Előre, 1989. március (43. évfolyam, 12828-12854. szám)

1989-03-01 / 12828. szám

-4 Politikai éleslátással, találóan jellemezte pártunk főtitkára a nemzetközi helyzetet, melynek tüzetes elemzését nyújtotta a tavaly november végi nagy demokratikus fórumon elhangzott széles sodrású előadói beszédében. A fent idézett sorokban az elemzés konklúziója sűrítődik figyelmeztetően, hogy aztán a továbbiakban tettekre, gyors cselekvésre szólítsa a világ békeszerető erőit a legpusztítóbb fegyverekben rejlő, az emberiség megsemmisítésével fenyegető veszély ellen. A nukleáris terror több mint négy évtizede tartja rettegésben a földkerekség lakosságát, azóta, amióta 1945. augusztus 6-án bekövetkezett Hirosima tragédiája. Csakhogy a veszély azóta meghatványozódott: tetemes készletek halmozódtak fel, tűzerő és célzási pontosság szempontjából tökéletesedtek, technikailag bonyolultabbá váltak a nukleáris fegyverek. Az első atomhatalom nem sokáig maradt egyedül, s ma az Egyesült Államokon kívül hivatalosan vallott és nyíltan vállalt módon négy állam rendelkezik nukleáris fegyverrel: a Szovjetunió, Kína, Franciaország és Nagy-Britannia. Részleteik nagyjából ismertek. Az ENSZ becslése szerint mintegy 50 ezer atomtöltet van fegyvertáraikban, a ezek között nem kevés az olyan, melynek robbanóerejét megatonnákban, vagyis tonnamilliókban mérik, de gigatonna is előfordul, mint mértékegység, ez pedig ezer millió tonna trinitrotoluol robbanóerejének felel meg. Kiszámították, hogy a második világháborút követő időszakban legalább tízmilliószorosára emelkedett az atomarzenál tűzereje. Ami pedig a nukleáris fegyverek célba juttatását, illetve az ehhez szükséges eszközöket illeti, egy összefoglaló tanulmány szerint az öt atomhatalomnak több mint ezer olyan hajó és tengeralattjáró, valamint 3200 repülőgép van a birtokában, amely atomfegyver szállítására és kilövésére alkalmas. Az amerikai haditengerészet felszerelésében 9 ezer nukleáris töltet van, a szovjetében mintegy 6 ezer, a brit, a francia és a kínai együttvéve mintegy 620 atom-robbanófejjel rendelkezik. Még többre becsüli a haditengerészet felszerelésében levő atomgyutacsokat az Egyesült Államok Politikai Kutatóintézete, melynek jelentése 16 ezerre teszi számukat, ami a teljes készletnek csaknem egyharmadát jelenti. Robert McNamara volt honvédelmi miniszter szerint egyetlen atomtengeralattjáró nagyobb tűzerőt képes bevetni, mint a történelem folyamán elsütött egész tűzerő. A nukleáris fegyverek hatékonyságának felmérésében fontos szerepe van a hatótávolságnak. A landes-i próbaközpont évente 400 taktikai és ballisztikai rakétát lő ki. Amikor 1987 júliusában fennállásának 25. évfordulójáról emlékeztek meg, a francia honvédelmi miniszter kijelentette, hogy Franciaország stratégiai nukleáris arzenáljának hatótávolsága 6 ezer km. Nyilván, az „atomklub“ többi tagjának fegyverei sem maradnak el a francia ballisztikus rakéták mögött, sőt. Hatótávolságot, tűzerőt egybevetve kétségtelen, hogy atomháború esetén nem maradna biztonságos zuga a földtekének. Sokkal valószínűbbnek látszik az egész Terra elpusztulása. És gyorsított ütemben folynak a kísérletek a minőségi jobbítások mikéntjének megtalálásáért, ami alatt egyebek között azt értik, hogyan lehet növelni, minél kisebb térfogat mellett, a tűzerőt. Kísérletezés-gyártás-fejlesztés végeérhetetlen láncban követi egymást, holott szóban szinte minden állam a nukleáris leszerelés mellett foglal állást, részt vett ilyen irányú és tárgyú nemzetközi tárgyalásokon, dokumentumokat írt alá az atomfegyverkészletek csökkentéséről, bizonyos közegekben való elhelyezésének tilalmáról, az emberiség életéből való eltüntetéséről és így tovább. Az ENSZ-közgyűlés első ülésszakán elfogadott első atomfegyver-ellenes határozattól napjainkig — becslés szerint — több mint száz ilyen dokumentum született; közülük az atomsorompó-szerződéshez 133 állam csatlakozott, ami arra késztette az ENSZ főtitkárát, hogy az aláírásra bocsátás 20. évfordulóján megállapítsa: a szerződés valóban hatékony sorompó az atomfegyver terjedésének útjában. Az optimista értékelésnek ellentmondani látszanak azok a híresztelések, miszerint a szerződésben előirányzott politikai és gazdasági szankciók ellenére, további államok fejlesztették ki saját atomfegyverüket. Ezek között említik — kézzelfogható bizonyságokra hivatkozva — a Délafrikai Köztársaságot, Izraelt, amely állítólag három kísérleti robbantást hajtott végre az Antarktisz norvég övezetében, aztán Indiát és Pakisztánt, amelyek kölcsönösen vádolják egymást az atomfegyver birtoklásával, súlyozta : teljes határozottsággal kell munkálkodni a stratégiai nukleáris fegyverek 50 százalékos csökkentését előirányzó szovjet—amerikai Minden új fegyvertípus előállítása, minden tökéletesítés, korszerűsítés laboratóriumban ■kezdődik, s a kísérleti lőtereken folytatódik. Logikusan következik, hogy a nukleáris leszerelés a kísérletek beszüntetésén megy át, vagy megfordítva: a kísérletek beszüntetése szerves része az atomleszerelésnek, melyet oly kitartóan követel a világ manapság, amikor — mint a fegyverkezési hajsza gazdasági és társadalmi következményeiről szóló ENSZ-dokumentum, melyet Románia kezdeményezésére dolgoztak ki, megállapítja , „őrült ütemben folyik a verseny a katonai technológia terén való minőségi ugrásokért“. Az Arms Control Update című folyóirat egyik cikke azt írja, hogy a modernizálás soha véget nem érő folyamat. Ha erre gondolunk, nem nehéz megtalálni a választ arra, miért nem jött létre mindmáig a nukleáris kísérleteket eltiltó nemzetközi egyezmény. Pedig az első kísérleti robbantás óta, melyet 1945. július 16-án hajtottak végre Alamogordónál, a New Mexico állambeli (USA) sivatagban, s általa az emberiség belépett az atomkorszakba — melyben az új romboló erő életrehívóinak egyike, Niels Bohr szerint állandó veszély fog lebegni az emberi nem fölött — egymást érték a kísérletek, s érik napjainkban is. 1988. január elsejéig 1669 kísérleti atomrobbantást hajtottak végre a világon — ezek 90 százalékát az Egyesült Államok és a Szovjetunió. 423 robbantás a légkörben zajlott le. Egyes államok, közöttük Románia közbenjárására a nukleáris kísérletek betiltásának kérdése állandóan visszatérő téma nemzetközi fórumokon, az ENSZ-közgyűlés rendes és leszerelési különülésszakain. Mégis, a beható elemzések, a megalapozott érvelések ellenére, a kívánt megállapodás nem jött létre. A nukleáris robbantások rendkívül káros környezetszennyező hatása bizonyos korlátozásokra késztette az atomfegyverrel rendelkező államokat, így aztán 1963- ban a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia aláírta a légköri, légkörön kívüli és víz alatti kísérleti nukleáris robbantások eltiltásáról szóló szerződést, melyhez 1988-ig további 112 állam csatlakozott. Franegyezmény mielőbbi megkötésén fel kell állni a meglevő atomfegyverek korszerűsítésétől és tökéletesítésétől, új nukleáris fegyverek előállításától. ciaország és Kína nem írta alá a szerződést. Franciaország 1974-ben felfüggesztette a légköri robbantásokat, Kína pedig, miután 1980 óta nem hajtott végre atomfegyver-kísérletet az atmoszférában, 1986-ban bejelentette, hogy nem is fog többé. 1974-ben a Szovjetunió és az Egyesült Államok szerződést kötött a föld alatti kísérleti robbantások korlátozásáról; ennek értelmében nem robbantanak 150 kilotonnánál nagyobb erejű tölteteket. 1976-ban a két hatalom által aláírt újabb szerződés a sorozatrobbantások erejét is 150 kilotonnára korlátozta. Bár e két utóbbi szerződést nem ratifikálták, kölcsönösen betartják. Mi több, a Szovjetunió 1985. augusztus 6-án egyoldalú moratóriumot hirdetett meg, melyet 1987. február 26-ig tartott érvényben, bebizonyítva, hogy van lehetőség a kísérletek beszüntetésére. Egy ilyen lépésnek felbecsülhetetlen politikai, katonai, műszaki és gazdasági kihatásai lennének. Persze, ehhez az kellene, hogy a katonai szempontokon felülkerekedjenek a politikai megfontolások s egyöntetű politikai akarattal lépésről lépésre, a kísérletek számának leszorításával, a robbanótöltetek erejének csökkentésével fokozatosan el lehetne jutni a kísérletek teljes betiltásához. Mert hiábavalóak a készletek csökkentéséről szóló egyezmények, ha a felszámolt nukleáris fegyverek helyébe újak lépnek , még erősebbek, még bonyolultabbak, még veszélyesebbek, mint a korábbiak. A már idézett amerikai katonai szaklap szerint „az összes tesztek beszüntetése távoli cél marad“. A Kansari Uutiset című finn lapnak nemrég adott interjújában Nicolae Ceausescu elvtárs hangsúlyozta, hogy az atomfegyverkísérletek milyen áldatlan hatással vannak a természeti környezetre. A környezetszennyezés, természetesen, még egy nyomós érv lenne a kísérleek beszüntetése mellett. Kiszámították, hogy a kísérleti robbantásokkal 20 tonna radioaktív plutónium került a légkörbe, a légköri radioaktív sugárzás négyszerese annak, ami a természetes forrásokból származik, s miattuk évente 150 ember hal meg korai halállal. KORSZERŰSÖDŐ ATOMARZENÁL, NÖVEKVŐ VESZÉLY „A világhelyzet továbbra is bonyolult és súlyos... Megvannak még a nukleáris fegyverkészletek, amelyek többszörösen megsemmisíthetik az emberiséget. Lépések történnek bizonyos nukleáris fegyverek korszerűsítésére és tökéletesítésére, folytatódnak a nukleáris kísérletek és a világűr militarizálásának politikája”. NICOLAE CEAUSESCU Felhagyni a kísérletekkel NAGYVILÁG Korszerűsítés minden áron A harmadik nemzedék A fentieket figyelembe véve nem mondható, hogy vízszintesen nem terjednek az atomfegyverek. Az egyedüli olyan lépés, amely az atomarzenálok csökkentéséhez vezetett, a közép- és rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolására vonatkozó, 1987 decemberében aláírt szovjet—amerikai egyezmény, amely 2611 darab, 500 és 5500 km közötti hatótávolságú rakétát érint. A csökkentés legfeljebb 4 százalékát teszi ki az egész atomfegyverkészletnek. Ez önmagában nem sok, de mégiscsak egy lépést jelent, az atomleszerelés útján, amelyet további lépéseknek kellene követniük, hiszen napjaink legégetőbb nemzetközi kérdései között a nukleáris veszély a legfélelmetesebb, a nukleáris leszerelés tehát a legsürgetőbb kérdések sorában is első helyen áll, radikális megoldást igényel, sőt követel. Ehelyett olyan folyamatnak vagyunk tanúi, amely nemcsak hogy semmissé teszi azt a bizonyos 4 százalékot, de annál többet visz be az atomfegyvertárakba. Mégpedig korszerűsítés formájában. Az egyezmény életbe lépésétől számított hét éven belül megsemmisítendő készletek pótlását már évekkel ezelőtt elhatározta a NATO. 1983-ban, a kanadai Montebellóban tartott tanácskozásukon a tagállamok védelmi miniszterei korszerűsítési programot fogadtak el, melynek lényege, hogy kivonják Európából az elavult atomrakétákat és nukleáris aknákat, és nagyobb kapacitásúakkal váltják fel. Más szavakkal, mint egy katonai szakértő a Science című lapban megjegyezte, a program célja kisebb, de hatékonyabb nukleáris arzenált fenntartani Nyugat-Európában. Az évek folyamán azóta is minduntalan hangoztatták a NATO- értekezletekről kiadott közlemények a korszerűsítés fontosságát. Múlt év novemberében aztán a paktum nukleáris tervszerűsítési csoportja már kész „ellensúlyozó intézkedéseket“ vizsgált meg, ezen a tavaszon pedig véglegesítik a nukleáris romboló erő növelésére vonatkozó tervet. Gondolnak egyebek között arra, hogy a hatvanas évek óta nyugatnémet területen felállított, 125 km-es hatótávolságú Lance-típusú rakétákat 500 km-ig terjedő hatótávolságúakkal váltják fel. Szó van a hagyományos és nukleáris lövedékeket egyaránt használó tüzérségi ütegek továbbfejlesztéséről, nevezetesen 18—20 km-ről 30 km-re akarják növelni a lőtávolságot, s nagyobb robbanóerejű atomlövedékekkel helyettesíteni az 1670 darabból álló készletet. Fontos része a korszerűsítési tervnek a NATO-repülőgépek olyan új levegő—föld rakétákkal való felszerelése, amelyek kilövéséhez elegendő 350—400 km-re megközelíteni a célpontot. A felszíni hajók felszerelésében levő cirkálórakétáknak növelik a hordtávolságát és becsapódási pontosságát. Nagy-Britannia tengeralattjáróin az egy robbanófejes Polaris-rakétákat Tridentekkel váltják fel, amelyek egyszerre nyolc célpontot képesek elérni. Többféle modernizálási tervük van a franciáknak is. E tervek ismeretében Nicolae Ceaușescu elvtárs megállapította, hogy gyakorlatilag négyszeresére nő a taktikai nukleáris fegyverek romboló ereje, s ez jóval felülmúlja a közép- és rövidebb hatótávolságú rakétákra vonatkozó szovjet—amerikai egyezmény alapján felszámolt ütőerőt Ebben a helyzetben — mint államfőnk hang-A nukleáris kísérletek korlátozásában elért, fentebb ismertetett eredmények után legutóbb az Egyesült Államok késznek mutatkozott beleegyezni a teljes tilalomba, egy kikötéssel: mentesítsék alóla az egy kilotonnáig terjedő erejű tölteteket. Joggal merült fel a kérdés: mi értelme lehet az ilyen kísérleteknek akkor, amikor ezerszer, milliószor nagyobb tölteteket újra meg újra kipróbáltak? A választ a Time című amerikai hetilap adta meg, amikor arról írt, hogy az Egyesült Államok a nukleáris fegyverek harmadik generációjának kifejlesztésén fáradozik. Ezeknek a fegyvereknek az a tulajdonságuk, hogy kis robbanóerejű töltetekkel sajátos feladatok végrehajtására használják őket. Főként a világűrben. Egyikük a Hazebrook-bomba. Nukleáris töltete 40 tonna trinitrotoluolnak felel meg, ami azt jelenti, hogy a Hirosima-bomba erejének 0,2 százaléka. Amikor a bomba a kozmoszban robban, apró fémgömbökből álló sugárnyalábot lövell a puskagolyó sebességénél százszorta nagyobb sebességgel az ellenséges rakéta felé, és megsemmisíti azt, mielőtt még robbanófejét a célpontra irányíthatná. Az új atomfegyver-generációnak ez a tagja nyilvánvalóan az úgynevezett csillagháború céljait szolgálja, s a Time által idézett szakemberek megerősítik, hogy ezeknek a fegyvereknek a kifejlesztése-kipróbálása tartja vissza az Egyesült Államokat a kísérletek beszüntetésének elfogadásától, illetve készteti annak megtagadására. Jelek szerint a harmadik generáció legdédelgetettebbje a nukleáris robbantással gerjesztett X-sugarakat használó lézerfegyver. Működése úgy képzelhető el, hogy az úgynevezett űrpajzsban robbantott kisméretű nukleáris bomba a forrása egy lézersugárnak, amely az ellenséges rakétát megsemmisíti. A nukleáris fegyverek korszerűsítése, a harmadik generáció kifejlesztése tehát kéz a kézben halad a Stratégiai Védelmi Rendszer kialakításával, a világűr militarizálásával. Más szóval, a csillagháborús terveket szolgálja. A föld, a vizek, a levegő után Terránk egét is elárasztják az atom romboló erejére alapozott, gyilkos fegyverek. Ami ismét csak azt igazolja, mennyire igaza van annak az angol politikusnak, aki azt írja, hogy a fegyverkezési hajsza olyan verseny, amelynek nincs megérkezési vonala. Mert minden azonnali cél elérése után új meg új célokat tűznek maguk elé a fegyverkezés éltetői. A fentiekben vázolt korszerűsítések nyomán kiegészülő atomfegyver-készletek, még ha meg is valósul a stratégiai nukleáris fegyverek 50 százalékos csökkentése, s marad mindkét fél birtokában 2400 kilövő rendszer és 12 ezer robbanófej — a világon felhalmozott nukleáris robbanóerő mit sem csökken, vagy ha csökken is, az oly jelentéktelen lesz a földkerekség minden emberére jutó mennyiséghez képest, hogy a kockázatot, a pusztulási esélyt nem enyhíti. A nukleáris veszély változatlan marad, mindegyikünknek többszörös halált tartogatva — már ha ez lehetséges. Ennek fényében nyilvánvaló, mennyire józan megfontolás az alapja Románia, államfőnk, Nicolae Ceaușescu elvtárs realista álláspontjának, következetesen hangoztatott szemléletének, mely szerint a túlfeszített fegyverkezés miatt a világhelyzet megköveteli a nukleáris kísérletek betiltását, a nukleáris fegyverek technológiai fejlesztésének, korszerűsítésének beszüntetését, mert csakis így lehet eljutni korunk alapvető követelménye, a nukleáris leszerelés megvalósításához. Persze, ez is korszerűséget, korszerűsítést igényel. De nem a fegyverek vonalán, hanem a politikai gondolkodásban. Mert csakis új politikai gondolkodással, új politikai irányvonal követésével hárítható el az emberiséget fenyegető végveszély, válhat valósággá az embereknek, a népeknek az élethez, a békéhez való joga. Szűcs Olga MÉG MEGMENTHETŐ AZ ÉSZAKI-TENGER A Frankfurter Allgemeine Zeitung című nyugatnémet napilap környezetvédelmi rovatában meghúzza a vészharangot az Északi-tenger szennyezettségével kapcsolatban, de ugyanakkor a baj elhárításának lehetőségét ecseteli. Kivonatosan ismertetjük a cikket. Az Északi-tengerrel kapcsolatos agggodalmaink indokoltak, de nem újkeletűek. Régóta tudjuk, hogy ez, a magas fokon iparosított országok között elterülő kicsi tenger nem egészséges, és hogy nem tudja a végtelenségig megemészteni állítólagos civilizációnk hulladékát. A földkerekség tengerei nem arra valók, hogy hosszú időn át szemét-lerakodóhelyként szolgáljanak. És mégis, mindennapos a mérgező anyagok tengerbe öntése. A tudósok és a környezetvédelmi szakemberek évek óta figyelmeztetnek a végzetes következményekre. „Az Északi-tenger környezetvédelmi problémái“ című 1980. évi különjelentésében a környezetvédő szakértői tanács megrázóan ecsetelte azokat. Bizonyos tünetek hosszú ideje nyilvánvalóak mindenki számára, aki odafigyel. Mert a hullámok nem csak a kellemes lebarnulást hozzák a parti homokon, hanem a legkülönfélébb tárgyakat vetik ki: műanyag-palackot és plasztikhabot, sörösüveget és kátránypapírt, hordót, szandált, gyermekjátékot, plasztikzsákot. És a sok ócska hulladék között olajtól csöpögő madártetemek, áldozatai a krónikus fekete árnak, amely állatok ezreit pusztítja el minden évben. Sok madár belegabalyodik a használt halászhálókba, illetve megfullad a tápláléknak vélt, lenyelt műanyag-szemcséktől. A halak sem élénkek, mozgékonyak az ilyen vízben. Uszonyaik sérültek, maguk a halak fekélyesek, májzavaraik vannak, utódaik egyre inkább kóros elváltozásokkal jönnek a világra. Szenvedésük oka nem mindig nyilvánvaló. A tudósok mindmáig nem találták meg az érte felelős anyagot. Kevésbé látványos, de inkább bizonyított, és kétségtelenül a legkárosabb a parányi algákban és a planktonban végbement elváltozás. A tápanyagok növekvő áradatának tulajdoníthatóan nem csak számuk növekedett meg, hanem megtelepedtek eddig idegen fajták is. Itt, ahol valamikor a Diaptomus algák domináltak, ma egyre több a Primnesiophyta. Ez utóbbi osztályba tartozik a hírhedt Chrysocromulina polylepis, avagy gyilkosalga. „Robbanása“ nem mai keletű, ám ez nem ok arra, hogy megkönynyebbülten lélegezzünk fel. Újabban százezrével pusztul a hal az oxigénhiány miatt, amit az algák túlszaporodása okoz — ez esetben a Balti-tengerben, amely kevésbé mély, és még veszélyeztetettebb., Az ettől való félelem beigazolódott. Szakemberek megállapították, hogy az élelemlánc elején található tengeri mikroorganizmusokban észlelt elváltozások még drámaibb következ,ményekkel járhatnak az óceánok szempontjából, mint a fókák esetleges kipusztulása, amely annyira megrémítette a közvéleményt. Miközben a fókák pusztulnak és a kutatók véleménye elhullásuk okáról megoszlik, új bajok jelentkeznek: szalmonella a parti sövényen, döglött halak a tengerben. Új katasztrófák lehetségesek, illetve nem lehetetlenek. S az emberen eluralkodik a végzetes tehetetlenség érzése. A nyugtalanság, miközben tudva tudja, hogy cselekedni kell. A kivetett rendkívüli illetékek, a látványos sürgősségi intézkedések, egyik vagy másik szennyező anyag csökkentésére tett bátortalan intézkedések nem meggyőzőek mindaddig, amíg a nagy cél megfogalmazása elmarad. Miért nem tűzzük azt célul, hogy ismét magunkénak tekintjük az Északi-tengert? Elképzelhetetlen lenne, hogy egy ilyen rendkívüli, de elérhető célt nemzeti és nemzetközi kötelességgé tegyünk? Nem tekinthetnénk-e saját ügyünknek az élet bölcsője, az óceánok halála elleni harcot abban a reményben, hogy még nem késő? Tekintettel az ismétlődő katasztrófákra, akaratban nem lehet hiány. A követendő út máris körvonalazódik. Másfelé kell irányítanunk hulladékainkat, vigyáznunk kell, hogy ne zúdítsuk azokat a tengerbe, ne ömlesszük a folyóvizekbe, ne szórjuk szét a levegőben. Mert a tenger nem lehet tiszta, ha a folyók nem tiszták és a levegő nem tiszta. Elfogadhatatlan szemlélet? Ki szegülne szembe azzal, amit mi, vállalkozásunk sikerében bízva, elindítottunk minden sötét jóslás ellenére? Nem a természetet lebíró ember hatalmának tudatában, hanem azzal a bizonyossággal, hogy századunk folyamán sok olyan dolog valósult meg, amit kevesen mertek még csak elképzelni is... Talán egy nagy emberi utópiára van szükségünk, nem csak azért, mert a cél elérhető, hanem mert az álmodozás még szebb színben tüntetheti fel a valóságot, s esetleg a kevésbé realista szemlélet fokozatosan megmutathatja a jobb jövő felé vezető utat. VILÁGTÉRKÉP Az 1986. augusztus 22-i katasztrófa bekövetkezése nélkül talán ma is kevesen ismernék a világon a kameruni Nyos-tó nevét. Ott és amikor olyan természeti jelenség ment végbe, melyre érdemes felfigyelni, mert — miként a híres vulkanológus, Haroun Tazieff megállapítja — vulkanikus vidéken, főként krátertavakban másutt is előfordult már hasonló jelenség, és előreláthatólag a jövőben sem kizárt. De mi is történt tulajdonképpen? A tó alatti talajrétegből — három robbanás kíséretében — hatalmas mennyiségű széngáz tört fel, áthatolt a tó vizén, és óránként 50—70 kilométeres sebességgel terjedt szét a part mentén minden irányban. A levegőnél nagyobb fajsúlyú gázréteg mintegy két méter vastag volt, s minthogy a széngáz színtelen és szagtalan, idejében észlelni lehetetlen, menekülésre nem maradt idő. De ha az emberek érzékelték is volna a gázfelhő közeledtét, terjedése oly gyors volt, hogy kitérni előle nem lehetett. A domborzat sem állta útját 120 méter magasságig, így perceken belül hullni kezdett ember állat. Három óra alatt a fojtó gáz 14 kilométeres körzetben több mint 1800 ember halálát okozta, ezrével pusztult a háziállat, az erdők vadállománya. A kevés túlélő légzési zavarokban szenvedett, bőrén égési sebek jelentek meg. Életben maradottak csak azokon a helyeken voltak, ahol a gázkoncentráció minimális szinten maradt, vagy ahol az emberek nem mozdultak kunyhóikból, és nem zárták ki az ablakokat (a széngázba záptojás szagú, de ártalmatlan kénanhidrid keveredett, emiatt sokan szellőztettek, szabad utat nyitva a gyilkos széngáz előtt, amely megölte őket). A katasztrófa megdöbbentette az egész emberiséget. A legfontosabb kérdés, amely a vulkanológusokat azóta is foglalkoztatja: mik.-t lehetne riadóztatni a lakosságot, ha már a gázkitörést megelőzni, de még csak előrejelezni is lehetetlen. Mert képtelenség felbe- A MS-TÓ elülni, hogy a talajrétegek közötti gőznyomás mikor éri el azt a pontot, amikor a fölötte levő tófenéki rétegek már nem állnak ellent, hanem engednek a nyomásnak, a kiszabaduló gáz pedig néhány tíz másodperc alatt szétterjed. Az egyedüli lehetőség: körülhatárolni az olyan, még működő vulkánok körzetét, ahol feltevés szerint gázkitörés veszélye fennállhat. A Nyos-tónál felfogott gáz elemzése ugyanis azt mutatja, hogy összetétele — bár alapjában széngáz — azonos azokéval a gázokéval, amelyek más vulkáni övezetekben, így Olaszországban és Indonéziában tömegesen öltek meg embereket és állatokat. Noha a jelenség mibenléte tisztázott, megelőzése vagy az ellene való védekezés szinte lehetetlen. A Nyos-tó természetesen veszélyes. Az 1986-os kitörés után sokáig lehelte a széngázt, sőt, kisebb kitörései is voltak. Vulkanológusok szerint a gáztermelés mélyen fekvő forrásai szinte kiapadhatatlanok. BRONZKORI HAMU Tizenkét centiméter vastag hamuréteget fedeztek fel amerikai kutatók egy nyugat-törökországi hegyvidéki tó fenekén. Véleményük szerint a hamu vulkáni eredetű, s az égei-tengeri Szantorin-sziget azonos nevű vulkánjából származik, mégpedig egy bronzkori kitörés alkalmával került oda. Az ezer méter tengerszint fölötti magasságban kéklő, tiszta vizű tó 320 kilométerre északnyugatra van a tűzhányótól. Az a tény pedig, hogy ilyen távolságra lövellődött, és ekkora mennyiségben a hamu, a kitörés erejére és a levegőbe röpített anyag hatalmas tömegére vall (utóbbit 13 köbkilométerre becsülik). Egyes archeológusok nézete szerint a Szantorin vulkán kitörése okozta a minószi civilizáció pusztulását. ELŐRE — 1989. március 1. Tudományos kilátó Az állatvilágból vett műszaki ötlet A szovjet tervezők útmutatójának legutóbbi kiadásába foglalt szokatlan technikai megoldások egyikének ötletét a gepárd adta egy kijevi szakembernek. Az elgondolás „társszerzői“ az Ukrán Tudományos Akadémia Állattani Intézetének munkatársai. A zoológusok jól tudják, hogy a nagy sebességgel vágtató gepárd miért tud hirtelen megállni és szinte sóbálvánnyá merevedni, miközben a száz kilométeres sebességgel haladó gépkocsit a hirtelen fékezés megrongálhatja, súlyos balesetet is okozhat. A természet a maga nemében egyedülálló mechanizmussal áldotta meg az állatokat, különböző mozgáshatárok között táguló rugókkal. Az állatok csontjait rugalmas porc borítja, amolyan ruganyos tömítés szerepét töltve be. Ehhez hasonló a technikában a keménygumis illesztés, ami csökkenti például a kormánykerék játékát és enyhíti az ütközések hatását. De ez esetben a tengelycsap rendszerint henger alakú, görbülete változatlan. Az állatoknál ezzel szemben a porcbevonat nem egyenletes, itt vékonyabb, amott vastagabb. Következésképpen a bonyolult geometriájú csont felületének terhelése egyenletesebben oszlik meg. A kijevi szakemberek olyan gumialátétes fémillesztéseket indítványoztak, amelyekhez felhasználják az ízületek működésének egyik legfőbb elvét. A külső hüvely és a belső tengely között egyenlőtlen vastagságú gumitömítést helyeztek el. És ebben áll a dolog nyitja. Ez a konstrukció lehetővé teszi a nyomás egyenletesebb eloszlását, csökkenti a terhelési gócok igénybevételét, s így megnöveli a működési időt. CSEHSZLOVÁK SZK: Pillanatkép a prágai Fiatal Technikusok Központjából JAPAN: A világ legnagyobb homokóráját a Tohokui Egyetem geofizikusai készítették: 8 napos időperiódust mér Lézeres szintmérés Bin Inventory Measurement System a neve annak a legújabb szingapúri készüléknek, amely lézersugár és komputer segítségével pontosan megállapítja tárolókban, vermekben, silókban elraktározott szemtermés vagy granulátum szintjét. A tárolótér tetejére helyezik a készüléket, amely lézersugarakat bocsát ki innen, mégpedig a sakktábla-rendszerhez hasonló hálózat formájában. A visszaverődő sugarakból nem egészen három perc alatt leolvassa a tárolt anyag felületi kontúrját. A leolvasási adatokat a komputer összeveti az üres tároló adataival, majd +2 százalékos eltéréssel kiszámítja a tárolt anyag térfogatát. A készülék használatát nem korlátozza a tároló formája, ami pedig a számítógépet illeti, hozzákapcsolható az IBM-mel kompatibilis bármilyen típusú komputerhez, hogy az áthelyezett adatokat tárolja, illetve feldolgozza. Építő robot A Sztara Zagora-i gépgyár szakemberei elkészítették az építőiparban használt első bolgár robotot. Az építő robot bármilyen mintázatú betonacél-hálót elkészít, s egymaga tizenöt ember munkáját végzi. De nem ez az egyedüli munkaterülete. Tervezői úgy alkották meg, hogy mintegy ezer művelet végzésére lehessen beprogramozni — valamennyire az építőipar területén. Árulkodó kezek Ma már köztudott, hogy a rákos daganatok kimutatásának egyik módja a termográfia. Működési elve az, hogy egy infravörös sugártartományra érzékeny kamerát végigvezetnek a testfelület fölött, s a készülék regisztrálja a test hőmérséklet-változásait. Az így kapott adatokat számítógép elemzi, s az eredmények alapján elkészíti a test színes „térképét“, amelyen minden szín más-más hőmérsékletnek felel meg. Minthogy a rákos sejtek sok energiát fogyasztanak és az egészséges sejteknél nagyobb hőmennyiséget adnak le, a daganatok könnyen kimutathatók. A termográfia elvét használva, amerikai kutatók ezen az úton kimutatták a dohányzás káros hatását. A nem dohányzóknál, vagy azoknál a személyeknél, akik elhagyták a dohányzást, az ujjak hőmérséklet-térképén nagy kiterjedésű világos színű foltok láthatók, ami a jó vérkeringés jele. Elegendő egy, majd egy második cigaretta elszívása ahhoz, hogy a világos színű foltok sötétebbekké váljanak, bizonyságául annak, hogy az ujjak hűlnek, vagyis az erek összeszűkülnek, ami szívrohamnak lehet okozója. Az érszűkület leggyakoribb kiváltója, főként a terhes anyáknál, a nikotin. Gyors vulkanizálás A Lengyel Népköztársaságban a zarowi Organika vegyipari vállalat szakemberei eredeti eljárást dolgoztak ki egy olyan vegyszer előállítására, melynek alkalmazása lehetővé teszi a gumi, főként az autógumik gyors vulkanizálását. A hagyományos vulkanizáláshoz képest az új eljárás kisebb nyersanyag-, energia- és munkaerő-ráfordítást igényel. A vulkanizálás-gyorsító vegyszer szintézise 98 százalékos hatásfokkal történik, lehet folyamatos vagy alkalmi, és nem tesz szükségessé semmilyen módosítást a működésben levő klasszikus vegyipari felszerelésekben.