Romániai Magyar Szó, 1991. január (3. évfolyam, 314-337. szám)

1991-01-04 / 314. szám

ROMÁNIAI ORSZÁGOS DEMOKRATIKUS NAPILAP - BUKAREST NEM HAGYHATJUK SZÓ NÉLKÜL EGY BÁTORÍTÓ MOSOLY Kurta-furcsa, társadalmi megbékélésre felszólító, újévi rádió- és televíziós beszé­dét Ion Iliescu elnök azzal zárta, hogy ba­rátai, jóakarói, ellenfelei szüntelen meg­jegyzéseket-­tesznek neki, hogyan beszéljen vagy ne beszéljen, hogyan hadonásszon vagy sem kezével, hogyan mosolyogjon vagy ne mosolyogjon. Függetlenül ezektől a tanácsoktól engedtessék meg neki, hogy az új esztendő küszöbén mindenkihez bá­torító és baráti mosolyt intézzen. Ami meg is történt. Hogy abban volt-e valami, ami bátorító lett volna, azt csak a nem túl sok jóval kecsegtető jövő döntheti el, hiszen a nagyjából ismertetett 1991-es költ­ségvetési tervezet máris 37 milliárd lejes hiánnyal számol, ami, ha nem jön meg a lakosság munkakedve, akár nagyobb is lehet. Hát ennyit egyelőre a jövőről, amely már meg is kezdődött, amibe tehát bele is lép­tünk, mert, ha az elnöki beszéd inkább néhány perces mosoly volt, egy 24 órával korábban elhangzott interjú annál több, hi­szen visszakalauzolt a mosolyt egyáltalán nem fakasztó közelmúltba, mi több, esé­lyünk sem nagyon van arra, hogy jobbak­ba kerüljön. Silviu­­Brucan, a magát politológusnak nevező ideológus ugyanis meghökkentő ki­jelentésekkel csapott le az ellenzékre épp­úgy, akár a Frontra, a kormányra, de még az elnökre is. Nem kevesebbet, mint azt állította, hogy december 19-én 16 órára ál­lamcsíny volt tervezve, amelynek forgató­­könyvét is világgá kürtölte. Ezek szerint meg nem nevezett erők három lépésben vették volna át a hatalmat. Előbb a sztráj­koló gépkocsivezetők kamionokkal körbe­zárták volna a fővárost, azt követően Du­­mitru Iuga éhségsztrájkoló szakszervezeti vezető hívei átvették volna a tévé irányí­tását, hogy a diákság felhívására általános sztrájkba lépő munkásság aztán megbénít­sa az ország gazdasági életét. Ezt követően délután 4 órakor (hogy miért pont ekkor, azt talán csak Petre Roman tudná meg­mondani) a kormány lemondott volna. Eb­ben a helyzetben — így Brucán, ak­i min­den jel szerint ama „hazafiak egy csoport­jának“ a tagja, amelynek az Adevárulban már sikerült megfenyítenie az ország né­pét az államcsíny rémével, s aki nem elő­ször osztja ki a kártyát a román politikai életben, az adut nyilván a Frontnak tart­va meg — a királyi villámlátogatás is más értelmet kap. Mert ezek szerint, I. Mihály ex-uralkodó nyilván nem imádkozni akart nagyszülei sírjánál, hanem ... Ugyebár, hogy mit, azt nem is kell kimondani..Csak­hogy ez a terv összeomlott, mert a mun­kásság nem válaszolt a diákság felhívására, nincs ugyanis felkészülve a hatalom ilyen­szerű, nyilván durva megdöntésére, az or­szág pedig nyugalmat akar ... Hát így állunk. Valakik valahol meg­állás nélkül forgatókönyveket gyártanak, összeesküvéseket szőnek, hatalomra tör­­nek, nyugtalanságot keltenek az ország­ban, amely viszont... nyugalmat akar. Silviu Brucan csak azt nem árulja el, hogy milyen nyugalmat, s milyen áron. Mert azt látjuk, hogy nyugalom nincs, nem is lehet mindaddig, amíg az ellenzék jogos követe­léseire, kérdéseire késik a válasz. Illetve most már jól időzítve csöpögtetik. Legaláb­bis szavakban, mert a Tettek továbbra is váratnak magukra. Például az annyi ifjú életét kioltó gyilkosok leleplezése és bíró­ság elé állítása ügyében. A kormánynak esztendőnyi idő kellett arra, hogy az ügyészségi vizsgálatok menetét megsürges­se. Oda viszont még nem jutott, hogy­­ha­talomra kerülésének körülményeit is tisz­tázza. Pedig Brucan úr elég világosan fo­galmaz: a népi forradalom, vagy inkább lázadás talaján tábornokok összeesküvése döntötte el az ország sorsát... Nem tudom, kit nyugtattak meg Silviu Brucan szavai. Személy szerint engem nem. Mert a továbbiakban ügyesen-atyásan lebutázta azokat, akiknek a kezében van, vagy kerülhet a hatalom. Erre jó ürügyet szolgáltatott a királyi sztori. Csak úgy me­net közben odaveti: hiba volt kiutasítani Mihályt az országból, még akkor is, ha a hátsó kapun akart oda belépni. Hiba volt, dehát ezen nem is csodálkozik, mert a po­litikai intelligencia ma hiánycikk Romá­niában. S minden jel szerint ebben van valami — mindenképpen nyugtalanságot keltő — igazság, mi több, Silviu Brucan nincs is egyedül e véleményével. Mert, íme, végül is i­gaznak bizonyult az a napok óta terjengő hír, hogy Andrei Plesu művelő­désügyi miniszter beadta lemondását. Még­pedig azért, mert kifogásolja a Román­­kabinet belső működését, azt, hogy­ nevé­ben úgy beszélnek, hogy nem is konzultál­ják. S mindezen sajnos, a bátorító elnöki mosoly mit sem segít. De még Brucan a­­lig burkolt fenyegetése sem, amellyel az ellenzéket tenné felelőssé, ha Európa ka­pui ismét bezárulnának Románia előtt. Az ország hitelét ugyanis — így ő! — ma egyértelműen az elégedetlenkedők ront­ják. Az intelligenciahiányban szenvedő hatalom nem. Vajon? , GYARMATH JÁNOS FÉLELEM NE RETTENTSE SZÍVÜNKET! Török, tatár, labanc, orosz hadak dúlták, szívós népe minden veszedelmet átélt. So­káig járási székhely, vidékközpont volt, de a szocializmus megfosztotta tőle, elvégre nem lehet egy magyar község az ősi Avas központja, így gyárak és tömbházak (ez utóbbiakért különösen nem kár) Avas­­felsőfaluba épültek, de mára kiderült, hogy Avasújvárosnak a négy évtizedes hátrányából inkább előnye származott. Nem hígult fel, megtartotta régi település­­szerkezetét, sajátos arculatát, azonosságtu­datát, hagyományait, ami a demokratikus kibontakozásban igen jól jöhet Több ilyen életmentő hagyomány a szil­­veszterhez kapcsolódik. Az egyik legszebb az, hogy egy csapat férfi és nő felmegy a toronyba énekelni. Hadd töltse be az egész települést a híres XC. zsoltár, a Te benned bíztunk eleitől fogva, az Ez esztendőt meg­áldjad, az Úrnak jóvolta napjainkhoz na­­pokat és a többi dicséret. Ezúttal még messzebb és több bizakodással szólt az é­­nek éjfélkor a református templom tornyá­ból, melyhez új falakat építenek. A több mint három évtizede Avasújvárosban szol­gáló Asztalnok Dezső tiszteletes úr nem kíván nyugdíjba vonulni, amíg nem ké­szül el az új templom, mely — mint ezt az új falak vonalai mutatják — kétszer olyan nagy ■Jesvtninv ? régi/Desztálnagy és életerős község Újváros, ha igesik ma­­radtak hozzá a fiatalok, inkább az ingázás fáradalmait vállalták, mintsem pusztulni hagyják szüleik házát. Most meg míg azok is hazafelé kacsintgatnak.., akiket a váro­si kényelem mégis elcsábított innen: fel­bomlott az MTSZ, visszaadták a földeket,­­gazdálkodni kell, senki nem akarja, idege­neknek hagyni az apák és nagyapák bir­tokát. S Avasújváros mindig is az Avas egyik legjobban is leghozzáértőbben gaz­dálkodó települése volt. Sajátos szokás itt a szilveszteri kántálás. A 78 éves Erdei Bálint bácsi úgy tudja, hogy emlékezet óta elmennek a rokonok­hoz, barátokhoz és az ablakuk alatt ének­­lik: Új esztendőben vigadjunk ... Kalá­csot, kolbászt, szalonnát, bort kapnak a kántálók, akik sokféle jókívánsággal és tréfás tanáccsal köszönnek el. Bár a legtöbben a családias ünneplést kedvelik, jó hagyományként él a közös szilveszterezés. A fiatalok a diszkóban rendeztek maguknak mulatságot, amolyan hattyus szilvesztert, a házaspárok az iskolában gyűltek össze vigadni, szórakoz­­ni. A jókedvű mulatozástól, nótázástól visszhangzott a szőlőhegy, ahol több prés­házban baráti társaságok jöttek össze. Bak Imre hegyi „vityillójában“ többek között négy Hajdú fiú, Jóska, Zoli, Misu és Pista rúgta a port és repesztette hangszálával a falát­. * ' -ai-t A főtéri sörözőben eljegyzést tartottak. MéáhoszS'áí e­ysé£ fősrökarszonya, Bocsó Viola Zita lányát jegyezte el egy batizi származású legény, Dánku József, aki utol­sóéves egyetemista a temesvári építé­szen. Mi innen kívánunk nekik sok boldogsá­got. Avasújváros egész lakosságának és mindnyájunknak pedig nevezett énekek e­­gyikével: Fájdalom ne rettentse szívünket, a Fennvaló sok, áldással töltsön be minket és a földmívelő munkája útján menjen. SIKE LAJOS Tempora mutantur et nos mutamur in ullis. Azaz változnak az idők és ben­nük, mi emberek. Elégedetlenek va­gyunk, pedig suo tempore (a maga ide­jén), nem is olyan régen aligha mertük volna leírni, hogy az akkori államveze­­tés, miként a mai is, számunkra per­sona non gratis. Méghozzá széles pa­norámában. Ami szabad fordításban olyan jogi személyt jelent, aki mindent egyre drágábban ad. Az anyagi javakon túl a jogrendszert is beleértve. Nem is­meri a gratis et france, azaz az ingyen és bérmentve fogalmát. Lásd iskolapél­daként a nemzetiségi oktatáshálózat kívánt színvonalú megszervezésének elmulasztását. Hát nem frankó dolog ez a klasszi­kus műveltség? Engem e bölcs mondá­sok használatára — a később a Bolyai Tudományegyetemre kinevezett — Dr. Blédy Géza latintanár oktatott. Ő mondta, hogy aquila captat muscas, tehát a sas bekapja a legyet is. Hisz az se semmi a beendőben, ha az a leen­­dő történetesen­ az államkassza. El­mondta azt is, hogy használjuk bátran ezeket a gondolatokat, mert az ókorra emlékeztető hangulatot ébresztenek bennünk. És jó, ha ma is el tudjuk ha­tárolni, milyen érában vagyunk. A . causatis nexust (az okozati összefüggést) mindig szem előtt kell tartani. Itt van például a Hannibal ante por­tás, amit a szótár átvitt értelemben így fordít: „A vész már közvetlenül fe­nyeget". S ez szóról szóra igaz. Tanárom szavait idézem akkor is, a­­mikor utalok arra: decemberben azt hittük, hogy loeati possidentes, vagyis boldog birtokosok lettünk. És brevi manu (rövid úton) értük el e célt. Mi­­közben sokan életüket adták, hogy meg­­tudják, dulce et decorum est pro patria mari (édes és dicső dolog a hazáért meghalni) és a temesvári lelkész láza­dásával végbement a deus ex machina (az isteni beavatkozás), majd a diktá­tor házaspár detronizálása, hamarosan rá kellett ébrednünk, sajnos, a Circulus vitiosus (a közbenforgó hamis okosko­dás) hálójába kerültünk. Amit magya­rul így fejezhetünk ki még rövideb­­ben: cseberből vederbe... S ettől fogva egykori tanárom fejünk­be sulykolt bölcs mondásai szerint ala­kult a világ. Concordia parves res eres­­cunt, discordia maximae dilabuntur. Vagyis az egyetértés a kis dolgokat nö­veli, a viszály a legnagyobbakat is tönkreteszi. Hát nem ez történt? A helyzet akkor tabula rasa volt. Mindent élőb­ől lehetett volna kezdeni. A világ szimpátiájának élvezésével. Akkor de­cemberben mi azt mondtuk: aut Vin­cére, aut mort (győzelem vagy halál). Mi lett belőle? Győzelem semmiképp. De néhány dolgot mélyebben bevéstünk tudatunkba. Például azt, hogy vivere militare est (az élet küzdelem). S hogy amicus certus in re incerta cernitur (veszélyben látszik, ki az igazi barát). Akadtak viszont, akik ezt az ókori mon­­dást követték: audacter calumniare, semper aliquid haeret (merészen kell rágalmazni, mert valami mindig meg­ragad belőle). S kevesen követték azt az intelmet, hogy audiatur et altera pars (az ellenvéleményt is meg kell hallgatni). Kialakult az ambivalencia, az a lelkiállapot, amikor ellentétes érzelmekkel viszonyulunk ugyanazon dolgok iránt. Kibontakozott az ad erato (felgerjedve) és az ad analogiam (va­laminek hasonlóságára) gyakorlata. Megtudtuk, nem igaz az, hogy verba non sunt verbera (a szavak még nem ütlegek).. Dehogynem! Néha az ütlegek­­nél is jobban fájnak. Odáig juttatják az embert, hogy már-már elhisszük, hogy honfitársaink ellenségeink. Márpedig akkor timeo Danaes et dona ferentes (az ellenségnek előzékenységét is gyanú­val kell fogadni). Végbement egy ren­dellenesség: verba volant, scripta vo­lant (a szó elrepül, az írás szintén). A kisebbik baj, hogy a diktátor házaspár kivégzése után elfelejtettük az illem­­szabályt, hogy de mortuis nil, nisi bene (halottakról vagy jót vagy semmit)! Am salva venia (enge­delemmel legyen mondva), nem az a hiba, hogy a mass media túl sokat foglalkozott gaztetteik felgöngyölítésével. Hanem az, hogy közben elmulasztotta megkérdezni a lé­nyegesebbet: quo vadis (hová me­gyünk)? Meddig áll még a status idem (a változatlan állapot)? És azt sem kér­dezte meg senki kellő nyomatékkal, hogy akiknek feladatuk lenne az ismert ige, a salus publica suprema lex (a köz jóléte a legfőbb) biztosítása, azok quo jure (milyen alapon) hozzák népsze­rűtlen döntéseiket. Olyanokat, amiktől az isten mentsen, azaz quod deus aver­­tat! És milyen jogon kezdik alkalmazni a quos ego (adok én nektek)­ módsze­rét? Ki akar itt továbbra is monódiát (egyszólamú éneket) és manó sinistrat (bal kézzel játszandó művet) hallani? Prosperitás helyett politikusok, ques­­torok (pénzügyi tisztviselők) tehetetlen­ségét vesszük számba. Május 20-a után ismét bebizonyosodott — ha nincs is nekik — barba non facit philosophum (nem a szakáll teszi a bölcset). És az is ismételten kiderült, hogy qui nimium probat, nihil probat (aki túl sokat bi­zonyít, semmit sem bizonyít). Mert van egy örök igazság: ne suter ultra crepi­­dam (ne avatkozz olyan dologba, ami­hez nem értesz)! Ezt tavaly így fordít­hattuk volna: suszter, maradj a kapta­fánál ! Quid faciendum (mit tegyünk)? Jó, jó, elismerem, hogy omne principium difficile (minden kezdet nehéz)! Azt is, hogy non omne licitum est honestum (nem minden tisztességes, amit tenni szabad). De nem bocsátom meg senki egészséges embernek a paramnéziát, a hamis emlékezést, az ígéretek eltorzí­tását. Iskoláink jelentős részében idén ősszel is elmaradt a venisancte, az ün­­nepélyes tanévnyitó mise, ami a növen­dékek egy, vagy rokonfelekezetekhez való tartozását fejezte volna ki. Egy­kori felsőfokú oktatási intézményeink­ben bekövetkezett a relegatio cum in­­famia, anyanyelvünk szégyenteljes ki­zárása a fakultások döntő többségéből. Miserere mei Domine (könyörülj raj­­tam ,Uram)!, de már a sajtóban is is­mét hallatja szavát a, magister dixit, a mester mondta ... Egyre több az ignoramus et ignorabi­­mus, vagyis az, amit nem tudunk és nem is fogunk megtudni. Fenyeget ben­nünket az in integrum restituál (az eredeti állapotba való visszarendező­dés). Továbbra is érvényben marad a mundus vult decipi, ergo decipiatur (a világ azt akarja, hogy megcsaljuk, tehát csaljuk meg) törvénye. Az indo­lencia, az indifferencia és a hurrá­patriotizmus lesz ezután is rongyos vi­­torlája e tájnak? És mindez azért, mert azt mondták az ókoriak, hogy nemo propheta in patria sua, azaz senki sem próféta a saját hazájában? Ilorribile dictu, kimondani is szörnyű, hogy bora ruti, az idő így röpül! Hát meddig kell még várnunk a változásra? Lassacskán odáig jutunk, hogy az üres üzletek láttán így fohászkodunk: omnia mea mecum por­to. Amit mi nem így fordítunk, hogy „az az enyém, ami raj­­tam van”, hanem így: mit veszek ma­gamra, ha az, ami rajtam van, lesza­kad? Hisz nemcsak politikailag és jog­­rendszerbelileg, hanem gazdaságilag is ott tartunk, hogy kimondhatjuk: lum proximus ardet — a veszély már köz­vetlen közelben van. JUHÁSZ ZOLTÁN LATIN ÓRA FELNŐTTEKNEK somMi mm típzmtíSH táma 1990. december 14-én, pénteken nyílt meg a Budavári Palota E épületében a Buda­pesti Történelmi Múzeum égisze alatt az a kiállítás, melyet a Magyar Köztársaság Művelődési és Közoktatási Minisztériuma és Románia Művelődésügyi Minisztériuma közötti megállapodás alapján jött létre, és csaknem félszáz alkotót vonultatott fel. A tárlatnyitón részt vett hazánk budapesti nagykövete is, beszédet mondott román és magyar nyelven Horváth Andor állam­titkár. A tárlat budapesti gazdája Földes Emília, a Budapesti Történelmi Múzeum­tól, s a hazai szervezője a temesvári képző­művész, Kariczy Gábor. A tárlat legidősebb kiállítója az 1910-ben született Balla Jó­zsef, a legfiatalabb az 1961-beli Pál Péter Marosvásárhelyről, valamint a Csíkszere­dai Koszti István Miklós. A kiállítók: Ba­rabás István, Kákonyi Csilla, Barabás Éva, Siklódy Tibor, Kovács Zoltán, Miklóssy Gábor, Cs. Erdős Tibor, Balla József, Zol­­csák Sándor, Gyarmathy János, Bocskay Vince, Albert László, Abody Nagy Béla, Márton Árpád, Nemes László, Bob József, Szász Dorián, Major Gizella, Lukáts Má­ria, Porzsolt Borbála, Gaál András, Veres Pál, Kopacz Mária, Kusztos Endre, Mérei András, Koszti István Miklós, Kazinczy Gábor, Köröndi Jenő, Benedek István, Molnár Zoltán, Haller József, Deák Ferenc, Lukács Balás Etel, Feszt László, Simon Györgyi, Plugor Sándor, Kancsura István, Balogh Péter, Vinczeffy László, Simon Endre, Mátyás József, Szakáts Béla, Pál Péter, Fekete Zsolt, Györkös Mányi Al­bert, Kiss Levente, Hunyadi László, Mohi Sándor. Ugyanazok­ a pénteken az MDF XIV. kerületi székházában szintén erdélyi mű­vészek munkáiból nyílt kisebb tárlat, meg­nyitóján Németh Géza lelkész mondott is­mertetőt. Míg a román főváros magyar képzőművészek tárlatának ad otthont, Szombathelyen fiatal román alkotók mun­kái láthatók ezekben a napokban. Az Erdély Művészetéért Alapítvány szin­­­tén kiállításra készül: pályázatot hirdetett ,­­meg Erdélyben élő magyar képzőművészek részére. Pályázni lehetett különböző gra­fikai alkotásokkal és akvarell képekkel. Téma: Szülőföldem, Erdély. Egy művész , legfeljebb 3 művel pályázhatott, amelyeket az alapítvány címére kellett eljuttatni. A beérkezett alkotásokkal vándorkiállítást­­ szerveznek Magyarországon. BÖLÖNI DOMOKOS ■ srömanjai''" " magyar képzőművészek" , * WiM kiállítása r mm I....mmá BÁLINT ZSIGMOND felvételei EGYMÁS VENDÉGEI VOLTUNK EGY ESZTENDŐ A ROMÁNIAI MAGYARSÁG SZOLGÁLATÁBAN (A Romániai Magyar Szó szerkesztői RMDSZ-vezetőkkel beszélgettek közös gondokról, feladatokról) (3. oldalon) t­ o Új sorozat 314 szám 1991. január 4., péntek . ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ Postacím: Redactia ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ, 79776 Bucuresti, 33 Piața Presei Libere 1., sector 1. szerkesztősége ..', 79776 Bukarest 33. .. Szabad Sajtó tér 1., 4 oldal ára 1. kerület 3 lej Tájékoztató szolgálatunk telefonszáma: 18 03 02 LEVÉL WASHINGTONBÓL Mélyen tisztelt Tőkés püspök úr! Köszönöm az ön legutóbbi levelét, a­­melyben kifejti gondolatait a nemzetközi eseményekről és az ön országában végbe­ment fejlődésről. Az Egyesült Államok teljes mértékben osztja az ön gondjait a romániai demok­ratikus és gazdasági reformfolyamatok­kal, valamint Kelet-Közép Európa jövőjé­vel kapcsolatban. Az Egyesült Államok határozott álláspontot vett fel a politikai pluralizmus, az emberi jogok tisztelete — beleértve a nemzeti kisebbségek tagjainak megvédelmezését is — és a törvényesség védelmében. Reméljük, hogy ez a támoga­­tás, védelem csökkenti majd az elszigete­lődés veszélyét, amelyről ön beszámol, és meggyorsítja Romániának egy szabad tár­sadalommá és demokratikus jogálommá való átalakulását, úgy amint az a Helsinki Záróokmányban és a későbbi EBEÉ egyez­ményekben le lett fektetve. Amint azt ön is tudja, jelenleg is nyo­­mmást gyakorolunk a román hatóságokra, hogy olyan konkrét lépéseket tegyenek, melyek jelezhetnék Románia népének és a világnál­, a demokrácia melletti elkötele­zettségeiket. Továbbra is a valódi demok­ratikus és gazdaságii reformfolyamatok feltételéhez kötjük a gazdasági segítség­nyújtást. Ugyanakkor azonban komoly ér­dekeltségünket fejezzük ki Románia állam­polgárainak jólétét illetően azáltal, hogy párbeszédet folytatunk román személyisé­gekkel , magánszemélyekkel, kormány­tisztviselőkkel, ellenzékiekkel —, segítsé­get nyújtunk humanitárius célokra, külön­leges segélytervezeteket kínálunk fel a szabad véleménynyilvánítás, az egyéni jo­gok és a demokratizálódás előmozdítására. Szorosan figyelemmel kísérjük a romá­niai eseményeket, beleértve az etnikai és vallási kisebbségekkel való bánásmódot. Abban a hitben és meggyőződésben tesszük ezt, hogy a mód, amint egy ország a ki­sebbségben levő csoportokkal és egyének­­kel bánik, tükrözi annak a különbözősé­gek iránt tanúsított toleranciáját, vala­mint az alapvető emberi jogok iránti elkö­telezettségét. Ebben az összefüggésben ér­­tékelném, ha tudomásunkra jutna bármely romániai kisebbség elleni üldöztetés, vagy megfélemlítés ,hogy így különös figyelmet szentelhessünk neki. Mint mindig, örömmel értékelem az ön személyes meglátásait és nagyra értékelem az ön állandó erőfeszítéseit, melyeket az alapvető emberi jogok érvényesítése és a romániai emberek közötti megbékélés ér­dekében tesz. Különösen nagyra értékelem az erőfeszítését, hogy kezelésének ideje alatt is írt nekem. Fogadja őszinte jókí­vánságaimat és mielőbbi felépülést kívá­nok sérüléséből. őszinte tisztelettel JAMES A. BAKER, IH — Állam- és kormányfők újévi üzenetei — Senkitől sem várhatunk sültgalambot. A hagyományoknak megfelelően szinte kivétel nélkül valamennyi ál­lam vagy kormányfő újévi üzenetben foglalt állást a globális problémákkal­­ kapcsolatban, illetve hazája helyzetét­­ elemezve. Cossága olasz köztársasági elnök az ó­ eszte­ndő legjelentősebb fejleményének nevezte, hogy Európában megszűnt a szembeállás és kibontakozóban van a né­pek szabad közössége. Kína 1991-ben is mind szélesebbre tár­ja kapuit, szívesen látja a világ bármely részéről érkező barátait — jelentette ki Jang Sang-kun kínai elnök. A kelet-európai népekkel való cselekvő hathatós szolidaritásra szólított fel újévi rádió- és tv-beszédében Waldheim oszt­rák köztársasági elnök. Keleten szociális és nemzeti konfliktusok teszik ingataggá a helyzetet, mert az új demokráciák a (Folytatása a 2. oldalon) ÖBÖL-TÉRSÉG Nincs változás EMBARGÓ-SEGÉLY Az ENSZ BT különbizottsága, amely az Irak elleni szankciók kérdésével foglalko­­zik, azt javasolta a világszervezet tagálla­mainak, hogy 18 országnak nyújtsanak azonnali közvetlen technikai, pénzügyi és anyagi segélyt az embargóhoz való csat­­lakozásuk miatt keletkezett jelentős v­esz-­ teségeik ellensúlyozására. Az illető országok között öt közép-kelet­­európai ország — Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Lengyelország és Románia — szerepel a listán.

Next