Előre, 1982. szeptember (36. évfolyam, 10812-10837. szám)
1982-09-01 / 10812. szám
------------4. ---------------NAGYVILÁG FEJLŐDŐ ORSZÁGOK - A HALADÁS SAJÁTOS ÚTJAI MEXIKÓ VISSZATÉR az Élelmiszertermeléshez „Önellátás alapvető élelmicikkekből“ — röviden így lehetne összefoglalni annak a nagy fejlesztési programnak a célkitűzéseit, amely Latin- Amerika egyik legnagyobb országában, Mexikóban beindult. Mint jellemzőt, azt lehetne kiemelni erről, hogy a mezőgazdaság termelékenységének emelését, a falusi lakosság jövedelmének növelését a mezőgazdaság jobb anyagi ellátásával — műtrágya, gépek, szerszámok juttatásával — és egyéb szolgáltatások bevezetésével igyekszik elérni. Mexikó, a fejlődő országok nagy többségével ellentétben, kőolajtartalékai révén, anyagilag is képes hasonló akció végrehajtására. A kérdés csak az: az ország gazdasági-társadalmi struktúrái lehetővé teszik-e azt a hatalmas népi mozgósítást, amely elengedhetetlen a tervezet sikeréhez? És, ha sikerre jut, nem vált-e ki kedvezőtlen reakciót az eddig előnyös helyzetben lévő, magas szinten kapitalizált mezőgazdasági szektorban? Joggal feltehetők , ezek a kérdések s rájuk még kétséges a válasz. A tervezet azonban beindult, és egyelőre sikerrel. Lássuk tehát, miről is van szó? AZ EDDIGI BAJOK OKA: A FÖLDEK KONCENTRÁCIÓJA, A PARASZTOK LESZEGÉNYEDÉSE Mexikó közel kétmillió négyzetkilométer területű, 70 millió lakosú ország, ahol alig huszonkét éve, az 1960-as népszámlálás még csak 35 millió lakosról, a jelenlegi lélekszám feléről adott számot. Az átlagos népsűrűség 35 lakos, de a középvidék legsűrűbben lakott államaiban — Guanajuato, Hidalgo, Mexico, Morelos, Guerétaro, Tlaxcala, Veracruz államokban — négyzetkilométerenként 60—300 között váltakozik. Az országot éghajlata, felszíni változatossága a legkülönfélébb mezőgazdasági termelésre teszi alkalmassá. Legnagyobb területeket, mintegy 7 millió hektárt a kukoricatermesztés foglal el, utána következik 1,8 millió hektárral a bab és 1,5 millió hektárral a köles. Búzatermesztés 1 millió hektárnál kisebb területen folyik. Fontos termékek — noha félmillió hektárnál kisebb területen termesztik ezeket — a cukornád, gyapot, lucerna, rizs, árpa, szója, kávé, szizálkender és a narancs. Az utóbbi harminc esztendőben a mexikói mezőgazdaságban a mezőgazdasági vállalkozások gyors koncentrációja ment végbe; az 1975-ös összeírás — az időközben végrehajtott földreform ellenére — azt mutatja, hogy az 500 hektárnál nagyobb gazdaságok, noha az összgazdaságok számának 1,7 százalékát teszik ki, elfoglalják a megművelt területek 70 százalékát, míg a 10 hektárig terjedő kisgazdaságok 60 százaléka a megművelt földterületnek csupán 2,3 százalékát. David Baytelman mexikói publicista vélekedése szerint: „Szinte hihetetlennek tűnő helyzet abban az országban, amely a földrész egyik legismertebb — és a társadalom számára igen költséges — földreformját végrehajtotta...“ A Világbank 1970-es jelentése szerint, Mexikóban a gazdaságok 6 százaléka a forgalmazott mezőgazdasági termékek 85 százalékát termeli, míg a gazdaságok 91 százalékának hozzájárulása a nemzeti piachoz csupán 5 százalékot jelent. E helyzet egyik oka, hogy a nagy- és közepes gazdaságok részesültek az állam által végrehajtott alapvető beruházások — öntözőrendszerek, csatornázás — előnyeiben és a mezőgazdasági termelés növelését eredményező olyan egyéb előnyökben is, mint a hitelnyújtás, műszaki ellátás stb. Ezzel szemben, a legszegényebbek a leggyengébb földekre szorultak, ahol a termés szinte teljes mértékben a csapadékviszonyoktól függ. Ez utóbbiak szinte kizárólag létfenntartó mezőgazdaságot folytatnak. A faluközösségek parasztjait, a kistermelőket, akik az állami segélyekből kimaradtak, továbbra is ugyanazok a bajok sújtják, mint a kontinens más országainak földműveseit: mivel a mezőgazdaság nem ad megélhetést, a születő iparban látnak reményt és nagyarányban elvándorolnak az ország nagyvárosai, vagy az Egyesült Államok felé. külföldi társaságok HÁLÓJÁBAN — EXPORTRA TERMELŐ MEZŐGAZDASÁG 1940-től kezdve kedvező helyzetbe került az exportra termelő mezőgazdaság. Ekkor kezdtek ugyanis megsokasodni az észak-amerikai beruházások vagy közvetlenül Mexikó mezőgazdaságában, vagy közvetett formában, egyes élelmiszercikkek forgalmazásában, ipari feldolgozásában. Főképp, persze a legtermékenyebb országrészekben, az ország öntözött övezeteiben — Tamaulipas, Sonora, Sinaloa, Michoacán, Guanajuato vidékén. Az így meginduló fejlődés fokozatosan szorította ki a hagyományos, belföldi szükségleteket kielégítő kultúrákat. Sokféle gyümölcsöt és zöldséget — paradicsomot, paprikát, uborkát, spárgát, karfiolt, hagymát, epret, mango- és avocado gyümölcsöt — kezdtek exportra termelni. Olyannyira, hogy Mexikó kis erőfeszítéssel egymaga fedezhetné az Egyesült Államok egész téli prímőrellátását, jelenleg ugyanis ennek 50 százalékát kielégíti. Mi több, állati takarmányt gyártó amerikai cégek játszottak szerepet abban, hogy kiterjedt, azelőtt kukoricatermesztésre használt területeken most kölest termesztenek. 1975-ben a kukorccaföldek 1 millió hektárral (az összterület 15 százaléka), a babbal bevetettek pedig 0,6 millió hektárral (az előbbi területek 32 százaléka) csökkentek. Az állati termékek terén is hasonló a helyzet. A Carnation társaság ellenőrzi az ország tejtermelésének legnagyobb részét és a vágóállatok többségét az észak-amerikai piacok felé irányítják. Ez az irányzat Mexikót olyan országgá változtatta, amely válogatott mezőgazdasági termékeket exportál az Egyesült Államokba, ezzel szemben egyre nagyobb menynyiségű alapvető gabonafélét importál. Nyugtalanító helyzet, amely fokozza az ország függőségét északi szomszédjától Attól lehet tartani, hogy az ország kőolajbevételeinek jó része a gazdag szomszéd gabonaraktáraiból származó gabonavásárlásra fog elúszni... A JÖVŐRE SZÓLÓ ELKÉPZELÉS: A SAM-TERVEZET Mindezzel számot vetve, a mexikói kormány széles körű, az ország jövőjét körvonalazó elképzelés keretében, a jelenlegi helyzetben valóra váltható célokat tűzött ki s ezek közé tartozik az új mexikói élelmezési rendszer, a SAM kidolgozása. Ez a tervezet abból indul ki, hogy 35 millió mexikóit, a lakosság felét érinti a gyengén tápláltság valamilyen formája és a 19 millió súlyosan érintett többsége falusi. A SAM egyik fontos megállapítása, hogy ,a multinacionális élelmiszeripari társaságok elterjedése, terjeszkedése, realitásainktól szükségleteinktől idegen élelmiszertermelési és fogyasztási modelleket vezetett be“, amely magával vonta „az alapvető élelmiszereket megtermelő paraszti mezőgazdaságról való lemondást.“ A SAM e helyzetben az élelmicikk-termelés egészét — mezőgazdaságot és halászatot, élelmiszeripart és technológiát, élelmicikkek forgalmazását és elosztását — érintő stratégiát dolgozott ki, húsz tervezet keretében. Az első szakasz célkitűzése: a lakosság reális szükségleteinek kielégítése a Canasta Basica Recomendable, a 28 „ajánlott alapvető élelmiszertermék “ termelésével, eldöntve, hogy mit és mikor kell termelni. Mindenekelőtt azt követeli meg ez, hogy a pénzügyi források jelentős részét átirányítsák a jelenlegi modern mezőgazdasági szektorból a kisparaszti mezőgazdaságba. Más szóval, helyezzék biztonságba a kisparasztokat az árvízzel és szárazsággal szemben, hogy ha műtrágya, vetőmag beszerzése stb. miatt el is adósodnak az államnak, ne sújtsa őket még a termés elvesztése okozta kár is. Pontos része a programnak, hogy két állami szervezet révén, az állam megszervezi az élelmiszertermékek kereskedelmét, szabályozott árakkal, a meglévő üzlethálózatban jelentősek a termelési célkitűzések is. E téren mindenekelőtt a kukoricára és babra korlátozott kísérleti jellegű akciót hajtottak végre az 1980—81-es mezőgazdasági évben, mielőtt 1981-ben országosan is bevezették volna ezt. Ennek célja, hogy már 1982- től elérjék az önellátást babból és kukoricából, 1985-től kezdődően pedig búzából, rizsből, kölesből stb. Nagyratörők a tervek s bizonyos, hogy sok akadály tornyosul majd valóra váltásuk elé. Csak az idő adhatja meg a választ, hogyan kerül ki Mexikó ebből a csatából, amelyben már az is merőben új, hogy a beindított tervezetek valóra váltása nagyban függ az ország egész eddigi történetében nagyon elhanyagolt,s most cselekvésre szólított parasztság részvételétől. Derzsi Kornélia A TÁVOLSÁG VARÁZSA KAUKÁZUSI TÁJAKRA REPÍÍÍÜL Néhány hónappal ezelőtt, amikor ugyanezeken a hasábokon megjelentek a Bihar megyei Körösvidéki Múzeum főmúzeológusa, MAROSSY ANNA biológiatanár közép-ázsiai és szibériai útiélményeiről szóló beszámolók, azzal búcsúztam tőle s az olvasótól, még fel fogom keresni, hogy folytassuk az élményeket felelevenítő beszélgetést. Nemrég, Nagyváradon járva, megtudtam, hogy sort kerített rég tervezett utazására a Szovjetunió kaukázusi köztársaságaiban, s nemrég tért onnan vissza... A Nyugati Kárpátokban épp akkoriban nyílt a vadon növő bazsarózsa — e ritka védett növényünk — és az örökké tevékeny, természetvédő biológiatanár, a Bihar megyei természetvédelmi bizottság tagja arra készült éppen, hogy kedves rezervációját fölkeresse. Amikor telefonon jelentkeztem és felkértem a beszélgetésre, gondolkozott, mikorra is iktathatná be a programjába? — Tudja mit? öljünk le még ma este... Élményeim eléggé zsibongóak ugyan, még nem tisztultak le, nem rendeződtek s bizonyos szempontból talán kiegészítésre, hozzáolvasásra várnának, de azért lesz miről beszélni... — AZ IDÉN a Kaukázusba is későn érkezett a tavasz — kezdte, amikor lakásán, könyvek s az utazásról hozott apró emléktárgyak között találkoztunk. — Csak bontakozott még a természet, havasok voltak még a Kaukázus csodás csúcsai, és mindjárt arra gondoltam, egyszer sízni kellene idejönni, tíz napra, vagy akár csupán egy hétre. „ Száguldani, a csillogó csúcsok között, ismeretlen hóösvényeken... — Eléggé keveset tudunk a világnak erről az övezetéről, pedig mondhatni Kelet és Nyugat határán, Európa és Ázsia között, ősi civilizációk hordozója... — Nekem is megfordult ez a fejemben, amikor utazás előtt a térképét tanulmányoztam... Valahogy Európa-központúak vagyunk. Aki azonban mégis eljut a Kaukázusba, meggyőződhet— és meglepődheti — azon, milyen rendkívül gazdag hagyományú és jellegzetes kultúra virágzott itt s virágzik ma is, eredeti művészeti és néprajzi sajátosságokkal. Azt is hozzá lehet tenni, hogy Azerbajdzsán, Örményország és Grúzia, a szovjet köztársaságokhoz való 1926-os együttes csatlakozással, majd 1936 óta, önállt szovjet szocialista köztársaságokká válva egyéni módon léptek be korunk fejlődési és civilizációs áramkörébe is. A legendás ősi birodalmak földjén ma nemcsak gyapot- és teaültetvények, alma- vagy őszibarack-ligetek, szőlőhegyek virágzanak, de kőolajat termelnek ki és dolgoznak fel, gépkocsikat és mozdonyokat, repülőgépeket gyártanak, világszinvonalon... MÁR A REPÜLŐGÉPRŐL figyelte Bakut szokása szerint elszoruló torokkal húzódott a gép végébe de azért kíváncsian leste, mi van odalent... — Mint élő térkép feküdt előttünk a nagy kőolaj-város. Jól kivettem a hegyre húzódó, régi város sötét tónusait. „Fekete város“ — így hívták valaha a kőolajfinomítók és munkásnegyedek városrészét. Jó, hogy bár így láttam, mert oda már nem jutottunk el látogatásainkon... Bakuban meleg volt, a várost társasgépkocsin járták körül. .— Modern világ fogadott, jólöltözött, ápolt emberek az utcákon, a nők érdekesen festik magukat, öltözködésükben a sötét színek, főleg a fekete dominál. Gyönyörűnek tűnt a város, az épületek, amelyek az azerbajdzsán népi stílus jegyeit viselik, ha modernek is. És mindenütt a kerítésekre, házakra, sokszor a harmadik emeletig is — szőlőt futtatnak. Meleg éghajlatot jelez ez is, meg a mindenütt jelenlévő, rengeteg zöld, ez a valóságos fakultusz. Láttam egy százados fát, amely elnyomta helyéből a mellette meghúzódó házacskát, de a fát senki nem bántotta... Már régi hagyomány, hogy az úgynevezett „fehér kőolajat“, a naftalant is kitermelik itt, amelynek rendkívüli gyógyhatását — bőrgyógyászatban, nőgyógyászatban — a város körül valóságos koszorút alkotó gyógyfürdőkben használják ki. Megnéztük a régi várerődöt, amely Baku és egész Azerbajdzsán zaklatott múltját idézi, egyik része a Vili.—XX. században épült, és erős arab hatást mutat. Az arab hódítás kora sokban meghatározza a későbbi építkezéseket is, de azért — például a faragványokban — ma is felismerhetők a régebbi, népi motívumok Érdekességként jegyeztem fel, hogy Bakuban a bazár — ma múzeum... Egyébként csak egyetlen múzeumot néztünk meg Bakuban, egy jellegzetes azerbajdzsánházban olyan gyönyörű szőnyeggyűjteményt, amely minden eddig általam látottat fölülmúlott... Hangulatunkat fokozta, hogy este operaelőadásra voltunk hivatalosak; a régi azerbajdzsán népmese-történetre épülő balett azért tűnt különösen érdekesnek, mert ízléses stilizáltságán átütött a népi jelleg. Előadás után, egyik karavánszerájból lett vendéglőben vacsoráztunk — kerek udvar, szökőkúttal, a készülő saslik átható illata — bejönnek egy népizenekar zenészei, húzzák a nótát és az egyszerre nagyon ismerősnek tűnik... Valóban az is volt, igazi román népdal. Kissé „azerbajdzsánosan" húzva, de azért hazai nóta, s a kedves figyelemnek igazán örült nem túl nagyszámú turistacsoportunk... Modern szállodánk fent volt, a város fölötti kilátó mellett s turistavezetőnk mondta: innen jól látszik, amint a nyári nagy melegekben Bakut különös, sűrű köd lepi el. Talán mert szokatlanul meleg napunk volt, amikor Bakuból kimentünk, hogy a közeli Surahamiban megnézzük a tűzimádók egykori szentélyének romjait, valóban vattaszerű fehér ködbe kerültünk, amely ellőtte előlünk a várost. A BAKUBÓL JEREVÁN FELÉ, a repülőből a Kaukázus morfológiájának érdekességeit figyeltem, s nekem úgy tűnt, hogy itt másféle nyomokat hagytak az eljegesedési korszakok, amelyek a Kárpátokban a gleccsertavakat hozták létre... Jereván korszerű repülőterén szálltunk le s ahogy az ultramodern Dvin szállóban elhelyezkedünk, tizenkettedik emeleti ablakomból látom, hogy az egész város dimbes-dombos tájon épült. Szállónk bejárata előtt rendezett, szokásos modern városkép, mögötte azonban — ablakunkból, közvetlenül előttünk — domboldal emelkedik, amelynek vájatához simulva régi, kis kőházakat látok; van amelyik omladozik, másokat mintha már bontanának... Az az erőteljes érzésem, noha erre nem sikerült fényt derítenem, hogy mint a háború dúlta Európa több városában egy-egy bomba sújtotta középületet, ezeket is valahogy mementóként hagyták meg, az örmény nép múltjára emlékeztetőn Olyan naiv ugyanis a kontraszt a város többi részével s marosak azzal is, hogy ezekben az ósdi utcácskákban is nagy, csillogó Volga-gépkocsikat láttam ügyesen manőverezni, elegáns nők és férfiak szálltak ki belőlük, vagy ültek föl rájuk... AZ ELSŐ jereváni reggelen, alig világosodott meg, de már nem tudtam aludni. Szállodai szobám ablakából dél-délnyugati irányban az Ararát csúcsait láttam fehérleni a hajnali derengésben. Aztán egyszerre rózsaszínes fény öntötte el... A hegy delejesen vonzotta és fogolyként ott tartotta tekintetemet; szép nap ígérkezett. Tudtam, az Ararát már nincs az Örmény SZSZK- ban, a tövében futó völgy mögött, az már Törökország, de mindenünnen látszik. És a helybeli legenda azt tartja, hogy a kíváncsi tekintetek elöl felhőkbe burkolózik, csak az igazán jó embereknek mutatja meg magát. Erre gondoltam, amikor hajnali ébredésem után, azt lestem, vajon mikor világosodik meg?... Mi mindenesetre jó embereknek bizonyultunk, mert két napon át, míg Jerevánban tartózkodtunk, végig remekül láthattuk. Már előző nap, a repülőtérről jövet feltűnt, hogy at házak elé, mindenütt virágot tettek ki: csodálatos kólákat, rózsákat, szegfűket... (Megfigyeltem azt is, hogy e városszéli kertecskékben, hátul mindenütt fóliasátrak állnak. Jereván meleg éghajlatú ugyan, de a tele hideg). Másnap aztán megkaptam a magyarázatot: Jerevánban aznap emlékeztek meg az 1915-ös törökországi örményüldözések áldozatairól. Szombati nap volt, fel sem tűnt nekünk, hogy a város eléggé üres. A mártírok modern emlékművét a városon kívül, egy kiugró domb tetején emelték, s ezen a napon valóságos népvándorlás tartott irányába; az országból és a külföldről érkezettek lassan előrehaladó menetben vonultak fel a domb oldalán, autóikat, buszaikat odalent hagyva... Másnap reggel, amikor kifelé indultunk Jerevánból — akkor már senki nem volt az emlékmű közelében — megálltunk és felmentünk mi is. Noha előző nap láttuk a valóságos búcsújárást, mégis meglepett az a virághegy, amelyet a kegyelet idehordott. Az obeliszk tövében, ahol kúp alakú oszlopok között örök tűz ég, kétméteres magasságban, egymásra helyezett koszorúkban, csokrokban, sűrű illatot terjesztve, az örmény föld soksok virága... Azt hiszem, életemben nem láttam ennyi virágot egy helyen fölhalmozva. Szimbólikája erőteljesen hatott rám: az elvakult gyűlölködés, az erőszak elleni tiltakozás érzése hozta ide az embereket, hogy az egykori ártatlan mártírok emléke előtt tisztelettel adózzanak... AZ UTAZÁST autóbuszon folytatták, a Kaukázus szerpentinjein most már. Erről azonban, hadd számoljunk be egy következő alkalommal. Lejegyezte: D. Mátray Erzsébet Tehetséges, hogy a modern társadalom tartani kezd hiperurbanizálódástól, a kiserületen összezsúfolt emberi repülésektől. Lehetséges, hogy 7 ember végre eljutott oda, úgy megérti milyen óriási terepet játszik létében a térrészét, és megérti a termését védelmének sürgető szükégességét. Lehetséges, hogy smét a kezdetekhez, a forráokhoz, a be nem szennyezett, ki nem fosztott természet jóéteményeihez való visszatérés ■orszakát fogjuk élni. Seheteges, hogy éppen ezért egyes rszágok fővárosukat kisvárokba helyezik, mások pedig a akóvárosokat a nagyvárosok tájától óvott területekre épült. A világ legnagyobb vároa. New York nem az Egyesült Államok fővárosa, Washingon, a főváros nagyság szerint az ország hetedik városa. Ausztrália fővárosa. Canberra, okosainak számát tekintve nyolcadik, Svájc fővárosa. Bern, a negyedik helyen áll. Brasilia. Latin-Amerika legtagisabb országának új fővárosa nagyságára nézve huszonszörlik az országban. Tizekre és sok más hasonló ** példára gondoltam, míg Bonn felé vitt a vonat, majd megállt Németország Szövetségi Köztársaság fővárosának csinos kis állomásán. Akkor csupán annyit tudtam Bonnról, hogy 300 000 lakosával huszadik helyen áll az ország városai között, s hogy itt született Ludwig van Beethoven. Rövid tartózkodásom alatt nem tudtam, de nem is állt szándékomban, hogy mindent felölelő dokumentációt szerezzek róla. "Hiszem azonban, hogy sikerült ellesnem lényegét, megérezni a város levegőjét, megérteni valamit abból, ami varázsát adja Eredete szerint Bonn római castrum volt, amelynek helyét később frank település vette át. Évszázadokon át az itt már hajózható Rajna kötötte össze a többi folyami kikötővárossal és az Északi-tengerrel 1273 és 1795 között a kölni választófejedelmek székhelye, de már előbb is kezdenek itt jelentős épületeket emelni. A XI.—XII. században épül a katedrálig, ez a furcsa, mondhatni bizarr épület, ímelvben az gótika romantikus, firenzei stílusművekkel keveredik. A XVIII. században emelik a nagyszabású Poppelsdorf palotát, uitvan ebben a században, pontosabban 1777-ben avatják az Vmietemet vámszerű barokk épületben. Nagyon róm a városháza is, a kis,~ Időkoptatta kövekkel kirakott terecskén. 1981 augusztusában már készülődtek itt arra a nagy békemenetre, amely októberben annyi embert vonzott ide, hogy számuk megközelítette a város lakóiét: 250 000-en voltak... Nem messze, magas szobortalapzatán, a IX. Szimfónia alkotója, az egyetemes zenetörténet titánja, mintha elnézne emberek, épületek, századok fölött. Talán az emberiség boldog jövője felé tekint, amelyben oly erősen hitt... "Bonn ma nagy iparközpont. Fémiparának, elektronikai iparának,érmékei híresek, kikötője jelentős forgalmat bonyolít le, ugyanakkor az egyetemi oktatás gócpontja és 1949-től a Szövetségi Köztársaság fővárosa. Bonnban az az érdekes, hogy egyáltalán nincs az az érzése az embernek, hogy fővárosban jár. Nincs nyüzsgés, zsúfoltság, zaj, sietség. Mindenütt bensőséges hangulat, csend, tisztaság. Halkan siklanak a villamosok, a gépkocsik fegyelmezetten, nyugodtan közlekednek, a levegőt sem szennyezés, sem nyomasztó stressz nem rontja. Nagy kiterjedésű parkok, terek — szobrokkal, közutakkal — pázsitos zöldövezetek és virágok, sok-sok virág: a tereken, az ablakokban, a járókelők kezében. Az egyik hangszerbolt előtt, a nyílt utcán két fiatal — bizonyára egyetemisták — egyszerre játszik két zongorán. Klasszikus darabot és hibátlanul. Reklám? Előadás? Ujjgyakorlat? Mindebből lehet benne egy kevés. Nem messze, gyalogosoknak fenntartott utcán, frakkba öltözött öreg kintornás gyűjti maga köré a járókelőket, nézelődő turistákat, vállán kismajom ül. Az öreg kintornáját forgatja és a régi dallam mintegy átszellemülve lebeg végig az utcán, ahol egymás mellett elegáns üzletek sorakoznak a legszofisztikáltabb modern „zenecsináló“ készülékeket kínálva... A kismajom cilindert nyújt a járókelők elé. Foglalkozás? Burkolt kéregetés? Egykori mesterség felélesztése? Mindebből lehet benne egy kevés. T A Most már határozott léptekkel indulok bonni megállónk tulajdonképpeni célja, a Beethoven-ház felé. Külföldön jártamban-kertemben láttam már néhány emlékházat, amelyek köré mintegy glóriát von, hogy ott született, élt, vagy meghalt az egyetemes emberi kultúra valamelyik nagysága: Goethe, Mozart, Enescu, Dante, Hugo, Rodin... Egyik sem került olyan közel szívemhez, mint ez a szerény kétemeletes ház, apró szobáival, muskátlis ablakaival, udvarán kertecskével, amelynek régi kőpadján talán egykor a zeneköltészet titánja pihent meg. Az értékes tárgyak között, amelyeket üvegvitrinekben, vagy a falakra függesztve látni, talán Beethoven személyes tárgyai a legmegkapóbbak: hangszerek, amelyeken játszott s a különlegesen egyszerű gyászjelentés egyetlen közös keretbe fogva. A kapunál, épp a bejárat melletti helységben fényképkiállítás mutatja be a legnevesebb karmestereket, akik Beethoven-műveket vezényeltek. Furtwängler, Toscanini, Stokowski, Bruno Walter, sir John Barbirolli és Herbert von Karajan megtisztelő társaságában örömmel fedezem fel George Georgescut és Ionel Perleát. A város észrevétlenül kigyújtja fényeit, e földi csillagzatokat, amelyek között biztonságosan mozognak a járókelők. A csendes főváros utcáin az állomás felé ballagva, csaknem a teljes bizonyosság tudatával érzem, hogy évszázadok múltával. Bonn nem úgy fog élni az emberiség emlékezetében, mint egy nagy ország egykori kormányszékhelye, hanem mint az a város, amelynek ege alatt világra jött az a zeneköltő, akit nagyságban, zsenialitásban talán senki nem múlott felül. Dórin Almában LÍRAI ÚTIKÉPEKBŐL IS A CIVIL FŐVÁROSOK ELŐRE - 1982. szeptember 1. Tudományos kilátó Honnan jön a földmágnesség? A Szovjetunió Tudományos Akadémiája Földmágnesség Intézetének szakemberei arra a feltevésre jutottak, hogy a Föld mágneses tere a belsejében 4000—6000 Celsius fokon izzó fémes anyag forgásakor keletkező úgynevezett dinamó-effektus hatására alakul ki. A szüntelen forgásban levő Föld ugyanis áramtermelő generátorhoz hasonlítható. A szovjet szakemberek hipotézise hosszas megfigyelés eredménye. Egyebek között a teljesen mágnességmentes Zarja kutatóhajóról is végeztek megfigyeléseket. Űrmegfigyelések, szárazföldi, légi és tengeri kutatások révén nyert óriási volumenű információs anyag alapján elkészítették a Föld mágneses terének matematikai modelljét is. E modell alapján prognózisokat lehet felállítani és magyarázatokat adni a földi mágnesesség változásaira vonatkozóan, aminek hasznát látja a hajózás, a hasznos ásvány kutatás, de az adatok segítségül szolgálhatnak például a kőzetek korának megállapításában is. Facom VP-200 Másodpercenként 5 millió műveletet végrehajtó komputert dob rövidesen piacra a Fujitsu japán cég, FacomXP—200 jelzéssel. Ezt tekintik a leggyorsabb komputernek, s főként meteorológiai állomásoknak szánják, ahol óriási volumenű számításokat kell elvégezni a minél pontosabb prognózisok megalapozásához. Ugyancsak jó alkalmazási területe a szupersebességű számítógépnek a nukleáris ipar. 40 millió éves DNS A California egyetem biológusai olyan nőstényszúnyogot tanulmányoznak, amely nem kevesebb mint 40 milió évvel ezelőtt élt. A szúnyog egy átlátszó borostyánkő zárványaként maradt fenn. Testszövetei olyan jó állapotban őrződtek meg, hogy elektronikus mikroszkóppal még a sejtszerkezet legkisebb részleteit is tanulmányozni tudják. A tudósok azt remélik, hogy sejtjeiből teljes épségben levő genetikai anyagot tudnak kivonni, hogy összehasonlítsák a mai szúnyogok DNS (dezoxiribonukleinsav) anyagával, és kimutassák a szúnyogok genetikai anyagában egy miillió év alatt végbement fajfejlődési változást. Fémötvözettel vagy radarral Svéd kutatók egyszerű és olcsó eljárást dolgoztak ki azoknak a tankhajóknak az azonosítására, amelyek a tengerbe ömlesztik rakományuk maradékát: parányi, könnyen elkülöníthető fémötvözet részecskéket juttatnak az olajba, ami módot gyűjt a kihágást elkövető hajó gyors azonosítására. Hat hónap ilyen irányú kísérletei jó eredményre vezettek. Ugyancsak a tengervíz-szennyező tankhajók felderítésére az angliai lancasteri egyetem szakemberei műholdas radarrendszer kidolgozásán fáradoznak. Elképzelésük szerint a műhold villámgyorsan jelzi a földön elhelyezett radaroknak a tengerszínen kialakulóban levő olajfoltot. Lepra elleni oltás Egy indiai virológus új oltóanyagot állított elő a leprabetegek gyógyítására, és kidolgozta a kezelési módot is. Az oltóanyag előállításának legnehezebb része a leprabaktérium-kultúrához szükséges közeg kialakítása volt. Az ezzel kapcsolatos kísérletek több mint öt évig tartottak. Az előállított vakcinával végzett első klinikai kísérletek jó eredményre vezettek — jelentette az indiai PTI hírügynökség. Neutronos csontszerkezet-vizsgálat Az orvostudomány szempontjából fontos, hogy miként helyezkednek el a csontszövetben a hidrooxiopatit-kristályok, már csak azért is, mert a hidrooxiapotit a csont alapvető ásvány anyaga. Mindmáig azonban nem állt kellő eszköz a rendelkezésre ennek tanulmányozásához. Most angol fizikusok és biológusok megtalálták a megoldást, amihez a neutron sugárnyaláb diffrakciójának jelenségét használták fel. Neutron sugárnyalábokat a Grenoble-i (Franciaország) fizikai intézetben állít elő a magas hőmérsékletek reaktora. Megfigyeléseik arra a megállapításra vezettek, hogy a kristályok a csontok maximális terhelésének irányával párhuzamosan helyezkednek el, pontosan úgy, ahogyan az építők rakják a fémvázat a betonszerkezetekbe. Norsabel A Norvégia nyugati partján, Flekkefjordban épült, világviszonylatban egyedülálló üzem letermelte az első mennyiséget a halból készült teljesen dehidratált takarmányból. A Norsabel nevű takarmányt nemes szőrméjű állatok táplálására fogják használni. Az üzem halászflottája évi egymillió tonnás fogással biztosítja az üzem nyersanyagát, amiből 25 000 tonna dehidratált takarmány készül. Ez a mennyiség 20 százalékát fogja fedezni a skandináv országokban tenyésztett 15 millió nemes szőrméjű állat táplálékszükségletének. (Világstatisztikák szerint a skandináv országok adják a nyérőszőrme termelés 50 százalékát.) Elektronikus hőmérő Az Egyesült Államokban feltalált elektronikus hőmérő egy tized foknyi pontossággal méri a hőmérsékletet és vetíti a kijelzőre. Másik előnye, hogy a klasszikus hőmérőhöz képest, amelynek három percre van szüksége a hőmérséklet kevésbé pontos jelzéséhez, az elektronikus hőmérő egy perc alatt elvégzi a mérést. Ezenfelül nem olyan törékeny. Viharjelző Az Azerbajdzsán SZSZK energetikai tudományos kutatóintézetének szakemberei viharjelző berendezést szerkesztettek. A berendezés központi készüléke 40 kilométeres körzetben „összegyűjti” az elektromágneses sugarakat. Amennyiben ezek mennyisége vagy intenzitása vihar közeledtét jelzi, a készülék hangjelzéseket ad le, és adatokat továbbít a várható vihar erejéről. Jelzéseit mezőgazdaság központok, energetikai diszpécserszolgálatok, szállítási vállalatok veszik, hogy birtokukban megtehessék a viharkárok megelőzésére szolgáló intézkedéseket. „Kőerdő“ Néhányezer négyzetkilométerre kiterjedő „kőerdőt” fedeztek fel kínai geológusok a Tibeti-fennsíkon. A kőoszlopok úgy nőnek ki a sziklás talajból, mint szinte egyenlő magasságú fatörzsek, csupán vastagságban térnek el egymástól, beborítva az Arkataghegység nyugati lejtőjét a Bukadaban-csúcstól az Aqyikkal-tóig, csaknem 350 kilométeres távon, 4400—5600 méteres tengerszínt feletti magasságban. A szokatlan geológiai szerkezet, amely a földkéregben régmúlt időkben bekövetkezett nagyszabású átalakulások folyamán alakult ki, felkeltette a tudósok figyelmét. Szerintük az eredeti „erdő” a Quinghai-Tibeti fennsík megjelenésével szoros összefüggésben keletkezett. A legutóbbi kutatások eredményei arra vallanak, hogy a világ tetejének nevezett Tibeti-fennsík, a világ legmagasabban fekvő nagy kiterjedésű térsége tíz- meg tízmillió évvel ezelőtt keletkezett az ázsiai kontinens déli része és a hajdani Gondwana földrész egyik levált, távolodó darabja közötti összeütközés nyomán. A legnagyobb pontossággal megállapították, hogy a két tektonikus tábla ma is taszítja egymást, aminek tulajdoníthatóan északkeleti irányú mozgás van folyamatban. A Himalája kőzeteiben egyébként megkövesedett tengeri élőlények maradványaira bukkantak annak bizonyságaként, hogy ezeket a helyeket — legalábbis részben — tenger borította. A kéregtűrődés pedig az öszszeütközés nyomán következett be. A végtelen arkatagi „kőerdő" körülbelül hárommillió évvel ezelőtt keletkezett. A Quinghai-Tibeti fennsík akkor mindössze néhányszáz méter tengerszint feletti magasságban feküdt, s nagyszámú tó volt rajta. Az Arkatag-hegység bizonyos részeit óceán borította. A visszahúzódó tengervíz, s az esők és szelek az idő folyamán kimarták, mállasztották a sziklát, létrehozva a mesebelinek tűnő tájat, amelyet tovább alakított a negyedkori eljegesedés. A „kőerdős” vadlovak és jakok, tibeti antilopok népesítik be. Minden emberi település távol esik a kevéssé vendégmorosztaló, zord vidéktől, amely módot nyújt a kutatóknak arra, hogy mélyrehatóbban tanulmányozzák a földkéreg átalakulását és evolúcióját ebben, a földkerekségen egyedülálló sajátosságokkal rendelkező övezetben. Összeállította: SzŰCS Olga