Romániai Magyar Szó, 1990. március (2. évfolyam, 57-83. szám)

1990-03-01 / 57. szám

JUS­ LVÍZ­ K­St napon át, a kezdetektől a berekesz­tésig végigültem a Magyar Demokrata Szövetség harmadik értekezletét, amelyet a sepsiszentgyörgyi RMDSZ-­székházában tartottak. Kezdetben az volt a szándékom, hogy kimondottan a tájékozódás végett, a részletek megszellőztetésének igénye nél­kül készítem jegyzeteimet. Ám minél in­kább felforrósodott a vita hangulata és minél jobban fenyegetett a veszély, hogy a munkálatokra szánt idő nem hozza meg a várt eredményeket, annál határozottab­­ban éreztem: a munkálatok belső dinami­káját, ha nem is eg­y az egyben (ahhoz a televízió lenne a legmegfelelőbb műfaj), de lényege által megragadta, közvetett módon az olvasó elé kell tárni. Olykor meg-megszólalt bennem némi kétely, hogy vajon nem lesz-e demoralizáló hatással szövetségünk tagságára a vita némely rész­lete és helyenkénti színvonaltalansága, za­­varossága, végül is arra a következtetésre jutottam, hogy a nyilvánosságnál jobb ol­tóanyag nem létezik a csöppet sem könnyű küzdelemhez szükséges edzettség érdeké­ben. A továbbiakban, anélkül, hogy teljes­ségre törekednék, azt adom vissza, amit a sepsiszentgyörgyi találkozó vitáiból érde­mesnek és tettenérhetőnek ítélek. Szubjek­tív krónika egy végigélt eseményről, a­­melynek tanúvallomásait igyekszem minél kevésbé eltorzítani. MÁSFAJTA ÁGYÚ A programban meghirdetett időponthoz képest háromnegyedóra késéssel kezdődött a megbeszélés. A várakozáson felül agyon­zsúfolt tanácsteremben itt is, ott is csen­des z­úgolódá cedl­i­r cék?­k­ori­­szontalan múlását. A lassan helyére szál­lingózó elnökség nevében Sylvester Lajos, az RMDSZ Kovászna megyei szervezeté­nek elnöke nyitotta meg a küldöttértekez­letet. Jelképes erejűnek nevezte a tényt, hogy­ a történelmi megyeházban kerül sor e tanácskozásra, ahol annak idején Gábor Áron felröptette a „Lesz ágyú!“ bizonyság­­gá váló ígéretét. A házigazda szerint ma­napság egészen másfajta ágyúra lesz szük­ségünk, s szívből remélte, hogy e két nap alatt a szövetség programjának fő váza, il­letve a szervezeti szabályzat meg is szü­letik. Bejelentette, hogy a tanácskozáson jelen vannak a területi szervezetek képvi­selői, illetve az RMDSZ munkája iránt ér­deklődő más szervezetek, csoportosulások képviselői is, majd ismertette az aznapi programot. A megye polgári vezetése nevében Or­bán Árpád polgármester üdvözölte a je­lenlévőket, s kívánt nekik mint a románi­ai magyarság képviselőinek eredményes munkát, jó egyetértést. A szövetség vezetősége részéről Domokos­­ Géza emelkedett szólásra. Előrebocsátot­­­­ta, hogy az elmúlt két hónap eseményei­nek cselekvő részeseként és tanúiként, a teremben lévők a­ maguk módján kivették részüket az alapok lerakásából, az RMDSZ­ elindításából. Egyetlen résztvevő sincs, aki ne értette volna meg, hogy történelmi pi­­lanatról van itt szó: felszámolni a demok­rácia lehetőségeire támaszkodva azt az ö­­rökséget, amit a diktatúra hagyott ránk,­­ kidolgozni azt a programot, mely hosszabb távon megszabja a romániai magyarság út­ját. Hangsúlyozva az egység megőrzésének fontosságát, figyelmeztetett: úgy kaszál­jünk fel a jövőre, hogy évek múltán ne lehessen minket se bizonytalansággal, se sietséggel vagy meggondolatlansággal vá­dolni. A romániai társadalom meglehető­sen politikai tapasztalat és kultúra hiá­nyában szabadult fel a diktatúrától, lega­lább is az eddigi események erre enged­nek következtetni. Örömmel nyugtázhat­juk, hogy a romániai magyarság megőriz­te nyugalmát, bár sok kihívásnak volt ki­téve az elmúlt hetekben. Partner kíván lenni a politikában, ám ahol nem lehet szót érteni, vállalnia kell a politikai harc minden eszközét, ahogy azt meg is tette. Javasolta, tekintsünk-e­ holmi jelentés fel­olvasásától, bár több­féle változat is ké­szült, s célszerűbbnek látszik elsősorban a­­zokat meghallgatni, akik idesereglettek. Domokos Géza a továbbiakban felvázol­ta az RMDSZ területi szervezeteinek szin­te egyidőben való, közvetlenül a forrada­lom kitörésével párhuzamos megjelenését azzal együtt, hogy az eddigi két küldöttér­tekezlet (Kolozsvár, Marosvásár­hely) mit végzett. Az azóta eltelt idő alatt az RMDSZ egyre nagyobb érdekvédelmi erő, közel 600 000 beiratkozott taggal. Az eddigi munkát a Kiáltvány, majd a Szándéknyi­latkozat kidolgozása, az állásfoglalások, a tagtoborzás, s mindenekelőtt a tüntetések jelezték, amelyek nagy visszhangot kel­tettek. Ezalatt a szervezet mind jobban ke­reste saját identitását, hogy mire kong­resszusára kerül sor, területileg átfogó, pluralistán nyitott RMDSZ induljon el a politikai harc útján. A sepsiszentgyörgyi értekezlet bonyo­lult viszonyok között ülésezik, a gazdasá­gi helyzet válságos, a kialakulóban lévő társadalmi struktúra instabil. Erősödnek az egypártrendszerű reflexek. Egyre több az aziránti kétely, hogy a pluralizmus CSEKE GÁBOR (Folytatása, a 3. oldalon) Sepsiszentgyörgy, 1990.február 24-25 Találkozás a sepsiszentgyörgyi RMDSZ-székház előtt Fotó- és televíziós riporterek egész hada tudósított a küldöttértekezlet megnyitásáról IMREH S. ISTVÁN felvételei dOOOOOOOOOOOOOOOOOOOeoOAA £jf * R0 M AN AI ORSZÁGOS DEMOKRATIKUS NAPILAP - BUKAREST ÁLLÁSFOGLALÁS Mottó: „Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget“ (Zsid. lev. XII/14). A 3 hónapig tartó törvényen kívüli állapot nyomán, abból az alkalomból, hogy Tőkés László lelkipásztor visszaérkezett gyülekezeté­be, ahonnan 1989. december 17-én hajnalban elhurcolták, a presbitérium az első — ünnepi — gyűlésen szükségese­ek tartja állást foglal­ni a decemberi eseményekkel, a forradalmi változásokkal és az ország megújulásával kapcsolatban. Istennek különleges kegyelmét látjuk ab­ban, hogy gyülekezetünket és lelkipásztorát használta fel arra, hogy a házunkon végig-­­ sopró forradalmi tisztító tűz gyújtószikráját adják. A hatóság törvénysértéseivel dacoló hívek békés tüntetése lelkipásztorunk kilakoltatása ellen, 1989. december 15—16-án népfölkelés­be csapott át. Ez nem csak magyar ügy volt, hanem a város egész lakossága nemzetiségi különbség nélkül összefogott, hogy a zsarnok­ság ellen felemelje szavát, és ha kell, akár é­­letét is adja a szabadságért. Ez láncreakció­­szerűen terjedt szét az egész országban és december 22-én Bukarestben győzött a nép szabadságvágya. Nagy árat fizettünk szabad­ságunkért, de országunk népe maga egyene­sedett fel, nem támaszkodott más államok se­gítségére. Ez adja a mi szabadságharcunk hatalmas erkölcsi hitelét. A diktatúrától örökölt politikai, gazdasági romhalmaz eltüntetéséhez erkölcsi megújulás szükséges. Úgy véljük, hogy az országunk szá­mára mostoha, rossz emlékű években az egy­ház volt az, mely átmentette a keresztény és egyben egyetemes emberi értékeket az új jobb kor számára. A forradalmat követő de­mokráciának szavatolnia kell ezeknek az érté­keknek a kibontakozását. Előbb a lelkeket, majd a fejeket kell megtisztítani a bűnös in­dulatoktól és a kóros gondolatoktól, amelyek az elmúlt évtizedekben bennünk felhalmozód­tak A politikai, jogi keretek néhány nap alatt lezajló megváltozása önmagában nem elegen­dő, a régi mentalitást és gondolkodásmódot kell megváltoztatni, és ez évekbe telik. A külső megújulásnak tehát belső megújulással kell együttjárnia. A testvérfelekezetekhez, az ország minden felekezetéhez fordulunk, hogy az dkumene je­­■fnetjValosiTaíöérí ‘ nhnkénti" “kovfyssenek és Nyelvünk elválaszthat, de legyen a hit az a biztos egységtényező, amely mindnyájunkat összeköt, nyelvi, felekezeti hovatartozástól függetlenül: „Mindnyájan egyek legyenek, a­­m­int :e én bennem, Atyám" (Ju. 17. 21.) A hit, a egyházak szerepe egész Közép- és Kelet-Európában felértékelődött, természetes következményeként a totalitárius, parancs­uralmi rendszerek bukásának. Nem lehet ez másként az Európába újból betagozódó Ro­mániában sem. A kialakult ingatag politikai helyzetben az egyházak stabilizáló szerepet tölthetnek be azzal, hogy megújítják kap­csolataikat és vállalják a reájuk háruló tár­sadalmi küldetésüket. A még mindig kísértő, népeket egymás ellen uszító hangok ellené­ben győzedelmeskedjék a hit megbékítő hangja. Az egyház ne szigetelődjön el a világtól, le­gyen jelen az emberi közösségekben az isko­láktól a börtönökig. Presbiteriánus egyház vagyunk, örökösei a keresztény ősgyülekezetek demokráciájának, ahol „minden köz való". Hagyományainkból is következik, hogy az egyházi és világi élet demokratizálódását támogatjuk minden e­­rőnkkel. Ebben a szellemben hirdetjük minden vallás és felekezet egyenlőségét egymás érté­keinek kölcsönös tiszteletben tartását, az or­szágunkban élő minden nemzetiség jogainak biztosítását. Élen jártunk a forradalomban, járjunk élen a békés megújulásban is. Belső, „lelki temp­lomunk" megerősítésével párhuzamosan épít­sük fel ennek külső, látható helyeit: templo­mainkat, imaházainkat, gyülekezeti otthonain­kat. Szilárd elhatározásunk, hogy Temesváron végre megépüljön a gyülekezet nagyságához méltó templom, vallásunk új hajléka. Hité­letünket kulturális és anyagi vonatkozásban is szeretnénk kiterjeszteni, hogy az egyházfenn­tartást új alapokra helyezzük. A diktatúra idején templomaink nemzetisé­günk utolsó mentsvárai voltak. Azt akarjuk, hogy a demokráciában egyházaink kulturális és gazdasági szabadságban éljenek, önál­lóságuk minden téren biztosított legyen, a nemzet életében mint kovász töltsék be Krisz­tustól kapott feladatukat. Bízzunk abban, hogy az újjászerveződő Er­délyi és Királyhágó melléki Református Egy­házkerület keretében minden felelősen gondol­kodó és kegyelmi ajándékot kapott egyháztag képes lesz az új külső viszonyokhoz átállítani mind gondolkodásmódját, mind cselekvésre kész akaratát. Ti«íTi«“hét így»r■ -livMün ' »laTSasug­a,' V, ki akarván hangsúlyozni a két nép közeledése melletti, elkötelezettségét. Temesvár, 1990. február 21. Presbitérium és Gyülekezet nevében TOLNAI ISTVÁN és VARGA LAJOS KÁROLY • „Műszaki-tudományos szempontból nem megoldhatatlanok a bajok" • Sorjázó kérdőjelek • Tolvaj kiált rendőrért (3. oldal) •“JóSvn­i&utóa-vö. MEZEINE KEREKES IRMA EMLÉKEZIK HEGYEN TÚLIAK TANÍTÓI (A MOLDVAI MAGYAROK ELSŐ ISKOLÁI) A második világháborúból kilábalt világban a Magyar Népi Szövetségnek meg­adatott a lehetőség, hogy mentőövet dobhasson egy addig fuldokló néptöredéknek. 1947-től kezdődően sorra nyíltak meg a moldvai magyar iskolák. Olyan falusi nép körében kezdtek munkába a jobbára székely néptanítók, amelynek addig tulajdon ér­telmisége sem volt. Az úttörő Mezei Kerekes Irma sepsiszentgyörgyi tanítónő az elsők között érke­zett Csángóföldre. Moldvában töltött lányéveinek fonalára felfűzhetők az ottani iskola­­hálózat kiépítésének főbb mozzanatai, el egészen a bókai tanfelügyelőség létrehozásáig. (B. KOVÁCS ANDRÁS) — A marosvásárhelyi képzőben végez­tem 1947-ben. Sokan voltunk, három leányosztály és két fiúosztály kapta meg a diplomát egyszerre. Úgy kerültem oda, hogy miután elvégeztem Illyefalván a négy elemit, és kijártam Sepsiszentgyörgyön a négy polgárit (leánypolgári volt), beirat­koztam a szentgyörgyi zárdába, a katolikus leánynevelő intézetbe. Tulajdonképpen az illyefalvi tanítómnak köszönhetem az egészet. Mindig azt mondta, hogy „Irma, te légy tanítónő, mert rátermett egyéniség vagy“. Én nem tudtam, hogy az vagyok-e vagy nem, de tényleg beleültette a boga­rat a fülembe és tanítóképzőbe jelentkez­tem. Kolozsváron kezdtem, de onnan ki­bombáztak. Úgy történt, hogy 1944-ben a nevezetes angol—amerikai szőnyegbombá­zás miatt már márciusban befejeződött a tanév. Az iskolát nem érte találat, de a várost igen. A vonatok leálltak, nagy volt a zűrzavar, szénszállító tehervonaton iö£­­tiink haza. Itt egy évet szerveztek a Szé­kely Mikó Kollégiumban, összecsaptak a gimnazistákkal. Két évet Kolozsvárt jár­tam, a harmadikat itt. Nehéz volt, mert a gimnazisták nem tanultak pedagógiát, m­i addig nem tanultunk latint, így a tanárok nem tudtak velünk boldogulni, úgyhogy szétszéledtünk, volt aki visszament Kolozs­várra, mások Marosvásárhelyre vagy Szé­kelyudvarhelyre. Én Vásárhelyre. — Bizonyára Sepsiszentgyörgyre akart visszatérni. — Én nem akartam tanítani. Egyetemre akartam menni. De mostohaapám azt mondta, hogy ebből elég,­­ nem áldoz töb­bet rám — neki saját gyereke nem volt, mi meg ketten a húgommal otthon —, és menjek állásba. Addig-addig húzódott a dolog, hogy beadtam ide a kérést a tan­­felügyelőségre — Boér János volt a tan­­felügyelő —, nevezzenek ki valahová. Köz­ben az akkori képzősöket szétosztották és hivatalosan is kihelyeztek. Aranyosgyéres­­re kaptam volt egy ajánlatot az egységes gimnáziumba, magyar nyelvet tanítani. A tanítóképzőben végzettek a hetedik osztá­lyig taníthattak, az egységes gimnázium a négy elemi osztályból és még három osz­tályból állt. De én még gondolkoztam. Édesanyám jajgatott, hogy messze van. A kérésem alapján kaptam aztán Homoród­­almásra kinevezést. De közölték, hogy ott kántorizálni kell. Nekem se hangom, se olyan jó zeneképességem, hogy templom­ban énekeljek, nem volt. Ez nem felelt meg. Felmentem a tanfelügyelőségre, hogy én nem akarok Homoródalmásra menni, nem tudok énekelni. Hát ilyen nincs, azt mondták, aki a képzőt elvégezte, az tud énekelni. Én tudtam énekelni az iskolában, de kántorizálni az más — oha gátlások nélküli egyén kell. „Nos, akkor menjen Moldvába!“. Mondom: „Hová!?“ Azt mondja: „Bákóba!“. Mondom: „Hát a­hol van János bácsi?“ „Hát ott a térkép, nézze meg!“. És mutatja nekem, hogy Bacán. Hát nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Kérdem, mi van ott. Azt feleli: „Ott sem­mi". ..Hát akkor miért menjek én oda“" Azt mondja: „Ott iskolákat kell szervezni". S kérdem: „Megy-e még valaki?“ Azt mondja, igen, innen Tompos Ferenc és Bakk Pál, valahonnan Kézdivásárhely kör­nyékéről. Mondom: „És ha nem tetszik?" „Ha nem tetszik, visszajönnek. Kifizetjük az utat. Elmennek, megnézik, s ha nem tetszik, majd valahova csak elhelyezzük". — El is mentünk. Elég jó hideg volt, de­cember eleje .. . Minket senki nem várt. Tudtuk, az MNSZ-nél kell hogy jelentkez­zünk. Éjszaka érkeztünk meg. — Volt az MNSZ-nek irodája Bákóban? — Volt szervezete is. Kezdetleges, de volt. Az elnököt Kádár Istvánnak hívták, hivatalosan Dogarunak, mert ott minden nevet lefordítottak. — Székhelyük volt-e? — Volt egy eldugott helyen, igaz, a köz­pontban, de egy zegzugos épületben vala­melyik emeleten egy kicsi, 5X5-ös iroda. — Kádáron kívül dolgozott-e még más is ott? — Volt egy titkára neki, mert azt hi­szem, ő sem volt valami nagy írástudó ember. A titkár legalább románul, ha ma­gyarul nem is­ tudott írni, olvasni, s a hi­vatalos dolgokat intézte. — A falvakon is léteztek szervezetek? — A falvakon is. — A csángók tudták-e hogy létezik az MNSZ?­­— Tudták, persze. Volt elnökük minden faluban. — F egybeesett-e az MNSZ a pártszerve­zettel? — Nem. Külön volt ez is, az is. De na­gyon támogatták a pártszervezetek, anél­kül nem is létezhettek volna. Azok hozták létre tulajdonképpen azért, hogy öntudatra ébresszék egy kicsit a népet. A csángók úgy el voltak nyomva, hogy azt nem is le­het elmondani. Kádár István vagy öröm­mel fogadoa, jó hogy jöttünk. Úgy beszélt­­ magyarul, hogy alig értettük, a csángók- j­­­vak egész más a tájszólása, a régies ma­­j­­­gyar nyelvet beszélték, vegyítve románnal.­­ ! Sokszor meg kellett kérdeznünk, hogy mit jelent. Azt mondja, most ő elvisz minket­­ a prefekthez, s aztán meglássuk, hogy hová. El is vitt a prefektushoz, román em-­­ Lejegyezte: B. KOVÁCS ANDRÁS (Folytatása a 3. oldalon) Új sorozat 57. szám 1990. március 1., csütörtök 4 oldal­ára 50 iráni Postacím: Redactia ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ, 79776 Bucuresti, 33 Piata Presa Libera 1., sector 1. ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ szerkesztősége Apróhirdetéseket a következő címen fogadunk el: Agentia de publicitate, str. 13 Decembrie nr. 24, 70 069,­­ Bucuresti: 79776 Bukarest 33, Szabad Sajtó tér 1., 1. kerület Tájékoztató szolgálatunk telefonszájl­a: 18 03 02 Közveszélyes bűnözőket nem bocsátottak szabadon Jelenleg 11 000 köztörvényes bűnözőt tartanak fogva a romániai börtönökben — jelentette be egy sajtóértekezleten Gheorghe Bo­tina vezérőrnagy, a Belügy­minisztérium illetékes igazgatóságának ve­zetője. A kegyelmi törvényrendelet alap­ján 18 000 bebörtönzöttet bocsátottak sza­badon, ebből 277 újabb bűncselekmény elkövetése miatt ismét visszakerült a bör­tönbe. Az utóbbi két hónap leforgása alatt 2275 bűnöző kezdte meg börtönbüntetésé­nek letöltését. Macskák Macskák. Puhák, kedvesek. Ha enni adsz, megnyalják a kezed. Ha simoga-­­ tod, dorombolnak. De húzdd el a tá­nyért, tedd ki őket a hidegre. Talpra esnek. Ellapítják gerincüket, átbújnak egy parányi résen is. Más házba, más tányérhoz, más melegbe. Macskák. Nem óriási hanggal ellen­séget elriasztó ölebek, nem gazdájuk után halni vágyó házőrzők, nem űzött rókák, farkasok, nem mindennap harc­ba szálló tigrisek... csak macskák. Az­­egeret felfalják, a kutyák elől elsom­­fordálnak. De mindig talpra esnek. Budapest tisztázni kívánja a tankönyvvitát Mint ismeretes, a román Oktatási Mi­nisztérium február 13-án a Rompres út­ján nyilatkozatot tett közzé — írja az MTI. Az állásfoglalás fellép bizonyos Magyar­­országról Romániába juttatott magyar nyel­vű könyvek és tankönyvek ellen, amelye­ket a valóság meghamisításával vádol és Románia területén nemkívánatosnak nyil­vánít. A magyar Külügyminisztérium lé­péseket tett az ügy tisztázására. A meg­keresésre a román minisztérium illetékes vezetője nem tudott megnyugatató magya­rázattal szolgálni. Szokai Imre külügyminiszter-helyettes bekérette a budapesti román ügyvivőt, és nyomatékosan kérte, hogy a román fél von­ja vissza a minden jel szerint ismételten dezinformáción alapuló nyilatkozatát és ennek nyomán a magyar nyelvű könyvek bevitelének korlátozására hozott admi­nisztratív intézkedést. Felhívta a figyel­met arra, hogy az intézkedés ellentétes a Helsinki Záródokumentum elveivel, a bécsi megállapodás előírásaival. A korábbi időszak politikáját felidéző, kifejezetten magyarellenes, diszkriminatív intézkedés okkal kérdőjelezi meg a két nemzet meg­békéléséről, a két ország viszonyának ren­dezéséről hangoztatott román nyilatkoza­tok őszinteségét. A külügyminiszter-he­lyettes nyomatékosan kérte annak sürgős továbbítását, hogy a román kormány tegye lehetővé a magyarországi könyv- és más küldeményeknek az európai normákkal összhangban lévő, akadálytalan bejutta­tását Romániába. friiilis tisztség­­ a Szovjetunióh­am­ Nem válhat-e az elnök diktátorrá? , N'a$­"íríséklődéssel várt" napirerti Ti­g I került megvitatásra kedden a Legfelső«.* I Tanács harmadik ülésszakán, a szovjet­­ törvényhozási fórum két kamarája — a Szövetségi Tanács és a Nemzetiségi Ta­nács — együttes ülése megvizsgálta a sok vitát kiváltó kérdést, a Szovjetunió elnöke tisztség létrehozását. A szovjet parlament szavazattöbbséggel támogatta a Legfelsőbb Tanács Elnökségének javaslatát az elnöki tisztség létrehozására vonatkozólag, s egy­ben elhatározta, hogy március 12— 13-ra összehívják a népképviselők rendkívüli kongresszusát a Szovjetunió elnökének megválasztására. Az elnöki hatalom bevezetésének gondo­lata konkrétan az SZKP KB februári ple­náris ülésén merült fel, a többpártrend­szeren alapuló politika bevezetésével és az SZKP vezető szerepét kimondó alkotmá­nyos cikkely eltörlésével egyetemben. A fenti témával kapcsolatos vezércikkében a Pravda többek között rámutatott: „Való­ban, az utóbbi időben mindnyájan érzünk (Folytatása a 4. oldalon) BEVEZÉNYLÉS A DEMOKRÁCIÁBA Ugyan ők — kinek nevezzük őket —a forradalmi (avagy már ellenforradalmi) öröm pillanataiban egymásra néznek, pislogtatnak, csodálkozva elmosolyodnak, azután pedig halkan megkérdezik egy­mást: Ejnye, hát mi mit csinálunk? Aztán veszik sötét nagykabátjukat, és határozottan az események, egy-két moz­galom, valamint — (és főleg) — az intéz­mények élére állnak. Ismét csak körül­nézve lehet kimenni az utcára, nem lehet bejutni sehová, az útkereszteződéseknél a hivatalok kapuiban az antigi fárasztó arcok, akik zavartan, majd irányítva s aztán egyre felszabadultabban ismétlik — eleinte, mert utóbb ugyanazzal az ösz­­szetéveszthetetlen hangsúllyal — határo­zottan széttárják karjukat, majd összefon­ják: Nem ismered a jelszót. Forradalom van, ugyebár?! Nos, kinek a forradalma? A nép forradalma? Avagy az apparátus forradalmi csele, ez, hogy hatalmát telje­sen átmentse. Aztán majd csak akad egy erőskezű ember (még ne nevezzük tábor­­noknak), aki véget vet a zűrzavarnak, és lehet akad, amit végrehajtani továbbra is, akárcsak eddig. Hiszen a végrehajtásnál, ugyebár, sem­mi sem áttekinthetőbb, egyszerűbb és ké­nyelmesebb. Még nem azokról beszéltünk, akik a nagy csillagok fölé vették a sötét kabátot, és elindultak, határozott léptekkel az ese­mények sodrásában, sietősen az intézmé­nyek felé. Vagy már róluk Pontosan ró­luk? És persze, a régi helyükön nyájasan tündöklő kapusokról, akik szűzies mosoly­­lyal, ártatlanul hárítgatják a nép köze­ledő és későn érkező egyszerű fiait. A né­pet ugyanis nem ismerik a kapusok. A nagykabátosokat viszont igen. CS. GYIMESI ÉVA • EGYED PÉTER Kolozsvár, 1989. december 29. Hamvába holt izmus Nem hiszem, hogy bármi is jobban fájt volna neki az életben, mint ne­vének hosszúsága. Ami mellé, elferdítés nélkül, nem lehetett izmust gyártani. Hogy iri­gyelhette Marxot, Lenint, Sztálint, Hit­lert, még Horthyt is! Talán ezért kellett kitalálni a ..kor" mellé az „arany" jelzőt, talán ezért (is) kellettek a grandiózus építmények. Hogy helyettesítsék azt a parányi izmust. És micsoda grimaszt vágott a törté­nelem: a bukással egyszerre megszüle­tett az izmus. Halva születettet még nem ünnepeltek így soha! MOLNÁR JUDIT

Next