Előre, 1982. május (36. évfolyam, 10709-10733. szám)
1982-05-01 / 10709. szám
- 2. ------- SZOCIALISTA HAZAFISÁGUNK KIFEJEZŐJE: AZ ALKOTÓ MUNKA MZ autopusz lefékez mellettem, de intek, továbbmehet, gyalog akarok átsétálni Cimpia Turziiról Egerbegyre — jó húszpercnyi út mindössze — szemrevételezni a tavaszt, beszívni a gondozott, frissen öntözött kertek zöld illatát, kifürkészni a fóliasátrak titkait. — Érdemes lenne felmennie a Kutyahegyre, vagy az egykori szőlőhegyre, a Laposra — mondja később Andreica Vasile, néptanácsi titkár —, onnan belátni az egész falut. Ismerem a látványt, jártam már ott egyszer egy koratavaszon. Mintha játékoskedvű óriás szappanbuborékokkal fújta volna tele minden egerbegyi porta kertjét. Áttetsző fehér köd fölött látszanak lebegni a házak. Talán félkezemen megszámolhatnám, hány olyan porta van, amely mögül hiányoznak a fóliasátrak. És talán kétszer ennyi is lenne belőlük, ha annak rendje és módja szerint hozzá lehetne jutni a fóliához — legalább is így vélekedik Fejér József, a néptanács alelnöke, aki szintén kertészkedik, mint majd mindenki ebben a faluban. Az alelnök egyébként évtizedek óta gyűjtögeti kitartó szorgalommal a helység múltjára, történetére vonatkozó adatokat. Az 1400-as évekből származó dokumentumról beszél, amely híres zöldség- és szőlőtermesztőkként emlegeti az egerbegyieket. Káposztás és burgonyás hely volt Egerbegy, mint ahogy az Aranyos völgyi falvak mindenikének megvolt a maga specialitása — egyik hagymás, másik markás —, amelyet mai napig megőriztek. Ha utánanéz a kolozsvár-napocai piacon, a burgonyát, káposztát áruló tíz aszszony közül nyolc biztosan ma is egerbegyi. Pedig a fólia jócskán megváltoztatta a hagyományokat, vagy inkább azt mondhatnám, új hagyományokat teremtett, azóta primőr zöldségtermesztésben is viszik a pálmát az egerbegyi asszonyok. — Persze, a fólia újsütetű dolog — meséli Szász Róza néni —, mindnyájan emlékszünk még, amikor 1973-ban vagy talán '74- ben Lengyel Lajos felhúzta az első sátrat, összeszaladt a fél falu a csodájára. Aztán évről évre többen követték a példáját. Nem egészen véletlen különben, hogy éppen a Szász Róza házába kopogtattunk be. — Nézze meg, mire képes egy asszony egyedül — mondta Andreica Vasile —, amikor elhaladtunk a takaros porta előtt. — özvegyasszony a gazda, gyermekei, felnőttek, elkerültek hazulról, de zöldségfélével most is ő látja el őket, s a piacra is jut a termésből. Nem nagy az udvar, de a keskeny betonjárdán kívül valóban talpalatnyi hely sincs, ami ne lenne beültetve. Mini fóliaalagutak alatt karalábé-, káposzta-, karfiolpalánták cseperednek, saláta terpeszkedik, zöldhagyma nyurgul kiszedésre várva. S a fóliasátrat virágágyás szegélyezi, a szemnek is legyen min legelnie. — Három és fél ár az egész — mutat körül a háziasszony —, de megterem minden, s úgy nézze meg, hogy három termést takarítok be minden tenyérnyi helyről s közben az mtsz-ben is elvégzem becsülettel a dolgom. Disznót tartok, meg vagy harminc szárnyast, az eledelük jó része szintén a kertből kerül ki. — Nagy szégyen az nálunk, ha valakinél kopár az udvar — mondják a Barabás portán. Az idős Barabás Béláné mint maga vallja, a menyével már nem veszi fel a versenyt, hiszen annak a férje sokat segít. De ahogy elnézem, nincs nagy különbség a kettéválasztott nagy kert jobb és bal oldali agyásai között. — Az idén én jelentem meg először fejessalátával a piacon — mondja Barabás Mária, nem kis büszkeséggel a hangjában. — Augusztusban vetettük el, október közepe után pikíroztuk, s amikor jöttek a fagyok fóliával takartuk le, nem fagyott meg, látja, pedig elég kemény tél volt- A salátát követi a retek, spenót, hagyma, s közben kikerül helyére a káposzta, karalábépalánta, pikírozzuk a paradicsomot, hamarosan ültetjük a uborkát, paszulyt. — S megéri a fáradozást? — Nézze, nyolc évvel ezelőtt mentem férjhez, a férjem a gyárban dolgozik, de jóformán minden szabad idejét a kertben tölti. öt év alatt építettünk egy lakást, az öregház mellé (igaz, egy kis szülői segítséggel) s megvettük a kocsit is. S közben két gyermeket nevelünk. Gondolja, hogy meg tudtuk volna csinálni a kert nélkül? Az élelem jórésze kikerül a kertből, s a gazdasági udvarból (disznó, tyúk, liba, ruha), az mtsz-től, mert ott is van porcióm, gabonát, s a cukorrépáért cukrot kapunk. Hogy érdemes-e gazdálkodni? Nézzen csak széjjel a faluban. Legalább háromszáz személygépkocsi van Egerbegyen, a lakásokban olyan bútor, felszerelés, hogy bármely várost megirigyelheti, sok házban van telefon, s majd mindenikben televízió. — Persze, ennek kemény munka az ára —, folytatja a fiatal Barabásné eszmefuttatását Mihál Károly. — Hazajövök a gyárból és sokszor éjfélig le nem esik a lábamról a gumicsizma, aztán hajnalban ismét talpon vagyunk, készítjük a piacra az árut, menni kell, akár tetszik, akár nem, hiszen nem fonnyadhat ránk a drága friss zöldség. Nagyon jó lenne, ha megfelelő áron naponta szervezetten, itt helyben vennék át tőlünk a friss árut. Az egerbegyiek tavasztól, késő őszig, nap mint nap megtöltenének egy teherautót, amely aztán indulhatna a megye városainak kereskedelmi egységeibe, piacaira. Sok fáradozástól kímélnének meg bennünket, nem beszélve a dolog nemzetgazdasági jelentőségéről, a fölösleges üzemanyagfogyasztásról, hiszen innen reggelente tucatjával indulnak a kiskocsik a közelebbi és távolabbi városok felé. • — A munka neheze kétségkívül az asszonyokra hárul, — ismeri el a házigazda. — Pepecselés, ültetés, tűzdelés, kapálás, betakarítás, a férfiak inkább csak besegítenek, amikor lehet. Mint kiderül azonban, Mihály Ilona, a feleség, könyvelőnő a helyi mtsz-ben, tehát a munkaidő lejártával olykor este, villanyfénynél folytatja otthon azt a cseppet sem pihentető pepecselést. A kertészkedést itt tanulta Egerbegyen, egy paradicsomtövet nem tudott elültetni azelőtt, dehát ott volt a kert, ki kellett használni, így csinálja ezt mindenki Egerbegyen. S a község, az mtsz vezetői járnak elöl jó példával a munkában. — De nemcsak a saját portán, a háztájiban ilyen serények a falubeliek — kapcsolódik be ismét a beszélgetésbe Fejér József. — A gazdaság sem panaszkodhat munkaerőhiányra. Mondhatnám, minden épkézláb ember részt vállal a közös földek műveléséből is. Ez évben, mint mi mondjuk, porciót vállaltak a tanárok, az iskola, s a művelődési otthon igazgatója, a postatisztviselők és egyébb állami dolgozók és több mint 100 olyan asszony, akik eddig vonakodtak a közösben dolgozni. Nagy területet foglal el a gazdaság kertészete, 50 hektáron csak hagymát, 30-on zellert, további hektárokon paradicsomot, káposztát, karalábét termesztenek. Burgonyát sem ültetnek soha 100 hektárnál kevesebbet. Van hát mivel összemérniök erejüket a háztájiban gazdálkodó egerbegyieknek. De méltó vetélytársakként járulnak hozzá az állami alap gyarapításához is. Mint az alelnök elmondotta, a szerződéseket maradéktalanul megkötötték, 252 tonna burgonya, s közel 200 tonna zöldségféle átadására, s a növendéket leszámítva — mert itt is megcsappant a szarvasmarha létszám — a 128 tonna hús átadásával sem lesz baj. Olyan gazdáknak köszönhetően, mint Kozma Izidor, Savu Ioan, Duca Ioan, Pálffi Károly, Lascau Florin vagy az mtsz-elnök, Lengyel József (tavaly kilenc disznót adott be az állami alapnak egymaga), akik a zöldségtermesztés mellett az állattenyésztésről sem mondtak le. — Csak tavaszodna már ki valahára — sóhajt fel bosszúsan Mihály Károly —, nem is emlékszem, mikor váratott még magára ennyit. Minden munkával lemaradtunk, hát még amikor nemrégiben egy este sírva találtam az asszonyt, mert lefagyott a csípőspaprika, s a saláta. Mert ilyen is van, úgy mondják a mesterség buktatói, a kockázatot azonban vállalni kell, ha valamit el akar érni az ember. . . Tudja, Egerbegyen március 16-án van mindig az évi nagy állatvásár. Akkorra minden gazdának, aki egy kicsit is ad magára, rendben kell legyen a kertje, felásva, elgereblyézve, elültetve krumpli, elvetve zöldségmag. A másik ilyen nevezetes nap május 1, amikor az első termés betakarítása után már a másodiknak kell zölden bokrosodnia minden porta környékén. Ilyenkor szokta az ember a maga kertjét összehasonlítani a szomszédokéval, amint ünneplőben végigsétál a falun. Az idén azonban erre nincs idő. A fellobogózott házak körül szorgoskodik a falu apraja-nagyja, hiába akart kifogni rajtunk a tavasz, nem hagyjuk magunkat. Mi egerbegyiek most így ünnepelünk, a munka ünnepén... Jakab Márta KERTÉSZEK FALUJÁBAN A munka ünnepén szeretnék elismeréssel adózni *• * annak a 27 gyergyóújfalusi mezőgépésznek, akik e napokban még mindig a tél örökségével küszködnek. Aki nem követi figyelemmel az időjárásjelentéseket, annak talán hihetetlennek tűnik, hogy pár óra leforgása alatt a bárágani üdezöld kertek, virágzó gyümölcsfák, füves rétek után, a Gyergyói-medencébe érve, havas mezők látványa fogadott. Az újfalusi gépészeknek valósággal földerül az arcuk, amikor a síkvidéki virágos tavaszt említem, egyetértőn bólogatnák, sőt Kovács András szóvá is teszi: — Jó lehet ott ilyenkor dolgozni, nálunk mégmost is viaskodunk hóval, vízzel, faggyal. Kovács Andrásból sok év tapasztalata beszél: Csíki Károllyal és Erszény Istvánnal együtt rangidős a gépészek között, idestova húsz éve ismerik a határ minden apró döccenőjét Tekerőpataktól Libánig. TAVASZI ÖRÖKSÉG — Három évvel ezelőtt a Braila megyei Brailesti-en két préssel és négy kombájnnal dolgoztunk, segítettünk az aratásban. Simon Jánossal, a karbantartóval együtt heten voltunk Újfalubál, hatezer kilós árpaterméseket gyűjtöttünk be, olyan gabona volt, mint a gyöngy, azóta se láttam hasonlót. A gyergyói kemény dombok után a dunai síkságon úgy éreztük, mintha magától menne a gép: egy hónap alatt a szárhegyi nyolc kollegával együtt félmillió lejes teljesítményt hoztunk össze a gépállomásunknak, az ottani főmérnök azzal búcsúzott tőlünk, ilyen még nem volt a világtörténelemben, ahogy a gyergyóiak működtek. Lehet is bravúroskodni olyan szakemberekkel mint Nagy Árpád, Kozma András, Sólyom Vilmos, Kós Lajos. Még mostanában is, amikor olvassuk az újságban, hogy arrafelé már befejezték a kukoricavetést, elemlegetjük azt a menetet. — Mi a tavaszt azzal kezdjük — kapcsolódik a beszélgetésbe Barabás Péter, a műhely legtekintélyesebb karbantartója —, hogy retusáljuk, amit a fagy elrontott: minden télen kifogy valamelyik dűlőben a búza, a széljárástól függően, azt meg kell dolgozni ismét. Az idén új év körül száraz, hideg, hó nélküli heteink voltak, nem úsztuk meg most sem, de jóvátettük amit lehetett, hét traktor dolgozott, a nyolcadik készenlétben állt, hogy kivontassa, ha valamelyiknek leforgott a kereke. Kovács András mint a szárhegyi gépállomás újfalusi részlegének, évek óta élenjáró közösségének legjobb ismerője, hozzáteszi: " Ami nem az időjárás szeszélyeitől függ, azzal nem lesz fennakadás most sem, a gépek jól mennek, mert Simon József, Kozma András, Balla Imre, Koós Pál munkájában sosem lehet kifogást találni, akkor sem, amikor a mezőn dolgoznak, akkor sem, amikor a műhelyben. — Ahogy márciust mutat a naptár, úgy kezd húzni magához a határ, mint a mágnes — mondja Kovács András —, hát még ilyenkor, mikor nyakán-rcon a május, és még mindig hófellegeket hoz a szél... Reggeltől reggelig kéne most kint lenni, ha sütne a nap, így szoktuk a májust fogadni. — Végül is miért olyan türelmetlenek? hiszen egyszer úgyis kimelegszik az idő. — A kenyérről van szó — feleli Kovács András —, falusiak vagyunk mind, vérünkben az aggodalom, ha a kenyérről van szó. Ezt is örökli az ember az elődöktől, mint a föld szeretetét. Tavasszal megmozdul bennünk ez az örökség, a május felfokozza a napsütésekkel. Barabás István sokszor gondoltam arra, hogy mit is jelképezett tulajdonképpen az egykori májusfák állítása. Az én asszonyőseim szerint — élei életet adott nekem s akik később neveltek kézről-kézre adott árvagyerekként — szerelmes ifjak szerelmet sugalló gesztusa volt. De vajon csak ennyi? Persze, persze, népszokás is, sóhajtozzák manapság azok az idősebb asszonyok, akik valaha falun, kisebb városon éltek s akiknek a májusköszöntőhöz szervesen hozzátartozott a májusfa állítása, no meg legalább egyetlen éjjelizene, amikor a cigányzenekar azt az „igazi“ nótát húzta az ablakuk alatt: „Szeretnék május éjszakáján letépni minden orgonát...“ Én az orgonát, ezt a nedvességet úgy szomjazó virágot, leginkább a bokrán szeretem elnézegetni. Ágai makacsul ragaszkodnak az anyabokorhoz, megfigyeltem, hogy szakavatott kertészkedőknek is csak késsel sikerült lemetszeniük. Hagyjuk az orgonabokrokat békén virágozni, emlékeinkre azonban ne hintsünk púdert, ugyanis a lényegen, az igazságon mit se változtat. Ahogy elképzelhetetlen az is, hogy az egyszer volt falvak, patriarkális kisvárosok egyik napról a másikra megteltek volna szerelmes legényekkel... Egyszer — egyetlen egyszer — nekem is állítottak májusfát. Falun történt, s amikor megpillantottam, szívemben örömmel nyargaltam akkor még szépasszony nagynénémhez. Éppen baromfit etetett sztoikus nyugalommal a napfényes udvaron. Hívtam, nézné meg, milyen gyönyörűséges fát kapott reggelre — május elseje reggelére —, ajándékba. A fa telis-tele volt kipörgő, most nyújtózkodó tavasz-zöld levelekkel. Nagynéném sajnálkozva mosolygott örömömön: „Hiszen az neked lett állítva !“ — világosított föl. Estig aztán megtudtam: a falu egyik legdaliásabb legénye rótta le ilymódon hódolatát nekem. És már akkor is kétkedéssel fogadtam a gesztust. Ha szerelmes legények állítatnak májusfát, akkor az illető miért állította éppen nekem...? A múló évekkel megvilágosodott előttem, hogy a májusfa állításban az érzelem másodrangú, s főhelyen a virtus álló erő és akarat égrekiáltó fitogtatása. Gondoljuk csak meg: az akkori társadalmi körülmények között ezek a fiatalemberek kicsiny földparcellák szántó-vető rabjai voltak. Az év valamely napján valami módon ki kellett fejezniük, hogy mire képesek, hogy valami csodától várják a nagy kitörés lehetőségét. Csakhogy az álmok — a szép májusi álmok — valósággá érésének volt egy elengedhetetlen, objektív feltétele: a történelem hozta sorsfordulat. Az én fiatalságomban is inkább jobb híján állítgatták a legények a májusfát, amelyet aztán a boldogságot áhítók szép tündérmesékkel felérő történetekkel át- meg átszőttek. Hallottam például, hogy volt egyszer egy igen gazdag, hitvány és lusta legény, aki megfogadta a falu szorgalmas, erős legényét, hogy szíve választottjának állítson májusfát. A lány szemfüles volt, megleste éjszaka a „tettest“ és másnap fittyet hányva anyagi érdekre, konvencióra — a szegény legénynek adott jegy kendőt. Győzött tehát az erős, a szegény legény. S mivel falvainkban — a régi, az egykori falvakban — ők voltak többségben, a mesét kedvelők az ő győzelmét, az ő igazát könnyezték meg. Az utóbbi két-három évtizedben nagyot nőtt az ország a párt szabta okos tervek lehetőségének ezernyi kimunkálásában. Az ember értékét, ereje fölényét nemcsak egy májusfa állításában lehet lemérni. Társadalmi rendszerünkben azonban, ahol az emberi kiteljesedésen van a hangsúly, mindennél jobban bebizonyosodott, hogy a mai „erős legényeknek“ is szükségük van a sikerélményre, az elismerő, a rácsodálkozó, a hatványozottan élő és érvényes örömre. Az egykori, zord történelmi, társadalmi időkben elkallódottak unokái manapság valamennyien méltó érvényesülési lehetőséghez jutnak. Képletesen szólva azt is mondhatnánk, hogy a mi országunkban mindenki felállíthatja a maga májusfáját. A legtisztább, a legmesszebbmenőbb megbecsülés várományosaként. Ám azért az egyszer volt népszokás se hunyt ki. Valamelyik nagymama nosztalgiájából táplálkozva tavaly például a házunkbeli fiúk — amolyan suttyó legénykék — ha nem is téptek le május éjszakáján minden orgonát, de azért téptek néhányat a szomszédos, üres telekről és május elseje reggelén oda, ahol leányka lakott, a kilincsre kötöttek egy-egy ágat. Tóth Mária ÁLLÍTSUNK MÁJUSFÁKAT Murgu Pál MÁJUS A VERSSOROK KÖZÖTT Több a tavasz, mint megfogalmazható napfény, sugarak játéka barkával, fecskék fészekköszöntő cikkanása, patakok eredő dala, hajnalgyújtotta színekbe földíszíthető verssor. Több a tavasz, mint szántani-vetni rétekre dübörgő traktorok sora, reggeli útban munkába indulók frissülő kedve, melengető szeretet ébredése embertestvérek között, több a tavasz mint a lányok tánca, legények zengő íjazása, játékra pirkadó gyermekmosoly. Több a tavasz, mint amennyi belőle leírható. Betűk láncából kizöldülő forradalom a tavasz, vörös szirmokká takarja ki a harcokat, verssorok között föllángol a május, virágok örömét szikrázza ünnep dalát közénk, új örömök megnevezésére tanít, mert több mindig a tavasz ahogy kitelik szépen az idő! ÖSZTÖNZŐ HAGYOMÁNY A nem egészen hatesztendős Jó múltra tekinthet vissza, s de már tradícióként gyökerezett meg társadalmi életünkben. Új hagyományként, mert átvette mindazt, amit évszázadok alatt időt álló értékként alkotott e tájak lakossága, s főleg ápolva-vigyázva továbbfejlesztette, újjáélesztette mindazt, amit a nép kultúrájában létrehozott és ugyanakkor felpezsdítette, serkentette az egész közművelődési tevékenységet. Olyan hagyományként vonult be szocialista mindennapjainkba, mely kivételes erőfeszítésekkel teli fejlődési korszakunk követelményeihez igazodva, ebből a lendületes időszakból merítve, ihletődve, terebélyesedik szélességében, mélyül tartalmában és eszmeiségében, további értékekkel gazdagítja az ország kulturális kincsestárát, ösztönzést nyújt a munkához, az alkotáshoz, hatékonyabbá teszi a politikaiideológiai és kulturális-nevelő tevékenységet. A szabad munka, a lendületes alkotás, a cselekvő közművelődés és léleknemesítő művészet, a haladó örökséget ápoló-gazdagító és új értékeket teremtő szocialista kultúra egész országot átfogó mozgalmáról, seregszemléjéről van szó, a Megéneklünk, Románia fesztiválról. Annak okán vetjük mindezt papírra, hogy most látott napvilágot az 1979 és 1981-ben lezajlott harmadik fesztivál díjnyerteseit ismertető kiadvány, egy több mint tíz ív terjedelmű füzet, tele névvel, címmel, művészegyüttes elnevezéssel, kulturális és művészi intézmények, gazdasági egységek, tudományos, kutató- és oktatási intézmények csoportjai, hivatásos és műkedvelő művészek felsorolásával. Felsorolás? Igen az, de mégis jóval több annál: tulajdonképpen két év munkája, a harmadik seregszemle tömör foglalata ez a 172 oldal. Hiszen ezt átlapozva, látjuk, keresztmetszetében és országos szélességében e mozgalmat. Mert a különböző versenyszakaszokon és az országos döntőkön csak részleteiben lehettünk szemtanúi a fesztivál eseményeinek, alkotóteremtő erejének, gazdagságának, a kiadvány lapjairól viszont képet alkothatunk az amatőr és a hivatásos művészek, a pionírok, tanulók és diákok művészeti alkotó és előadó mozgalmáról, arról, hogy az elmúlt években — amióta pártunk főtitkára elindította , milyen hatalmasat fejlődött ez a seregszemle. A kiadvány lapjain a díjazottak névsorát böngészve, a sorok között igen lényeges dolgokat olvashattunk a harmadik fesztiválról. Többek között azt, hogy milyen értékekkel és tanulságokkal gazdagodtunk, mi újat hozott művelődési mozgalmunkban az elmúlt kétéves időszak, hogyan segítette, ösztönözte a közművelődési tevékenység, a propaganda nevelő munka a dolgozók alkotó erőfeszítéseit. Ott van a sorok között az is, hogy ez a fesztivál fontos jellegzetességgel gyarapította szocialista demokráciánkat, átfogó, szervezett formában és értékteremtő eredményességben eddig soha nem tapasztalt módon járult hozzá a kulturális-művészeti és műszaki alkotás közkinccsé tételéhez. Úgyszintén ez a kiadvány, bár számszerűleg nem tudósít, mégis érzékelteti a fejlődés tömegméretét is: míg a fesztivál indulásakor, 1976- ban a művészegyüttesek és alkotókörök tagjainak száma 400 ezer volt, addig a harmadik seregszemlén ez a szám csaknem megtízszereződött, amelyhez hozzá kell számítani a műszaki-tudományos mozgalomba bekapcsolódott újabb négymillió dolgozót. Tehát nyolcmillió tevékeny részvevő, alkotó és előadói Sok mindenről vall ez az adat. Mindenekelőtt kultúránk demokratizmusáról, közművelődésünk gazdagodásáról, a hagyományápolásról, az alkotás, az erkölcsi-szellemi pallérozás, a kulturális kincsestár gazdagodásáról. De arról is, hogy ez a tömegmozgalom tovább mélyítette nemzetiségi különbség nélkül az összes dolgozók testvériségét, hiszen mint a sorolásból kitűnik, a seregszemlén a magyar nemzetiségű hivatásos művészek és amatőr alkotók, munkások, parasztok, értelmiségiek, gyerekek, tanulók és főiskolai hallgatók is sikerrel járultak hozzá a fesztivál célkitűzéseinek valóra váltásához. Kétségtelen, hogy az új hagyományt teremtő művelődésiművészeti és műszaki-tudományos alkotó mozgalom egy gazdag fejezetének epilógusa ez a kiadvány. Ugyanakkor — mert ez a mozgalom megszakítatlan folyamat — bevezetője a már elkezdődött negyedik seregszemlének, amelyen értékesíteni kell a három előző tapasztalatait, hogy még inkább megfelelhessen a mai elvárásoknak, annak a követelménynek, amit Nicolae Ceaușescu elvtárs így fogalmazott meg: „Lendítsük fel erőteljesen a kulturális tevékenységet, növeljük még inkább a Megéneklünk, Románia országos fesztivál szerepét, fokozzuk a tömegek részvételét a szellemi életben, az új, szocialista forradalmi kultúra általános fejlesztésében.“ Tehát tovább kell lépni ezen a téren is, hogy magasabb minőségi szintre emeljük e tevékenységet országépítő céljaink megvalósítása, a gazdag általános és szakmai műveltségű, haladó élet- és világszemléletű, új ember kialakítása érdekében. Hiszen ez az ország történelmében eddig páratlan gazdagságú művelődési mozgalom csak így tehet eleget hármas feladatának: politikai-ideológiai-nevelő, kultúrateremtő és -ápoló, valamint műszaki-tudomános alkotó hivatásának. Az eddigi eredmények és pozitív tapasztalatok számbavételével indult útjára a negyedik seregszemle. E szép, új hagyomány további elmélyítésének jegyében. Mihálka Zoltán ELŐRE - 1982. május 1. AZ OLVASÓ FÓRUMA Kettős ünnep A székelyudvarhelyi élelmiszeripari gépgyár egyike a municípium legrégibb múltra visszatekintő vállalatainak, mely most május 1-én ünnepli fennállásának 32. évfordulóját. A több helybeli kisiparos összefogásával 1956-ben megalakult szövetkezet akkori termékei között megemlíthetők a főző- és melegítőkályhák, kézi öntözők, vedrek, kályhacsövek, valamint más kisebb eszközök. A szövetkezet 1959-ben állami ipari vállalattá alakult át, s ekkor indult el a lendületes fejlődés útján. 1971 újabb fordulatot jelentett a gyár életében. Nicolae Ceausescu elvtárs ez évben tett munkalátogatása alkalmával elismeréssel szólt a vállalat által elért eredményekről, megvalósításokról, hangsúlyozva az élelmiszeripari gépgyártás további fejlesztésének, területi bővítésének, a termelési kapacitás növelésének, az új, korszerű beruházások eszközlésének a szükségességét. Vállalatunk komoly állami támogatásban részesült, melynek nyomán sikerült valóra váltani pártunk főtitkárának útmutatásait. A gépgyár fejlődése szempontjából tehát az elmúlt több mint tíz év jelentette a legjelentősebb időszakot mind a beruházást, mind a területi kiterjedést illetően. Ez most abban konkretizálódik, hogy a gazdag múltra visszatekintő vállalat területi kiterjedése meghaladja a tízezer négyzetmétert, dolgozóinak létszáma pedig elérte a 2229-et. A dolgozók túlnyomó része fiatal, akik odaadással, becsülettel, felelősségérzettel teljesítik tervfeladataikat. E fiatal munkaközösség fáradságot nem ismerve dolgozik az évi és ötéves terv igényes teljesítése és túlszárnyalása érdekében, büszke arra, hogy termékeiről országszerte elismeréssel szólnak. A fiatalok méltó társai a gyárban dolgozó három alapító szakembernek: Kovács Árpádnak, Balázsi Lászlónak és Bálint Dénesnek, akik most is az élmunkások között vannak. A tervfeladatok teljesítésében elért sikereket szemléltetik az adatok: a gyár a múlt évben nettó termelési tervét 127 %-ban, jövedelmezőségi tervét 120 %-ban teljesítette, idei első negyedévi tervét pedig 7 720 000 lejjel szárnyalta túl. Mindez azt bizonyítja, hogy a gyár dolgozói fontos szerepet vállaltak hazánk ipari termelésében, s bátran néznek az elkövetkező tervfeladatok teljesítése, a nehézségek leküzdése elé, hogy mindig fölemelt fejjel ünnepelhessék — a munka, a dolgozók nemzetközi szolidaritásának napjával együtt — a vállalat fennállásának évfordulóját. Hajas Sándor Székelyudvarhely A kohászok városában Kalánban is az ünnepi készülődések légkörében teltek az elmúlt hetek, a dolgozók jelentős eredményekkel köszöntik a munka hagyományos ünnepét. A Victoria kohászati kombinát munkaközösségének kiváló ünnepköszöntő munkateljesítményei közül említésre méltó az, amit a technológiai berendezések gyártása terén ért el: a terven és a vállaláson felül 600 tonnányi terméket öntöttek. E siker elérésében munkájukkal kitűntek a Budin Gavrila főmester vezette, Miháescu Aurél, Salamon Gergely és Visoi Ioan öntők. A kokszolóban szintén szép eredmény született: Stoicoi Adrian mérnök irányításával 500 tonna cseppfolyós és félkokszot termeltek a vállaláson felül. További termelési eredmények: az 1-es számú batizi koksztermelő munkaközössége még április 18-án teljesítette ünnepi vállalását, Deleanu Romulus mérnök irányításával 800 tonna kokszot termelt terven felül, a hengeröntöde dolgozói Demidov Mihai hozzáértő vezetésével 125 tonna többlettermelést valósítottak meg. A község- és lakásgazdálkodási vállalat ünnepköszöntő eredményei: a globális tervet 121 %-ban, a községgazdálkodási tervet 111%-ban teljesítette, a lakások karbantartása és az építkezések terén pedig 105, illetve 101 %-os tervteljesítést ért el, noha ez utóbbi esetében egy 5—10 százalékos tavalyi lemaradást is be kellett hozni. Az új városban széles körű szépítési akció bontakozott ki az elmúlt időszakban. Nagyon sok fát ültettek a dr. Petru Groza, az Independentei utcákban, továbbá a zöldövezetekben, különösen a városba vezető úton és környékén. A városi kultúrházhoz vezető út mentét is szépen beültették díszfákkal, virágokkal, s padokat is elhelyeztek itt. A tömbházak közötti helyek ugyancsak kellemes látványt nyújtanak: zöldséggel, fűvel és virággal ültették be. Szemléltetésként, íme néhány számadat: több száz nyárfát, 159 fenyőt ültettek el városszerte. 1100 négyzetméternyi élősövényt létesítettek, több ezer tő rózsát ültettek és 1100 négyzetméternyi területet füvesítettek be. Jó munkát végeztek a Cimpian Simion, Rimbulete Ioan, Antal Matild, Stáncior Anisoara és Tirlea Miron vezette önkéntes brigádok. Kraszka József Kalán Valamennyiüket dicséret illeti Mi, a szatmári Unió gyár dolgozói is megszoktuk, hogy Május elsejét, a munkások nagy ünnepét hozzá méltó vállalásokkal és megvalósításokkal köszöntsük. Az üzemrészlegen, ahol jómagam is dolgozom, két nagy munkacsoport állítja, szereli össze a szállítószalagokat: Püspök János lakatos csoportja és Maxim József hegesztő brigádja. Mindkét munkacsoport tagjai nagy erőbedobással dolgoztak, munkájukat ésszerűen szervezték meg, munkaidejük minden percét kihasználták, hiszen arra vállalkoztak, hogy a munkában lévő TR—3 és TR—4 típusú két szállítószalag gyártását határidő előtt fejezik be. Vállalásuknak úgy sikerült eleget tenniük, hogy 10 százalékkal növelték a munka termelékenységet, ami, mint említettem, a csoportokban lévő belső erőforrások jelentős mozgósítását kívánta meg. Maxim József csoportja emellett még 350 kiló elektródát is megtakarított. Erdei Györgynek, részlegünk vezetőjének még arra is gondja volt, hogy a más részlegeknek szállított alkatrészek szintén határidő előtt hagyják el munkacsarnokunkat, hogy a vállalat többi dolgozóinak is segítségére legyünk vállalásuk teljesítésében. Különösen sokat dolgozott ebben az időszakban Püspök János, aki már 35 éve csoportvezető, Balogh Sándor és Koós János, a két nagy tudású lakatos. Ugyanezt kell elmondani Maxim József, Török István és Oláh Lajos hegesztőkről akiknek nevét ugyancsak magasfokú szakismeret fémjelzi az üzemben. De a csoport többi tagjai is kitettek magukért, valamenynyiüket dicséret illeti az elért kimagasló eredményekért. Az egész üzem viszonylatában is eredményesen dolgoztunk, hiszen — mint Roman Ioan, vállalatunk párttitkára mondotta — a szerszámgépek kihasználási mutatója 2 százalékkal volt magasabb az idén a múlt év hasonló időszakához képest, továbbá mintegy 10 tonna fémet takarítottunk meg. Sütő Irén Szatmár Célunk: a versenyzászlót megőrizni Kovászna város Textil kisipari szövetkezetében jól kezdődött az idei esztendő, hiszen első négyhavi tervünket már április 19-én befejeztük s ennek nem egy mutatóját túl is teljesítettük. Árutermelési feladatunkat például 100,3 százalékban teljesítettük, szolgáltatásokat 188 százalékban végeztünk, míg termékleszállítási feladatainknak nem kevesebb mint 235 százalékban, eladási célkitűzéseinknek pedig 130 százalékban tettünk eleget. E nagy termelési előnyök lehetővé tették aztán, hogy a nagy munkás ünnepet méltó felajánlásokkal és megvalósításokkal köszönthessük. Így Május 1-ig terven felül újabb több mint 6 millió lej értékű árutermelést valósítottunk meg, közel 2,5 millió lej értékű szolgáltatást végeztünk, mintegy 5 millió lejjel több árut szállítottunk le és 353 000 lejjel több terméket adtunk el a tervezettnél. Ez azt is jelenti, hogy a fizikai tervet lényegesen túlteljesítettük. Munkásaink, technikusaink, mérnökeink igyekeznek munkájukat ésszerűen megszervezni, olyan fáradhatatlanul dolgozni, hogy a szocialista versenyben állandóan kimagasló eredményeket érjünk el. Vagyunk, tervünk az, hogy a versenyzászlót, amit a szövetkezetek országos versenyén nyertünk el, az idén is megőrizzük. Kádár Gyula, a szövetkezet elnöke Zágoni Piroska pártalapszervezeti titkár Kovászna