Romániai Magyar Szó, 1990. március (2. évfolyam, 57-83. szám)

1990-03-01 / 57. szám

• BELFÖLDI HÍREK • KÖZLEMÉNYEK • RIPORTOK • TUDÓSÍTÁSOK • BELFÖLDI HÍREK Romániai Magyar Szó • 3 KISKAPUS-MEDGYES: A KÖRNYEZETSZENNYEZÉS „ÖRDÖGI KÖRE“ HM „MŰSZAKI-TUDOMÁNYOS SZEMPONTBÓL NEM MEGOLDHATATLANOK A BAJOK" A szakember szemszögéből, Fazakas Mi­hály mérnököt kérem, foglalja össze a szennyeződés mai fokának kialakulását. — Ez a vállalat 1939—40-től kezdett termelni, hadi célokra. Körülbelül ugyan­akkor „lépett be“ a füstfeketegyártás is. Már eleve rossz társítás volt ennek a két, külön-külön is nagyon szennyező vállalat­nak egymás mellé telpítése, „együtthatá­suk“ ugyanis felfokozott. A színesfémér­­cek pörkölése, feldolgozása során keletke­ző kéngázak felfogására akkoriban még nem létezett technológia, így a vállalat már akkor szennyezte a környezetet, mert ezeket egyszerűen kiengedték a kémé­nyen. Ám, akkoriban még kicsi volt a kapacitás: két kemence üzemelt, 10 tonna végtermékkel. Az államosítás után kezdődött az első fejlesztés: mér az ötvenes évektől 14 ke­mence dolgozik. 1956-ban beindul, pirit­­pörköléssel, a kénsavgyár. A 60-as évekre jellemző nagy iparfejlesztéssel, Kiskapu­son, elkezdődik a komplex színesfémér­cek feldolgozása. 1965—66-ban indult az első nagy kapacitás, amely horganyt (cin­ket) és ólmot állít elő. És ezzel együtt, a nagyobb arányú levegőszennyezés... — Szakember számára a komplex érc a gyengébb fémtartalmú érceket jelenti, a­­melyekből a technológia igyekszik kipré­selni, amit csak lehet. AZ eredeti techno­lógia import-érccel javított hazai nyers­anyagok feldolgozására készült. A nagy porképződésnek az import-beszüntetés is oka lett. Minél gyengébb ugyanis az érc­tartalom, annál finomabbra őrlik az ér­cet. Ebből a finom porból már pörkölés közben a légáramlat sokat magával ragad, s e porral terhelt gázok mosása szinte le­hetetlen. A finom porszemcse taszítja a vizet, rárakódik a tisztítóberendezésre, eldugaszolja... Mert, természetesen, eleve gondoltak rá, hogy megakadályozzák a káros, szennyező melléktermékek környezetbe jutását, e­­lektromos porszűrőkkel, a gázok vízzel, mosással történő visszatartásával. A ne­hézfémekkel szennyezett víz kezelésére ülepítőberendezést hoztak létre. Mindez nem bizonyult eléggé hatásosnak, részben a fentiek miatt, de azért is, mivel a 70-es évek második felében a kapacitást kétsze­resére kellett növelni ! Ugyanebben az idő­szakban teljesen megszakadt a kapcsolat külfölddel... így, a mai súlyos helyzet kialakulásá­nak okai között a termelés erőltetett nö­velése, a nem megfelelő technológia, az import-korlátozások, a „felülről" jövő irányítás parancsuralmi módszerei egya­ránt jelen Vannak és ez további számos akadályt jelentett mind a gyártástechno­­lógia tiszteletben tartása, mind a tisztító­­berendezések működtetése tekintetében. Csupán egy példa: a jelzett körülmények miatt évi 50—60 napra emelkedtek a ja­vítási leállások, ami „odafönt“ ismét nem­tetszést váltott ki, így az utóbbi években ezeket, önkényesen 25, majd 20 napra, végül zéró napra csökkentették! Mindennek tudatában, mégis felteszem a kérdést: hogyan fogadhatták el mind­ezt? — Állandóan, kétségbeesetten próbál­tunk érvelni, hatni a „fennvalókra“. Az utóbbi években a műszaki érvek már szóhoz sem juthattak. Válasz az ismert demagógia, népgazdasági érdekek han­goztatása, a fenyegetés, hogy „nem aka­runk, pedig tudnánk“mindent saját erőből megoldani... Így alakult ki a helybeli „ördögi kör“. Amihez adódott a másik, az országos, a színesfém-kohászati vállalat a maga nemében valóban egyedüli az országban, az itt gyártott alapanyagoktól sok hazai iparág jó működése függ.­Szakítsák meg az „ördögi kört" a vál­lalat leállításával — ezt kérik a környe­zetvédők; a lakosság szempontjából, sőt az egész környezet szempontjából is, fon­tos és logikus lenne ez. — Leállítjuk a vállalatot, jó — így a szakember —, de akkor a lánc egyik vé­gén leállhatnak a Nagybánya vidéki, Déva vidéki ércbányák és rotációk. A lánc másik végén pedig, mit csinálnak felhasz­nálóink? A TV-készülékek forrasztásai kis­kapusi cinkkel történnek, cink kell a fe­hér festékbe, a korrózióálló anyagokba, szükség van rá az utolsó zseblámpae­lemig ... Nagy fogyasztónk Brassó, a Met­rom, a 2-es üzem, a gördülőcsapágy-gyár. Bizmutra a gyógyszeripartól a teherautó­­kabin kilincséig, számos gyártónak van szüksége, stibium nélkül nem lehet­­gyu­fát gyártani... Jó, leállítjuk az üzemet. És mi lesz a sok tízezer emberrel, aki ná­lunk és más iparágakban dolgozik?! A Carbosinnal hasonló a helyzet: tizen­két féle gumiabroncs és nyolcféle egyéb gumitermék nyersanyagát gyártják. — Mégis, mi lehetne a megoldás? Vajon az import? — Részben. Műszaki-tudományos szem­pontból nem megoldhatatlanok ezek a ba­jok. Mi, itteni műszakiak, legjobb lelki­ismeretünk szerint próbáltunk közbe járni és tenni is az elmúlt évek alatt, ígéreteket kaptunk... — Ég most, a forradalom óta? — Újabb ígéretek vannak, amit lehet­séges, hogy a lakosság beadvány-kampá­­nya váltott ki. Kijött a vegyipari minisz­ter, felfigyeltek ránk, japán technológiá­kat helyeztek kilátásba. Három éve azon­ban mi magunk is igen komolyan foglal­koztunk a szennyeződés csökkentésével, erre irányítottuk a korszerűsítési beruhá­zásokat, portisztító és -visszafogó beren­dezések tervezésére, kivitelezésére. Má­jusig két gázmosó vonalat beindíthatunk, ami jelentősen csökkenti a távozó gázok ólom- és cinktartalmát. Ily módon ahhoz a 250 m magas kéményhez ju­tó technológiai gázok már „kimosottak“ lesznek. Vízzel mossuk, de most már import-adalékkal, a­­melynek kitűnő tulajdonsága, hogy lefogja a kormot is, a „víztaszító“ finom porokat. A vízbe tett néhány kilogramm ilyen ol­dat, még a berendezéseket is valósággal kitisztítja, tehát nem dugulnak el... Eddig, ha a reaktorok eldugultak, kény­telenek voltak a levegőbe engedni a gázo­kat, amíg kitisztították azokat; ez most már nem történhet meg! Ezenkívül­ felszerelnek hét, úgyneve­zett zsákszűrőt — már a gyárban vannak, a technológiai próbákat végzik —, a­­melyek elszívják a porömlést; a por visz­­szakerül — újrahasznosításra. —­ Emellett,­­ a vállalatnál van még né­hány megvalósítandó ötlet: oxigénnel dú­sított levegő fölhasználása , a pörkölésnél, aminek révén magasabb hőmérséklet ke­letkezik, az érc jobban zsugorodik s en­nek felhasználásával kevesebb kéngáz jut a levegőbe. Az elméket és anyagi lehetőségeket egy­aránt gúzsba kötő diktátori intézkedések és az azt kiszolgáló „központi“, erőszakos végrehajtási eszközök kényszere alól fel­szabadulva, a gyár szakemberei számos környezetvédő intézkedésben már tovább­gondolkoztak. Ezek közé tartozik a válla­lat csatorna­rendszerrel való körülvétele s ebben a szennyezett víz semlegesítése, majd recirkulálása. (Egyébként erre is volt már tervük, de alkalmazását nem enge­délyezték!) Jelenleg a két kiskapusi gyár óránként 2600 köbméter vizet szivattyúz a Küküllőből; csak ezzel a módszerrel 1000 köbméter alá lehetne csökkenteni a víz­felhasználást; ennyivel kevesebb szennye­zett víz kerülne a folyóba. Mindezek a mai közelebbről megvalósu­lás felé tartó intézkedések. A két kis­­kapusi vállalat évi termelése ma megha­ladja a 20 milliárd lejt. Az elmúlt hetek egyik csütörtökjén a vállalati küldöttség a vegyipari miniszternél volt és pénteken a miniszter a helyszínre jött. Ami azt jelzi: központilag is van tenniakarás. — Nem vagyunk túlzottan optimisták, de tudomásul kell venni, hogy dolgoznunk kell — mondja Fazakas mérnök. (ő maga is, családostól Medgyesen lakik, két ser­dülő gyermekével.)" Ez kétségtelen érv. D. MÁTRAY ERZSÉBET (Folytatjuk) Megalakult a Romániai Agrártörténeti és Múltkutatási Társaság (SIRAR) Két évtizednyi hivatalos obstrukció után 1990. január 29-én megalakult a Romániai Agrártörténeti és Múltkuta­tási Társaság (Societateta de istorie si retrologie agrara din Románia — SIRAR). A nem vagyoni természetű, a technikai, gazdasági és társadalomtu­dományok területén tevékenykedő szakemberekből álló tudományos és művelődési-nevelési szervezet célja a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Mi­nisztérium védnöksége alatt tanulmá­nyozni a romániai mezőgazdaság és erdőgazdálkodás történetét, agrárintéz­ményeket, -viszonyokat és -idelógiákat, a falusi életet. A társaságnak vidéken fiókjai és alfiókjai működnek aktív egyéni és kollektív (Vállalatok és intéz­mények) tagsággal. Bővebb felvilágosí­tás írásban az alábbi postacímen: S.I.R.A.R., C.P. 19619, Bukarest. Egy idő óta Bukarestben ismét ülésezik a területi hadbíróság. Akárcsak az első főváro­si per idején, most is négyen ülnek a vádlot­tak padján. Ezúttal azonban mind a négy vádlott katonai személy: a szekuritaté hírhedt és titkos (titokzatos) V. igazgatóságának , amelyet katonai egységként 0666 számmal je­gyeztek — kötelékéhez tartoztak. Egészen pon­tosan, az említett igazgatóság 1. számú osz­tályához, amelynek fő feladata a két diktátor testi épségének védelme volt. De hát kiről van szó? A kapitányi rangban szolgáló Rusu Mihai Constantin a „tudósnő'­ testőre volt, aki csaknem végig, egészen Tirgovintéig, az „elvtársnőt" védelmezte. Raj Florian őrnagy a diktátor testőrségének tagjaként teljesített szolgálatot. A két másik mesterlövész, David Aurel őrnagy és Tenasié Poull­e kapitány u­­gyancsak segítséget nyújtott Ceausescuéknak abban, hogy megkíséreljék a menekülést. A vád négyük ellen­ elősegítették a zsarnoki pár menekülési próbálkozását. A hét-nyolc órás ülések, a tanúkihallgatá­sok során lassacskán tisztázódik az elkesere­dett menekülési kísérlet csaknem valamennyi mozzanata. A tanúvallomások amolyan film­kockák, amelyek fényt derítenek a múlt év december 22-én a reggeli óráktól késő dé­lutánig lejátszódott események egy-egy apró momentu­mára. Függetlenül attól, hogy a hadbíróság végül is milyen ítéletet hoz a négy vádlott perében, már most megállapítható: a diktatúra fenn­állásának utolsó napján még a testőrség tag­jai is felismerték, hogy a végkifejlet, a bukás elkerülhetetlen, s — akár a patkányok a süly­­lyedő hajóról — ők is menekülni próbáltak, a­­mikor erre alkalom adódott, egyszerűen fa­képnél hagyva a zsarnoki párt. De mi történt annak a sorsdöntő napnak a reggelén és délelőttjén a KB székházában, majd a snagovi palotában és másutt? A vád­lottak és a tanúk vallomásaiból mintegy mo­zaikszeresen összeáll a kép. De egyben renge­teg kérdőjel is felmerül. S azokra a hadbíró­ságon — sajnos — nem keresnek minden eset­ben választ. .. . December 22-én reggel már teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy az előző n­ap, vala­mint az éjszaka folyamán az utcára kivezé­nyelt biztonsági erőit nem képesek ellenőrzé­sük alatt tartani a belvárost. A hatalmas em­bertömeg minden különösebb nehézség nélkül eljutott a főváros szívéhez, a Palota térre. A diktátor, aki az éjszakát a KB épületében töl­tötte, felmérte a helyzet tarthatatlanságát. Főleg akkor döbbent erre rá, amikor egy u­­tolsó, elkeseredett kísérletet tett a tömeg le­­csendesítésére, félrevezetésére, s e célból ki­lépett a KB épületének erkélyére és megpró­bált az emberekhez szólni. Ám kifütyülték, sőt megdobálták és hangorkán volt a válasz: „Le a diktátorral!“ Tizenegy óra körül a zsarnoknak indítvá­nyozták a helikopterrel való menekülést. Tal­­peanu Ion alezredes, Ceausescu segédtisztje telefonon a KB épületébe rendelte Stancules­­cu Victor altábornagyot, aki akkor a Katona­­kórházban tartózkodott, ahol — mint utólag kiderült —­ begipszeltette az egyik lábát, hogy elkerülje az esetleges népellenes közvetlen katonai akciókban való részvételt. Ugyanak­kor parancs érkezett az otopeni-i speciális re­pülőgép- és helikopter-bázisra: a gépek állja­nak készenlétben. Tulpeanu alezredes, aki időközben megszabadult fegyverzetétől, a lift­ben a szék alá rejtve el azt (megkezdődött hát a várható felelősségre vonás előli mene­külés!), egyiket állítsák le, Tönesie kapitánynak pedig, parancsot adott, a két lift közül az hogy menjen fel a tetőteraszra és jelezzen a helikopternek. Néhány perc múlva a liftbe begyömöszölődött a zsarnoki pár Menescu Manea, Bobu Emil, és három szekus tiszt: Tölpeanu, Tudor Marín kapitány és Raj őrnagy. Mielőtt azonban fel­ért volna a hatodik emeletre, a túlterhelt lift megállt mintegy harminc centiméterre az e­­melet szintjétől. Ceaușescuékat páni félelem kerítette hatalmába. „Törd, be a liftablakot fegyverrel!" — kiáltotta Raj felé a diktátor. Miután amaz géppisztolyával szétzúzta az ü­­veget, a hatodik emeleten tartózkodók, köztük Stanculescu Victor, kifeszítették a liftajtót és kihúzták abból a benne rekedteket. Az altá­bornagy balra mutatott, ahol néhány lépcső­fok vezetett fel a tetőteraszra. Ott fent már korábban Tanasié kapitány, egy fehér füg­gönyt lengetve, irányította az aláereszkedő Delfin SA-típusú helikopter leszállását. Amint azt tanúvallomásában elmesélte a helikopter pilótája, a 46 éves Malujan Vasile alezredes, aki tizenhat éve csak speciális bevetéseken vett részt, a manőver meglehetősen bonyolult és kockázatos volt a tetőn található antenna miatt. Az antennát nem bontották le az elő­zetesen kiadott parancs ellenére. Vajon miért? Először történt meg, hogy helikopter szállt le a KB épületének tetőteraszán. Korábban a gép mindig az épület előtti téren landolt. A gépbe beült a két zsarnok, Bobu Emil, Menescu Manea, Rusu kapitány és Raj őr­nagy. A géptechnikusnak ülőhely már nem ju­tott, ezért guggoló helyzetben utazott,. Tul­­peanu alezredes, a diktátor segédtisztje, aki helyett Raj őrnagy ült be a gépbe, még azt sem várta ki, hogy felszálljon a gép, máris el­illant a teraszról. A helikopternek abban a pillanatban sike­rült felemelkednie a tetőzet cementpadlójáról, amikor ott megjelentek az első tüntetők. Da­vid Aurel őrnagy csőre töltött géppisztollyal biztosította a helikoptert ,de lövés nem dör­dült el. Ceausescuék roppant idegesen viselkedtek, előbb Olt megyébe, majd Doljba akarták irá­nyítani a gépet, aztán egy másik célállomást jelöltek meg, végül az „elvtársnő" utasítására a gép a snagovi palota felé vette az irányt. Az említett palotában valami „nagyon fontos dolga" akadt az „akadémikusnőnek". Még a reggel folyamán Rusu kapitányt elküldte a Primoverii palotába, ahonnan az egy kulcsot hozott neki. Miközben Snagovban a diktátor lebonyo­lított néhány telefonbeszélgetést, a pilóta és a két testőr felkészült a továbbrepüléshez. Előbb azonban Malujan beszélt telefonon fe­lettesével, akitől megtudta, nem indítanak e­­rősítést a diktátor megmentésére, és aki végül sokat sejtetően hozzáfűzte: „Boldogulj, ahogy tudsz!" A snagovi palotából kilépve, Bobu fekete aktatáskát lóbált a kezében. A búcsúzás pil­lanatában a táskát átadta Rusunak. A gép­be ugyanazok a személyek ültek vissza, kivéve Bobut és Manescut. A boteni-i repülőtér felé indultak, de a levegőben a pilóta cselhez fo­lyamodott. Fülhallgatón keresztül fogta a kia­dott utasításokat, parancsokat, de a rádióa­dást is, így tisztában volt a helyzettel. Egy a­dott pillanatban hátrafordult és kétségbeesett hangon azt mondta Ceausescuéknak, hogy a­­mennyiben nem szállnak le, azonnal szétlövik a helikoptert. Rusu, aki szintén rendelkezett fülhallgatóval, nem mondta, hogy sehonnan sem hangzott el ilyen fenyegetés. A megrémült Ceausescuék beleegyeztek, hogy tüstént szán­janak, le. Ez meg is történt: Malujan Vasile alezredes Titu község közelében az országút mentén landolt helikopterével. A diktátor ke­zet fogott vele, s közben parancsot adott a két testőrnek, szerezzenek egy gépkocsit. Itt álljunk meg egy pillanatra. Marujan Va­­sile tanúként és nem vádlottként volt kihall­gatva. Sőt, időközben ezredesi rangba léptet­ték elő. Miért? Hiszen a pilóta is hozzájárult a menekülési kísérlethez. „Parancsot kaptam, katona vagyok, s végre kellett hajtanom a pa­rancsot" — mondotta mentegetőzve kihallga­tása idején. De hát a vádlottak is katonák voltak, s ők is parancsra cselekedtek! Miért bűnösebb mondjuk Tanasie Paulica, aki — a helikopter leszállását megkönnyítendő — a fehér függönyt lengette a tetőn, s akinél nem is volt fegyver, mivel azt a hatodik emeleten hagyta, mint a helikopter pilótája, aki elme­nekítette a nép két leggyűlöltebb emberét? Makiján Vasilénak elegendő lett volna azt mondania, hogy képtelen leszállni helikopte­rével a tetőn, és akkor a diktátor és felesége a tetőteraszra felért tüntetők kezébe került vol­na! S felmerül egy másik kérdés is: Stanculescu Victor, akit időközben honvédelmi miniszter­nek neveztek ki, vajon semmiért sem visel fe­lelősséget? Milyen szerepet játszott a mene­külési akcióban? S miért nincs a vádlottak padján a­ tetőn tartózkodó többi személy, köz­tük Zamfir George őrmester, aki kilenc órá­tól géppisztollyal a kezében a környező épü­letek tetőzetét figyelte, hogy szükség esetén közbeléphessen? SZÉKELY LÁSZLÓ : EGY BUKARESTI PER MARGÖJÄRA SORJÁZÓ KÉRDŐJELEK Első évfolyam, első szám .. . Marosvásárhelyen új lap jelent meg hét­főn, címe DIALOG, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség román nyelvű tájé­koztatója. Ahogy azt mondani szokás, égető szük­ség volt erre az újságra, a magyarság és a románság párbeszédének nyitott fóru­mára! A kölcsönös megismerés és megbe­­­­csülés hatékony eszköze lehet ez a kéthe­tente megjelenő lap, valóságos híd, össze­kötő híd lehet a fölzaklatott lelkek között. Profilja szerint nagyrészt válogatás a ro­mániai­­magyar sajtóból, de bőven­ talál­hatunk hasábjain saját anyagot, interjút, levelet, emlékeztető följegyzést. Jelképértékű a Tegnap, üzenete, az első oldalon újra olvashatjuk József Attila st­­rokkévaló vallomását, A Dunánál strófáit, soha időszerűbb sorok — „s rendezni vég­re közös dolgainkat, / ez a mi munkánk, és nem is kevés". Ady Endrétől a Magyar Jakobinus dala és Krónikás ének 1918-ból, újra elevenen élő jajkiáltás mind! Mind­három verset Eugen Jebeleanu fordításá­ban­ közük. Az olvasót köszöntő írás arra figyel­meztet, hogy a karácsonyi forradalom 11 u­táni új helyzetben Erdélyben kivételes je­lentőségűvé vált a románok és magyarok egyetértésének kérdése. Új dimenziót ka­pott ez a kérdés. A párbeszéd történelmi fontosságára akkor figyelmeztet a lap, a­­mikor a kisebbségek lakta területeken gyanakvó, ellenséges légkör alakult ki, „Dialogare necesse est!“, szinte kötelező a párbeszéd ebben a helyzetben. NINCS Hegyen túliak (Folytatás az 1. oldalról) bér volt, de igazán kedvesen fogadott. Megmagyarázta, hogy minket miért küld­tek ide. Szervezzük meg a magyar iskolá­kat és a csángókat vonjuk ki az egyház rabságából. — Magyarul tudtak-e. — Nem. — Akkor nem is voltak csángók. — Ez az érdekes! Csángó gyermekek ke­rültek Iasi-ba, de azok a csángók,akik a magyar nyelvet elfelejtették, románul be­széltek és román iskolába jártak. Ott az volt a helyzet, hogy a gazdagabb csángók, akik megunták volt már a sok hercehur­cát, azok már el is felejtettek magyarul. Ezek voltak az úgynevezett „festettek“. A magyar csángók azt mondták nekik, hogy „festettek“, ezek elfelejtettek magyarul. — Ők voltak a vezetőréteg? — ők, ők, a románok mellett. Ők vol­tak a gazdagabb emberek. Ellene is voltak a magyar iskolának. Az ő gyerekeik ke­rültek oda a szemináriumba. . — Egyes falvak románosodtak-e el, vagy pedig minden faluban létezett egy-egy ilyen „festett“ csoport? Mit tapasztalt? —Minden faluban volt. A Kerekeseket például Rotarunak hívták. Ellene is voltak a magyar iskolának. Én egy ilyen Rotaru nevű férfinak a házában tanítottam, egy nagy terem, volt elöl, hátul a lakás. Való­színűleg falusi községháza lehetett kezdet­ben. Rettentő nagy ellenségem volt a há­zigazda. (Folytatjuk) TOLVAJ KIÁLT RENDŐRÉRT Néhány nappal ezelőtt elcsukló hangon telefonált valaki Gyulafehérvárról. A helyi lap, az Unirea február 21-i számában meg­jelent egy cikk, és ha az valós tényeken alapszik, akkor itt a vég kezdete. Olva­sónk borítékba tette az újságot és kérte, cáfoljuk meg a rágalmakat, hazugságokat. A lap megérkezett. Azt a bizonyos cik­ket nem kellett sokáig keresgélnünk. A felcímszerűen szereplő szerző a Vatra Romaneasca Szövetség. A cikk címe (Ion Lucranjan után szabadon): Szózat a de­cemberi forradalom utáni Erdélyről. Idé­zünk belőle: „Erdély ismét vérzik. A magyarok, ki­használva a Forradalmat, a Bécsi Döntés utáni szomorú emlékű években elkövetet­­tekhez hasonlatos tetteiket az anticeauriz­­mus köntösébe öltöztetve harcolnak a destabilizálásért. Románokat öldösnek (lásd Hargita, Kovászda, Maros),, leköp­­dösnek, megaláznak, román tanulókat és tanítókat űznek el az iskolákból, kétségbe vonják a román nyelv, a hivatalos állami nyelv jogait. A revizionizmus, az irreden­tizmus, a sovinizmus villogtatja oroszlán­körmeit. Az alakuló fiatal román demok­ráciát kihasználva, a magyar nemzetiség elfogadhatatlan jogokat akar. Teljesítésük súlyosan sértené Románia, az 1918. decem­ber 1-jén itt, Gyulafehérváron megvalósí­tott egységes állam szuverenitását, függet­lenségét és területi épségét. Hol, melyik nyugati, demokráciában fordul elő,, hogy egy kisebbség kérje a többség, az illető állam nyelvének kiiktatását az iskolából, az igazságszolgáltatásból, a közigazgatás­ból stb. Külön iskolák, külön vizsgák, kü­lön diákotthonok és kantinok, járdák, ahol külön járkálunk, minden külön. Az a­­partheid kismiska ahhoz képest, amit az erdélyi magyarok­ akarnak- Véleményünk szerint a román kormány politikai rövid­látásban szenved. Sőt még a magyar kisebb­ség malmára hajtja a vizet, kinevezve két magyart, egyet miniszterhelyettesnek a tanügyhöz és egyet a kultúrához. Ez volna az arányosság méltányos tükre? Semmi­képpen!“ Itt megállunk a cikk idézésében. A go­noszsággal fűszerezett butaság, művelet­­lenség, tájékozatlanság továbbra is úgy sugárzik ebből a sajtóközleményből, hogy az csak egy „nagy jelentőségű“ pártfőtitká­ri beszédrészlethez hasonlítható. A süket és színvak zsarnok is csak fújta a magáét, nem zavarta, hogy szavainak nin­cs igaz­ságalapja. Persze szívesen odaadta volna a világ minden pénzét egy jó bizonyíté­kért, úgyhogy vigyázzunk tanítványai pro­vokációira. És a nagy tanítómester is el­hallgatta a neki nem tetsző tényeket. Lám a kisfiúk milyen ügyesek! A zárójeles fel­sorolásból kihagyták Fehér megyét, pedig Kudzsiron, valóban csak románok, román milicisták estek áldozatul — a kudzsiri románok dühének. De ne bolygassuk az első forradalmi na­pok heves összecsapásait. A cikk jelen idő­ben vádaskodik és hazudozik teljesen alap­talanul és ellenkező előjellel. Egyelőre a magyar gyerekeket és tanáraikat nem en­gedik be saját iskoláikba és a televízió magyar adása munkatársának a fejét kel­lett bekötözni. Tehát úgy néz ki, hogy a tolvaj kiált rendőrért... Siralmas, hogy ilyen balosan fasiszta iromány megjelenhet szabad sajtónkban. Siralmas, hogy mint Luka Jenő zilahi ol­vasónk jelzi levelében, a Vatra Romá­­neasca Szövetség programja és gyűlései vészesen hasonlítanak a náci párt gyűlé­seire, ahova zsidó nem tehette be a lábát. Pedig a kormány részéről ígéret hangzott el, hogy az átmeneti időszakban sem tűr el sovén uszítást. Sok a tennivaló, de éppen egy ilyen ve­szélyes gócra ne jutna a figyelemből? NITS ÁRPÁD A MAGYAR-ROMÁN PÁRBESZÉD FÓRUMA Új lap marosvásárhelyen, a „DIALOG" más kiút egyikünk számára se. NINCs más kiút csak az egyetértés, hogy úgy mondjam: egyetértésre vagyunk ítélve, sorsközösségh ez, ez egyformán kötelező minden román és minden magyar számá­ra. Hiszen a kisebbségek jogát nem elég garantálni, hanem sokkal inkább türelme­sen ki kell építeni az intézményes kerete­ket — Románia elemi érdeke ez a ford­u­­lat után. Különösen fontos és tovább nem halaszt­­ható, amikor például a marosvásárhelyi ro­mán napilap, a Cuvintul liber a lehető legfelelőtlenebb utat választotta, egyszerű­en lehetetlenné tette, hogy a román olva­só megismerhesse a magyarok hitelt ér­demlő véleményét. A Cuvintul liber a szél­ső­jobboldal nézeteinek, az uszításnak is teret biztosít, a lélekmérgezés egy fajtája ez is, olyan állapotok alakultak ki, más példát ne hozzak föl, hogy miután Szaa­­randa Enachét támadások érték a lapban, válaszát csak késve, erélyes követelése, fellépése nyomán voltak hajlandók közöl­ni! A párbeszédhez partner is szükséges, egyfajta empátia, megértés, hogy a román olvasó azt olvassa ki a lapból, ami ott ír­va található! Közös érdek, hogy kölcsönö­sen szót értsünk, egymás szavát értsük, mert nem demokrácia az, ha a kisebbsé­gek jogát korlátozzák. A diktatúra ször­nyű öröksége, a homogenizálás, a kisebb­ségek jogfosztottsága, a sajátos kulturális népirtás a legteljesebb történelmi zsák­utca. Csak a párbeszéd segítségével ta­láljuk meg a kiutat, ezért köszöntjük örömmel az új vásárhelyi lapot Még csak annyit, hogy a szépen tördelt, zöldfejléces tájékoztató közlönyt nem a posta terjeszti, kinek lenne jó az, ha csak zsebre vágják az elképesztően magas ter­jesztési díjat és a lap napokig hever a vasúti és postai raktárakban. A lapot az RMDSZ és a MADISZ önkéntes fiataljai terjesztik. Magyar „rikancsok“ — román újságot árulnak. MAROSI BARNA ■ : I-;';. A házigazdák részéről Sylvester Lajos köszönti az egybegyűlteket IMREH S. ISTVÁN felvétele ÁGYÚÖNTŐK ÜKUNOKÁI (Folytatás az 1. Oldalról) már csupán, s megindult a forradalom ki­sajátítása. A bizonytalan holnap előérzete rányomja bélyegét a jelenlegi hangulatra. Ami aggasztja a romániai kisebbségeket, az a rendkívüli módon aktivizálódott so­vén és nacionalista tendenciák, amelyek nyomást gyakorolnak a hatalmi gépezetre, vegye le napirendről a kisebbségi jogok visszaállítását. A kisebbséget ugyanakkor rejtett célok követésével gyanúsítják. Ez­zel tulajdonképpen a diktatórikus rend­szer kisebbségi politikáját akarják kon­zerválni. Elismerést érdemlő a szövetség, a magyarság­ nyugalma. Tudjuk, hogy nincs csatlakozás a közös Európa-házhoz, csak ha a román demokrata körökkel, a többi kisebbségi erőkkel összefogunk. Ilyen összefüggében ajánlott a tanácskozás figyelmébe néhány problémát: a.) beszél­nünk kell szervezetünk jellegéről. Januá­ri találkozónk óta újabb kollektív tagok (szervezetek, társaságok, pártok) jelentet­ték be, hogy hozzánk kívánnak tartozni. Társjellegű viszonyra gondolunk, teljes függetlenséggel. Meg kell vizsgálnunk vi­szonyunkat a Független Magyar Párttal is. — b.) milyen legyen viszonyunk a többi ro­mániai párttal. Leszögeztük, hogy önálló­an indulunk a választásokon, függetlenek vagyunk, koalícióra nem lépünk. — c.) 3 dialógus problémája elkerülhetetlen ebben a feszült helyzetben. Még akik melléjünk állnak, azok se elég tájékozottak irányunk­ban. Vannak, akik egy régi helyzetet akad­nak átmenteni a kisebbségi politikából, sőt, egyesek még azt is visszavonnák, amit a diktatúra tessék-lássék meghagyott. A kérdés az, meddig vitatkozzunk velük és meddig érveljünk, hol az a határ, amikor a harc más útjait kell választani? Ajánlatos bíznunk magunkban, de­ ne legyenek illú­zióink: a nacionalista román politika ha­mar éreztette befolyását a közvélemény egy részénél, a kormányban, a politikai pártok egy részénél, a Nemzeti Szövetség Ideiglenes Tanácsában, minisztériumok­ban, a diplomáciában, sőt a külföldi sajtó egy részénél is. Szembehelyezkedtek leg­elemibb céljainkkal, mondván: mi vagyunk az egységbontók, a meggondolatlanok, a rejtett szándékú forradalomgyengítők Ezért kell szervezeteinknek, lapjainknak, a rádiónak, a tévének eloszlatniuk­ e tév­hitet. Mindez rengeteg problémát, részle­tet vet fel, de jó lenne, ha mindent őszin­tén mondanánk el egymásnak. A nyíltsá­gon túl legyen közös az akaratunk, s je­löljük ki végül azt a testületet, amely a kongresszusig hátralévő időben a szövetség munkáját szervezi. Egy marosvásárhelyi küldött javasolta: a vitaindító után hallgassák meg a me­gyei szervezetek helyzetjelentéseit. Sylvester Lajos ismertette a délután kü­lön munkát végző szakbizotttságokat, utá­na a bukaresti Bara Gyula javasolta: ala­kítsanak a négy bizottság mellett egy ö­­tödiket is, amely kidolgozná a szövetség működőképes információs láncát. Egy újabb javaslat azt érte el, hogy a prog­ramkidolgozó bizottságon belül külön ok­­tatási-iskolaügyi albizottság is alakult, lé­vén, hogy ez a kérdés vetette föl eddig a legtöbb gyakorlati problémát. Több küldött kérésére a területi szerve­zetek helyzetjelentéseire a megyék betű­rendes sorrendjében került sor. (Holnapi számunkban: Helyzetjelenté­sek, több-kevesebb pontossággal.) mIGÉNY A FÖLDRE Bartha Sándort a csíkszépvízi mtsz fő­mérnökeként ismertem meg. A januári demokratikus választások után a megyei Mezőgazdasági Vezérigazgatóságnak nö­vénytermesztési igazgatója lett. A mezőgazdasági földterületek bérbe­adásának módjáról beszélgettünk, arról, hogy történt ez Csíkszépvízen. — A törvényrendelet megjelenése után gyűlést tartottunk a közös gazdaság tagja­ival, a falu lakóival. A faluban 860 csa­lád igényelt területet, átlag 57 árat csalá­donként. Csak 25 család vállalt egy hek­tárnál többet. A kezdeti óvatosság érthető. — Mennyiben tud a gazdaság segíteni a vállalkozóknak? — Elsősorban vetőmaggal. A parcellák elosztásánál figyelembe vesszük a gépi megmunkálás biztosításának lehetőségét. Egyébként az egész megyében azt szeret­nénk, ha létrejönnének kisebb társulások, hogy megtarthassuk a vetésforgókat, az ideális kultúrákat. Szépvízen például a ve­tőmagburgonya-termesztést. — A föld előnyös körülmények közötti művelésének lehetősége visszacsalja a vá­rosra elszármazott falusiakat? — Egyelőre nem. A falun lakók, és az ingázók vállalkoznak. A földművelés szak­tudást és szeretetet igényel. Mind a föld közvetlen megművelőinek, mind a szak­embereknek fel kell frissíteniük szakmai tudásukat. Nagyon sok tudás hevert eddig parlagon. És itt említeném meg az igényt az állattartásra. — Mi a mezőgazdasági igazgatóság sze­repe most? — A segítségnyújtás, a helyzet felméré­se, koordonálás. Mindannyiunk érdeke, hogy jól termeljünk. És a múlt hibáiból okulva, a jelenre figyeljünk. KARDALUS ERIKA

Next