Előre, 1983. június (37. évfolyam, 11045-11070. szám)
1983-06-01 / 11045. szám
I ÜNNEPKÖSZÖNTŐ GYERMEKVILÁG lonka, Melinda, két öntudatos, okos, fegyelmezett kislány. Osztálytársak és barátnők a székelykeresztúri gyermekotthonban, ahova ma, június első napján örömmel, vígsággal, sok-sok kellemes meglepetéssel köszöntött be a Gyer-meknap. Sportversenyeket, művelődési vetélkedőket rendeznek. Egyesek szavalnak, mások énekelnek, sokan táncolnak. Végül pedig mindenki beáll a körbe. Tánccal, vígalommal végződnek az ünnepek, az összejövetelek ebben a családban, ahol sok a szülő és sok a szeretetet, örömet, életvidámságot igénylő és sugárzó gyermek. Ahol a Gyermeknap nemcsak ajándékozási alkalom, de azt is bizonyítja: társadalmunk minden gyermek anyagi és szellemi szükségleteiről egyaránt gondoskodik, és az ünnep bensőséges hangulatából is juttat a kicsinyeknek. Az iskolai ünnepek, a hétvégi összejövetelek, a születésnapok, egy-egy távol — más iskolában, egyetemen, katonaságnál — lévő társuk hazatérése meganynyi alkalom, erre. A még hetek múlva is ragyogó szemek, vidám arcok, a sok-sok élmény mesélése az ünnepek jótékony utóhatásának számít, amelyet az oktatók, a nevelők szeretnének megőrizni az otthon falai között, elűzni vele az egykedvűséget, a közömbösséget, amely olykor megüli az igazi szülők szeretetét nélkülözni kénytelen kicsiny lelkeket. Süketes Ilonka boldogan gondol a gyermeknapi örömökre. Maga is meglepetést készít két testvérének, akik ugyancsak az intézet lakói és ugyanolyan jól érzik itt magukat, mint ő. Haza is szívesen mennek. Jó a mamát látni. Eseményszámba megy, ha felkeresi őket. A tanulás, a játék, pajtások, egyszóval az életük azonban ideköti őket. Itt gyűjtik a gyermekkor egész életre szóló, jövőjüket meghatározó emlékeit. Eigel Melinda nagyosabb, több mindenre figyel. Az otthonon kívül a külvilág dolgai is érdeklik. Magyari Gizella nevelőnő szívesen reábíz egyet s mást, mert tudja, hogy elvégzi. A kislány magától felfedezte azt is, hogy tulajdonképpen miért kell nekik más nyolcadikosoktól eltérően, főzést, varrást, stoppolást, mosást, téli eltérést tanulni. Aki a szülői házban nő fel, akarvaakaratlanul elsajátítja mindezt. Az otthonban terített asztal mellé ülnek, tiszta fehérneműt kapnak. A háztartási munkákkal meg kell ismerkedniük, hogy majd maguk is végezhessék. Hogy mire készülnek? Az élet számtalan területe, a mesterségek százai vonzzák a kicsinyeket és nagyokat. Minden korosztályban akad azonban egy-kettő, aki gyermekotthoni nevelő szeretne lenni. Aki egész életét meg szeretné osztani az otthonok lakóival. A félezer gyermekes nagy család feje Bottyán László igazgató. Az otthon irányításának mindennappal megújuló gondjai nem tudják lekötni annyira, hogy a tanárokkal, tanítókkal, nevelőkkel, az egész tantesület elhivatott tagjaival együtt ne készüljenek szívvel-lélekkel az ünnepre. A Gyermeknap minden esztendőben jó alkalom arra, hogy megköszönjék társadalmunk gondoskodását. Hogy ebből erőt merítve újult lendülettel folytassák áldozatos munkájukat, amelyhez nem elég nevelőnek, oktatónak, tanítónak, tanárnak, mesternek, mérnöknek vagy agronómusnak lenni. Az édes szülőét olykor meghaladó gyermek iránti felelősséget, ragaszkodást igényel ez a pálya. A székelykeresztúri gyermekotthon tanítói, tanárai — Kubanek Zoltán, Lőrinci Eszter, Siskála Mária, Bottyán Ida, Pávai Ferenc és a többiek — vállalták a többletet.— Jól érzitek magatokat a napközi otthonban? — Nagyon — hangzik kórusban, melytől egy vékonyka, pöttömnyi kisfiú hangja üt el csupán. — Nagyon szeretem, mert már csak egy napig jövök — hadarja majdnem egy szusszra — édesanyám holnapután kiveszi a szabadságát és otthon maradhatok... Őszinte, szívből jövő beszéd: anyukával lenni mindennél jobb. A kolozsvár-napocai cipőipari kombinát napközi otthonában társadalmunk kétszázötven gyermek testi, szellemi, lelki fejlődéséről gondoskodik. A körülményekről Chirile Magdalena igazgatónő tájékoztat: — Reggel öt és este fél tizenegy között látjuk el a gyermekeket, hogy a két váltásban dolgozó szülők munkájukat nyugodtan végezhessék. Eközben ötször étkeznek, a korán jövők reggel, a későn távozók este és valamennyien délután alszanak. Játszanak, tanulnak, csintalankodnak, világiak, szomorúak, kinek, milyen a közérzete, a hangulata, mit hozott magával otthonról. A napközi fenntartásához szükséges anyagiakról a szülőkön kívül a kombinát gondoskodik, az igazgatónő, az oktatók, a nevelők, a kisegítő személyzet megelégedésére. A Gyermeknapi készülődés kiterjedt egészen addig, hogy tisztába öltöztették, kifestették az otthont és a játék- és játékos tornaszerek kerültek az udvar gondozott pázsitjára. A hét csoport mindenikének kiegészültek a játékkészletei. A kicsinyek érdeklődését, fantáziáját felvillanyozó, kézügyességüket, gondolkodásukat fejlesztő egyéni és társasjátékok kerültek szép rendben a polcokra és onnan a játékasztalokra, amelyek fölé barna, fekete, szőke fejek hajlanak, aprócska kezek igazítanak a kockákon, a kirakós képeken. Egyik asztalnál a lakás különböző szobáinak berendezésével, funkcionalitásával ismerkednek éppen a négyévesek. — Ez itt a nappali? — mutat az igazgatónő a bútorok mozgatható ábrájából kirakott szobabelsőre. A szőke fej nemet int. — Hálószoba — mondja a világoskék formaruhába öltözött kislány, s boldog, hogy a nevelőnő megdicséri. A gyermeknapi események fénypontja a nagycsoportosok bicikliversenye. A kicsik énekelnek, szavalnak, táncolnak, édességet, játékot kapnak otthon és a napközi otthonban. A szeretet és a féltő gond mindkét helyen kijár. Aki kevesebbet kap otthon, azzal az oktatók, a nevelők figyelmesebbek, többen részesítik. Jutalmuk ezért: a szülők, a gyermekek hálája. — A héten is beszólt egyik volt napközis édesapja — mondja az igazgatónő —, lánya rövidesen érettségizik, előtte eljönne hozzánk, hogy megköszönje a sok szépet és jót, amit tőlünk kapott. Kérdezte, mikor nem zavarna? Bármikor benyithat. Sem az igazgatónőt, sem Saramét Elisabeta, Kovács Anna, Erdei Márta, Dan Elena és más nevelőket nem zavarja. Bármekkorára is nőjenek a hajdani kicsi lányok és fiúk, nevelőjük, oktatójuk fölismeri bennük régi énjüket. A kellemes percek emléke és a jó tanácsok mellett életre szóló ragaszkodást is magukkal vihetnek innen a későbbi látogatók. A hét közül három csoportban magyar nyelven történik az óvodai oktatás. Dombrovszki Ibolya a legkisebbekkel foglalkozik. A napi program első órájában járunk. A figyelem ilyenkor a legerősebb, az oktatói munka a legeredményesebb. A gyermeknapi versikéket, énekeket tanulják, átszellemülnek az arcok, kivirulnak a tekintetek... Most is Tibortól, a kolozsvárnapocai Brassai Sámuel nevét viselő iskola ötödik osztályos tanulójától kérdem: — Készültél a Gyermeknapra? — Igen, városnéző kirándulásra megyünk. — Várod az ajándékot szüleidtől? — Amíg kicsi voltam, vártam. Most már biztos nem gondolnak arra, hogy játékot vegyenek. — Szeretnéd, ha vennének? — Inkább azt szeretném, hogy ezen a napon mindenki együtt legyen, édesapám, édesanyám, nagymamán, testvérem. Az ilyen napok a legszebbek, amikor mindenki otthon van. — Mi szeretnél lenni? Kapros Bundás Zsolt ötödikes tanuló kapásból rávágja: — Szerszámlakatos,mint édesapám. — Ő a példaképed? — Igen. Mert jól dolgozik és mert mindannyiunkat nagyon szeret. Mindig örömmel jön haza, és tudja, hogy az iskolában olyan jegyet kapok, amilyet megérdemlek... — A felnőttek mindig igazságosak? Javorek Henriette tizenegyéves, ötödikes kislány elgondolkozik. — Hát... nem mindig... — Veled már megtörtént, hogy igazságtalanul bántottak? — Meg. — Hogy lehetne ezt elkerülni? — Ha a nagyok nemcsak azzal törődnének, hogy mindenünk meglegyen, hanem azzal is, amit érzünk, amit gondolunk. Ha idejükből többet áldoznának nekünk. .. Barabás Gizella MALÉVEK Osephe Cahane fotója ELŐRE — 1983. június 1. FÉLIG JÁTÉK, FÉLIG MÁR MUNKA Június elseje a Nemzetközi Gyermeknap. Szerte a világon, mindenütt megünneplik a jövő felnőtteit. A szülő ajándékokkal kedveskedik a gyermekeknek, az iskola, a gyermekszervezetek ünnepségeket rendeznek tiszteletükre, szórakoztatásukra. Ha ünnep, hát legyen ünnep a javából! Ha elvből a gyermeknek éreznie kell a rásugárzó szeretetünket, hát ne vonakodjunk kimutatni azt. Én kedvelem az ünnepeket, ezek is hozzá tartoznak az életünkhöz, a legtöbbjük emlékeztet, int valamire, hogy eltelt egy év, hogy békében, igazi munkásszolidaritásban kell élnünk, és június elseje arra figyelmeztet: szeretnünk kell a gyermekeinket, hagy általában szeretnünk kell a gyermekeket. S nem az év egyetlen napján — talán ez a legszebben hangzó fogadalom június elsején a szülők, az iskola, a gyermekszervezetek részéről —, hanem az év mindenik napján okos, óvó, dédelgető szeretettel kell feléjük fordulnunk. Mit értek én az okos szó alatt? Hogy a lehető legtudományosabban, pedagógiai szempontból kifogástalan módszerekkel megtanítjuk élni őket, dolgozni és örvendeni a jó munka adta erkölcsi elégtételnek, becsületesnek, igaznak, jó hazafinak lenni. Ezt a sokrétű és sok vetületű feladatot csak nagyon változatos módszerekkel és eszközökkel lehet megvalósítani. Pedagógusok ezrei — és jó pedagógusaink vannak — erre tették fel az életüket. Az eredmény jó és biztató. Az eredményért azonban nem csak az iskolában tanító tanár dolgozik meg, hanem a gyermekszervezetek megannyi önkéntes és választott aktivistája is. Nemrégiben Szatmáron jártam és meglátogattam az ottani haza sólymas- és pionírházat. Tavaszi vakáció volt éppen, borult, esős nap, szomorkodott az égbolt, esőcseppeket hullattak a fák, a bokrok levelei is, de nem volt csöppet sem borongás a hangulat a haza sólymai- és pionírházban. Az javában „üzemelt". Mindjárt a földszinten betértem Matus Zenovia tanárnőnek, a varrókor felelősének a birodalmába. Mindenik teremben dolgoztak a gyermekek. Voltak, akik szőnyeget szőttek, mások hímeztek, megint mások nagy lendülettel varrógépet „durrogtattak", mások ruhamodellt álmodtak, rajzoltak meg. Le szeretném szögezni, hogy Szatmáron, a városban nagy hagyománya van a varrásnak s jelenleg a textil- és konfekcióiparnak komoly egységei működnek itt. Gondolok elsősorban a Mondialára, a készruhagyárra, a Solidaritatea gyárra, az Arta populara szövetkezetre, az Imbracomintea szövetkezetre, s a Tricotext gyárra. A Szatmáron szőtt csipkének világhíre van. Ezek az ipari egységek utánpótlást várnak. Hol készíthetik fel a gyermekeket a legalaposabban arra, hogy eljövendő szakmájuknak a szabást, varrást, a textil szakmát válasszák? A haza sólymas- és pionírházban a szakoktató tanárok. Milyen a pionírház varrókörének a kapcsolata a felsorolt üzemekkel, szövetkezetekkel, hogyan kerül kapcsolatba a pionírkorú gyermek a munkával, a dolgozókkal, mit tanul és les el tőlük? Ha utánpótlásról elmélkedünk, ez az egyik leglényegesebb kérdés. Matus Zenovia megszervezte, hogy a gyermekek szabályos időközönként gyárlátogatást tegyenek, ám ugyanakkor arra is gondja volt, hogy a pionírok házigazdaként fogadják körükben a dolgozókat, azok a helyszínen lássák, vételezzék szemre és mondjanak véleményt a gyermekalkotásokról. Igen, szeretném, ha ez a szó nem hatna, fellengzősnek, mert valóságot hirdet. Majd mindenik iskolában alapfokon megtanulnak varrni a kislányok, a haza sólymas- és pionírhoz varrókörébe viszont a legrátermettebbek, hogy úgy mondjam, a legtehetségesebbek jutnak el. S ha már idáig jutottunk ebben az eszmefuttatásban, ha leírtam azt a szót, hogy tehetség, bátran folytathatom azzal: félig játék az, ami itt történik, de félig munka is már. A munkadarabok javarésze gyermekmércével mérve alkotás, a legszebb reményekre jogosít fel. Gondolok itt elsősorban a szőnyegszövészetre. A gyermekek kicsi romákon kezdik a szövészetet és nagyobbakon folytatják. Több szőnyeg készült egy avasi népviseletbe öltözött legényről, ez amolyan falra akasztható szőnyeg. Ám a Függetlenség elnevezésű nagyobb szőnyegükkel (értéke 11 000 lej) országos versenyen nagydíjat nyertek. A szőnyeg az 1877-es harcokból örökít meg egy képet. S tovább haladva, ugyanazok a gyermekek, akik ezt a remek munkát végezték, bátran oda mernék már állni a szőnyegszövő gyár egyik-másik gépe mellé s minden alkalommal legalább tíz centit megszőnek a soron lévő szőnyegen. Itt aztán már amolyan vizsga fele is folyik, hiszen a gyermekek munkájáról véleményt mond a szakmunkás, a mester és a mérnök is. És Matus Zenovia tanítványai eddig még mindig kiállták a próbát. Másik lényeges kérdés: honnan szerez a varrókör nyersanyagot? A szatmári gyárakból, szövetkezetekből. A gyermekek „hulladékból" dolgoznak, azokból varrnak ruhát, tenyérnyi batisztra hímeznek csodaszép mintát, s máris készen van a kis zsebkendő. Kálloy Ágota most huszonhat éves, a Mondiala gyár tervező osztályán dolgozik, a gyár KISZ-titkára, itt, a varrókörben tanulta meg a szakma alapismereteit, a mestersége szeretetét. Gyakran visszajár a körbe a Mondiala tervezője és órákon át ruha modellt gondol ki a kislányokkal. Matus Zenovia nemsokára nyugdíjba vonul. Azt kérdem tőle: kire bízná rá nyugodt lélekkel sok-sok évi munkájának a folytatását? Azt felelte: Kállay Ágotára, aki sose szűnt meg ennek a körnek lelkes tagja lenni, és szögezzük le, hogy a haza sólymai- és pionírháznak ez egy nagy hagyományú és nagy jelentőségű köre. Matus Zenovia még azt is fontosnak tartotta, hogy szakdolgozatot írjon a házak varrókörei részére s ezzel a dolgozattal a Pionírszervezet Országos Tanácsától díjat nyert. Szatmáron ez a varrókör országos hírű metodikai központtá nőtte ki magát. A téli vakációban például minden megyéből, városból óvónők érkeztek ide három napig tartó tapasztalatcserére. A varrókor kiállításokat és divatbemutatókat rendez vállvetve az üzemekkel. A gyermekek pedig hálájukat úgy fejezik ki az őket segítő felnőttek iránt, hogy márciuskákkal kedveskednek nekik, ünnepeken felkeresik és felköszöntik a felnőtteket. Legutóbb a Mondiala igazgatónőjét lepték meg egy remekbe szabott és varrott táskával. Aztán vannak a szatmári haza sólymas- és pionírház varrókörének szép hagyományai is Ilyen hagyomány a tisztelgés az egykori s a jelenlegi étlapok előtt. A varrókör éltagjairól babát neveznek el. Ki ne álmodná ezt a házkis varrónői, szövőnői közül, hogy lesz egyszer itt egy róla elnevezett baba is? S, ha elgondoljuk, hogy évente 18 csoportra osztva 230 gyermek játszik, tanul itt mesterséget, könynyen felmérhetjük, hogy számbelileg is jelent ez valamit, ha az utánpótlásra gondolunk. Többek között megtekintettem az élenjáró körnek dukáló zászlót, hát az 1956 óta innen soha nem került el. Ezzel tehát azt is elmondtam, hogy a jó munkában hagyománya van ennek a körnek. És ne feledjük, hogy a körbe csak jól tanuló gyermekek járhatnak, ezt külön ki kell érdemelni, ilyen tag például Tarja Alina, a kör elnöke, Szűcs Ilona az 1-es számú általános iskolából, Mihálka Kornélia a 3-as számú általános iskolából s sorolhatnám tovább. Egyszóval, az élenjáró körnek egytől egyig nagyszerű gyermekek a tagjai. S befejezésül a nevelés módozatairól, a módszerekről. A kör vezetője nem bábáskodik okkal, oktalanul a gyermekek felett megvárja türelemmel, amíg ötleteik, javaslataik beérnek, ért hozzá kicsalogatni belőlük a legszebb, legjobb tudásukat. Ezt a kört úgy vezetik, annyi játékossággal, hogy a kislányok közben észre sem veszik, milyen komoly dolgot művelnek: felkészülnek munkával az életre, szép, érdekes, izgalmas életpályát választanak maguknak. Régen nem láttam egy olyan mikroközössséget, amilyen a szatmári haza sólymas- és pionírház varróköre. Itt aztán szeretve szeretik a gyermeket, okosan, bölcsen játszanak velük és hagyják játszani őket egyéniségüknek megfelelően. Olyan szépet álmodnak itt a gyermekek, amely majd egy egész életen át elkíséri őket. Tóth Mária Mihálka Kornélia díszpárnát varr Lőrincz Judit keleti mintájú szőnyeget sző, melynek modelljét is ő készítette Imreh 5. István felvételei olat stb. a kor szintjén álló oktató-nevelő tevékenység kifejtését és fejlesztését teszi lehetővé. Oktatási rendszerünkben, amely számtalan intézményt és jónevű szakembert ölel fel, megkülönböztetett hely illeti meg az együttélő nemzetiségek, gyermekeit, ifjáit. Nemcsak a tanuláshoz való jog és az oktatás ingyenessége, de az anyanyelven való tanulás lehetősége is reális tény. Pártunk főtitkára, , Nicolae Ceausescu elvtárs az áprilisban megtartott magyar és német nemzetiségű dolgozók tanácsainak együttes ülésén ismét hangsúlyozta a nemzeti kérdés megoldását biztosító pártpolitika egyik nagy megvalósítását, azt, hogy „...csakis a szocializmusnak sikerült rövid időn belül felszámolnia az oktatás és kultúra terén is tapasztalható lemaradást, biztosítania az írástudatlanság felszámolását, a tízosztályos kötelező oktatás általános bevezetését, az egyenlő feltételeket az oktatáshoz, ahhoz, hogy a haza összes fiataljai, minden honpolgára elsajátíthassa a tudomány és a technika, az emberi megismerés legújabb vívmányait minden tevékenységi területről. Ennek folytán a hazai oktatás, függetlenül attól, hogy milyen nyelven folyik, biztosítja a tudomány, a kultúra, az emberi megismerés közös nyelvének, a forradalom nyelvének az elsajátítását." Az oktatást-nevelést, termelést és kutatást egybeötvöző iskola életre, munkára neveli gyermekeinket. Az ország társadalmi-gazdasági életével összhangban levő oktató-nevelő munka hatékonyságát a gyermekek forradalmi tömegszervezeteinek — a haza sólymai és a pionírszervezetnek — a keretében zajló politikai-ideológiai, valamint a technikai-tudományos képzést megalapozó szakköri tevékenység erősíti. A gyermekek intenzív műszaki nevelését támogató szakkörök, a különböző vetélkedők, pionír-expedíciók, kiállítások, akárcsak a Megéneklünk, Románia fesztivál égisze alatt rendezett műszaki-tudományos alkotások versenye az elektrotechnika, az automatika, a kibernetika, a mechanika, a mezőgazdasági gépészet és más szakterületek felé irányítja a gyermekek tízezreit. Ennek a korai gyermekkorban kezdődő és a permanens nevelés révén, az ember egész életén át tartó — az egyén és a társadalom céljait összhangba hozó — műszaki képzésnek a létjogosultságát az utóbbi tizenhét év beszédes eredményei igazolják. Az említett időszakban több mint 2,3 millió munkás és technikus, közel 150 ezer mester, 258 ezer középfokú egészségügyi (és más profilú) dolgozó, 63 ezer tanító és óvónő, 227 ezer mérnök ésalmérnök, 35 ezer orvos és gyógyszerész, 57 ezer közgazdász, 158 ezer tanár, 20 ezer jogász és 9200 művész hagyta el az iskola, illetőleg a főiskola és egyetem padjait. A nemzetgazdaság dolgozó személyzetszükségletével összhangban álló jövő évi beiskolázási tervezetek is az ifjú nemzedék munkára és életre való felkészítését tartják szem előtt. Az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottságának egyik legutóbbi ülése az óvodai, elemi, líceumi és szakmai oktatás fejlesztésére vonatkozó intézkedéseket fogadott el, és jóváhagyta a tanulók és az egyetemi diákság számára folyósítandó ösztöndíjak számát. Ismét jobb tanulmányi és életkörülményeket teremt — pártunk és államunk humanista politikája szellemében — az ország gyermekei, a fiatalság számára. A sokoldalúan képzett, dialektikus-materialista világnézettel felvértezett új ember neveléséről nemcsak az iskola és a gyermekek, ifjak körében hatékony tevékenységet kifejtő forradalmi szervezetek gondoskodnak, de az órán és az iskolán kívüli műkedvelés, a szórakozási-művelődési és sport kínálta alkalmak is. Gyermekkönyv-kiadók, lapok, folyóiratok, tévé- és rádióadások gondoskodnak a gyermekek ismerettárának a bővítéséről, szellemi látóhatárának a szélesítéséről. Írók, zeneszerzők, képzőművészek, színházi és filmszakemberek fordítják figyelmüket a legifjabb olvasók, zenehallgatók és nézők felé. A béke, a nemzetközi szolidaritás és a barátság zászlaja alatt gyülekeznek a Gyermeknapon mindazok, akik féltik, óvják és a jövőnek tartogatják az emberiség reménységét, a gyermekeket. Hazánkban nemcsak az iskola, a haza sólymai és a pionírok szervezete, de a tömegkommunikációs eszközök is a világ gyermekeivel szőtt barátságot, pártunk következetes békepolitikáját hirdetik. Nicolae Ceausescu elvtárs méltán domborította ki az RKP KB márciusi plenáris ülésén, hogy: „Az Országos Konferencián lefektetett alapvető problémák— harc a békéért, a leszerelésért, a függetlenségért — továbbra is nemzetközi tevékenységünk középpontjában áll. Annak érdekében, hogy jó feltételek közepette teljesítsük a szocialista társadalmunk fejlesztése terén előttünk álló feladatokat, ugyanakkor cselekednünk kell a nemzetközi problémák megoldásáért, s aktív hozzájárulást kell nyújtsunk ez irányban. Mindez kölcsönösen feltételezi egymást, pártunk forradalmi politikájának egészét képezi. Ebben a szellemben kell töretlenül cselekednünk ez évben is nemzetközi síkon, népünk érdekeit szolgálva, a szocializmus érdekeit, a béke és a nemzetközi együttműködés ügyét." Így gondolunk ma, a Gyermeknapon, a legkedvesebbekre — gyermekeinkre —, népünk és a világ jövőjére. Tetteinket mérlegelve úgy érezzük, szándékunk, célunk tökéletes. De jól tudjuk azt is, hogy még sok a teendőnk. Mert naponta kell előcsiholni a szeretetet, a figyelmet, ez időt és a megértő emberséget, mindazt, amit a gyermeknek családjától és hazájától kapnia kell. Legyen, mindennapi ajándékunk a szüntelen jóra törekvés és boldogító gondoskodás azok iránt, akikben szocialista társadalmunk a holnapi napot látja növekedni. Szeressük a gyermekeket, a fiatalokat! Őrizzük meg fejük felett a béke kék egét! (Folytatás az 1. oldalról) Zöld, katonatiszti egyenruhájában feltűnően csizros szőke nő jön a lakónegyed üzletsora előtti járdán, két kis lurkót hoz kézenfogva, szőkék azok is, az egyik négy év körüli lehet, a másik talán három, jönnek a déli napsütésben talán az óvodából, talán a nagyszülőktől hozza haza a fiatalasszony a gyerekeket, most hirtelen az egyik lurkónak eszébe jut valami, kitépi magát az édesanyja rához hozzá asszociáljuk önkéntelenül is a fegyelmet, és ez a látvány, ahogy a fiatal nő megiramodott a két kis megmakrancosodott után, bizony egyáltalán nem illik elképzeléseinkbe. .. És nézünk utána nevetve, mert itt bizony, akárhogy is nézzük, győzött a két lurkó, és ebből bizony olyan fagylaltozás lesz, de olyan... 3. - JÚNIUS 1. - NEMZETKÖZI GYERMEKNAP BÉKE kezéből és elkezd a közeli cukrászda felé szaladni, erre a másik is megélénkül, s mintha készakarva akarnák zavarba hozni anyjukat, pontosan az ellenkező irányba kezd rohanni, egyikük-másikuk után néz a fiatal nő tanácstalanul, aztán mit tehetne mást, nekiiramodik ő is, elkapja, felkapja előbb a kisebbiket, s most már a gyerekkel az ölében veszi üldözőbe a nagyobbat, kiált is neki, kicsit dühösen, kicsit nevetve, hogy azonnal álljon meg, mert különben így meg amúgy, de hát a kisfiúnak esze ágában sincs megállni, éppen a cukrászda ajtajában, mert ő nagyon pontosan tudja, hogy mit akar, hogy mi hiányzik egy ilyen kis legénynek egy kánikulába hajló napon. Mi pedig, e jelenet nézőit nevetünk. Nevetünk, mert kedves a látvány. Hogy miért is? Talán mert az egyenruha szigor Azért roppant szimbolikus ez a jelenet. És ha tehettem volna, legszívesebben kisfilmet készítettem volna róla. Színes kisfilmet, hogy minden benne legyen, a nyár és a meleg és a megirarmodás. És levetítettem volna a Pentagonban, és a Fehér Házban és mindenütt, ahol kiló- és megatonnákat számolgató hűvös matematikus-agyú öreg tábornokok és tábornagyok ülitek. Hátha egy pillanatra feloldódna a szigorú komorság az arcukon, hátha egy pillanatra elmosolyodnának ők is ennek a romániai, ennek a marosvásárhelyi, ennek a lakónegyedemben csinos hadnagyocskának megiramodása láttán. Ahogy egybeterelte a két rakoncátlan kisgyerekét, megbékítve őket egy nyáreleji fagylaltozásban. Hiszen ez maga volt a béke. Györffi Kálmán