Előre, 1984. április (38. évfolyam, 11305-11329. szám)

1984-04-01 / 11305. szám

-------- - ---------- 1984. ÁPRILIS 1. , VASÁRNAP A JÓREMÉNYSÉG BÁRKÁJA­­ AZ ÁLLAI ZSIDÓ SZÍNHÁZ SZÍNPADÁN Az utóbbi­­ egy-két évad­ban színházaink érdeklődé­se egyre gyakrabban fordul a közelmúlt drámairodalma felé. Újra életre kelnek a színpadon azok a művek, a­­melyek a hatvanas-hetvenes években, vagy éppen évtize­dünk kezdetén megérdemelt sikert arattak. Ez a műsor­­politikai irányulás minden­képpen figyelemreméltó. Gaz­dagabbá, változatosabbá a­­vatja a műsorrendet, megóv­ja a feledés homályától a reális értékeket, terméke­nyítő alkalmakat kínál a ha­zai dráma és színjátszás leg­jobb törekvéseinek találkozá­sához a kortársi érzékenység hullámhosszán — a közönség javára. Az elmúlt négy évti­zed romániai drámairodal­mának számos olyan al­kotása született, amely nem­csak irodalomtörténeti szá­montartásra, hanem új és új bemutatókra is érdemes. Er­ről tanúskodik például ebben az évadban D. R. Popescu Ezek a szomorú angyalok cí­mű kitűnő darabjának az e­­lőadása a Nottalia Színház­ban (az ősbemutató Maros­­vásárhelyen volt 1969-ben) vagy Paul Everac A szalon című parabolájának bemuta­tója a Nemzeti Színházban (első ízben Resicán játszot­ták, öt évvel ezelőtt). Ezt a sort folytatja az Állami Zsidó Színház I. D. Sirbu A jóre­ménység bárkája című mű­vével. Ion D. Sirbu a kortárs ro­mán drámaírók idősebb nem­zedékéhez tartozik. Termé­keny, sokoldalú, bár művei­nek esztétikai szintjét tekint­ve meglehetősen egyenetlen színpadi szerző. Legsikerül­tebb és legvisszhangosabb da­rabját, A jóreménység bár­káját közel tizenöt évvel ez­előtt írta és a Piatra Neamț-i Színház 1970-ben mutat­ta be. Ezt­­követően előadta -­ többek között — a buka­­resti Komédia Színház, majd a temesvári Nemzeti Szín­ház és a nagyváradi román tagozat. Ebben az évadban egymást követte a petrozsényi színház és a nagyváradi ma­gyar tagozat bemutatója és most a bukaresti Zsidó Szín­ház előadása. A filozófikus­­költői színpadi parabola irán­ti érdeklődést írói értékein túl témájának, mondandó­jának közvetlen időszerűsé­ge indokolja. A szerző a víz­özön bibliai legendáját, az emberiség alap­mítoszainak egyikét értelmezi újra, a vi­lágot fenyegető nukleáris ka­tasztrófa kontextusában. E­­lőadása tett­ értékű állásfog­lalás az élet, a béke mellett, a humanista művészet hatá­rozott hozzászólása az egész emberiséget foglalkoztató, e­­gyetemes jelentőségű sors­kérdésekhez. Az emberiség nagy alapmí­toszának elemeiből átlénye­­gített történet esztétikailag különösképpen termékeny ke­ret ahhoz, hogy az író mon­danivalója átfogóbban, filo­zófiai-etikai vetületeiben mé­lyebben és egyetemesebb ér­vénnyel fogalmazódjék meg. A mítosz az emberiség ta­pasztalatain alapuló rendkí­vül gazdag­­ folklóranyagot összegez és széles tartalmi köre révén lehetőséget nyújt a művésznek ahhoz, hogy az emberi élet minden lénye­ges vetületét a legkülönbö­zőbb értelmezéseket lehetővé tevő és ugyanakkor pregnán­san érzékletes formában át­fogja. Ion D. Sirbu sajátos módon elegyíti a mítosz és a mai valóság különböző e­lemeit, jegyeit. Noé bárkája egyszerre és egymástól el­választhatatlanul menedéke a katasztrófa után a túlélés lehetőségeit kereső embercso­portnak és jelképe a min­den megpróbáltatást átvé­szelő életnek. Utasai pedig egy család egymásra utalt tagjai és ugyanakkor külön­böző emberi-társadalmi a­­lap­ magatartások megteste­sítői. Noé három fia közül Sem a hatalomvágy megszál­lottja, aki csak az erőszakban bízik, Ham az embertől eli­degenedett, technicista mó­don felfogott tudomány mindenhatóságára alapoz, míg Jafet a magányosság, a re­ménytelenség, a kilátást­a­­­lanság dilemmáival szem­besülve önmaga tehetetlen­ségével viaskodik. A bölcs és tapasztalt öreg Noé mintegy katalizátorként ál­lítja közéjük Arát, aki­nek fizikai és morá­lis szépsége, nőiessége, az élet továbbfolytatását ígérő ereje Semben és Hamban az önző birtoklásvágyat, Jafét­ben a társra találás, a kiútta­­lannak tűnő magány felol­dásának a lehetőségét éb­reszti fel. Az így kirajzolódó, filozófiai-etikai töltésű konf­liktusban az élet értelméről vallott alapvető nézetek üt­köznek össze és természetes következményként Ara Jafe­­tet választja, akinek az esen­­dősége mögött megérzi az emberség tiszta forrásait Az Ararát hegye, az élet to­vábbfolytatásának ígérete bennük épül, bennük és Pro­­tosban, ebben a különös lényben, Ara védencében, aki a fél-állati létezésből ha­lad az emberi lét felé. A darab lényege nem a cselekmény elemeiben, hanem a kirajzolódó emberi maga­tartások gondolati-etikai töl­tésében rejlik, abban, hogy a szerző az ősi mítoszt a szocia­lista humánum fényében és igényével értelmezi újra. A művészi absztrakció és az érzékletes ábrázolás többnyi­re szerencsés elegye megóvja a színpadi történést az ilyen­szerű parabolákban gyakran kísérte élettelen spekulációtól, nem utolsósorban Ara meg­formálásának írói telitalálata révén. A mélyértelműnek szánt, de üres közhelyek csak a három fiú párbeszédeiben és Jafet monológjaiban zavar­nak. A szerző egyébként fi­gyelemreméltó színpadi érzék­kel és rutinnal igyekszik pó­tolni azt, ami gondolati-költői erőben és eredetiségben hi­ányzik szövegéből. A bukaresti Állami Zsidó Színház — amely, mint isme­retes, az egyetlen, jiddis nyel­ven játszó hivatásos társulat Európában — nemcsak lété­vel, működésével, hanem mű­sorpolitikájával és igényes­ségével is eredeti és vonzó je­lensége a fővárosi színházi életnek. Változatos műsor­rendjén egymás mellett szere­pelnek a mai romániai drá­mairodalom alkotásai, a klasz­­szikus jiddis irodalom művei, az egyetemes drámairodalom értékei. Indokolt népszerűség­nek örvendenek a jiddis szín­játszás hagyományait folytató, a folklór, a kabaré és a revü elemeit sajátos módon egyesí­tő műsorai, mint például A csillag kerestetik vagy a Szmoking és kaftán, amelyek a társulat magvát alkotó mű­vészek tehetségének sokolda­lúságát is jelzik. A jóreménység bárkájának bemutatója a rendezés átgon­doltsága, kiegyensúlyozott mértéktartása, a mondandó ko­molyságát érvényesítő tartá­sossága és életessége révén a rokonszenves társulat legjobb teljesítményei közé tartozik. A tapasztalt rendező, George Teodorescu egészében sikerül­ten egyesítette az érett, gon­dosan kimunkált előadásban a mítosz korszerű értelmezé­sét a jellemek és a helyzetek érzékletes megelevenítésével. Intencióit a legmeggyőzőbben Tricy Abramovici, Ara alakí­tója érvényesítette a színpa­don. A kitűnő, sokarcú, na­gyon érzékeny színésznő Ará­ja a józanság, a szeretet, a nőiesség, az életerő emberfér­get sugárzó, vonzó elegye. Alakításában valóban a nagy és alapvető emberi érzelmek, diadalmaskodnak a színpadon. Theodor Danetti (Noé) és Leidy Glück (Noé felesége), a társulat tekintélyes és tapasz­talt művészei alakításuk ki­dolgozottságával, mértéktar­tásával, választékosságával tűnnek ki. A három fiú ala­kítói közül Eli Constantin Mo­­gulenu (Jafet) emelkedik ki, Eugen Apostol (Sem) és Nico­­lae Calugárija (Ham) játéka egészében konvencionális, né­ha felszínes, ígéretes tehetség­re vall a fiatal Ilie Valentin szerepformálása (Protos). Vic­tor Cretulescu díszlete egysze­rű, pontos, légkörteremtő. A jóreménység bárkájának vitorláit kedvező szelek hajt­­ják-kormányozzák a bukares­ti Állami Zsidó Színház szín­padán. Gálfalvi Zsolt BUKARESTI SZÍNHÁZI ESTÉK ÜZEMI Ebben az évben is áprilisban rendezik meg az üzemi és intéz­ményi könyvhónapot. Ez az im­már kilencedik rendezvény­soro­zat az esztendő két nagy ese­ménye, az antifasiszta és antiim­­perialista, társadalmi és nemzeti felszabadító forradalom 40. év­fordulója és a XIII. pártkong­resszus köszöntése jegyében zaj­lik le. Jó keretet nyújt számára a Megéneklünk, Románia fesztivál ötödik seregszemléje, országos szintű rendezői között pedig olyan közületeket találunk, mint a Romániai Szakszervezetek Ál­talános Szövetségének Központi Tanácsa, a Szocialista Művelő­dési és Nevelési Tanács, a KISZ KB és az írószövetség. Az átfogó politikai-nevelő rendezvény jel­szava: A könyv a dolgozó szo­cialista tudatformálásának és szakmai képzettsége tökéletesí­tésének szolgálatában — a könyv barátsági és békeüzenet. Az üzemi könyvhónap a XII. párt­­kongresszus dokumentumai és Nicolae Ceausescu elvtárs múlt év augusztusi mangóliai beszéde szellemében hozzájárul a könyv népszerűsítéséhez, a politikai nevelés elmélyítéséhez, az általá­nos és­ szakmai műveltség gaz­dagításához, a dolgozók haza­fias és forradalmi neveléséhez. Az országos megnyitó április 2-án lesz a bukaresti nehézgép­gyár, a resicai fémipari kombi­nát és az aradi textilüzemek munkásklubjaiban, a hónap vé­gén pedig a hivatalos országos záróakkordra a craiovai Electro­­putere és a fővárosi IPRS mun­kásklubjában, valamint a szat­mári Szakszervezeti Művelődési Házban kerül sor. Nagy P. Zoltán felvételei Cseke Gábor SOTITKAMRA JÉGDARABOK eláll a lélegzet a szó a téli díszben csillogó ha mégis dalra vágyós jégdarabok hullnak a szádból A két találkozásnak csak az időpontja más, a helyszín ugyanaz: Egeresen az üz­let előtti aszfalt Megvan már jó másfél évtize­de annak, hogy erre jártamkor egy fiatalasszonyt mutatott be az egyik községatya. „Ágoston Lídia e vidék legjobb kereske­dőinek egyike“ — mondotta Földszintes, olajos padlójú szo­bában rendezték be akkoriban az üzletet. Bent, a kopott pult mögött rend és tisztaság. Meg gyors kiszolgálás. És hogy nem-“ csak az újságírónak szólt mind­ez, azt a délutáni újból-erre té­­résemkor láthattam, amikor is a fiatal boltosnő, akár egy pör­­gentyű, sürgött-forgott a vásár­lók előtt és egy-egy jó szót is csomagolt az eladott áru mellé. S most, hogy e megkésett ta­vaszban újra erre hozott a vé­letlen, újólag is a jó szóra fi­gyelek fel. A márciusi dél cso­­kornyi napsugarat küldött az é­­lelmiszerbolttá vált régi üzlet tő­­szomszédságában felépült új áru- ASSZONY A PULT e 6 0 9 MÖGÖTT ház elé, éppen annyit, hogy az aszfaltos járdát felszikkassza. Az emberek is ide húzódnak autó­buszt várni. Beszélgetnek, néze­lődnek a napfényben és mellet­tük kerek arcú, barna szemű asszony igyekszik az áruház felé. Jobban mondva igyekezne, de minduntalan megállítják egy szó­ra, egy kérdésre. S ő mindenki­vel szóba áll, minden kérdésre válaszol, türelmesen. Megszólí­tom én is: „Emlékszik még?" Bólint. Néhány perc múlva új birodalmát, az áruház második emeletén lévő részleget mutat­ja be. Fémárut és zöldségmag­vakat, konyhai felszerelést és bútort találhat itt a vásárló. És tisztaságot, rendet, meg civili­zált kiszolgálást. Mint abban az olajos padlójú üzletben, tizenöt esztendővel ezelőtt. — Tizenöt év hosszú idő. Az­óta nemcsak az áruházat hoz­tuk tető alá, hanem szinte az e­­gész falut átépítettük. A falu nagyközség. Lépésnyi­re áll a várossá Válástól. A gyár­telepen rombolnak a­z építők. A vályogházak helyébe emeletes blokkok kerülnek. — De nemcsak a telepen, hanem a község minden falujá­ban téglaház lett a divat, für­dőszoba, szépen berendezett konyha, s nem egy helyen ga­rázs. Érti, mit jelent ez. Értem. Valaha a kavicsos, so­vány földből éltek az egeresiek. Nehezen.­ Később a szén, meg a kaolin belopta az ipart. Új ház­ra azonban sokáig csak kevesek­nek tellett. Manapság ritka az a porta, ahol az elmúlt években ne emeltek volna fel új falakat. Kinézek az ablakon. A főutca másik oldalán nemrég létreho­zott községi fürdő, arrébb utca­sor, még pirosban álló házakkal. Teherautó fékez az áruház e­­lőtt. Rövidesen az üzlet tele hű­tőszekrénnyel. — Végre megérkezett — szusszan egyet Lídia asszony. — Többen is várják, nagy a kereslete az Arcticnak — teszi hozzá és megy rendezni, elrak­ni a frissen érkezett termékeket. Addig is szétnézek a polco­kon. Arubőség. Edény, rádió, té­vé­készülék, festék, fűnyíró­gép, eke... De ki tudná mind felso­rolni. — 800 000 lejt tesz ki az áru­alapom — tér vissza az eláru­sítónő. — S mit nem találhat itt meg a vásárló — kérdem. Elneveti magát, csilingelő ne­vetéssel. — Hát, amit nem lát a pol­con, az nincs. De később csak hozzáteszi. — Elemet nem kaptunk rég, meg a fehér és krémszínű olaj­festék is hamar elfogyott. Most sürgetem a zománcozott faze­kak gyorsabb leszállítását is. De lesz nemsokára elem, festék és fazék is, kijárom. A „kijárom“ a szakmaszere­tethez tartozik. Senki se kéri er­re Ágoston Lídiát. Ha csak a lelkiismerete nem. Megkérdi a falubelieket, kinek mire van szüksége, összeírja és havonta egyszer elindul, végigjárja az á­­ruraktárakat. Ilyenkor beszerzi — bocsánat, kijárja — a hiánycik­keket, a kért árut. — Még nem volt esztendő, hogy a bevételi tervemet ne tel­jesítettem volna. Dicsérő oklevelek tanúskodnak erről. Meg az emberek tisztele­te, szeretete. — Aztán csak jót írjon a mi Líbiánkról — mondják többen is tréfás komolyan. Igaz, nehéz róla rosszat írni. Mondhatni, kereskedőnek szüle­tett. Már a besztercei kereske­delmi iskolában — melyet tízes átlaggal végzett el — odatet­­ték, hogy vezesse az iskolaüzle­tet. De a diploma kézhezvétele után hiába kérték, maradjon Besztercén, visszatért a szülőfa­luba, Egeresre. — Mit tart a kereskedelem egyszeregyének? — Kérdem, a­­mikor csendesül egy kicsit az üzlet forgalma. Kivár a válasszal, a szavak között is meg-megáll. — A vásárló gyors kiszolgálá­sát. Jól értelmezett alázattal. Szépen szólt megint. Szépen és okosan. A jól értelmezett a­­lázat nagy-nagy emberszeretetet takar. Az emberekért tenni, ér­tük az egyéni érdekeket is fél­rerakni — ez vezeti minden tet­tét. — Megnézte a bútorkiállítá­sunkat ?— érdeklődik. Megnézem. A télután nyitotta meg. Több bútortípus között vá­laszthat itt a vásárló. — Manapság kevesebb bú­tort vásárolnak mifelénk, ten­nem kellett valamit, hogy fel­keltsem az érdeklődést a ter­mék iránt. A kiállítást megte­kintve, gyorsabban nyúlnak a pénztárcához az egeresiek — jegyzi meg nevetve. Erről a bevétel is árulkodik. Hirtelen keményen csendülnek a szavai. — Az ipar olykor nem segít nekünk, kereskedőknek. Állatvontatású ekét mutat Fe­leannyi anyagból jobbat és ol­csóbbat is lehetne készíteni. Mérlegre rak egy kapát is. Egy kilónál nehezebb. A nők, a gyer­mekek számára sem gyártanak kisebbet, könnyebbet. — Pazarlunk még, nagyon pazarlunk — mondja szomo­rúsággal a hangjában —, pedig a párt főtitkára szinte ál- Román Győző (Folytatása az 5. oldalon) ELŐRE INFORMÁCIÓ, KÖZLÉS ÉS FEJLŐDÉS A­z információ nemcsak gazdasági vagyon, illet­ve áru, bár jó néhány esetben kisebb-nagyobb mér­tékben az, különösképpen ha know-how adásvételre vagy más sajátos tevékenységre gondolunk, például arra, hogy a nagy nem­zetközi hírügynökségek, a rek­lámügynökségek, más intézmé­nyek naponta figyelemmel kísé­rik az áru- vagy értéktőzsde ala­kulását, árindexet kalkulálnak stb. De az információt mégis in­kább, sőt talán elsősorban tár­sadalmi vagyonnak kell tekin­tenünk a szó legszélesebb ér­telmében. Nem jelentéstani vonatkozás­ról van itt szó, hanem arról, hogy sem a társadalom, sem az egyén szempontjából nem mellőzhető az információ és a közlés, mélyreható változások „fermentumaként" szolgál. Ami­kor azt állítjuk, hogy az infor­máció társadalmi vagyon, arra gondolunk, hogy heurisztikus alapeszközként a megismerés újabb és újabb útjainak feltá­rását segíti elő. Egyes szerzők véleménye sze­rint az emberi intellektust „meg­hosszabbító“ információ és köz­lés szüntelen és gyors tökélete­sítése az utóbbi két-három évti­zed során minden eddigi felfe­dezésnél nagyobb jelentőségű. Az embernek valóban mindig nagy segítségére volt az, hogy külső információt tárolt és hasz­nált a megismerés folyamatá­ban, a döntések meghozatalá­ban nevelési, kulturális, politikai téren, a legkülönbözőbb tevé­kenységi területeken. De mi a helyzet most, amikor az infor­mációt feldolgozó, tároló és csaknem egyidejűleg nagy távol­ságokra továbbító eszközök fej­lődése hallatlanul megnövelte ezeket a lehetőségeket? Ha többé-kevésbé érzékelni akarjuk az e vonatkozásban történteket, meg kell vizsgálnunk az információ, a közlés, a meg­ismerési folyamatok, az érték- és fogalomrendszerek közötti, nem­különben a társadalmi gyakor­latban születő új kölcsönhatáso­kat. Ezek a kérdések — mások­hoz hasonlóan — behatóbb in­terdiszciplináris kutatást igényel­nek. Néhány szempontot, felte­vést azonban, úgy véljük, hogy itt is kifejthetünk. Egyes szerzők — így H. Cle­veland — szerint az információ a hozzáférhető vagy hozzáférhe­tetlen, de adott pillanatban megismerhető adatok és eszmék „érce", összessége: a tudás az adatok és az eszmék tömegének finomításából, a hasznosak kivá­logatásából és rendszerezésé­ből születik; a bölcsesség pe­dig integrált tudás , magas hasznossági fokú információ. Az említett szerző szerint tehát a három fogalomkategória között a különbség az összetettség fo­kára szorítkozik (amennyiben az információ horizontális, a tudás strukturális és rangsorolt, a böl­csesség pedig szerves és rugal­mas). A három fogalomkategória kü­lönböző vonatkozásairól és köl­csönös összefüggéseiről sokat lehetne vitatkozni, ehhez azon­ban behatóbb vizsgálódásra és elmélkedésre van szükség. Szá­munkra itt különleges fontossá­gúnak tűnik annak a feltárása, hogy mennyiben és hogyan nö­velik az emberi kreativitás és részvétel fokát. Ezt követően megvizsgálandó, nincs-e szó va­jon minőségi ugrásról gondolko­dásmódunk változásában. Az említettekkel kapcsolatosan cél­szerűnek tartjuk néhány meg­jegyzést tenni. A részvétel és a kreativitás forrása Kezdjük mindjárt az informá­ció meghatározásával. Persze elfogadhatjuk azt is, hogy az információ tőlünk függetlenül a természetben előforduló „érc”, „ásványi kincs", bár ismét kí­sért a gondolat, hogy ennél jó­val több. Ha feltételezzük, hogy szubjektíve létezik a természet­ben, mi objektíve, közvetve vagy közvetlenül szerzünk róla tudo­mást. A valóságban fellelhető információt „kinyerjük" és a legtöbb esetben nem adatokká, fogalmakká, kategóriákká stb. dolgozzuk át, hanem átalakít­juk, amiből legalább két lénye­ges vonatkozás adódik, neveze­tesen: a) az információ minősé­ge, vagyis az, hogy mennyiben felel meg a valóságban tényle­gesen fellelhetőnek (amely tu­lajdonképpen csak információs „nyersanyag"), és b) az infor­máció átalakulásával járó tor­zulás, sőt manipuláció veszélye. Gondoljunk arra, milyen óriási problémák és nehézségek szár­mazhatnak a helytelen, sőt né­ha csupán hiányos információ­ból, milyen nehézségek adódhat­nak továbbá abból, hogy az in­formáció, illetve annak hordo­zója, a szó, nincs kellő pontos­sággal meghatározva, hanem „fuzzi" — ahogy az informatiku­sok mondják. Az információ, a nyelv, a köz­lés, az információ „kinyerésé­nek" és feldolgozásának, nem­különben továbbításának módja akarva-akaratlanul pontatlan­­ság, zavar, kétértelműség, sőt manipuláció forrásául szolgál­hat. Ennélfogva csak kellő kö­rültekintéssel közelíthetünk az olyan sebezhető pontokhoz, mint az információ „kinyerése", sze­lektálása, feldolgozásának és továbbításának módja, beleért­ve osztályozásának, rangsorolá­sának, kódolásának és dekódo­lásénak, értelmezésének és ter­jesztésének mikéntjét is. Nyilvánvalóan attól függ az alkotóképesség fejlesztése, hogy miként — mondjuk úgy, milyen „bölcsességgel" — aknázzuk ki az információt. Ám az informá­ció és a tudományos kutatási folyamat nem szorítkozik csupán új adatok feltárására, rendsze­rezésére és rangsorolására. Mind az információ és a belőle adódó összefüggések, mind az új tudományos ismeretek gyak­ran újabb vonatkozásokat, köl­csönhatásokat, sőt újabb fogal­makat és szempontokat hoznak felszínre, újabb perspektívákat tárnak fel a gondolkodás előtt Elegendő, ha arra gondolunk, hogy a múltban a gazdasági fejlettség egyik jellemző muta­tója az egy lakosra jutó acél­mennyiség volt, távlatilag vi­szont az adatfeldolgozási kapa­citás egysége vagy egészen más mutató lehet. Az új összefüggé­sekből adódó realitások jó né­hány bizonyosságunkat vagy feltételezésünket meg­rend­ítették. Ám nem hittnénk, hogy a böl­csesség csupán az integrált tu­dományos ismeretekre korláto­zódna, ahogyan azt az említett szerző sugalmazza. A bölcsesség nemcsak a tudás, hanem a kul­túra, a hagyományok, a tapasz­talat, a tanulás és az új elsajá­tításának a képessége, a közlés és a dialógus felé való nyitott­ság, a rugalmas gondolkodás és az alkotó képesség produktuma is. Az információrobbanás, az óriási mennyiségű információ gyors feldolgozását, egybehan­golását és továbbítását szol­gáló új technológiák valóban új perspektívákat tárnak fel az emberi kreativitás előtt; növek­vő mértékben segítik hozzá az embert a természet és a társa­dalom kölcsönhatásainak és összefüggéseinek, sőt a látszó­lag egymástól független tények, folyamatok vagy jelenségek ösz­­szefüggéseinek megértéséhez,­ megkönnyítve egyben az egyre sokasodó és súlyosbodó globális problémák megoldását. Ez min­den valószínűség szerint válto­zásokat hoz a gondolkodásmód­ban is, a kartéziánus, ok-okozati összefüggésekre alapozott gon­dolkodásról áttérünk egy új tí­pusú, integrált gondolkodás­­módra, melyre a holisztikus szemlélet, az ok-okozati össze­függések egész láncolataiból adódó összetettség feltárásának a képessége jellemző, így való­színűleg átfoghatjuk és megért­­hetjük a nagy rendszerek műkö­dési módját is. Mindezek a vál­tozások ugyanakkor megkönnyí­tik az emberi-társadalmi haladás kardinális összetevőjének, a részvételnek a bővítését. Még akkor is, ha az informá­ció a természethez tartozik, s lehetővé teszi az ember számá­ra, hogy közelebb kerüljön, a természet­ törvényei­hez.­C­ kilámon­­dottak­ társadalmi vagyoni Nem­ csupán „a rendszerezett tükrö­zés mértéke", ahogyan egyes szakemberek vallják, nem is csu­pán az entrópia fogalmából a­­dódó „rend mértéke", ahogyan Wiener vélekedett, hanem, kü­lönösen a közléssel egyetemben, a társadalmi fejlődés és szerve­zés lényeges összetevője a tár­sadalmi rendszerek szintjén. A társadalmi szervezettség fokától függ a társadalmi rendszerekben tárolt információmennyiség. A társadalmi fejlődési folyamatok megértésének és az ezekben va­ló részvételnek a legfontosabb eszköze éppen a tanulás, a tu­dományos kutatás és a társa­dalmi gyakorlat folyamán fel­gyülemlő információ. Ahhoz, hogy reális legyen a részvétel, elengedhetetlenül fon­tos, hogy széles körben és köz­vetlenül hozzá lehessen jutni az információhoz, a közléshez, a neveléshez és a kultúrához. A részvétel bővítése alapvető ösz­­szetevője pártunk politikájának, a tömegtájékoztatás és -közlés pedig az egyik fő eszköze an­nak, hogy fokozódjék a részvétel a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom építésének folyama­taiban, s ugyanakkor az em­beri-társadalmi haladás elő­mozdításában. Ha a román tár­sadalom nagyszabású változá­sait vizsgáljuk, megfigyelhetjük az információ demokratizálódása, a tömegnevelés és -kultúra és a tényleges részvétel egyre szo­rosabb összefüggését. Társadalmunkban a részvétel nem csupán a szocialista de­mokrácia mélyülése és megfele­lő intézményes kereteinek bizto­sítása útján bővül, hanem an­nak folytán is, hogy a közvéle­mény különböző szinteken egy­re inkább bekapcsolódik a gaz­dasági, a társadalmi, a politi­kai, a kulturális életbe, egyre inkább megérti és uralja a problémákat, növekszik a társa­dalmi felelősség foka, ami az emberi egyéniség kiteljesedésé­ből adódik. Amint egy szocioló­gus megjegyezte, „az ember a kultúra révén természetes lény, ugyanakkor társadalmi lény a részvétel következtében. Mind­kettőre szüksége van egyénisé­ge kibontakozásához és az em­beri-társadalmi haladáshoz". Az információ és a közlés a felszabadulás, az emancipáció és a részvétel eszközéül szolgál­hat, de felhasználható egész egyszerűen elnyomás céljaira is. „Információs gyengénfejlettség" és elnyomás Korunk, a háború utáni idő­szak egyik legsokatmondóbb je­lensége a volt gyarmatok fel­­szabadulásáért, függetlenségé­nek kivívásáért folytatott harc. De tudvalevő, hogy a politikai függetlenség kivívása után to­vább folyik a küzdelem vagy a közvetlen katonai intervenciók ellen, vagy pedig a gazdasági, politikai, kulturális stb. elnyo­más kifinomultabb eszközei el­len. Nicolae Ceausescu elvtárs a nemzetközi helyzet egyik át- t fogó elemzése alkalmával hang­súlyozta: „Egy pillanatig se higy- I gyük azt, hogy a politikai füg- I getlenség kivívásával véget ért a nemzeti felszabadító harc. El­lenkezőleg, az új államok gaz-­­­dasági és politikai függetlensé­gének megerősítéséért, a velük való tényleges méltányos együtt­működésért, a gyengén fejlettség mielőbbi felszámolásáért vívott­­ harc a népek nemzeti felszaba­­dítási küzdelmének folytatását jelenti". Az utóbbi időben az ideoló­giai konfrontációk fokozódását, a kulturális és információs elv­i nyomás rafináltabb eszközeinek fokozott igénybevételét tapasz­taljuk. A fontosabb tömegköz­lési eszközöket és elsősorban a nagy hírügynökségeket kezükben tartó nemzetközi hatalmi struk- t túrák ezeket az eszközöket saját­­ érdekükben használják fel, ami­ből kulturális neokolonializmus születik. A nagy hírügynökségek hatalmukból, technológiai elő- I nyeikből adódóan az emberiség nagy hányada számára tudat­ják, mi a helyzet, mi a fontos, mi az igaz a nagyvilágban, s közben nyilvánvalóan a tudat I egyoldalú alakításán fáradoz­nak, hogy fenntartsák a fogyasz- s tói társadalom jelenlegi rend­jét. A tőkés rendszer számára I létfontosságú az, hogy ápolják I a hamis tudatot a „központ" társadalmi, gazdasági és politi­kai realitásairól, hogy exportál-­­­­ák erkölcsi-szellemi értékrendjét és életstílusát. Ebből adódik a­­ tömegtájékoztatásnak és -köz­lésnek — úgy is mint az értékek­­ továbbítójának — funkciója és szerepe a kortárs világban. Korlátok és szintkülönbségek Ebből a szempontból a szint- I különbségek igen nagyok. Kö­rülbelül 30 afrikai és ázsiai or- I szágban nincs semmilyen televí­ziószolgálat. Számos afrikai or- I szágnak és területnek nincs e­­gyetlen napilapja sem, a fellel- I­hetők pedig 1000 lakosból leg­­fennebb 10-hez jutnak el. Az­­ ázsiai és afrikai kontinens csak­nem 60 országában jóval keve­sebb, mint 100 rádiókészülék­e jut 1000 lakosra. S a teljesség kedvéért még el kell monda- I nunk, hogy több mint 30 afri­kai, ázsiai és latin-amerikai fej- l lődő országnak nincs nemzeti I hírügynöksége. Ez azt jelenti, hogy egyfelől vannak tájékozta- I tó eszközökről (sajtóügynöksé- I gek,napilapok, rádió, televízió, I filmek stb.) ,„telített" országok, másrészt igen soknak nincs sa- I lát tájékozat? rendszere a szó­ktágabb értelmében. A fejlett" or- I o­­­szágok rádióállomásai például iis • frekvenciasávok 80 százalékát­­­­ foglalták le, a nagy hírügynök­ségek pedig a híreknek körülbe­­l­lül a 80 százalékát forgalmaz­zák. Óriási transznacionális­­ hír­­ügynökségeket, reklám- és tájé­koztató ügynökségeket, adat­bankokat, rádió- és tévéprogra- I mókát, filmgyárakat, napilapok egész sorát, könyvkiadókat stb. I — felölelő apparátus termését forgalmazzák világszerte egyet­len irányban, ami a rafinált I neokolonializmus kulturális ural­­l­mát valósítja meg. Ha pedig az információ tájékoztató, kulturá­lis, produktív, politikai funkciói­­ mellett figyelembe vesszük gaz­dasági, társadalmi és egyálta­lán emberi-társadalmi funkcióit­­ is, akkor látni fogjuk, hogy a­­ helyzet még súlyosabb. Máris óriási szintkülönbségek vannak az információ és a közlés terén,­­ érthető tehát, hogy megszületett az „információs gyengén fejlett­ség" fogalma. A mikroelektroni- s­ka és a robotika terén végbe­ment forradalmi átalakulások még inkább súlyosbították a fej-­­­lett és a fejlődő országok kö-­­­zötti szintkülönbségeket. A létező szintkülönbségek nemcsak hogy óriásiak, de a szo­bán forgó technológiák elterje-­­ dését megakadályozó korlátok még jobban növelik őket Tanúi vagyunk egy nyilvánvaló folya- - matnak: a közlési technológiák­­ elterjesztését szubjektív, illetve objektív okok miatt mestersége­sen lelassítják. A korlátok politi-­­­kai jellegűek, tilalom alá vesz­nek bizonyos, stratégiai jelentő­ségűnek tartott technológiákat, s olykor aránytalanul magasra e­­melik az árakat, nincs elég meg-­­ felelő szakképesítésű szakember, az együttműködés hiányának a hátterében vagy politikai meg­gondolások állnak, vagy gazda-­­ sági érdekek — amikor meg a- I karják őrizni a monopolhelyzet- I ből adódó egyoldalú előnyöket stb. A felsorolt nehézségekhez e- I gyebek is társulnak, minthogy­­ hiányzik az e vonatkozású nem­zetközi szabályozás — beleértve az egyes nemzetközi szabványok megállapítását is —, ami közös nevezőre hozhatná az országos­­ és a nemzetközi hálózatot mind­­ az adatfeldolgozás, mind a táv­közlés eszközeit illetően. Nyíl- l vánvaló, hogy mennyiségileg és minőségileg megfelelő nemzet­közi információcsere híján alig­ha valósítható meg a várt ha- I ladás. Ha elfogadjuk a hipotézist, s hogy a jövőben nehezen lehet I majd elképzelni a gazdasági I fejlődés és a társadalmi-emberi haladást az informatika, a mik­roelektronika és a távközlés csúcstechnológiáinak alkalmazá­sa nélkül, akkor egyetértünk az­zal is, hogy a problémáknak ezt a — korántsem teljes — lajst- I romát érdemes figyelmesen I megvizsgálni. Hogy próbáljuk I megérteni­ azt, ami jelenleg tö.­ I ténik, s amire a jövőben várni I lehet. Ionita Olteanu

Next