Romániai Magyar Szó, 1990. március (2. évfolyam, 57-83. szám)
1990-03-01 / 57. szám
JUS LVÍZ KSt napon át, a kezdetektől a berekesztésig végigültem a Magyar Demokrata Szövetség harmadik értekezletét, amelyet a sepsiszentgyörgyi RMDSZ-székházában tartottak. Kezdetben az volt a szándékom, hogy kimondottan a tájékozódás végett, a részletek megszellőztetésének igénye nélkül készítem jegyzeteimet. Ám minél inkább felforrósodott a vita hangulata és minél jobban fenyegetett a veszély, hogy a munkálatokra szánt idő nem hozza meg a várt eredményeket, annál határozottabban éreztem: a munkálatok belső dinamikáját, ha nem is egy az egyben (ahhoz a televízió lenne a legmegfelelőbb műfaj), de lényege által megragadta, közvetett módon az olvasó elé kell tárni. Olykor meg-megszólalt bennem némi kétely, hogy vajon nem lesz-e demoralizáló hatással szövetségünk tagságára a vita némely részlete és helyenkénti színvonaltalansága, zavarossága, végül is arra a következtetésre jutottam, hogy a nyilvánosságnál jobb oltóanyag nem létezik a csöppet sem könnyű küzdelemhez szükséges edzettség érdekében. A továbbiakban, anélkül, hogy teljességre törekednék, azt adom vissza, amit a sepsiszentgyörgyi találkozó vitáiból érdemesnek és tettenérhetőnek ítélek. Szubjektív krónika egy végigélt eseményről, amelynek tanúvallomásait igyekszem minél kevésbé eltorzítani. MÁSFAJTA ÁGYÚ A programban meghirdetett időponthoz képest háromnegyedóra késéssel kezdődött a megbeszélés. A várakozáson felül agyonzsúfolt tanácsteremben itt is, ott is csendes zúgolódá cedlir cék?koriszontalan múlását. A lassan helyére szállingózó elnökség nevében Sylvester Lajos, az RMDSZ Kovászna megyei szervezetének elnöke nyitotta meg a küldöttértekezletet. Jelképes erejűnek nevezte a tényt, hogy a történelmi megyeházban kerül sor e tanácskozásra, ahol annak idején Gábor Áron felröptette a „Lesz ágyú!“ bizonysággá váló ígéretét. A házigazda szerint manapság egészen másfajta ágyúra lesz szükségünk, s szívből remélte, hogy e két nap alatt a szövetség programjának fő váza, illetve a szervezeti szabályzat meg is születik. Bejelentette, hogy a tanácskozáson jelen vannak a területi szervezetek képviselői, illetve az RMDSZ munkája iránt érdeklődő más szervezetek, csoportosulások képviselői is, majd ismertette az aznapi programot. A megye polgári vezetése nevében Orbán Árpád polgármester üdvözölte a jelenlévőket, s kívánt nekik mint a romániai magyarság képviselőinek eredményes munkát, jó egyetértést. A szövetség vezetősége részéről Domokos Géza emelkedett szólásra. Előrebocsátotta, hogy az elmúlt két hónap eseményeinek cselekvő részeseként és tanúiként, a teremben lévők a maguk módján kivették részüket az alapok lerakásából, az RMDSZ elindításából. Egyetlen résztvevő sincs, aki ne értette volna meg, hogy történelmi pilanatról van itt szó: felszámolni a demokrácia lehetőségeire támaszkodva azt az örökséget, amit a diktatúra hagyott ránk, kidolgozni azt a programot, mely hosszabb távon megszabja a romániai magyarság útját. Hangsúlyozva az egység megőrzésének fontosságát, figyelmeztetett: úgy kaszáljünk fel a jövőre, hogy évek múltán ne lehessen minket se bizonytalansággal, se sietséggel vagy meggondolatlansággal vádolni. A romániai társadalom meglehetősen politikai tapasztalat és kultúra hiányában szabadult fel a diktatúrától, legalább is az eddigi események erre engednek következtetni. Örömmel nyugtázhatjuk, hogy a romániai magyarság megőrizte nyugalmát, bár sok kihívásnak volt kitéve az elmúlt hetekben. Partner kíván lenni a politikában, ám ahol nem lehet szót érteni, vállalnia kell a politikai harc minden eszközét, ahogy azt meg is tette. Javasolta, tekintsünk-e holmi jelentés felolvasásától, bár többféle változat is készült, s célszerűbbnek látszik elsősorban azokat meghallgatni, akik idesereglettek. Domokos Géza a továbbiakban felvázolta az RMDSZ területi szervezeteinek szinte egyidőben való, közvetlenül a forradalom kitörésével párhuzamos megjelenését azzal együtt, hogy az eddigi két küldöttértekezlet (Kolozsvár, Marosvásárhely) mit végzett. Az azóta eltelt idő alatt az RMDSZ egyre nagyobb érdekvédelmi erő, közel 600 000 beiratkozott taggal. Az eddigi munkát a Kiáltvány, majd a Szándéknyilatkozat kidolgozása, az állásfoglalások, a tagtoborzás, s mindenekelőtt a tüntetések jelezték, amelyek nagy visszhangot keltettek. Ezalatt a szervezet mind jobban kereste saját identitását, hogy mire kongresszusára kerül sor, területileg átfogó, pluralistán nyitott RMDSZ induljon el a politikai harc útján. A sepsiszentgyörgyi értekezlet bonyolult viszonyok között ülésezik, a gazdasági helyzet válságos, a kialakulóban lévő társadalmi struktúra instabil. Erősödnek az egypártrendszerű reflexek. Egyre több az aziránti kétely, hogy a pluralizmus CSEKE GÁBOR (Folytatása, a 3. oldalon) Sepsiszentgyörgy, 1990.február 24-25 Találkozás a sepsiszentgyörgyi RMDSZ-székház előtt Fotó- és televíziós riporterek egész hada tudósított a küldöttértekezlet megnyitásáról IMREH S. ISTVÁN felvételei dOOOOOOOOOOOOOOOOOOOeoOAA £jf * R0 M AN AI ORSZÁGOS DEMOKRATIKUS NAPILAP - BUKAREST ÁLLÁSFOGLALÁS Mottó: „Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget“ (Zsid. lev. XII/14). A 3 hónapig tartó törvényen kívüli állapot nyomán, abból az alkalomból, hogy Tőkés László lelkipásztor visszaérkezett gyülekezetébe, ahonnan 1989. december 17-én hajnalban elhurcolták, a presbitérium az első — ünnepi — gyűlésen szükségeseek tartja állást foglalni a decemberi eseményekkel, a forradalmi változásokkal és az ország megújulásával kapcsolatban. Istennek különleges kegyelmét látjuk abban, hogy gyülekezetünket és lelkipásztorát használta fel arra, hogy a házunkon végig- sopró forradalmi tisztító tűz gyújtószikráját adják. A hatóság törvénysértéseivel dacoló hívek békés tüntetése lelkipásztorunk kilakoltatása ellen, 1989. december 15—16-án népfölkelésbe csapott át. Ez nem csak magyar ügy volt, hanem a város egész lakossága nemzetiségi különbség nélkül összefogott, hogy a zsarnokság ellen felemelje szavát, és ha kell, akár életét is adja a szabadságért. Ez láncreakciószerűen terjedt szét az egész országban és december 22-én Bukarestben győzött a nép szabadságvágya. Nagy árat fizettünk szabadságunkért, de országunk népe maga egyenesedett fel, nem támaszkodott más államok segítségére. Ez adja a mi szabadságharcunk hatalmas erkölcsi hitelét. A diktatúrától örökölt politikai, gazdasági romhalmaz eltüntetéséhez erkölcsi megújulás szükséges. Úgy véljük, hogy az országunk számára mostoha, rossz emlékű években az egyház volt az, mely átmentette a keresztény és egyben egyetemes emberi értékeket az új jobb kor számára. A forradalmat követő demokráciának szavatolnia kell ezeknek az értékeknek a kibontakozását. Előbb a lelkeket, majd a fejeket kell megtisztítani a bűnös indulatoktól és a kóros gondolatoktól, amelyek az elmúlt évtizedekben bennünk felhalmozódtak A politikai, jogi keretek néhány nap alatt lezajló megváltozása önmagában nem elegendő, a régi mentalitást és gondolkodásmódot kell megváltoztatni, és ez évekbe telik. A külső megújulásnak tehát belső megújulással kell együttjárnia. A testvérfelekezetekhez, az ország minden felekezetéhez fordulunk, hogy az dkumene je■fnetjValosiTaíöérí ‘ nhnkénti" “kovfyssenek és Nyelvünk elválaszthat, de legyen a hit az a biztos egységtényező, amely mindnyájunkat összeköt, nyelvi, felekezeti hovatartozástól függetlenül: „Mindnyájan egyek legyenek, amint :e én bennem, Atyám" (Ju. 17. 21.) A hit, a egyházak szerepe egész Közép- és Kelet-Európában felértékelődött, természetes következményeként a totalitárius, parancsuralmi rendszerek bukásának. Nem lehet ez másként az Európába újból betagozódó Romániában sem. A kialakult ingatag politikai helyzetben az egyházak stabilizáló szerepet tölthetnek be azzal, hogy megújítják kapcsolataikat és vállalják a reájuk háruló társadalmi küldetésüket. A még mindig kísértő, népeket egymás ellen uszító hangok ellenében győzedelmeskedjék a hit megbékítő hangja. Az egyház ne szigetelődjön el a világtól, legyen jelen az emberi közösségekben az iskoláktól a börtönökig. Presbiteriánus egyház vagyunk, örökösei a keresztény ősgyülekezetek demokráciájának, ahol „minden köz való". Hagyományainkból is következik, hogy az egyházi és világi élet demokratizálódását támogatjuk minden erőnkkel. Ebben a szellemben hirdetjük minden vallás és felekezet egyenlőségét egymás értékeinek kölcsönös tiszteletben tartását, az országunkban élő minden nemzetiség jogainak biztosítását. Élen jártunk a forradalomban, járjunk élen a békés megújulásban is. Belső, „lelki templomunk" megerősítésével párhuzamosan építsük fel ennek külső, látható helyeit: templomainkat, imaházainkat, gyülekezeti otthonainkat. Szilárd elhatározásunk, hogy Temesváron végre megépüljön a gyülekezet nagyságához méltó templom, vallásunk új hajléka. Hitéletünket kulturális és anyagi vonatkozásban is szeretnénk kiterjeszteni, hogy az egyházfenntartást új alapokra helyezzük. A diktatúra idején templomaink nemzetiségünk utolsó mentsvárai voltak. Azt akarjuk, hogy a demokráciában egyházaink kulturális és gazdasági szabadságban éljenek, önállóságuk minden téren biztosított legyen, a nemzet életében mint kovász töltsék be Krisztustól kapott feladatukat. Bízzunk abban, hogy az újjászerveződő Erdélyi és Királyhágó melléki Református Egyházkerület keretében minden felelősen gondolkodó és kegyelmi ajándékot kapott egyháztag képes lesz az új külső viszonyokhoz átállítani mind gondolkodásmódját, mind cselekvésre kész akaratát. Ti«íTi«“hét így»r■ -livMün ' »laTSasuga,' V, ki akarván hangsúlyozni a két nép közeledése melletti, elkötelezettségét. Temesvár, 1990. február 21. Presbitérium és Gyülekezet nevében TOLNAI ISTVÁN és VARGA LAJOS KÁROLY • „Műszaki-tudományos szempontból nem megoldhatatlanok a bajok" • Sorjázó kérdőjelek • Tolvaj kiált rendőrért (3. oldal) •“JóSvni&utóa-vö. MEZEINE KEREKES IRMA EMLÉKEZIK HEGYEN TÚLIAK TANÍTÓI (A MOLDVAI MAGYAROK ELSŐ ISKOLÁI) A második világháborúból kilábalt világban a Magyar Népi Szövetségnek megadatott a lehetőség, hogy mentőövet dobhasson egy addig fuldokló néptöredéknek. 1947-től kezdődően sorra nyíltak meg a moldvai magyar iskolák. Olyan falusi nép körében kezdtek munkába a jobbára székely néptanítók, amelynek addig tulajdon értelmisége sem volt. Az úttörő Mezei Kerekes Irma sepsiszentgyörgyi tanítónő az elsők között érkezett Csángóföldre. Moldvában töltött lányéveinek fonalára felfűzhetők az ottani iskolahálózat kiépítésének főbb mozzanatai, el egészen a bókai tanfelügyelőség létrehozásáig. (B. KOVÁCS ANDRÁS) — A marosvásárhelyi képzőben végeztem 1947-ben. Sokan voltunk, három leányosztály és két fiúosztály kapta meg a diplomát egyszerre. Úgy kerültem oda, hogy miután elvégeztem Illyefalván a négy elemit, és kijártam Sepsiszentgyörgyön a négy polgárit (leánypolgári volt), beiratkoztam a szentgyörgyi zárdába, a katolikus leánynevelő intézetbe. Tulajdonképpen az illyefalvi tanítómnak köszönhetem az egészet. Mindig azt mondta, hogy „Irma, te légy tanítónő, mert rátermett egyéniség vagy“. Én nem tudtam, hogy az vagyok-e vagy nem, de tényleg beleültette a bogarat a fülembe és tanítóképzőbe jelentkeztem. Kolozsváron kezdtem, de onnan kibombáztak. Úgy történt, hogy 1944-ben a nevezetes angol—amerikai szőnyegbombázás miatt már márciusban befejeződött a tanév. Az iskolát nem érte találat, de a várost igen. A vonatok leálltak, nagy volt a zűrzavar, szénszállító tehervonaton iö£tiink haza. Itt egy évet szerveztek a Székely Mikó Kollégiumban, összecsaptak a gimnazistákkal. Két évet Kolozsvárt jártam, a harmadikat itt. Nehéz volt, mert a gimnazisták nem tanultak pedagógiát, mi addig nem tanultunk latint, így a tanárok nem tudtak velünk boldogulni, úgyhogy szétszéledtünk, volt aki visszament Kolozsvárra, mások Marosvásárhelyre vagy Székelyudvarhelyre. Én Vásárhelyre. — Bizonyára Sepsiszentgyörgyre akart visszatérni. — Én nem akartam tanítani. Egyetemre akartam menni. De mostohaapám azt mondta, hogy ebből elég, nem áldoz többet rám — neki saját gyereke nem volt, mi meg ketten a húgommal otthon —, és menjek állásba. Addig-addig húzódott a dolog, hogy beadtam ide a kérést a tanfelügyelőségre — Boér János volt a tanfelügyelő —, nevezzenek ki valahová. Közben az akkori képzősöket szétosztották és hivatalosan is kihelyeztek. Aranyosgyéresre kaptam volt egy ajánlatot az egységes gimnáziumba, magyar nyelvet tanítani. A tanítóképzőben végzettek a hetedik osztályig taníthattak, az egységes gimnázium a négy elemi osztályból és még három osztályból állt. De én még gondolkoztam. Édesanyám jajgatott, hogy messze van. A kérésem alapján kaptam aztán Homoródalmásra kinevezést. De közölték, hogy ott kántorizálni kell. Nekem se hangom, se olyan jó zeneképességem, hogy templomban énekeljek, nem volt. Ez nem felelt meg. Felmentem a tanfelügyelőségre, hogy én nem akarok Homoródalmásra menni, nem tudok énekelni. Hát ilyen nincs, azt mondták, aki a képzőt elvégezte, az tud énekelni. Én tudtam énekelni az iskolában, de kántorizálni az más — oha gátlások nélküli egyén kell. „Nos, akkor menjen Moldvába!“. Mondom: „Hová!?“ Azt mondja: „Bákóba!“. Mondom: „Hát ahol van János bácsi?“ „Hát ott a térkép, nézze meg!“. És mutatja nekem, hogy Bacán. Hát nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Kérdem, mi van ott. Azt feleli: „Ott semmi". ..Hát akkor miért menjek én oda“" Azt mondja: „Ott iskolákat kell szervezni". S kérdem: „Megy-e még valaki?“ Azt mondja, igen, innen Tompos Ferenc és Bakk Pál, valahonnan Kézdivásárhely környékéről. Mondom: „És ha nem tetszik?" „Ha nem tetszik, visszajönnek. Kifizetjük az utat. Elmennek, megnézik, s ha nem tetszik, majd valahova csak elhelyezzük". — El is mentünk. Elég jó hideg volt, december eleje .. . Minket senki nem várt. Tudtuk, az MNSZ-nél kell hogy jelentkezzünk. Éjszaka érkeztünk meg. — Volt az MNSZ-nek irodája Bákóban? — Volt szervezete is. Kezdetleges, de volt. Az elnököt Kádár Istvánnak hívták, hivatalosan Dogarunak, mert ott minden nevet lefordítottak. — Székhelyük volt-e? — Volt egy eldugott helyen, igaz, a központban, de egy zegzugos épületben valamelyik emeleten egy kicsi, 5X5-ös iroda. — Kádáron kívül dolgozott-e még más is ott? — Volt egy titkára neki, mert azt hiszem, ő sem volt valami nagy írástudó ember. A titkár legalább románul, ha magyarul nem is tudott írni, olvasni, s a hivatalos dolgokat intézte. — A falvakon is léteztek szervezetek? — A falvakon is. — A csángók tudták-e hogy létezik az MNSZ?— Tudták, persze. Volt elnökük minden faluban. — F egybeesett-e az MNSZ a pártszervezettel? — Nem. Külön volt ez is, az is. De nagyon támogatták a pártszervezetek, anélkül nem is létezhettek volna. Azok hozták létre tulajdonképpen azért, hogy öntudatra ébresszék egy kicsit a népet. A csángók úgy el voltak nyomva, hogy azt nem is lehet elmondani. Kádár István vagy örömmel fogadoa, jó hogy jöttünk. Úgy beszélt magyarul, hogy alig értettük, a csángók- jvak egész más a tájszólása, a régies majgyar nyelvet beszélték, vegyítve románnal. ! Sokszor meg kellett kérdeznünk, hogy mit jelent. Azt mondja, most ő elvisz minket a prefekthez, s aztán meglássuk, hogy hová. El is vitt a prefektushoz, román em- Lejegyezte: B. KOVÁCS ANDRÁS (Folytatása a 3. oldalon) Új sorozat 57. szám 1990. március 1., csütörtök 4 oldalára 50 iráni Postacím: Redactia ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ, 79776 Bucuresti, 33 Piata Presa Libera 1., sector 1. ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ szerkesztősége Apróhirdetéseket a következő címen fogadunk el: Agentia de publicitate, str. 13 Decembrie nr. 24, 70 069, Bucuresti: 79776 Bukarest 33, Szabad Sajtó tér 1., 1. kerület Tájékoztató szolgálatunk telefonszájla: 18 03 02 Közveszélyes bűnözőket nem bocsátottak szabadon Jelenleg 11 000 köztörvényes bűnözőt tartanak fogva a romániai börtönökben — jelentette be egy sajtóértekezleten Gheorghe Botina vezérőrnagy, a Belügyminisztérium illetékes igazgatóságának vezetője. A kegyelmi törvényrendelet alapján 18 000 bebörtönzöttet bocsátottak szabadon, ebből 277 újabb bűncselekmény elkövetése miatt ismét visszakerült a börtönbe. Az utóbbi két hónap leforgása alatt 2275 bűnöző kezdte meg börtönbüntetésének letöltését. Macskák Macskák. Puhák, kedvesek. Ha enni adsz, megnyalják a kezed. Ha simoga- tod, dorombolnak. De húzdd el a tányért, tedd ki őket a hidegre. Talpra esnek. Ellapítják gerincüket, átbújnak egy parányi résen is. Más házba, más tányérhoz, más melegbe. Macskák. Nem óriási hanggal ellenséget elriasztó ölebek, nem gazdájuk után halni vágyó házőrzők, nem űzött rókák, farkasok, nem mindennap harcba szálló tigrisek... csak macskák. Azegeret felfalják, a kutyák elől elsomfordálnak. De mindig talpra esnek. Budapest tisztázni kívánja a tankönyvvitát Mint ismeretes, a román Oktatási Minisztérium február 13-án a Rompres útján nyilatkozatot tett közzé — írja az MTI. Az állásfoglalás fellép bizonyos Magyarországról Romániába juttatott magyar nyelvű könyvek és tankönyvek ellen, amelyeket a valóság meghamisításával vádol és Románia területén nemkívánatosnak nyilvánít. A magyar Külügyminisztérium lépéseket tett az ügy tisztázására. A megkeresésre a román minisztérium illetékes vezetője nem tudott megnyugatató magyarázattal szolgálni. Szokai Imre külügyminiszter-helyettes bekérette a budapesti román ügyvivőt, és nyomatékosan kérte, hogy a román fél vonja vissza a minden jel szerint ismételten dezinformáción alapuló nyilatkozatát és ennek nyomán a magyar nyelvű könyvek bevitelének korlátozására hozott adminisztratív intézkedést. Felhívta a figyelmet arra, hogy az intézkedés ellentétes a Helsinki Záródokumentum elveivel, a bécsi megállapodás előírásaival. A korábbi időszak politikáját felidéző, kifejezetten magyarellenes, diszkriminatív intézkedés okkal kérdőjelezi meg a két nemzet megbékéléséről, a két ország viszonyának rendezéséről hangoztatott román nyilatkozatok őszinteségét. A külügyminiszter-helyettes nyomatékosan kérte annak sürgős továbbítását, hogy a román kormány tegye lehetővé a magyarországi könyv- és más küldeményeknek az európai normákkal összhangban lévő, akadálytalan bejuttatását Romániába. friiilis tisztség a Szovjetunióham Nem válhat-e az elnök diktátorrá? , N'a$"íríséklődéssel várt" napirerti Tig I került megvitatásra kedden a Legfelső«.* I Tanács harmadik ülésszakán, a szovjet törvényhozási fórum két kamarája — a Szövetségi Tanács és a Nemzetiségi Tanács — együttes ülése megvizsgálta a sok vitát kiváltó kérdést, a Szovjetunió elnöke tisztség létrehozását. A szovjet parlament szavazattöbbséggel támogatta a Legfelsőbb Tanács Elnökségének javaslatát az elnöki tisztség létrehozására vonatkozólag, s egyben elhatározta, hogy március 12— 13-ra összehívják a népképviselők rendkívüli kongresszusát a Szovjetunió elnökének megválasztására. Az elnöki hatalom bevezetésének gondolata konkrétan az SZKP KB februári plenáris ülésén merült fel, a többpártrendszeren alapuló politika bevezetésével és az SZKP vezető szerepét kimondó alkotmányos cikkely eltörlésével egyetemben. A fenti témával kapcsolatos vezércikkében a Pravda többek között rámutatott: „Valóban, az utóbbi időben mindnyájan érzünk (Folytatása a 4. oldalon) BEVEZÉNYLÉS A DEMOKRÁCIÁBA Ugyan ők — kinek nevezzük őket —a forradalmi (avagy már ellenforradalmi) öröm pillanataiban egymásra néznek, pislogtatnak, csodálkozva elmosolyodnak, azután pedig halkan megkérdezik egymást: Ejnye, hát mi mit csinálunk? Aztán veszik sötét nagykabátjukat, és határozottan az események, egy-két mozgalom, valamint — (és főleg) — az intézmények élére állnak. Ismét csak körülnézve lehet kimenni az utcára, nem lehet bejutni sehová, az útkereszteződéseknél a hivatalok kapuiban az antigi fárasztó arcok, akik zavartan, majd irányítva s aztán egyre felszabadultabban ismétlik — eleinte, mert utóbb ugyanazzal az öszszetéveszthetetlen hangsúllyal — határozottan széttárják karjukat, majd összefonják: Nem ismered a jelszót. Forradalom van, ugyebár?! Nos, kinek a forradalma? A nép forradalma? Avagy az apparátus forradalmi csele, ez, hogy hatalmát teljesen átmentse. Aztán majd csak akad egy erőskezű ember (még ne nevezzük tábornoknak), aki véget vet a zűrzavarnak, és lehet akad, amit végrehajtani továbbra is, akárcsak eddig. Hiszen a végrehajtásnál, ugyebár, semmi sem áttekinthetőbb, egyszerűbb és kényelmesebb. Még nem azokról beszéltünk, akik a nagy csillagok fölé vették a sötét kabátot, és elindultak, határozott léptekkel az események sodrásában, sietősen az intézmények felé. Vagy már róluk Pontosan róluk? És persze, a régi helyükön nyájasan tündöklő kapusokról, akik szűzies mosolylyal, ártatlanul hárítgatják a nép közeledő és későn érkező egyszerű fiait. A népet ugyanis nem ismerik a kapusok. A nagykabátosokat viszont igen. CS. GYIMESI ÉVA • EGYED PÉTER Kolozsvár, 1989. december 29. Hamvába holt izmus Nem hiszem, hogy bármi is jobban fájt volna neki az életben, mint nevének hosszúsága. Ami mellé, elferdítés nélkül, nem lehetett izmust gyártani. Hogy irigyelhette Marxot, Lenint, Sztálint, Hitlert, még Horthyt is! Talán ezért kellett kitalálni a ..kor" mellé az „arany" jelzőt, talán ezért (is) kellettek a grandiózus építmények. Hogy helyettesítsék azt a parányi izmust. És micsoda grimaszt vágott a történelem: a bukással egyszerre megszületett az izmus. Halva születettet még nem ünnepeltek így soha! MOLNÁR JUDIT