliouna Blondin Be­­ye mali külügyminiszterrel tárgyalt. A belga Gazdasági Miniszté­rium adatai szerint januárban a munkanélküliek száma eléri a 450 ezret. (1981. decemberé­ben a nyilvántartott munka­nélküliek száma 418 ezer volt.) Ez lesz a legnagyobb arányú munkanélküliség Belgiumban a második világháborút köve­tő időszakban. KATONAI HATALOMÁTVÉTEL GHÁNÁBAN A nemzetközi hírügynöksé­gek az accrai rádió híradásá­ra hivatkozva jelentették, hogy december 31-én, csütörtökön Ghánában a ha­dereg átvette a hatalmat, s Hilla Liman el­­nököt letartóztatták. Ghána és a szomszédos államok — Ele­fántcsontpart, Felső-Volta, To­go­u közötti határokat lezár­ták. Felfüggesztették a Gháná­ba irányuló légijáratokat, nem engedélyezik a menetrendsze­rű külföldi repülőgépek átre­­pülését sem Ghána területe fölött. Rádióbeszédében John Jerry Rowlings kapitány, az állam­csíny vezetője­­ kijelentette, hogy az akció célja „meg­szabadítani Ghánát a kor­rupciótól“. Mint közölte, a hatalmat a hadsereg kép­viselőjeként vette át, s egy­ben bejelentette, hogy szer­vezet alakul a nép védel­mére. Közölte továbbá, hogy Arnold Konor tábornokot ki­­nevezték a ghánai fegyveres erők főparancsn­okává.—Felh­í­­vást intézett a ghánai gazda­ság és társadalom struktúrái­nak átalakítására.­­ Az államcsíny kapcsán a hírügynökségek megjegyzik, hogy John Jerry Rowlings kapitány volt a Vezetője az 1979 júniusában végrehajtott államcsínynek is, amikor egy katonai kormányt távolítottak el az ország éléről. Később Ghánában parlamenti válasz­tásokat tartottak, s 1979 szep­temberében beiktatták a Hilla Liman elnök által vezetett ci­vil kormányt. TORNÁDÓ-ÖVEZET Nyugatnémet tudósok az Atlanti-óceán északi övezeté­ben ciklonok és anticiklonok által előidézett hatalmas tor­nádó-övezetet azonosítottak. A tornádó övezet 100 és 200 ki­lométeres körzetet, fog át. A nyugatnémet szakemberek a kutatásokat a következő évek­ben is folytatni fogják. A ku­tatási program egyik célkitű­zése meghatározni a Golf-áram szerepét az európai klíma fel­­melegítésében. • NAPELEMES AUTÓ Mexikóban kidolgozták az első n­apelemekkel működő autót. A kísérletek során az autó 6,5 kilométer utat tett meg 20 perc alatt. Az elemek elegendő napenergiát tudnak felfogni ahhoz, hogy tíz órán át működtessék az autót 20—60 kilométeres sebességgel. A kí­sérleti példány háromkerekű és egyetlen utas szállítására alkal­mas. URÁNIUM SVÁJCNAK Kanada 1977-ben megszakí­totta az urániumszállítást Svájcnak, azzal az indokkal, hogy a svájci hatóságok nem gyakorolnak kellő ellenőrzést a nukleáris berendezések és tech­nológiák exportja fölött. A jövő évtől kezdve Svájc ismét bizto­sította magának az állandó urániumszállítást, de nem Ka­nadából, hanem Ausztráliából. Két évi tanácskozás után dol­gozták ki és januárban írják alá az erre vonatkozó megálla­podást Svájc és Ausztrália ille­tékes képviselői. PÓRUL JÁRT TÉLAPÓ Egy oklahomai nyugdíjas ta­nár, aki ilyenkor, év végén Tél­apót szokta megtestesíteni, fel­jelentést tett a rendőrségen, hogy a város egyik nagyáruhá­zának biztonsági személyzete elfogta és egy szinte levegőtlen szobába zárta. A panaszos azt állította, hogy csak pipadohá­nyért ment be az áruházba, de a biztonsági szolgálat emberei „hívatlan“ Télapónak nézték, aki a már leszerződött Télapók­kal akar konkurrálni. A pórul járt Télapó, mint mondotta, csak azért tett feljelentést, mert az áruház tulajdonosai nem voltak hajlandók elnézést kérni a tévedésért. ALUMÍNIUM _ A Pechiney francia társaság öt napra megszakítja alumí­nium termelését egyik hollan­diai üzemében, de nem vala­mely sztrájk miatt, vagy mint­ha az alumíniumnak nem len­ne piaca, hanem mert repedést észleltek a villamos energiát szolgáltató atomerőmű radioak­tív­ víz tárolóján. Az erőművet azonnal leállították, a javítás­hoz a reaktor lehűlése után fognak hozzá.______________ ELTÉVEDT GOLYÓ... Bagheria szicíliai helységben békésen éldegélt Onofrio Val­­volo nyugdíjas. Pénteken az a — számára végzetes — ötlete támadt, hogy a háza előtt le­vegőzzék és nézelődjék. Mint kiderült, Szicíliában még ez is veszélyes lehet: a háza előtt álldogáló Onofrio Valvolót egy eltévedt golyó megölte. Honnan az eltévedt golyó? Például maffiacsoportok összecsapásá­ból, így történt legutóbb Ba­­gheriában is, amikor a tűzharc­ban megölték egy Palermo melletti helység maffiafőnökét, bizonyos Giovanni Di Perit is. Onofrio Valvolo tehát a maf­fiacsoportok közötti gyakori „háborúskodás“ áldozata, lett. BOJKOTT: A kaliforniai filmszínészek elhatározták, hogy bojkottálni fogják az amerikai Kongresszus által elrendelt vizsgálatot a hollywoodi színészkörök­ben dívó túlzott alkohol- és kábítószerfogyasztással kap­csolatban. A színész-szak­­szervezet szóvivője a boj­kottot azzal indokolta, hogy a probléma méltányos megvizs­gálása érdekében az ankétnek nem kellene a hollywoodi színészvilágra korlátozódnia, minthogy az alkohol- és kábí­­tószerfogyasztás körükben sem nagyobb, mint az amerikai tár­sadalom más rétegeiben. JACQUES COUSTEAU AZ AMAZONASON Jacques Cousteau híres ocea­­nográfus a közeljövőben Calyp­so nevű hajóján felfedező útra indul az Amazonas folyón. Fia, Jean Michel Cousteau meglá­togatta Brazília tengerészeti miniszterét, hogy ezzel kapcso­latban megbeszéléseket foly­tasson vele. Jacques Cousteau januárban Brazíliába utazik, hogy előkészítse az expedíciót, amely egy évig fog tartani. BEATLES-HOLMIK ÁRVERÉSEN A Beatles-együttes tagjainak holmijait árverezték a londoni Sotheby cég csarnokában. A gyűjtők és Beatles-rajongók tö­mege megrohanta a csarnokot, úgy, hogy másik termet is kel­lett nyitni, ahol a vásárlók te­levízión követhették az árve­rés eseményeit. Paul McCart­ney gyerekkori zongorája 17 000 dollárért, John Lennon tollal rajzolt önarcképe 15 000 dol­lárért, George Harrison gitárja 6000 dolláért kelt el. Január 3. vasárnap I. évnegyed I. hónap Az évből eltelt: 3 nap Hátra van még: 362 nap NAPOS, ENYHE IDŐ Doina Damian, a Központi Meteorológiai Intézet szolgála­tos munkatársa jelenti: az or­szág legnagyobb részében na­pos, enyhe marad az idő. Ki­sebb felhőátvonulásokra szá­míthatunk, csak szórványosan valószínű jelentéktelen eső. Gyenge szél. Az éjszakai hő­mérséklet mínusz 2 és plusz 6, a nappali hőmérséklet plusz 6 és plusz 14 fok között változik. A domb- és hegyvidéken a ko­ra reggeli órákban köd­képződés lehetséges. AZ ELŐRE 1982-ES KÖNYVNAPTÁRA KAPHATÓ AZ ÚJSÁGÁRUSOK­NÁL, A KÖZSÉGI POSTAHIVATA­LOKBAN,­­ KÉRJE A POSTÁSOKTÓL • Gazdag, változatos tartalom —#­ 208 oldal--------­ára 17 lej­ t­ Elkészült a 680 ezredik TM Dacia 1300-as személy­­gépkocsi a pitesti-i vállalat­ban. Tizenhárom esztendős fennállása során az itteni munkaközösség szüntelenül ja­vította termékeinek minősé­gét, bővítette a választékot. Jelenleg kilenc változatban készül a Dacia 1300-as. A leg­újabb modell, az 1310-es jelzé­sű kevesebb üzemanyagot fo­gyaszt, karosszériája és mű­szerfala korszerűsített, kényel­mi foka is nagyobb mint a megelőző típusoké, 1 H 107 pihenő- és felkészítő TM tábort szervezett a téli vakáció idejére a KISZ KB, a diákszövetség és az Országos­ Pionírtanács. E táborokban nem kevesebb mint 22 219 KISZ-tag és pionír tölti a téli szünidőt, vesz részt a számukra szervezett színes, változatos, nevelő jellegű ren­dezvényeken. APRÓHIRDETÉSEK Bánatos szívvel emlékezünk 1980. december 17-ére, amikor a középajtai SIMON LÁSZLÓ, a szeretett férj, apa, nagyapa, testvér, jóbarát és jó szomszéd, örökre eltávozott családja kö­réből. Fájdalmunkon nem se­gít az idő múlása. Akik ismer­ték, áldozzanak egy percet emlékének. A GYÁSZOLÓ CSALÁD (149). Ferenczi Mózesnek (Héjas­­falvára), 71. születésnapjára egészséges, hosszú életet ki*­vánnak szeretettel----------------­leányai, vejei, unokái. (147). A • SPORT VI. JÉGKORONG ELŐRE KUPA TORNA — GYERGYÓDITRÓ *82 Évről évre újabb tehetségeket fedezünk fel A tél beköszöntése az ország leghidegebb sarkában, a Gyer­­gyói medencében, így Reme­tén is újra lázba hozta a kis jégkorongozókat, akik türel­metlenül kötöttek ismét kor­csolyát a hosszú nyári és őszi szárazedzések, az atlétizálás, a torna, az erőfejlesztő gya­korlatok után. Ráadásul roha­mosan közeledik az újabb, a hatodik Előre Kupa torna, a­­melynek népszerűsége leírha­tatlan a Hargita megyei kis­iskolások, s nyilván szüleik körében, hisz nemegyszer be­bizonyosodott már: ez a torna a falusi, de újabban a városi jégkorong sport nagyra becsült rendezvénye, amely ismét és ismét lázba tudja hozni a szenvedélyeket. Mi is évről év­re újabb tehetségeket fede­zünk fel, bocsátunk nagy re­ményekkel szárnyra. Mi, gyergyóremeteiek, ha lehet még nagyobb izgalommal várjuk a Daciada keretében sorra kerülő Előre Kupa tor­nát, mint mások, mert az idők folyamán szép sikereket arat­tunk, szép helyezéseket értünk el. Különben a remetei jégko­rong megszületésének tízéves évfordulóját is ünnepeljük, a jubileumra nagy lendülettel benevezés A VI. JÉGKORONG ELŐRE KUPA TORNÁRA A gyergyóremetei általá­nos iskola a következő húsz I­V. osztályos tanulóból ál­lítja össze csapatát a Gyer­­gyóditróban sorra kerülő tornára: 1. Péter Gyula V. oszt. 2. Ferencz Gyula V. oszt. 3. Laczkó B. László V. oszt. 4. Nuber Zsolt V. oszt. 5. Portik Lukács V. oszt. 6. Kozma Endre V. oszt. 7. Péter András V. oszt. 8. Laczkó Károly V. oszt. 9. Pál Vilmos IV. oszt. 10. Vas Zoltán IV. oszt. 11. Molnár József IV. oszt. 12. Ily­és Balázs IV. oszt. 13. Fejér Bálint IV. oszt. 14. Balázs László IV. oszt. 15. Borbély Sándor IV. oszt. 16. Portik H. József III. oszt. 17. Péterffy Pál IV. oszt. 18. Laczkó Sándor V. oszt. 19. Portik Sándor V. oszt. 20. Barabás Zoltán I. oszt. Testnevelő tanár: Mincsor Béla _____ ______ készülünk, többek között az Előre Kupa tornán is előkelő helyezést szeretnénk elérni. Rácz Zoltán, az iskolai Sportegyesület elnöke TÁVIRAT FIDEL CASTRO RUZ elvtársnak, Kuba Köztársaság Államtanácsa és Minisztertanácsa elnökének HAVANNA Románia Szocialista Köztársaság Államtanácsa és kormánya, va­lamint a magunk nevében melegen üdvözöljük önt abból az alka­lomból, hogy újraválasztották Kuba Köztársaság Államtanácsának és Minisztertanácsának elnökévé. További sok sikert kívánunk az önre bízott felelősségteljes fel­adatok teljesítéséhez, és kifejezzük meggyőződésünket, hogy Romá­nia és Kuba baráti jó viszonya, szolidaritása és együttműködése szüntelen erősödni fog a­ román és kubai nép, a béke és a szocia­lizmus érdekében. NICOLAE CEAUȘESCU Románia Szocialista Köztársaság elnöke, HIE VERDEJ Románia Szocialista Köztársaság kormányának­­ első minisztere ★ ★ ★ Kuba felszabadulásának XXIII. társszervezetükhöz, illetve -in­évfordulója alkalmából Nicolae Giosan elvtárs, a Nagy Nemzet­­gyűlés elnöke és Stefan Andrei elvtárs, külügyminiszter távirat­ban üdvözölte kubai kollégáját. Tömeg- és társadalmi szerveze­tek, központi intézmények üd­vözlő táviratot intéztek kubai tézményükhöz, illetve­­in­ Humberto Castello, Kuba Köz­társaság bukaresti nagykövete hazája nemzeti ünnepe alkalmá­ból beszédet mondott a rádióban és a televízióban. TELEX • New Yorkban az utánpótlás jégkorong-csapatok világbajnok­ságán az A-csoportban továbbra is Kanada áll az élen veretlenül, 10 ponttal. Második a csehszlovák válogatott 8 ponttal, a következő helyeken pedig a szovjet, a svéd együttes áll 6—6 ponttal, utánuk következik Finnország és az Egyesült Államok 4—4 ponttal, az NSZK és Svájc nulla ponttal • Davosban a Spengler-kupáért ki­írt nemzetközi jégkorong tornán a Szpartak Moszkva 4—2 arányú győzelmet aratott a nyugatnémet EC Köln csapata ellen, a HC Davos pedig 5—2 arányban bizo­nyult jobbnak a minnesottai e­­gyetem csapatánál. Első helyen áll a Szpartak Moszkva 6 pont­tal, második és harmadik a HC Davos és az EC Köln 4—4 pont­tal . AZ 1981-es esztendő leg­jobb magyar labdarúgója Nyilasi Tibor, a Ferencváros játékosa lett. A második és harmadik helyre Garaba Imre (Honvéd) és Szentes Lázár (Rába ETO) ke­rült • Az amerikai Tennis Ma­gazin ankétja nyomán a tavalyi év legjobb teniszezője John Mc­Enroe volt. Björn Borg, Jimmy Connors és Ivan Lendl „holtver­senyben“ végeztek a második helyen • A londoni nemzetközi férfi kosárlabdatorna első napján a helybeli Crystal Palace 104—73 arányú győzelmet aratott a sváj­ci BC Luzern ellen. További eredmények: Ander­lecht — Le­verkusen 76—64; Groningen — Sunderland 95—83; Solent Stars — Norkpepping 110—88; BC Mi­lan — Hempstead 81—71 • A Koracs-kupáért zajló nemzetközi férfi kosárlabdatornán Isztam­bulban a belgrádi Cverna Zvez­­da csapata 90—81 arányban le­győzte az Efes Pilsen török e­­gyüttest. Nyomda: Combinatul Poligrafic Casa Scinteii ELŐRE mm­m

Next