Romániai Magyar Szó, 1990. december (2. évfolyam, 290-313. szám)

1990-12-01 / 290-291. szám

ROMÁNIAI ORSZÁGOS DEMOKRATIKUS NAPLAP - BUKAREST ■y. 1 ■■ *. 'O „Úgy kellene nevetnünk most, / hogy szájunk sarka berepedjen,/ mert ha valóra válhat álom / alighanem azt értük tetten. // Úgy kellene ma feltámadni, / hogy a világ bámuljon rajtunk, / hiszen a tetszhalálból végre... / mozdul az ajkunk, él a hangunk.“ (KERCSÓ ATTILA: Ügy kellette) BRANCUSI: A HALLGATÁS ASZTALA (DEÁK FERY felvétele) f. .. ~'Vs • v.H 1. Vezércikket vállaltam, December 1-jére. Másodszor életemben. . 2. Az elsőre sok-sok évvel ezelőtt, a nagyromán területi egység kiteljesítésének fél évszázados évfordulójakor került sor, amikor félig-meddig gyermekfővel,váratlanul ifjúsági lapunk élén találtam magamat. Nagy, mindent átfogó ünneplésre készült az ország, a kommunista párt és Irányított propagandagépezete. Az Ifjúmunkás vezércikket készített elő — ki írta volna más, mint a főszerkesztő? —, azzal a szándékkal, hogy a szöveg alá személytelen, szerkesztőségi szignót bigygyesz. A cikk rövid volt, ihletett és a célnak megfelelően emelkedett is. Többek között Petőfit idéztem benne, miszerint „haza csak ott van, hol jog is van...”, majd azt kezdtem bizonygatni, hogy az egységes Romániában, méghozzá 1944 augusztusától a népnek, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül egyenlő jogai vannak, s közös összefogással a párt vezetésével hősiesen építi a szocialista társadalmat. .... A magam akkori politikai együgyűségében azt hittem, hogy a muszájcikkek, muszáj-vélemények és állásfoglalások egyszerűen leperegnek az emberről, mint háztetőről az eső.. Azzal vigasztaltam hát szerzőségemet , szépen , megbújok a lap neve mögött, amely ott díszelgett a lapot patronáló ifjúsági szervezet vezetőségéhez fordításban felkért, másfél oldalnyi szöveg alatt. A sajtóosztály verdiktje szűkszavú volt és félreérthetetlen: a szöveg, bár illett volna hosszabbra fogni, méhet, a szerkesztőségi aláírással azonban nem értenek egyet. Egyáltalán, ki a szerző? Magamra mutattam. Annnál jobb, gratulálunk, és ne szégyellje odaírni a nevét. Vagy talán nem vállalja a cikket? Nem ért egyet azzal, amit papírra vetett?... Egérfogóban éreztem magamat. Igaz, kiléphettem volna magából a helyzetből (bármilyen kompromisszum ellen ez lehetett volna az egyetlen erkölcsös fellépés), ám akkor ez a lehetőség föl sem vetődött bennem, alul maradván a hatalom csapdájában, megadtam magamat. Aláírtam a cikket. (Természetesen nem ez volt az egyetlen írásom, amihez nem lett volna szabad odaadnom a nevemet és a lelkiismeretemet. Ám ez volt a részemről az első nagyobb, már akkor — és nem utólag! — szorongva felismert kompromisszum, ami maga után vont számos egyebet. Merthogy a lelkiismeretnek volt mire hivatkoznia:„Nagyobb bűnöket is elkövettünk, s ha már amúgy benne vagyunk nyakig, hát nem mindegy?“) 3. Ama 1968-as vezércikk azóta kísért, koloricként lógva szívemen, életemen. És még csak akkor kezdett igazán kínozni, amikor kiderült: a parlament döntése alapján minden december elseje ezután Románia nemzeti ünnepe lesz. Ezen most már nincs is mit tárgyalni, még ha az ember magában meg is állapítja, hogy némi fejtöréssel, honatyáink talán olyan nevezetes napra is bukkanhattak volna, mely az ország minden egy polgárában egyértelműen ugyanazt a pozitív értelmét gyújtja föl: pl .együvétartozás kényszerűséget tali, önként vállalt felismerését. Dehát milyen a kisebbségi , találékony a csontja velejéig, s ennek köszönhetjük, hogy a nemzeti ünnepre vonatkozó törvénytervezet vitájakor az RMDSZ-csoport képviselője helyettünk is példásan megoldotta feladatát, kihámozván a kisebbségek számára december elsejéből azt a vonulatot, ami kevésbé látványos, de a legtávolabbra mutat. Azt hangsúlyozta ugyanis, hogy a romániai magyarság a történelmi dátumban a Gyulafehérvári Határozatot köszöntheti, amelynek kisebbségi pontja azóta is változatlanul egyértelűen, félremagyarázhatatlanul mosolyog vissza ránk, mint egy magasan himbálózó, mármár elérhetetlen gyümölcs. 4. A Gyulafehérvári Határozat két nevezetes — a földkérdésre és a kisebbségi kérdés rendezésére vonatkozó — pontja a kor kiemelkedő politikusa, széles látókörű románja, a Nagy Egyesülés előharcosa, a gyulafehérvári nagy népgyűlés vezérszónoka, Vasile Goldis nevéhez fűződik. 1931-ben, pár évvel halála előtt, amikor egyre kiábrándultabban szemléli a társadalom vezető rétege építő munkától ,fázó, nemzetieskedő melldöngetését („fanfpronada nationalá fárá muncá constructive”, és végleg megcsömörlik a többrendbeli kultusz- és közoktatásügyi miniszterség után — az érdekpolitika mérgétől („otrava politicianismului"), egy Interjúban így vallott a Határozatról: „Ami pedig a kisebbségi pontot illeti, az úgy került,a határozatba, amint én eredetileg javasoltam és megszövegeztem Az összes együttlakó népek számára teljes nemzeti’ szabadsági Minden nép a maga nyelvén fog műveltetni, közigazíttatni és ítéltetni ’ a maga kebeléből való egyének által: minden nép a törvényhozási testületekben és az ország ‘ kormányzásában képviseltetve ’ lesz a maga számarányához viszonyítva (...) az elfogadott szöveg rövidebben ugyön, de majdnem szóról szóra az én fentebbi 1912-béli írásomat adja viszsza. (...) Ez az én privát evangéliumom. Volt és marad.” 5. Vasile Goldi .— elvileg — nem kellene hogy ismeretlen legyen a magyarság előtt. A hetvenes évek második felében két ízben is alkalmunk volt magyarul kézhez venni fontosabb munkáit; előbb az akkori Politikai Könyvkiadó Testamentum-sorozata (1976), majd a Kriterion (1978) jóvoltából. Közülük is kiemelkedik A nemzetiségi kérdésről c. hosszabb tanulmány, amely 1912-ben jelent meg Aradon. Az eredetileg magyar nyelven írt mű az akkori kisebbségi sorban élő magyarországi és erdélyi románság diszkriminációjának helyzetelemzéséből következtet ki átfogó elméleti tételeket a kisebbségi kérdésről és annak megnyugtató, távlatos rendezéséről. Ebben szögezi le (egyebek mellett), hogy „egyik nemzetiséget nem lehet egyszerűen egy másik nemzetiségbe beolvasztani két vagy több nemzetiség alkothat ugyan idővel egyetlen nemzetiséget, de ez az újabb nemzetiség soha sem lesz egyike az előbbieknek, hanem egy teljesen új nemzetiség, vegyület, amelyben az elemek elvesztik sajátos eredeti tulajdonságaikat, nem keverék"; és azt is, hogy „soha a világon kétnyelvű nép nem élt és nem élhet. Egyének tudhatnak több nyelvet, előfordulhat, hogy valamely nép egész értelmiségi osztálya két vagy több nyelvet beszéljen, egy egész nép azonban soha két nyelven nem beszélt és nem beszélhet... A román népet nem lehet megmagyarosítani azáltal, hogy megfosztják román nyelvétől s kényszerítik magyarul beszélni . . . Sokakat félrevezet az a tény, hogy a gyermekek szajkók módjára könnyen tanulnak idegen nyelvű szavakat. Egy teljesen román községben a kitűnő tanító elérheti azt, hogy a gyermekek szépen szavalnak magyarul, minden tantárgyból minden kérdésre szépen felelnek magyarul, mert hiszen rettenetes munkával erre ki lettek tanítva, de ez nem a magyar, nyelv elsajátítása, ez két év alatt teljesen elpárolog, mint a részeg fejéből az alkohol, s marad utána a nyomott érzés, hogy mire is volt jó az a rövid ideig tartó elkábulás?" Ugyancsak Goldin mondta ki tájainkon először: „Kinek áll érdekében az, hogy tiszta román községben az állami iskolában kizárólag magyarul tanítsanak, tiszta román községekben a jegyzőkönyv kizárólag magyarul vezettessék, az adókönyvecskék kizárólag magyar nyelven állíttassanak ki, a román ember községi jegyzőjével, szolgabírájával, járásbírájával, vandorral, finánccal magát meg ne értethesse... Mindez az igazságtalanság úgy van feltüntetve, hogy azt a magyarság érdeke követeli meg. A nép nagy tömege ezt el is hiszi, így az igazságtalanságok elleni gyűlöletét áthárítja a magyarságra, amire azután a magyarságban is hasonló érzelmeket ébreszt, s a hangulat nyomása alatt ébren marad a sovinizmus ideológiája, amelyet a feudális osztály uralmának további fenntartására kitűnően felhasznál... Miután kifogy minden más argumentumából, a kormányzó politika azzal iparkodik igazolni eljárását, hogy a nem magyar nemzetiségek kifelé gravitálnak.” És egyúttal ő ad választ arra is, hogy e gravitáló „irredentizmusra" legjobb orvosság a kisebbségek jóléte, jogegyenlősége („Vajon... a veszély mikor nagyobb, akkor-e, ha az osztrák—magyar birodalom népei e birodalomban megelégedettek, műveltek és gazdagok, vagy akkor, ha magukat e birodalomban szerencsétleneknek érzik, s irigykedve látják, hogy a szomszéd államokban élő fajrokonaik náluknál sokkal műveltebbek, szabadabbak, gazdagabbak és így sokkal boldogabbak?”) Csak örvendeni lehet, hogy a tanulmány végkonklúziója — amely a kisebbségi kérdés tartós megoldására utal — nem más, mint a későbbi Gyulafehérvári Határozat nemzetiségi pontja is. Az 1918. december 1-jei nagy egyesüléssel az addig kisebbségi sorban élő erdélyi románság máról holnapra többségi — államalkotó— helyzetbe került. Mindaz, amiről Goldin pár évvel korábban a nagyváradi Darwin-kör vitaestjén előadást tartott (ami aztán brosúrában is megjelent), konkrét vonatkozásaiban egycsapásra érvényét vesztette. Az erdélyi románság immár a korábbi magyar elnyomástól felszabadultan, másokat rendelt kisebbségi sorba. Ami eddig negatív volt, az pozitív lett és fordítva: ami lent volt, az felülre került, a korábbi felszín pedig alászállt. E gyökeresen megfordult helyzetben mi sem lett volna természetesebb, mint a fent említett tanulmányt sutba dobni, mint, ami már nem érinti a román népet. De nem így a szerző! Tíz évvel az egyesülés után, amikor munkáit rendezi kötetbe, a mindegyikhez magyarázó jegyzeteket fűz, a nemzetiségi kérdésről írott brosúrájáról így nyilatkozik: „Vallottam ezeket a meggyőződéseket, amikor egy elnyomott nemzethez (neam) tartoztam, nem tagadtam és nem tagadom meg őket most se.” 7. Pedig a felejtés hatásos fegyver, és nem véletlen, hogy a goldi$i életmű, a goldi$i elvek olyan gyorsan és célszerűen feledésbe merültek, visszhangtalanok maradtak. Ha lehetett volna, a „hálás utókor" talán még, a Gyulafehérvári Határozat kisebbségi pontját is szívesen elsinkófálja, de akkor már késő volt. Annyira futotta még, hogy a későbbi fogalmazáson némi tompítás essék, s az egész, úgy ahogy van, mindegyre csak a „jövőre" maradjon. Nem váltak soha valóra a kisebbségi ígéretek — örökké csak valami hibrid-, részengedményekből összetákolt kisebbségpolitika döntötte el a romániai magyarság sorskérdéseit; ez történt a két világháború között, ez a második világháború után, amikor úgy nézett ki, hogy a Groza-kormánnyal „megfogtuk az Isten lábát". Papíron maradtak az 1923-as Alkotmány előírásai, de az 1945-ös Nemzetiségi Statútumé is (amit soha egy percig sem alkalmaztak, bár nem is vontak vissza, azon egyszerű oknál fogva, hogy — mivel nem jelent meg a Hivatalos Közlönyben — „nem emelkedett jogerőre”, így lett a Gyulafehérvári Határozat szép ígéret, örök remény és hit, amellyel immár több mint hetven esztendeje élünk. Elég sokáig bírtuk! CSEKE GÁBOR (Folytatása a 7. oldalon) DECEMBER 1 ROMÁNIA NEMZETI ÜNNEPE MITŐL BOLDOGOK A KISEBBSÉGEK Az EPOCA-ban olvastuk ROMÁNOK ÉS MAGYAROK Régi konfliktus választ el egymástól. Apáról tr-úna örököljük nemzeteink előítéleteit, szenvedélyeit; a hazafiság mércéje egyiknél is, másiknál is a másik fél iránti gyűlölet foka. Pedig valaminek egyesítenie kellene bennünket. Legalább a közös érdeknek. A hitleri Németország és a sztálini Oroszország között elhelyezkedő románok és magyarok annál könnyebb prédái voltunk a két imperializmusnak, minél képtelenebb volt köztünk a viszály. Abban az időben maga a nyilvánvaló helyzet figyelmeztetett, hogy az egyedüli megoldás, ha közös frontban lépünk fel a veszéllyel szemben, vagy legalábbis nem szolgáljuk fel tálcán az alkalmat arra, hogy a veszély valósággá váljék. De mit számított a nyilvánvalóság azoknak a megszállottaknak, akik akkor voltunk, mi is, ők is ... Vajon, fél évszázad iszonyatos tapasztalata után ma is a nagy istencsapása előtti mentalitás a miénk? Akét imperializmus közül, amelyek a mérhetetlen bűncselekmények hoszszú sorát követték el 1939 augusztusa után, jelen pillanatban egyik sem fenyeget bennünket Németország egyebek között azért vesz részt a nyugat-európai integrációs folyamatban, hogy egyértelmű garanciát nyújtson az egész kontinensnek arra vonatkozólag, hogy lemondott a területi " terjeszkedésről. Oroszország pedig tehetetlen, miután a hidegháborúban legyőzetett Oroszország azonban, rövid időn belül, újra talpra áll. Van okunk a félelemre. Félhetünk eredendő imperializmusától, bármily hangzatosak is lennének a Kreml által adott mai biztosítékok. Elemi óvatosság diktálja, hogy használjuk ki a nyugalmat, s ebben az alkalmas pillanatban oltsuk ki a konfliktust köztünk és,a magyarok között. Emellett szól a minimális politikai kultúra is. A kérdés az, hogy megengedett-e a kifejezés manapság, amikor nálunk naponta mekeg, olykor erőszakosan tombol a barlangi politikai primitivizmus. Természetesen beszélhetünk politikai kultúráról, mihelyt — a vadak megnyilvánulásaival egyidejűleg — egyre határozottabb és egyre gyakoribb a civilizált fellépés. ILIE PAUNESCU (Folytatása a 7. oldalon) • Új sorozat 290 -291. szám• 1990. December 12., szombat-vasárnap 8 (4 + 4) oldalára 1. kerület • rr ! A GYULAFEHÉRVÁRI NEMZETGYŰLÉS HATÁROZATA I A felhatalmazott képviselőik által Gyulafehérvárt 1918 november 18-án december 1-jén egybegyűlt minden erdélyi, bánsági és magyarországi románok nemzetgyűlése kimondja ezen románok és az általuk lakott összes területek egyesülését Romániával. II Fentnevezett területeknek, az egyetemes választójog alapján megválasztott alkotmányozó gyűlés összeültéig a nemzetgyűlés ideiglenes autonómiát nyújt. III Ehhez kapcsolódóan,, az új román állam felépítésének alapvető elveiként a nemzetgyűlés az alábbiakat hirdeti meg: 1. Teljes nemzeti szabadság valamennyi együttélő nép számára. Mindegyik nép saját anyanyelvén fogja képezni és igazgatni önmagát, saját anyanyelvén bíráskodik a kebeléből választott egyének által, és mindegyik nép képviseleti jogot kap a törvényhozó testületekben s az ország kormányzásában, az őt alkotó egyének számának arányában. 2. Egyenlő jogosultság és teljes felekezeti autonóm szabadság az államban létező valamennyi felekezet számára. 3- Valódi demokratikus rendszer hiánytalan megteremtése a közélet , minden területén. Községenként arányos, általános, közvetlen, egyenlő, titkos szavazás mindkét nembeli 21 évesek számára a községi, megyei, illetve parlamenti képviselet esetében. 4. Teljes sajtód, társulási és gyülekezési szabadság; minden emberi gondolat szabad terjesztése. 5. Radikális földreform, összeíratik minden tulajdon, kiváltképpen a nagybirtokok. Ezen összeírás alapján, amely megszünteti a hitbizományt, és azon jogra építvén, hogy szükség szerint megkisebbíttessenek a nagybirtokok, lehetővé tétetik a földművesnek, hogy legalább akkora birtokot (szántót, legelőt, erdőt) bírjon, amekkorát maga és családja meg tud dolgozni. Ezen agrárpolitika vezérelve egyfelől a társadalmi nivellálás, másfelől a termelés növelése. 6. Az ipari munkásságnak biztosíttatnak ugyanazok a jogok, melyek a legfejlettebb nyugati iparállamokban törvénybe vannak iktatva. IV A nemzetgyűlés kifejezést ad óhajának, hogy a békekongresszus kialakítsa a szabad nemzetek közösségét olyképpen, hogy az igazság és a szabadság biztosíttassák minden nemzetnek, nagynak és kicsinek egyaránt, a jövőben pedig kizárássék a háború mint a nemzetközi kapcsolatok szabályozásának eszköze. V E nemzetgyűlésre egybesereglett románok köszöntik az Osztrák—Magyar Monarchia igájából szabadult és az anyaországgal, Romániával egyesült bukovinai testvéreiket. VI A nemzetgyűlés szeretettel és lelkesedéssel köszönti az Osztrák—Magyar Monarchiában ez ideig elnyomott nemzetek szabadulását, jelesül a cseh-szlovák, az osztrák-német, a jugoszláv, a lengyel és a rutén nemzetét, és elhatározza, hogy ezen köszöntését hozzák mindeme nemzetek tudomására. VII A nemzetgyűlés alázattal hajt fejet azon derék románok emléke előtt, akik ebben a háborúban vérüket ontották eszményünk megvalósításárért, életüket adván a román nemzet szabadságáért és egységéért. VIII A nemzetgyűlés köszönetét és csodálatát fejezi ki az összes szövetséges hatalmaknak, amelyek a háborúra sok évtizede készülő ellenség ellen makacs kitartással vívott harcaik által megrentették a civilizációt a barbárság karmaiból. IX A nemzetgyűlés elhatározza, hogy az erdélyi, bánsági és magyarországi román nemzet ügyeinek további vezetésére Román Nemzeti Nagytanácsot létesít, melynek teljes felhatalmazása lesz képviselni a román nemzetet bármikor és mindenütt, a világ minden nemzete előtt, és meghozzon minden rendelkezést, amit a nemzet érdekében szükségesnek talál. Végezetül megismételjük a 14 millió román olthatatlan vágyát: Éljen Nagyrománia! (Szűcs Olga fordítása) Postacím: Redactia ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ, 79776 Bucuresti, 33 Piata Presei Libere 1., sector 1. ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ szerkesztősége 79776 Bukarest 33, Szabad Sajtó tér 1., 5 lej Tájékoztató szolgálatunk ♦elefonszáma: 18 03 02 MA: Romániai Magyar Szó 0-------------------------------• a lap belső oldalain. Tehát: a 3—4—5—6 oldalak helyett vasárnapi mellékletünk a—b—c—d oldalait olvashatja. Minden szombaton kettős szám: a szombati és a vasárnapi — egyetlen laptestben! Lemondott a bolgár kormány Andrej Lukanov, a bolgár kormány elnöke csütörtök este hivatalosan benyújtotta lemondását Zseljo Zselev köztársasági elnöknek. • A BTA által közvetített nyilatkozatában Lukanov elmondta, hogy „az országban olyan helyzet állt elő egyes parlamenti képviselők és a nagy szakszervezetek azlehetetlenné teszi a kormány számára, hogy programját gyakorlatba ültesse“. A Reuter szerint a jelenlegi MSZP-kormány hivatáskörét várhatóan ideiglenes koalíciós kabinet veszi át az előre hozott általános választásokig. Sajtótájékoztató vargabetűvel Miről álmodik a TASZSZ tudósítója? Hol lehetnek azok a gézengúz, élelmes külföldi tudósítók? Vajon neszét vették valami újabb szenzációnak? Nincs kizárva, bár az is megtörténhet, hogy már Gyulafehérváron vannak, s a helyszínen az ünnepi eseményekről tájékozódnak — morfondíroztam a Donnel utcai sajtóklubban, miközben a külügyi szóvivő érkezésére vártunk. Többször is körülnéztem a teremben, de sem a France Presse, sem a Reuter, sem a DPA, sem az AP tudósítóját nem láttam. Csak a TASZSZ emberét sikerült felfedeznem, pontosabban ő kerített engem horogra, jóval később, szedelőzködés közben, midőn a következő kérdéssel toppant elém: — Mit jelent az magyarul, hogy „őrült diám"? Töprengtem, milyen államról lehet szó, de hasztalan szedtem össze minden földrazi- és történelemtudásomat, a válasszal végül is adós maradtam: — Sajnálom kolléga, de ilyen államról nem hallottam. Talán egy dél-afrikai bantusztán, vagy egy új köztársaság valahol Szibériában. Olyasfajta, mint a gagauz. . — Nem, nem — rázta a fejét az emberem —, hisz arról már értesültem volna. — Sajnálom — emeltem jó magasra a vállam, és azzal el is búcsúztunk egymástól. Csak a harmadik-negyedik utcában járva, jócskán megkésve kezdtem kapiskálni, hogy bizonyára nem államot, hanem álmot akart mondani szegény TASZSZ-tudósító, Őrült álmot. Le voltam sújtva. Szerettem volna visszafordulni, de végül is letettem szándékomról. Pedig még mindig fúrja az oldalamat, mire is mondhatták neki azt, hogy őrült álom. A peresztrojkára? Netán az emberarcú kommunizmusra? No de térjünk vissza a sajtótájékoztatóhoz. Bizony, nem sokat veszítettek azok a tudósítók, akik ezen a csütörtökön távol maradtak a sajtóklubtól. Pápai nunciusról, kulturális intézetekről, hazánkba látogató külföldi, illetve külföldre látogató hazai küldöttségekről hallhattunk, valamint arról, hogy jövő év január elsejétől csak vízummal utazhatunk Mexikóba. Persze nem kell pánikba esni, a rendelkezés csak hat hónapig érvényes, így hát akár Acapulcóban is tölthetjük a nyarat. Az már valóban sokakat érdekelhet, hogy Lengyelországba ez év december 1-jétől csak bizonyos feltételekkel utazhatnak a román állampolgárok. A lengyel területre lépő román turistáknak a KOZMA KIS TIBOR (Folytatása a 2. oldalon)